Szombat, 2000. december 23. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 296. szám

Igaz ugyan, hogy Katalin tocsogott, és karácsonykor fagyni fog, ám hó aligha hull majd

Pozsony. Az idõjárás egész évben hálás téma, ám karácsony elõtt valóban mindenkit foglalkoztat annál az egyszerû oknál fogva, hogy a fehér karácsony a legszebb. A meteorológusok szerint most erre aligha van kilátás, csak abban reménykedhetünk, hogy ezúttal tévednek.

Igaz ugyan, hogy Katalin tocsogott, és valószínû, karácsonykor fagyni fog, ám annak kicsi a valószínûsége, hogy vastag hótakaró borít majd mindent. A meteorológusok a következõ három napra hideg, téli idõt jósolnak, viszont havazásra csak elvétve, és inkább csak a magasabban fekvõ területeken lehet számítani. Ehelyett gyakoribb lesz a napsütés.
Sajnos, azok sem vigasztalódhatnak, akik a hegyekben töltik az ünnepeket, hiszen a hóréteg vastagsága csak néhány helyen éri el a 30 centimétert, síelésre pedig csak a Csorba-tónál alkalmasak a feltételek. Meglepõ, hogy a legmagasabban fekvõ sípályán, a Lomnici nyeregben is legfeljebb hógolyózni lehet. A mínusz tíz fok körüli hõmérsékelet azonban lehetõvé teszik a mûhó alkalmazását.
Mivel a síközpontok üzemeltetõi a karácsonyi ünnepek alatt mindenképpen szeretnék megnyitni a síidényt, három-négy napja a Magas- és az Alacsony-Tátra lejtõit folyamatosan hóágyúkkal bombázzák. Mégis elképzelhetõ, hogy igyekezetük a sok mûhó semmiért munkacímet kapja, a hegyi üdülõk üzemeltetõi ugyanis elõre rettegnek a gyenge szezontól. Ehhez nemcsak a hóhiány, hanem az is hozzájárulhat, hogy a Magas-Tátrát évrõl-évre elárasztó orosz és ukrán újgazdagok idén elkerülik Szlovákiát a vízumkényszer bevezetése miatt. Egyetlen vigaszuk az lehet, hogy akik már elõre szállást foglaltak, elmennek telelni, ha lesz hó, ha nem.
De vissza a karácsonyhoz, és azokhoz, akik számára az ez év legszomorúbb ünnepe. A különféle jótékonysági szervezetek, szeretszolgálatok, menhelyek idén is megszervezik a hajléktalanok karácsonyát. Viszonylag új nak számít az Ételt fegyverek helyett elnevezésû szervezet kezdeményezése. A szervezetnek már több csoportja mûködik Szlovákiában, csakúgy, mint a világ számos országában, aktivistáik ma is igyekeznek majd több város utcáin megállítani az utolsó karácsonyi ajándékokért rohahnókat, hogy élelmiszert gyûjtsenek a hajléktalanoknak. Filozófiájuk szerint csak akkor érezhetjük át az ünnep meghittségét, a biztonságot nyújtó otthon melegét, a családtagok szeretetét, ha ételünket megoszjuk az arra rászorulókkal.

A statisztikák szerint a gyermekeket érõ balesetek 40 százaléka nem a játszótéren, hanem otthon történik, és az arány tovább növekszik karácsony idején. Az ünnepek utáni tudósítások közül sosem hiányoznak a karácsonyfatüzek, további veszélyforrást jelentenek a villanyégõk, a gyertyával díszített adventi koszorúk, a csillagszórók. Nem kisebb veszélyforrás a konyha sem, ahol ilyenkor a legnagyobb a sürgés-forgás, hiszen a háziasszonyok figyelme az ünnepi vacsorára és az ajándékok becsomagolására korlátozódik.

A legmeghatározóbb karácsonyi élményem az volt, amikor apám az ünnepi asztalhoz ültetett egy koldust – mondja Bárdos Gyula

Pozsony. Hogyan és hol töltik a politikusok az ünnepeket, az ajándékozással kapcsolatban milyen fogásokat alkalmaznak, s melyik a legmeghatározóbb karácsonyi emlékük – errõl faggattunk néhány ismert közéleti szereplõt.
Csáky Pál arról, hogy lányai mit találnak majd a fa alatt, illetve mit szeretne õ kapni, titokzatosan csak annyit mondott: általában elõre megbeszélik, hogy mi az, amire a családnak feltétlenül szüksége van. "De mindig van meglepetés is, amirõl senki sem tud" – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes. A családfõnek idén állítólag nem voltak komoly kérései. "A család tagjai ártatlan beszélgetésekkel elõre felmérik, hogy örülnék-e egy általuk kiszemelt könyvnek, vagy egy CD-nek, így nagyjából sejteni lehet, milyen ajándékot kapok." Csákyék az idén is Pozsonyban, a legszûkebb családi körben ünnepelnek. Hagyományos ünnepi asztalukról nem hiányzik majd a bejgli és a hal sem. A családfõ – saját bevallása szerint – csak a hallal kapcsolatos munkálatokba kapcsolódik be, a többi konyhai teendõ, valamint a nagytakarítás a lányok feladata. "Nem azért van négy lányom, hogy én készítsem a bejglit" – jegyezte meg Csáky.
Dolník Erzsébet gyermekei és négy unokája körében fogja tölteni a karácsonyi ünnepeket. Hozzávetõleg fél évente jön össze a család apraja-nagyja, ezért számomra a legnagyobb ajándék a meghitt, otthoni légkör – vallja az MKP képviselõje. Nem is annyira kedves, mint inkább emlékezetes, sõt megrázó gyermekkori emlékként õrzi azt a második világháborús karácsonyi estét, amikor Lévánál állt a front. "Nem volt se karácsonyfánk, se szaloncukrunk, de anyánk a lehetõségekhez mérten bebiztosította az ünnepi hangulatot: a falra egy kockacukorral díszített fenyõágat erõsített fel." – idézi a múltat Dolník Erzsébet.
Bugár Béla szigorúan családi ünnepként tartja számon a karácsonyt. "Legfeljebb István napján, azaz 26-án szánjuk rá magunkat rokon- és baráti látogatásra, és csak mértékkel" – enged korlátozott bepillantást az ünnepek magánéleti vonatkozásaiba a parlament alelnöke. Karácsonyi emlékek közt kutatva Bugár azt meséli el, miképpen dõlt ágynak náthával a somorjai tûzoltó zenekar rátarti muzsikálása miatt. "Alkalmi Jézuskaként éppen a fát díszítettük, amikor meghallottam, hogy a rezesbanda kint játszik az utcán. A kíváncsiságom kicsalogatott az udvarra, úgy ahogy voltam, egy szál lenge otthonkában." – dideregtet meg a történettel Bugár. A hangulatot fokozandó, még egy üveget is kivittünk a muzsikuskedvû tûzoltóknak, és néhány vidám percet közösen töltöttünk el a ház elõtt. Persze, ennek a tréfás-hangulatos közjátéknak is meg volt aztán a böjtje, mivel Szilveszterre teljesen benáthásodtam – hanzik a karácsonyi sztori szomorkás poénja.
Duka Zólyomi Árpád szintén szûk családi körben ünnepel. "Karácsony elõtt általában megegyezünk, hogy mindenki csak egy ajándékot kap. A szóbeli szerzõdést azonban mindannyian megszegjük" – vallja be az MKP elnökhelyettese. A felidézett emlékek közt válogatva Duka Zólyominak hiányérzete egy vonatkozásban támad, ha visszagondol a több mint tíz évig tartó és hozzávetõleg tíz éve befejezõdött szovjetunióbeli kiküldetésére: "Dubnában egy dolog hagyományosan be volt biztosítva. Az ottani karácsonyokat mindig fehérre meszelte a hó. Akkoriban az oroszok nem ünnepelték a karácsonyt, s kissé irigykedtek is ránk az otthonról hozott szokásaink megõrzése miatt. Persze, a rendszerváltozás után már Oroszországban is megtartják az ünnepet, igaz, a pravoszláv hagyományoknak megfelelõen a miénkhez képest csak 14 nappal késõbb." – kalauzol el Duka Zólyomi a politikával átszõtt kultúrtörténet rengetegében.
Bárdos Gyula hagyományõrzõ, mi több konzervatív ember lévén ragaszkodik ahhoz, hogy a karácsonyt családi körben töltse. "Igyekszem ilyenkor bepótolni az évközben felhalmozott elmaradást, s ezért semmilyen más programot nem tervezek be" – adja tudtunkra az MKP parlamenti frakciójának vezetõje, a karácsonyi kikapcsolódást illetõen nem ismer tréfát. Meghatározónak tartja Bárdos azt a gyermekkori élményt, amikor édesapja betessékelt a házba egy koldust, s az ünnepi asztalhoz ültette. "A meghatódott illetõ nagyon jól érezte magát, mivel családtagként fogadtuk. Azóta is gyakran fordul elõ, hogy a karácsonyi asztalunknál az ünnepeket egyedül töltõ barátok, ismerõsök foglalnak helyet" – példázza történetével Bárdos Gyula, a karácsony a család és a szeretet ünnepe is. (gyor, sárp)