Szombat, 2001. június 16. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 138. szám

cimlap.htm

Címlap

Kétnapos EU-csúcstalálkozó a svédországi Göteborgban – Bertie Ahern ír miniszterelnök hosszabb gondolkodási idõt kért honfitársai számára

Visszafordíthatatlan a bõvítési folyamat

Göteborg. Göteborgban tegnap megnyílt az Ekétnapos csúcsértekezlete, amelytõl a tagjelölt országok azt remélték, hogy az eddigieknél pontosabb jelzéseket kapnak csatlakozásuk várható menetrendjére.

ÖSSZEFOGLALÓ

A soros svéd elnökség kezdettõl fogva elsõdlegesen bõvítési csúcsnak szánta a göteborgi értekezletet, s ez volt a tegnap délelõtti nyitó munkaülés témája is. Ugyanezen az ülésen tette meg észrevételeit Bertie Ahern ír kormányfõ a nizzai szerzõdést elutasító népszavazásról és kabinetjének további terveirõl. A tizenötök még az elsõ munkaülés elõtt találkoztak Nicole Fontaine asszonnyal, az Európai Parlament elnökével. Miután eleget tettek XVI. Károly Gusztáv svéd király ebédre szóló meghívásának, a délutáni munkaülésen társadalmi és gazdasági kérdésekrõl tárgyaltak. A harmadik munkaülésen került szóba a csúcs tulajdonképpeni másik fõ témája, a fenntartható fejlõdés problémaköre. Vagyis az, hogyan tudják környezetvédelmi dimenzióval kiegészíteni a hosszú távú gazdaságfejlesztési célokat kijelölõ lisszaboni stratégiát.

Anna Lindh svéd külügyminiszter elmondta, sokan támogatják azt, hogy pontosabb bõvítési menetrendet állítsanak fel a tagjelöltek számára. Sokan, de nem mindenki. A háttérinformációk szerint ezt Németország és Franciaország ellenezte, és Spanyolországnak meg Finnországnak is voltak fenntartásai. Mindezt Lionel Jospin francia kormányfõ egyik tanácsadója is megerõsítette. Joschka Fischer német külügyminiszter úgy fogalmazott, nagyon fontos egyértelmûen jelezni a tagjelöltek felé, hogy a bõvítési folyamat visszafordíthatatlan. Ahern hosszabb gondolkodási idõt kért honfitársai számára a Nizzai Szerzõdést elutasító népszavazási döntésük után. Megerõsítette ugyan Írország elkötelezettségét az Ebõvítése és a csatlakozási tárgyalások pozitív lezárása mellett, de hangsúlyozta, milyen nehéz lenne most második népszavazásért kiállnia az ír választópolgárok elé. Megismételte, hogy nemzeti fórumot szervez, amely átfogó vitára ad módot az EU-ról és jövõjérõl. A miniszterelnök szerint az ír népszavazási eredmény rávilágított arra a széles körben elterjedt érzésre, hogy szakadás van az Unió intézményei és a polgárok között.

Az állam- és kormányfõk ma véglegesítik a vitákat összegzõ elnökségi dokumentumot, majd munkaebéden találkoznak a tagjelölt országok elsõ számú vezetõivel. (t; m)

Tüntetések, heves összecsapások

Göteborg. Heves összecsapások zajlottak tegnap Göteborg központjában az EU- és Amerika-ellenes tüntetõk többezres tömege, valamint a helyi rendõrség alakulatai között, néhány száz méternyire a konferenciaközponttól. A felvonulók Lenin, Marx és Mao képeivel, a kapitalizmust elítélõ transzparenseket magasba emelve, kiabálva, fütyülve gyülekeztek. Szemtanúk szerint a csúcstalálkozó környéke a nap folyamán csatatérré változott, a tüntetõk köveket hajigáltak a rendõrökre, néhányat közülük letaszítottak a lováról, a rendõrök viszont gumibottal támadtak rájuk. (MTI)


Státustörvény – Budapest és Pozsony nem a sajtón keresztül akar üzengetni egymásnak

El kell kerülni a kezelhetetlen vitákat

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Budapest. A magyar és a szlovák miniszterelnök július elején infrastrukturális fejlesztési témákról tart újabb megbeszélést, majd a tervek szerint Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda október közepén együtt nzitja meg a Párkányt Esztergommal összekötõ Mária Valéria hidat.

Németh Zsolt magyar és Jaroslav Chlebo szlovák külügyminisztériumi államtitkár közös sajtótájékoztatón számolt be tegnapi megbeszélésérõl. "Megállapodtunk, hogy a státustörvény vonatkozásában a két ország nem a sajtón keresztül üzenget egymásnak, hanem a bevett diplomáciai csatornákon keresztül rendezi esetleges problémáit" – közölte Németh Zsolt. Kifejtette, a magyar–szlovák kapcsolatok kisebbségpolitikai és általános vonatkozásában egyaránt közös felfogás, hogy a jogszabállyal kapcsolatos viták nem okozhatnak kezelhetetlen problémát.

Pozsony a törvény várható jövõ heti elfogadását követõen jelzi konzultációs igényét. Chlebo kiemelte, folytatódik a párbeszéd a félreértések tisztázása érdekében. A kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülésén elfogadott ajánlással összefüggõ határozattervezet hamarosan a magyar és a szlovák kormány elé kerül. Az Orbán–Dzurinda találkozól szólva Németh elmondta, a párkányi híd ügye mellett szóba kerül az M1-es autópálya bekötõ szakaszának határ menti kiépítése, valamint a Miskolc és Kassa közötti térség infrastrukturális együttmûködése. "Jó esély van arra, hogy Magyarország és Szlovákia között nem kell kiépíteni a schengeni határellenõrzési rendszert. Sõt ha mindkét ország bekerül az EU-ba, néhány évvel a csatlakozást követõen gyakorlatilag megszüntethetõ lesz a magyar–szlovák határellenõrzés" – vélekedett Németh Zsolt.

A magyar államtitkár hozzáfûzte, utóbbi eléréséhez azonban színvonalas határátkelõhelyeket kell kiépíteni, amelyekrõl számos elképzelés van. Németh Zsolt sem megerõsíteni, sem megcáfolni nem tudta azt az információt, hogy napirenden van a Drégelypalánk és Ipolyság közötti vasúti összeköttetés helyreállítása. Chlebo szerint szlovák igazolványok kiadása az ukrajnai szlovákoknak semmiben sem javítja azokat az utazási problémákat, amelyeket a Szlovákia és Ukrajna közötti vízumkötelezettség bevezetése okozott. (m; ú)


Csehországi kergemarhakór – megkezdõdött az állatállomány likvidálása a Jihlava melletti Dusejov szövetkezetében

Eltüntetik a gócpontot

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Dusejov/Pozsony. Megkezdõdött a csehországi BSE-fertõzés gócpontjának a megsemmisítése: tegnap a Jihlava melletti Dusejov község szövetkezetében hozzáláttak az állatállomány elpusztításához. A fertõzöttgyanús állatokkal szigorú állatorvosi felügyelet és rendkívüli óvintézkedések mellett végeztek. Az állattetemekbõl mintát vettek, és a többi szarvasmarhát is alaposan kivizsgálják, tájékoztatott Josef Holejsovský, az Állami Állat-egészségügyi Felügyelet igazgatója. Mint írtuk, a németországi tübingeni laboratóriumban végzett harmadik teszt is megerõsítette, a dusejovi mintában szivacsos agysorvadást elõidézõ prion van, azaz hivatalosan beigazolódott a kergemarhakór elõfordulása Csehországban. Oroszország és Románia csütörtökön csatlakozott a csehországimarha-behozatalt megtiltó államokhoz. Csehország gyakorlatilag elvesztette külföldi szarvasmarha piacát. Május 15-éig 8,5 ezer tonna marhahús kivitelérõl szóló szerzõdést kötöttek, melyet most semmissé nyilvánítanak. Pavel Koncos szlovák földmûvelési miniszter tegnap cseh kollégájával, a Szlovákiába látogató Jan Fencllel a BSE kór hivatalos megerõsítésérõl és a két ország további kereskedelmi kapcsolatairól tárgyalt. (t; ú)


Alkotmánytörvény-tervezet a magánosításból származó pénzek felhasználásáról

Változó Btk. – szigorúbb büntetések

SZABÓ MÓNIKA

Pozsony. Az állami tulajdon magánosításából származó pénzt a kabinet kizárólag a nyugdíjreform megvalósítására és a vagyonalapi kötvényekért járó pénz kifizetésére fordíthatja. A kormány eldöntheti, mennyit költ az egyik, mennyit a másik célra. Ján Langos, az erre vonatkozó javaslat beterjesztõje szerint azért szükséges alkotmánytörvényben rögzíteni a kormány kötelezettségét, mert tapasztalhattuk, hogy az 1993-tól hatalomra került kormányok nem tudták garantálni a bevételek hatékony felhasználását. Langos úgy véli, arra sincs garancia, hogy a következõ garnitúrák nem a költségvetési hiány pótlására, az eladósodott állami vállalatok támogatásra fordítják a magánosításból befolyó pénzt. Az ellenzéki képviselõk biztosították Langost, hogy támogatják a javaslat második olvasatba utalását. A szavazásra kedden kerül sor.

A törvényhozás tegnap megszavazta a büntetõ törvénykönyv módosítását. Ján carnogurský igazságügy-miniszter szerint ezt az olyan egyre gyakoribbá váló bûntettek tették szükségessé, mint a mezõgazdasági termények lopása, az orvvadászat, az "örökös" telefonkártyák elõállítása, a megvesztegetés és csúszópénz elfogadása. Az elõzetes letártóztatás ideje 24 óráról 48-ra, különösen súlyos cselekmények esetén 72 órára hosszabbodik. Katarína Tóthová kifogásolta, hogy a jövõben nem lesz büntetendõ a politikai rágalmazás. A kémkedés háromtól tíz évig terjedõ börtönbüntetéssel sújtható. Augusztus elsejétõl szigorúbban büntetik a fegyvernek látszó tárggyal elkövetett tetteket.

Nem lesz büntetendõ a csókolózás

Pozsony. Az ellenzéki Karatína Tóthová attól tart, hogy a jövõben a csókolózást is büntetni fogják. A Btk. módosítása szerint ugyanis nyolc évi szabadságvesztésre is ítélhetõ az, aki erõszakkal orális érintkezésre kényszerít valakit. Tóthová szerint a csókolózás is ilyen érintkezés, amelyet nem ajánlatos összekeverni az orális szexszel. A két fogalom közötti különbség ecsetelése derût váltott ki. Bugár Béla elnöklõ nyugalomra intette a képviselõket. carnogurský megnyugtatta a kedélyeket, csókolózásért senkit sem fognak elítélni. (szm)


Megsérült a vezeték a Szentivánéji tüzek színhelyén

Áram nélkül a Polusban

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Tegnap áram nélkül maradt a legnagyobb szlovákiai bevásárlóközpont, a tavaly novembertõl üzemelõ Polus City Center. A kiesést egy építkezési vállalat munkásai okozták, akik az üzletközpont tõszomszédságában levõ Kuchajda tó környékét készítették elõ a Szentivánéji tüzek címû mai rendezvényre. Az építõk a népünnepélyre felállítandó sátrak vascölöpjeit verték a földbe, miközben megsérült az a 22 kilovoltos feszültségû vezetéknyaláb, amely a Polust köti rá a hálózatra. Jozef Vostinár, a Nyugat-szlovákiai Villamos Mûvek illetékese a hibaelhárítás idején csak annyit tudott biztosan elmondani, hogy a vezetékekben 60-90 ezer koronás kár keletkezett. A Polusban üzemelõ Carrefour nagyáruház tartalék áramforrásait használta. Zászlós Gábor, a Polus Investment igazgatótanácsának elnöke lapunknak elmondta, az üzletek mûködtetési, illetve forgalmi kárát egyelõre nem tudják felbecsülni. "Egyrészt még nincs ilyen tapasztalatunk, másrészt csak az illetékesek kárfelmérése után tudunk ezzel foglalkozni" – közölte, hozzátéve, az épületegyüttes minden szempontból biztosítva van. "A bérlõink sem szenvedhetnek kárt, afelõl tehát semmi kétség, hogy kártalanítjuk õket" – szögezte le Zászlós. (korp)


Ikerpárok nemzetközi találkozója

Salzburg. Nemzetközi ikertalálkozó színhelye a hétvégén az ausztriai Altenmarkt/Zauchensee. Mintegy száz ikerpár jön össze Európa minden részébõl, a legtöbben Németországból, Svájcból és Ausztriából, érkeznek azonban Olaszországból, Belgiumból és Franciaországból is. Tegnap este választották meg az egymásra legjobban és a legkevésbé hasonlító ikerpárokat. A találkozó programján tréfa, szórakozás, anekdotázás, ismerkedés szerepel. (PAN)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG