Kedd, 2001. július 31. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 176. szám

cimlap.htm

Címlap

Pénteken az MKP maradásáról tárgyal a kormánykoalíció

Talán utoljára találkoznak

Pozsony. Eleget tesznek a koalíciós pártok Mikulás Dzurinda kormányfõ felhívásának és pénteken tárgyalóasztalhoz ülnek. A téma a Magyar Koalíció Pártja kormányból való kilépésének megelõzése.

ÚJ SZÓ-HÍR

Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetõje az Új Szónak tegnap megerõsítette, a magyar párt is ott lesz a péntek délutáni találkozón. Az MKP elnökségének tagjai beleegyeztek a részvételbe, a párt vezetése telefonon egyeztetett. "Meghallgatjuk õket, ez azonban nem azt jelenti, hogy változott volna az MKP álláspontja" – mondta lapunknak Bárdos, aki Bugár Béla pártelnökkel lesz jelen a tanácskozáson. "Nem mi kezdeményeztük ezt a találkozót, nem is várok tõle sokat. Az illem azonban azt diktálja, hogy meghallgassuk partnereink véleményét" – tette hozzá az MKP parlamenti klubjának elnöke. Bárdos Gyula továbbra is osztja a párt elnökségének véleményét, hogy az MKP-nak ki kell lépnie a kormánykoalícióból. A KDH ahhoz a feltételhez kötötte részvételét, hogy jelen lesz Bugár Béla és az összes koalíciós pártelnök. "Ellenkezõ esetben az MKP maradásának kérdését nem tudjuk megoldani. Tudnunk kell, a párt milyen feltételekkel hajlandó támogatni a jelenlegi kormánykoalíciót" – hangsúlyozta Pavol Hrusovský, a KDH elnöke. Braòo Ondrus pártja, az SDL pozitív hozzáállását tolmácsolta a részvételt illetõen. Állítása szerint a baloldal kész megoldani az összes problémát, hogy aztán a kormány kellõképpen összpontosítani tudjon a legfontosabb területekre, mint például a mûvelõdés. A pénteki találkozó miatt Pavol Hamzík, az SOP elnöke és Mikulás Dzurinda is megszakítja szabadságát.
Bár az MKP vezetõi megjelennek a tanácskozáson, a végsõ szót a párt Országos Tanácsának augusztus 25-re tervezett ülése mondja ki. (jéel, tasr)


A mandátumhoz jutott magyar kormánytagok visszatérnének a parlamentbe

Négy képviselõt érintene a kilépés

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Miután a parlament a Magyar Koalíció Pártja számára elfogadhatatlan formában hagyta jóvá a nagyobb szintû területi egységekrõl szóló törvényjavaslatot, egy kérdés foglalkoztatja leginkább a szlovákiai magyarságot: kilépjen-e a kormányból az MKP. A vélemények megoszlanak, a végsõ döntést az MKP Országos Tanácsa hivatott meghozni, augusztus 25-én tartja sorsdöntõ ülését.
Ha az MKP Országos Tanácsa úgy határoz, hogy a párt kilép a kormányból, az elsõ kézzelfogható változás az lesz, hogy a magyar miniszterek és államtitkárok távoznak hivatalaikból és egy részük a parlamenti padsorokba ül vissza. Bugár Béla pártelnök úgy véli, ha a többi kormánypárt továbbra is együtt akar mûködni az MKP-val, konstruktív ellenzéki politizálást vár el tõle, járási és kerületi szinten a párt által jelölt tisztségviselõknek nem kell távozniuk.
A három magyar miniszter és négy államtitkár közül Csáky Pál, Harna István, Szigeti László és Bauer Edit mondott le képviselõi mandátumáról a magasabb beosztás végett a kormányalakításkor. Kinevezésük után, 1998 november 3-tól helyüket pótképviselõk foglalták el, Csáky Pál miniszterelnök-helyettest Szabó Olga, Harna István építésügyi minisztert Gyurovszky László, a munkaügyi államtitkárnak kinevezett Bauer Editet Sárközy Klára, az oktatási államtitkárrá lett Szigeti Lászlót pedig Dolník Erzsébet váltotta fel a törvényhozásban. Ha az OT a kilépés mellett dönt, több mint valószínû, hogy a korábban képviselõnek megválasztott négy kormánytag visszatér a parlamentbe. Pokstaller Lívia, az MKP szóvivõje elmondta, a négy pótképviselõ természetesen alkalmazkodik a döntéshez. Dolník Erzsébet képviselõ asszony, aki szerint valószínûbb a kilépés, ezzel kapcsolatban elmondta, ha az MKP-nak szüksége van tízéves tapasztalatára, a továbbiakban is szeretne a párt kötelékében szakértõként dolgozni. Kilépés esetén Miklós László környezetvédelmi miniszter, Könözsi László földmûvelésügyi és Podstránsky Vladimil pénzügyi államtitkár is távozik posztjáról, ám õk nem a parlamentbõl kerültek a kabinetbe. (szm)


A módszert azokon a területeken alkalmaznák, ahol a vírus szexuális úton terjedhet

Megállították a HIV-fertõzést

ORIGO-HÍR

New York. Amerikai kutatók felfedezték, hogy a HIV-vírus koleszterint igényel a fertõzéshez, mind a sejtbe való bejutás, mind pedig az abbóli kijutás során. A koleszterin sejthártyából való eltávolításával teljesen blokkolták a vírus terjedését. A felfedezés új lehetõségeket nyújthat a járvány elleni küzdelemben. Bár az erre alapuló vakcina még nincs a láthatáron, azok a baktériumellenes szerek, amelyek képesek eltávolítani a sejthártyákból a koleszterinmolekulákat, addig is fontosak lehetnek az AIDS terjedésének fékezésében. A koleszterin fontos szerepet tölt be a sejtek membránjának felépítésében, így természetesen nem arról van szó, hogy minden sejthártyából ki kell vonni. Elegendõ lenne, ha a módszert azokon a területeken alkalmaznák, amelyeken keresztül a vírus szexuális úton az egyik emberrõl a másikra terjedhet. A konkrét megelõzési módszer kenõcsök használatát jelentené.
A kutatók régóta tudják, hogy a HIV számos fehérjét magával ragad a sejtmembránból, amikor a megfertõzött sejtbõl távozik. E lopott fehérjék segítségével számos sejttípushoz tud hozzákötõdni, így nõ a fertõzõképessége. Nagyon érdekes azonban, hogy a CD45 jelzésû, a membránban egyébként bõségesen elõforduló fehérje nem érdekli a vírust, így kívül esik rablási tevékenységén. Mivel a HIV békén hagyja a CD45-öt, a vírus e területeket használja a sejtbõl való kitöréshez.
További vizsgálatokból kiderült, hogy a koleszterin eltávolítása csökkenti a HIV belépéséhez szükséges kemokinreceptorok mennyiségét a sejtek felszínén. A ciklodextrineket évek óta alkalmazzák a gyógyászatban – a beléjük zárt hidrofób hatóanyagok célba juttatására. Klinikai szempontból biztonságosak, s nem mérgezõek a sejtekre. Az új eredmények alapján a hüvely és a végbél falán lennének alkalmazhatók, akár a közösülés elõtt közvetlenül használatos krém formájában, akár több héten át hordható, a hatóanyagot lassan és folyamatosan kieresztõ, méhnyakra ültethetõ eszközként.


Életbe lép a büntetõ törvénykönyv módosítása

Szigorúbb büntetések

SITA-INFORMÁCIÓ

Pozsony. Holnap életbe lép a büntetõ törvénykönyv módosítása. Ezután szigorúbban büntetik a korrupciót; például hat hónaptól három évig terjedõ szabadságvesztéssel sújtható, aki külföldi hatóságnál próbál megvesztegetéssel elõnyös helyzetbe kerülni nemzetközi üzlet lebonyolításánál.
Ezentúl bûncselekménynek számít majd az is, ha valaki csupán a minimálbérnek – jelenleg 4400 korona – megfelelõ értékû lopást hajt végre. Nem szabálysértésnek, hanem bûnténynek minõsül ezentúl a 4400 koronát meghaladó értékû károkozás, ez mostanáig az említett összeg kétszerese volt. Mindez a bûncselekmények számának jelentõs növekedését és a bíróságok további leterhelését eredményezi majd. A Btk.-ban újdonságnak számít a nemi erõszak bûntényének bõvebb meghatározása; egyebek mellett szó esik a kikényszerített anális és orális közösülésrõl és más, nem bevett szokáson alapuló szexuális megnyilvánulásokról is. Külön érdekesség, hogy a nemi jellegû erõszakoskodás bûntényét hasonló szigorral lehet majd büntetni, mint a nemi erõszakot. Eddig szabálysértésnek, holnaptól azonban bûnténynek minõsül a telefonkártyák hamisítása. Szigorúbb büntetés vár a vad- és halorzókra, illetve a termõföldek fosztogatóira is.


Lassú aratás, kisebb hozam

Kevesebb lesz a gabona

Pozsony. A múlt heti esõzések lassították az aratást, a termõterületek mindössze 28 százalékán sikerült elvégezni a betakarítást. Ez megközelítõleg 202 ezer hektárt jelent, tavaly júliusban ilyenkor már 390 ezer hektáron elkészültek az aratással. A szakemberek szerint az elvárásoktól eltérõen aligha lesz meg a tervezett 2,9 millió tonna gabona: az esõ hatására kipotyogtak a kalászból a magok. Így legalább 10-15%-os terméskiesést kell elkönyvelni. A földmûvelési tárca szerint 126 ezer hektáron aratták le a búzát (4,5 tonna hektárhozammal), 72 ezer hektáron az árpát (4,2 t/ha) és 3 500-on a rozst (3,5 t/ha). (t)


Anna Malíková kizárását tervezik az SNS-frakcióból

Slotáék visszavágnak

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Anna Malíková pártelnök kizárását tervezi az SNS parlamenti frakciójából az a nyolc képviselõ, akiknek tagságát a hétvégén felfüggesztette a párt országos tanácsa. Ezt könnyen megtehetik, hiszen a tizenhárom tagú klubban Malíkovának csak négy híve maradt.
Elõfordulhat tehát, hogy a párt frakcióját nem azok hagyják el, akiket felfüggesztettek, hanem éppen az elnök asszony hívei, sõt Slotáék Marián Andellel erõsödhetnek. Õt már korábban kizárták a pártból, jelenleg független képviselõ és a parlament alelnöke. A visszavágásra augusztus második felében kerülhet sor, akkor ülésezik a frakció.
"Elképzelhetõ, hogy a Szlovák Nemzeti Párt a jövõ évi választások során nem kerül a parlamentbe" – jelentette ki a felfüggesztett Dusan Svantner. Szerinte a hétvégi ülésen azon járások küldöttei támogatták Malíkovát, ahol a pártnak kicsi a támogatottsága. Az SNS-re szavazók többsége azonban éppen a Zsolnai kerületben él, melynek székhelyén Ján Slota a polgármester. Malíkovát Ján Luptákhoz hasonlította; a munkáspártiak elnöke sem akarta beengedni bizonyos járások küldötteit a ZRS Országos Tanácsának ülésére.
Anna Malíková szerint az országos tanács ülésén minden szabályos volt, nem történt semmilyen incidens, csupán a sajtó fújta fel a történteket. Elvárja, hogy a nyolc renitens képviselõ továbbra is az SNS programja és vezetõ szerveinek utasítása szerint politizáljon, ellenkezõ esetben mondjon le képviselõi mandátumáról. (ú, s, t)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG