![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Péntek, 2001. június 15. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 137. szám
Új pályázatot írnak ki a füleki gimnázium igazgatói posztjának betöltésére
Besztercebánya. Visszahívta a füleki gimnázium élérõl Pál Gábort Pavol Seckár, a kerületi hivatal elöljárója.
Döntését azzal indokolta, szeretné lecsillapítani az igazgató kinevezésével felkorbácsolt kedélyeket, ugyanis a gimnáziumban olyan légkör alakult ki, amelyben nem lehet megfelelõ oktató-nevelõ munkát végezni. Pál Gábort március végén a kerületi hivatal annak ellenére nevezte ki, hogy a gimnázium mellett mûködõ iskolatanács a jelöltek pályázatainak elbírálásakor csak az ötödik helyre rangsorolta. A kinevezés után a tanári kar és a magyar tannyelvû osztályok diákjainak többsége tiltakozott a kinevezés módja, az iskolatanács döntésének semmibe vétele ellen. Egy ideig szünetelt a tanítás is, az igazgató pedig feljelentést tett, minek következtében sorra hívták rendõrségi kihallgatásra az iskola tanulóit. Az iskolatanács elõbb a kerületi hivatalt kérte, bírálja felül döntését, majd az elutasító válasz után az oktatásügyi minisztériumnál, a kormányhivatalnál és a kerületi ügyészségen kereste az igazát. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Dzurinda kormányfõnél élt panasszal. Pál Gábor visszahívása ma lép érvénybe, de az új igazgató kinevezéséig õt bízták meg az igazgatói feladatok ellátásával. A poszt betöltésére pályázatot írnak ki. (as) MEGKÉRDEZTÜK
Milyen szerepe lehetett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Mikulás Dzurindához címzett panaszának Pál Gábor visszahívásában? A panasz jó helyre volt címezve. Tárgyilagosan felsorolta azokat a paragrafusokat, amelyeket a kerületi elöljáró megsértett. Az iskolatanácsokról szóló törvénynek vannak bizonytalan pontjai, de mi megtaláltuk azokat, amelyeket nem lehet többféleképpen értelmezni. A panaszban arra hivatkoztunk, hogy az elöljáró törvényt sértett, amikor a kerületi hivatal oktatásügyi fõosztálya által javasolt személyt nevezte ki, hiszen a törvény értelmében a versenypályázat végeredménye az iskolatanács titkos szavazásán születik. A törvény azt is kimondja, hogy a versenytárgyalás kiírója az eredményekrõl a döntést követõ öt napon belül köteles értesíteni minden pályázót az elöljáró ezt elmulasztotta, az elsõ helyezett nem kapott értesítést. Pavol Seckár elöljárót utasították döntése felülbírálására? Errõl nincs információm, elképzelhetõ, hogy a kormányfõ lépését megelõzve maga döntött így. Panaszlevelünk másolatát elküldtük neki is. Elégedettek vagyunk, mert jó döntés született. Ellenkezõ esetben pereskedni is hajlandóak lettünk volna. (as) Az eddigi tapasztalat szerint nem csökkent a külföldi utak iránti hazai érdeklõdés a kergemarhakór miatt elrendelt élelmiszer-kiviteli tilalom miatt
Pozsony. A kergemarhakór, a száj- és körömfájás járványok idején nagy tortúrán kellett átesniük az utazóknak. A szigor mára enyhült, a határon nem fertõtlenítik az arra járókat. Körképünkben arra kerestük a választ, a BSE-fetõzés miatt elrendelt élelmiszer-ellenõrzés elriasztja-e a turistákat. Ez elsõsorban a nagycsaládokat érintheti, amelyek csak úgy tudják megoldani külföldi nyaralásukat, ha idehaza jól felpakolnak. "A szigorú ellenõrzéseket a nyári szezon elõtt feloldották, így a keresletben nem mutatkozott visszaesés" mondta a Tip Travel utazási iroda munkatársa, hozzátéve: nyers húst eddig sem lehetett bevinni sehova, hõkezelt termékeket pedig ezután is lehet. Kérdésünkre néhány fõvárosi utazási irodában elmondták, az elõzõ évekhez képest annyi változást tapasztaltak, hogy az utazó, mielõtt dönt, megérdeklõdi, kell-e attól tartania, hogy a határon elveszik az egy-két hétre elegendõ élelmiszerkészletét. A Tip Travel nem érzékelte az apartmanok iránti érdeklõdés lanyhulását. A kereslet a kínálattól is függ, az pedig, hogy az ügyfél apartmanban vagy szállodában kíván-e megszállni, attól is függ, hogy az adott országban mennyibe kerülnek az alapélelmiszerek. Az apartmanokat a legtöbb iroda olcsóbban kínálja, tehát a kevésbé tehetõsek választják, kihasználva, hogy hazai élelmiszerekbõl olcsóbban tudják biztosítani az étkezést. A Seneca Tour tapasztalata szerint a Horvátoszágban üdülni kívánók idén azért választják inkább a szállodát, mert a vámhatóságok a csehországi kergemarhakór miatt szigorúbban ellenõrzik a térségünkbõl érkezõ turistákat. "Az érdeklõdõk megkérdezik, hogy a határon mire számíthatnak, de különösebb pánik nincs az esetleges komolyabban ellenõrzés miatt" mondta az Alex Tour munkatársa. Ezt a Kartágo Toursnál is megerõsítették. Annak ellenére, hogy az emberek tartanak az ellenõrzéstõl, az érdeklõdés nem csökkent. Az eddigi visszajelzések alapján az utazóknak nem volt részük nagyobb kellemetlenségben a határátlépés során. Az utazási irodák vidéki fiókjaiban sem tapasztalták, hogy a kergemarhakór miatt bevezetett korlátozó intézkedések nyomán csökkent az érdeklõdés a félpanziós üdülés iránt. A vidéki városokban legtöbbször a nagy utazási irodák ajánlatait közvetítik. "Mi csak felvesszük és továbbítjuk a megrendeléseket, azonban ebben a régióban a legrosszabb a gazdasági helyzet, és kevesen engedhetnek meg maguknak külföldi üdülést" mondta Szanyo Gyula, a nagykaposi Atlas vezetõje. A rozsnyói Satur Tuniszba és Mallorcára szervez félpanziós utakat. Az ottani szállodák bõséges svédasztalainak köszönhetõen az utazóknak nincs szükségük a hazulról vitt konzervekre. A bulgáriai és horvátországi utazások résztvevõi teljes ellátásban részesülnek. A rozsnyói Ladux tapasztalata szerint az ügyfelek egyre inkább a teljes ellátással szervezett utakat részesítik elõnyben. "Múlt héten volt egy buszunk Párizsban, és a határon senkitõl sem koboztak el élelmiszert" mondta a dunaszerdahelyi Saba Tour vezetõje. Margita Bosáková, galántai Fortuna utazási iroda társtulajdonosától megtudtuk, júniusban is közvetítettek olyan üdülést, amelynél az ügyfél maga gondoskodik élelemrõl és sehonnan nem kaptak olyan visszajelzést, hogy ezzel bármilyen probléma lett volna. Mihály Tünde, a galántai Satur vezetõje megerõsítette, hogy sem találkoztak ilyen problémával. Vágsellye körzetében a tavalyihoz képest némileg csökkent a külföldi utak iránti kereslet, ez Takács Béla, a Fortuna utazási iroda tulajdonosa szerint a lakosság anyagi helyzete romlásának tudható be. (szm, kt, kp, e, gl)
A megkérdezett öt kassai utazási iroda vezetõi eddig nem tapasztalták az érdeklõdés csökkenését a szervezett turistautak iránt. Az átlagosnál nem mondtak le több lefoglalt üdülést, és senki sem indokolta döntését az élelmiszer-kiviteli tilalommal. Az utazni vágyók korábban is gyakran érdeklõdtek a célország árai iránt. Elsõsorban a nagycsaládosok szeretnék tudni, mennyibe kerülnek az alapvetõ élelmiszerek és szolgáltatások. Ebbõl a szempontból a francia Riviéra a legdrágább, ám a horvát tengerpart is "felzárkózott" a nyugat-európai árszinthez. Aki a Spanyolországhoz tartozó szigeteken nyaral, számítson arra, hogy ezek drágábbak a spanyol tengerpartnál. Görögországban viszont alig fizetünk többet egy vendéglõi vacsoráért, mint egy jobb hazai étteremben. (juk) A közeljövõben néhány kórház megszûnik, lesz pénz az állami orvosok béremelésére
Pozsony. Tegnap Roman Kovác egészségügyi miniszter, Eduard Kovác az Általános Egészségbiztosító (VsZP) igazgatója, Peter Kvasnica, az Egészségbiztosítók Társulásának elnöke és Peter Ottinger, a Kórházak Társulásának elnöke tegnap a betegellátás finanszírozásának biztosításáról tárgyalt. Nehezen, de megegyeztek az alapvetõ tennivalókban: sürgõsen be kell fejezni az ágazat transzformálását, és csökkenteni kell a gyógyszerkiadásokat, amelyek aránytalanul megterhelik a biztosítók költségvetését. "A pénzügyminiszterrel, a miniszterelnök-helyettessel, az igazságügyi miniszterrel és a fõügyésszel közösen lépnünk kell az ellen, hogy az egészségügyi intézetek, illetve a biztosítók számláit a végrehajtási végzések miatt zárolják. Az adósságok fedezésére a kormány a gyógyfürdõk privatizációból különít el 2,8 milliárd koronát, ennek ellenére a régi adósságok fejében az Általános Egészségbiztosítót a bíróságok eddig már 200 millió korona megtérítésére kötelezték. Érdekes, hogy általában lassan dolgoznak a bíróságok, de ha közpénzekrõl van szó, 3-4 nap alatt döntenek, néha órák alatt" mondta Roman Kovác. Megengedhetetlennek nevezte, hogy a gyógyszerészkamara megbízásából csõdeljárást indítsanak a legnagyobb egészségbiztosító ellen, melynek fizetõképességét az állam szavatolja. Ez olyan, mintha az ország ellen indítanának csõdeljárást. A gyógyszerfogyasztás csökkentésénél szakértõk szerint a cseh példát kellene követni: ha az orvos túllépi a megszabott keretet, a kiadások 50 százaléka õt terheli. Mások "gyógyszerigazolványt" javasolnak. Peter Ottinger a kórházak társulásának elnöke tudomásul vette, hogy az érintettek tiltakozása ellenére a közeljövõben sor kerül egyes kórházi részelegek, illetve kórházak megszüntetése. Az állami orvosok béremelésével kapcsolatban Roman Kovác közölte, nem értett egyet az általános fizetésemeléssel, a parlament mégis jóváhagyta. Az alapfizetések emelkedni fognak ugyan, ám a bérpótló juttatások aligha. (erf) Negyedmillió doboz cigarettát foglalt le a rendõrség
Homonna. Cigarettacsempész-bandát fogott a rendõrség a szlovákukrán határ közelében szerda hajnalban, és rábukkantak egy vállalkozó által bérelt, raktárnak álcázott lerakatra is. A rendõrség akkor kapta el a három homonnai járásbeli, 2030 év közötti férfit, amikor a határhoz közeli Brestov község szövetkezetének udvarán teherautóra pakolták a csempészárut. A szállítmányt Csehországba készültek átvinni, a hatóságok most elégetik. Negyedmillió doboz, különbözõ fajtájú cigarettát találtak a hatóságok, egy része ukrán zárjegyes, a többi zárjegy nélküli volt. Értéke közel 5 millió korona, és az utána járó forgalmi adó is majdnem ennyi. A raktárt M. G. helyi vállalkozó bérelte, és mindig pontosan fizetett. "Hamarosan szerzõdést bontunk vele" mondta Michal Kamas, a szövetkezet elnöke. A banda tagjai szabadlábon vannak, a bíró még nem döntött vizsgálati fogságba vételükrõl. Csempészetért és zárjegyhamisításért 3-tól 8 évig terjedõ fegyházbüntetést is kiszabhat a bíróság. (kat) Rezesék 30 millióért vásárolták a félkész épületet
Kassa. Nagy megkönnyebbülést okozna a VS társaságnak, a volt Kelet-szlovákiai Vasmû "maradékának", ha végre sikerülne eladni a Felszabadulás téri kongresszusi központot. A cég több éve igyekeszik túladni a félkész épületen, melyet a Rezes-féle vezetés 1996-ben harmincmillió koronáért vásárolt, ám befejezése érdekében nem sokat tett. A város központját csúfító, leginkább természeti katasztrófa utáni romhalmazra hasonlító ingatlant a kormányváltást követõen már az eredeti ár egyharmadáért, alig tízmilló koronáért árulta az új vezetés, ám vevõt így sem találtak. Szakértõk szerint idõközben az épület statikája is megsérült, és sokan úgy vélik, olcsóbb lenne lebontani, mint befejezni. Feltehetõen ez a célja annak a külföldi befektetõnek, amely a VS szóvivõje szerint komoly érdeklõdést mutat a vétel iránt. Marián Boga a tranzakció sikere érdekében többet nem volt hajlandó elárulni, annyit azonban megtudtunk, hogy olasz cégrõl van szó, és napokon belül nyélbe üthetik az üzletet. A VS tavaly a városnak is felkínálta a "romokat", ingatlancserére is hajlottak volna. A megállapodás nem jött létre, mivel a városnak sem pénze, sem csereképes ingatlanja nem volt. (juk) Vladimír Mitro, a szlovák titkosszolgálat igazgatója nem árulja el, milyen külföldi hírszerzõk dolgoznak az országban
A szlovákiai titkosszolgálat (SIS) pozsonyi központját keresve nem igazít útba tábla a magas kerítéssel körülvett épületen, így az sem lepett meg bennünket, hogy Vladimír Mitro, az elhárítás igazgatója is csak írásban volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre. Ezúttal tehát visszakérdezni sem állt módunkban.
A rendszerváltás elõtt a szovjet titkosszolgálat szinte otthon érezhette magát Szlovákiában. Vladimír Meciar regnálása idején sem szakadtak el ezek a szálak. Mi változott az utóbbi években, csökkent az orosz hírszerzés befolyása Szlovákiában? Közismert, hogy 1989 elõtt az StB politikai okokból a szovjet titkosszolgálat erõs befolyása alatt állt. Szükségtelen, hogy ismételten hangsúlyozzuk: Szlovákia állami intézményei a demokratikus politikai rendszer elveivel összhangban mûködnek. A SIS Szlovákia érdekeit védi, így az idegen hírszerzés tevékenységétõl is óvja az országot. Azonban nagy felelõtlenség lenne a részemrõl, ha részletezném, milyen idegen titkosszolgálatok dolgoznak nálunk. Ez a téma nem tartozik a nyilvánosságra. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes többször jelezte, olyan értesülései vannak, hogy az orosz titkosszolgálatnak köze lehet a szlovákiai romák emigrációjához. Továbbra is foglalkozik a SIS a romák kivándorlásával, és ha igen, igaznak bizonyultak Csáky Pál értesülései? Ezeket az értesüléseket egy brit lap, a Janes Intelligence Digest hozta nyilvánosságra, de a magyarországi sajtóban is elhangzottak ilyen információk, a magyarországi romák Franciaországba vándorlásának kapcsán. A magyarországi esetrõl az ottani parlament nemzetbiztonsági bizottsága többször is tárgyalt, de nem sikerült bebizonyítania, hogy titkosszolgálatok szervezték volna a kivándorlást. Hatáskörén belül a SIS továbbra is tájékoztatja a fogadó országokat a romák kivándorlásának bûnügyi vonatkozásairól, illetve arról, hogyan veszélyeztetheti mindez Szlovákia érdekeit. Bebizonyosodott, hogy ugyanúgy, mint Magyarországon és Csehországban ugyan gazdasági érdekek álltak a kivándorlás hátterében, spontán folyamatról volt szó. Az egész csak késõbb öltött szervezett formát, miközben az egyik legfontosabb érdekcsoportot azok az uzsorások alkotják, akik csaknem 95 százalékban roma környezetbõl származnak. A parlament határozata alapján a SIS is részt vett a belügyminisztérium, a kisebbségi és emberi jogokért felelõs miniszterelnök, valamint a külügyminisztérium közös jelentésének kidolgozásában, mely a romák külföldre utazásáról szól. Az Egyesült Államokban fokozatosan nyilvánosságra hozzák az érdekesebb politikai ügyek nyomozati anyagát. Nálunk is létezik olyan határidõ, amely leteltével fellebbenhet a fátyol bizonyos ügyekrõl? Mikor tudjuk meg például, hogy 1989 novemberének hátterében valóban az StB állt-e? Sem a most érvényes jogszabályok, sem pedig a közelmúltban elfogadott adatvédelmi törvény nem határozza meg, mennyi ideig számítanak titkosnak ezek a dokumentumok. Az igazságügyi tárca legiszlatív tervében azonban már szerepel egy törvény tervezete, amely az egykori StB archívumának nyilvánosságra hozatalát szabályozná, ez még az év végén hatályba léphet. Lehetséges, hogy akkor választ kap majd kérdésére az StB 1989. novemberi tevékenységérõl. Az utóbbi idõben Szlovákiában otthonra talált az albán és a bosnyák maffia. Az országon keresztül vezet a drogcsempészek úgynevezett Balkáni útja. Milyen hatékonysággal figyeli a SIS ezeket az alvilági tevékenységeket? Milyen más szervezett bûncsoportok dolgoznak Szlovákiában? A SIS fõleg a szervezett bûnözés komolyabb formáit figyeli. Így a bûnözés felbukkanását az államigazgatásban, gazdasági, politikai és védelmi rendszerekben, a drog-, lány- és fegyverkereskedelmet, a zsarolást, korrupciót, pénzmosást, valamint a külföldi szervezett bûnözés felbukkanását figyeli hazánkban. A SIS tevékenységét szabályzó törvény egyértelmûen elõírja, hogyan járjunk el a szervezett bûnözõkkel szemben, lépésekre lebontva ez az információ megszerzése, gyûjtése és értékelése. Szlovákiában a hazai szervezett bûnözõcsoportokon kívül az orosz és az ukrán maffia tevékenykedik, Jugoszlávia utódállamaiból, Vietnamból és Kínából származó szervezett bûnbandák is dolgoznak nálunk. A drogkereskedelemmel kapcsolatban nem a bosnyák maffiáról beszélnék. Bosznia és Hercegovina állampolgárai közül néhányan tagjai olyan csoportoknak, amelyek illegális kereskedelemmel foglalkoznak, de Macedóniából, Koszovóból vagy Horvátországból is származnak elkövetõk. Fõleg a Szlovákián áthaladó heroinkereskedelmet figyelik, de a drog egy részét a szlovák piacra szánják. Tehát a SIS a szervezett bûnözéssel és a drogokkal törvényben elõírt feladataként foglalkozik. Információkhoz saját hírszerzésünk és partnerállamok hírszerzésének segítségével jutunk, fõleg akkor, ha a bûnügy nemzetközi szintû. A világon mindenhol létezik egyfajta rivalizálás a hazai titkosszolgálatok között. Valószínûleg nincs ez másképp Szlovákiában sem. Együttmûködnek a katonai és gazdasági hírszerzéssel? Valóban ismertek a rivalizálások az egyes hírszerzõ szolgálatok között, de itt inkább a szó pozitív értelmére gondoljunk, mert a hírszerzõ szolgálatok, melyek egy országon belül fejtik ki tevékenységüket, közös céllal dolgoznak. Általában inkább a hatáskörök és a mûködési terület megosztásáról van szó. Minden szervezettel, mellyel együttmûködünk, igyekszünk minél kifogástalanabb és kölcsönösen megfelelõ kapcsolatot kialakítani. Értesüléseink szerint van a SIS-ben egy olyan osztály, amely a magyar kisebbség ellenõrzésével foglalkozik. Hányan dolgoznak ezen az osztályon, és pontosan mivel foglalkoznak? Errõl az osztályról valószínûleg többet tud, mint én. Feltûnhetnek Szlovákiában is törvénytelenül kiadott negatív lusztrációs tanúsítványok 1991 92-bõl? A lusztráció és a lusztrációs tanúsítványok, valamint tágabb értelemben a biztonsági ellenõrzések kérdése jellegét tekintve érzékeny probléma, mert befolyásolhatja az érintettek magán- és szakmai életét. Szlovákia EU- és NATO-csatlakozási igyekezete miatt döntõek lehetnek a biztonsági ellenõrzések. Ezért érthetõ, hogy azok részérõl, akiket a biztonsági ellenõrzések nagatívan érintenének, igény van azok megmásítására. A csehországi példa, melyre utal, bizonyítja, hogy lehetséges a kiadott tanúsítványok manipulálása. Nem zárható tehát ki, hogy hasonló eset Szlovákiában is elõfordul. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy már történt ilyen. Uniósszlovák konzultációk
Pozsony. Szlovákia még júniusban megnyithatja az utolsó csatlakozási fejezetet, amely az igazságszolgáltatás és belügyek terén folytatandó együttmûködésrõl szól, mondta tegnap Dirk Meganck, az Európai Bizottság (EB) fõtárgyalója az Eés Szlovákia közös konzultációs bizottságának alakuló ülésén. A fejezet az Európai Unió felkészületlensége miatt nem került eddig terítékre, de Ján Figel, Szlovákia csatlakozási fõtárgyalója bízik abban, hogy június 27-én megkezdõdnek az egyeztetések ebben a fejezetben is. Meganck elismeréssel az elõrelépésrõl, melyet Pozsony a munkajog, az esélyegyenlõség biztosítása és a kisebbségi jogok területén elért. Az új testület feladata, hogy az integrációs folyamatba bevonja a polgári szervezeteket, melyek képesek a kabinet és a lakosság közötti információáramlás biztosítására. Figel is egyetért azzal, hogy az embereknek meg kell magyarázni, mivel jár, ha Szlovákia az Etagjává válik. (szm) Nemcsak Csáky, hanem Petõfi is ingerli Slobodníkot
Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes tegnap a kormány nevében elnézést kért a törvényhozástól, amiért a kabinet számos tagja nem, vagy csak késve jelent meg a parlamenti kérdések óráján. Jozef Migas házelnök késéssel nyitotta meg a kérdések óráját, ám a csúszást is beleszámította a házszabály értelmében délután két és három óra között megtartandó napirendi pontba. Az így megrövidült kérdezési és válaszadási lehetõség miatt az ellenzék ügyrendi vizsgálatot követelt. Az igazoltan hiányzó Mikulás Dzurida kormányfõ nevében Csáky Pál válaszolt Dusan Slobodník (HZDS-LS) kérdésére, azonosul-e a miniszterelnök a Csemadok népszámlálási szórólapjában foglaltakkal, és igaz-e, hogy a kormány a Csemadoknak 300 ezer koronát biztosított e kiadvány megjelentetésére. Csáky elmondta, a kabinet csak a szórólap, nem pedig az egyes régiókban belé helyezett ív megjelentetését támogatta. Közölte, a Csemadok hivatalosan bejegyzett szervezet, jogállamban pedig elképzelhetetlen a cezúra, különben is a 300 ezres összeget 11 nemzetiség pályázó szervezei között osztották szét; a Csemadoknak ebbõl 50 ezer jutott. Slodobník azt is kifogásolta, hogy kormánypénzen nyomtatták a szórólapra Petõfi egyik versét. Ján Cuper (HZDS-LS) azt kérdezte Dzurindától, hivatala utolsó évében érdemes-e a kormánynak a nyelvi charta ratifikációjával kétnyelvû hivatali érintkezést bevezettetni. A kormányfõ álláspontját tolmácsolva Csáky leszögezte, a charta elfogadása nem a jelenlegi kabinet kormányzási idõszakával, hanem a demokratikus elvek érvényesítésével függ össze, s a nemzetközi dokumentum mindenki, vagyis a többségi nemzethez tartozók jogait is szavatolni hivatott. Cuper erre megjegyezte, a Csemadoknak adott 50 ezer koronából inkább a polgárokat kellett volna felvilágosítani, mennyivel többet kell majd fizetniük, hogy a magyarok gyakorolhassák a már most is mértéken felüli jogaikat. (kár) Marián Andelt visszavennék
Gyûgy. Marián Andel felvételérõl döntöttek szerdán a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) gyûgyi alapszervezetének tagjai. Andelt a párt országos tanácsának ülésén zárták ki 2000 februárjában, a gyûgyi alapszervezet szerint csalással, mert meghamisították a szavazócédulákat, ám a bizonyítékok elvesztek. Anna Malíková, a párt elnöke közölte, Andel nem tagja az SNS-nek, és nem is lesz; a gyûgyi határozat érvénytelen. Az SNS alapszabályzata szerint kizárt képviselõt csak két év elteltével lehet visszavenni, ám Vítazoslav Moric (SNS) kijelentette, a nép szava Isten szava, ha a gyûgyiek visszavették Andelt, akkor "rendben van". A pártban tovább dúl a vita a régi és az új elnök köré csoportosulók között; legutóbb Andel szólította fel Malíkovát, ne beszéljen folyton Ján Slota alkoholizmusáról, hiszen neki is gondjai vannak az itallal. "Egyszer annyira részeg volt, hogy vécé helyett a bidébe csinált" fogalmazott Andel. (TASR, ú) RÖVIDEN
Pozsony. Miroslav Lapuník lett a Szlovák Gázmûvek Rt. (SPP) igazgatótanácsának elnöke. A részvénytársasággá átalakuló állami vállalat elsõ emberének helyettesévé Ján Kaspert és Juraj Horváthot választották. Az SPP felügyelõ bizottságának elnöke Ján Sabol, a gazdasági minisztérium államtitkára lett. (SITA)
Pozsony. Távozik tisztségébõl Daniel Lipsic, a kormány korrupcióellenes bizottságának vezetõje. Az igazságügyi minisztérium hivatalvezetõje felmondásában a kormányfõ tétlenségét bírálta, szerinte Dzurinda csak tétlenül nézi a Szlovák Gázmûvek vezérigazgatójának lakásával kapcsolatos állítólagos visszaéléseket. Egyenesen a volt védelmi miniszter, Jozef Kanis villájához hasonlítja az ügyet. (TASR)
Pozsony. Adócsalás gyanúja miatt indult vizsgálat Ján Pipta volt országos rendõrfõkapitány ellen. Gustáv Krajci volt belügyminiszter szerint Pipta külföldrõl hozott be gépkocsikat, ám nem fizette be az adót. "Tanúm van rá, hogy Pipta egy cég segítségével a rendõrség által lefoglalt autókból szereltette át az alkatrészeket sajátjába" közölte Krajci. Pipta tagadja a vádakat, szerinte a fegyelmi eljárás hátterében Krajci áll, aki még minisztersége idején felrótta neki, hogy a szolgálati telefont magánbeszélgetésekre használja. (TASR)
Pozsony. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) nem ért egyet a községek, illetve a megyék tulajdonáról szóló törvényjavaslatokkal, mondta Michal Sýkora, a társulás elnöke. A községek tulajdonáról szóló jogszabály módosítása nem számol az egészségügyi létesítmények tulajdonának átruházásával a helyi önkormányzatokra, és nem oldja meg az átadott tulajdonnal járó adósságok problémáját sem. Sýkora szerint június 20-ig nem kerül a parlament elé az illetékességi törvény tervezete, mivel az egyes tárcák még nem készítették el azoknak a hatásköröknek a jegyzékét, melyeket hajlandók átadni az önkormányzatoknak. (szm)
Pozsony. Nem kell már nevüket közszemlére tenniük a rendõröknek, ismét elég, ha csak a szolgálati számukat feltüntetõ bronzlapot tûzik ki. Ivan Simko belügyminiszter döntését azonnal üdvözölte a rendõrszakszervezet. A belügyminiszter szerintük valóra váltja ígéretét: a tárcáján belül nem lesz törvénytelenség. Simko egyébként jogilag elemeztette elõdje határozatát, és azt törvényellenesnek találta. Elõdje, Ladislav Pittner reagálásként közölte: elõre kész volt a forgatókönyv egyes magas rangú rendõrtisztek távozásáról, Simko ezt csak végrehajtja. Nem zárta ki, hogy távozik az SDKÚ-ból, és leszögezte: megvárja, hogyan rendezõdnek a Angyal Imre és Jozef Stieranka visszahívásával kapcsolatos problémák. Pittner szerint mellesleg Jaroslav Ivor távozásával a legrosszabb történt meg, ami megtörténhetett. (TASR)
Pozsony. Legálisan tartózkodott Szlovákiában Alekszandr Belouszov. Anna Malíková férjének útlevelét megvizsgálva erre a megállapításra jutott a rendõrség, közölte Pavol Zajac országos rendõrfõkapitány. Ha valakinek van bizonyítéka, hogy Belouszov más idõpontban is járt Szlovákiában, mint ahogy az úti okmányaiban rögzítve van, azt a belügyminisztérium ellenõrzi. Zajac közölte, a napokban egy képviselõ járt nála, és kérte, vizsgálják meg Belouszov szlovákiai tartózkodását ám hogy konkrétan kirõl van szó, nem mondta meg. (TASR)
Kassa. A nyugaton finom kifejezéssel "ellentmondásos politikusnak" nevezett Leonyid Kucsma ukrán államfõ egy repülõgéppel hálálta meg a szívélyes szlovákiai fogadtatást. Háromnapos látogatásának végén a hetvenes években gyártott SzU15-ös modellt ajándékozott a kassai Mûszaki Múzeumnak. A gépet speciális tehervonaton szállították Kassára, ahol a majdani Repülési- és Légitechnikai Múzeum gyûjteményét fogja gazdagítani. A helyi légiakadémiával közösen tervezett állandó kiállítás egy részét várhatóan már jövõre megnyitják. Kucsma ajándékával a készülõ múzeum repülõinek száma nyolcra emelkedett. (juk)
Pozsony. Jövõ héten európai parlamenti képviselõk érkeznek Szlovákiába, hogy megvizsgálják, Pozsony miként használja fel az Európai Unió alapjaiból merített pénzt. Ez ügyben jelenleg az Unió korrupcióellenes hivatalának (OLAF) emberei vizsgálódnak Pozsonyban. Az Európai Parlament (EP) delegációját az a Herbert Bösch vezeti majd, aki azzal vádolta meg az Európai Bizottságot és Günter Verheugen bõvítési biztost, hogy késõn reagált a szlovák kormányhivatalban kirobbant korrupciós botrányra. Ján Figel külügyi államtitkár szerint csak politikai felügyeletrõl és ellenõrzésrõl van szó. (szamó)
Pozsony. Tegnap a mindössze két parlamenti képviselõvel és egyetlen kormánytaggal sem rendelkezõ Demokrata Párt (DS) bejelentette, ha szeptemberben a parlamentben a demokratáknak nem sikerül elfogadtatni az adóterhek csökkentésérõl szóló törvényjavaslatot, fontolóra veszik a kormányból való távozást. Ludovít Kaník pártelnök felszólította a magukat nem baloldalinak valló pártokat, hagyjanak fel a pénzügyminiszter mûhelyébõl származó szocialista, adóemelést eredményezõ javaslatok támogatásával. A pártelnök rossz hírnek minõsítette a kormány döntését is, hogy elfogadták a Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter által elõterjesztett adóreform tervezetét. (sza)
Pozsony. A hónap végéig ismert lesz a nyomozóhivatal új igazgatójának a neve, közölte Ivan Simko. A belügyminiszter június 25-én ismerteti koncepcióját, s akkor nyilatkozik majd a titkosszolgálat volt igazgatójával, Ivan Lexával kapcsolatban. Simko megerõsítette, a tárcán belül bizottság mûködik, amely Angyal Imrének és Jozef Stierankának, a rendõrfõkapitány helyettesének, illetve a rendõrfõkapitányság pénzügyi ellenõrzõ osztálya vezetõjének tevékenységét elemzi. A testület még nem tett jelentést. (TASR)
Pozsony. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának elfogadása ellen kíván tiltakozni az a petíció, amelyet tegnap küldtek a parlamentbe hatezer polgár támogató aláírásával együtt. Benne felszólítják a honatyákat, ne fogadják el a kormány által beterjesztett törvényjavaslat szövegét. A jogszabályok szerint a petícióval a parlament kisebbségi és emberi jogi bizottsága foglalkozik. (TASR)
Pozsony. Robert Fico romákat támadó kijelentései fékezhetik Szlovákia integrációs törekvéseit. A Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) szerint Fico "állandóan rémítgeti a lakosságot, amikor egymillió romáról, a nekik kifizetett szociális juttatásokról, a bûnözésrõl és a lopásról, valamint egyáltalán a romák puszta létezésérõl beszél". A Smer elnöke tudatosan szít faji gyûlölködést, véli a szervezet. (TASR)
Pozsony. Indokolatlannak tartja a vizsgálati anyag viszszaküldését a Pozsonyi Kerületi Ügyészség illetékes ügyésze a már négy éve húzódó Matula-gyilkosság ügyében. Robert Vlachovský mindezt a Pozsonyi Kerületi Bíróság ez esettel foglalkozó testülete elnökének, Margita Simonovának tegnap kézbesített hivatalos levelében írja. Vlachovský panaszával a Legfelsõbb Bíróság foglalkozik majd. Simonová érvelése szerint az anyagot azért kellett visszairányítani az ügyészségre, mert az egyik vádlottat ügyvédje jelenléte nélkül hallgatták ki. (TASR) CÍMLAP
VÉLEMÉNY
RÉGIÓ
BELPOLITIKA
KÜLPOLITIKA
GAZDASÁG |