Labdarúgó Mars Szuperliga, 2. forduló: már csak a Tatran Presov együttese nem szerzett pontot
Sikerült az Inter BL-fõpróbája
Pozsony. A hétvégén a második forduló mérkõzéseivel folytatódott az élvonalbeli futballbajnokság küzdelem-sorozata.
ÖSSZEÁLLÍTÁS
A szerdai BL-selejtezõre készülõ Inter magabiztosan gyõzött Eperjesen. Az elsõ félidõben már háromgólos elõnyre tettek szert a pozsonyi sárga-feketék, majd innen jöttek fel egy gólra a hazaiak, azonban négy perccel a találkozó vége elõtt Lembakoali találata végleg eldöntötte a három pont sorsát. Az újonc máriatölgyesiek hazai bemutatkozása nem a várakozásoknak megfelelõen sikerült, csupán döntetlenre futotta erejükbõl a kassai FC ellen, pedig Masarovic 43. percben lõtt találatával megszerezték a vezetést, azonban ezt a félidõ végéig sem tudták megtartani, ugyanis Jurkónak sikerült egalizálni az állást. Térfélcsere után tovább folytatódott a nehéz, felázott pályán az óriási küzdelem. Az utolsó percben megszerezhette volna a gyõzelmet a hazai csapat, azonban a kassai védõknek az utolsó pillanatokban sikerült tisztázniuk. Végül megérdemelt pontosztozkodás született. Puhóban a trencséni katonák vendégeskedtek, ahol színvonalas mérkõzés után fölényes hazai gyõzelem született. Fõleg a hazaiak csatára, Pernis volt elemében, aki már az elsõ félidõben mesterhármast lõtt. A játékrész utolsó perceiben Klago megszerezhette volna a trencséniek becsületgólját, de tiszta helyzetben hibázott. A második félidõben az erõs esõzés miatt visszaesett az iram, kiegyenlítettebb lett a játék, bátrabban támadtak a vendégek, azonban lehetõségeiket nem sikerült kihasználniuk. A 90. percig kellett várni az újabb gólra.
A 3. forduló párosítása július 28.: ilinaSlovan, FC KosicePetrzalka, TencínDubnica, InterPúchov, RuzomberokPresov.
Öt új játékos az égszínkékek kezdõcsapatában
Vezettek a rózsahegyiek
ÚJ SZÓTUDÓSÍTÁS
Pozsony. Ahogy az várható volt, a ligetiektõl elszenvedett súlyos vereség után változások történtek a Slovan összeállításában, különbözõ okok miatt nem volt kezdõember Kelemen (helyette a jugoszláv Prole védett), Mojics, Cifranic, Bednár és Onofrej. Hiába. Az égszínkékek második szuperligás mérkõzésükön sem tudtak nyerni. Pedig az esõs, szeles, hûvös idõben lejátszott meccs elsõ félidejében jobbak voltak ellenfelüknél, lelkesen, nagy akarással, a körülményekhez képest elfogadhatóan futballoztak, de bõ negyed óra után a vezetést is megszerezték: Vittek a rózsahegyi térfél közepérõl indulva elvitte a labdát a kitámadó Mikulás mellett, s elegánsan kihasználta az ajtóablak helyzetet. Késõbb is aktívak voltak, viszonylag sokat lõttek kapura, Ujlaky közelrõl Muchába rúgta a labdát. A nyílt sisakkal játszó, magabiztos vendégek részérõl Rák távoli lökete okozott izgalmat, a labda a felsõ lécrõl pattant kapu mögé. Sokat változott a játék képe fordulás után, tulajdonképpen az történt a pályán, amit az állandóan kezdeményezõ rózsahegyiek akartak. Rúgtak is két gólt. Elõbb egy beadás után Hazucha fejelt a hálóba, majd a védõk közül kiugró Oravec volt eredményes. Ekkorra már teljesen szétesett a hazaiak játéka, csak kínlódták a labdarúgást, alig-alig volt figyelemre méltó megmozdulásuk, kaotikusan, fantázia nélkül, össze-vissza futballoztak.
A hajrában mégis sikerült egyenlíteniük, szép bal oldali akció után Sedlák csukafejessel mentette meg az egy pontot. Kapura tartó lövések 6:4, mellé 7:3. (T. V.)
Még nem emésztették meg a ligeti hat gombócot
Érezték a lehetõséget
TOMI VINCE
Mikulás Komanický, a rózsahegyiek edzõje komoly ember, ritkán szokott mosolyogni. A Slovan elleni meccs után egy kis túlzással szólva vidám volt, mértéktartóan viccelõdött is, mondván az újságírók megjegyzéseire: a bíró tévedhet, a tréner nem. Célozva ezzel arra, hogy két meccs erejéig eltiltották a kispadtól, mert korábban keményebb szavakkal kétségbe vonta a játékvezetõk objektivitását.
Szombaton nem bántotta a játék õrangyalait, távol volt tõlük. A tribünön ült. Együttesérõl beszélt: "Tudtuk, hogy a Slovan csapatépítéssel küszködik, ennek tudatában bátor, offenzív játékot kértem a fiúktól. Az elsõ gól, amelyet durva védelmi hibából kaptunk, némileg visszavetette a csapatot. A szünetben azt mondtam játékosaimnak, ellenfelünk nincs elemében, ezért futballozzanak még aktívabban, van esélyünk a jó eredményre. Örülök a hatásos támadójátékunknak, viszont szomorú vagyok, hogy nem tudtuk megtartani a 2:1-et."
Anton Dragúò letört volt. Nem csoda. A második meccs után sincs tulajdonképpen csapata, s ahogy a második félidõben láttuk, a ligeti hat gombócot szombatig nem sikerült megemésztenie a gárdának. "Tovább kellett kísérleteznem a védelem és a középpályássor összetételével. Nem tagadom, a játékosok még mindig a 3:6 hatása alatt vannak, a második félidõben pszichikailag nem bírták elviselni az ellenfél egyenlítését. Csatárhiányban is szenvedünk, Vitteket sérülés miatt le kellett cserélnem, Obzera még fiatal, tapasztalatlan." A támadókkal kapcsolatban felmerült Tibor Jancula neve. Dragúò: "A felkészülés alatt nem volt a csapattal, elmenõfélben van. Röpködött ide, röpködött oda, az újságok naponta gyártották a vele kapcsolatos híreket. Ezek után nem lett volna helyes csapatba állítani".
Jancula, akit még egy évig köt szerzõdés az égszínkékekhez, ott volt a lelátón. "Azt hiszem, sem nekem, sem az egyesületnek nem tenne jót, ha az elmúlt idõszakban történtek után maradnék."
Borbélyt már a 23. percben lecserélte Dusan Galis edzõ
Ligeti kijózanodás
HORVÁTH PÉTER
Pozsony. Azok a ligeti szurkolók, akik a múlt heti, Slovan elleni remek játék után elért 6:3-as gyõzelem megismétlésében reménykedtek, csalódniuk kellett a vasárnapi futballmatinén. Már az sem számított jó elõjelnek, hogy ezúttal igazi kora tavaszi idõ, zuhogó esõ fogadta a csapatokat, ami természetesen meglátszott a lelátók népességén is. Az egy héttel ezelõtti "telt ház" táblát ezúttal pihentethették a szervezõk; még félig sem telt meg az épülgetõ, csinosodó Artmedia-aréna. A hazai csapat azonban önbizalommal telítve lépett pályára, gyorsan dûlõre kívánta vinni a dolgokat, de ezúttal jóval szervezettebben, kulturáltabban futballozó ellenféllel találta magát szemben. Tulajdonképpen saját fegyverével, az agresszív labdaszerzésre irányuló taktikával lepték meg a ligetieket Jurkemik edzõ tanítványai. Míg azonban a hazaiak megfejelik ezt egyfajta már-már durvaságba fajuló stílussal (a zsolnaiaknál ennek Reiter lett a kárvallottja, akit már a 8. percben le kellett cserélni), addig a vendégek ezt a szabályok adta korlátok között csinálták, s el kell mondani, remekül. Nem lehet azt mondani, hogy az eredmény igazságos lenne, hiszen végig a Duna-partiak irányították a játékot, azonban míg õk a legjobb helyzeteket is kihagyták, a vendégek egy kis túlzással mondva három helyzetbõl négy gólt lõttek. Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a hazaiak edzõje, Dusan Galis már a 23. percben lecserélte az ismét néhány kemény belemenést bemutató Borbélyt, majd a helyette pályára küldött Sýkora is elõdje sorsára jutott, akit szintén lecserélt a szakvezetõ. Galis így kommentálta az esetet: "Hogy Borbélyt lecseréltem, azt nem bántam meg, azt viszont igen, hogy Sýkorát küldtem helyette a pályára."
Ismét gólparádét láthattak a nézõk a ligeti stadionban
Hihetetlen találatok
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Pozsony. Rögtön a kezdés után magához ragadta a kezdeményezést a Petrzalka, negyed óráig szinte át sem engedte lépni a félpályát a zsolnaiaknak. A vendégek azonban figyelmesen, szervezetten védekeztek, így nagyobb helyzetbe nem kerültek a ligeti játékosok. Majd amikor végre sikerült átjátszani a védõfalat, a remek formában védõ Rzeszoto kapus hárított. Például a 8. percben, amikor Kubala jobb oldali centere után a Slovan ellen két gólt lövõ Bencík fejesét a zsolnaiak portása szögletre bokszolta. Mentek elõre a hazaiak, próbálták rákényszeríteni saját stílusukat a vendégekre, azok azonban remekül felkészültek az Artmediából. Az elsõ vendéghelyzetecskére a 28. percig kellett várni: cvirik jócskán Lipcák kapuja mellé lõtt. Egy perccel késõbb már eredményesebbek voltak a zsolnaiak: egy jobb oldali támadás után Lipcák rosszul mozdult ki a kapujából, Debnár felszabadító rúgása pedig a zsolnai Bazíkot találta telibe, akirõl a labda a kapuba pattant.
Egy hatalmas Soltís-helyzet vezette be a második félidõt, de a hazai csatárnak egy lépésre a gólvonaltól is megoldhatatlan helyzetet okozott a hálóba továbbítani a labdát. A zsolnaiak mintha bátorságot merítettek volna a kimaradt lehetõségbõl, egyre gyakrabban próbáltak meg kontratámadásokat vezetni, melybõl az egyiket az 56. percben Kinder jóvoltából ki is használtak. Két perccel késõbb ismét kapitulált Lipcák, ezúttal Trancík remek passza után Mintál ugrott ki az elbóbiskoló védõk gyûrüjébõl és esélyt sem adott a hazai kapusnak. De még mindig nem volt vége, negyed órával a befejezés elõtt egy mintaszerû jobboldali támadás után Mintál 8 méterrõl adta meg az ambiciózus ligetieknek a kegyelemdöfést. A hazaiak nem adták fel, és 3 perccel a vége elõtt Hrncár szépített. (hp)
Edzõi vélemények a Petrzalkailina meccsrõl
Jurkemiket megsértették
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Pozsony. A vasárnapi, ligeti futballmérkõzést követõ sajtóértekezleten míg az egyik edzõ, jelen esetben a zsolnaiak mestere, Ladislav Jurkemik érthetõen nyugodt volt, addig meglepetésre a hazai csapat szakvezetõje, Dusan Galis sem tûnt nagyon idegesnek.
LADISLAV JURKEMIK: "Egy nullás vezetésünknél az ellenfél százszázalékos helyzetet hagyott kihasználatlanul, ami szerintem a meccs szempontjából fordulópontot jelentett. Ezután sikerült még egy szerencsés gólt lõnünk, nyíltabb lett a játék, és végül további két gyors ellentámadásból megoldhatatlan helyzet elé állítottuk a Petrzalka védelmét. A mérkõzés végén egy nézõ megsértett, de én sem hagytam magam. Kellemes emlékekkel távozunk innen, hiszen nem mindennapi jelenség az a szlovák futballpályákon, hogy a levonuló ellenfél játékosait megtapsolják a hazai szurkolók. Ma ez is megtörtént."
DUSAN GALIS: "Már akkor tudtam, hogy baj van, amikor a második félidõ elején Soltís a gólvonalról nem tudta belõni a helyzetet. Egyszerûen ma képtelenek voltunk arra, hogy gyõzzünk. Remélem, a csapat összeszedi magát, és már a következõ kassai mérkõzésünkön hozzuk legjobb formánkat. Ma, sajnos, nem voltunk olyan határozottak, mint a Slovan ellen, néhányan azt hitték, az ölükbe hull a gyõzelem."(hp)
MÉRKÕZÉSRÕL MÉRKÕZÉSRE
SlovanSCP Ruzomberok 2:2 (1:0)
Góllövõk: Vittek (18.), Sedlák (89.), ill. Hazucha (52.), Oravec (67.). Játékvezetõ: Cichý, 2000 nézõ. Sárga lap: Soboòa, Safranko, Rák, Zátek, Hazucha. SLOVAN: ProleSoboòa, M. Petrus, Kliestyan, Pecko, N. Hrncár, R. Necas, Pancík (57. Onofrej), Sedlák, Ujlaky (71. Obzera), Vittek (83. V. Bednár). RUOMBEROK: J. MuchaMikulás, Ovad, T. Zátek, Rák, Kosmel (77. Spánik), Fabula, Kurty, Safranko (89. Helbich), Hazucha, Oravec.
Góllövõk: E. Hrncár (87.), ill. Bazík (29.), Kinder (52. öngól), Mintál 2 (59., 75.). Játékvezetõ: Szekeres, 4285 nézõ. Kiállítva: Spendla (89.). Sárga lap: Kubala, Trhancík, Spendla. PETRALKA: LipcákKinder, Debnár, Hellebrand, Borbély (23. Sýkora 61. Vasík), E. Hrncár, Kubala, Bédi, Soltís, Maixner (61. Majoros), Bencík. ILINA: RzeszotoSpendla, B. Labant, cvirik, Drahno,T. Ïurica, Laurinc, Trhancík (82. Filo), M. Bazík, Reiter (9. Mintál), M. Nemec (77. Kosík).
Nagyüzem volt a hét végén a Fukuokában zajló "vizes" sportok kilencedik világbajnokságán
Ian Thorpe szenzációs napja
Pozsony. Világcsúccsal kezdõdtek a fukuokai 9. "vizes" világbajnokság úszóversenyei: az ausztrál Ian Thorpe 400 gyorson saját rekordját javította meg. Ezenkívül még egy aranyérmet szerzett, mégpedig a 4x100-as gyorsváltó tagjaként. Mind a szlovák, mind pedig a magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a középdöntõbe, a magyar pólós lányok legyõzték Ausztráliát.
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Tegnap befejezõdtek a férfi vízilabdatorna csoportküzdelmei, a szlovák válogatott ugyan kikapott a nagy esélyes olaszoktól, ám már szombaton a brazilok legyõzésével kiharcolta a továbbjutást. Az olimpiai bajnok magyarok pontveszteség nélkül kerültek a 12 közé.
SZLOVÁKIABRAZÍLIA 8:5 (3:0, 2:4, 2:1, 1:0), a szlovák csapat góldobói: Baco 4, Polácik 3, Nizný. Gyorsan elhúzott a szlovák csapat, a második negyedben azonban feljött az ellenfél, ám a továbbiakban ismét Ondrej Gajdác vezetõedzõ legénysége pólózott nagy fölényben. Ez a gyõzelem azt jelentette, hogy a szlovákok bejutottak a középdöntõbe.
OLASZORSZÁGSZLOVÁKIA 11:5 (2:1, 4:2, 4:1, 1:1), Cipov és Polácik 2-2, Baco. Csak az elsõ és az utolsó negyedben volt egyanrangú ellenfél a szlovák együttes, amely láthatóan már a középdöntõ mérkõzéseire tartogatta erejét.
További eredmények: JugoszláviaOlaszország 3:3, JugoszláviaBrazília 13:5. Az A-CSOPORT végeredménye: 1. Olaszország 5 (19:9), 2. Jugoszlávia 5 (23:14), 3. Szlovákia 2, 4. Brazília 0 pont.
MAGYARORSZÁGGÖRÖGORSZÁG 11:10 (3:1, 3:2, 3:2, 2:5), Kásás 3, Molnár 2, Vári, Fodor, Varga T., Benedek, Varga Zs., Kiss G. Úgy tûnt, kiütéses gyõzelmet aratnak az olimpiai bajnok magyarok, ám az utolsó játékrészben váratlanul visszaestek, igaz, rendre emberhátrányban pólóztak.
MAGYARORSZÁGNÉMETORSZÁG 14:7 (4:2, 3:3, 3:1, 4:1), Benedek 3, Kásás, Kiss, Molnár 2-2, Fodor, Székely, Steinmetz, Biros, Vári. A várakozásnak megfelelõen biztosan nyert a favorit, s kedden, a középdöntõ nyitófordulójában Szlovákia ellen játszik (8.00).
További eredmények: KazaksztánNémetország 6:4, GörögországKazaksztán 5:4. A B-CSOPORT végeredménye: 1. Magyarország 6, 2. Kazaksztán 2, 3. Görögország 2, 4. Németország 2 pont.
C-CSOPORT: USAKanada 6:3, OroszországHollandia 9:7, OroszországKanada 14:6, HollandiaUSA 6:5. A C-CSOPORT végeredménye: 1. Oroszország 6, 2. Hollandia 4, 3. USA 2, 4. Kanada 0 pont.
D-CSOPORT: Horvátország Ausztrália 8:6, SpanyolországJapán 12:1, AusztráliaJapán 6:5, SpanyolországHorvátország 6:4. A D-csoport végeredménye: 1. Spanyolország 6, 2. Horvátország 4, 3. Ausztrália 2, 4. Japán 0 pont. Minden csoportból az elsõ három helyezett jutott tovább.
MAGYARORSZÁGJAPÁN 9:3 (3:1, 1:1, 3:1, 2:0), Drávucz 3, Primász, Stieber 2-2, Valkay Á, Pelle. Félgõzzel is biztosan nyertek az Európa-bajnok magyar lányok
MAGYARORSZÁGAUSZTRÁLIA 4:3 (1:1, 0:1, 1:1, 2:0), Pelle és Valkay Á. 2-2. Határozott, kemény védekezés jellemezte mindkét együttes játékát, ezért kevés lövõ-helyzet alakult ki. A végére elfáradtak az olimpiai bajnok ausztrálok. A magyar nõi válogatott pontveszteség nélkül listavezetõ, utolsó csoportmeccsét ma hajnalban a hollandok ellen játszotta.
A klasszis Ian Thorpe két aranyéremmel és egy világcsúccsal kezdte szereplését a vb-n. Az ausztrál csillag elõbb 400 gyorson javított rekordot, majd félórával késõbb a 4x100-as gyorsváltó zárótagjaként is elsõ lett. Miroslav Machovicnak 100 háton nem sikerült kiharcolnia az elõdöntõbe jutást, a magyarok közül Kovács Ágnes (100 mell), Risztov Éva (200 pilangó) és Horváth Péter (100 hát) jutott a mai fináléba.
DOBOGÓSOK
Férfi 400 m gyors: 1. Ian Thorpe (ausztrál) 3:40,17 új világcsúcs; 2. Grant Hackett (ausztrál) 3:42,51; 3. Emiliano Brembilla (olasz) 3:45,11.
Nõi 400 m vegyes: 1. Jana Klocskova (ukrán) 4:36,98; 2. Maggie Bowen (amerikai) 4:39,06; 3. Beatrice Caslara (román) 4:39,33.
Férfi 4x100 m gyorsváltó: 1. Ausztrália (Michael Klim, Ashley Callus, Todd Pearson, Ian Thorpe) 3:14,10; 2. Hollandia 3:14,56 új Európa- csúcs; 3. Németország 3:17,52. Az amerikai kvartettet, amely eredetileg a 3. helyen végzett, kizárták.
Szinkronúszás, csapatverseny: 1. Oroszország 98,917; 2. Japán 98, 083; 3. Kanada 97,453.
Férfi 25 km-es hosszútávúszás: 1. Jurij Kugyinov (orosz) 5:25:32; 2. Stephane Gomez (francia) 5:26:00; 3. Stephane Lecat (francia) 5:26:36; ... 19. Nagy-Pál Levente (magyar) 6:00:03; ... 24. Cselényi Balázs (magyar) 6:37:51.
Nõi 25 km-es hosszútávúszás: 1. Viola Valli (olasz) 5:56:51; 2. Edith van Dijk (holland) 6:00:36; 3. Angela Maurer (német) 6:06:19. A magyar Balázs Eszter feladta.
Férfi páros mûugrás (3 m): 1. Peng Po, Vang Ko-nan (kínai) 342,63; 2. Joel Rodriguez, Fernando Platas (mexikói) 338,49; 3. Alekszandr Dobroszkok, Dmitrij Szautyin (orosz) 335,19.
Nõi páros toronyugrás: 1. Tuan Csing, Szang Hszüe (kínai) 329,94; 2. Jevgenyija Olsevszkaja, Szvetlana Tyimosinyina (orosz) 306,90; 3. Mijazaki Takiri, Ocuki Emi (japán) 297,00. (t-zsi)
A 60. születésnapját ünneplõ Mészöly Kálmán: "Bûnbakot kerestek, engem pedig hetvenkét órára a gyõri börtönbe zártak, egy valódi gyilkossal ülhettem együtt"
Amikor meghúzta az üvegét, majdnem hazáig kergette
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Az elmúlt napokban ünepelte 60. születésnapját Mészöly Kálmán (61-szeres válogatott, 279-szer szerepelt NB I-es meccsen; kétszeres világ- és Európa-válogatott), minden idõk egyik legjobb magyar labdarúgója, a Szõke Szikla. A vele készült interjúkból válogattunk.
Tudja, hogy hatvanéves lett?
Tudni tudom, csak feldolgozni nehéz. Éppen ezért azt szoktam mondani a barátomnak, hogy én most nem hatvanesztendõs vagyok, hanem negyvennyolc plusz áfa. Nem érzem magam hatvannak, talán még ötvennek sem. Fizikálisan tökéletes állapotban vagyok, rendszeresen úszom, teniszezek és olykor még lábtengózok is.
Rengeteg élménnyel ajándékozta meg ez a hatvan esztendõ.
Még annál is többel! Nincs okom a panaszra, bár olykor durván belém rúgott az élet.
Mi a legfájóbb emléke?
Több is van. Például amikor a Vasas edzõjeként azért kellett mennem a Fáy utcából, mert a játékosok nyílt levélben követelték távozásom. Aláírta szinte az egész csapat, és nekem ez felért egy kisebb infarktussal. Aztán van még egy ennél is durvább emlékem.
Sejtjük, melyik az: amikor bundagyanúval letartóztatták.
Ha errõl beszélek, még ma is összeszorul a gyomrom. A nyolcvanas évek vége felé hívtak Zalaegerszegre edzõnek, mert a csapat kiesés szélén állt. Elvállaltam, és a sorsdöntõ meccsen három egyre gyõztünk Gyõrben. Akkor vádoltak azzal, hogy én reklámszatyorban vittem a pénzt az ETO játékosainak, cserébe a mi gyõzelmünkért.
Sokan eskü alatt vallják, hogy az valóban bunda volt...
Pedig bármire megesküszöm, hogy nem bundáztunk. Visszautasítom a vádakat még most is a magam és a csapat nevében. Mégis megtaláltak az akkori vezetõk, Somogyi Jenõ, Tibor Tamás és a többiek, bûnbakokat kerestek, engem pedig hetvenkét órára a gyõri börtön cellájába zártak, ahol egy valódi gyilkossal ülhettem együtt. Késõbb a másodfokú tárgyaláson végül pénzbírsággal zárták le az ügyet. Elárulom, hogy még most sem tudtam megbocsátani azoknak az embereknek.
Sokat nosztalgiázik?
Egyre többet. A barátaimmal mindig szóba kerülnek a régi meccsek és az egykori sztorik. Sose felejtem el, amikor a Kerületben játszottam, tizenhat vagy tizenhét éves lehettem, volt ott egy Rinhoffer nevû szertáros, aki negyvenhárom éves kora ellenére még a kapusunk is volt. Hát ennek a Rinhoffernek volt egy kétliteres csatos üvege, azt mindig cipelte magával a kapuhoz. Azt hittük, szóda van benne, s egyszer megkóstoltam, ez a Rinhoffer meghökkentõ módon fröccsöt ivott meccs közben. Amikor észrevette, hogy meghúztam az üvegét, majdnem hazáig kergetett. De azt sem felejtem el, amikor elõször léptem be a Vasas nagycsapatának az öltözõjébe. Szilágyi Gyula, a legnagyobb sztár húsz évvel volt idõsebb nálam, én meg csak hebegtem-habogtam, kezit csókolommal köszöntem.
Rengeteg bundameccsrõl is mesélnek
Az lehet, hogy rengeteg bundameccsrõl mesélnek, de én csak egyre tudom azt mondani, hogy tényleg az volt. A Fradinak gyõznie kellett ahhoz, hogy megelõzze a sokkal jobb és száz gólnál is többet szerzett Újpestet. De fiatal csatárunk, Müller Sanyi semmit sem tudott errõl, és megszerezte a vezetést. Emlékszem, rohantunk utána a stadionban, mintha a gólt ünnepelnénk, és csak mondtuk neki a magunkét. Késõbb aztán jött az a pillanat, amikor Varga, a kapusunk valóban lyukat rúgott a tizenhatoson belül. Kikaptunk kettõ egyre, a Ferencváros pedig megnyerte a bajnokságot.
Marseille-rõl nem szívesen beszél, ugye?
Sokan félreértették akkor, amit mondtam, vagyis hogy a mi idõnk lejárt. Én azt nem magamra mondtam, hanem arra a futballrendszerre és arra a közegre, amiben mi akkoriban játszottunk. Késõbb vissza is kerültem a válogatottba Albert Flórival, Göröcs Jancsival együtt. De mi nem ott, Marseille-ben veszítettük el továbbjutási esélyeinket a mexikói vb-re, hanem a korábbi prágai találkozón, amikor három egyre vezettünk a csehszlovákok ellen, és engem lecserélt Soós Károly szövetségi kapitány.
Azt ugye elismeri, hogy mind a hatvankettes, mind a hatvanhatos vb-n szerepelt magyar válogatott akár aranyérmes is lehetett volna?
Magam is ezt vallom. Chilében is remek csapatunk volt, de Angliában talán még annál is jobb. Sokat gondolkodtam rajta, hogy velünk, magyarokkal lehet valami baj, hiszen a sorsdöntõ helyzetekben rendre elbukunk.
Annyi mindenrõl tudnánk még kérdezni, de inkább csak arról kérdezzük: mi lesz mondjuk tizenöt év múlva, mi lesz önnel és a magyar labdarúgással?
Tizenöt év múlva? Reményeim szerint egy elegáns, jókedvû, idõs úr leszek, aki majd kedvtelésbõl jár ki a modern, újjáépített Fáy utcai stadionba, no meg a többi pályára, s aki büszkén mondja majd magáról, volt némi része abban, hogy a magyar futball megint sikeres lett. És persze tizenöt év múlva is elõvehetem majd azt a filmet, amely rólam szól, és amelyet tizenvalahány évvel ezelõtt hatvanezer forintért adott el nekem a Magyar Televízió. De ennyit megérek saját magamnak. Fõleg így hatvanévesen...
Szlovákiai magyarok a legújabb FIDE-ranglistán
Utolérhetetlen világelsõ
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Pozsony. Hónapról hónapra gyarapodik a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) ranglistáján jegyzett versenyzõk száma. A július elsejétõl érvényes névsorban már 38 579-en szerepelnek. Az utóbbi három hónapban ez a szám ezerhatszázzal növekedett. Szlovákiai viszonylatban 472-rõl 500-ra. Hosszú évek óta utolérhetetlenül vezet az orosz Garri Kaszparov, a legjobb magyar, Lékó Péter a 7. (2730), a legjobb szlovák, Lubomír Ftácnik (2580) nincs az elsõ százban. A nõi ranglistán a magyar Polgár Judit a listavezetõ (2686). A világranglista élcsoportja férfiak: 1. Garri Kaszparov 2838, 2. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2802, 3. Viswanathan Anand (indiai) 2794, 4. Morozevics (orosz) 2749, 5. Adams (angol), 2744.
Húsznál több szlovákiai magyar is szerepel a névsorban. Közülük továbbra is Balogh Tamás érsekújvári nemzetközi mesternek van a legtöbb Élõ-pontja (2366). A többiek ranglistapontjai: Balogh Péter 2290, Berza István 2128, Bottyán Péter 2181, Csoltó Tibor 2130, Csoltó Róbert 2270, Dolník Attila 2028, Gróf István 2039, Hegedûs Roland 2125, Illés István 2116, Jankó Zoltán 2197, Kukel Imre 2077, ifj, Kukel Imre 2173, Lipcák Norbert 2136, Mészáros Lóránt 2110, Mészáros Mihály 2202, Nagy Attila 2140, Ráchela József 2088, Ráchela Milán 2170, Rigó Zsolt 2340, Szegi Tamás 2138, Szegi Viktor 2168, Székely István 2073, Szilárd László 2240. Töröttõ Antal 2149. (jmk)
FUKUOKAI VÍZCSEPPEK
Gregg Troy, az amerikai úszóválogatott szövetségi kapitánya élesen bírálta a nemzetközi szövetséget (FINA), mert indokolatlannak tartja, hogy a vb-ket nem négy, hanem kétévente rendezik meg. "Az olimpia után többen visszavonultak, vagy még most is pihennek. Így az érmeknek is kevesebb az értékük. Ez az a vb, amire nincs szükség!" mondta Troy. Az amerikai együttes több ötkarikás bajnokot Lenny Krayzelburg, Tom Dolan, Gary Hall, Misty Hyman és Brooke Bennett nélkülöz, de a riválisok sem a legerõsebb összeállításban képviseltetik magukat Fukuokában.
Michael Klim bokája rendbe jött, így indulhatott a fukuokai világbajnokságon. Az ausztrál klasszis július elején kosárlabdázás közben sérült meg, mostanáig kérdéses volt a szereplése. Klim az idén nem versenyez gyorson, az 50 és a 100 m pillangóra összpontosít, s szerepel még három váltóban is. A tavalyi olimpián egyéniben nem jeleskedett, váltóban annál inkább (két elsõség). Az ausztrál úszó az 1998-as perthi vb egyik hõse volt: hét érmet köztük négy aranyat gyûjtött be.
Az Egyenlítõi Guinea-i Eric Moussambani hivatalosan is elveszítette a "világ leglassúbb gyorsúszója" címet, miután a fukuokai világbajnokságon 31,88 mp-cel a második helyen végzett az 50 méter egyik elõfutamában. Mögötte ért célba többek között a 13 éves Marshall-szigeteki Carlos Notarianni, a 14 éves szamoai Joshua Robert Marfleet, valamint az újsütetû "világ leglassúbbja", az antiguai Glyn Tonge. Az Angolna becenévre hallgató Moussambani, aki a sydneyi olimpián a 100 métert 1:52,72-es idõvel úszta le, nagyon csalódott volt.
Négy hónapig Barcelonában készültem, szerettem volna 30 mp alatt úszni. Egy kicsit fáj a bal vállam, ez magyarázat, de ezzel együtt szomorú vagyok" mondta ,,Angolna", aki a Speedo cég jóvoltából egész alakos dresszben tempózott a fukuokai medencében.
Nyolc évnek kellett eltelnie, hogy az 1993-as sheffieldi Eb szelleme kisértsen: ott fordult elõ elõször, hogy az úszóktól szinte mesterségesen leválasztották a vízilabdázókat, egy szabálytalan méretû medencében játszatták velük meccseik zömét. Nem sokat gondolkoztak: azonnal fellázadtak. Igaz, 1999-ig kellett várniuk az elsõ firenzei önálló kontinensviadalukra, de épp a júniusi, budapesti torna bizonyította: megérte! Most hasonló a helyzet, de már nemcsak európai méretekben, hanem globalizáltan. Az úszók összkomfortos létesítményétõl minimum félórás buszozásra, eldugva a világ szeme elõl vetélkedik Fukuokában a világ legjobb 16 férfi s 12 nõi együttese. A lázadás újra a levegõben lóg... Olyannyira, hogy meg nem erõsített hírek szerint hogy ne úgy, mint most, egymás után rendezzék meg az Eb kitérne a vb elõl. Vagyis: jövõre újra lenne Európa-bajnokság (Budapestet emlegetik), s 2003-ban következik a barcelonai világrandevú. Csakhogy: 2002-ben június 28-tól augusztus 4-ig kerül sor a Világligára, majd 10 nap múlva Belgrádban a Világkupára. Az utóbbit állítólag sokan elcserélnék egy jó Eb-re!
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) döntése értelmében a 2005-ös "vizes" világbajnokságot Montrealban rendezik. Az 1976-os nyári olimpiának otthont adó kanadai város nagyon szoros versenyben gyõzte le vetélytársait. (MTI+SITA)
Fed-kupa: három mérkõzés után a vendégek álltak közelebb a továbbjutáshoz
Elõny az oroszoknál
Pozsony. Három találkozó után Oroszország 2:1 arányban vezetett Szlovákiával szemben a Fed-kupa Világcsoportjának 2. fordulójában. Az utolsó egyéni mérkõzés és a párosok küzdelme lapzártánk után ért véget.
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Szombaton mindössze egy játszmára jutott idõ a nyitómérkõzésbõl, a szûnni nem akaró esõ miatt a szlovákorosz párharc folytatása vasárnapra maradt. Tegnap azonban az elsõ két egyéni küzdelem után két órával eltolódott a program, mert a játékosok pihenõt kértek. A harmadik egyéni mérkõzés csak délután négy órakor kezdõdött el. A negyedik egyénire Krasznoruckaja helyett Jelena Lihovceva lépett pályára Daniela Hantuchová ellen.
NAGYOVÁKRASZNORUCKAJA 6:4, 6:3. Szitáló esõben kezdõdött el a találkozó, amelynek esélyese a hazaiak egyes számú játékosa volt. Egyrészt a WTA-ranglistán elfoglalt pozíciója végett, másrészt azért, mert eddig 18 mérkõzésen szerepelt a nõi teniszválogatottak nem hivatalos világbajnokságán, míg Krasznoruckaja most debütált a Fed-kupában. A mérkõzésen azonban sokáig nyoma sem volt a különbségnek: a tizenhét éves orosz lány 4:4-ig tartotta a lépést Nagyovával, ám ekkor három kettõshibát vétetett, s ezzel vezetéshez juttatta ellenfelét. Saját adogatását magabiztosan megvédte a világ 29. legjobb teniszezõnõje, s mindjárt az elsõ játszmalabdát értékesítette. A zuhogó esõ miatt félbeszakították a mérkõzést, a folytatásra vasárnap került sor. Az idõjárás azonban tegnap sem igazán kedvezett a játéknak: a záport ezúttal erõs szél kísérte. A körülményekhez ezúttal is Nagyová igazodott könnyebben. Bár õ is hibázott eleget, Krasznoruckaja még többet rontott, ezért az elsõ pont megérdemelten került a vendéglátókhoz.
HANTUCHOVÁGYEMENTYIJEVA 2:6, 6:7. A szlovákorosz összecsapás második mérkõzésén már nem a hazai játékos volt a favorit. A világranglista 11. helyén álló Gyementyijeva (áprilisban 8. is volt) tavaly a US Openen a döntõbe jutásért játszott, a sydneyi olimpián pedig ezüstérmet szerzett, ezért nem csoda, hogy a szakemberek Hantuchová ellen is sima gyõzelmet vártak tõle. Majdnem így is lett, 18 éves ellenfele csak a második szettben tudta megszorítani, amikor 4:0-ra elhúzott. Játszmalabdája is volt, 5:4-nél egy határozott leütéssel kikényszeríthette volna a harmadik menetet, ám a labdát az oldalvonalon túlra küldte... A folytatásban ugyan két mérkõzéslabdát hárított, a rövidített játszmában azonban Gyementyijeva a harmadikat kihasználta. Ekkor kétórás szünetet kértek a játékosok.
NAGYOVÁGYEMENTYIJEVA 3:6, 6:7. Drámai teniszt hozott a két gyõztes csatája: az elsõ játszmát Gyementyijeva simán megnyerte, a másodikban azonban megszenvedett a gyõzelemért. Összesen hat meccslabdára volt szüksége, hogy kiharcolja csapata 2. pontját.
A forgatókönyv szerint, ha a HANTUCHOVÁLIHOVCEVA találkozón az orosz játékos bizonyult jobbnak (ami azt jelentette, hogy Oroszország a továbbjutó), nem játsszották le a párosmérkõzést. Ha azonban Hantuchová nyert, akkor ma kerül sor az utolsó összecsapásra. (gg)
A magyar FED-kupa-válogatott Szegeden 3:0-ra verte Izraelt, és bennmaradt a Világcsoportban.
Magyar labdarúgó NB I, második forduló: a Zalaegerszeg a listavezetõ
A bajnok FTC újabb veresége
MTIJELENTÉS
Budapest. Szombaton és vasárnap rendezték a labdarúgó NB I 2. fordulójának mérkõzéseit. Némi meglepetésnek számít, hogy a bajnok Ferencváros ismét kikapott, pont nélkül áll a táblázat utolsóelõtti helyén. Két vidéki csapat, a Zalaegerszeg és a Videoton még százszázalékos, õk vezetik a tizenkettes mezõnyt. Az MTKGyõr meccset lapzárta után játszották.
Kispest-HonvédFerencváros 1:0 (0:0)
Góllövõ: Faragó (69. 11-esbõl). Játékvezetõ: Juhos, 3000 nézõ. KISPEST: TóthLõrincLipták, Téger, AranyosDubecz, Pintér, Goncalves (57. Németh), PiroskaFaragó (88. Borgulya), Sasu (73. Torghelle). FERENCVÁROS: SzûcsLipcseiCheregi, Hrutka (72. Földvári), Nagy N.Kriston, Pinte, Szabó (59. Vén), SzkukalekGera, Hámori (42. Fülöp). Alacsony színvonalú, sok hibával tarkított mérkõzésen a kispestiek a második félidõben nyújtott jobb teljesítményüknek köszönhetõen nyetek. Az egyetlen gól büntetõbõl született: Sasu tört be a tizenhatoson belülre, Lipcsei buktatta, s a megítélt büntetõt Faragó a közepébe lõtte. A gólon kívül Piroska a 88. percben 25 méterrõl leadott lövését a kapufa állította meg. Akadt gólhelyzete a vendégeknek is, de Gera elszalasztotta a lehetõségeket.
DebrecenVideoton 0:1 (0:1)
Góllövõ: Bekõ (8.). Játékvezetõ: Szabó Zs., 5500 nézõ. DEBRECEN: BaloghKovács N., Plókai, Kuttor, Hanák (56. Bernáth)Böõr, Ulveczki (56. Szabó), Vadicska (76. Berecz), SzatmáriBajzát, Tiber. VIDEOTON: VéghTimár, Pomper, Vilotics Szalay, Csató, Bekõ (78. Kovács B.), Komódi, Szlezák, Perjék (64. Leo), Hamar (66. Usvat). Még tíz perc sem telt el, amikor Komódi gurította vissza a labdát a tizenhatosnál Bekõnek, aki 18 méterrõl bal külsõvel a bal felsõ sarokba csavart. Óriási várakozás elõzte meg a Debrecen hazai bajnoki rajtját, de a Videoton elsõsorban a középpályásai ezúttal szellemesebben, frissebben futballoztak, s végül hiába birtokolta többet a labdát a Debrecen, támadói ezúttal nem kerültek gólhelyzetbe.
ZalaegerszegVasas 4:1 (3:0)
Góllövõk: Kenesei (7., 26.), Waltner (43.), Csóka (92.), ill. Tóth A. (66.). Játékvezetõ: Kiss Béla, 10 500 nézõ. ZALAEGERSZEG: TuriKocsárdi, Balog, Csóka, SzamosiNagy L. (63. Babati), Molnár B., Urbán (79. Nagy Cs,), EgressyKenesei, Waltner (72. Róth). VASAS: KövesfalviHerczeg, Juhár, Tóth A., CvetkovicsSimek, Zabos, Szili, Mitrovics (78. Polonkai)Zrilics (57. Nagy S.), Bogdanovics (46. Vincze). Korán szerzett gólt a hazai csapat, a Vasas kapujától 17 méterre megítélt szabadrúgást Kenesei a szétugró sorfal mellett a jobb sarokba csavarta. Az elsõ félidõben jól játszott a Zalaegerszeg, s tulajdonképpen eldöntötte a találkozó sorsát. Hiába igyekezet az utolsó 30 percben a Vasas, csak szépítenie sikerült.
ÚjpestHaladás 1:1 (1:1)
Góllövõk: Dvéri (35.), ill. Preisinger (27.). Játékvezetõ: Dubroviczky, 3000 nézõ. ÚJPEST: PoszaMedgyesi (77. Geri), Tamási, Korolovszky, LõwErõs, Kunzo, Galaschek (59. Pest), Tokody, Dvéri, Kalina (80. Deme). HALADÁS: Takács T.Nagy G., Juhász, Flavio Pim, LeandroKaj, Filipovics, Némethy, Halmosi (71. Tóth P.)Nagy L. (66. Lukács), Preisinger (91. Takács B.). A Haladás kiválóan szervezett védelmét az Újpest képtelen volt feltörni, pedig kétszer is jó alkalma volt erre: a 63. percben Kunzo 6 méterrõl rosszul találta el a labdát, majd a hajrában Korolovszky 25 m-es bombáját Takács látványos vetõdéssel tornázta ki a jobb alsó sarokból. A vendégek pontszerzése teljesen megérdemelt.
SopronDunaferr (1:1)
Góllövõk: Sira (32.), Somogyi (58. 11-esbõl), ill. Zováth (9.), Penksa (53.). SOPRON: Horváth T.Vincze, Szabados, Horváth R.Perger, Csiszár, Somogyi, Tóth I. (79. Varga)Sira (73. Orabinec), Tóth M., Nagy T. (88. Bausz). DUNAFERR: BitaMolnár (59. Nyikolov), Éger, Bagoly, KissRósa, Jäkl, Zováth, PenksaTököli, Sowunmi (80. Lengyel). Kétszer is vezetett a Dunaferr, de meg kellett elégednie a döntetlennel. A nagyiramú mérkõzésen felváltva forogvtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat gyõzelemre játszott. A hajrában a dunaújvárosiaknak volt több helyzetük, de a Sopronnak sikerült megõriznie az egy pontot.
A következõ forduló párosítása: GyõrZalaegerszeg, VasasKispest-Honvéd, DunaferrVideoton, DebrecenHungária, Haladás Sopron, FerencvárosÚjpest.
A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA
A Lombard FC Tatabánya búcsúzott az UEFA-IntertotóKupától, miután a Brescia ellen 2:1-re elveszített elsõ mérkõzés visszavágóján 1:1-es döntetlent ért el gólszerzõk: Kincses (67.), illetve Guana (42.) a Hungária körúton. További eredmények: NewcastleLokeren (belga) 1:0 tj: Newcastle, 5:0-lal, Pobeda (macedón)Blsany (cseh) 0:1 j: Blsany, 1:0-lal, St. MìstoRennes 4:2 tj: Rennes, 7:4-gyel, Aston VillaSlaven Belupo (horvát) 2:0 tj: Aston Villa, 3:2-vel, 1860 MünchenWaalwijk 3:1 tj: München, 5:2-vel, Dinamo MinszkVfL Wolfsburg 0:0 tj: Wolfsburg, 4:3-mal, GentWerder Bremen 0:1 tj: Gent, 3:3-mal, idegenben lõtt több góllal, AIK StockholmTroyes 1:2 tj: Troyes, 4:2-vel, Paris St. GermainFC Szimferopol 4:0 tj: PSG, 5:0-lal, SC HeerenveenFC Basel 2:3 tj: Basel, 5:3-mal, LausanneNK Publikum Celje (szlovén) 0:0 tj: Lausanne, 1:1-gyel, idegenben lõtt góllal. A döntõbe jutásért: BlsanyBrescia, RennesAston Villa, GentParis St. Germain, BaselLausanne, 1860 MünchenNewcastle, Troyes-Wolfsburg. Játéknapok: július 25. és augusztus 1. A döntõbe (augusztus 7. és 21.) jutott hat csapat közül a három gyõztes indulhat az UEFA-Kupában.
Nyolchónapos börtönbüntetéssel sújtották Jacek Janiakot, a német Bundesligában szereplõ VfL Bochum egykori játékosát. A 31 éves volt csatár tavaly márciusban és áprilisban két szórakozóhelyen is súlyosan bántalmazott néhány vendéget. Az egyik alkalommal eltörte egy fiatalkorú állkapcsát. Az ítéletet súlyosbította, hogy Janiak többször jogosítvány nélkül vezette autóját.
Búcsúidényében Sir Alex Ferguson lesz a Premier League és az angol futballtörténelem legjobban keresõ vezetõedzõje. A bajnok Manchester United trénere aki bejelentette, a szezon végén felhagy hivatásával lapértesülések szerint augusztus 18-ától hetente 50 ezer fonttal lesz gazdagabb. Az 59 éves skót szakember keresete ezzel jóval meghaladja a sikeregyüttes legnagyobb sztárjainak Beckhamnek, Keane-nek, Bartheznak "gázsiját".
A Dél-afrikai Köztársaság, Tunézia és Kamerun után Szenegál a negyedik afrikai válogatott, amely biztosította helyét a jövõ évi japánkoreai közös rendezésû világbajnokságon. A földrész nyugati partján fekvõ ország amely a C-csoport utolsó fordulójában Namíbiát gyõzte le (5:0) idegenben elõször vesz majd részt vb-n. A másik nagy esélyes, Egyiptom 1:1-es döntetlent játszott Algériával, így csak a harmadik helyen végzett.
A német Liga Kupa mannheimi döntõjében a Hertha BSC Király Gábor és Dárdai Pál csapata 4:1-re legyõzte a Schalke 04 együttesét. Gólszerzõk: Waldoch (24. - öngól), Marcelionho (29.), Alves (66.), Hartmann (84.), illetve Böhme (40.). A berlinieknél Király végigjátszotta a találkozót, Dárdai a 63. percben állt be csereként. A gyõztes együttes 2,5 millió márkát kapott sikeréért.
A spanyol Real Mallorca csapata klubrekordot jelentõ 6,31 millió dollárért megvette a Real Madridtól Samuel Etoo kameruni válogatott támadót. A csatár hat évre írt alá, és a mallorcaiak csak akkor engedik el a szerzõdés lejárta elõtt, ha valaki legalább 105,1 milliót kínál érte. Etoo az elmúlt két idényben kölcsönben szerepelt a mallorcai együttesben, az elõzõ szezonban 11 találattal lett házi gólkirály. A Real Mallorca a bajnokságban a 3. helyen végzett, és a Bajnokok Ligája-selejtezõ 3. fordulójában a FerencvárosHajduk Split párharc gyõztesével találkozik.
Az UEFA három hónapot kapott a módosításra
Szabálytalan szerzõdések
MTI-HÍR
Brüsszel. Az Európai Bizottság (EB) szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabálytalan szerzõdéseket kötött a Bajnokok Ligája-találkozók közvetítési jogainak az értékesítésérõl. Az UEFA három hónapot kapott a megállapodások felülvizsgálatára és módosítására.
Az EB kifogásolja, hogy az összecsapásokról fizetõs csatornák számolnak be, többmillió embert megfosztva így a találkozók megtekintésének lehetõségétõl. "Az sem szerencsés, hogy a meccsekrõl országonként csak egy adó számol be, amely a több évre szóló megállapodás miatt óriási elõnybe kerül a többiekkel szemben, akik hiába várnak arra, hogy BL-mérkõzést közvetítsenek." áll a bizottság közleményében. Az UEFA illetékese vasárnapi válaszában megígérte, hogy hamarosan foglalkozik a kérdéssel.
A komáromi kajak 4-es (Riszdorfer Mihály és Richárd, Erik Vlcek, Juraj Baca) szombaton Európa-bajnok lett
Magyar aranyvasárnap Milánóban
Milánó. Szombaton és vasárnap rendezték a kajak-kenu Európa-bajnokság döntõit. A szlovákiai kajak 4-es az 1000 m-es távon Európa-bajnok lett. A magyarok a finálék elsõ napján 5 ezüst- és két bronzérmet szereztek, tegnap aztán nyolcszor haladtak át gyõztesként a célon.
TASR ÉS MTIJELENTÉS
Riszdorferék szombaton 1000 m-en aranyérmesek lettek. Pavol Blaho szövetségi edzõ a következõket mondta a kajak 4-es gyõzelmérõl: "A fiúk szuverénül lettek elsõk, bebizonyították, hogy kontinensünkön a legjobbak. Tulajdonképpen rajtcél gyõzelmet arattak, biztosan elõzték meg a német négyest."
Riszdorfer Richárd, az aranyérmes csapat tagja karrierje legnagyobb sikerének tartja az Európa-bajnoki címet: "Hihetetlenül boldog vagyok, hogy az erõs konkurenciában a legnemesebb fémet sikerült megszereznünk. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk tartani rajttól célig a nagy iramot. Ezért gyõztük le az olimpiai ezüstérmes németeket és az olimpiai bajnok magyarokat."
Angyal Zoltán, a magyarok szövetségi kapitánya az 1000 m-es döntõk után így nyilatkozott: "Ez egy ezüstös nap volt. Nagyon szerettünk volna legalább egy arannyal szolgálni, de sajnos nem sikerült."
EREDMÉNYEK SZOMBAT, FÉRFIAK, K1: 1. Lutz Liwowski (német) 3:30,24, 2. Vereckei Ákos (magyar) 3:30,66; C1: Andreas Dittmer (német) 3:52,86, 2. Kolonics György 3:53,58; C2: 1. Pricop, Popescu (román) 3:26,32...6. Hüttner Fürdök 3:38,78; K2: 1. Larson, Fjeldhein (norvég) 3:14,38, 2. Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián 3:14,63; C4: 1. Oroszország 3:16,88, 2. Magyarország (Zala György, Iván Gábor, Belica Béla, Kozmann György) 3:18,16; K4: 1. Szlovákia (Riszdorfer Mihály, Riszdorfer Richárd, Erik Vlcek, Juraj Baca) 2:53,31... 5. Magyarország (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) 2:56,44.
NÕK, K1: Josefa Idem (olasz) 3:54,19, 2. Kovács Katalin 3:54,86; K4: Ukrajna 3:22,53... 3. Magyarország (Dékány Kinga, Rasztótzky Eszter, Móni Katalin, Szabó Ágnes) 3:23,30; K2: Manuela Mucke, Nadine Rehein (német) 3:38,42... 3. Fazekas Krisztina, Szabó Ágnes 3:39,56.
VASÁRNAP. Három magyar aranyéremmel kezdõdött az Európa-bajnokság zárónapja. A nõi kajak 4-es visszavágott a németeknek a Sydneyben elszenvedett vereségért. Kenu 1-esben Kolonics György azt a német Andreas Dittmert gyõzte le nagy csatában, akitõl szombaton 1000 m-en kikapott. Vereckei Ákos is aranyra váltotta kajak 1-esben szombati ezüstjét, remek hajrájának köszönhetõen (fél távnál még a 7. helyen állt) lett Európa-bajnok.
A szombaton aranyérmet nyert szlovákiai kajak 4-es vasárnap 500 m-en is jól szerepelt, a táv felénél még egy másodperc volt a hátránya, de jó hajrával feljött a második helyre, 152 ezred másodperccel maradt le a dobogó legfelsõ fokáról.
EREDMÉNYEK, NÕK, K4: 1. Magyarország (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga) 1:34,09; K1: 1. Kovács Katalin 1:51,16; K2: 1. Szabó Szilvia, Bóta Kinga 1:41,31.
FÉRFIAK, K2: Rauhe Wieskotter (német) 1:29,87, 2. Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián 1:30,49; C2: Pricop, Popescu (román) 1:42,89... 4. Zala György, Kozmann György 1:44,48; C1: Kolonics Görgy 1:50,28; K1: Vereckei Ákos 1:39,51; C4: 1. Oroszország 1:32,56... 4. Magyarország (Kolonics György, Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Hoffmann Ervin) 1:34,42; K4: 1. Oroszország 1:20,91, 2. Szlovákia (Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Erik Vlcek, Juraja Baca) 1:21,06... 8. Magyarország 1:23,83.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány így nyilatkozott az 500 m-es döntõk után: "Fantasztikus délelõtt volt. Mind az öt aranyérmünket olimpiai távon szereztük, s ez figyelemre méltó. A lányok teljesítménye külön kiemelendõ, hiszen Kovács Katalin az olimpiai bajnok Idemet gyõzte le magabiztosan, a páros és a négyes pedig elképesztõ fölénynel, egy hajóval nyert."
Az Európa-bajnokság tegnap délután a 200 m-es döntõkkel ért véget.
EREDMÉNYEK, nõk, K4: 1. Magyarország (Dékány Kinga, Fazekas Krisztina, Viski Erzsébet, Bóta Kinga) 36,12 mp; K1: 1. Szabó Szilvia 42,34 mp. Férfiak, K4: 1. Magyarország 30,71 mp; C4: 1. Csehország 33,83,... 4. Magyarország 34,67.
Végeredményben Magyarország 8 arany-, 9 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon. Angyal Zoltán szövetségi kapitány így értékelt a 200 m-es döntõk után: "A vasárnap csodálatos volt, a nyolc aranyérem önmagáért beszél."
Jaromír Jágr nem kis meglepetésre tizenegy év után távozott a Pittsburgh Penguins jégkorongcsapatából, s a Washington Capitals együttesében folytatja
Ismét Stanley-kupát szeretne nyerni
FELDOLGOZÁS
Hosszas találgatás és huzavona után e hónap közepén végre eldõlt: Jaromír Jágr, az NHL-ben szereplõ Pittsburgh Penguins olimpiai bajnok jégkorongozója átigazolt a Washington Capitalshez. Tizenegy éven át volt a Pingvinek kulcsembere, leggólerõsebb hokisa; csapatkapitányként búcsúzott attól az együttestõl, amellyel kétszer (1991 és 1992) nyert Stanley-kupát. A következõ idényben egy csapatban hokizik majd Peter Bondrával, aki így kommentálta az év átigazolását: "Sikerült megszereznünk a világ legjobb korongozóját, s ez, bizony, nem kis dolog. Álmomban sem gondoltam arra, hogy egyszer Jágr lesz a csapattársam!"
Ted Leonsis, a Washington tulajdonosa: "A közelmúltban elhatároztam, hogy öt éven belül elhódítjuk a Stanley-kupát, ezért is igazoltuk le a cseh sztárt. Szerzõdtetése remek üzleti húzásnak bizonyult, hiszen többen is igencsak attraktív reklámszerzõdéssel kerestek fel, na és a bérleteink iránt is hatalmas az érdeklõdés."
A kétszeres Stanley-kupa-gyõztes Jágr ötször lett a tengerentúli profi bajnokság legeredményesebb játékosa, két évvel ezelõtt pedig a leghasznosabb hokisnak járó díjat is elnyerte. Tagja volt a Naganóban olimpia aranyérmet nyert cseh válogatottnak.
Sokáig pedig úgy nézett ki, nem sikerül megszereznie a cseh csatárt a Capitalsnek. George McPhee fõmenedzser: "Az elsõ tárgyalásunk felettébb ígéretes eredménnyel zárult, aztán egyik napról a másikra zátonyra futottunk, azonban Craig Patrick, a Pittsburgh menedzsere felhívott, s ismét tárgyalóasztalhoz ültünk. Háromórás egyeztetést követõen megszületett a megállapodás, megszereztük az NHL egyik legfényesebben ragyogó csillagát."
Vajon mit szólt mindehhez Jaromír Jágr? "Az utolsó pillanatig azt hittem, a New York Rangers játékosa leszek. Arról viszont semmit sem tudtam, hogy a Washington is érdeklõdik irántam. Mario Lemieux ezt azzal magyarázta, az üzlet az mindig kiszámíthatatlan. Különben nem nagyon ismerem a Washington együttesét, viszont együtt hokizni Bondrával, Oatesszel, Goncsarral és Kölziggel nem lehet rossz dolog. Egyébként a Washingtonból nem fognak hiányozni a csehek. Ismét Stanley-kupát szeretnék nyerni, s ezért mindent megteszek. A végsõ gyõzelem kiharcolása viszont nem lesz könnyû dolog, ugyanis a Coloradót nehéz két vállra fektetni. De hát ez a jövõ zenéje. Július utolsó hetében már fel is keresen új klubomat."
A Washington Jaromír Jágron kívül megszerezte még honfitársát, Frantisek Kucerát is. Mindezért három fiatal tehetséget (Kris Beech, Michal Sivek, Ross Lupaschuk) adott cserébe a Capitals, valamint két éven belül kifizet még ötmillió dollárt. Természetesen Jágr két évre szóló, 20,7 millió dolláros szerzõdése is érvényben marad, annál is inkább, mert hosszabb idõre szeretné megszerezni a cseh csatárt, aki már most kijelentette: ott lesz a következõ téli ötkarikás játékokon is.
Pittsburgh-ben sokan még mindig nem értik, miért is kellett eladni a csapat legjobbját. Craig Patrick menedzser kerek perec kijelentette: "Nagyon nehéz döntés elõtt álltam, hiszen Jaromír 11 éven át játszott a csapatunkban, s mindig a közönség kedvence volt. Végül is azért adtuk el, mert pénzre volt szükségünk. Most még nem tudom, ki marad és ki megy el a KovaljovStrakaLang trióból..." (zsi)
NÉVJEGYKÁRTYA
Született: 1972. február 15.
Magasság, súly: 190 cm, 95 kg
Családi állapota: nõtlen. Barátnõje a szlovák Andrea Veresová
Eddigi egyesületei: Poldi Kladno (1988-1990, 1994-1995), Pittsburgh Penguins (19902001), Washington Capitals (2001?)
Legnagyobb sikerei: olimpiai bajnok (1998), kétszeres Stanley-kupa-gyõztes (1991, 1992), az NHL kanadai pontversenyének ötszörös gyõztese (1995, 1998, 1999, 2000, 2001)
Rogge a dopping és a korrupció megfékezésére törekszik
Növekvõ USA-befolyás
MTI-HÍR
Bern. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hétfõn megválasztott elnöke pénteken, miután hivatalosan átvette Lausanne-ban a NOB-székház kulcsát, kijelentette: az Egyesült Államok a jelenleginél komolyabb befolyást kell hogy kapjon a szervezetben.
"Õk szerzik a legtöbb érmet a nyári játékokon, ráadásul az országból nagyon sok pénz folyik be a NOB-hoz a televíziós és szponzori jogdíjak révén. A 11 fõ támogatónkból 9 amerikai" mondta Rogge.
Az új elnök hamarosan az USA-ba utazik, ahol találkozik többek között Sandy Baldwinnal, az ország olimpiai bizottságának elnökével. Rogge ezután a kanadai Edmontonba megy, ahol megtekinti az atlétikai világbajnokságot.
A belga sportdiplomata pénteki sajtótájékoztatóján szóba került, hogy a hétfõi választáson alulmaradt két fõ vetélytársa, a dél-koreai Kim Un Jong, valamint a kanadai Richard Pound szerint Juan Antonio Samaranch akaratából lett õ az elnök.
Megértem a csalódottságukat, de én ezért vagyok itt, hogy egységbe kovácsoljam a NOB-ot, és nem azért, hogy olajat öntsek a tûzre. Valamennyi kandidálóval együtt szeretnék dolgozni hangoztatta Rogge.
Az elnök ezek után ismét leszögezte, hogy a dopping és a korrupció megfékezésére törekszik, valamint el kívánja érni, hogy a nyári játékok ne legyenek túlméretezettek.
Rogge kitért arra is, hogy még csütörtökön meglátogatta a kórházban az idegi fáradtsággal kezelt Samaranchot.
Atlétikai Aranyliga: 6 számban az év legjobb eredménye
Klocová, Pars: arany!
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Pozsony. Az atlétikai IAAF Aranyliga 4. felvonását rendezték Monte-Carlóban, amely az utolsó legrangosabb rendezvény volt az augusztusi edmontoni világbajnokság elõtt. A világ legjobb atlétái hat számban is az idei év legjobb eredményét érték el. Az elsõ atléta, aki begyûjtötte sorozatban 4. Aranyliga-gyõzelmét, a nõi 1500 m-es síkfutásban a világ idei legjobbját futó román Székely Violetta volt. A seregszemle további fénypontját a 800 m-es síkfutásban az elsõ helyen célba érõ mozambiki Maria Mutola jelentette, akinek az idejét ebben az évben senki sem tudta túlszárnyalni. Ugyanebben a számban, a férfiak között, a svájci André Bucher szintén megjavította az idei legjobb eredményt, csakúgy, mint a kenyai Paul Bitok, aki a 3 km-es távon diadalmaskodott. A 110 m-es férfi gátfutásban Allen Johnson futotta az év legjobbját, míg a 3000 m-es férfi akadályfutást a kenyai Wilson Boit Kipketer gyõzelmét hozta szintén a 2001-es év legjobb eredményével.
EREDMÉNYEK nõk, 800 m síkfutás: 1. Maria Mutola (mozambiki) 1:57,11; 1500 m: 1. Székely Violetta (romániai) 3:59,35; 3000 m: 1. Edit Masai (kenyai) 8:34,79; magasugrás: 1. Kajsa Bergqvist 199 cm; 400 m gátfutás: 1. Daimi Perni (kubai) 54,21; 400 m síkfutás: 1. Ana Guevar (mexikói) 50,84; 100 m gát: 1. Olga Sisigina (kazak) 12,70; 100 m síkfutás: 1. Chryste Gaines (amerika) 10,98.
Férfiak, 110 m gátfutás: 1. Allen Jonson (amerikai) 13,18; 800 m síkfutás: 1. André Bucher (svájci) 1:42,90; 3000 m síkfutás: 1. Paul Bitok (kenyai) 7:32,11; 1500 m síkfutás: 1. Rui Silva (portugál) 3:30,36; 3000 m gátfutás: 1. Wilson Boit Kipketer 8:01,73; gerelyhajítás: 1. Pal Arne Fagernes (norvég) 84,30 m; távolugrás: 1. Danilo Burkenyja (orosz) 807 cm.
u A 16. junior atlétikai Európa-bajnokságon az olaszországi Grossetóban a szlovák Martina Danisová 61,97 m-es dobásával ezüstérmet szerzett nõi kalapácsvetésben. Ennél is nagyobb örömet szerzett a szlovák küldöttségnek a 800 m-es síkfutásban versenyzõ Lucia Klocová, aki 2:03,76 perces idõvel Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Klocová aranyérme az elsõ szlovákiai elsõség 1993 óta a junior kontinensviadalokon.
A magyar Pars Krisztián tegnap bravúros teljesítménnyel aranyérmet nyert kalapácsvetésben (69,42). Óriási versenyben maradt le a dobogóról Papp Krisztina 3000 m-en. A magyar futónõ nagyot javítva egyéni csúcsán, 9:08,49 perccel a negyedik helyen ért célba. Ugyancsak megjavította eddigi legjobbját Kerékjártó István, aki 800 m-en 1:49,28 perccel a hatodik helyen végzett. Németh Orsolya kalapácsvetésben 58,40 méteres egyéni csúccsal a 6. helyen végzett.
EREDMÉNYEK nõk, 800 m-es síkfutás: 1. Klocová (szlovákiai) 2:03,76, 2. Verner (német) 2:03,99; kalapácsvetés: 1. Brkljacic (horvát) 64,18, Danisová (szlovákiai) 61,97. (TASR)
A IV. LABDARÚGÓLIGA ÕSZI MENETRENDJE
KÖZÉP-SZLOVÁKIA
Déli csoport: 1. FORDULÓ augusztus 5., 16.30: Podbrezová BDukla Banská Bystrica B, Hliník nad HronomRevúca, Dolná StrehováTisovec, Kremnicaiar nad Hronom B, BreznoVelký Krtís, KalinovoHrochot, ZvolenNová Baòa.
2. FORDULÓ augusztus 12., 16.30: Dukla B. BystricaN. Baòa, HrochotZvolen, V. KrtísKalinovo, iar n/Hr. BBrezno, TisovecKremnica, RevúcaD. Strehová, Podbrezová BHliník n/Hr.
3. FORDULÓ augusztus 19., 16.00: Hliník n/Hr.Dukla B. Bystrica B, D. StrechováPodbrezová B, KremnicaRevúca, BreznoTisovec, Kalinovo-iar n/Hr. B, ZvolenV. Krtís, N. BaòaHrochot.
4. FORDULÓ augusztus 26., 16.00: Dukla B. Bystrica BHrochot, V. Krtís-N. Baòa, iar n/Hr. BZvolen, TisovecKalinovo, RevúcaBrezno, Podbrezová BKremnica, Hliník n/Hr.D. Strehová.
5. FORDULÓ szeptember 2., 15.30: D. StrechováDukla B. Bystrica B, KremnicaHliník n/Hr., BreznoPodbrezová B, KalinovoRevúca, ZvolenTisovec, N. Baòaiar n/Hr. B, HrochotV. Krtís.
6. FORDULÓ szeptember 9., 15.30: Dukla B. Bystrica BV. Krtís, iar n/Hr. BHrochot, TisovecN. Baòa, RevúcaZvolen, Podbrezová BKalinovo, Hliník n/Hr.Brezno, D. StrehováKremnica.
7. FORDULÓ szeptember 16., 15.00: KremnicaDukla B. Bystrica B, BreznoD. Strehová, KalinovoHliník n/Hr., ZvolenPodbrezová B, N. BaòaRevúca, HrochotTisovec, V. Krtísiar n/Hr. B.
8. FORDULÓ szeptember 23., 15.00: Dukla B. Bystrica Biar n/Hr. B, TisovecV. Krtís, RevúcaHrochot, Podbrezová BN. Baòa, Hliník n/Hr.Zvolen, D. StrechováKalinovo, KremnicaBrezno.
9. FORDULÓ szeptember 30., 15.00: BreznoDukla B. Bystrica B, KalinovoKremniva, ZvolenD. Strehová, N. BaòaHliník n/Hr., HrochotPodbrezová B, V. KrtísRevúca, iar n/Hr. BTisovec.
10. FORDULÓ október 7., 14.30: Dukla B. Bystrica BTisovec, Revúcaiar.n/Hr. B, Podbrezová BV. Krtís, Hliník n/Hr.Hrochot, D. StrehováN. Baòa, KremnicaZvolen, BreznoKalinovo.
11. FORDULÓ október 14., 14.30: KalinovoDukla B. Bystrica B, ZvolenBrezno, N. BaòaKremnica, HrochotD. Strehová, V. KrtísHliník n/Hr., iar n/Hr. BPodbrezová B, TisovecRevúca.
12. FORDULÓ október 21., 14.00: Dukla B. Bystrica BRevúca, Podbrezová BTisovec, Hliník n/Hr.iar n/Hr.B, D. StrehováV. Krtís, KremnicaHrochot, BreznoN. Baòa, KalinovoZvolen.
Sávolt Attila 6:4, 6:4 arányú vereséget szenvedett az 1. helyen kiemelt spanyol Carlos Moyától az umagi tenisztorna negyeddöntõjében.
A címvédõ amerikai Lance Armstrong fölényesen megnyerte a Tour de France profi kerékpáros körverseny szombati, 194 km-es hegyi szakaszát, tegnap viszont a spanyol Laiseka végzett az élen. Összetettben Armstrong vezet.
A portugál Susana Feito 1:29:36,4 órás idõvel világcsúcsot állított fel nõi 20 km-es gyaloglásban a lisszaboni atlétikai stadionban.
Lékó Péter sötéttel döntetlent ért el az indiai Anand ellen az egymillió márka összdíjazású dortmundi sakktorna zárófordulójában. A magyar nagymester a harmadik helyen végzett, a gyõzelmet az orosz Kramnyik szerezte meg.
A stuttgarti tenisztorna döntõjében: KuertenCanas 6:3, 6:2, 6:4. Az amszterdami fináléban: Corretjael-Ajnaui 6:3, 5:7, 7:6, 3:6, 6:4.
Diego Maradona nem engedte el 15 éves fiát az Észak-Írországban rendezendõ Tej Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornára.
A legjobb magyar, Füri Csilla a nyolcadik helyen végzett a millfieldi öttusa-világbajnokság hagyományos nõi versenyében. A gyõzelmet az olimpiai és Európa-bajnok brit Stephanie Cook szerezte meg. A magyar együttes hatodik lett.
FTC: a Fotex Rt. az új tulajdonos
Budapest. A Fotex Rt. 2,4 milliárd forintért szombaton megvásárolta a Ferencváros labdarúgócsapatát mûködtetõ Kft. 80 százalékát. A Fotex Rt. évente 600 milliót utal át az FTC-nek. A megállapodás akkor lép életbe, ha az elsõ részlet augusztus elsejéig megérkezik az egyesület számlájára. A szerzõdésben rögzítették: a klub nem veszi fel a tulajdonos nevét, a befektetõ nem változtathatja meg a címert, és a zöld-fehér szín is megmarad. (MTI)
Szakmódszertani továbbképzés
Budapest/Pozsony. Július 9.-tõl 13-ig az Apáczai Csere János Közalapítvány támogatásával intenzív testnevelési szakmódszertani továbbképzést szervezett a testnevelési egyetem továbbképzõ intézete Budapesten. Erdélyi, kárpátaljai és felvidéki (Végh Klára Nagymegyer, Hosszú Béla Nagymegyer, Bundschuch Gabriella Kassa, Viczai Ildikó Pozsony) magyar nyelven oktató testnevelõtanárok vettek részt rajta. A továbbképzés elsõsorban a megelõzés és az egészségnevelés jegyében zajlott, különös tekintettel a gyermekkorban kezeletlenül maradt gerincdeformitás és egyéb okok miatt bekövetkezõ súlyos elváltozásokra. A testi kultúra mellett a mentális kultúra is nagyon meggyõzõ hangsúlyt kapott e színvonalas elõadássorozaton. (sr)
Athén 2004: bostoni tanácsok
Athén. A legendás Boston Marathon szervezõi hasznos tanácsokkal látták el athéni kollégáikat annak érdekében, hogy a 2004-es olimpián tökéletes versenyt rendezhessenek a 42,195 km-es táv történelmi útvonalán. "Ha világszínvonalon szeretnék lebonyolítani a számot, akkor meg kell felelniük a nemzetközi elõírásoknak mondta Guy Morse, az amerikai viadal igazgatója. Elsõsorban több frissítõállomást kell felállítaniuk, gondoskodniuk kell az orvosi ellátásról az útvonal mentén és a célban is." A görögök azt tervezik, hogy a leghosszabb atlétikai futószám mezõnye az idõszámításunk elõtt 490-ben a marathoni síkságon lezajlott csata helyszínérõl indul majd. A befutó az elsõ újkori ötkarikás játékoknak (1896) otthont adó stadionban lesz. (MTI)
A büntetõpadon búcsúzott
Leksand. A büntetõpadon fejezte be pályafutását Ulf Samuelsson svéd jégkorongozó. A tiszteletére rendezett mérkõzés hajrájában szabálytalankodott, két perces kiállítást kapott, így a lefújáskor nem lehetett a pályán. A 37 éves kõkemény hátvéd a Jofa All-Star csapat tagjaként nevelõ egyesülete, a Leksand elleni 6:5-ös gyõzelemmel végzõdött találkozón búcsúzott el az aktív játéktól. Samuelsson a tengerentúli profi ligában 1991-ben és 1992-ben Stanley-Kupát nyert a Pittsburgh Penguins gárdájával. Az NHL-ben 1080 mérkõzésen 2453 perc kiállítást kapott. (MTI)