Péntek, 2001. július 27. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 173. szám

cimlap.htm

Címlap

A Duna két partján több százan kísérték figyelemmel a Párkányt Esztergommal összekötõ Mária Valéria híd utolsó ívének beemelését

Ma végre összekötik, ami összetartozik

Párkány. Az újjáépülõ Mária Valéria híd tegnap kora reggel leúsztatott utolsó, középsõ ívének beemelését nyolc órakor kezdték el. A 119 méter hosszú, 600 tonna súlyú hídmezõt 11 métert kell emelni ahhoz, hogy ráhelyezzék a mederpillérre. Az emelés sebessége mintegy másfél méter óránként, a hídív várhatóan ma délelõtt kerül a helyére.

KAMONCZA MÁRTA

"A hídív leúsztatása reggel negyed hatkor kezdõdött. A beemelés elõreláthatólag estig tart, természetesen sok múlik az idõjáráson és a víz állásán. Délután két és fél óra technológiai szünetet tartunk. Ezalatt a merevítést tesszük le" – tájékoztatta lapunkat Karkus János, a Hídberuházási Fõmérnökség létesítményi fõmérnöke. Elmondása szerint az utolsó hídív a mai nap folyamán – kedvezõ idõjárás esetén reggel kilenc és tíz óra között – kerül a helyére. Erre már tegnap is több százan vártak a Duna mindkét partján.

"El sem akarom hinni, hogy a folyó két partja rövidesen összekötõdik. Gyerekként már mentem át ezen a hídon, és meg kellett öregednem ahhoz, hogy ezt újból megtehessem" – mondja egy idõs férfi, közben le sem veszi a szemét az emelésrõl. Bartusz Gyula, a Déli Régió Ipartestületének titkára, a tavaly alakult Párkány–Esztergom Barátság Egyesület tiszteletbeli elnöke 1944. december kilencedikén autóbusszal haladt át a hídon. Néhány nappal késõbb a visszavonuló német katonák felrobbantották a folyami átjárót. Azok, akik gyermekként megélték azt, hogy Párkányból a hídon keresztül átsétálhattak Esztergomba, tegnap könnyes szemmel nézték végig a beemelést. A fiatalabbak pedig kíváncsiságból jöttek ki a partra. "Soha nem gondoltam volna, hogy az itt élõknek ilyen sokat jelent a híd újjáépítése" – jegyzi meg a létesítményi fõmérnök.

Az 1895-ben átadott hidat a "legmagyarabb királyleányról", a Budán született Mária Valériáról nevezték el, és a komáromi Erzsébet híd mintájára épült. Igaz, ez utóbbi csak négynyílású, s valamennyi hídíve egyformán 102 méter hosszú. Az 1944-ben felrobbantott, Párkányt Esztergommal összekötõ folyami átjáró újjáépítési munkálatai az Európai Unió hathatós támogatásával tavaly kezdõdtek meg. A csonka híd két eleme közötti több mint 300 méter hosszú nyílást három hídív köti majd össze. Az elsõ kettõ már a helyén van. Idén májusban az esztergomi, júniusban pedig a párkányi oldalon helyezték fel a pillérekre a 102 méter hosszú, mintegy 400 tonna súlyú hídmezõket.

Az Esztergomot és Párkányt összekötõ, a második világháborúban felrobbantott közúti hidat a nyertes Ganz IS konzorcium (melynek tagjai a Ganz Acélszerkezet Rt., a Közgép Unió Rt. és az Inzinierske Stavby a. s.) 11,7 millió euróért építi újjá. A költségekbõl 10 millió eurót az EPHARE-programja fedez, a fennmaradó összeget a két ország költségvetése fele-fele arányban állja. A konzorciumon belül a munkák 65 százalékát a magyar cégek, 35 százalékát pedig a szlovák partner vállalta. A forint erõsödése miatt az újjáépítésen 114 millió forintot buktak a kivitelezõk, állítja a Világgazdaság lap, amely Szántó Jánosra, a Ganz vezérigazgatójára hivatkozik, aki nem titkolja, hogy így az üzlet veszteséges.


Rudolf Schuster államfõt tegnap kiengedték a kórházból

Montezuma bosszúja

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony/Cuiaba. Rudolf Schuster köztársasági elnököt tegnap délután kiengedték a kórházból. Montezuma bosszúja érte utol az szlovák államfõt a brazíliai vadonban – jelentette ki Lubor Ebringer pozsonyi mikrobiológus. A Komenský Egyetem professzora megjegyezte: az európaiak hetven százalékát veri le a lábáról a betegség, amelynek kísérõ jelensége az erõs hasmenés. Ebringer szerint Rudolf Schuster akár két hétig is kórházi kezelésre szorulhat. A szakember kész a saját készítésû gyógyszerét Brazíliába küldeni, amely egy gyermek székletébõl kivont, a tejsavas erjedést elõsegítõ baktériumokat tartalmazza – ez lenne hivatott Schuster baján segíteni. Az államfõ szóvivõje tegnap kijelentette: semmi rendkívüli nem történt, s bár Schusternek tényleg infúziót kellett adni Cuiaba város kórházában, tegnapi terveiben brazíliai indiánokkal való találkozó is szerepelt már. Jozef Leikert nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy Schuster betegsége befolyásolja-e az európai államfõk tervezett túráját a Gerlachfalvi-csúcsra. (c, t, ú)


Az Európai Parlament Szlovákiáról készülõ országjelentésének módosító indítványai

Az összkép pozitív, néhány szeplõvel

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Brüsszel. Az Európai Parlament Szlovákiáról, mint az Európai Unió tagjelöltjérõl készülõ országjelentését a szlovákiai magyar közösség és a roma kisebbség hátrányos megkülönböztetésének kiküszöbölésére felszólító módosító indítványokkal tûzdelték meg a képviselõk. A parlamenti országjelentésrõl szeptemberben lesz a vita és szavazás az Európai Parlament plenáris ülésén. Július 25-én járt le a módosító indítványok benyújtásának határideje az országjelentéshez, amelyet a holland Jan Wiersma képviselõ, szlovákiai jelentéstevõ szerkesztett. Az elmúlt hetekben a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsa és a Belgiumban mûködõ Közép-európai Emberi Jogokat Védõ Bizottság nevû társadalmi szervezet kitartó lobbizása, több európai parlamenti meghallgatása nyomán az európai képviselõk számos olyan módosító indítványt nyújtottak be a Szlovákiára nézve egészében pozitív jelentéshez, amelyek beterjesztõi a magyar közösséggel és a roma kisebbséggel szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolására hívják fel a szlovák kormányt. Kiszivárgott értesülések szerint a külügyi bizottság nem ajánlotta az összes indítványt elfogadásra, volt olyan is köztük, amelyikrõl nem nyilvánított véleményt, a szeptemberi vitában azonban a parlament plenáris ülésén mód van még bármelyik módosítás elfogadására. Az egyik módosító indítvány felszólítja a szlovák kormányt, hogy lényegesen javítsa a kulturális sokféleség támogatását, és sürgeti egy "autonóm, minden karral rendelkezõ anyanyelvû egyetem létesítését a magyar közösség számára". Egy másik üdvözli a korábban elkobzott magánvagyonok visszaadását a lakosság egy részének, de "felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a magyar közösség még mindig hátrányosan megkülönböztetõ intézkedések áldozata, és mindeddig nem részesült teljes jóvátételben". Egy további indítvány üdvözli, hogy Szlovákiában életbe lépett a kisebbségi nyelvekrõl szóló törvény, de "megjegyzi, hogy mindmáig egyetlen kisebbség nyelvét sem kezdték használni hivatalos helyen sehol Szlovákiában; ezért hangsúlyozza, hogy végrehajtható törvénnyel kell védeni a kisebbségek jogait és a kisebbségi nyelveket". Külön indítvány szól a közigazgatási törvényrõl, és hangsúlyozza, hogy annak "el kell ismernie a regionális határok logikus vonalait, teljes mértékben tiszteletben tartva a kulturális és nyelvi realitásokat". Számos indítvány teszi szóvá a romák hátrányos megkülönböztetését az oktatásban, a munkaerõpiacon, a közszolgálatban és a civil társadalomban. Végül egy módosító indítvány felveti, hogy Kassán hozzanak létre roma egyetemet.


Az állam 900 millió koronát szán a károk felszámolására

Tovább pusztít az árvíz

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Poprád/Kassa/Homonna/Mezõ-laborc. Víz alá került az Eperjesi kerület jelentõs része, miután a megáradt folyók, és a patakok elöntötték a Varannói és a Szinnai járást is. A víz pincéket árasztott el, és megrongálta az úthálózatot. Szerdán este a Tarca átszakított egy gátat, és elöntötte Eperjes egyik lakótelepét, kerteket és sportpályákat. A lakók kilakoltatására nem volt szükség, a vizet sikerült visszaterelni a mederbe. A folyón harmadfokú készültség van érvényben. Emelkedik a Hernád vízszintje is. A határterületen már elöntötte a környezõ mezõket. A folyó felsõ szakaszán másodfokú a készültség. Az Ondava és a Laborc már apad, a harmadfokú készültséget elsõfokúra módosították. A Latorcán közeledik az árhullám, amely hétvégén érheti el Szlovákiát. Az Iglói járásban a megáradt Lõcsei patak pincéket öntött el. A Homonnai és a Mezõlaborci járásban 36 település lakói küzdenek az árral és a hordalékokkal. A Poprádi és az Ólublói járás folyóin megkezdõdött az apadás, viszont továbbra is esik az esõ, több település még mindig el van zárva a külvilágtól. Az embereknek most több helyen földcsuszamlástól kell tartaniuk. A becslések szerint az Ólublói járásban az árvíz 130 millió koronás kárt okozott. A Homonnai járásba tegnap ellátogató Mikulás Dzurinda kormányfõ elmondása szerint az állam mintegy 900 millió koronát tud a károk felszámolására a keleti régió rendelkezésére bocsátani. Kiszuca, Árva és a Felsõ-Vág térségében szerdán 40-45 milliméternyi csapadék esett. A Vágon másodfokú árvízkészültség van, azonban további esõre van kilátás, ezért megemelkedhet az északi folyók, így a Vág vízszintje is. Szlovákiában egyedül a Duna nem okoz gondot, vízszintje állandó, sõt csökken. (t, s)


Megbüntetik a UPC-t

Elsietett áremelés

Pozsony. A UPC kábeltévé-társaságnak több mint 25 millió koronás büntetést kell fizetnie a meg nem engedett áremelések miatt. A Távközlési Hivatal döntése szerint a kábelszolgáltató köteles összehangolni árait a Hivatal rendeletével, amely februárban 6,7, augusztustól pedig 8,7 százalékos áremelést hagyott jóvá. A UPC fellebbez a döntés ellen, szerintük az ügyben a Legfelsõbb Bíróságnak kellene meghoznia a végsõ döntést. Az ügyrõl bõvebben a 6. oldalon olvashatnak. (ú)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG