Péntek, 2001. június 1. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 125. szám

belpol~1.htm

Belpolitika

Elsõsorban az Európai Unió szegényei, illetve a keleti tagjelöltekkel szomszédos Ausztria kardoskodott a szabad munkaerõ-áramlás ellen

Hét év korlátozott uniós munkavállalás

Bécs/Brüsszel. Hét évig korlátozza majd az Európai Unió a szabad munkaerõ áramlását az új tagok felvétele után. Göran Persson, az Európai Unió soros elnökségét betöltõ Svédország kormányfõje az uniós tagállammok megállapodásáról kijelentette, a tagjelöltek nem feltétlenül értenek majd egyet vele, de a júniusi göteborgi csúcs szempontjából mégis fontos a döntés.

MTI- ÉS SITA-HÍR

A megállapodás "hét évig terjedõ" átmeneti rendezésrõl szól, két évig minden régi tagállamra vonatkozna. Ezután azok a régi tagállamok, amelyek jónak látják, lazíthatnak a korlátokon. Az ötödik év után egy újabb felülvizsgálat nyomán már külön kérnie kell a korlátozás fenntartását legfeljebb még két évre annak az államnak, amely ezt szükségesnek tartja.

Persson kijelentette, Spanyolországnak és Portugáliának, amelyek a hozzájuk folyó EU-támogatások változatlan fenntartásához akarták kötni hozzájárulásukat a korlátozáshoz, nem ígért semmi konkrétumot az Unió. Hozzátette, a pénzen való osztozkodás mindig ellentéteket szít, de mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Európa egyesítésének egyedülálló esélye ennél sokkal fontosabb.

Persson az Efõvárosaiba vezetõ egyeztetõ körútja során tegnap Bécsben Wolfgang Schüssel kancellárral tárgyalt. Schüssel Ausztria hétéves követelését illetõen ismét arra hivatkozott, hogy a tagállamok és a tagjelöltek között a jövedelmekben rendkívül nagy a különbség, s ezért Ausztriában a bõvítés nyomán nagyon nagy lesz az igény az olcsó munkaerõ behozására, másrészt várhatóan nagyon sokan akarnak majd az új tagállamokból Ausztriába települni, nem is szólva az ingázás lehetõségérõl, ezért Ausztria mindenképpen ellenõrzése alatt akarja tartani a történéseket. Ehhez hozzátette, reméli, hogy a tagjelöltek elfogadják a kidolgozott javaslatot, mert ha ebben a kérdésben sikerül tempósan megállapodni, az gyorsítani fogja a bõvítés folyamatát. Göran Persson nem tudta megmondani, hogy a göteborgi csúcson megneveznek-e konkrét idõpontot az új tagállamok csatlakozására, de annyi bizonyos, hogy világosan jelezni kell a mai tagjelölteknek, az Unió várja õket.


A június 10-én életbe lépõ új vasúti menetrend másfél évig lesz érvényes

Több vonat, kevesebb kilométer

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Pozsony. Június 10-én lép életbe az új vasúti menetrend, a vasút tájékoztatása szerint 53 járattal több közlekedik majd. A Szlovák Vasutak (ŽSR) igazgatóhelyettese, Ladislav Dimun elmondta, a mostani változat különlegessége, hogy másfél évre szól. Ez idõ alatt is várhatók azonban változások, attól függõen, hogyan alakulnak majd az utazási szokások, illetve az igények.

Ugyan az állam 4,8%-kal csökkentette a megtett összkilométerek számát, a vállalat szerint az utazóközönség mégis pozitív változásokat várhat. Még májusban kettéválasztották a távolsági és a helyközi járatokat. Az elõbbit tíz pár EC, illetve IC vonat biztosítja, amelyek a legszigorúbb európai normáknak is megfelelnek. A ŽSR elsõ nemzetközi EC szerelvénye a Pozsonyt Prágával összekötõ Slovenská Strela, amelynek menetideje 4 óra 18 perc. Újdonság a Kassáról Budapestre induló Hornád IC. Ezen Kassa és Miskolc között egy hétig ingyen utazhatunk. Szlovákián jelenleg négy nemzetközi vonal fut keresztül, valamennyit folyamatosan modernizálni kell. Erre 10,5 milliárdos hitelt vett fel a vasút, amelybõl az eddigi kölcsönök törlesztésére és a kocsik felújítására is futja. A cél, hogy a nemzetközi útvonalakon elérhetõ legyen a 140 kilométeres óránkénti sebesség, valamint a nagyobb kényelem. Idén a Pozsony-Récse és Nagyszombat közti pályát modernizálják, de más szakaszokon is várható forgalomlassulás. Tavaly végre 9%-kal nõtt a teherszállítás mértéke, s a vállalat idén is ezzel számol. Az új menetrend elektronikus változatban is elkészült. A vasút www.zsr.sk címû honlapján a jövõ hét végétõl már aktuális információkkal szolgálnak.

Tájainkon az elsõ vasúti menetrendet 130 évvel ezelõtt készítették. (ngr)


Belgium kivárja, vajon tartósan kerülik-e el az országot a szlovákiai romák

Visszaesett a menekülõk száma

ÖSSZEFOGLALÓNK

Brüsszel. Továbbra sem zárja ki Belgium a vízumkényszer újbóli bevezetését, derült ki Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Antoine Duques belga belügyminiszter tárgyalásán. Brüsszel elismeri, visszaesett a szlovákiai menedékjogot kérõk száma, ám meg akarnak gyõzõdni arról, hogy ez tartósan így marad. A találkozón Csáky rámutatott, mindkét ország megfelelõ óvintézkedéseket tett, zavartalan az együttmûködés, és meggyõzõdése szerint a helyzet tovább javul. Cáfolta, hogy Szlovákiában elkobozzák az uniós államból kitoloncolt személyek útlevelét, illetve megtagadják az új úti okmány kiadását.

Miklósi Péter, Csáky szóvivõje elmondta, félreértésrõl lehet szó, amit rövid idõn belül tisztáznak az Amerikai Kongresszus Helsinki Bizottságával. "Akit valahonnan kiutasítanak, annak útlevelébe bekerül a nem kívánatos személy pecsét, és egy ideig nem kap beutazási engedélyt. Az utóbbi idõben néhányan feltûnõen gyakran veszítik el útlevelüket és kérnek újat. A belügyi szervek precízebben vizsgálják ki, hogy miért kérnek néhányan évente háromszor-négyszer új útlevelet" – nyilatkozta lapunknak Miklósi. (sza)

Az AI is bírál

Pozsony. Az Amnesty International (AI) jogvédõ szervezet jelentése szerint a szlovákiai romáknak hátrányos megkülönböztetésben van részük hazájukban, rendõri túlkapásoknak vannak kitéve, és támadások érik õket a bõrfejûek részérõl. Ingrid Králová, a szervezet szlovákiai tanácsának elnöke elmondta, nem lehet az országokat rangsorolni aszerint, hol sértik meg jobban az emberi jogokat. (ngr)


Vége a Tipos Rt. monopolhelyzetének

Nyereséges a jegybank

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A parlament tegnap elfogadta a Szlovák Nemzeti Bank tavalyi gazdálkodásáról szóló jelentést. A jegybank a 2000. évet 7,4 milliárd koronás nyereséggel zárta. Bevétele 2,6%-kal haladta meg a tervezettet, míg kiadásai csak a tervezett 85%-át érték el. A drogellenes harc nemzeti programjának teljesítését tudomásul vette a parlament, és megszavazta Jirko Malchárek és Tomás Galbavý szerencsejátékokról szóló törvénymódosítását. Az július 1-jei hatállyal véget vet a Tipos Rt. monopolhelyzetének a médiumokban közvetített nyereményjátékok terén. Juraj Gavalc pösténi járásbírót nem választották meg korlátlan idõre bírónak. Gavalc tavaly elgázolt egy kerékpárost, cserbenhagyta áldozatát, aki belehalt sérüléseibe. Ján carnogurský javaslatára a honatyák titkos szavazással leváltottak 5 bírát, akik idén érik el a nyugdíjas kort. Tegnap született döntés az idegenforgalommal foglalkozó bizottság összetételérõl, az elnök Ján Simko (SOP) lett, a testületbe Hóka Lászlót (MKP) is beválasztották. (szm)


Telefonálás miatt Migas két képviselõt kiküldött a terembõl, de azok "visszalopóztak"

Választóikat hívták a honatyák?

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Megelégelte Jozef Migas az állandó parlamenti fegyelmezetlenséget és mobiltelefonálás miatt tegnap két képviselõt kitiltott az üléstermébõl. Emellett az ellenzéki Ján Jasovský (HZDS) és az SDKÚ-s Rudolf Bauer "ellenõrzõjébe" igazolatlan hiányzást "írt be". Bauer késõbb elnézést kért Migastól, és arra kérte, vonja vissza a kitiltást, majd a házszabály adta jogával élve szavazást kért. A képviselõtársak kiálltak a mobilozgató honyatya mellett, aki így visszaülhetett a helyére. Ján Jasovský azzal hagyta figyelmen kívül a "megrovást", hogy amikor Migas a kitiltásról hozott határozatát bejelentette, õ nem volt jelen, tehát hivatalosan nem is tud a döntésrõl. A dolgot Ján Cuper (HZDS) sem hagyta szó nélkül: követelte, hogy a teremben tartózkodó Mikulás Dzurinda kormányfõt is tiltsa ki a házelnök, mondván, szintén telefonált.

A délelõtti ülést és a szavazásokat káosz jellemezte, hiszen az elõzõ nap alig néhány képviselõ volt jelen a parlamentben. Így újra meg újra el kellett magyarázni, mirõl akar szavaztatni az ülésvezetõ. (kár)


Nem lesz címzettje az uniós pénzforrásoknak?

EU-feltétel a reform

SITA-ÉRTESÜLÉS

Brüsszel. Elégedetlenségének adott hangot a szlovákiai közigazgatási reform késése miatt az Európai Bizottság (EB). "Az átalakítás Pozsony dolga, mi nem adhatunk tanácsot a megyék számát illetõen. Ha viszont tovább késik a reform, Szlovákiának esetleg nehezebb lesz merítenie az Európai Unió forrásaiból" – fogalmazott az EB szlovákiai fõtárgyalója. Dirk Meganck hangsúlyozta, Szlovákiának igenis fel kell készülnie az Unió költségvetésébõl származó pénzek fogadására és elosztására, ennek pedig fontos feltétele lenne a regionális önkormányzatok létrehozása. "Remélem, a pozsonyi vezetés még azelõtt végrehajtja a reformot, mielõtt ismét kénytelenek lennénk ezt problémaként elemezni az EB éves országértékelõ jelentésében" – jegyezte meg Meganck. A Brüsszelben tartózkodó illetékes szlovák miniszterelnök-helyettes, Csáky Pál közölte, Pozsony valószínûleg még a tavalyinál is élesebb kritikát kap majd, ha szeptemberig nem sikerül végleges döntést hozni.


Hamarosan lengyel–cseh–szlovák közös hadtest alakul

Jelzés a NATO-nak

SITA-ÉRTESÜLÉS

Pozsony. Közös hadtest létrehozásáról írtak alá megállapodást Pozsonyban Csehország, Lengyelország és Szlovákia védelmi miniszterei. A közös alakulat bizonyíték arra, hogy Pozsony komolyan veszi a felkészülést, és felgyorsítja Szlovákia csatlakozását a NATO-hoz, jelentette ki Bronislaw Komorowski, a lengyel védelmi tárca vezetõje. Cseh kollégája, Jaroslav Tvrdík megjegyezte, országának rendkívül fontos Szlovákia felvétele a katonai szövetségbe. Néhány héten belül, de legkésõbb júliusban találkozik a három ország vezérkarának több magas rangú tisztje, hogy elõkészítse a kormányközi szerzõdés aláírását.


Schmögnerová hallani sem akar adócsökkentésrõl

Feketemunka és adózás

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A háromoldalú érdekegyeztetõ tanács tegnap sem jutott egyezségre a jövõ évi költségvetés és a pénzügyminisztérium által javasolt adóreform kérdésében. A szakszervezet követelései – Brigita Schmögnerová szerint – a duplájára emelnék a költségvetés tervezett 36,5 milliárdos deficitjét. A munkáltatóik szerint a gyenge adóbehajtás és a feketemunka hátrányos helyzetbe hozza a becsületes vállalkozókat. Karol Pavlù, a Vállalkozók Szövetségének elnöke azonban elismerte, a feketemunka terjedéséhez a vállalkozók is hozzájárulnak. (mi)


Csökkenteni szeretnék a munkanélküliek számát a kereszténydemokrata parlamenti képviselõk

Megelégelték a kabinet kivárását

Szlovákiában a munkanélküliség aránya 19,2 százalék, a járások harmadában az állástalanok aránya meghaladja a 20 százalékot, sõt a 30 felé közelít, a munkaképes lakosság ötöde nem talál munkát. A Kereszténydemokrata Mozgalom a súlyos helyzet enyhítése érdekében nemrég radikális javaslatokkal állt elõ. Ezekrõl beszélgettünk Július Brockával, a KDH gazdasági alelnökével

SZABÓ MÓNIKA

Nem késtek el egy kicsit ezzel az indítvánnyal?

Két éven keresztül folyamatosan terjesztettük elõ a munkanélküliség csökkentését elõsegítõ javaslatainkat. Mivel a kormánykoalíció tagja vagyunk, a kabinetnek tettük meg felvetéseinket, azért, hogy a kormány rukkoljon ki velük. Rá kellett azonban döbbennünk, hogy a kabinet nem azonosul a javaslatainkkal, és kivár. Ezért döntöttünk úgy, hogy átvesszük a kezdeményezést, és saját elképzeléseinket törvényjavaslatok vagy módosító indítványok formájában a parlament elé terjesztjük.

Az elsõ lépést már meg is tették.

Öt javaslatot már a múlt héten beterjesztettünk. Ezek elfogadásától a munkanélküliség lényeges csökkenését várjuk.

Tehát önök elégedetlenek a kormány és fõleg a gazdasági miniszterek eddigi tevékenységével. Úgy gondolják, hogy keveset tettek a gondok orvoslása érdekében?

Ez így van. A KDH úgy véli, a kormány – a gazdasági miniszterek felelõssége a legnagyobb – ezt a problémát nem kezelte megfelelõen, legálábbis nem igyekezett elég határozottan megoldani.

Az önök javaslatai az alkalmazottaknak és a munkaadóknak is bizonyos kedvezményeket ígérnek.

Az intézkedések egy része a munkapiac legveszélyeztetettebb és legkiszolgáltatottabb csoportjain szeretne segíteni, vagyis a tartósan munkanélküli polgártásainkon és a végzõs diákokon. A végzõsök ördögi körben keringenek. Mivel nincs gyakorlatuk, nem kapnak munkát. Munka nélkül pedig nem szerezhetnek gyakorlatot. Ezért javasoljuk, hogy azok a munkaadók kapjanak kedvezményeket, akik végzõsöket alkamaznak. Ha valaki olyan végzõst vesz fel, aki hat hónapja munkanélküli, az állam három hónapig megtérítené a rá fordított kiadásokat: a létminimum 1,8-szorosának megfelelõ bért és a társadalombiztosítás díjait. A másik lehetõség, hogy az a munkaadó, aki végzõst vagy tartósan munkanélkülit foglalkoztat, fél évig mentesül a 38 százalékos biztosítási illeték fizetése alól.

Nem tartanak visszaélésektõl? Attól, hogy a munkaadók elbocsátanak embereket, hogy ilyen kedvezményekkel munkanélkülieket vegyenek fel?

Erre is gondoltunk, éppen ezért a kedvezményeket csak azok kaphatják meg, akik fél éve nem bocsátottak el alkalmazottat.

Ezek az intézkedések fõleg a munkaadókat motiválják. A munkát keresõ munkanélküliek mire számíthatnak?

Egyik javaslatunk, hogy azoknak a munkanélkülieknek, akiknek lakhelyükön kívül sikerül munkát találniuk, az állam térítse az útiköltség egy részét, egy évig havonta 1500 koronát. Ezzel a munkaerõ-mobilitást is támogatni akarjuk. Az ipari parkokról szóló törvény jóváhagyása után arra kell ösztönözni az embereket, hogy lakhelyüktõl távolabb is vállaljanak munkát.

Ez a motiváció elégséges ahhoz, hogy a munkanélküliek lemondjanak a biztos segélyrõl és esetleg minimálbérért dolgozzanak?

Ez csupán egy a lehetõségek közül. Tény, hogy a szociális segély és a minimálbér közötti elenyészõ különbség az oka annak, hogy egyesek nem is keresnek munkát. Ösztönzõen hat, ha 1500 koronával megtoldjuk a bért.

Hogyan akarják támogatni a munkahelyteremtést?

Ezt a célt tartjuk szem elõtt, amikor azt javasoljuk, hogy a munkaadók biztosítási illetékeit 9 százalékkal, a dolgozók illetékterheit pedig 1,8 százalékkal csökkentsék. Olcsóbbá akarjuk tenni a munkaerõt, hogy a munkaadóknak kifizetõdjön embereket alkalmazni, hogy kevesebb pénzbõl több munkahelyet tudjanak kialakítani.

Miként akarnak fellépni a feketemunka ellen?

A felsorolt javaslatokkal azt szeretnénk elérni, hogy az illegális munka ne legyen kifizetõdõ. Nem lesz érdemes illegálisan alkalmazni a munkásokat, mert a szankciók szigorítását is kezdeményezzük. A feketemunka lényege, hogy az illegális munkásért a munkaadó nem fizeti a biztosítási díjakat. Mi viszont ezek elengedését javasoljuk, tehát értelmetlen és fõleg kockázatos lenne ilyen alapon alkalmazni embereket.

Becslésük szerint az intézkedések bevezetésével mennyivel csökkenhet a munkanélküliségi arány?

Ha csak a feketén dolgozók számát vesszük alapul – egyesek szerint 120 ezren vannak, a minisztérium szerint kevesebben, közgazdászok szerint többen –, az intézkedéseknek köszönhetõen legalább ennyivel csökkenne az állástalanok száma. A biztosítási illetékek 10 százalékkal való csökkentése lehetõvé teszi, hogy a munkaadó minden tizedik munkahelyet többletkiadások nélkül alakíthat ki. Leegyszerûsítve: ha Szlovákiában 2 millió ember dolgozik, ennek 10 százaléka 200 ezer munkahelyet jelent. Természetesen nem minden vállalkozó fordítja munkahelyteremtésre az illetékek eltörlésébõl felszabadult pénzt. Arról nem is beszélve, hogy a tartósan munkanélkülieket és a végzõsöket érintõ intézkedések az összes munkanélküli felét érintik. Találgatásokba nem bocsátkoznék, de úgy gondolom, ezek az intézkedések jelentõsen befolyásolhatják a munkanélküliségi arányt. Ha harmadával csökkenne a munkanélküliek száma, az már jelentõsnek számít.

Látnak esélyt arra, hogy elnyerjék koalíciós partnereik támogatását?

Elsõként Ivan Miklos gazdasági miniszterelnök-helyettessel tárgyaltunk. Õ a 14 javaslatból 12-t el tud képzelni. Némelyek megegyeznek azokkal, melyekkel a kormány is elõ akart állni.

Melyek ellen vannak kifogásai?

Elsõsorban a jövedelemadó 10 százalékos csökkentésével és a biztosítási illetékek lényeges csökkentésével nem ért egyet.

Azért, mert az állami költségvetésre is kedvezõtlen hatással vannak?

Igen, de csak rövid távon. Középtávon inkább kedvezõ hatással lennének a büdzsére. Minél több ember talál munkát, annál többen járulnak hozzá a költségvetéshez, és kevesebben igénylik a szociális juttatásokat.


Eddig még csak nem is foglalkoztak a magyar pedagógusképzõ kar létrehozásáról

Nem lesz nemzetiségi kar Nyitrán

ÚJ SZÓ-HÍR

Nyitra. Elutasították a nyitrai nemzetiségi kar létrehozásának koncepcióját. A Konstantin Egyetem rektora, Daniel Kluvanec május végére ígért állásfoglalást a magyar pedagógusképzés ügyében, a szakemberek által kidolgozott akkreditációs tervezettel azonban tegnapig még csak nem is foglalkoztak az illetékesek. Határozat született az Ivan Macura által elõterjesztett nemzetiségi kar koncepciójáról, és az érintettnek már postázták is az akadémiai tanács elutasító határozatát. Milos Dovicovictól, a rektor szóvivõjétõl megtudtuk, az egyetem vezetõsége a javaslat elbírálásánál két szempontot vett figyelembe: vajon a magyar pedagógusképzés támogatásáról szóló kormányhatározat megvalósítását tûzte-e ki célul és figyelembe veszi-e az egyetem fejlesztési programjának prioritásait. A valamennyi Szlovákiában élõ kisebbség képzésére és kultúrájának ápolására vonatkozó tervezetet az akadémiai tanács és a magyar szekció egyetemi tanácsa is elutasította, az egyetem vezetõsége pedig végül olyan határozatot hozott, hogy a javaslat az 1993-as sikertelen törekvések ismétlése. Dovicovic elmondta, a magyar kar akkreditációs anyaga, amelyet május 16-án kapott meg Kluvanec, még mindig a rektornál van, és nem tudni, mikor tárgyalja az akadémiai tanács. (-bec)


Miklos nem hiszi, hogy Magvasi lenne a felelõs a félmillió munkanélküliért

Kolláriková perrel fenyegetõzik

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Félrevezetõ és hamis a Prácában megjelent állítás, hogy az Állami Számvevõszék (NKÚ) munkatársai visszaéltek az Európai Unió PHARE alapjából folyósított pénzekkel, válaszolta Jozef Stahl Melánia Kolláriková (SNS) kérdésére. Az NKÚ elnöke helyreigazítást kér a laptól, ha ennek nem tesz eleget, bírósági úton kér elégtételt. A számvevõszék a korrupcióellenes harcba egy projektumon keresztül is be kívánt kapcsolódni, melyet az Európai Bizottság jóváhagyása után a PHARE finanszíroz. A projektum megvalósítását egy francia vállalat irányítja, melyet nemzetközi pályázat útján választott ki az Európai Bizottság. Az NKÚ a projektum megvalósításának szervezésében mûködik együtt a vállalattal.

Marián Mesiarik (SOP) a parlamentben aziránt érdeklõdött, vajon Ivan Miklos egyetért-e azzal, hogy az 500 ezer munkanélküliért Peter Magvasi munkaügyi miniszter a felelõs. A gazdasági alelnök nemmel válaszolt. Szerinte a munkanélküliség okai a gazdasági fejlõdés ütemében, a demográfiai fejlõdésben, a gazdaságpolitikában az elõzõ és a jelenlegi kormány által elkövetett hibákban keresendõk. A megoldást nem lehet kizárólag a munkaügyi minisztériumra hagyni, mondta Miklos. (szm)


Nem menesztik a tanárnõt

Szvorák Zsuzsa marad

Fülek. Visszavonja Szvorák Zsuzsa felmondását a füleki gimnázium igazgatója. Pál Gábor ezt a tegnapi pedagógiai értekezleten erõsítette meg, hozzátéve, érvényteleníti a személyi pótlékok megvonására hozott határozatait is. A gimnázium igazgatója elmondta, belátja, hogy a helyzet tarthatatlan, és a gimnázium, illetve a diákok érdekében el kellene mozdulni a holtpontról.

A gimnázium szülõi tanácsának felhívására tegnap késõ délután szülõi értekezlet kezdõdött. A szülõk úgy döntöttek az igazgató döntésének nyomán elhalasztják a hétfõre tervezett tiltakozó nagygyûlésüket. Magyar Attila tegnap elmondta, fiát, aki tagja az iskolatanácsnak, a rendõrség kihallgatta. Orvoshoz viszi, mivel szerinte a kihallgatás lelki megrázkódtatást okozott a 18 éven aluli fiúnak. Ha gyanúja beigazolódik, pert indít a gimnázium igazgatója ellen. Egyébként az iskolatanács képviselõi tegnap megerõsitettek, hogy a kinevezéssel kapcsolatban kezdeményezett vizsgálatot nem vonták vissza. (kas)


Kész kifizetni a lakásfelújításra költött SPP-pénzeket

Kinces "nagylelkûsége"

ÖSSZEFOGLALÓNK

Pozsony. Kész felajánlani Stefánik utcai lakását Pavol Kinces a Szlovák Gázmûvek (SPP) átalakítása utáni munkába álló vezetésnek. A vállalat jelenlegi vezérigazgatója már kedden cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint a Pozsony belvárosában – az elnöki palotával szemben – álló ház egyik lakását 1647,90 koronáért, tehát négyzetméterenként tíz koronáért vette meg. Hangsúlyozta viszont, hogy kész kifizetni azt a 4,8 millió koronát, amelyet az SPP az átépítésekre, felújításra költött. A Národná obroda címû napilap szerint Lubomír Harach gazdasági miniszter és Jozef Stahl, az Állami Számvevõszék igazgatója már január 23. óta tudnak arról, hogy Kinces üzérkedik az SPP tulajdonában levõ lakásokkal. Ráadásul egyenesen a vállalaton belül mûködtette saját – aranymûves – cégét, a Time-ot: nem átallott például az SPP nevében a saját cégénél "vásárolt" órákat ajándékozni. (ú, sita)


Halaszthatatlanná vált Szlovákia nyugdíjreformja

Elöregedõ társadalom

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Halaszthatatlan Szlovákia nyugdíjrendszerének reformja, mondta tegnapi felszólalásában Bauer Edit, a munkaügyi minisztérium államtitkára. A nyugdíjrendszer reformjáról szóló nemzetközi szeminárium nyitóelõadásán Bauer Edit közölte, a termékeny korban levõ népes korosztályok gyermekvállalási kedve napjainkban mélyponton van, ezzel párhuzamosan a II. világháború után született generáció 2005 után fokozatosan nyugdíjba vonul. Ebbõl adódóan egyre kevesebb munkaképes tart el mind több nyugdíjast. Az államtitkár szerint valamennyi parlamenti párt egyetért a nyugdíjreform végrehajtásában, s a közvélemény-kutatá-sok szerint a reformmal kapcsolatban a lakosság jelentõs része is azonos véleményen van. Gondot okoz viszont, hogy a megkérdezettek 60%-a ellenzi a nyugdíjkorhatár kitolását, s e kérdéskörben a pártok között sincs konszenzus. Ennek ellenére várható, hogy 2003-tól emelik a nõk nyugdíjkorhatárát. (só)


Kaník szerint bosszúhadjárat készül a demokraták ellen

Csak cinikus viccelõdés?

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. "Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter igyekezetét az örökösödési adó újbóli bevezetésére a miniszterasszony lakossággal folytatott cinikus viccelõdésének tekintjük" – nyilatkozta Ludovít Kaník, a Demokrata Párt elnöke. Kaník a pénzügyi tárca lépésére reagált, amely a múlt héten tárcaközi egyeztetésre elküldte a minisztériumoknak az örökösödési adó újbóli módosításáról szóló javaslatát. A demokraták által "haláladónak" nevezett adófajta korábbi módosítása csak nemrég lépett életbe, és a legközelebbi hozzátartozókat felmentette az örökösödési adó fizetése alól. A javaslatot akkor Ján Langos demokrata képviselõ terjesztette elõ. Kaník a miniszter asszony jelenlegi igyekezetét ezért a demokraták elleni újabb bosszúhadjáratnak tekinti. A javaslat a demokraták szerint azonban szakmai szempontból is megkérdõjelezhetõ. Így például ha az 5 millió koronás vagyont

4 999 999 koronás tartozás terheli, a vagyon teljes egészében adózás alá esik. Ha azonban a tartozás akár egy koronával is meghaladja az 5 milliót, a vagyon után már nem adóznának. Így két koronányi különbség döntené el, hogy 64 ezer koronás adót fizetnénk-e, vagy nem fizetnénk semmit. Schmögnerová elutasítja a demokraták vádjait, azzal védekezve, hogy az örökösödési adót minden civilizált országban bevezették, amivel a vagyoni különbségeket szeretnék enyhíteni. (mi)


RÖVIDEN

Újabb harminchárom Ducký-váltó

Pozsony. Újabb 33 Ducký-váltó látott napvilágot: a Szlovák Gázmûvek néhai elnöke ebbõl mindössze tizenhéten tüntette fel az ellenértéket – értesülések szerint 5 millió márkát –, a többi szintén biankó, tulajdonosa tehát bármilyen összeget követelhet. Ján Ducký egy kassai cég szolgáltatásait próbálta így pénzelni, melynek képviselõi tegnap jelentkeztek. A Twist rádió értesülései szerint mind a 33 váltó a Gázmûvek páncélszekrényébe került, ellenértékük töredékéért. (ú)

Tegnap 30 fillérrel gyengült a korona

Pozsony. Bár az euróhoz viszonyítva tegnap gyakorlatilag nem változott a korona árfolyama, az amerikai dollárhoz képest zuhanórepülésbe kezdett, és összesen 0,30 koronával gyengült. Az árfolyamesés oka nem belpolitikai okokban keresendõ, ugyanis a gyengülõ euró húzta magával a koronát. A pénzpiacok zárásakor 50,668 korona/dollár volt az árfolyam. (SITA)

Meghirdették a Transpetrol magánosítását

Pozsony. A privatizációs minisztérium a gazdasági tárcával karöltve a brit Financial Times pénzügyi lap tegnapi számában hirdetésben közölte, eladó a Transpetrol 49 százalékos részvénycsomagja. A potenciális magánosítóknak július 16-ig kell jelezniük érdeklõdésüket.(SITA)

Az átlagos öregségi nyugdíj 5390 korona

Pozsony. A Szociális Biztosító áprilisban 775 ezer öregségi nyugdíjat folyósított, e nyugdíjfajta átlagos nagysága 5390 korona (ez a bruttó átlagbér mindössze 47,6%-ának felel meg), a rokkantnyugdíjak esetében az átlag 4973 korona. Szlovákiában jelenleg 1 197 000 nyugdíjast tartanak nyilván, õk adják az összlakosság 22 százalékát. (SITA)

Ing. Diana Dubovská

Pozsony. Tegnaptól mérnök Diana Dubovská (SOP) képviselõ, bár oklevelét csak egy hónap múlva veheti át. Férjének, Jozef Majskýnak kétszeres örömet jelentett a tegnapi nap: korábbi házasságából született fia, Erik is mérnök lett, ráadásul ugyanaz a bizottság vizsgáztatta, mint "nevelõanyját". Dubovská meglehetõsen szûkszavúan értékelte az államvizsgát: "Egész klassz volt" – mondta. (TASR)

Régi arcok a parlamentben

Pozsony. Újra bekerültek a parlamentbe Peter Kresánek és Peter Finïo. A volt pozsonyi fõpolgármester a frissen kinevezett belügyminiszter, Ivan Simko megüresedett helyére ülhet, Finïo a kormány integrációs alelnöke, Mária Kadlecíková helyét foglalja el. Kresánek az alkotmányjogi, Finïo pedig az egészségügyi parlamenti bizottság tagja lett. A miniszterelnök-helyettesi tisztségbõl az EU-támogatások körüli botrány miatt lemondatott Pavol Hamzíkot az Európai Unió és Szlovákia közös parlamenti bizottságának állandó tagjává választották. (SITA)

Elkelt Schuster rezsója

Pozsony. Elkelt az államfõ híres "kétplattnis" rezsója. A HZDS ifjúsági szárnyának ajándékát Rudolf Schuster bocsátotta árverésre egy internetes aukciós ház közremûködésével. Bár a kikiáltási árat egy koronában határozták meg, az elektromos tûzhely ára gyorsan elérte a 48 ezret; sõt szerdán – néhány órával az aukció befejezése elõtt – megközelítette a százezret. A cég kénytelen volt telefonon ellenõrizni a résztvevõk vásárlási szándékának komolyságát. A készüléket végül a gyártó cég, az ETA Slovakia vásárolta meg. (cTK)

Fico úgy érzi, ellopták ötletét

Pozsony. A Smer képmutatónak tartja a KDH kormánykarcsúsításra vonatkozó ötletét. Robert Fico pártelnök elmondta, tavaly javasolt hasonló lépéseket, de a kereszténydemokraták nem is reagáltak. Fico továbbá kifejtette, hogy egy évvel a választások elõtt egy kormányzásban részt vevõ párt nem léphet fel ellenzékiként. Azt tartaná helyesnek, ha a KDH kilépne a koalícióból és az elõrehozott választások elõtti kampányban hozakodna elõ ötleteivel. (TASR)

Infovek – "mindenki net"

Pozsony. Ne csak a diákok, pedagógusok, hanem a szélesebb nyilvánosság részére is tegyék hozzáférhetõvé az oktatásügyi tárca Infovek programja révén telepített iskolai számítógépes és internet-szolgáltatásokat, javasolja Eva Rusnáková (SDKÚ) képviselõ. Rusnáková már Milan Ftácnik oktatási miniszterrel is tárgyalt, szerinte így a legeldugottabb települések lakosai, intézményei is hozzáférhetnének a világhálóhoz, az iskolák pedig a használati díjat internetes osztályok fenntartására fordíthatnák, és a gépek szakmai felügyeletével megbízott személyek (akár diákok) munkáját is honorálhatnák. (kor)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG