Csütörtök, 2001. július 26. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 172. szám

cimlap.htm

Címlap

A százmárkást kedvelik, de az ötvenkoronást is hamisítják

Ügyelnek a részletekre

Pozsony. Szlovákiában a leggyakrabban felbukkanó hamis pénz a százdolláros és a százmárkás, de nagyobb mennyiségben találtak százezerlírást is, tavaly 158 darab olasz bankót foglaltak le.

ÚJ SZÓ-JELENTÉS

Mivel januártól az európai államok búcsút mondanak nemzeti fizetõeszközeiknek és csak az eurót használják, az év végéig feltételezhetõen nálunk is az eddiginél több hamis valuta bukkan fel. Egyrészt elõkerülnek a vánkos alatt vagy befõttesüvegben eddig sárguló esetleg hamis bankók, de sokkal nagyobb veszély, hogy a Balkánon iszonyatos mennyiségû valuta, elsõsorban német márka van forgalomban. Montenegróban ugyanis hivatalos, a többi államban pedig gyakorlatilag félhivatalos fizetõeszköz a márka, a beváltással nyilván nálunk is próbálkoznak majd.

A feketepiac lényegében felmérhetetlen, így a Szlovák Nemzeti Banknak csak azokról a hamisítványokról vannak adatai, amelyeket sikerült lefoglalni, ez valószínûleg csak a töredéke a "piacnak". A jegybank 1993 óta vezetett statisztikája szerint az amerikai dollár és a német márka vezeti a toplistát. 1993-ban hamis dollárból 1540, márkából 1579 darabot sikerült lefoglalni. Tavaly ez 323-ra, illetve 73-ra csökkent. A környezõ országok pénzei közül a cseh korona vezet, tavaly 21 akadt horogra. Míg korábban a cseh ezerkoronásból foglaltak le a legtöbbet, az elmúlt években inkább az ötezrest hamísítják. Magyar forintból a legnagyobb fogás 1997-ben és 1998-ban volt, amikor több mint 5 ezer darab hamis bankjegyet vontak be. A forintból szintén az ezres és az ötezres a listavezetõ. Osztrák schillingbõl 1997-ben volt a rekordfogás, hétezer bankót foglaltak le, tavaly mindössze kettõt, leginkább az ezrest hamisítják. Míg korábban a hamis szlovák korona elenyészõ volt a dollárhoz és a márkához képest, tavaly már ebbõl foglaltak le a legtöbbet, több mint 400 bankót. A húszkoronástól felfelé mindent hamisítanak, leginkább ezressel és ötszázassal próbálkoznak. Az elmúlt években szinte az összes lehetséges fizetõeszközbõl foglaltak le hamisítványokat.

A rendõrség a turistaidény elején óvatosságra intette a keleti járások lakosságát. Már június elején hamis százdollárosokat adtak el az alkalmi pénzváltók, valutaüzérek, leginkább ukrán turisták és vietnami piaci árusok. Olykor a keleti menekültek zöldhatáron való átjuttatásáért járó fuvardíjban is akad hamis százdolláros, ezeken is a feketepiacon próbálnak túladni az embercsempészek. Hazai üzérkedõk is tagjai a hamis valutával kereskedõk hálózatának: fõleg a szállodák, az éttermek és a turistaszállások környékén, a külföldiek által is látogatott üdülõk térségében, de a városi piacokon is próbálkoznak. (mi, kt)


Csökken a Szlovák Távközlési Vállalat ügyfeleinek száma, mégis növekszik nyeresége

Sokan kapcsoltatják ki telefonjukat

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Az elmúlt fél évben több ezren kapcsoltatták le vezetékes telefonjukat a Szlovák Távközlési Vállalat áremelései miatt. Hogy a legutóbbi, június elsejei áremelés után hányan tettek így, arra a vállalat vezetõi nem adnak pontos választ, ám Mark von Lillienskiold, a cég marketingért felelõs alelnöke szerint az ügyfélszám lényegesen nagyobb mértékben csökkent, mint amire számítottak. A vállalatnak jelenleg 1,687 millió ügyfele van, vagyis számuk alig haladja meg az 1,5 milliónyi mobiltelefon-tulajdonos számát. Ez a távközlésiek szerint a mobilszolgáltatók agresszív árpolitikájának tudható be, Ladislav Mikus, a cég elnöke szerint ennek ellenére a távközlési vállalat nem számol hasonló stratégiával, árcsökkentéssel. A monopóliummal rendelkezõ vállalatnak erre már csak azért sincs szüksége, mivel az áremelések és az elbocsátások – a csökkenõ ügyfélkör ellenére is – egyre növekvõ profitot jelentenek. Az idei elsõ félévben 2,65 milliárd koronás adózás elõtti nyereséget könyvelhetett el, ami 881 millió koronával több, mint az elõzõ év azonos idõszakában. Lillienskiold szerint a jövõben ennél sokkal nagyobb profitnövekedést szeretnének elérni, így a kérdésre, hogy több nyugati országhoz hasonlóan mikor lesz a helyi hívás nálunk is ingyenes, a vállalat vezetõi csak kitérõ választ adhattak. A távközlésiek idén eddig 2,5 milliárd koronát fektettek be, holott az éves befektetéseknek el kellene érnie a 8 milliárd koronát. Ezt a jövõben még tovább szeretnék növelni, ám minden az ügyfélszám alakulásától függ. A befektetéseknek köszönhetõen a telefonhálózat 72 százalékát sikerült digitalizálniuk. Nem ilyen sikeres viszont a vállalat által sokat reklámozott ISDN-kapcsolat, elterjedtsége jelenleg egyszázalékos. (mi)


Mikulás Dzurinda miniszterelnök tegnap ígéretet tett az árvízkárok mérséklésére

Északon mindent visz a víz

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Több észak-szlovákiai járásban tegnapra válságosra fordult a helyzet a megállíthatatlanul zuhogó esõ és a hatalmasra duzzadt folyók, patakok miatt. Néhány községet teljesen elvágott a víz a külvilágtól, a Késmárki és a Poprádi járásban nemcsak harmadfokú árvízvédelmi készültséget, hanem szükségállapotot kellett kihirdetni. Mikulás Dzurinda kormányfõ is kénytelen volt megváltoztatni programját, és a lengyel határ közelében fekvõ Mnísek nad Popradom községbe akart utazni. Az ide vezetõ 68-as számú elsõrendû fõutat szintén tönkretette a talajerózió, Dzurinda ezért a Csorbán kialakult helyzetet tekintette át, majd Eperjesen részt vett a kerületi árvízvédelmi bizottság ülésén. "Az állam nemcsak a saját tulajdonában, hanem a községi és a személyes vagyonban esett kár mérsékléséhez is segítséget nyújt" – jelentette ki a kormányfõ, ám sietett megjegyezni, hogy a polgároknak nem kellett volna megfeledkezniük arról, hogy biztosítást kössenek. Az árvízhelyzetrõl szóló összefoglalónkat a 3. oldalon olvashatják. (sita, tasr)


Az elnök szervezete nem bírta a trópusi éghajlatot

Schuster kórházban

ÚJ SZÓ-HÍR

Cuiaba. Váratlanul kórházba kellett szállítani a Brazíliában nyaraló Rudolf Schuster szlovák államfõt. A TASR hírügynökség tegnap este rövid jelentésben közölte a hírt, melyet Jozef Adamec brazíliai szlovák nagykövet is megerõsített. Hogy konkrétan mi történt az elnökkel, nem közölte, azt hangsúlyozta, a kórházi kezelés mindöszsze megelõzõ jellegû. Határozottan cáfolta azt az értesülést, hogy az elnöknek szívrohama volt, magyarázata szerint a trópusi éghajlat viselte meg az õserdõbe vadállatokat megfigyelni induló Schuster szervezetét, és sok folyadékot vesztett. Hogy meddig kell kórházban maradnia, az a vizsgálatoktól függ. Ján Bílek elnöki tanácsadó nem tudta megmondani, hogy a történtek után az államfõ letett-e az õserdei filmezésrõl.

Körülbelül öt hetesre tervezett útja elõtt idehaza sokan bírálták Schustert, aki apja nyomdokaiban haladva õserdei vadállatokat akart lencsevégre kapni. Tudvalevõ, hogy az elnök tavaly rendkívül súlyos, csaknem halálos kimenetelû betegségen esett át, mostani elutazása elõtt is sokan figyelmeztették, hogy idõsödõ szervezetét megviselheti a hirtelen éghajlatváltozás.


Kudarcot vallott a kormány

Elégedetlen az ország

Pozsony. A lakosság több mint kétharmada szerint rossz irányba tart Szlovákia, az elégedetlen 64,9 százalék ellenében csupán a megkérdezettek 21,3 százaléka válaszolt úgy az MVK ügynökség felmérése során, hogy a helyes úton haladunk. A Dzurinda-kormány a polgárok 59,4 százaléka szerint kudarcot vallott, és csak 8 százalék tartja sikeresnek. Két éve még csak a lakosság 47 százalék vélte úgy, hogy letértünk a helyes útról, és 14 százalék tartotta sikeresnek a kabinetet. (TASR)


Kibiciklizett aláírások

Sátoros diákok

Pozsony. Ha tandíjat kell fizetni, sátorban laknak majd és száraz kiflit rágcsálnak a vékonypénzû fõiskolások – állítják az SD# ifjúsági szárnyának aktivistái, akik 1100 kilométert tekertek le biciklivel az országban és 17.500 támogató aláírást gyûjtöttek. A kifliket a kormányhivatalba vitték, az aláírásokat a parlamentben adják le. (TASR)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG