Csütörtök, 2001. június 28. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 149. szám

tema.htm

Téma: túlsúly

A túlsúlyosokat kevésbé fogadja be a társadalom, lehetõségeik rosszabbak, emiatt romlik önértékelésük, és lelki zavaraik támadhatnak

Kövérség vagy egészség

Az elhízás az anyagcsere-folyamatok olyan zavara, amely genetikai, központi idegrendszeri vagy hormon-, valamint környezeti hatások következtében alakul ki, s az energia-háztartás egyensúlyának megbomlását okozza. Ezért több táplálékot fogyasztunk, csökken az energialeadás, majd egyre több zsír rakódik le szervezetünkben.

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Európa felnõtt lakosságának mintegy 15 százaléka túlsúlyos. A megoszlás nem arányos, egyes országokban egyre több embert sorolnak ebbe a – potenciálisan vagy már ténylegesen beteg – csoportba. Ráadásul, ha az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint húznánk meg a veszélyeztetettség határát, még sötétebb volna a statisztikai kör(kór)kép. Pedig orvosilag igazoltan, már a mérsékelt (5–10 százalékos) fogyás is jelentõs javulást hozhat mindazoknál, akik képesek elérni és fenntartani a kívánatos testsúlyt.

A kórosan megnövekedett testtömeg óriási többletterhet jelent a szervezetnek, különösen a szívnek, valamint a csontoknak és az ízületeknek – hangsúlyozza az orvos. Az elhízottaknál sokkal gyakoribbak azok a gyulladásos (köszvény, reumatoid artritisz), valamint degeneratív (artrózis) ízületi betegségek, amelyek korlátozzák a mozgást, és fájdalmat okoznak. Ezért a beteg még kevesebbet mozog, ami további súlygyarapodást idéz elõ. Az Európai Elhízást Kutató Szövetség tagjai hangsúlyozzák: a kormányok lássák be, a kérdés orvosi, s a lakosság meggyõzésével, a táplálkozási szokások megváltoztatásával, szakszerû terápiákkal lehet segíteni a betegeken, és kezelni a társult szövõdményeket. Azért is, mert legújabban hatékony gyógyszer is segít a fogyásban: csökkenti az étvágyat, és megakadályozza a zsírfelszívódást.

Az orvosi statisztikák szerint a kövérségkór fõleg azon szervrendszereket betegíti meg, melyek mûködészavara a legveszélyesebb. Az elhalálozás egyik leggyakoribb oka a kövérség. Az elhízás nemcsak a túlsúlyosok életét, egészségét teheti tönkre, hanem komoly gondot okoz az ország gazdasága számára is. A túlsúlyosokat kevésbé fogadja be a társadalom, lehetõségeik rosszabbak, emiatt romlik önértékelésük, pszichés zavaraik támadhatnak.

Még az Egyesült Államokban is – ahol oly nagyon ügyelnek a korszerû táplálkozásra – folyamatosan nõ a túlsúlyosak, a kövérek száma. Más népek is követik õket. Míg 10 évvel ezelõtt a briteknek csupán 7 százaléka volt túltáplált, addig a századforduló küszöbén arányuk csaknem megháromszorozódott. A német iskolás gyerekek körében az elmúlt 20 évben kétszeresére nõtt az elhízottak aránya. Magyarországon a lakosság 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, minden második ember súlyfelesleggel küzd. A túlsúlyosak aránya 37 százalék, az elhízottaké 23. Szlovákiában 1,5 millióan vannak a kórosan elhízottak, (a nõk 35 százaléka), illetve túlsúlyosak (a nõk 26 százaléka). A legfrissebb becslések szerint az USA-ban az elhízás következtében kialakuló szövõdmények gyógyítása, illetve a betegségek miatt évente 238 milliárd dolláros kár keletkezik a gazdaságban. A német egészségügyi tárca 1993-ban 179 millió dollárt költött a túlsúlyosok kezelésére. Magyarországon 1997-ben e célra 12 milliárd forintot fordítottak. Hazai adataink nincsenek.

Az ember élvezi az egyre nagyobb kínálatot, és csak ritkán áll ellen a csábításnak. Rossz életmódunk miatt gyakran eszünk, rosszkor és nem korszerûen – állították a bécsi obezitológiakonferencia szakelõadói. Persze, ludas a gyártó is, akinek üzleti érdeke, hogy a vevõ újabb falatokat fogyasszon. Egyre több a gyorsétkezde, még a minõségi konyhájáról híres Franciaországban is minden ötödik napon egy újabb McDonald’s nyílik. Persze, a fejlett államokban élõ emberek elhízásáért nem az élelmiszeripar, a vendéglátás, a nagyobb választék felelõs. Hiszen a kutatások szerint az elmúlt 20 évben csökkent az átlagos kalóriafogyasztás, a szervezet egyensúlyát a kevés mozgás bontja meg. Legfontosabb tehát: az okosan összeállított étrend, a mértékletesség és a több mozgás.


AZ ELHÍZÁS KÖVETKEZMÉNYEI

Cukorbetegség: Kórosasn emelkedett testsúly esetén a cukorbetegséggel összefüggõ halálozás negyven százalékkal magasabb, mint a normál súlyú embereknél.

Érelmeszesedés: Megemelkedik a vérzsírok szintje, és megváltozik az összetételük is. Ezzel összefügg, hogy az érfal kórosan elváltozik, ennek egyenes következménye lehet a szívroham és az agyvérzés.

Szív- és érrendszeri szövõdmények: A többletsúly többletterhet ró a szívre, az erekre. Ha a kóros állapot hosszabb ideig fennáll, magas vérnyomás alakul ki. A vérnyomás emelkedése pedig növeli a szív terhelését, megvastagodik a szív izomzata, ami önmagában is betegség. A túlsúlyosoknál a szívbetegség kétszer gyakoribb, mint a normális testsúlyú embereknél, a kockázati tényezõ háromszoros. Ide tartozik a szívkoszorúér-betegség, a vérkeringési zavar stb.

Rák: Bizonyos ráktípusok elõfordulása akár hetven százalékkal is magasabb lehet. Férfiaknál a vastag- és végbél-, valamint a prosztatarák kockázata nagyobb, míg a nõknél a nemi szervek daganatai és a mellrák esélye nõ. Ezeket a ráktípusokat az elhízáshoz társuló tumoroknak is nevezik. Vastagbélrák esetén összefüggés van a táplálék zsírtartalmával, a többi, elhízással kapcsolatba hozható ráktípus hormonális szabályozás alatt áll. Ezt a szabályozást károsítja a túlsúly.

Ízületi betegségek: A kövéreknél magasabb az ízületek gyulladásos (artritisz) és sorvadásos (artrózis) megbetegedéseinek aránya, ami erõs fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal jár.

Halálozás: A túlsúly növeli a halálozási kockázatot. Minél nagyobb valakinek a testtömegindexe, annál valószínûbb korai elhalálozása.

Mindennapi élet: Gyakoribb a légszomj, az izzadás, az álmatlanság, napközben az aluszékonyság, nehezebb a lépcsõjárás, a napi teendõk elvégzése, csökken a szexuális aktivitás.


A fogyás titka: egészséges étrend, mozgás, gyógyszeres kezelés, lelki támogatás

Testsúlykarbantartó program

ÖSSZEFOGLALÓ

Bár az elhízás genetikai okait firtató kutatások még nem vezettek eredményre, az orvostudomány és a gyógyszeripar ma már tud segíteni azoknak, akik súlyfelesleggel küszködnek. Az orvosságok a fogyókúrázók kitartását támogatják, használatukkal – a diéta és a mozgás mellett – 5-10 százalékos súlycsökkentést lehet elérni. S ez már elegendõ ahhoz, hogy csökkenjen az elhízás okozta egészségügyi kockázat.

Kétféle orvosság (a Knoll és a Roche gyógyszergyár termékei) is segítheti a kilók leadásáért folytatott harcot, de az orvosok, táplálkozáskutatók egybehangzóan állítják: a gyógyszeres kezelés mellet is szükséges az ellenõrzött életvitel. – A túlsúlyuktól szabadulni vágyók tartós eredményt csak mértékletes fogyástól remélhetnek – nyilatkozta lapunknak dr. Juraj Payer endokrinológus, aki hangsúlyozta: Európában és az USA-ban több mint 70 millió az elhízott ember és további 163 millióan túlsúlyosak. – A Knoll gyógyszertársaság nemcsak orvosságot, hanem átfogó testsúlykarbantartó programot is kínál a kilóiktól szabadulni akaróknak. A RedukTip szakrendelõkben dolgozó orvosok a valós cél elérését segítik elõ: egészséges, mérsékelt kalóriatartalmú értendbõl, mozgásból, gyógyszeres kezelésbõl és pszichés támogatásból álló programot ajánlanak a betegnek.

Az egészséges táplálkozás a helyes életmód egyik fontos eleme. Segíti a testtömeg viszonylag állandó szinten tartását és azt, hogy a szervezet megfelelõ mennyiségben jusson energiához és létfontosságú tápanyagokhoz – vitaminokhoz, nyomelemekhez. Így csökken a táplálkozással, túlsúllyal és elhízással összefüggõ betegségek kialakulásának esélye. A testsúly szabályozása azt jelenti, hogy szabályozzuk az energiabevitel és az energiafelhasználás egymáshoz való viszonyát. Normális esetben az energiabevitel és -felhasználás egyensúlyban van, a testsúly növekedése az energiabevitel és -leadás közti egyensúly megbomlásából ered. Ezért fontos, mennyit, mit és mikor eszünk. Az egészséges étrend kialakítása miatt nem kell lemondanunk az eddig megszokott ételekrõl. Nincsenek kiemelendõ vagy tiltott táplálékok, az ételek minõsége, mennyisége, az elkészítés és elfogyasztás módja és gyakorisága, a tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya, valamint az étel energiatartalma szabja meg, hogy étrendünk mennyire szolgálja egészségünket.

A szakértõk megállapították, tartós eredményt érhetünk el, ha az egészséges étrend fokozott mozgással párosul. Leghasznosabb az intenzív gyaloglás, a kerékpározás, az úszás vagy akár a tánc is. Payer doktor szerint a fizikai aktivitásnak különleges elõnyei vannak: javítja a szervezet általános állapotát, a vérkeringést és a légzést. Míg a szigorú diéták izomvesztést, a mozgás zsírtömegvesztést eredményez. És mert az intenzív mozgás fokozza az alapanyagcserét, hatása 2–3 napig is tarthat. A heti kétszeri torna elegendõ. – A mozgás segít ellenõrizni az étvágyat, és csökkenti a stresszt, a stressz miatti fokozott étvágyat is.

A gyógyszeres segítség olyan támogatást ad, amelynek hiányában a korábbi fogyási próbálkozások sikertelenek voltak – magyarázta dr. Kajtor Zsolt, a Knoll gyógyszertársaság kardiológiai és obezitológiai részlegének igazgatója. – Az éhséget nem a gyomrunkban, hanem az agyunkban érezzük. Vagyis a gyomor állapotáról idegi átvivõanyagok (neurotranszmitterek) értesítik az irányítóközpontot (az agyban egymással összefüggõen mûködõ éhség- és jóllakottságközpont létezik). Ha az információ továbbításával van baj, akkor teli gyomor mellett is juthat olyan jelzés az agyba, amelynek alapján az irányítóközpont úgy dönt, tovább kell enni. Sok ember ilyen mûködészavar hatására képtelen abbahagyni a falást. A hagyományosan fogyókúrázók számára a legnagyobb gyötrelem, ha ilyen jelzések mellett az mondják nekik, nem szabad enniük. Nem az õ hibájuk, ha képtelenek uralkodni magukon. Az agyban lévõ szerotonin és a noradrenalin gyógyszeres gátlásával, a szibutramin hatóanyaggal viszont elérhetõ, hogy a teltségérzet hamarabb alakuljon ki, és hogy az illetõ ne kivánjon tovább enni. Ezzel párhuzamosan az anyagcsere-folyamatok gyorsításával a fölvett energia hamarabb elhasználódik, alakul hõvé, s nem raktározódik el a sejtekben. Számos nemzetközi tapasztalat és vizsgálat igazolja, hogy a szibutramin 5–10 százaléknyi testsúlyfeleslegtõl segít megszabadulni koplalás és szenvedés nélkül. A szer biztonságos és hatékony, 1998 óta több mint kétmillió ember használja sikerrel. Együtt szedhetõ a túlsúly ellen leggyakrabban alkalmazott gyógyszerekkel, a vérnyomás- és vérzsírszint-csökkentõkkel, a cukorbetegség esetén szedett orvosságokkal, s a fogamzásgátlók hatását sem befolyásolja. Dr. Kajtor Zsolt felvázolta, mit érez a beteg, ha gyógyszert szed. Az éhségérzete ugyanúgy jelentkezik, mint korábban, viszont étkezés közben hamarabb tapasztalja a jóllakottságot. Abba tudja hagyni az evést anélkül, hogy szenvedne.

A pszichés támogatás és viselkedésterápia lehetõvé teszi az elhízottak életmódjának, táplálkozási szokásainak megváltoztatását. Ide tartozik az önkontroll, amelynek egyik formája az étkezési napló vezetése, melynek segítségével feltárhatók az elfogyasztott rejtett kalóriák. Az elhízottak ugyanis kb. 30-35 százalékkal alábecsülik a felvett táplálékmennyiséget. A testsúlycsökkentés gyakran jobban kivitelezhetõ csoportterápián. Szakképzett vezetõvel, a közösség erejének kihasználásával sokszor jobb eredményt lehet elérni, mint egyénileg. A viselkedésterápián a betegesen túlysúlyosak megtanulnak visszafogottan vásárolni, vagy akár a tányéron hagyni az ételt.

Természetesen a fogyókúrázó nem ülhet ölbe tett kézzel arra várva, hogy majd a gyógyszer dolgozik helyette. (A hazai piacon létezõ másik, szintén készpénzfizetés ellenében, kizárólag orvosi vényre kapható orvosság hatóanyaga a zsírfelszívódásban szerepet játszó zsírbontó enzim, a lipáz mûködését gátolja. Ezért az elfogyasztott táplálékkal a testbe jutó zsír felszívódása mintegy 30 százalékkal csökken, s a széklettel együtt távozik a szervezetbõl. Az így létrejött energiaveszteség értelemszerûen a testsúly csökkenésében mutatkozik). A fogyókúrázónak alacsony zsír-és koleszterintartalmú, vitaminokban, rostban gazdag táplálékot kell fogyasztania. Az sem elég, ha csak a szokottnál kevesebbet eszik. Mozgással, tornával kell segíteni az energialeadást.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG