Hétfő, 2001. július 23. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 169. szám

A Fórum Intézet 2005-ben egy tizenöt éves komplex értékelést készül adni a szlovákiai magyarság helyzetérõl

Tavaly õsszel mérleget vont a Fórum Intézet. Felmérte eddigi tevékenységét, teljesítményét, értékelte programjait, kutatásait. Ennek során az is fölvetõdött, hogyan alakítsa az elkövetkezõ éveket. Az intézet munkatársai akkor döbbentek rá, hogy bár a kutatások területén az elmúlt tíz évben nagyon sok hasznos munkát elvégeztek, de még vannak szûz területek, amelyekkel senki sem foglalkozik.

Ilyen az irodalomtudomány, az irodalomtörténet. A kilencvenes évekrõl egyetlen alapos irodalomtörténeti összefoglaló sem született. De más területekrõl is legföljebb a nyolcvanas évekrõl készültek tanulmányok, frissebb anyagokat, tanulmányokat, felméréseket nem tartalmaznak. – Elhatároztuk, hogy készítünk egy hosszú távú kutatási tervet. Fölmérjük, mi van meg, mi az, amit mások és mi elkészítettünk, feltérképezzük azokat a fehér foltokat, amelyeket feltétlenül föl kell dolgozni. És eldöntjük, mit kell feltétlenül megvalósítani ahhoz, hogy olyan gyûjteményünk legyen a szlovákiai magyarokról, ami naprakészen hasznos lehet bárki számára – mondja Tóth Károly a Fórum Intézet terveirõl. – Eldöntöttük, hogy elkészítünk egy öt évre szóló kutatási tervet, melynek alapján 1990-tõl vagy 1989 végétõl 2005-ig fölmérjük a szlovákiai magyarság helyzetét. 2005-ben egy tizenöt éves komplex értékelést tudunk adni a szlovákiai magyarság helyzetérõl.
Az intézet két fontos részre osztotta a munkát: az elsõ a kutatások, összegzések, a másik az adatbázisok létrehozása, mely nem csak öt évre szól. – A kutatási tervet tíz témakörre bontottuk szét, ez a tíz témakör felöleli mindazokat a területeket, amelyek a szlovákiai magyarságnak fontosak lehetnek identitástudata szempontjából – nyilatkozta a Fórum Intézet igazgatója. – A hangsúlyt az intézménykutatásra helyeztük, ez három témakört ölel föl, a kulturális és a politikai intézmények létrejöttét, tipológiáját, tehát az intézmények átalakulását. A másik intézménytípus a média, a kiadók, lapkiadók, a harmadik az oktatási intézmények. Szeretnénk a szlovákiai magyar népességet is megvizsgálni, milyen új rétegek jöttek létre, hogyan tagozódik, a belsõ struktúrája mennyire felel meg a mostani követelményrendszernek, az európai uniós kihívásoknak. Az ötödik a politikai rendszer vizsgálata, a pártok mûködése. Elsõsorban a magyar pártoké, beleágyazva a volt csehszlovákiai viszonyokba, azt fogjuk elemezni, mit képviseltek, milyen módszerekkel próbálták érvényesíteni elképzeléseiket, programjaikat – beleértve az MKP-t és annak elõdpártjait is.
Elkészül az intézmények története is, például a Csemadoké. Ezt a munkát olyanok végzik, akik nem vettek részt ebben a folyamatban, tehát a külsõ emberek szemével tudják vizsgálni a szervezetek tevékenységét, természetesen dokumentumok alapján, hiszen a legtöbb anyag össze volt gyûjtve.
– Ugyancsak fontos kutatási terület a szlovákiai magyarság jogi helyzete – vallja Tóth Károly. – Részben a hazai jogalkotás tükrében, részben a nemzetközi normák Szlovákiára gyakorolt nyomása tükrében; az európai integrációs folyamatra, a nyelvi chartára, azokra a nemzetközi egyezményekre gondolunk, amelyekhez Szlovákia, illetve Csehszlovákia csatlakozot. A következõ témakör a nemzettudat és az identitás vizsgálata. Itt két nagy témakört szeretnénk egymással szembesíteni. Egyrészt az elmúlt idõszakban megfogalmazott nemzetfölfogásokat, a kisebbségi lét ideologikus megfogalmazásait, valamint az identitástudat-vizsgálatokat. Azt, hogyan érzi magát a szlovákiai magyar magyarként.
Az irodalomtörténet és a mûvészettörténet megírása, értékelése is elengedhetetlen, nemcsak azért, mert az elmúlt tíz évben nem készült ebben a témakörben összefoglaló munka, hanem azért is, mert egy alapos értékelésre is igény van. A populáris, tehát a népi kultúrát, amely némileg eltér a hagyományos paraszti kultúrától olyan szempontból is megvizsgálják, hogyan váltak a szlovákiai magyar tárgyi kultúra részévé a székely kapuk, a kopjafák, hogyan hatott a populáris kultúrára a televízió.
– Az utolsó témakör a gazdasági folyamatok vizsgálata, amit országos szinten nem lehet megfogni, ezért regionális szinten mérjük föl a gazdasági folyamatokat, azt, milyen tõkeerõvel rendelkeznek az egyes régiók, hogyan alakul a munkanélküliség, minden olyan kérdésre próbálunk választ keresni, ami hatással van a szlovákiai magyarok gazdasági helyzetére – összegzi Tóth Károly.
Az intézet tavasszal közzétett egy felhívást, hogy ehhez a munkához szakértõket keres. Nyolcvanhatan jelentkeztek, elsõsorban velük szeretnének dolgozni, de azokkal is, akik ugyan nem jelentkeztek, de a maguk szakterületén jelentõs munkát végeznek, értenek bizonyos témákhoz. Sok háttérmunkára lesz szükség: bibliográfiák öszszeállítására, ami nem attraktív, de elengedhetetlen ahhoz, hogy használható adatbázist hozzanak létre. Úgy tervezik, a kutatások eredményét tízkötetes könyvsorozatban jelentetik meg, a részeredményeket folyamatosan a Fórum Társadalomtudományi Szemlében, valamint egy szlovák és egy angol nyelvû összegzõ kötetet is kiadnak.
A Fórum Intézet munkatársai tisztában vannak azzal, hogy stabil pénzforrásra nem számíthatnak, de úgy ítélik meg, eddigi munkájuk, eredményeik alapján folyamatos pályázással tudnak elegendõ pénzt szerezni.

A kötet befejezõ része a gyermek olvasóról szól, sok hasznos módszertani javaslattal

"Aki gyerekek lelkébe horgonyozta le írói dicsõségét, igen bölcsen cselekedett. Emléke jó helyen van." Ezt a Molnár Ferenctõl származó idézetet emelte mottóul a Gyermekirodalom címû nagyon szép kiállítású kötete borítójára Komáromi Gabriella. A budapesti Helikon Kiadó Universitas (tan)könyvsorozatának újabb darabjára – ha nem volna kapitális közhely – könnyedén, s ezúttal nyugodt szívvel mondhatnánk: hiánypótló. Azonban az elmúlt néhány évtizedetben a (cseh)szlovákiai magyar irodalomkritika bõkezûen bánt e kifejezéssel, némi túlzással mondhatnánk, szinte havonta megkapta egy-egy (fontos vagy kevésbé fontos) kötet a "hiánypótló" címet, így ez a kifejezés mára jelentés nélkülivé vált. Mindenesetre a szerkesztõként Komáromi Gabriella által jegyzett kötethez hasonló komplex összefoglaló még nem született magyar nyelven. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy a magyar irodalomban sajnálatosan alulrecipiált gyermekirodalomnak ne lennének meg a teoretikus igényû összefoglalói, hiszen Bodnár Tas vagy Szeberényi Zoltán egyetemi jegyzetei nélkül jóval szegényebb volna a magyar irodalomtudomány. Azonban ez a kötet az elsõ olyan összefoglaló, mely a rendkívül gazdag gyermekirodalom csaknem egész területét lelkiismeretes precizitással és nagyfokú szakmai elményültséggel térképezi fel, s teszi ezt a tudományos nyelvhasználat és az ismeretterjesztõ megszólalásmód borotvaéles határán táncolva, mindvégig közérthetõen, így vizsgára készülõ fõiskolás, elkötelezett pedagógus vagy érdeklõdõ szülõ egyaránt haszonnal forgathatja.
A kötet három fejezetre tagolódik. A Klasszikus gyermekirodalom alcímet viselõ fejezetben részletes áttekintést kapunk a gyermekirodalom történetérõl, a gyermekversekrõl, a mese világáról, a történelmi elbeszélések, legendák, mondák témakörébõl. Különösen értékes a meseregény mûfajával foglalkozó rész, Borbély Sándor tollából. A szerzõ szerencsésen konfrontálja a gyermeki lélek fejlõdésének határhelyzeteit az olvasási szokások tükrében. A fejezetet az ifjúsági regény klasszikusainak elemzése zárja.
A szakkönyv második fejezete a modern gyermekirodalmat rendszerezi. Rigó Béla a magyar gyermekvers legutóbbi fél évszázadáról értekezik, különös tekintettel Weöres Sándor gyermekverseire. Rigó Béla írásainak nagy erénye, hogy tárgyszerûségük mellett olykor mosolyra is fakasztják az olvasót, ami ritkaság a szakmunkákban. Olvashatunk még a gyermektörténetekrõl, mesékrõl, modern meseregényekrõl, a kortárs ifjúsági próza regényvilágáról és az ismeretterjesztõ gyermekkönyvekrõl. A képregény esztétikája is kap egy részt e fejezetben. Ez a mûfaj (?) magyar nyelven még nem kapta meg a monografikus igényû feldolgozást.
A kötet befejezõ része a gyermek olvasóról szól, sok hasznos módszertani javaslattal, verstanítási, prózaelemzési, drámapedgógiai fogással. A gyermekkönyvek illusztrációjáról szóló részt pedig megszívlelhetné egy-egy hazai kiadó is!
A recenzensnek, aki e kötet olvasói célcsoportjához hasonlóan maga is pedagógus, van egy vágyálma: bár ott lenne ez a kötet az összes szlovákiai magyar óvoda és iskola könyvtárában. (Komáromi Gabriella: Gyermekirodalom, Helikon, Budapest, 1999.)

Az R.S.9. Írországban

Budapest. Az R.S.9. Színház társulata Dobay Dezsõ rendezésében, A bolond dala (The Song of the Fool) címû produkcióval vendégszerepel augusztusban az Edinburghi Fesztiválon, az elõadással tizenkét alkalommal lépnek a közönség elé. A mozgásszínházi elemekkel, zenével kísért játékot Samuel Beckett, Hamvas Béla, Petri György, Pilinszky János és Rainer Maria Rilke szövegeibõl állították össze. Az elõadás zenéjét Vedres Csaba komponálta. A díszletet és a jelmezt Veres Dóra tervezte. A koreográfiát Balogh Margit készítette. (MTI)

Mezítlábas fesztivál

Rábapatona. Ma nyílik a Bilibáncs tábor és fesztivál, melynek egyhetes programját összekapcsolják a Közép-európa Fénymûhely, a Mediawave fotó-, és filmtáborral. A katicabogárról elnevezett "mezítlábas fesztivál" protokollmentes találkozóhelye népmûvészeknek, zenészeknek, film-, és fotómûvészeknek és a tanulni vágyóknak. (MTI)

Lovagi torna, ágyúgolyó-gurítás és hastáncfesztivál

Eger. Fogadom, hogy tisztességgel és bátorsággal a vitézi próbán helytállok a magyar történelmi hagyományok és múltunk dicsõségére, Isten engem úgy segéljen – hangzott el a bajvívás elõtt a lovagi eskü szombaton az Egri Várban, ahol haditornacsapatok összecsapásával megkezdõdött a Végvári Vigasságok július 29-ig tartó rendezvénysorozata.
Az idei lovagi tornán hat csapat, a Diósgyõri Történelmi Haditorna Klub, a Debreceni Aranykeresztes lovagok, szintén Debrecenbõl az Ezüst Sólyom Hagyományõrzõ Egyesület, a gyömrõi Szent László Lovagrend, az Egri Vitézlõ Oskola, valamint a Litvániából érkezett Livoniensis Haditorna Klub méri össze harci jártasságát.
A versengés két részbõl, egy bemutatóból és a lovagi tornából áll. A bemutatón a koreográfiát, a csapat összeszokottságát, a korhûséget figyeli a zsûri, vagyis azt, hogy a viseletek és a fegyverek mennyire felelnek meg a csapat által megjelenített történelmi idõszaknak. A torna második részében kerül sor a nyíllövészetre, dárdahajításra, ágyúgolyó-gurításra és a fegyverforgatásra. A vasárnapig tartó programban lesz még falmászó- és íjászverseny, régizenei együttesek adnak koncertet, és színpadra lépnek középkori táncokat bemutató csoportok is. Bemutatkoznak, fakírok, zászlóforgatók, énekmondók, hallhat a közönség népvándorlás kori dalokat és láthatja a Garabonciás Langaléták gólyalábas produkcióját. Igazi különlegességnek ígérkezik a hastáncfesztivál; ezen török, szíriai, balkáni, libanoni, szefárd zsidó és andalúziai mór, valamint cigány hastáncokat láthat a közönség.
A látogatók nyomon követhetik fegyverkovácsok, páncélmûvesek, íjkészítõk munkáját és a középkori magyar ínyencségek mellett, a török konyhamûvészet remekeit is meg lehet kóstolni.

Régiós mûvészettörténeti konferencia Budapesten

Budapest. A XIX. század történelmi festészete Közép- és Kelet-Európában; Kulturális örökség, közös felelõsség címmel rendeznek nemzetközi konferenciát szeptember 7-tõl 9-ig Budapesten.
A szervezõ Pro Arte et Natura Alapítvány (PAN) tájékoztatása szerint a szimpózium elõadásai áttekintést adnak a régió történelmi festészetének azonosságairól és különbözõségeirõl, elemzik a mûfaj XX. századi szerepét, foglalkoznak az európai mûvészettörténetben betöltött helyével.
Kölnbõl Ekkehard Mai érkezik, a Wallraf-Richartz Múzeum igazgató-helyettese, Prágából Roman Prahl, a Károly Egyetem Mûvészettörténeti Tanszékének tanára, Varsóból Maria Poprzecka, a Varsói Egyetem Mûvészettörténeti Intézetének igazgatója, a Lengyel Mûvészettörténészek Szövetségének elnöke.
A megnyitót az Ernst Múzeumban tartják, ahol idõszakos kiállítás is nyílik Benczúr Gyula munkáiból. A tanácskozásnak a Magyar Nemzeti Galéria ad otthont.
A résztvevõk ellátogatnak a XIX. századi magyar történeti festészet legjelentõsebb alakjai között számon tartott mûvész egykori alkotóhelyére, a ma Szécsényhez tartozó Benczúrfalvára. Az annak elõtte Dolány néven ismert helységben hunyt el a festõ 81 éve, 1920. július 16-án. Halála után nevezték el a települést Benczúrfalvának.

Nemzetközi népmûvészeti tábor

Békéscsaba. A szakmai továbbképzés mellett erdei kápolnát építenek és szentelnek, csónakos lakodalmi népszokásokat elevenítenek fel, faragott kaput adnak át, régi magyar étkek készítését tanítják Békéscsabán a ma nyíló nemzetközi népmûvészeti táborban. Kézmûvesek, fafaragók, kosárfonók és hímzõk részvételével tizenhat népmûvészeti tábor és altábor nyílik a megyeszékhelyen majdnem háromszáz hazai és külföldi résztvevõvel. A csipkeverõktõl a fazekasokon át a népviselet-készítõkig várják az érdeklõdõket. Ma tábortûz és kukoricapattogtatás mellett szlováknépdal-tanulás, holnap Jugoszlávia és Algéria népmûvészetének bemutatása, szerdán kürtöskalács-sütéssel egybekötött magyar néptánc-, népzene- és népviselet-bemutató várja a részvevõket, akik az algériai esten az afrikai nomád szõttesekkel ismerkedhetnek. Csütörtökön este a régi lakodalmi népszokásokat eleveníthetik fel a tábor lakói. (MTI)

MOZI

HVIEZDA: Szeretném, ha szeretnél (am.) 16, 18, 20.30 HVIEZDA KERTMOZI: A mexikói (am.) 21.15 MLADOST: Taxi 2 (fr.) 15.45, 17.30, 20 OBZOR: A múmia visszatér (am.) 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Lázadók és szeretõk (cseh) 18.30, 20.30 Szívörvény (am.) 18.30 Mielõtt leszáll az éj (am.) 20.30 Pasik és csajok (am.) 18.15 Magányosok (cseh) 20.45 Lövések a Broadwayn (am.) 20 Csendes öröm (szl.) 19

DRUŽBA: Szeretném, ha szeretnél (am.) 18, 20 TATRA: A múmia visszatér (am.) 17.45, 20.15 CAPITOL: Szeretném, ha szeretnél (am.) 18, 20 ÚSMEV: Shrek (am.) 18 Érzéki csalódás (am.) 20 IMPULZ: Amerikai pite (am.) 19.15

LÉVA – AMFITEÁTRUM: Apádra ütök (am.) 21.30 PAT – AMFITEÁTRUM: Ellenség a kapuknál (am.) 21.30

PLAZA: Bíbor folyók (fr.) 15.45, 20.15 A csábítás elmélete (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Érzéki csalódás (am.) 16.30, 18.30, 20.30 Evolúció (am.) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Hannibal (am.) 20 Lara Croft: Tomb Raider (am.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 A múmia visszatér (am.) 14, 17.30 , 20 Nincs több suli (am.) 14.30 Az ördögûzõ - rendezõi változat (am.) 14.45, 17.15, 19.45 A pók hálójában (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Reszkess, Amerika! (fr.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Shrek (am.) 13.15, 15.30, 17.45 Vad kanok (am.) 13.30, 18

Látogatóban a Komáromi erõdrendszerben – jó szándék, odafigyelés és pénz kell ahhoz, hogy valóra válhasson Európa legnagyobb erõdjének kulturális központtá varázslása

"A Duna Gibraltárját", "a magyarok Mekkáját", vagyis Komárom városát erõdrendszerének köszönhetõen "nec arte, nec marte" – sem csellel, sem erõvel – ellenség soha nem tudta bevenni.

Elba szigetén, Napóleon nyomába járva, vagy Valletta óriási tengeri erõdítménye tövében barangolva ámulatba ejtett az a tökély, ahogy az elbai és a máltai õslakosok a harcos századok során szigetüket védték, védhették a tengerrõl érkezett támadásokkal szemben. Ám most, hogy Egyiptomtól sokkal-sokkal közelebb, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál megtaláltam a magam "piramisát", vagyis azt az építészeti csodát, amelyet a maitól mérföldekre messze elmaradó építési technikai lehetõségekkel, ám a jelen kor tudását is szinte megszégyenítõ megoldásokkal hoztak létre elõdeink, rádöbbentem, itt, "a magyar ugaron", ahol oly sík a föld, mint a tükör, itt válik, válhat szembetûnõvé igazán a régi idõk hadtudományi és építészeti technikájának nagysága. Itt, ahol nem épülhettek sziklafalak magaslatára védvárak. Itt, ahol az erõdrendszer védvonalait úgy kellett sáncok mögé bújtatni, hogy az ellenség szeme elõl rejtve legyen, kívülrõl emberfia ne lássa. Igaz, egy-egy erõdrész, egy-egy szárny nem sokkal felépülése után el is avult, hiszen a tüzérségi technika, fegyverek gyors fejlõdése a védekezés fejlesztését tette szükségessé, ám a komáromi erõdmonstrumra építészeti szempontból a mai napig úgy tekinthetünk, mint az emberi leleményesség, az emberi ész, gondolkodás, tudás legnagyobb csodájára. Mert szakaszonként mindig az adott kor legújabb ismeretei szerint épült a legnagyobb szaktekintélynek számított mesterek irányításával. Azért is lehetünk büszkék erre az erõdépítészeti remekmûre, mert a tizenkilencedik század hadi építészetének közel s távol nincs hasonló nyoma. A komáromi erõdrendszer, amely csaknem teljes egészében megmaradt, a közép-európai térségben a maga nemében egyedülálló, ugyanis a hozzá hasonló tizenkilencedik századi erõdítményeket a két háború között Nyugat-Európában mindenhol lebontották, s vasbeton erõdítmények váltották fel õket.
A komáromi erõdrendszer magját a törökellenes erõdként épült Öregvár és Újvár alkotja, melyek egykor a Duna és a Vág-Duna öszszefolyásánál épültek. Azon a helyen, ahol az egykori Komárom vármegye székhelye, vagyis az a középkori komáromi vár állott, amelyet még honfoglaló eleink építettek. Ezt alakították át aztán a török idõkben, a 16. század negyvenes és ötvenes éveiben a kor követelményeinek megfelelõ erõdítménnyé olasz építõmesterek vezetésével. Jól védhetõ vízivár volt ez, amelyet ostrommal a törökök soha el nem foglaltak. Az Újvárat már nem annyira a törökök tették próbára, mint inkább a kurucok. A város lakói mindig rokonszenveztek a kurucokkal, de a várba nem tudtak bejutni õk sem. Bevehetetlen erõsség volt, amire utal a vár és a város egyik jelképe, a Madonna-bástyán látható Kõszûz latin nyelvû felirata is: "Nec arte, nec marte", vagyis sem csellel, sem erõvel.
Az erõd a törökök kiûzése után, tehát a 18. század elején elvesztette jelentõségét. Telkét a városnak adományozta az udvar, épületeit pedig 1784-ben elárverezték. A napóleoni háborúk hatására határozta el aztán a bécsi udvar, hogy Komáromot a birodalom katonai stratégiai bázisává építi ki. A bécsi hadmérnökök 1808-ban kidolgozták a város nagyszabású erõdrendszerének a tervét. Elõször felújították az Újvárat, vagyis a központi erõd külsõ részét, 1810-ben új, hatalmas laktanyát, 1815-ben parancsnoki épületet emeltek a várban. A 19. század húszas-harmincas éveiben a központi erõd falaiban kazamaterendszert alakítottak ki, majd a harmincas-negyvenes években hozzáláttak az elõretolt, külsõ erõdvonal építéséhez, mivel ekkor már messze hordó nehéztüzérségi fegyverek ellen kellett védekezni. Az erõdvonal, melyet építésének irányítójáról, József nádorról Nádorvonalnak neveztek el, a Dunától a Holt-Vágig húzódik, s öt kiserõddel védte a várost. Amikor az ötödik bástyát kezdték építeni, kirobbant a magyar szabadságharc, ezért csak a forradalom bukása után fejezték be. Ebben az idõben épült meg a Csillagerõd és a Monostori erõd, a Vág-dunai hídfõerõd és a Vágvonal. Összesen tizenegy kiserõd van a külsõ erõdvonalban, amely kisebb-nagyobb résekkel mindmostanáig körbeveszi Komáromot. A rendszert 1877-ben fejezték be az Igmándi erõd felépítésével. Ekkorra kiépült a Monarchia legnagyobb erõdrendszere, amely szükség esetén kétszázezer katonát tudott volna befogadni.
Az erõdrendszer nagy része ma is megvan. Nem maradt fenn a Vág-dunai hídfõerõd, ugyanis e kiserõdöt 1919-ben, amikor a térségben harcok folytak a magyar vörös hadsereg, a felfegyverzett munkások és a csehszlovák legionisták között, május elsejére virradó éjszaka telibe találta egy tüzérségi lövedék. S mivel ez volt a lõszerraktár, szinte teljesen kiégett. Megvan azonban a Nádor- és a Vágvonal, bár kisebb-nagyobb réseket ejtettek rajta a város infrastruktúrájának kiépítésekor. A magyar oldalon a Csillagerõd, a Monostori és az Igmándi erõd is fennmaradt. És megvan a központi erõd is. Igaz újkori helyfoglalói, a szovjet Vörös Hadsereg katonái is ügyesen tudták álcázni a kommunizmus bástyáit védõ hadi ténykedésüket: a vár elõterébe garázsokat, hangárokat, nagy legénységi éttermet építettek, így ma a külsõ szemlélõ a betonkerítés fölött belesve vajmi keveset lát a várból. Jó stratégia volt ez arra (is), hogy szem ne láthassa, mennyire rossz állapotban hagyták ’91-es kivonulásuk után. Õket a Csehszlovák Hadsereg követte, amelybõl Cseh-Szlovákia kettéválása után Szlovák Hadsereg lett. A honvédelmi tárca belekezdett az Újvár objektumainak felújításába, de erejébõl és pénzébõl csak a parancsnoki épület rendbetételére futotta, a legénységi laktanya restaurálására már nem tudott vállalkozni. S mivel a hadseregnek nem volt pénze az objektum költséges üzemeltetésére, a gépesített zászlóaljat, amely a várban állomásozott, 2000 októberében átirányította. Ennek ellenére a központi erõdöt, amely a külsõ erõdvonallal együtt nemzeti mûemlék, mind a mai napig tartja a katonaság. A nagyközönség elõl (egyelõre) elzárt erõd csupán évente egyszer látogatható – a Komáromi Napok alkalmával.
– Szeretném erõsen hangsúlyozni – mondja Mácza Mihály történész, a város alpolgármestere –, hogy ha pár éven belül nem kezdjük el a legénységi laktanya felújítását, ez a gyönyörû klasszicista épület össze fog roskadni. Meg kellene menteni minél elõbb, mert ha beszakad a tetõ, nehéz lesz megállítani az épület pusztulását. Elõzetes, durva számítások szerint a központi erõd helyreállítására 1,6 milliárd koronára lenne szükség, tehát csak fokozatosan lehetne felújítani és hasznosítani. Ha 2002-ben elkezdenénk a mentést, akkor ’25-ig talán helyre lehetne állítani. Ehhez pénzt kell szerezni, mert ha a város tulajdonába kerülne is az objektum, amire volt ígéret, az elképzelhetetlen, hogy az önkormányzat saját eszközeibõl restauráltassa. Ha megkapjuk, hasonlóan, ahogy a magyarországi oldalon teszik, társadalmi és kulturális célú rendezvényekre, múzeumtermek kialakítására szeretnénk hasznosítani.
A révkomáromi külsõ erõdök, vagyis a védmûgyûrû bástyáinak egyes részei magántulajdonban, egyes részei a hajógyár birtokában vannak. Azokat az objektumokat, melyeket a város kapott meg az államtól, az önkormányzat megpróbálta megfelelõen kihasználni és rendbetenni. Az elsõ erõdnek csak egy része van meg a Pozsonyi kapuval. 1940-ben ugyanis, amikor szélesíteni kezdték a Pozsony felé vezetõ utat, felrobbantották. Elbontani nem tudták, olyan tökéletes technikával építették. A Pozsonyi kaput és az elsõ erõd maradványait a város hosszú idõre bérbe adta egy építõvállalatnak, azzal, hogy a mûemlékvédelmi követelményeknek megfelelõen felújítja. A négyes erõdöt szintén egy építõipari vállalat vette bérbe. Bérlõi mindkét bástyát restaurálták. A kettes erõd sáncait a város tisztíttatta ki. Az ötös erõd fele magántulajdonban van, abban a részben magángaléria mûködik, az udvarán, az erõd sáncai között pedig, ahol nyaranként szobrászati szimpóziumot tartanak, szoborpark található. A hatos erõdnek, amely a külsõ erõdvonal kiserõdjei közül a legnagyobb, még a szocializmus idején megkezdték a felújítását, majd ’93-ban megkapta a Duna Menti Múzeum. Az eredeti elképzelések szerint itt vártörténeti és természettudományi kiállítást rendeztek volna be, mert erre a múzeumnak mind a mai napig nincsenek kiállítóhelyiségei. Ebbõl azonban nem lett semmi. A felújítók ugyanis leszedték az erõd tetejérõl a másfél évszázada ott lévõ földet, hogy tökéletesítsék a szigetelést. Ennek az lett az eredménye, hogy a teremekben most nyolcvanszázalékos a páratartalom, ezért a múzeum ott csak kõemlékeket tudott elhelyezni. A hatos erõdben, amelyre mind a felújító, mind a múzeum Europa Nostra Díjat kapott, így jelenleg egy római kori kõtár várja a látogatókat.
A magyar szabadságharc bukása után 1850-tõl 1871-ig épült Monostori erõd soha nem volt harci cselekmények színtere. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség használta, majd 1945 és 1990 között a szovjetek Déli Hadseregcsoportjának legnagyobb lõszerraktára volt. Miután 1990-ben az orosz katonák kivonultak a területérõl, meglehetõsen lepusztult állapotban hagyva maguk után az objektumot, két évig tartott a lõszertõl, robbanóanyagoktól történõ mentesítése. 1993-tól a közönség szervezett csoportokban, idegenvezetéssel ismerkedhet a katonai építménnyel. Ez évtõl az erõd már egyéni túrákra is lehetõséget kínál. Itt alkalmunk nyílik arra, amire a révkomáromi központi erõdben egyelõre nem, vagy legfeljebb egy évben csak egyszer: hogy magunkba szívjuk azt, amit genius locinak hívunk, s amit a krónikákban feljegyzett adatokból nem igazán érzékelhetünk.
A Monostori erõd kizárólag állami tulajdonban álló mûemlék, amely felett a tulajdonosi jogokat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) gyakorolja, vagyonkezelõje pedig a Monostori Erõd Hadkultúra Közhasznú Társaság. Ez a kht. koordinálja a felújítási munkálatokat, tervezi az erõd marketingjét és reklámját, próbálva ismertté és vonzóvá tenni a nagyközönség számra. Az erõd eddig felújított épületszárnyában egyebek között múzeumot alakítottak ki – ebben a Várak, erõdök, vitézek címû kiállítás megtekintésével árnyalt képet kaphatunk a végvári vitézek életérõl. Ugyanitt rendeztek be egy hetvenfõs konferenciatermet, melyben filmklub is mûködik.
Természetesen az erõd objektumait, melyekben 640 különféle funkciójú és méretû terem található, nem lehet egyetlen alkalomra beütemezett felújítási munkákkal rendbehozni. A restaurálást és a hetvenhektáros terület hasznosítását a Monostori Erõd Hadkultúra Kht. is kisebb projektek fokozatos megvalósításával (ez kb. húszéves idõszakot jelenthet) képzeli el. Ezek a tervezetek az elõzetes elképzelések szerint egyebek között a pékség felújítását, lovasközpont, jachtkikötõ, sportlövészetre alkalmas lõtér kialakítását érintik. Az erõd területén továbbá idõszakos, valamint hosszabb távra berendezett kiállítások lennének, és – amihez a környékbeliek már hozzászoktak – továbbra is szabadtéri színpadi elõadásokat tartanának a bástyaudvaron. A felújított pékségben egy, korabeli pékárut is készítõ péküzem mûködne, amelynek tevékenységét üvegfalon keresztül követhetnék nyomon a látogatók. Ezenkívül ebbe az épületrészbe terveznek egy pékszakma-történeti kiállítást, amely, ha megvalósul, egyedülálló lesz Magyarországon.
Mint az a KVI lapunknak eljuttatott tájékoztatójában szerepel, "a komáromi erõdrendszer minden erõdje, bástyája nemzetközi rangú és jelentõségû mûemlékként megújulásra várva, békés célok – a hadtörténet, a kultúra, a sport és az idegenforgalom – szolgálatára készül. Ennek szellemében az erõdrendszer megpályázta az UNESCO által nemzetközi jelentõségû helyszíneknek adományozható Világörökség címet, és felkerült a tentatív listára."
A KVI mint a tulajdonosi jogok gyakorlója a kizárólagos állami tulajdonban tartandó több mint 200 magyarországi mûemlék felett, "jó gazdaként" úgy döntött, hogy minden évben kiemelkedõ kulturális rendezvénnyel teszi ismertté vagy még ismertebbé az ország jelentõs nemzeti kincseit. E hagyományteremtõnek szánt sorozat elsõ eseménye idén augusztus 4-én valósul meg, amikor is a KVI és a Monostori Erõd Hadkultúra Kht. nyílt napot tart az erõdben. E nap, melynek gazdag mûsorán kulturális, szórakoztató, sport- és egyéb programok szerepelnek, s amelyre egész Magyarországról és a határon túlról is várják az érdeklõdõket, remélhetõleg nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy minél többen megismerjék, megszeressék e lenyûgözõ mûemlékünket, s hogy – amiként a KVI tájékoztatójában szerepel – "társadalmi összefogással valóra válhasson Európa legnagyobb erõdjének kulturális központtá varázslása".
Úgy gondolom, ha a komáromi erõdrendszer ez ideig képes volt minden támadójának úgy ellenállni, hogy azt "nec arte, nec marte" nem tudta bevenni senki, nem vetne ránk jó fényt, ha hagynánk, hogy korunk veszélyes ellensége, a közöny gyõzze le.
Az erõdrendszer révkomáromi részeiben Mácza Mihály történész, a város alpolgármestere, a Monostori erõdben Pohlmüllner József turisztikai termékfejlesztõ menedzser kalauzolt bennünket.

A rendezvény délelõtt 10 órakor ágyúszóval kezdõdik, és az éjszakába nyúlik majd.
Az akár 5–10 ezer ember befogadására is alkalmas téren lovasbemutató, katonazenekar, játszópark, helikoptermakett-bemutató, erõdrajzverseny, vámkommandós bemutató, ingyenes tanácsadással vámsátor, valamint étel- és sörsátrak várják a látogatókat.
A konferenciateremben rövidfilmeket vetítenek, amelyek bemutatják a Monostori erõdöt. A nap folyamán menetrend szerint indított, ingyenes, vezetett túrák során tekinthetik meg a látogatók az erõd egyedülálló, varázslatos épületkomplexumát, a bástyáktól és az Erõdmúzeumtól kezdve a kazamaták sejtelmes, keskeny folyosóvonulatain át...
A Duna-bástya színpadán fellép a BM Duna-mûvészegyüttese, a Musica Antiqua reneszánsz együttes, továbbá klasszikus gitárzene és gyermekfúvós-zenekar szórakoztatja majd a közönséget.
Lesz korhû történelmi divatbemutató, és musicalválogatás teszi még értékesebbé az ott töltött idõt. Este neves magyarországi mûvészek tolmácsolásában – elõször az erõd történetében – operazene is felhangzik a varázslatos környezetben. Az operagálán részletek hangzanak el a Carmenbõl, a Trubadúrból, a Toscából, a Parasztbecsületbõl és a Bánk bánból...
Az egész napos rendezvényre a belépés szimbolikus díjfizetés ellenében történik (felnõtteknek 400, gyermekeknek 200 forint, hatéves kor alatt ingyenes).
A rendezvényen lehetõség nyílik arra, hogy a látogatók belépjenek a Monostori erõd szerelmeseinek és támogatóinak táborába, és minimális anyagi felajánlásuk esetén is nevük – saját kézírásukkal – az erõd falain fennmaradjon az utókor számára.