Szerda, 2001. július 11. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 159. szám

cimlap.htm

Címlap

Mikulás Dzurinda marasztalná az MKP-t a kormányban

Tárgyalás lett a koccintásból

Pozsony. Mikulás Dzurinda úgy véli, baráti és tartalmas, Bugár Béla szerint viszont feszült légkörû volt a kormányfõ és az MKP-elnök hétfõ esti, négyszemközti találkozója.

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

A miniszterelnök "egyetlen valódi okot" sem lát arra, hogy a Magyar Koalíció Pártja kilépjen a kormányból. Az mellett viszont, hogy az MKP tagja maradjon a kormánykoalíciónak, több érv is szól. A legfõbb Szlovákia euroatlanti integrációja, jelentette ki tegnap Dzurinda, aki ezt a nézetét hétfõ esti, saját elmondása szerint "hosszú, baráti és tartalmas" találkozójukon ismertette Bugár Bélával is. "Azt akarom, hogy együtt ne csak ezt a választási idõszakot húzzuk ki, hanem a jelenlegi kormánypártok alkossák a következõ kabinet alapját is" – hangoztatta a kormányfõ. A nyarat arra kívánja felhasználni, hogy tárgyalásokkal nyerje meg az MKP-t ennek az elképzelésnek. Mivel az MKP Országos Tanácsa augusztusban dönt arról, hogy a párt maradjon-e vagy sem a kormányban, Dzurinda úgy érzi, elég idõ áll rendelkezésére ahhoz, hogy meggyõzze az MKP-t. Dzurinda elmondta, elismerését fejezte ki Bugárnak a reformtörvények vitájában tartott parlamenti beszédéért, amely "államférfiúi szemléletrõl" tanúskodott. Ez is bizonyítja, hogy az MKP a koalíció "pozitív és konstruktív eleme" – mondta a miniszterelnök.

Lapunk tegnap mobiltelefonon kereste fel a horvátországi nyaralására utazó Bugár Bélát, aki döbbenten értesült a pártelnök-kormányfõ szavairól. "Több szempontból sem tisztességes a miniszterelnök, õ ugyanis még csak nem is félhivatalos négyszemközti eszmecserére hívott, azt mondta, még nem gratulált a születésnapomhoz, ezért invitál vacsorára és egy koccintásra. Ilyen meghívást az elmúlt heti parlamenti történések ellenére sem illik visszautasítani. Beszélgetésünk elég feszült légkörben zajlott, mert õ állandóan azt emlegette, hogy az SDKÚ-nak és az MKP-nak miként kellene együttmûködnie a jövõ év elején sorra kerülõ megyei önkormányzati szavazások során és a legközelebbi parlamenti választások elõtti kampány idején. Én viszont kitartóan azt ismételgettem, hogy az MKP Országos Tanácsának augusztus 25-i ülése elõtt – amely arról dönt, hogy maradjunk-e a kormánykoalícióban – nem vagyunk hajlandók semmiféle egyezkedésre. Ám bármilyen állásfoglalás születik, a jövõ évi költségvetés és az ország NATO-csatlakozása számunkra is létfontosságú, ezért ezekrõl kora õsszel készek vagyunk akár konstruktív ellenzékként is tárgyalni, de semmiképpen sem négyszemközt. Csakis úgy, hogy a két párt küldöttsége találkozik, éspedig hivatalosan. Arról szó sem volt, hogy a nyáron újabb négyszemközti eszmecserét tartanánk, mert azt azonnal visszautasítottam volna" – hangsúlyozta lapunknak az MKP elnöke. (szm, -y-f)


Bordeaux-ban senki sem várta a becsapott kelet-szlovákiai munkavállalókat

Nem lett gyümölcsözõ a francia út

JUHÁSZ KATALIN

Kassa. Harminckilenc embernek ígért jól fizetõ franciaországi munkát egy kassai cég, ám a megbeszélt helyen sem munka, sem szállás nem várta õket. A nagyrészt munkanélküliekbõl álló csoport tagjait újsághirdetés útján verbuválták, és havi ötvenezer koronás fizetést ígértek nekik a dél-franciaországi gyümölcsszedésért. Az egyik károsult, Milan T. az Új Szónak elmondta, a First részvénytársaság irodájában szabályosnak látszó szerzõdést írattak alá vele, ebben ötszáz márkás illeték szerepelt, melyet indulás elõtt át is adott a cég egyik alkalmazottjának. Milan T. szerint a munkavállalókat a szerzõdésben arra is kötelezték, hogy elsõ fizetésükbõl 500 frankot fizessenek az addigi ellátásért és szállásért. Erre nem került sor, mivel a cég tulajdonosa nem jelent meg abban a bordeaux-i parkolóban, ahol a találkát megbeszélték. A csoport egy része tizenkét órás várakozás után felfogta, hogy becsapták õket, és visszaindultak az autóbusszal. A legtöbben azonban további húsz órát vártak a helyszínen. Mivel a visszaútra nem volt pénzük, a szlovák nagykövetséghez fordultak segítségért, akik fejenként ötezer korona ellenében vállalták a pórul járt kassaiak hazaszállítását; ezt a pénzt az itthoni családtagoknak kellett utánuk küldeniük. Milan T., aki sógorával együtt hat hónapja munkanélküli, szüleitõl volt kénytelen pénzt kérni. A First Rt. irodája több napja zárva van, a telefonokat kikapcsolták, a három társtulajdonosnak nyoma veszett. Igor Takác haniskai lakos, a franciaországi "munkalehetõség" szervezõje tavaly jegyeztette be cégét, amely a gépkocsiárusítástól az élelmiszer-nagykereskedelmen át az ingatlanüzletekig sok mindennel foglalkozott. A First sokoldalú tulajdonosait jelenleg nemcsak a károsultak, hanem a rendõrség is keresi.


Tiltakozó nagygyûlés után vettek végsõ búcsút az agyonvert roma férfitól

"Éhségmenet" Sendrei temetésére

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Jolsva/Magnezitovce/Kassa/Po-zsony. Tegnap Magnezitovcén eltemették Karol Sendreit, a múlt csütörtökön agyonvert 51 éves roma férfit. "Hamarosan itt vannak az új parlamenti választások, össze kell fognunk végre nekünk romáknak, és olyan embereket kell a parlamentbe juttatnunk, akik képesek megakadályozni a rendõrök rasszista cselekedeteit" – jelentette ki tegnap Jozef cerveòák, a roma parlament végrehajtó bizottságának elnöke Jolsván, a Roma Civil Szervezetek tiltakozó nagygyûlésén. A mintegy 300 tüntetõ elõtt több más roma közéleti személyiség is felszólalt. Klára Orgovánová újonnan kinevezett romaügyi kormánybiztos kijelentette, igyekezni fog eleget tenni a tüntetõk követelésének, s kéri, hogy romák is bekerüljenek a Karol Sendrei halálának körülményeit kivizsgáló bizottságba.

Ezután a tömeg gyalog tette meg a Magnezitovcére vezetõ 4 kilométeres utat. A tüntetõk a demonstrációnak az "éhségmenet" nevet adták, utalva ezzel a vidéket sújtó nagy munkanélküliségre, ami miatt Jolsva és Nagyrõce környékét az "éhezés völgyeként" is emlegetni szokták. A nem roma polgárok házaik udvaráról figyelték a gyászmenetet, amely a temetõhöz érve mintegy 1000 fõsre duzzadt. Karol Sendreit családtagjain kívül a helyi és környezõ települések roma lakosai kísérték el utolsó útjára. A politikusok közül A. Nagy László, az MKP és a parlament emberi jogi bizottságának elnöke vett részt a temetésen. A nyomozó szervek tegnapi hivatalos álláspontja szerint törvényellenes volt a rendõrök csütörtöki fellépése. Magnezitovce polgármesterének fia már nem tagja a rendõrség kötelékének – jelentette be tegnap Jozef Sitár, a belügyminiszter szóvivõje. A másik két rendõrt tegnap felfüggesztették. A Roma Parlament Országos Tanácsa (RP OT) rasszista indíttatású emberölésnek tekinti a magnezitovcei esetet, szerintük a rendõrség a testület jó hírének védelme érdekében a helyi polgármesterre és fiára igyekszik rákenni a gyilkosságot. Jozef cerveòák, az RP OT elnöke tûrhetetlennek tartja a rendõrök agresszív megnyilvánulásait. Szerinte az állományba vétel elõtt a leendõ rendõröknek szigorú alkalmassági vizsgát kellene tenniük, hogy kiszûrjék a xenofób és rasszista hajlamúakat. Külföldi szakértõk bevonásával, rendõrök számára tanfolyamokat szerveznének. cerveòák elmondta, a tréningek fõ célja az lenne, hogy a rendõrök egyformán viszonyuljanak a romákhoz és a többségi lakossághoz.

Mikulás Dzurinda nem tart attól, hogy Sendrei halála megkérdõjelezheti Szlovákia csatlakozási szándékait. A kormányfõ szomorúnak tartja az esetet, amilyen azonban nemcsak Szlovákiában történik meg. Ivan Simko belügyminiszter ma tájékoztatja a kormányt a részletekrõl, a kabinet csak ezután foglal állást az ügyben. Magnezitovce nem roma nemzetiségû lakosai tegnap aláírásgyûjtésbe kezdtek: az ügy kivizsgálását kérik, és tiltakoznak az ellen, hogy rasszista indíttatásúnak állítsák be a bûnesetet. (-trik, juk, szm, t)

Nem ez volt az elsõ eset

Szlovákiában a rendõrök nem bánnak kesztyûs kézzel a romákkal, erre az Amnesty International jelentései is figyelmeztetnek. A nemzetközi emberi jogi szervezet elrettentõ példaként Lubomír S. esetét említi, aki 1999 augusztusában halt meg azután, hogy kihallgatás közben meglõtték. A vizsgálat úgy találta, a roma férfi vette el a rendõr fegyverét, és lõtte hasba magát. 1999-ben a zsigrai romatelepen 100 rendõr gumilövedékkel sebesített meg egy 14 éves fiút. A hivatalos jelentés szerint a rendõrségnek csak így sikerült szétválasztania két dulakodó roma bandát és eközben sebesült meg a fiú. Nagymagyaron 20 rendõr rontott be a házakba, hogy elõállítsa azokat a romákat, akik nem jelentek meg a kihallgatáson. Könnygázt is bevetettek, és ütöttek mindenkit, akit értek, több sérültet hagyva hátra. A szkinek kirohanásai több halálos áldozatot követeltek. A 17 éves Mário Goral 1995-ben, a 43 éves Gustáv Baláz 1996-ban, Anastázia Balázová 2000-ben esett áldozatul a bõrfejûek támadásainak. (szamó)


Az MVSZ Szlovákiai Országos Tanácsának elnökét nem érdeklik a romák

Soóky: Wiersma jelentése csalás

ÚJ SZÓ-JELENTÉS

Pozsony. "Valótlan, hamis és csalás Jan Marinus Wiersma jelentése" – Soóky László ezekkel a szavakkal értékelte a Szlovákiáról szóló EP-jelentéstervezetet. "Megállapítja, hogy a szlovák kormány jóváhagyta a magyar kar létesítését, azt azonban elhallgatja, hogy a kabinetnek nincs beleszólása az egyetem ügyeibe, és hogy az intézmény kezében van a magyar kar sorsa. A nyelvtörvény hiányzó végrehajtó rendeleteirõl sem szól" – tette hozzá a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsának elnöke. Kérdésünkre, mi a véleménye a jelentés egyéb, nem magyarokkal foglalkozó, például a romákról szóló részérõl, Soóky László elmondta, nem érdekli "a 9600-as szlovákiai roma közösség."

Miklósi Péter, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szóvivõje szerint a jelentés kedvezõ, hiszen elismeri integrációs elõrelépéseinket, sõt nem zárja ki: az elsõk között csatlakozhatunk az Unióhoz. "Egyetérthetünk a bírálattal is, hogy a jó szándék mellett több konkrét lépésre lenne szükség. A kézzelfogható eredmények a belpolitikai történések miatt késnek, ezért belsõ stabilitásra kell törekednünk. Nem elhanyagolható dicséret, hogy az MKP a kormány stabil eleme, és hogy Wiersma úr nem szeretné, ha távozna a koalícióból. Megfontolt és higgadt döntések kellenek" – mondta Miklósi. Az Európai Bizottság hétfõn jóváhagyott határozatáról lapunk 5. oldalán számolunk be részletesen. (sza)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG