Kedd, 2001. május 29. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 122. szám

A kishatárforgalom lehetõvé tétele kevés befektetést igényel, ám annál jelentõsebb a hozadéka

A szlovák–magyar államhatáron még mindig túl kevés határátkelõ mûködik. Bár mindkét ország részérõl megvan a szándék, hogy jobbítsanak a helyzeten, az anyagi források szûkössége miatt csak nagyon lassan javul az áteresztõképesség. Különösen a kishatárforgalom lehetõsége hiányzik.

Noha a szlovák–magyar államhatár majdnem kétszer hosszabb, mint a lengyel–szlovák, az elõbbin mégis jóval kevesebb határátkelõ van, mint az utóbbi határszakaszon. Az elmaradás különösen a kishatárforgalom kategóriájában szembetûnõ, pedig ez utóbbi lehetõvé tételének anyagi vonzata nem számottevõ. Az 1996 decemberében aláírt szlovák–lengyel kishatárforgalmi szerzõdés értelmében a határ menti 15 kilométeres körzetben állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkezõ személyek személyazonossági igazolvánnyal léphetik át a határt személyforgalmi céllal (a teherforgalom nem engedélyezett). Sõt, a szerzõdés lehetõvé teszi a mezõgazdasági munkaeszközök regisztrált forgalmát is. 2000 júliusától érvényes az a szerzõdés is, amely alapján 22 helyen turistaösvényeken is látogathatják egymást Szlovákia és Lengyelország lakosai; ez esetben ugyan kizárt a motoros jármû használata, viszont elegendõ a személyazonossági igazolvány felmutatása. E pozitív példák jelzik, hogy kis ráfordítással is lényegesen meggyorsítható a rokoni, baráti kapcsolatokat erõsítõ, a határokat valóban légiesítõ, csak a két szomszédos állam polgárai által használható határátkelõk megnyitása.

A szlovákiai magyar szakértõk, az ügyben érintett dél-szlovákiai polgármesterek nem egyszer összefogva a határ túloldalán lévõ magyarországi kistérségek, önkormányzatok vezetõivel, feltérképezték, vajon a szlovák–magyar államhatáron hol lehetne a legkönnyebben, legkisebb ráfordítással határátkelõket nyitni. Értesüléseink szerint a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetének is eljuttatott dokumentum a következõ megállapításra jutott: öt helyen, konkrétan Bódvavendégi (Hostovce)–Tornanádaska, Tajti (Tachty)–Cered, Perbenyik (Pribenik)–Lácacséke, Dunaradvány (Radvaò nad Dunajom)–Neszmély és Kolozsnéma (Klizská Nemá)–Gönyü között tûnik legkönnyebbnek az új határátkelõk megnyitása. Pontosabban a Bódvavendégi–Tornanádaska határátkelõ már megnyílt a szlovák és a magyar állampolgárok számára, azonban nem teszi lehetõvé a teherforgalmat. Az érintett régióban élõk azt szeretnék, ha a határátkelõt nemzetközivé tennék. A szlovák fél is foglalkozik a problémával, a belügyminisztérium illetékes osztálya által kidolgozott jelentés tételesen elemzi, hogy az egyes határátkelõk milyen szereppel bírnak, milyen potenciális fejlesztésre számíthatnak, viszont az ehhez szükséges pénzügyi keret elõteremtése egyelõre nem ismert.

Érdemes elidõzni a Bódvavendégi–Tornanádaska határátkelõ eseténél, ugyanis ezen a példán jól bemutatható, hogy egy ilyen beruházás milyen pozitív hatással lehet az adott térség gazdaságára. E régióban az évek során létrejött a szlovákiai Bódva-völgy és a magyarországi Cserehát közös Euro-mikrorégiója. Az országhatár által kettészelt területen a határ mindkét oldalán turisztikai attrakciók találhatók, a határ két oldala között az árucserének több évszázados hagyományai vannak, a jelenlegi termékstruktúra pedig számos együttmûködési lehetõséget rejt magában, például a tejtermék-ellátásban, a faiparban, a turizmusban és a gyógynövénytermesztésben. A Torna-vidéki Kistérségi Fejlesztési Társulás által kidolgozott dokumentumban – amelyet 2001 márciusában eljuttattak Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is – a következõ érveket hozták fel a határátkelõ nemzetközivé alakítása, és a legalább 10 tonna raksúlyig a teherforgalom számára történõ megnyitása érdekében: "A két térség, benne három városával (Edelény, Szendrõ és Szepsi), valamint közel 50 községével külön-külön nem ad versenyképes piaci méretet, de együttesen, a maga 70 ezres lakosságával és 80 ezer hektár területével, a fogyasztó-, a munkaerõ- és termékpiacot, illetve a helyi adottságok diverzitását tekintve már megteremthetõk a fenntartható fejlõdés alapjai, a versenyképesség feltételei – ha ehhez adott a nemzetközi kapcsolat és együttmûködés színtere. (...) Ahhoz azonban, hogy a meglévõ erõforrásainkat hasznosítani tudjuk, életképes ipari, mezõgazdasági, turisztikai és egyéb szolgáltató vállalkozásokra van szükségünk. Ezzel szemben a vállalkozások száma, sûrûsége és tõkeereje a határ mindkét oldalán az országokon belül a legalacsonyabb. A határ menti együttmûködés továbbfejlesztését indokolja, hogy a szervesen összetartozó természeti kistáj országhatár által kettéválasztott része gazdasági értelemben jól kiegészíti egymást."

A meggyõzõ érvek, a határátkelõ gerjesztette kölcsönös elõnyök ellenére egyelõre késik a megvalósítás. A késést hivatalosan pénzhiánnyal magyarázzák. Molnár Oszkár, a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megye országgyûlési képviselõje közölte, a nemzetközi határátkelõkre komoly elõírások vonatkoznak, ezért a kiépítés 2 milliárd forint körüli összeget emészt fel. Valóban, egy-egy korszerû határátkelõ megvalósítása több 10 millió koronába kerül. Például az utóbbi évek egyik legdrágább beruházása, a Horvátjárfal(Jarovce)–Köpcsény (Kittsee) határátkelõ 627 millió korona költséggel épült. Felmerül azonban egy további fejlemény: ha Szlovákia és Magyarország a jelenlegi ütemben halad tovább az Európai Unióba, akkor 2005 tájékán mindkét ország beléphet kontinensünk legfontosabb gazdasági és politikai szervezetébe. Ebben az esetben pedig nem lesz szükség a határátkelõkre, amelyeket csak az Európai Unió határán, esetünkben a szlovák–ukrán határon kellene a jelenleginél jobban kiépíteni és megerõsíteni. Ilyen szemszögbõl nézve talán az volna a legokosabb, hogy a különösebb tõkét nem igénylõ kishatárforgalmi határátkelõkre összpontosítanánk, melyekbõl záros határidõn belül a lehetõ legtöbbet nyitnánk Szlovákia és Magyarország között.

KOMMENTÁR

Az áprilisi felmérések szerint a lakosság több mint fele számít arra, hogy a következõ tizenkét hónapban rosszabbodik anyagi helyzete. A lakosság volt már borúlátóbb is ebben a választási ciklusban, de ez nem változtat azon, hogy a végrehajtó hatalom munkáját bizakodva értékelõk mindössze 10 százaléknyian vannak Ez a részarány a múlt év októberében még 20 százalék körüli volt. Még az optimisták szerint is csupán kissé javul az ország gazdasági állapota. Minden tíz megkérdezettbõl kilenc számol újabb drágulással. Az ország mérvadó közgazdászai ugyanakkor egyelõre nem tartanak rohamos pénzromlástól. A lakosság többsége nem olvas gazdasági elõrejelzéseket, és még ha olvasna is, inkább saját pénztárcája alapján alkotja meg jövõképét. Nehéz elképzelni, hogy a 20 százalék körüli munkanélküliség, az akadozó reformok, a mezõgazdaság rossz helyzete, a csõdbe jutó vállalatok stb. láttán az átlagember optimistábbra hangolódjék. Ez még akkor sem várható el tõle, ha a makroökonómiai mutatók alakulásától bátorított gazdasági vezetõk erre buzdítják. Hiába emelkedik a reálbér, ha ez többnyire az újabb elbocsátások következménye. Persze, ahol korszerûsítik a termelést, ott elbocsátások is vannak, a baj csak az, hogy a felszabaduló munkaerõnek tõke híján alig teremtõdik új munkahely. Csordogál ugyan a külföldi tõke, de korántsem olyan mértékben, amilyenre a nemzetközi gazdaságban lejátszódó folyamatok által rendkívül könnyen sebezhetõ szlovák gazdaságnak szüksége lenne. Azt ugyanis a Nemzetközi Valutaalap is belátja, hogy a nyugati országok gazdasági növekedésének lassulása kedvezõtlen hatással van a szlovák gazdaságra. Ha tüsszent az amerikai gazdaság, a szlovák minimum belázasodik. Az átlagember azonban nem gondolkodik ilyen összefüggéseken, õ csak azt tapasztalja, hogy jövedelmébõl egyre kevesebbre futja. Nem is lenne baj a világgazdasági összefüggések kisember általi mellõzése. Az viszont szomorú, ha az ország gazdasági állapotáért felelõsök is figyelmen kívül hagyják ezt a körülményt.

Gerhard Schröder német kancellár rendhagyó ausztriai látogatásának számunkra az a legfontosabb üzenete, hogy vendéglátójával, Wolfgang Schüssellel ismét megerõsítették, ragaszkodnak az újonnan csatlakozó országok munkavállalói számára megszabott 7 évi átmeneti idõszakhoz. Mivel a legutóbbi osztrák nyilatkozatok arra engedtek következtetni, hogy Bécs esetleg enyhítene hajthatatlanságán, Schröder hamar a "helyes irányba" terelte partnerét. De nem ezért volt rendhagyó a látogatás, hanem politikai üzenetei miatt. Szokatlan a nemzetközi diplomáciában, hogy a kapcsolatjavítónak is beharangozott legfelsõbb szintû látogatás a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben inkább növelje a feszültséget. Esetünkben ez történt, ha nem is a két ország között, az osztrák belpolitikában máris érzékelhetõ ilyen hatás. A német–osztrák viszony a Haider-féle Szabadságpárt kormányba kerülése miatt a Béccsel szemben elrendelt uniós diplomáciai blokád miatt élezõdött ki. Schröder ezt most sem volt hajlandó hibának nevezni – más EU-országokkal és nem utolsósorban Schüssel véleményével ellentétben. És nemcsak a szabadszájú Haider szidta a látogatás után a német kancellárt, több osztrák lap is úgy ítélte meg, hogy Schröder az erõsebb fél pozíciójából akart Bécsnek diktálni. Ami végképp szokatlan volt: több idõt töltött az ellenzéki szociáldemokratákkal mint Schüssellel, ami tényleg nem a legbarátságosabb aktus a házigazda iránt. Pedig Schüssel Néppártja a hagyományos konzervatív politikai erõk közé tartozik, s korábban évtizedeken át a szocdemekkel nagykoalíciót alkotva kormányozta Ausztriát. Schröder magatartása üzenet is volt, egyrészt az Unió – például Berlusconi Itáliája –, másrészt a csatlakozni vágyók felé: a demokrácia alapkérdéseiben a német kormány nem enged az elveibõl. Több tagságra vágyó országban lesznek belátható idõn belül választások, értsünk hát belõle. Abból, hogy Schröder az újfasisztának tartott Haider-féle párt kormánytagjaival találkozni sem volt hajlandó. További összefüggés: Schröder hozzávetõleg egy hónappal ezelõtt ismertette az Ejövõjével kapcsolatos elképzeléseit, s az általa vázolt reformokat a többiek fanyalogva fogadták. Azzal vádolták Schrödert, hogy német vezénylet alatti európai szuperállam és európai szuperkormány megteremtésére törekszik, pedig a kancellár csupán átláthatóbbá tenné az Unió kormányának (EB) mûködését, másrészt ellenõrizhetõbbé a parlament (EP) szerepének növelésével. Leegyszerûsítve: egy normális parlamenti demokrácia mûködési elemeit vetítené ki uniós méretekre.

OLVASÓI LEVÉL

Háromgyermekes anya lévén mindig kellemes, szívet bizsergetõ érzés tölt el, ha Anyák napján gyermekeink mûsorral köszöntenek bennünket. Galántán ez hagyomány, s a Kodály Zoltán Alapiskola tanulói idén is színes mûsorral kedveskedtek az édesanyáknak, a nagymamáknak. Tíz éve veszek részt kultúrmûsoraikon, s merem állítani, hogy az idei az egyik legszínvonalasabb Anyák napja volt, s ezért köszönet illeti az iskola összes pedagógusát és diákját. Sajnos azonban az örömbe üröm is vegyült. Nem élvezhettük ugyanis a kétórás mûsort, hiszen szinte az elejétõl a végéig folyt a "népvándorlás". Amint a csemete végzett produkciójával, az anyuka, az apuka, a nagymama, a gyerekek, a rokonság célba vette a kijáratot, s kopogva-sustorogva, félhangosan véleményezve a hallottakat, otthagyott csapot-papot. S hogy a színpadon épp egy megható verset szavalt valaki? Kit érdekelt?! Saját gyermeküket már látták, a többi meg nem számít... Pedig a mûsor végignézve alkotott nagy hozzáértéssel összeállított egészet. Érdekes volt, mindenki megtalálhatta benne a kedvére valót. Nem tudom, ki hogy van vele, de én felháborítónak tartom, hogy valaki már 20 perc után szedelõzködni kezd (nem az autóbuszra sietõ vidékiekre gondolok!), nem törõdve azzal, hogy megzavarja mások esztétikai élményét. Az ilyen türelmetlen ember inkább maradjon otthon, hagyja, hogy mások élvezzék a mûsort. Illetlenség ez a felkészítõ pedagógusokkal, s nem utolsósorban a függöny mögött izgatottan toporgó kis szereplõkkel szemben is.

Futó Mária, Galánta

TALLÓZÓ

Rudolf Schustert mint egykori kassai regionális politikust mindenki elismerte, így sokat tehetett a városért, állítja Marián Lesko, a lap publicistája. "Ám amit polgármesterként tehetett, nem teheti államfõként. Az ugyanis nem az ország igazgatója, s ezért a kormányfõ és a miniszterek sem beosztottai. Eddig nem ismert, hogy a kormánytagok közül bárki is megtagadta volna megfelelni neki mindabban, amire alkotmányos és törvényes joga van. Csak az alkotmány adta jogállásukat védik, mert ha nem ezt tennék, az elnök konkrét feladatok tömkelegével halmozná el õket, második országjelentése ugyanis arról tanúskodik, milyen sok konkrét kérdésben van határozott véleménye. Ha az egyes tárcák az õ kívánságait kezdenék teljesíteni, az államfõ minden napja ellenõrzési nappá változna" – hangsúlyozza Lesko. Bírálóan hozzáteszi, az 1999-es országjelentés még államfõhöz méltó volt, a most elmondott viszont "már csak olyan dokumentum, amely a szerzõje és elõadója színvonalának felel meg".