Szombat, 2001. június 30. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 150. szám

cimlap.htm

Címlap

Szlobodan Milosevics volt elnök hágai kiadatása után

Kormányválság Jugoszláviában

Belgrád/Hága. Lemondott Zoran Zsizsics jugoszláv kormányfõ, tiltakozásul Szlobodan Milosevics volt elnök hágai kiadatása ellen. A miniszterelnök tegnapi lemondása az alkotmány értelmében az egész kormány távozását jelenti.

MTI-JELENTÉS

Zsizsics a szövetségi jogszabály megsértésére, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) tömörüléssel kötött koalíciós megállapodás megsértésére és a nép megalázását okozó elhamarkodott döntésekre hivatkozva mondott le.

Emiatt bonyolult politikai helyzet alakul ki Jugoszláviában. A jugoszláv parlamenti erõviszonyok miatt a DOS csak a montenegrói Szocialista Néppárttal (SNP) együtt képes kormányt alakítani, alkotmányos elõírások miatt azonban a kormányfõnek montenegróinak kell lennie. Eközben megrendült a szerb kormány támogatottsága, mert a Milosevics kiadását szintén ellenzõ Vojiszlav Kostunica elnök pártja tegnap kivált a DOS szerb parlamenti frakciójából.

Módosítják és kibõvítik a Milosevics elleni vádiratot, erõsítette meg tegnap Hágában Carla Del Ponte, a nemzetközi törvényszék fõügyésze. A volt államfõ elleni vádiratban a koszovói bûncselekményeken kívül szerepelnek a kilencvenes években Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban elkövetett bûnök is. Milosevics tegnap a hágai börtönbõl telefonon felhívta a családját, és kijelölte ügyvédeit.

Mikulás Dzurinda szerint várható volt Milosevics kiadása. "Jó, hogy a civilizált világ látja, a földön senki nem engedhet meg magának mindent" – jegyezte meg a kormányfõ. A szlovák diplomácia üdvözölte a belgrádi döntést, rámutatva: Szerbia fontos lépést tett az igazságosság és az európai értékek tiszteletben tartása felé. Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerint a döntés "nem erõsíti Jugoszlávia stabilitását", hanem sokkal inkább az ország demokratikus erõi közötti ellentéteket szítja. Václav Havel szerint a lépés hozzájárulhat Jugoszlávia eddigi nemzetközi elszigeteltségének a feloldásához.


Fordulat a Bõsrõl folyó tárgyalásokon – az eddigi parttalan vita érdemivé válhat

Székely: reményt keltõ jegyzõkönyv

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Budapest. Reményt keltõ jegyzõkönyv aláírását várták a bõsi kérdéssel foglalkozó magyar–szlovák delegáció tegnapi találkozóján. Ennek eredményeként rövid idõn belül az évek óta tartó parttalan vita érdemivé válhat. Székely László dunai kormánybiztos, a budapesti tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bõsi kérdést két részre bontották fel, hogy a hosszú idõre elhúzódó jogi viták ne akadályozzák a továbbiakban a rövid távon fenyegetõ környezetvédelmi ártalmak orvoslását.

"A létrehozandó nemzetközi jogi munkacsoport a 24 éve kötött kormányközi egyezmény módosítását készítené elõ a két ország álláspontjának egyeztetésével, a folyógazdálkodási munkacsoport pedig a Szigetközt érintõ környezetvédelmi javaslatokat vitatná meg szakértõi szinten, és készítené elõ egy kormányközi megállapodás létrejöttét" – hangsúlyozta a kormánybiztos. Kiemelte, hogy a munkacsoportok felállítása az érdemi viták kezdetét jelentheti. "A Hágai Nemzetközi Bíróság döntése óta eltelt években ugyanis a tárgyalások csupán az alsó erõmû építésének szükségszerûségérõl szóltak, holott a magyar fél kifejtette a nagymarosi erõmû megépítésével ellentétes szándékát" – mutatott rá. Hozzátette, Szlovákia most már úgy áll a kérdéshez, hogy az erõmû megépítése Magyarországtól nem kényszeríthetõ ki. Dominik Kocinger, a szlovák delegáció vezetõje egyetértésének adott hangot, és elmondta, a jelek szerint sikerül a hosszú idõ óta húzódó problémára megoldást találni, és mielõbb megkezdeni a munkát a legégetõbb kérdéseket tekintve. "Az Öreg-Duna-szakasz rendezése a magyar fél feladata, a megoldásokat azonban a szakértõkbõl álló munkacsoport dolgozza ki" – húzta alá a szlovák kormánybiztos. Székely László szólt arról is, hogy a tárgyaláson Szlovákia már nem igyekezett meggyõzni partnerét az alsó erõmû megépítésének elõnyeirõl, mint azt legutóbbi, június 5-én tartott találkozójukon tette Pozsonyban. (m)


Elmaradt Mikulás Dzurinda miniszterelnök tanévzáróra tervezett televíziós beszéde

Csupán a rádióban kapott mûsoridõt

SZENTGÁLI ANIKÓ

Pozsony. Nem engedélyezte a Szlovák Televízió vezetõsége a tanévzárás alkalmából a diákokhoz és szülõkhöz szóló kormányfõi beszéd közvetítését, erõsítették meg lapunknak a kormányhivatal sajtóosztályán. Milena Rázová, a közszolgálati médium szóvivõje szerint a televízió vezetõsége a mûsorszórásról rendelkezõ törvény értelmében csak meghatározott esetben köteles az állami szerveknek és tisztségviselõknek mûsoridõt biztosítani, de a beszéd tartalma nem felelt meg a feltételeknek. "A beszéd közvetítése nemkívánatos precedenst teremtett volna, amely csorbát ejtett volna az intézmény hírnevén és függetlenségén" – mondta Rázová. A közszolgálati televíziónak kötelessége közvetíteni a fontos és halaszthatatlan üzeneteket, felszólításokat, hadiállapot vagy hadüzenet bejelentését és egyéb közérdekû hírt, amelynek közlésével veszedelmet hárítanak el, életeket mentenek meg. Mikulás Dzurinda kormányfõ szerdán fordult Milan Materákhoz, az intézmény központi igazgatójához, a beszédrõl felvétel is készült, a televízió az utolsó pillanatban hátrált vissza. A Szlovák Rádió is felvette a miniszterelnök tanévzáró beszédét, és az esti hírmûsorban sugározta. Dzurinda köszönetet mondott a pedagógusoknak, és beszélt azokról a lépésekrõl, amelyeket a kormány érdekükben tesz, köztük megemlítette a tervezett béremeléseket is.

Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának frakcióvezetõje, a parlament médiabizottságának tagja nem tartja szokványosnak a kormányfõ szereplési szándékát. "A televízió közszolgálati médiumként döntött. Ha valakinek meg kellett volna szólalnia a tanévzáró alkalmából, akkor az az oktatási miniszter lett volna. Nem lepett meg a tévé álláspontja, és helyeslem a döntést" – nyilatkozta lapunknak a magyar képviselõ.

Egymillió koronás pénzbírságot kapott

Pozsony. Mikulás Dzurinda már többször kért mûsoridõt a Szlovák Televízióban, legnevezetesebb beszédére az 1999-es elnökválasztás elõtti kampánycsendben került sor. A kormányfõ akkori szereplése a tévének egymillió koronába került. A frekvenciatanács szerint ugyanis a beszéd tartalma nem felelt meg a törvényi feltételeknek, és a tévére pénzbírságot rótt ki. (sza; s)


Dilemma elé állított minden kórházigazgatót a fizetésekrõl hozott kormányhatározat

Egészségügyisek béremelése: mibõl?

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. A legtöbb kórházban nem tudják a kórházvezetõk, hogy mibõl fedezzék az egészségügyi dolgozók béremelését. Májusban a kormány jóváhagyta az orvosok, nõvérek és a pedagógusok bérének emelését. Az egészségügyi dolgozók július 1-jétõl 20–45 százelékkal több pénzre számíthatnak, ám a kormány nem jelölt meg semmilyen költségvetési vagy egyéb forrást, amelybõl a béremelést fedezni lehetne. Így a kórházak vezetõi most átcsoportosítanak, és tesznek, amit tudnak, hiszen a megígért béremelést teljesíteni kell.

A kassai SZNF-lakótelepi egyetemi kórház számos megszorító intézkedéssel igyekszik elõteremteni az emeléshez szükséges havi 8 millió koronát. A város legnagyobb kórházának mûködése havonta 80 millióba kerül, a pénz 41%-a bérekre megy el, az emelést követõen ez az arány 51% lesz. Az energiaszolgáltatók többsége már bíróságra adta a 41 millióval tartozó kórházat, a vízmûvek egy idõben a csapok elzárásával fenyegetõzött, a hitelezõ bankok kezdeményezésére pedig az intézmény számláit hosszabb-rövidebb idõre többször is zárolták. Róbert Roland igazgató elmondta, a béremelések miatt elbocsátják a nyugdíjas alkalmazottakat és a gyengén teljesítõ munkaerõt, lefaragják a mozgóbért, az orvosok ezentúl két mûszakban dolgoznak, s lerövidítik a fekvõbeteg-kezelés idõtartamát is. Mindezzel legfeljebb ötmillió spórolható meg, a többi pénzt a gyógyszereken kívánják megtakarítani.

Karol Géc, a losonci kórház igazgatója elmondta, az emeléshez szükséges pénzt mindenképpen elõteremtik, de a béremelést nem elbocsátásokkal akarják megoldani. Részletekrõl azonban tegnap még nem tudott nyilatkozni.

"A dunaszerdahelyi kórház már két éve nem kapja meg azt az összeget, amelyre szüksége volna, hogy a törvényben foglaltaknak eleget tegyen. A rendelet értelmében 2,8 millió többletkiadásunk lesz, s ez tovább növeli az adósságainkat" – mondta Anna Nagyová igazgató. Õ jutalomalapból próbálja megoldani a béremelést.

"A galántai kórházban az egészségügyi dolgozók fizetését a törvényben meghatározott mértékben emeljük" – mondta Miroslav Ondrej, az intézet igazgatója. Hozzátette, tömeges elbocsátásokra nem kell számítani, a létszám állandóan csökken úgy, hogy nem vesznek fel új munkaerõt. Az utóbbi két évben megközelítõleg százzal csökkent az alkalmazottak száma, amely jelenleg mintegy ezer emberre tehetõ. A kórház hónapról hónapra növeli tartozásait, de hogy jelenleg menynyit tesznek ki, azt az igazgató nem árulta el. (juk; fo; hely; gl; ú)


Ifj. Michal Kovác elrablása

Beszüntették az eljárást

Pozsony. Beszüntették az ifj. Michal Kovác külföldre hurcolásának ügyében Ivan Lexa volt titkosszolgálati vezetõ és társai ellen indított bûnvádi eljárást. A döntést megelõzõen megvizsgálták, hogy az akkori kormányfõ, Vladimír Meciar által kihirdetett két amnesztia és az alkotmánybíróság 1999. december 20-i határozata vonatkozik-e erre a bûncselekményre. A határozat nem jogerõs, a kerületi ügyészség fellebbezett az ügyben. Ján carnogurský igazságügy-miniszter szerint még nincs veszve semmi, ugyanis a külföldön bujkáló parlamenti képviselõt több olyan bûncselekmény elkövetésével is gyanúsítják, amelyre nem vonatkozik Meciar amnesztiája. (t)


Fáradékony papok

Párizs. Kevesebb esküvõre buzdítja híveit egy francia érsek, mivel szerinte a papok túlzottan kimerülnek az esketések miatt. Michel Dubost, a Párizstól délre fekvõ d’Evry érseke körzetének papjaihoz írt levelében kifejtette, hogy a nyári hónapokban túl sok az esküvõ, a papok ugyanakkor nem gépek. Az érsek szerint jövõre két esküvõben kellene maximálni a napi papi megterhelést a jelenlegi három-négy friggyel szemben. A csúcsforgalmat ugyanis megsínyli a szertartás vallási jelképe. (PAN)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG