Kedd, 2001. július 24. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 170. szám

Mészöly egybelátta a magyar irodalmat, nem tett különbséget "anyaországi" és "kisebbségi" magyar irodalom között

Tegnapig a legnagyobb magyar író volt. Tudjuk – s nemcsak Esterházy Péter egy elhárító gesztusából –, hogy több "legnagyobb" magyar író van.

Mégis... Mészöly Miklós két évtizede etalon, utolsóként ment el a magyar próza legendás megújítói: Örkény István, Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza és Mándy Iván után. A nemzedékkel fiatalabb magyar írók origója volt Esterházy Pétertõl Márton Lászlóig, Nádas Pétertõl Krasznahorkai Lászlóig. Egymáséitól nagy messzeségben álló írói ars poeticák forrása. Afféle Gogol Köpönyege...

Mészöly Miklós prózája a 19. és 20. századi magyar epika tradíciójához mélyen kötõdik. Másfelõl olyan írói beszéd- és látásmódot munkált ki, amellyel megalapozott egy, az anekdotizmustól, stílrealizmustól, szociografizálástól, de az intellektuális arisztokratizmustól is megtisztított prózanyelvet. Nemzetközi tekintélyét Az atléta halála és a Saulus címû regényeivel alapozta meg. Másik két jelentõs regénye: a Pontos történetek, útközben és a Film olyan történelmi perspektívából láttatja a 70-es évek magyar glóbuszát, amelytõl mindenféle ideologikus váteszkedés (magyar átok!) távol áll. Prózáiban, ha úgy tetszik, történelmünk rideg közömbösségével vagy könyörtelenségével is szembesülhetünk. (Nem lélekvidító élmény.) Ekkoriban, a 70-es és a 80-as években írott politikai esszéiben Bibó István józan, érzelmességtõl és nosztalgiáktól, illúzióktól és délibáboktól mentes racionalizmusának a folytatóját tisztelhetjük.

"Örökké a valóságból indultam ki, hiszen valóságelem nélkül egyetlen áttételességet sem tudnék felmutatni. A mûvészethez úgy kell a valóságmag, mint létezéshez az anyag" – mondja a Szigeti Lászlóval készített Párbeszédkísérlet címû interjúkötetben. majd alább: "Nem a neoavantgárd onániái, nem is a posztmodern grammatika csavarásai, meg a nyelvi játékok idiotizmusig fokozható önimádatai, vagyis nem holmi nyelvi modernizálások érdekelnek, hanem egyesegyedül az, hogy a nyelv mint hitelesítõ elem és nagyhatalom egyetlen mozzanatával se dudvásíthassa el fölérzéseimet."

Mészöly Miklósnak a 70-es évek végén és a 80-as, 90-es években írott novellái (Szárnyas lovak, Lesiklás, Magyar novella) kisregény terjedelmû elbeszélései (Megbocsátás, Bolond utazás, Családáradás) ennek az ars poeticának a jegyében fogantak, s méltó folytatásai korai remekléseinek, a Magasiskolának és a Jelentés öt egérrõl címû novellának. Mára az is nyilvánvaló, hogy Az ablakmosó és a Bunker címû drámáival a magyar abszurd színház úttörõje volt.

Mészöly Miklós mindig egybelátta a magyar irodalmat, nem tett különbséget "anyaországi" és "kisebbségi" magyar irodalom között. A geográfiai szétszabdaltsággal szemben a minõség egyetemességét pártfogolta. Hogy utolsó regényének, a Családáradásnak kéziratát a Kalligram Kiadónak ajánlotta fel, ezért volt gesztusnál több, hitvallás az egy magyar irodalom mellett.

Mészöly Miklóssal az a magyar író távozott most közülünk, akit a néha béka-egér harcba tévedõ magyar irodalomban népiek és urbánusok, avantgárdok és konzervatívok egyaránt a maguk írójának fogadhattak el. Távozásával a magyar irodalomban olyan poszt üresedett meg, amely, félek, sokáig betöltetlen marad.

Ígértetik, hogy végezetül csak ámulat lesz, áhitat és alázat. Meztelen csend. De addig még befutják vadvizeink a rónát, melynek nem szab határt a horizont, s felrovátkoljuk a napsütött felületre a világ hamis térképét. Vagyis sok a dolgunk még és nélkülözhetetlen. Áldassék a ráfogás és tévedés. Így múlnak a napok az íróasztal mellett.

Nehéz Mészöly Miklósról írni. A hozzá kapcsolódó élmény túl tágas, túl személyes ahhoz, hogy megtörhetõvé váljon a meztelen csend. Az alábbi mondatokat a megrendülés íratta egymás mellé – Mészölyrõl, Mészölytõl.

Elindulni Aliscában, nyomozni a múlttörmelékes utcákon családi legendák, törvényszéki históriák, történelmi fordulatok után. Egyszerre kívülrõl is, belülrõl is figyelni eseményeket, sorsokat a résenlét minden izgalmával, mert a résenlét is benne van a világrendben. Megjárni a háborús Európa labirintusait. Elutasítani mindenféle hamis ideológiát, mert nagy önuralom kell hozzá, hogy az ember vissza ne éljen a korlátozások-adta végtelen szabadsággal. Alakulása közben látni a világot. Kijárni a tágasság iskoláját. Az egész sokkjában keresni (adni) az egyeseket is. Szenvedélyes érdekeltséggel tetten érni a valóságot, majd eltérni tõle – ugyanolyan átéltséggel. Az üldözõ mûvészet jegyében mindig mást – újat, zavarba ejtõt, példa értékût mutatni. S végül megérkezni. Megérkezni, merre a csillag jár? Az örök útközbeniségbe, ami egyenlõ a jelenléttel?

A halálhír nagy kort megélt emberek esetében nem váratlan. Viszont ha felkészülünk is rá, megrendít. Mészöly Miklós a magyar irodalom nagy öregjeként feszült fel a végsõ fényrácsra; hiányzik majd szikár alakja, átható kék szeme, a végletekig határozott kiállása. Örökségként azonban itt marad az életmû a maga végtelen gazdagságával – nem vigasznak, szellemi és erkölcsi biztonságnak inkább. Hiszen tagjai vagyunk egymásnak, elszakíthatatlanul.

A gyerekeknek egyelõre közös hálószobájuk volt, kicsit zsúfolt és mesebelien rendetlen, Ágotának külön heverõ a sarokban, a két fiúnak katonás emeletes ágy, a földszint Andrisé, az emelet Gergelyé. (Az Öregúr és Iduska néni halála után lesz csak mindegyiküknek külön szobája.)

A heverõ és az emeletes ágy között jámbor kép függött a falon: szakadékos patakmeder fölött õrangyal vezet át két kisgyereket egy keskeny pallón. Széltében ketten is alig férnek el rajta, az õrangyal azonban – ahelyett, hogy maga elõtt vigyázná õket – közöttük lépked, a két gyerek hajszálra a palló szélére szorul.

Gergelynek, bár nem tudta volna értelmezni a szót, cinikus véleménye volt az ábrázolatról.

A város elfészkelõdött, és nem mozdult a hó alatt.

A Pirnitzer áruház tejüveg cégtáblája ferdén lógott be a járda fölé, a konzol kiszakadt, a kábelvégek görbén meredtek ki a levegõbe, s a süvegesen ráfagyott hó az egészet véglegesítette.

Erõs holdfény világította át a szüntelenül fölkavart porhavat.

A járdán, az úttesten alig volt fölismerhetõ nyom, kivéve egy szánnyom párhuzamosát, mely szinte átszelte a várost, a Pándzsótól a vasútállomásig. Sürgõs és kései útja lehetett valakinek.

A feketéskék égbolton rézsút fényt kapott a füstcsík: masszívan õrizte a formáját, mint ami egyre inkább belefeledkezett a maradandóságba.

Alattvalónak lenni sem nem ajándék, sem nem büntetés. Alattvalónak lenni: állapot. A dolog természetébõl következik, hogy azok is alattvalók, akik magukat nem annak hiszik, hanem másnak. Például fejedelemnek vagy köztársaság fejének. A különbség csak anynyi, hogy akik õtõlük függnek – még ha ez kényelmetlen is –, hozzájuk hasonló lények; Akitõl viszont õk is függnek, Az nem hasonlítható hozzájuk. Minthogy azonban ez az állítás sem nem igazolható, sem nem cáfolható azon közönséges és véges módon, ahogy minden egyebet igazolni és cáfolni szoktunk – így tárgya sem lesz jelen kis munkánknak.

Mégis, döntõ jelentõségû a tévedés, hogy mások is lehetünk, mint alattvalók. Másképp hogyan találtuk volna fel a hatalmat és a hatalom jogosságát? Ha elfogadjuk, hogy mindenki alattvaló, vagyis egymáshoz hasonló, önként kiszolgáltatjuk magunkat Valakiknek, aki nem hasonlítható hozzánk. Könnyû belátni, hogy ez olyan gyengeség, aminél sokkal erõsebbek is vagyunk. Ugyanis, ha ki tudjuk találni a hatalmat, bizonyára el is tudjuk viselni. Hogy mindez jó-e vagy rossz, eltörpül annak fontossága mellett, hogy ne mutatkozzunk kevésbé erõsnek – mind a tûrésben, mind a parnacsolásban –, mint amilyenek vagyunk. Mivel, ha a tûrésben mutatkozunk gyengének, megfosztjuk magunkat attól, hogy a lehetõ legeszményibb erõfeszítéssel még sokkal inkább alattvalók legyünk, mint amilyenre éppen kényszerítve vagyunk. Megfosztjuk magunkat az önmagunk felülmúlásától. Következésképp a fejedelem számára sem tesszük lehetõvé, hogy a parancsolásban olyan erõt és keménységet tanúsítson, ami mind jobban késztet bennünket önmagunk felülmúlására az alattvalóságban. Továbbá nekünk is kötelességünk és érdekünk, hogy a fejedelem azzá lehessen – legalábbis közöttünk –, aki valójában õ, mert ha engedjük, hogy mind hasonlóbb legyen hozzánk, e világi alattvalóságunk méltósága olyan értelemben is gyengülhet, mintha magát az alattvalóságot akarnánk kétségbe vonni, ama emelkedett vonatkozásban, miszerint az mindenképpen állapot, és nem más...

...Balgaság volna hinni, hogy fejedelem és alattvaló között nincs testvéri érzület. Szüntelen vágy él bennük, hogy azt kívánják egymásnak, amit a másik kíván nekik...

...igaz viszont, hogy mindez nálunk nagyobb elméknek nem sikerült. De ha csak arra gondolunk, hogy a vérengzések vagy a némileg tartózkodóbb zsarnokságok története nélkül milyen szegényes volna mûvészetünk, mennyire üres a jövõrõl való ábrándozásunk, amibe minden jóravaló alattvaló a jelenellentétét vetíti bele, mégsem mondva le róla, hogy eszményi módon szolgálja a szolgaságát; és hogy – igen! – milyen öncélúak lennének az eszményeink, milyen megengedhetetlenül petyhüdtek a szándékaink...

Örökké építkezem
Ahány táj,
mindenhová házat, horgonyt, erõdöt,
védtelen sátorlapot

Nem érhet meglepetés,
a letelepedési kérelem éjjel-nappal a zsebemben,
minden címre

Megbocsáthatatlanul szeretem a földet

Nincs erõm megcsalni egyetlen pontját sem

Ha megállnék,
a felszarvazott tájak bosszúja ölne meg

Így is –
hitegetés minden pillanat

Útközben lakom

Így õrzöm a hûség látszatát

Mégis, itt kell hagynom;
atomjaira szedne különben

Úgy vitt el a halál,
ahogy a fecske ragadja fel a szalmaszálat

Remélem, nem bántott nagyon
s csak a természetes forgóidnál hajlított meg,
hogy a fészek falához odasimulj

*

(Az utolsó lepergõ nyom:
körömbarázda a homokzátony szélén.
Vagy egy parti fecskéé?
Miben különböznek?
S ha költöznek egymásba,
melyik a másikba?
Víz a homokszobába? Homok a vízbe?
Fészekbe a fecske? Fészek a fecskébe?)

Varjúcsapat –
akár a tél szálkái

Már az is esemény, ha a szék megreccsen alatta

A diókoppanás
a csend szemérmébe hasít

A gerincélen közeledõ favágók,
makett egyforma arccal

Eleve elrendelt libasor

A közöny dolgos, gondolja,
és feláll

Kihúzza magát,
hogy teljes magasságát kiszolgáltassa

(Mészöly Miklós versei

POZSONY

HVIEZDA: Szeretném, ha szeretnél (amerikai) 16, 18, 20.30 HVIEZDA KERTMOZI: Evolúció (amerikai) 21.15 MLADOST: Taxi 2 (francia) 15.45, 17.30 Puskaporos hordó (francia-jugoszláv-görög-macedón) 20 OBZOR: A múmia visszatér (amerikai) 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Lázadók és szeretõk (cseh) 18.30, 20.30 Szívörvény (amerikai) 18.30 Mielõtt leszáll az éj (amerikai) 20.30 Pasik és csajok (amerikai) 18.15 Magányosok (cseh) 20.45 A jelszó: szeretlek (amerikai) 20 Csendes öröm (szlovák) 19

KASSA

DRUŽBA: Szeretném, ha szeretnél (amerikai) 18, 20 TATRA: A múmia visszatér (amerikai) 17.45, 20.15 CAPITOL: Szeretném, ha szeretnél (amerikai) 18, 20 ÚSMEV: Shrek (amerikai) 18 Érzéki csalódás (amerikai) 20 IMPULZ: Amerikai pite (amerikai) 19.15

DÉL-SZLOVÁKIA

LÉVA – JUNIOR: Bíbor folyók (francia) 18 AMFITEÁTRUM: Bíbor folyók (francia) 21.30 GALÁNTA – KERTMOZI: A sebezhetetlen (amerikai) 21.30 PAT – AMFITEÁTRUM: A múmia visszatér (amerikai) 21.30

GYÕR

PLAZA: Bíbor folyók (francia) 15.45, 20.15 A csábítás elmélete (amerikai) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Érzéki csalódás (amerikai) 16.30, 18.30, 20.30 Evolúció (amerikai) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Hannibal (amerikai) 20 Lara Croft: Tomb Raider (amerikai) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 A múmia visszatér (amerikai) 14, 17.30, 20 Nincs több suli (amerikai) 14.30 Az ördögûzõ - rendezõi változat (amerikai) 14.45, 17.15, 19.45 A pók hálójában (amerikai) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Reszkess, Amerika! (francia) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Shrek (amerikai) 13.15, 15.30, 17.45 Vad kanok (amerikai) 13.30, 18