Szerda, 2001. június 27. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 147. szám

Szlobodan Milosevics szerbiai jelenléte már nyomasztó, jobb lenne tõle megszabadulni

A belgrádi kormány az exelnök számára kiváltotta a hágai jegyet, az eladósodott országnak így reménye nyílik arra, hogy a pénteki brüszszeli donorkonferencián a Nyugat jelentõs anyagi támogatást hagy jóvá.

Kostunicáék tehát megtették a döntõ lépést. Igaz, az utolsó pillanatban, de ez most kivételesen nem a szokásos idõhúzó és csavarintos balkáni politizálás számlájára írandó, inkább a sajátosan felemás jugoszláv hatalmi felállással magyarázható. A Szerb Demokratikus Ellenzék például azzal a montenegrói Szocialista Néppárttal volt kénytelen koalícióra lépni, amely korábban Milosevics feltétlen híve volt. A szövetségi parlamentben így a hosszas és kínos egyeztetések ellenére sem sikerült elfogadni a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttmûködést célzó törvényt, holott ezt többek között az USA is világos feltételként szabta meg. A dokumentum szentesítéséhez szükséges többséggel csak a szövetségi kormány rendelkezett, a döntés szombaton megszületett, hétfõn pedig eljuttatták a belgrádi bírósághoz a volt államfõ átadására vonatkozó hágai kérelmet is, s ezzel gyakorlatilag elkezdõdött a kiadatási eljárás, amely két-három héten belül be is fejezõdhet.
Az április elseje óta letartóztatásban levõ volt egyeduralkodó ügyvédei persze azonnal fellebbeztek, jogi dilemmák még adódhatnak, hiszen Jugoszlávia alkotmánya például nem engedélyezi kiadni állampolgárait más országnak, ez esetben azonban a képlet tiszta: a bukott elnököt nem valamely országnak, hanem a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek szolgáltatnák ki, amellyel az ENSZ valamennyi tagországának kötelezõ együttmûködnie. A szerbiai szocialisták közben élesen tiltakoznak, miszerint elnökük a legutóbbi (múlt év szeptemberi) választásokon 1,3 millió szavazatot kapott, ez a jelentõs háttér pedig erkölcsi garanciaként szolgál. Mérvadó jugoszláv politikusok viszont egy ideje már rendre-másra úgy fogalmaznak, hogy a "hágai utasok" nem a szerb nép tisztességes vezetõi voltak, hanem csalók, nyereséghajhászok és gyilkosok. A közvélemény figyelmét pedig egyébként is egyre kevésbé érdeklik az erkölcsi kérdések, inkább az életszínvonal alakulása. Tegyük végül hozzá, Belgrád csak nyer, jobban jár, ha kiadja az exelnököt, hiszen Szlobodan Milosevics jelenléte most már nyomasztó; egyszerûen kolonc, akitõl jobb mielõbb megszabadulni. Különösen, hogy az esetleges otthoni bírósági eljáráshoz nagyon nehézkesen gyûlnek a bizonyító anyagok.
Egy kulcskérdés viszont megkerülhetetlen, méghozzá az úgynevezett kollektív bûnösség tétele. A hágai bíróság ugyanis államokat is elmarasztalhat, s ez pedig már maga után vonná több tízmillió dolláros kártérítés megfizetését. A Hágai Nemzetközi Törvényszéken jelenleg 21 ügy folyik, ebbõl tíz érinti Jugoszláviát (például Bosznia és Horvátország beadványa). Vezetõ jugoszláv jogszakértõk, köztük dr. Várady Tibor is, úgy vélik, kétség sem férhet ahhoz, hogy az elmúlt évtizedben történtek bûntettek és szörnyû rombolások a volt Jugoszlávia területén folyt fegyveres összetûzések során, de külön kellene választani, hogy egy egész ország (ez esetben Kis-Jugoszlávia) jövõje legyen-e a fizetség, vagy pedig azok feleljenek, akik a bûnöket elkövették: a helyes ösvény az egyéni felelõsség útja. Ennek folytán nehezen képzelhetõ el, hogy Milosevicsnek (és társainak) sikerülne majd mások mögé (elvileg az egész nép mögé) bújnia.
A valódi kérdés azonban a gazdaság. Szerbiában és Crna Gorában az ipari termelés –1989-hez viszonyítva – a felére csökkent, csupán az energiatermelés és az élelmiszer-gazdaság teljesítése közelíti meg az elvárásokat. Mintegy 800 ezer munkát keresõt tartanak nyilván, de a kényszerszabadságon levõkkel együtt a munkanélküliségi ráta eléri a 45 százalékot. Az ország exportja nem haladja meg a 2 milliárd dollárt, az import viszont ennek kétszerese. A költségvetési hiány 22 milliárd dinár (ez 330 millió USA-dollárnak felel meg). Egy évtizedes elszigeteltség után Jugoszlávia visszatérhetett a nemzetközi pénzvilágba, az IMF küldöttségével például ez év márciusában született megállapodás. A tárgyalások eredményeként Belgrád elvállalta, hogy a GDP évi ötszázalékos növekedését valósítja meg, miközben az infláció 30 százalék alatt marad, növeli devizatartalékait. Felszámolja a fizetési mérleg hiányát, liberalizálja külkereskedelmét, és konszolidálja bankhálózatát. Nem kevés, valljuk be, különösen így, együtt. S az is nyilvánvaló, hogy ez csak a Nyugat támogatásával lehetséges. Ugyanakkor Jugoszlávia kéri adósságai 67 százalékának leírását (az összállamadósság jelenleg mintegy 12,2 milliárd USA-dollár), a fennmaradt összeget 23 esztendõ alatt fizetné meg, hatéves türelmi idõvel. Közben pedig beindulna a valódi privatizáció, amelynek alapelve a stratégiai partnerek megnyerése, ezáltal a külföldi tõke beáramlása.
Ez tehát a tét. S ez ad választ a Miloseviccsel kapcsolatos találgatásokra is. Mladjan Dinkics, a Jugoszláv Nemzeti Bank kormányzója a minap világosan fogalmazott: "Jugoszlávia minden gazdasági lehetõségét elveszíti, ha nem mûködik együtt Hágával". Belgrád ennek a feltételnek minden jel szerint eleget tesz, így pénteken megkezdõdhet a Világbank és az Európai Bizottság által elõkészített adományozói konferencia, az elsõ jelentõsebb pénzinjekció reményével.
A szezõ újvidéki munkatársunk

KOMMENTÁR

Ha ráuntak valamelyik piroslámpás házra, akkor nem a firhangot kell kicserélni, hanem az örömlányokat, tartja az õsrégi bölcsesség. A szlovák kormánypártok mégis mintha nem a politikai prostikat igyekeznének a soraikból kiebrudalni, hanem azon tüsténkednek, hogy milyen píárfigurával szerezzék vissza alaposan megtépázott népszerûségüket. A Demokratikus Baloldal Pártja a csodakalapból Pavel Koncost húzta elõ. Talán abban bízva, hogy a gazdátlan földek ügyében kérlelhetetlen állampárti és nemzeti jelszavakat hirdetõ frontharcos képes lesz hadra fogni a szétzilált sereget. Az SOP legtöbb képviselõje pedig már csak egy nagy cél érdekében mesterkedik: bármi áron, bármelyik frakcióban ottmaradni a húsosfazéknál. Az állítólagos lengyelországi rejtjeles üzenetrõl szóló naiv mese pedig csakis valamelyik SDKÚ-s éceszgéber kétségbeesett agyréme lehet, amelyet a párt csökkenõ támogatottsága miatti pánikhangulat szült. A szlovák kereszténydemokraták a nagy munkanélküliséget nagy bummal orvosolnák. Rá se rántanak, hogy tervezetük szakmai szempontból megalapozatlan. Szerintük az a fontos, hogy vonzó lehet a jelszó. E szánalmas színjáték láttán a markukba röhögnek a HZDS vezérei, mert úgy érzik, hogy jövõ szeptemberben minden megerõltetés nélkül hull az ölükbe a hatalom. A fejetlenül kapkodó, máskor meg semmitevõ kormánypártiaknak úgy maradhat halvány esélyük a totális vereség elhárítására, hogy megteszik azt, amire két és fél éven keresztül képtelenek voltak: õszinte párbeszédet kezdenek a lakossággal. Végre-valahára nem a szebb jövõrõl papolnak, hanem közérthetõ tényeket közölnek velünk. Nem hallgatják el kétségtelen eredményeiket, mert eddig még erre is hajlamosak voltak, de bevallják mindazt, ami a kormányprogramból csak írott malaszt marad, s megnevezik, hogy miért. És arra összpontosítanak, amit alig másfél év alatt még el lehet végezni. A közigazgatási reform beindítását, a kedvezõ gazdasági folyamatok fölerõsítését, például amelyeknek a jótékony hatását nemsokára talán megérezhetjük. Némi sikerre azonban csak szavahihetõ személyek, leginkább új emberek lennének képesek. Sajnos, belõlük van a legkevesebb a politikai ringben, ezért a pártközpontokból legalább az egzisztenciájukat betegesen féltõ manipulátorokat kellene kiseprûzni.

JEGYZET

Az illetékes urak kissé elszámolták magukat. Egyazon összeget ugyanis csak papíron lehet két dologra költeni, a tévedés általában hamar kiderül. Egy hónappal ezelõtt még ujjongtak, örvendeztek a kassai Luník IX. lakótelepen, hogy lám, mégiscsak lesz pénz az iskola bõvítésére, meghallgattattak odafönt. A hírhedt roma városrészben ugyanis az utóbbi évtizedben igencsak megszaporodtak az iskolaköteles nebulók, akik jelenleg, a huszonegyedik század elején két mûszakban kénytelenek tanulni. A sajtó ezért meglehetõs elismeréssel fogadta Dzurinda kormányfõ jókedvû ígéretét, hogy szeptemberig elkészül az új épületszárny, nem kell tovább préselõdnie annak a 650 rajkónak az eredetileg 300 fõsre tervezett suliban. A munkálatok nagy lendülettel el is kezdõdtek, a haladás annyira látványos volt, hogy még az építkezési vállalkozóból kerületi elöljáróvá avanzsált Vranovský mérnök úr is elégedetten bólogatott. Az ügyet prioritásként kezelték, maga Csáky Pál is ezt tartotta a kassai kormányülés legnagyobb eredményének. A szükséges harmincmilliót a tavalyi aszálykárok térítésére szánt összeg fennmaradó részébõl utalták volna át a kerületi hivatal számlájára. Ám jött a meglepetés, hogy nincs mit átutalni, a pénz idõközben másra ment el, legközelebb novemberben várható újabb összeg. Közben a munkások éjt nappallá téve húzták felfelé az új szárnyat, eddig tizenhárommilliónyit dolgoztak, ám a kerületi hivatal csak kétmilliót tudott összegereblyézni e célra. Csáky kormányalelnök ugyan kerít valahonnan még ötmilliót, ám ez még mindig édeskevés. Félõ, hogy szeptemberben mégsem lesz ünnepélyes átadás, és sajnos nem a kõmûvesek miatt. A kiválasztott cég át tudná adni az épületet a megbeszélt idõben, csakhogy mostanában érthetõ okokból nem sietnek annyira a munkával. A kiemelt beruházás koordinálásával megbízott elöljáró azt ígérte, elmegy akár a pénzügyminiszterig is. Valószínûleg megspórolhat egy utat, mert Schmögnerová e héten készül a Kassai kerületbe. Reméljük, lesz a retiküljében annyi pénz...

OLVASÓI LEVÉL

Az elmúlt napok fõ politikai témája a határon túli magyarok jogállásával foglalkozó magyar kormányrendelet, az ún. státustörvény volt, melynek fontosságát az érintett országok némelyikének igencsak harcias ellenkezése igazolja. A legélénkebben Románia tiltakozott, de szépen felsorakozott mellé Szlovákia, majd a kezdeti tolerancia után aggályait fejezte ki a jugoszláv külügyminiszer is. Aki ismeri a 20. század magyar történelmét, tudja, hogy ez a hármas szövetség egyáltalán nem újkeletû. 1921-ben Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia szövetségével megalakul a kisantant, fõ célkitûzése a megnyomorított Magyar Királyság teljes elszigetelése. Nem rajtuk múlott, hogy ez nem sikerült, hiszen ennek érdekében igazán mindent elkövettek. Az 1927-ben megkötött olasz–magyar együttmûködési és barátsági szerzõdés váltott ki hasonló reakciót a kisantant államainak kormányaiból, mint most, a kedvezménytörvény kapcsán. Természetesen a két politikai esemény egymástól teljesen különbözõ jellegû volt, ám az eszmei, szellemi mondanivalója közös: a magyar nemzet megerõsödését vetítette elõre. Ettõl féltek akkor is, ma is. További közös és sajnálatos momentuma a két eseménynek, hogy akkor sem az érintett országok szélsõséges politikai söpredéke volt a hangadó – amely miként minden országban, úgy Magyarországon is megvolt és van is –, hanem a hatalmon levõ politikai elit. Jelen pillanatban a világpolitika alakulásából adódóan nem igazán hihetõ, hogy újból létrejön az egykori szövetség, de sosem lehet tudni, mit hoz a jövõ. Most Magyarország sokkal kedvezõbb helyzetben van ezen szomszédainál, hiszen gazdasága erõs, és tagja a világ legerõsebb katonai szövetségének. A térség többi állama is célul tûzte ki az Európához való felzárkózást, ám ezek közül talán csak Szlovákiának van némi esélye. Jugoszlávia és Románia esetében ez nehezebb lesz, hiszen a Balkán államainak, ha nem sikerült ezer év alatt a bizánci és nyugati kultúra szembenállása miatt, az elkövetkezõ egy-két évtized nem biztos, hogy megoldást hoz. Jó lenne tévedni!
Sárközi János
Szentpéter

TALLÓZÓ

A népszámlálás eredményei még egy ideig váratnak magukra, hiszen a begyûjtött adatok összegzése hónapokat vesz igénybe. Az elõzetes eredményekbõl azonban kitûnik, hogy a települések, kisebb városok lakosságának száma a tavalyi év végéhez viszonyítva nem változott. A nagyobb városokban a lakosság száma egy-két százalékkal csökent, mondta Peter Mach, a statisztikai hivatal elnöke. Elmondta, az ívek már a hivatal kerületi igazgatóságain vannak, és július végén megkezdik az adatok feldolgozását. A 20 500 számlálóbiztos munkája ellen csak kevés kifogás érkezett. Peter Mach hangsúlyozta, eddig még arra vonatkozóan sem kaptak panaszt, hogy az íveken feltüntetett adatokkal visszaéltek volna. A népszámlálás költségei eddig az e célra elkülönített 670 millió korona mintegy felét emésztették fel. Mach biztos benne, hogy nem merítik ki az elkülönített teljes költségvetést.

Egy évvel ezelõtt az Európai Unió tagállamainak kormányfõi bejelentették, hogy az évtized végéig a tudomány és technika fejlesztése válik az elsõdleges feladattá. Ezt a fogadalmat egyelõre nem tudják teljesíteni. Philippes Busquin, az Európai Unió tudományért felelõs biztosa figyelmeztetett, a technológiai ágazatokban 50 ezer tudományos dolgozó hiányzik. Ez a szám 2010-re félmillióra dagad. Egy-egy állam innovációs erejét az 1000 alkalmazottra esõ tudósok számán lehet lemérni. Míg az Egyesült Államokban 1000 munkásra 8, Japánban 9 tudós, felfedezõ jut, az unió tagállamaiban mindössze 5. Az 1000 lakosra jutó aktív tudósok számát tekintve Finnország 10,6-tal világrekordernek számít, Svédország (8,4) és Dánia (6,5) elõtt. Az Európai Unió átlagát még Németország, Belgium és Franciaország lépi át.

Az orosz Interfax hírügynökségnek megbízható értesüléseinek köszönhetõen sikerült az orosz médiapiacon jó hírnévre szert tennie. A svájci lap szerint a semlegességet a mai Oroszországban nem lesz könnyû megtartania. Sõt a hírügynökség neutralitása a múlt héten meg is kérdõjelezõdött, mivel ügyvezetõ igazgatója, Dmitrij Voskobojnyikov részt vett az orosz újságírók kormány által finanszírozott szakszervezetének fórumán. Voskobojnyikov szerint a médiumoknak meg kell egyezniük az etikai kódexben, amely megerõsíti pozícójukat a végrehajtó hatalommal folytatott kommunikációban. Az igazgató a svájci lapnak elmondta, az Interfax ügynökség a szó szoros értelmében független: nincsenek adósságai, sem oligarchák a részvényesei között. A híreket a politikai semlegesség szabályainak megfelelõen írják. Az újságíróknak nincs joguk beleszõni a hírekbe saját véleményüket. Az ügynökség kapui az olyan szélsõségesek elõtt, mint a fasiszták, vagy a csecsen felkelõk vezetõi, zárva maradnak.