Péntek, 2001. június 15. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 137. szám

Szlovákia uniós esélyeit is javítaná, ha a jövõ õszi prágai NATO-csúcson meghívót kapna a védelmi szövetségbe

"Göteborgi csúcstalálkozójáról az EU-nak még világosabb jelzést kell küldenie a tagjelöltek számára azután, hogy az írországi népszavazáson elutasították a bõvítésrõl kötött Nizzai Szerzõdést."

Günter Verheugen nyilatkozata egy német lapban jelent meg, azóta már mindenki megszólalt, aki csak illetékesnek érezte magát, de a lényeget a bõvítési biztos fogalmazta meg a legtömörebben. A csatlakozni vágyók két kérdésre szeretnének választ kapni Göteborgban. Elsõsorban pontos csatlakozási menetrendet várnak, ahogy már a francia elnökséget lezáró nizzai csúcstól is ezt remélték. Nizza egyik fogyatékossága éppen az volt, hogy nem tudta eloszlatni a kételyeket. S bár már egyre több uniós politikus tartja indokoltnak az Ekapuja elõtt toporgóknak ezt az igényét, tartani lehet attól, hogy konkrét menetrend ezúttal sem születik. Valószínûleg azt a nizzai ígéretet fogják megerõsíteni, amely szerint az elsõként csatlakozók részt vehetnek a 2004-es európai parlamenti választásokon. Azokról van szó, akikkel a jövõ év végéig le tudják zárni a csatlakozási tárgyalásokat. Ennél pontosabb bõvítési dátum nem túl reális. Göran Persson svéd kormányfõ az Unió soros elnökeként körbeszondázta a tagállamokat, s például Berlinben, Párizsban, Madridban és Rómában sem fogadták nagy megértéssel javaslatát, hogy 2004. január 1-jét jelöljék meg a bõvítés idõpontjaként.

A másik alapvetõ kérdés az, hogy a múlt heti írországi referendumon a Nizzai Szerzõdés ratifikálására kimondott "nem" hátráltatja-e – és ha igen, mennyire – a bõvítés folyamatát. Ahány politikus, szakértõ, annyi vélemény. A Financial Times uniós alkotmányos válságról írt, Jack Straw, az új brit külügyminiszter szerint az Ehatalmas pofont kapott. A hivatalos athéni álláspont viszont az, hogy az írországi népszavazás csak egy kis kitérõ az Ebõvítésének útján. A német Die Welt megrótta az íreket: "még azok sem tudják, mit köszönhetnek az EU-nak, akik eddig a legtöbbet kapták tõle – a párját ritkító gazdasági fellendülést". Egy további vélemény szerint köszönet jár Írországnak, mert lehetõség nyílt arra, hogy az amúgy is rossz Nizzai Szerzõdést alaposan átdolgozzák.

Tény, hogy a csatlakozni vágyóknak nincs miért örülniük, mert az ír elutasítás valóban bonyolítja a helyzetet. De kell-e haragudnunk az írekre? Az Ír Köztársaság az egyetlen EU-állam, ahol az alkotmány elõírja, hogy a közösség intézményi reformjáról szóló szerzõdést népszavazásra kell bocsátani. A Nizzai Szerzõdés a bõvítés mellett azokat a reformokat is taglalja, amelyek megkönnyítik a 12 jelölt felvételét. Fontos dátum 2002 vége. Egyrészt addig kell befejezni a legfelkészültebb jelöltekkel a csatlakozási tárgyalásokat (hogy részt vehessenek a 2004-es EP-választásokon, magyarán: addigra már tagok lehessenek), másrészt addig kell a tizenöt tagállamban ratifikálni a szerzõdést. Tehát még van másfél év, ezalatt sok minden történhet. Dublin megígérte, mindent elkövet annak érdekében, hogy a múlt heti referendum ne hátráltassa a bõvítést. Több mint valószínû – és ezzel az EU-külügyminiszterek hétfõi csúcselõkészítõ értekezlete is egyetértett –, hogy újabb népszavazást fognak kiírni. Ebben egyesek kockázatot látnak, mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy az eddig lelkesen Európa-párti írek – sajnos, elég alacsony volt a referendumon való részvétel – nem a bõvítés ellen voksoltak, hanem a reformokkal kapcsolatos aggályaiknak adtak hangot. Féltik hagyományos semlegességüket a formálódó közös európai védelmi politikától, ódzkodnak a gyorsreagálású erõkben való részvételtõl, a közösségi adóharmonizációtól, a nemzetközi büntetõbírósághoz való csatlakozástól.

Ebben az új helyzetben Göteborgban azt is eldönthetnék, adnak-e valamilyen kivételeket Írországnak, hogy meggyõzzék a szerzõdés elõnyeirõl. Meg segíthetnének a népszavazás kérdésének újrafogalmazásában is, hiszen a többiek épp azt vetették Dublin szemére, hogy a kérdésfeltevés mellett a kormánypropaganda is rossz volt. A brüsszeli bizottság kimondta, üdvözöl minden felvilágosító kampányt, amely elfogadhatóvá teszi az ír nép számára a szerzõdést. Még két lényeges dolgot szögeztek le. Nem tartják szükségesnek, hogy változtassanak a bõvítés eddig elképzelt – számunkra nem egyértelmû – menetrendjén, és nem látnak okot a Nizzai Szerzõdés újbóli megnyitására (ez évekkel visszavethetné a bõvítést).

Remélhetõen minderrõl többet fogunk tudni a Göteborg után, pillanatnyilag tényleg úgy néz ki, hogy a pánikkeltésre semmi ok. Természetesen rengeteg problémát nem is említettünk. A tagállamok között sincs egyetértés az Ejövõjét illetõen, van, aki a Schröder-tervet támogatja, van, aki Jospin elképzeléseit, van, aki egyiket sem. A jelöltek között teljes erõbedobással folyik a verseny, Ciprus és Magyarország az élre ugrott a lezárt fejezetek számát illetõen, miközben Brüsszel a lemaradni látszó Varsót nyugtatgatja, hogy van esélye a csatlakozási tárgyalások jövõ évi lezárására. Budapestnek sikerült a huszárvágás, dûlõre jutott az EU-val abban, hogy a csatlakozás után még hét évig nem vásárolhatnak külföldiek Magyarországon termõföldet, a munkaerõ-vándorlás kérdésében pedig a kölcsönösség elve érvényesül: a korlátozást bevezetõ országokkal szemben Magyarország is hasonlóan jár el. Martonyi János külügyminiszter a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, az uniós tagoknál némi meglepetést keltett a bejelentés, "ez azonban Budapest számára meglepõ, mivel a kölcsönösség elve korábban is téma volt". Szlovákiának is van miért izgulnia, kétségkívül siker, hogy lényegében utolérte Varsót és Prágát. Pozsony uniós esélyeit is javítaná, ha a jövõ novemberi prágai NATO-csúcson meghívót kapna a védelmi szövetségbe, viszont nagyon lerontja ezeket az esélyeket a bizonytalan belpolitikai helyzet.

KOMMENTÁR

Közép-Európa kisállamainak a 20. században nem volt szerencséjük a szövetségeseikkel. Magyarország két nagy háborúban is a vesztesek oldalán találta magát. Fura urai olyan helyzetbe sodorták, hogy a nemzet messzebb látó gondolkodói már 1941-ben törhették a fejüket, melyik fejlemény jelenti majd a nagyobbik roszszat: a Hitler oldalán kivívott gyõzelem, vagy a vele együtti bukás. Csehszlovákia még képtelenebb helyzetbe került: a gyõztesek oldalán fejezte be a 2. világháborút, de a diadalt követõ 40 év alatt Európa szalonjából a kontinens mosókonyhájába került. Ezek a tények jutnak az ember eszébe a NATO-ba való felvételünkkel kapcsolatos esélylatolgatások böngészése közben. A megalapozott lelkesedéstõl a teljesen széllelbélelt tagadásig terjed a skála, és a köztes tartományban ott található az ösztönös érvelés és párhuzamkeresés, meg a politikai hazabeszélés megannyi esete. A NATO-tagországok vezetõinek tegnapelõtti tanácskozásán eldõlt, hogy legalább egy államot jövõre felvesznek a védelmi szervezet tagjai közé. Érthetõ, hogy mind az ellendrukkerek, mind a lelkesedõk így teszik fel nálunk a kérdést: Szlovákia vajon taggá válik-e. Katonai szövetségrõl lévén szó, a csak hadosztályokban, csapásmérõ eszközökben gondolkodó régi vágású szkeptikusok azzal érvelnek, hogy Szlovákia katonai teljesítõképessége elhanyagolható, így semmi sem történik, ha 2002-ben Prágában hoppon maradnak felvételünk hazai szorgalmazói. Ezt kapásból kontrázza Robertson NATO-fõtitkár fontossági sorrendje. A felkészültség három fõ ismérve közül elsõ helyre tette a demokrácia és a piacgazdaság mûködését. A másodikra a szomszédi kapcsolatok javítása került. Noha katonai szervezethez készülünk csatlakozni, a meghívó kézbesítésének fõ feltétele nem a bokacsattogtatás, hanem a szalonképesség. Brüsszel számára elfogadhatatlan, hogy a szlovákiai politizálás sokszor inkább a mongóliaira emlékeztet, mint mondjuk Dániaira, a piacgazdálkodás számos alanya pedig a múlt századi aranyásók stílusát koppintotta le, nem pedig a szolidságot, amely teszem azt a belgiumi cégtulajdonosok sajátja. Pechünk volt a 20. században. Mindig olyanokkal léphettünk szövetségre, akik nem sokra tartották a demokráciát, de mindig vesztettek. E tekintetben a mostani az elsõ alkalom, amikor az örök vesztesek közül a gyõztesek közé kerülhetünk. Ráadásul – az elveknek és az erõnek köszönhetõen – nem háborút követõen.

JEGYZET

Volt nagy izgalom tegnap a kassai vasútállomáson. Egyrészt a beharangozott és az utolsó pillanatban lefújt szakszervezeti sztrájk miatt, melyrõl tizenegy elõtt hét perccel a pénztárban sem tudtak biztosat, másrészt a kiplakátolt árverés miatt, melyen a talált tárgyak osztálya igyekezett megszabadulni a polcokon felgyülemlett holmitól. Végül minden szerelvény idõben kifutott, a várakozó újságírók témátlanul szedelõdzködtek elfelé, ám a szemfülesebbje még idõben eltalált az emeleti váróterembe, ahol a londoni Sothersby kikiáltóit megszégyenítõ sármmal és hozzáértéssel szórakoztatta a népet egy helyi vasutas, szabályos fakalapáccsal kezében, fennhangon kínálgatván a kupékban és a csomagmegõrzõben felejtett tárgyakat. Meglehetõsen kevesen tudják, hogy a vasútállomáson negyedévente tartanak árverést a szórakazott utasok jóvoltából. Aki kilencven napig nem jelentkezik ernyõjéért, mûfogsoráért vagy strandpapucsáért, az soha többé nem bukkan dolgai nyomára, legjobb esetben azt tudhatja meg, hogy tíz koronáért, kikiáltási áron keltek el. Állítólag véletlenül esett a vidám hangulatú árverés épp a tervezett sztrájk idejére. Hogy ez igaz-e vagy sem, mindegy ma már, fõ, hogy az utazóközönség szempontjából mindkét akció jól végzõdött. Ki-ki elérte úti célját, száznyolcvan talált tárgy pedig a lakosság feledékeny részétõl átkerült a lakosság szemfülesebb részéhez. Az árverést vezetõ masiniszta szerint egy szõke mûhajfonat és egy tigrismintás nõi csizma volt a két legbizarrabb tárgy. A legkevesebbért, két szlovák koronáért egy téli sapka és egy pár bundakesztyû, a legtöbbért, négyszázötvenért egy szatyornyi gyermekruha kelt el. Úgy látszik, a nép optimista, nem gondol a télre. Pedig ki tudja, milyen messze a zimankó...

Georgij Gongadze levágott feje mered a facsemetének szánt gödör aljáról, mint a sírból, a felette állókra

Nem lehet beavatkozni egy ország belügyeibe, kézzelfogható bizonyítékok nélkül bírálni. Minden államnak magának kell megoldania a belügyeit. Nem érzem magam illetékesnek, hogy más országok belügyeirõl véleményt nyilvánítsak. Nálunk demokrácia van, aki nem hiszi, jöjjön el, nézze meg.

E heti találó kérdésünk: Kitõl származnak e gondolatok? a) Vladimír Meciar b) Rudolf Schuster c) Leonyid Kucsma. Nos, az az olvasó válaszolt helyesen, aki nem tudott dönteni, és az abc megoldást jelölte meg. Meciar 1998 elõtt rendre így utasította vissza a kormányát érõ külföldi bírálatokat, demarsokat, a két jó barát, Schuster szlovák és Kucsma ukrán elnök pedig a héten közösen osztotta meg a nyilvánossággal a belügyekbe avatkozásról, sajtószabadságról, demokráciáról vallott elképzeléseit.

Valóban nagy dolog, ha az embert a sajtószabadság legnagyobb ellenségei közt tartják számon a világban, Meciar már kiszorult ebbõl a társaságból. Így aztán az is nagy dolog, ha valaki legalább barátjának mondhatja azt, aki a Freedom House jelentésében bekerül a Top 10-be. Kucsma nem ismeri a formahanyatlást, kemény munkával, odafigyeléssel, kiegyensúlyozott teljesítménnyel az utóbbi két szezonban is a csúcson tudott maradni.

Schuster valami hasonló könnyed stílusban vette védelmébe az ukrán elnököt, akit ellenzéke, valamint a nyugati sajtó és a politikusok antidemokratikus praktikákkal vádolnak. Kucsmának része volt a reformbarát ukrán kormány megbuktatásában, állítólag dollármilliói vannak külföldi bankokban, és nem tudja eloszlatni a gyanút, hogy köze volt egy ellenzéki újságíró, Georgij Gongadze meggyilkolásához. Létezik viszont egy hangfelvétel, melyet egykori testõre készített, s az ezt támasztja alá. Az Egyesült Államok menedékjogot ajánlott fel Gongadze családjának, s ha Szlovákia ezt nem tette is meg, az elnöki palota kertjében legalább fát ültettünk az emlékére. Vagy félreértettem valamit?

A barátom ellensége az én ellenségem is, ezért Schuster elõre figyelmeztette az ellenséget, hogy jön a barátja, kéretik a sajtónak szép csendben, fegyelmezetten ülni, mint a régi szép idõkben, és nem kellemetlenkedni. Mivel nem ez történt, felmentõ szöveggel sietett a segítségére, mintha éppenséggel Kucsmát kellene megvédeni a sajtótól és nem fordítva. A látogatás második napján már kérdezni sem lehetett, Ukrajnában nyilván ez a szokás, és miért ne tanulnánk demokráciát. Legalább Dzurinda elrebegett Kucsmának olyasmit a diplomácia virágnyelvén, hogy szeretne vele találkozni a demokratikus Ukrajnában; aki akar, ért ebbõl.

Értem én, hogy Ukrajna nagy ország, számunkra megkerülhetetlen, különösen a nyersanyag miatt. Jamal, egy-kettõ legyen földgázvezeték és Szlovákián keresztül vezessen, mert ez életbevágóan fontos a gazdaság számára. Rendben, tárgyaljanak a gazdasági miniszterek, de miért kell Kucsmát ünnepelni, tapsikolni, három napig fel-le tekeregni vele az országban, megmutatni a szülõhelyünket, az egyiket, mert a másikon, Innsbruckban talán nem lenne ennyire bensõséges a fogadtatás. Kwasniewski lengyel államfõ kínosan ügyelt arra, hogy az ukrán ellenzékkel is tárgyaljon, ha már Kucsmával kell. Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök tavaly decemberben nem fogadta el az ukrajnai meghívást, Rudolf Schuster viszont igen, elutazott a csapi kápolnaszentelõre, az utóbbi idõben úgyis megkedvelte ezt a mûfajt.

Georgij Gongadze levágott feje mered a facsemetének szánt gödör aljáról, mint a sírból, a felette állókra, az elnöki fasor pedig beárnyékolja a Grassalkovich-palotát.

TALLÓZÓ

A Szlovák Gázmûvek (SPP) vezérigazgatójának különös szokásaiból ad ízelítõt a szlovák napilap jegyzete. Pavol Kinces például nem volt hajlandó találkozni az RWE Gas elnökével, mert csak egy autót küldtek érte. Kihasználja az Gázmûvek többségi tulajdonjogát a Nafta Gbelyben, amely viszont éppen az RWE Gas segítségével sokkal elõnyösebben értékesíthetné az általa kitermelt gázt, ám ehelyett kénytelen azt az SPP-nek továbbítani.

Ha a megrendelõ, a Szlovák Kereszténydemokratikus Unió (SDKÚ) nem tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen, könnyen megeshet, hogy csökken a belé vetett bizalom: a nagy vitát kiváltott GfK-közvélemény-kutatást ugyanis a párt vezetõségének tudta nélkül rendelték meg.