Kedd, 2001. július 24. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 170. szám

cimlap.htm

Címlap

Csökken a dohányzásmegelõzés költségvetési támogatása

Nagy dohány az államnak

Pozsony. A Stop a Dohányzásnak Polgári Szervezet információi szerint a dohányzásból származó bevételekhez képest aránytalanul kis összeget fordít az állam és a dohányipar dohányzásmegelõzõ programokra.

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Ugyanakkor a dohányzás valóságos aranybányát jelent az államnak, a bevétel negyven százaléka folyik az államkasszába. Emelett éppen a Kelet-Európában komolyan terjeszkedõ amerikai Philip Morris cég mutatott rá – agresszív kampánya keretében – hogy a dohányzás óriási költségvetési megtakarítást jelent. Csehországról készített kimutatása szerint 1999-ben a cseh államkincstár egymilliárd koronát takaríthatott meg azzal, hogy a dohányzás következtében kialakuló betegségekben elhunytaknak nem kellett nyugdíjat, szociális- és egyéb biztosítást fizetni.

Szlovákiában a dohánytermékekbõl származó forgalmi adó 1998-ban 4,552 milliárd korona volt, a két legnagyobb gyártó, a Philip Morris és a Slovak International Tabak éves forgalma 1999-ben az elõzõ évhez képest 18,5 százalékkal nõtt és mintegy 10,3 milliárd koronát tett ki. Az összeg 40 százaléka az állam tiszta bevétele, ennek ellenére már 1998-ban is csak mintegy 205 millió koronával támogatta a Drogellenes Alapot, melynek feladata mindenfajta drogfogyasztás és függõség megelõzése. Sõt ez az összeg 1999-ben és 2000-ben 60 millió koronára csökkent, ami a dohánytermékekbõl származó éves bevétel csupán egy százaléka.

Szlovákiában az egy fõre jutó éves cigarettafogyasztás 1997-ben 2282 szál cigaretta volt, ami 1995-höz képest 400 darabos emelkedést jelent. A 11–13 éves gyerekek dohányzási statisztikájában Európa-elsõk vagyunk, és a tizenötéveseknél is az elõkelõ negyedik helyen szerepel Szlovákia. Dohányzásellenes programokat a nagy dohánygyárak is szerveznek, ám ezeknek a programoknak a támogatása is csak a nyereségük töredékébe kerül. (lpj, t)


Szabadlábon védekezhet az SNS-tisztségviselõ fia

"Nem az apjára ütött"

ÚJ SZÓ-HÍR

Sátorosbánya. Nem hivatalos értesüléseink szerint egy jugoszláv férfi volt a vezetõje annak a háromfõs csoportnak, amely a múlt héten iraki, iráni, palesztin és Sierra Leone-i állampolgárokat akart átcsempészni a szlovák– magyar határon. Meg nem erõsített értesülések szerint a csoport tagja volt Ivan E., az SNS besztercebányai kerületi szervezete elnökének fia is, akit a híresztelésekkel ellentétben nem tartóztatott le a rendõrség, szabadlábon védekezhet.

Ivan E. a pártlenök elsõ házasságából született, jelenleg az édesanyjával lakik. A helybeliek szerint "nem az apjára ütött", rendes, jóravaló fiúnak tartják, tartották, meglepõdtek, hogyan keveredhetett "ilyen társaságba". Az édesapa, Ivan Eibner tegnap az Új Szó érdeklõdésére nem cáfolta, de nem is erõsítette meg a fiával kapcsolatos híreket. "Ezzel kapcsolatosan nem nyilatkozom" – mondta.

Az ügyrõl nem tájékoztatta lapunkat Kurunczi Tibor sem. A losonci vizsgálati hivatal igazgatója közölte, a kivizsgálás elején tartanak, nem adhat információt. (tt)


Kovács István szeptemberben tér vissza a ringbe, a jövõ év elején talán címért öklözhet

Kokó felkelt a padlóról, és folytatja

INDEX-HÍR

Budapest. Kokó tegnap bejelentette, hogy folytatja profi ökölvívó pályafutását. Szeptember 15-én öklözik ismét, de nem címmecscsen, és az ellenfél is kérdéses még. Kovács István, a Universum Box Promotion ökölvívója, a WBO világbajnoki cím védõjeként június 16-án szenvedett vereséget a Kisstadionban. A vereség okozta kábulatot követõen megindult a találgatás, hogy folytatja-e pályafutását. Elsõ nyilatkozataiban kitért a válasz elõl, csupán annyit árult el, hogy legalább egy hónap pihenõre lesz szüksége, mielõtt meghozza a végsõ döntést. Tegnap köszönetét fejezte ki a sajtónak a türelemért, majd megköszönte az egész országból feléje áradó szeretetet. Elmondta, hogy döntésében jelentõs szerepet játszott a Universum, amely teljes támogatásáról biztosította. Voltaképpen ezért döntött a folytatás mellett. Igaz, mint mondta, abba se hagyta az ökölvívást, csak önmagában kellett "rendet tennie". Bevallása szerint még két évig szeretne profiskodni, ezért döntõ lehet, hogy mikor szerezheti vissza bajnoki címét. Erre talán már a jövõ év elején sor kerülhet. "Tanultam a hibáimból. Gyõzelemre törõen fogok játszani, látványosan, de nem könnyelmûen" – mondta.

Dámossy Zsolt, Kokó menedzsere elmondta, bárhogy döntöttek volna a németek, õk elfogadják. Tudják, hogy a Universumnál sokat áldoztak rá, hiszen Kokó a klub "elsõ csapatában" szerepel a két Klicskó, Michalcziewski és Grigorjan mellett. A csapat mindent megtesz egy mielõbbi címmérkõzés lekötéséért. Ezt megígérték akkor is, amikor Hamed lemondott az övérõl, így esély van rá, hogy az év végén, vagy a jövõ év elején címért mérkõzhet Kokó.


Minimum fizetése huszonötszörösével kárpótolják az elhunyt katona hozzátartozóit

Hazahozták Orság holttestét

TASR-ÖSSZEFOGLALÓ

Szliács. Tegnap este röviddel hét óra elõtt szállt le a szliácsi repülõtéren az a kormánygép, amely Lubomír Orság holttestét szállította haza Macedóniából. A 42 éves katonatiszt Macedóniában teljesített szolgálatot a nemzetközi békefentartó erõk kötelékében, és múlt héten veszette életét két társával, miután aknára hajtottak terepjárójukkal.

Ha megsérül vagy meghal egy békemisszióban szolgáló katona, hozzátartozóit a munkatörvénykönyv, a katonák szociális biztosításáról szóló törvény és a belügyminisztérium belsõ elõírásai alapján kárpótolják. Az elõírások szerint a család a békemisszióban elhunyt katona bruttó fizetésének huszonötszörösét kapja meg egy összegben. A belügyi tárca téríti a holttest szállítási és a temetés költségeit, hozzájárul a sírkõ és a gyászruha megvételéhez. A feleség és a kiskorú gyermek a katonai fizetés 60 százalékának megfelelõ tartásdíjat igényelhet az elhunyt születésének 65. évfordulójáig. A törvény egyszeri – a feleségnek 7500, a kiskorú gyereknek 12.000 koronás – kárpótlást is lehetõvé tesz. A család a katonai lelépõnek megfelelõ ún. gyászpénzt is igényelhet. Például 20 éves szolgálat után a fizetés nyolcoszorosát adják. Minden gyereknek egy fizetésnyi gyászpénz jár. A hivatásos katona özvegyének özvegyi, a gyerekeknek árvasági nyugdíjat ismer el a törvény. Az özvegyi nyugdíj a rendes nyugdíj 60, az árvasági pedig 30 százaléka. A rendes nyugdíjat a leszolgált évek alapján számítják ki. Rendkívüli esetben egyszeri hozzájárulásként 50 000 koronát is kaphat a család, ha pedig maradandó következményekkel járó sérülést szenved valaki, bruttó fizetésének az ötvenszeresét követelheti.


Az MVSZ SZOT elnöke szerint memorandumuk szinte azonos az MKP egyik levelével

Soóky: az MKP eltért programjától

KAMONCZA MÁRTA

Komárom. "A szlovákiai magyar sajtó úgy kezeli memorandumunkat, mint annak idején a Charta ’77-et. Akkor sem ismerte senki a tartalmát, de mindenki reagált rá" – állapította meg tegnap Soóky Gál László, a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsának (MVSZ SZOT) elnöke. "Az Új Szó mind a mai napig nem közölte a memorandum szövegét, viszont már hat cikk foglalkozott a nyilatkozattal" – tette hozzá. Az elnök szerint az általa képviselt szlovákiai országos tanács legitim. Mint mondta, memorandumuktól az MKP mint párt, eddig hivatalosan nem határolta el magát, ezt nem is tehette meg, hiszen az MKP OT csak augusztus végén tanácskozik.

"Eddig Csáky Pál, Duka Zólyomi Árpád és Duray Miklós határolta el magát a memorandumtól, s ezzel az MKP eredeti választási programjától is" – hangsúlyozta az elnök. Ezután felolvasta az MKP által írt és 2000. október 30-án az EU-tagállamok Szlovákiába akkreditált nagyköveteinek eljuttatott levelet. A levél tartalma Soóky Gál László szerint csaknem teljesen megegyezik az MVSZ SZOT Elnöksége által július 14-én elfogadott, nagy visszhangot kiváltott nyilatkozattal, amely a benesi dekrétumok hatályon kívül helyezését, az alkotmány preambulumának módosítását, illetve területi, kulturális és oktatási autonómiát követel a szlovákiai magyaroknak.

Duka Zólyomi Árpád, az MKP alelnöke tegnap kijelentette, meggyõzõdése szerint az MKP hivatalosan nem fog reagálni a memorandumra, az azt elfogadó MVSZ SZOT pedig illegitim.

Soóky feljelentette a Národná obrodát

Soóky Gál László tegnap bejelentette, feljelentést tett a Národná obroda címû napilap ellen. Az újság a napokban cikket közölt arról, hogy Soóky még a kommunista rendszerben fegyverrel a kezében megpróbált eltéríteni egy autóbuszt, így akart külföldre jutni. (km)


Ismeretlen tettes leszámolással fenyegetõzik Karol Sendrei roma férfi halála miatt

Megfenyegették a polgármestert

TASR-JELENTÉS

Besztercebánya. Családja kiirtásával fenyegette meg Andrej H.-t, Magnezitovce volt polgármesterét ismeretlen tettes egy levélben, melyen "prágai romák" aláírás szerepel. Õt teszi felelõssé Karol Sendrei haláláért, akit a nagyrõcei rendõrõrsön vertek agyon. Azt állítja, a gyilkosságot a levél kézhezvételétõl számított két héten belül elköveti. A levélíró bírálja a haláleset körülményeinek rendõri kivizsgálását is. Dusan Koclík besztercebányai rendõrségi szóvivõ igazolta a levél létezését, mely tartalmát még Andrej H. sem ismeri. "A rendõrség tájékoztatott a fenyegetésrõl, de nem érdekel, mit írnak" – mondta a polgármester. Több mint két héttel Karol Sendrei brutális meggyilkolása után viszonylag lecsillapodtak a kedélyek Magnezitovcében. Július Branský ideiglenes polgármester szerint nem folytatódtak a romák és a fehérek közötti összetûzések.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG