Hétfő, 2001. július 23. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 169. szám

regio.htm

Régió

A járási székhelyen utcai kamerák felszerelésével szeretnék csökkenteni a bûnözést

Ritkán jár a rendõrjárõr

VÁGSELLYE

Kevés a rendõr a városban, a körzeti parancsnokság ezért nem képes megfelelõ számú járõrszolgálatot biztosítani. Szeles Intván járási elöljáró lapunknak elmondta, a rendõrök számát illetõen Vágsellye körzete áll a legroszszabbul a Nyitrai kerületben. Ezért egyrészt a belügyminisztériumhoz, másrészt a kerületi rendõrkapitánysághoz fordulnak azzal a kéréssel, hogy a városban emeljék a rendõrjárõrök számát, a városi képviselõ-testület pedig még tavaly elfogadott egy olyan határozatot, hogy a városban utcai kamerákat kellene felszerelni, amelyek a bûnmegelõzést szolgálnák. A rendszer létesítésére viszont nem sikerült összegyûjteni a pénzt. Mintegy kétmillió koronára lenne szükség, ezért a belügyminisztérium mellett mûködõ Bûnmegelõzési Alaphoz kívánnak segítségért folyamodni. Hogy a kamerarendszer létesítése és a rendõrjárõrök számának növelése indokolt, azt az utóbbi napok eseményei is indokolják, amikor egymás után több éjszakai rendbontás és garázdálkodás is történt a városban. Legutóbb a Fõ utcán lévõ egyik kerti sörözõben tört-zúzott egy vandál társaság, ám feljelentést senki nem tett.
Nem ritka, hogy a vendéglõk, kocsmák zárórája után vagy diszkók végeztével az utcán randalírozó csoportok jelennek meg, a lakosok utólag panaszkodnak az éjszakai csendháborításra, de feljelentést senki nem hajlandó tenni, így a rendõrök akkor sem tudnak eljárni a rendbontókkal szemben, ha tudják, kirõl van szó. Ezért a város vezetése a városban mûködõ vállalatokat és pénzintézeteket is arra kéri, járuljanak hozzá a kamerarendszer kiépítésének anyagi fedezetéhez. (gl)


NYITRA

Korpamentes úttest

Hajsampon mosott tisztára egy húszméteres útszakaszt Nyitrán, az utcabeliek szájtátva figyelték a tûzoltók nem mindennapi akcióját. Ugyanis egy szépségápolási cikkeket szállító teherautó ütközött egy kerítésnek, a sofõr sérülés nélkül megúszta, a rakomány azonban nem; a flakonok tartalma lassan a földre csorgott. A tûzoltók viszonylag hamar a helyszínre érkeztek, ám több mint három órán keresztül próbálták lemosni az útról a sáros, falevelekkel pettyezett, mégis kellemes illatot árasztó ragacsot. Nyitrán már nem ez az elsõ furcsa baleset: az úton ömlött már végig több hektoliter sör, mállott már szét pár mázsa barack; a Nyitra folyóba pedig nemrég huszonötezer liter narancslé-koncentrátum csorgott; a hely azóta valódi horgászparadicsom. (tasr)


ALSÓSZTREGOVA

Trombita és békepipa

A békepipa hagyományos elszívásával fejezõdött be a nagykürtösi járásban fekvõ településen rendezett egyedülálló amatõr filmes találkozó. A fesztivált 1990-tõl évente szervezik Hraný amatérsky humor címmel, melynek rövidítése (HAH) utal a találkozó jellegére. Az alkotók saját forgatókönyv alapján életük vicces helyzeteit veszik filmre, ám a bemutatókon az ismert reklámok és szappanoperák paródiái is sikert aratnak. A feltételeket viszonylag könnyû megtartani: a film idõtartama nem haladhatja meg a tíz percet, de túl kell lépnie a nyolcvan másodpercet. A fesztivál elsõ helyezettje az idén a nagykürtösi TV Ozarea nova videoklub lett, a Mrazík címû orosz rege átdolgozásért vihették el az Arany Trombita-díjat. (ú)


Sodrófahajításban és szekértolásban is versenyeztek

A legerõsebb falu

ABARA

A borongós idõ és a szemerkélõ esõ sem szegte kedvét szombaton a második alkalommal megrendezett Legerõsebb falu erõpróba résztvevõinek. A magyarországi Toldi-napok mintájára szervezett vetélkedõn hat településének 10–10 fõs csapta (6 férfi és 4 nõ) versenyzett rönkhajításban, petrencerúdtartásban, szánkó-, szekér-, traktor- és kötélhúzásban, zsákcipelésben és talicskatolásban. A nõk sodrófát hajítottak, ruháskosarat tartottak és cipeltek, valamint a csapatmunkában vettek részt.
– A népi hagyományokra épülõ játékokat a szövetség népszerûsíteni kívánja a Kárpát-medence többi, magyarok által lakott országaiban is, hogy az fokozatosan európai jelleget öltsön – nyilatkozta Horváth Gyula, a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Országos Szövetségének elnöke. A mostani versenybõl végül az abarai férfiak és asszonyok került ki gyõztesen, második Csicser, harmadik pedig Kisráska csapata lett.
A dobogós helyezettek részt vesznek a Magyarország legerõsebb faluja verseny országos döntõjében, amelyre augusztus 10–12. között a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Napokon községben kerül sor. (kat)


Mintegy százhúsz gyerek vett részt a foglalkozásokon

Véget ért a tábor

TORNAGÖRGÕ

A községet és környékét egyaránt megmozgatta a múlt heti II. Tornagörgõi Kézmûves Honismereti Tábor, amelyet a Csemadok helyi alapszervezete rendezett. A görgõi alapiskolában hétfõtõl péntekig lezajlott kézmûves foglalkozásokon össszesen mintegy 120 gyermek vett részt Tornagörgõrõl, Jabloncáról, Szádalmásról, Dernõrõl, Restérõl és Kassáról. A rendezvény fõ szervezõje Horváth Gabriella és Badin Ivett pedagógusok, Kardos Kornélia, az alapiskola igazgatónõje, valamint Balázs Erzsébet Csemadok-elnök volt. A szervezésbe ezenkívül számos további pedagógus és szülõ is bekapcsolódott, s a kora este rendezett elõadás – Rozsnyói Meseszínház és koncertek: Bodonyi András, ZBK, Csámborgó – idején megtelt az iskola udvara, illetve a helyi kultúrház.
"A programok közül egyet nem sikerült megvalósítani: a tornai várhoz tervezett kirándulást a rossz idõ miatt jövõre elhalasztottuk. Helyette ökumenikus délelõttöt tartottunk, ellátogattunk a helyi református és katolikus templomba, ahol a tornagörgõi, rozsnyói és szilicei lelkészektõl egyházi énekeket tanultunk a gyerekekkel" – számolt be lapunknak Horváth Gabriella. (kp)


Cigány- és modern zenekarok váltják egymást

Hetedik roma fesztivál

NAGYMAGYAR

Hetedik alkalommal tartják meg vasárnap Nagymagyaron a Csallóközi Roma Fesztivált. A helyi futballpályán 13 órától tánccsopotrok, cigányzenekarok és modern zenekarok váltják egymást. A VII. Csallóközi Roma Fesztiválon fellép a helyi Ternipe, a nagysárói Sarovske roma, a jókai Sam roma, a gyetvai Kamka, a csallóközcsütörtöki Amare Cshavoré, a sókszelõcei Selicke roma, a besztercebányai Banska Bistritacke roma, a tonkházai Kismagyarake roma valamint a csatai catake roma tánccsoport. A cigányzenekarok közül ott lesz többek között a helyi Ernest Riga, a diószegi Kovács Pál, a gyetvai Vojtech Klinec, valamint a negyedi Döme Béla zenekara. A nagymagyari futballpálya színpadán fellépnek a helyi Junior modern zenekar mellett a jókai Gyp4, a kajali Lagzís4, a sókszelõcei Lipi család, a csallóközcsütörtöki Stvrtocké roma, a szenci Sencania, a pozsonyi Daniel család, a nagysárói Sipos család, valamint a pozsonyi Kali jág. A VII. Csallóközi Roma Fesztivált a kulturális tárca és az Ilylyés Közalapítvány támogatja. (ú)


NAGYKAPOS

Szent István-szobor készül

Rövidesen elkészül Szent István 220 centiméter magas kõszobra, amelyet az ung-vidéki Csemadok és nagykaposi városi szervezet állít a millennium alkalmából az államalapító emlékére. A szobor a református templom mögötti parkban áll majd 170 centiméteres alapzaton, avatására augusztus 19-én kerül sor. (kat)


VÁGHOSSZÚFALU

Kirabolta az élelmiszerboltot

Több mint 15 ezer koronával távozott a helyi élelmiszerüzletbõl egy eddig ismeretlen tettes. Késõ délután nyitott a boltba, és a napi bevételt követelte. A pult mögé ugrott, hátracsavarta az elárusítónõ kezét, majd megütötte. A sértett, N. Ildikó ezután 15.120 koronát adott át a rablónak, aki egy Babetával menekült el a helyszínrõl. (sita)


NASZVAD

Felgyújtottak húsz méhkaptárt

Egy kistraktor, húsz kaptár a benne levõ méhekkel és egy villamos motor is összeégett egy naszvadi családi ház fészerében. A tûzoltók megállapították; szándékos gyújtogatásról van szó, eddig ismeretlen tettes gyújtotta fel a melléképületet. A tulajdonosnak, a 46 éves H. Máriának közel félmillió koronás kára keletkezett. (sita)


POZSONY

Hét halálos baleset egy nap alatt

Hét halálos áldozatot követelt a 141 közúti baleset szombaton; 12-en súlyos, 49-en könnyebb sérüléseket szenvedtek, az anyagi kár meghaladja a 7,1 millió koronát. (SITA)


ELÕREJELZÉS

Folytatódik a csapadékos, viszonylag hûvös idõ; túlnyomóan felhõs lesz az ég, a hõmérséklet ma délután sem haladja meg a 20–24 fokot. Kissé megerõsödik, keleten viharossá fokozódik az északi szél. Az éjszaka folyamán mindenhol lehet esõ, zivatarok kialakulásával is számolni kell; 11–16 fokig csökken a hõmérséklet.
Holnap napközben délnyugaton már felszakadozhat a felhõzet, ám keleten és északon továbbra sem várható változás: 21–26 fokra számíthatunk.


ORVOSMETEOROLÓGIA

Nem kedvez az idõjárás a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedõknek; akiknek általában alacsony vérnyomás okoz problémát, némi erõtöbbletet tapasztalhatnak, ám ne becsüljék túl saját képességeiket. A mozgásszervi betegségekkel bajlódók fejfájásra, izomgörcsre, súlyosabb esetben reumás bántalmakra számíthatnak. Mindenkinél elõfordulhat átmeneti rosszkedv, múló búskomorság. A szakemberek szerint az álom most különösen mély, és kitûnõen regenerálja a szervezetet.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG