Hétfő, 2001. június 25. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 145. szám

cimlap.htm

Címlap

A szlovák házelnök és a miniszterelnök egy csapatban játszott a magyar parlamenti képviselõkkel a nádszegi jótékonysági labdarúgótornán

Focival a gyerkõcökért

Nádszeg. Minden évben ragyog az égbolt Nádszegen, az immár hagyományos jótékonysági rendezvényen. És felragyog a pozsonyi Mokrohajská utcai iskola egészségkárosodott gyermekeinek a szeme, akiknek a megsegítéséért dolgoztak heteken át éjt nappallá téve ebben a mátyusföldi községben, hogy sikeres legyen az idei mûsor is.

SZILVÁSSY JÓZSEF

Juhos Ferenc polgármester minden évben merészebb terveket szõ. Tavaly a pozsonyi kormánykoalíció pártjainak csapatain és a helyi öregfiúkon kívül a magyar Országgyûlés válogatottja szerepelt a focitornán. Idén tovább gyarapodott a nemzetközi mezõny, hiszen a magyarországiakon kívül eljött a cseh parlamenti válogatott is. Hívták a szejm focistáit is, ám helyettük Jan Komarnicki pozsonyi lengyel nagykövet jött el és kimentette honfitársait, akik elmondása szerint ezekben a hetekben másféle küzdelmekben vesznek részt. Hazájában három hónap múlva ugyanis választások lesznek. Megérkezett viszont Jozef Migas házelnök, aki tavaly annyira jól érezte magát, hogy most is legalább egy mérkõzésen pályára akart lépni, pedig délután négykor már hivatalos parlamenti küldöttség élén Párizsba repült. Mikulás Dzurinda egyenesen a tévéstúdióból hajtatott ide. Õt is lovas hintón hozták a pályára. Bugár Béla epésen jegyezte meg: – Tudod, Miki, nekünk nincs biciklink, ezért lovakat fogtunk be az itteni kampányolásodhoz. A kormányfõ kesernyésen mosolygot, aztán komolyra fordította a szót: – Sokat hallottam már a nádszegiekrõl, ezért személyes jelenlétemmel is szeretném támogatni a helyi közösség erejére és találékonyságára épülõ kezdeményezéseiket. S valóban, nem a focimeccs a legfontosabb ezen a délutánon, hanem a baráti beszélgetések, viták a közéleti személyiségek és a polgárok között. Az Önök kérték – a politikusok nem teljesítették címû vitamûsorban néhányan kemény kritikával is illették a kormány és a parlament jelenlevõ tagjait. – Úgy van ez, mint az elõbbi focimeccsen. Néha döcögött, néha javult valamicskét az összjáték, de négy nullra kikaptunk – merengett el talán már jövõ szeptemberre gondolva az MKP elnöke. Bárdos Gyula hozzátette, talán lehet még javítani a jövõ évi választásokig.
Egyébként az idén is folytatódott a sajnálatos hagyomány. Tavaly Mészáros Lajos jelenlegi alkotmánybíró sérült meg, tegnap délután pedig Karel Brezina cseh minisztert kellett izomszakadással a galántai kórházba szállítani. A kissé elkomorodott hangulatot a pozsonyi gyermekek könnyeztetõen szép mûsora oldotta. Sok látnivaló akadt ezen a délutánon, de az õ fellépésük idén is felejthetetlen volt. Már sötétedett, amikor a hazai és a külföldi meghívottak megelégedve távoztak. Juhos Ferenc végre megihatott egy kisfröccsöt, és nagyot sóhajtott: – Nem volt hiábavaló a többhetes feszített munka. Tavaly 150 ezer koronát gyûjtöttünk ezeknek a drága gyerkõcöknek, idén valószínûleg még több jön össze. Ma leraktuk a leendõ nádszegi nyugdíjasotthon alapkövét, a jelenlevõ vendégek és a nádszegiek kiválóan érezték magukat. Ismét szép vasárnapunk volt – tette hozzá, miközben az égbolton kigyúltak az elsõ csillagok.


Jozef Migas magára vállalta a felelõsséget a baloldal alacsony támogatottsága miatt

Koncos lehet az SDL vezére

ÖSSZEFOGLALÓNK

Nyitra. Valószínûleg Pavel Koncos vezetésével vág neki a jövõ évi választási kampánynak és a választásoknak a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL), egyelõre azonban Jozef Migas marad a pártelnök. A párt országos tanácsa októberre javasolta a közgyûlés összehívását. A várakozásokkal ellentétben mégsem Jozef Stank vezeti majd a választási hadjáratot; a védelmi miniszter szombaton maga utasította el az errõl szóló spekulációkat. Pavel Koncos földmûvelési miniszter viszont ragaszkodott ahhoz, hogy rajta kívül két-három másik jelöltet is állítsanak. Jozef Migas rögtön a szombati OT-ülés elején közölte: nem kívánja vezetni az SDL választási kampányát, és felelõsséget vállalt a párt alacsony támogatottsága miatt. "Nem könnyû az SDL-nek jobboldali kormányban mûködnie" – jelentette ki a pártelnök.
A Dzurinda-kabinet 1998-as megalakításakor az SDL a második legerõsebb kormánypártnak számított; azóta viszont választói kétharmadát elveszítette. A legutóbbi felmérések támogatottsága szerint a parlamentbe kerüléshez szükséges öt százalékot sem éri el. Az ok sokak szerint maga Migas, aki a lakosság által megbízhatónak tartott politikusok listáján most az elsõ húszba sem fér be. Az SDL Országos Tanácsa viszont a koalíciós partnereket, valamint a baloldal két fiatal alelnökét is bírálta. A kormánypártokat a munkajogi reform fékezése, az alelnököket – különösen Branislav Ondrust – nagy port kavaró sajtószerepléseikért. Az országos tanács szerint sem Ondrus, sem Lubomír Andrassy nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. A tanácskozáson elhangzottak szerint a két alelnöknek mérlegelnie kellene a tisztségben maradást. Hogy Jozef Migas távozik-e, nem tudni; a pártelnök egyelõre nem nyilatkozik errõl. Pavel Koncos azonban szintén a Migas-szárnyhoz tartozik a párton belül, amely a tavalyi közgyûlésen legyûrte a Milan Ftácnik körül csoportosuló "reformfrakciót".
Az oktatási miniszter – nem hivatalos információk szerint – Koncos egyik ellenfele lehet, bár jelölését ez ifeig nem erõsítette meg. (ctk, tasr, ú)


Átlag száz koronáért egy éjszaka – Pozsonyban

Olcsó nyári szállás

TASR-INFORMÁCIÓ

Pozsony. A nyári szünetben olcsó szálláslehetõséget kínálnak a pozsonyi kollégiumok. A Komenský Egyetem malomvölgyi (Ludovít Stúr) kollégiuma csupán 50 koronát kér egy éjszakáért, ám a szállást már hetekkel elõre hivatalosan le kell foglalni. A szintén malomvölgyi Mladost diákszállóban azonban bármikor lehet jelentkezni a nyár folyamán, egy két-, illetve háromágyas szobáért 80 koronát kell fizetni, ha tizennégy napnál hosszab idõre vesszük ki a szobát, huszonöt százalékos kedvezmény jár. Ugyanott luxuskörülmények között is lakhatunk 140 koronáért (diákok 30 százalékos kedvezménnyel). Ennél valamivel drágábban, 130 koronáért vehetünk ki ágyat a Belojanis kollégiumban, ám a Szlovák Mûszaki Egyetem (STU) diákjait, vagy az EURO 26 és az ISIC kártyák tulajdonosait harmincszázalékos kedvezmény illeti. A Druzba diákszálló a turistaosztályon 120 koronáért kínál szálláshelyet diákoknak, nem diákok nyolcvan koronával többet fizetnek. A Mladá Garda kollégium egyágyas szobáért 250, kétágyasért 200, háromágyasért 150 koronát kér személyenként.


Incidensek nélkül

II. János Pál Kijevben

Kijev. II. János Pál pápa szombaton megérkezett Ukrajna fõvárosába, a reptéren Leonyid Kucsma államfõ fogadta. A katolikus egyházfõ érkezését szigorú biztonsági elõkészületek elõzték meg, valószínûsíthetõ volt ugyanis, hogy az ortodox egyház követõi tüntetni fognak. A város fõutcáján tömeg várta a pápamobilt. A menet útvonalán mindenütt rendõrsorfal állt, incidens nem történt, a tüntetõket a rendõrség távol tartotta a pápa vonulási útvonalától. A múlt héten Kijev több pontján békés demonstrációt tartottak. (origo)


MEGKÉRDEZTÜK

Mikulás Dzurinda kormányfõt

Méltányosnak tartja a magyarországi státustörvénnyel kapcsolatos éles pozsonyi bírálatokat, amikor nálunk már négy éve hatályos a hasonló jogi norma? Az a budapesti dokumentumhoz képest jóval több kedvezményt szavatol a külföldi szlovákoknak.
– A magyarországi státustörvény nemzetiségi feszültségeket szíthat, különösen a vegyesen lakott déli területeken. A jogi normát azért sem tartom jónak, mert Európában egyre inkább a polgári és nem a nemzeti elv a meghatározó. Nem kell azonban dramatizálni a helyzetet, mert a kétoldalú konzultációk és a végrehajtási rendelkezések tisztázhatják a vitás kérdéseket. Közvetlenül a kérdésére válaszolva pedig kijelenthetem: ha külföldön vagy idehaza mértékadó közösségek vagy személyek sérelmesnek, diszkriminatívnak tartják a külföldi szlovákok jogállásáról rendelkezõ törvényt, akkor a kormány hajlandó kezdeményezni az érvénytelenítését. (y-f)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG