Augusztus huszonnegyedikén közmûvelõdési tábor kezdõdik a martosi Feszty Árpád Mûvelõdési Parkban
Ahol szobrokat hajt a föld
"Meghalt négy kanadai nyárfám, de nem akartam elveszíteni õket, ezért szobrokat faragtam a törzsükbõl. Így született meg a Tündér és a Martosi Madonna" mondja Katona István. És valahogy így, a lét féltésébõl, a megmaradás akarásával születnek a csodák aGõszegben, ahol a koreográfus kiépítette a Feszty Árpád Mûvelõdési Parkot.
TALLÓSI BÉLA
"1994-ben próbáltuk meg elõször nagyobb fába vágni a fejszénket, amikor megszûnt a zselízi, majd rá egy évre a gombaszögi fesztivál. Leültünk Bajnok Istvánnal, Gáspár Tiborral, Ág Tiborral, Nagy János szobrászmûvésszel, és megegyeztünk, nem hagyhatjuk, hogy kivesszen a népi kultúra bemutatásának többéves hagyománya. Életre hívtuk a Pünkösdi Népmûvészeti Ünnepséget. Pünkösd az egyház születését, az élet újjászületését jelenti, és Martoson akkor éppen megszületett valami. Azóta minden Pünkösdkor újjászületik az a valami, s vele együtt mi is."
Az elsõ, vagyis a 95-ös Pünkösdi Népmûvészeti Ünnepséget a községháza udvarán rendezte meg a Csemadok Vecsey Lajos Alapszervezete és a község önkormányzata. Akkor körülbelül ötszáz ember volt kíváncsi az itt kínált kultúrára. A következõ évben, nagyobb tömegre számítva, a templom elõtti térre költöztették át a programokat. Ezzel egy idõben a Celemantia Kft. bérbe vette a községtõl az Öreg-Nyitra partján levõ fás-bokros Gõszeget, és belekezdtek a területrendezésbe, egy park kiépítésébe. Az ötödik Pünkösdi Népmûvészeti Ünnepségnek már a Gõszeg, vagyis a mára, durván számítva, kilencmillió koronás költségvetéssel elkészült Feszty Árpád Mûvelõdési Park adott otthont.
Ma nem hinné az ide látogató idegen, hogy a Gõszeg, mielõtt elkezdték volna a park kiépítését, gazzal sûrûn benõtt, elhanyagolt, szinte átjárhatatlan terület volt. "Rengeteg elszáradt fát, üveget, állati csontvázat, több teherautónyi fóliát kellett összeszednünk és kihordanunk. A területrendezést nehezítette, hogy a helyszínre nem mehettek be nagy munkagépek, a méretes fagyökereket is kézzel kellett kiszednünk."
Ahogy benyitunk a hatalmas faragott kapun, s kísérõnkkel, Katona Istvánnal végigballagunk a parkba vezetõ kikövezett úton, átsétálunk a borostyánnal befutott nyárfaligeten, átmegyünk a kitisztított, és újra lélegzõ Tündérek tava keskeny fahídján, egyre intenzívebben érezzük valamiféle visszahozott õsiség titokzatos-misztikus auráját. Ezt az atmoszférát erõsítik a kulturált szórakozásra, mûvelõdésre, meditálásra és pihenésre kialakított helyek. Elõbb a Mária-kegyhely, nem messze tõle a mindenkori étkezéseknek, táncpróbáknak, irodalmi táboroknak otthont adó Árgyélus-ház. A Tündérek tavának partján hét jurta épült a hetes szám a hét vezérre utal. "A jurtákat ugyanazzal a technikával, módszerrel csináltuk meg, ahogyan a mongolok, és amiként õseink is építették annak idején" mondja Katona István, amikor benézünk az egyik sátorba. Aztán egy kis falusi romantika következik: a gémeskút, kissé távolabb bográcsgulyásfõzésre kialakított hely. Végül az amfiteátrum a turulmadárral.
"Hétszáz teherautónyi földet halmoztunk fel, amelyen, miután leülepedett, kialakítottuk a szabadtéri színpad kétezerötszáz férõhelyes nézõterét. Ötödik éve egyfolytában építkezünk. Kizárólag természetes anyagokkal dolgoztunk, elsõsorban fát, nádat használtunk, mûanyagot egyáltalán nem, és a betont is a minimálisra csökkentettük."
A nézõtér üléseit akácgerendákból alakították ki. A színpaddal szemben álló turulmadárfejet 600 négyzetméter deszka borítja. A négyszintes turulfej épület, amelynek tetejére felkerült a Szent Korona, természetesen nemcsak látvány: a földszinten kaptak helyet a mellékhelyiségek, középszinten egy kisterem kamaraelõadások helyszínéül szolgálhat, és jutott hely két vendégszobának is: itt tíz, a jurtákban pedig harmincöt ember szállásolható el. A turul csõrében helyezték el a keverõpultot. Az egyes szinteket a madár torkában kacskaringózó csigalépcsõ köti össze.
"Olyan harmóniát akartunk kialakítani, amelyben különféle kultúrák ütköznek és találkoznak, ám ettõl függetlenül az egész sajátosan magyar. Jelen van benne az ázsiai és a nyugati örökség is, tehát helye van itt a kereszténység kegyhelyének és a keleti sámánságnak is. Felépítettük a turulmadár formájú szabadtéri színpadot, egyrészt a millennium apropóján, másrészt, hogy ne feledjük, mit jelentett számunkra a pogány hitvilágban a turul. Ugyanakkor nálunk, a parkban azáltal, hogy a Szent Koronát rátettünk a fejére, a szakrális vonalat is képviseli."
A Feszty Árpád Mûvelõdési Park természetesen nemcsak a Pünkösdi Népmûvészeti Ünnepségnek ad otthont. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy kilencmillió koronát nem érdemes beruházni egy parkba azért, hogy csupán egyetlen rendezvény idejére, Pünkösdkor nyissák ki kapuját. Ahogy a neve, Feszty Árpád Mûvelõdési Park, is jelzi, a közmûvelõdést szeretné szolgálni. Már tavaly is rendeztek mûvelõdési táborokat. Bár még nem voltak jurták, vendégszobák, nem volt meg az Árgyélus-ház, sikerrel zajlott a Jókai Irodalmi Tábor, a tánc-, a néprajzi és a honismereti tábor. Idén augusztus 24-én közmûvelõdési tábor kezdõdik, melynek témája politikai és közmûvelõdési életünk a harmadik évezred küszöbén.
"Mivel mára elkészült a park, mostantól kezdhetjük megtölteni tartalommal. Szeretnénk rendszeresíteni a Jókai Irodalmi Tábort, de lesz Feszty Árpád Képzõmûvészeti Tábor, nyári néprajzi tábor, tánctábor, valamint Kobzos Kiss Tamással éppen egy régizenei-tábor létrehozását tervezgetjük. Én ugyanis nem akarok egyszemélyes kultúrintézmény lenni. Nem vagyok egyszemélyes diktatúra, sem egyszemélyes csodabogár, ezért társszerzõkkel szeretnék együttmûködni, hogy az irodalmi, képzõmûvészeti, és folytathatnám a sort, rendezvényeket, szakemberek szervezzék meg. Idõvel így derülhet ki, hol, merre tartunk, hova tudunk eljutni, mit tudunk itt elérni."
Aztán arról beszélgetünk, hogy az lehetne a folytatás, ha hasonló parkok épülnének ki Ipolyságon, Rimaszombatban, Rozsnyón, Füleken, Királyhelmecen, tehát kialakulnának a martosihoz hasonló bázisok, mert akkor egyik a másikával tudna találkozni, programot cserélni, együttmûködni. "Nem beszélni kell itt, ezt-azt mondani a Csemadokról, hanem dolgozni kell, letenni valamit az asztalra, és majd meglátjuk, milyen szellemi kisugárzása van. Az kell, hogy lássam, valaminek nyoma van."
Mielõtt bezárnánk magunk után a park kapuját, Katona István még megemlít néhány mûszaki érdekességet. Egyebek között, hogy a háromhektáros parkban 2800 méter elektromoskábel-vezeték van a föld alatt, s hogy a fények egyetlen gombnyomásra gyulladnak ki a világítótornyon és az akácoszlopokon. "Ez nem megalománia mondja a koreográfus , ha azt akarjuk, hogy itt történjék valami, profi feltételeket kell teremtenünk. Ez már nem az a világ, amely a hatvanas-hetvenes évek kommunizmusában volt, amikor azt mondták: »elvtársak, ma este még kibírja, de holnap nem tudjuk, mi lesz«. A létesítményeket úgy építettük, hogy harminc-negyven évig szolgáljanak. És természetesen úgy, hogy mindaz az érték, az a szépség, amelyet a park ma képvisel és kínálni tud, megmaradjon az utánunk jövõknek is."
A pogó nem tanulható, csak elleshetõ, éjjelente technóra, house-ra, goára rophatja az elektromos generáció
Elszigetelõdés ezerrel
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Budapest. A festett hajúak idén sem mehetnek a medencébe. A festett hajúak idén is felháborodottan fogadják az üzemeltetõ szigorát, emberi jogokra hivatkoznak, meg arra, hogy a mûsorfüzetben ilyesmi nincs feltüntetve. Az ifjúságot nemcsak hajszíne, hanem pénztárcája szerint is differenciálják, az úri középosztályt emeletes koktélbár várja 850 forintos szürcsölnivalóval, a többiek pedig magyar prolisört vagy akár ingyenes csapvizet is ihatnak. A betevõ falatok szintén a zsíros kenyértõl (idén már 90 forint) az ökörsültig (800 forint) megtalálhatóak. Kényelmi szempontokra a tavalyi összeg dupláját költötték a szervezõk, sokkal több a mobilvécé, a zuhanyozó és egyéb szolgáltatás, ám a látogatók számának fokozatos növekedése miatt idén is kígyóznak a sorok itt-ott, fõleg reggelente a tisztálkodási konténerek elõtt. Német és egyéb napnyugati beszédet sûrûn hallani, a kedd esti beengedésnél a kilencezer fõ kétharmada külföldrõl érkezett. A nyelvi kavalkádnál sokkal zavarba ejtõbb a programkavalkád, csak sportolási lehetõségbõl annyi van, hogy a végére se lehet érni egy hét alatt. Táncolni is sokfélét lehet, néptáncot, hastáncot, pantomimalapokat és kortárs vonaglást is tanítanak türelmes és neves oktatók. A pogó nem tanulható, csak elleshetõ a színpadok elõtt, éjjelente pedig technóra, house-ra, goára és drum and bassre rophatja az elektromos generáció, világhírû DJ-k asszisztálása mellett. Az óriási partysátor zavarba ejtõen profi kivitelezésû, kár lesz lebontani a végén. A sokat emlegetett Szivárványsátor pedig egyenesen pazar, jó ott üldögélni homóknak, heteróknak és biknek egyaránt. Az idõ pedig ideális, néha már sok is a napfénybõl. (juk)
Táblaképzománcok, ötvös tárgyak, objektek
Tûzzománc triennálé
MTI-HÍR
Budapest. Nemzetközi tûzzománc-mûvészeti triennálé színhelye lesz holnaptól a Nagytétényi Kastélymúzeum, a szeptember 2-ig tartó kiállításon 12 ország 83 alkotójának 116 mûve látható. Az I. Nemzetközi Budafoki Tûzzománc-mûvészeti Triennálé egyebek között azt hivatott bizonyítani, hogy Magyarországon van önálló tûzzománc-mûvészet, sõt Magyarország tûzzománc-mûvészeti nagyhatalom mondta Morvay László, a mûvészeti ág érdekvédelmi szervezetének elnöke.
A triennálé zsûrije a válogatásnál kizárólag a mûvek szakmai és mûvészi értékét vette figyelembe. A versenyre 83 alkotó köztük 18 magyar mûvész 254 munkát nyújtott be. A bírálóbizottság ítélete szerint 66 alkotó 116 munkája ütötte meg a mércét. A pályamûvek között táblaképzománcokat, ötvös tárgyakat, objekteket láthat a közönség. A nemzetközi tûzzománc-mûvészeti kiállításhoz kapcsolódva augusztus 9-étõl a kortárs magyar zománcmûvészet történetét bemutató tárlat nyílik a városligeti Millenniumi Szalonban. Az Olof Palme sétány 1. szám alatt megnyíló kiállítás a hazai zománcmûvészet 1960-tól 1995-ig terjedõ idõszakát fogja át.
A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak
Hétvégi programok
MÛSORAJÁNLÓ
Szombati publicisztikai magazinunk elsõ órájában a 8 órai hírek után kalendárium, évfordulónaptár és névnapköszöntõ, hazai és külföldi lapszemle, belpolitikai tükör. A 9 órai híradást követõen a kormány koalíciós gondjaival foglalkozunk. Reményeink szerint beszámolunk a péntek esti koalíciós tanácskozásról, véleményeket adunk közre vidékrõl és a fõvárosból a "kilépni vagy maradni" MKP-dilemmáról. A második óra zárásaként a BBC világgazdasági híradóját hallhatják. A 10 órai hírek utáni percekben riport hangzik el az IpolyságDrégelypalánk vasútvonal felújítására tett erõfeszítésekrõl, és beszélgetünk egy pedagógussal, aki néptánctanfolyamon vesz részt. A mûsort a pozsonyi Magyar Intézet híreivel zárjuk. A Hétrõl hétre szerkesztõje Polák László. 11.05-kor a tüdõembóliáról szól az orvos, ezután jelentkezik a Vándorbot címû honismereti mûsor. 11.30-tõl Hazai tükör, 12.10-tõl Nótacsokor. A 13 órakor kezdõdõ Tékában felkerestük a 95 éves Dávid Teréz írót, és megemlékezünk a 60 éve elhunyt Babits Mihályról. Ismétlõmûsorunkban 13.30-kor újból meghallgathatják az RTL Klub szakácsával, Kovács Lázárral készített riportot. 14.05-kor Slágerhullám, utána Kabaré 15.00-tól. A zenés Köszöntõ 16.05-kor kezdõdik, adásunk a Napzártával ér véget, 18 órakor.
Vasárnap ugyancsak 8 órakor indul adásunk. 8.15-kor A héten történt. Gyermekeknek szóló összeállításunkban 8.30-tól a népdallal, a népköltészettel foglalkozunk. 9 órakor a református félórában Révész Tibor jókai lelkipásztor elmélkedése hangzik el. Erdélyi Géza püspök elmondja véleményét a jógáról, majd a nagyráskai evangéliumi táborban szerzett tapasztalatait osztja meg a hallgatókkal az egyik résztvevõ, végül szólunk a füleki templom építésérõl is. Komolyzenei fejtörõnk 9.30-kor jelentkezik, 10.05-tõl Puha Józseffel randevúzhatnak. A mûsor délelõtti részében egyebek mellett hallunk a cserkészéletrõl és egy balatoni nyaralás élményeirõl. Délután litvániai élménybeszámoló hangzik el, megszólal az Anima Sound System együttes egyik tagja, és egy 30 perces összeállításban Katona Klári vall az életrõl, a zenérõl és új lemezérõl. 14.05-kor Simon Szabolcs olvassa fel nyelvmûvelõ írását. 15 óráig a BBC magyar nyelvû adását közvetítjük Londonból, ezután a Nevelõk fórumában a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének nagymegyeri nyári egyetemérõl lesz szó, és elhangzik egy beszélgetés Halász Gáborral, az OKI megbízott fõigazgatójával az oktatásügy megreformálására vonatkozó EU-s követelményekrõl. 15.30-kor a kenyérsütés hagyományos módját mutatjuk be Szõgyénbõl és Naszvadról a néprajzi összeállításban. Adásunk a 16.05-kor kezdõdõ Köszöntõ és a Napzárta után ér véget 18 órakor. (-tek)
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Pearl Harbor (am.) 17, 20.30 HVIEZDA KERTMOZI: 460 gyanúsított (am.) 21.15 MLADOST: Bíbor folyók (fr.) 15.30, 17.30, 20 OBZOR: Bájkeverõ 7 (am.) 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Lázadók és szeretõk (cseh) 20.30 Pasik és csajok (am.) 18.45 A mexikói (am.) 18 Ragyogj! (am.) 17 A szerelem hálójában (am.) 18 Amerikai szépség (am.) 18.15 Az angol beteg (am.) 20.15 Radírfej (am.) 20.30 Kerti ünnepség (szl.) 20
KASSA
TATRA: Szeret, nem szeret (szl.) 17.45, 20 CAPITOL: Krokodil Dundee Los Angelesben (am.-ausztrál) 18, 20 ÚSMEV: Pearl Harbor (am.) 17.30, 20.30
DÉL-SZLOVÁKIA
DUNASZERDAHELY LUX: Bíbor folyók (fr.) 19.30 LÉVA JUNIOR: A kocka (am.) 18 AMFITEÁTRUM: A kocka (am.) 21.30 PAT AMFITEÁTRUM: Ilyen a boksz (am.) 21 NAGYKAPOS ZEMPLÉN: Hamis játék (am.) 19
GYÕR
PLAZA: A csábítás elmélete (am.) 18, 20 Érzéki csalódás (am.) 16.30, 18.30, 20.30 Evolúció (am.) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Hannibal (am.) 20 Lara Croft: Tomb Raider (am.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 A leskelõdõ (am.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 A múmia visszatér (am.) 14, 17.30, 20 Nincs több suli (am.) 14.30 Az ördögûzõ rendezõi változat (am.) 14.45, 17.15, 19.45 A pók hálójában (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Reszkess, Amerika! (fr.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Shrek (am.) 13.15, 15.30, 17.45 Vad kanok (am.) 13.30, 15.30