Kedd, 2001. június 5. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 128. szám

cimlap.htm

Címlap

Lemondott Komlóssy, a FNM igazgatótanácsának tagja

Az MKP kerüli a gyanú árnyékát

Pozsony. Tegnap lemondott Komlóssy Zsolt, a Nemzeti Vagyonalap (FNM) igazgatótanácsának MKP-s tagja. Korábban a Szlovák Hajózási és Kikötõvállalat (SPaP) magánosítására kiírt pályázatok elbírálásakor a Dunajservis Slovensko nevû cég 311 millió koronáért szerezte meg a 2,5 milliárd korona alaptõkéjû cég 87 százalékát. A magánosítást sokan bírálták, Komlóssy mégis igennel szavazott a privatizációra.

JUHÁSZ LÁSZLÓ

A Magyar Koalíció Pártját – a többi kormánypárttal ellentétben – eddig nem érte semmilyen korrupciós vád. Az MKP továbbra is szeretné elkerülni, hogy a gyanú árnyéka vetõdjön a pártra, mondta lapunknak Bugár Béla, az MKP elnöke. A párt elnöksége tegnap délután foglalkozott az üggyel, s meghallgatta Komlóssy Zsoltot, Rimaszombat alpolgármesterét is. "Mivel az elnökség ezt a privatizációs ügyet az ország érdekével ellentétesnek ítéli, Komlóssy Zsolt az elnökséggel egyetértésben, kölcsönös megegyezés alapján úgy döntött, lemond a Nemzeti Vagyonalapban betöltött funkciójáról" – nyilatkozta az Új Szónak Bugár, aki hozzátette, elvárják, hogy koalíciós partnereik is hasonló lépésre szánják el magukat, vagyis az õ általuk delegált FNM-tisztségviselõk is fontolóra veszik lemondásukat. "Az MKP nem vizsgálati szerv" – mondta Bugár kérdésünkre, szankcionálja-e a párt Komlóssyt. A pártelnök elég határozott lépésnek tartja a lemondást, és hangsúlyozta, a gyanú nem Komlóssy Zsolttal kapcsolatban, hanem az egész magánosítási folyamattal összefüggésben merült fel.
Bizalmas forrásból megtudtuk, hogy amikor az FNM végrehajtó tanácsában elõször szavaztak az SPaP privatizációjáról, a tanács két MKP-s tagja a Dunajservis kiválasztása ellen szavazott. A vagyonalap elnökségének is két magyar tagja van, Duray Rezsõ és Komlóssy Zsolt. Értesüléseink szerint a négy MKP-s FNM-tag a végrehajtó tanács határozata után úgy döntött, az elnökségben sem szavazzák meg a magánosítást. Komlóssy Zsolt ennek ellenére szavazta meg a végsõ döntést. Értesülésünk szerint ha Komlóssy nem mondott volna le önként, az MKP javasolta volna a parlamentnek leváltását.
Komlóssy tegnap az elnökségi ülés után azonnal útnak indult Rimaszombatba, az ügyben mára ígért nyilatkozatot.
Ha az FNM pénteken nem módosítja a döntést, a 2,5 milliárd korona alaptõkéjû Szlovák Hajózási és Kikötõvállalat (SPaP) magánosítására kiírt versenypályázat gyõztese a Dunajservis Slovensko lesz.
A hajózási vállalat magánosításáról lapunk 4. oldalán olvashatnak részleteket.


Véget ért a Beruházási és Fejlesztési Bank átvilágítása

Az OTP-é lesz az IRB?

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Pozsony. A magyar Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (OTP) tegnap befejezte a Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) átvilágítását, valamint megtette vételi ajánlatát, tudatta lapunkkal egy magát megnevezni nem kívánó hírforrás. A pénzügyminisztériumban és a Nemzeti Vagyonalapban (FNM) hivatalosan nem tudtak az OTP delegációjának látogatásáról, az IRB csúcsvezetésének titkárságán pedig azt hangsúlyozták, hogy a magyar bankárok biztosan nem jártak a pénzintézet központi székházában. Korábban kiszivárgott, hogy az OTP – egyedüli komoly jelentkezõként – a pénzügyminisztérium többségi tulajdonában lévõ IRB 70%-át venné meg (a késõbbiek során a tulajdonrész elérné a 90%-ot). Magyar források szerint az OTP 9 és 12 milliárd forint közötti összeget fizetne a korábban csõd szélére juttatott, és ezért két évig kényszerfelügyelet alá vont, országos fiókhálózattal rendelkezõ pénzintézetért.
Az IRB tegnap leállította az elektronikus bankrendszerre kiírt pályázatát, amellyel kapcsolatban a korrupció gyanúja merült fel. Az ügy miatt a múlt héten fejek is hullottak, az igazgatótanácsból három személynek távoznia kellett. Közülük kettõ állítólag az SDL révén a Legato céggel áll kapcsolatban, amelynek meg kellett volna nyernie a pályázatot. (shz)


Komolyabb árcsökkenés

Jóval olcsóbb a benzin

Pozsony. Mától jelentõsen csökkenti az üzemanyagok árait a Slovnaft. A vállalat szóvivõje szerint az árutõzsdéken tovább csökken az olajféleségek ára, bár a nyersolaj világpiaci ára viszonylag stabil maradt, mindössze tizennyolc centet csökkent. (TASR)


A HZDS elnöke szerint Csáky Pál a magyar irredentizmus egyik tipikus képviselõje

Meciar elõvette a magyar kártyát

ÚJ SZÓ–JELENTÉS

Prága. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke a Týden címû tekintélyes prágai hetilapnak adott interjújában nem kevesebbet állít, mint hogy a szlovákiai magyarok az általuk lakott területek Magyarországhoz való csatolását mérlegelik, s szerinte ennek az irredentizmusnak tipikus képviselõje Csáky Pál miniszterelnök-helyettes.
A közigazgatási reform kapcsán Meciar kijelentette, a Dzurinda-kormány mesterséges, életképtelen egységeket épít, amelyek a lakosság számát tekintve nem lesznek egyensúlyban. "Nemzetközi szerzõdésekben köteleztük magunkat, hogy nem teszünk olyan belsõ kiigazításokat, amelyek az önkormányzati egységekben megváltoztatják az etnikai arányokat. A tervezett kiigazítások pedig ezeket megváltoztatják" – vélte. A déli területek elcsatolásával kapcsolatban megjegyezte: Ez az igyekezet Szlovákiában 1918 óta jelen van. A mai napig is léteznek Szlovákiában és Magyarországon olyan csoportok, amelyek így vélekednek. Ezen nézetek hordozói egyébként nyilván vannak tartva. Tipikus képviselõje például Csáky Pál, de még sokan mások" – jelentette ki a volt kormányfõ. A népszámlálással kapcsolatban kifejtette, üdvözli a roma szervezetek felhívását, hogy a romák vállalják nemzetiségüket, mivel szerinte ez majd módosítja a nemzetiségi arányokat Szlovákiában. Meggyõzõdése szerint a romák nagy része eddig magyarnak vallotta magát, így azonban az etnikum elesett a neki járó támogatásoktól és az megintcsak a magyaroknak jutott.Meciar az interjúban élesen bírálja Václav Havelt is. Ahogy a Týden is megjegyzi, Meciar nem változott, a hibákat továbbra is másokban keresi. Ugyanakkor a volt kormányfõ beismerte, hiba volt, hogy 1994-1998-ban a nacionalistákkal és a szélsõballal lépett koalícióra. "Ennek árát most is fizetjük. Ezért az SNS-szel való koalíciót, mint a 2002-es választások utáni helyzet rendezésének egyik lehetõségét, kizártuk" – szögezte le, elismervén, hogy ez a szövetség nagy külpolitikai károkat okozott Szlovákiának. A következõ választások után Meciar legszívesebben a KDH-val és az SDL-lel alkotna kormánykoalíciót, s meg van gyõzõdve arról, hogy a HZDS kormánypozícióba kerül. (-kes)


MEGKÉRDEZTÜK

Csáky Pál miniszterelnök-helyettest

Vladimír Meciar Önt tartja a szerinte létezõ szlovákiai magyar irredentizmus tipikus képviselõjének. Mi errõl a véleménye?
Érdekes ez a megnyilvánulás, fõleg azután, hogy a múlt héten Tkác úr, Meciar egyik alelnöke azt mondta, az MKP-t is szeretnék megszólítani lehetséges kormánykoalíciós partnerként a jövõ évi választások után. Nem hiszem, hogy Meciarék képesek lennének stílust és módszereket váltani. Átláthatatlan ígéreteik és valótlan kijelentéseik gúzsba kötik a HZDS-t. Meciar úr kijelentése nem lepett meg. Ez a fajta gondolkodásmód arról tanúskodik, hogy egyáltalán nem érti a jelenkor és a jövõ Európáját. Egy ilyen ember képtelen vezetni egy országot az európai politikai normáknak megfelelõ szinten. (sza)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG