Csütörtök, 2000. december 21. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 294. szám

Kemény évet zárt Szlovákia az európai uniós integráció szempontjából, ám a neheze még hátra van

Rendkívül jelentõs volt Szlovákia számára a 2000-es év az európai integráció szempontjából. Februárban, a portugál elnökség idején, az Európai Unió (EU) tavalyi helsinki csúcstalálkozóján született döntés alapján Pozsony megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat.

Szlovákiának mindössze tíz hónap alatt sikerült a 29-bõl 16 fejezetet megnyitnia, s ezekbõl elõzetesen 10-et le is zárt. Ezek a statisztika, a kis- és középvállalkozások, a tudomány és kutatás, az oktatás és mûvelõdés, a közös védelmi és külpolitika, a külkapcsolatok, a halgazdaság, az iparpolitika, az egészség- és fogyasztóvédelem, a kultúra és az audiovizuális politika fejezete. "A csatlakozási tárgyalások elsõ évével elégedettek lehetünk, a 16 megnyitott és 10 lezárt fejezet megfelel elvárásainknak" – mondta november végén Brüsszelben Eduard Kukan külügyminiszter. "Szlovákia a tipikus példája annak, hogy nem mûködik a csordaszellem, s lehetõség van a tárgyalásokban elõrehaladottabb országok utolérésére" – értékelte a helyzetet az Európai Bizottság (EB) bõvítési biztosa, Günter Verheugen.
Szlovákia a lezárt 10 fejezettel második az úgynevezett helsinki csoportban, csak Málta elõzi meg a maga 12 fejezetével. Lettország 9, Bulgária 8, Litvánia 7, Románia 6 területet tudhat maga mögött. La Valetta és Pozsony karnyújtásnyira van az 1998 óta tárgyaló elsõ, úgynevezett luxemburgi csoport "leggyengébbjeitõl", Csehországnak és Lengyelországnak eddig 13 fejezetet sikerült lezárnia; a legjobb helyzetben, 17-tel, Ciprus van.
Jövõre azonban a legnehezebb fejezetek – mezõgazdaság, környezetvédelem és regionális politika – várnak Szlovákiára. Ezeken a területeken a leghiányosabb az ország jogrendszere, amit az EB novemberi értékelésében erõsen bírált. Emellett figyelmeztetett az alkotmánymódosítás elkerülhetetlenségére, a bíróságok függetlenségének megerõsítésére és a közigazgatási reform végrehajtására. Ján Figel szlovák fõtárgyaló szerint legkésõbb márciusig meg kell tenni a szükséges lépéseket a brüsszeli figyelmeztetéssel összhangban, különben ennek a kormánykoalíciónak már a választási idõszak végéig nem sikerül elfogadtatni a nélkülözhetetlen törvénymódosításokat, ami jelentõsen csökkentheti Szlovákia integrációs esélyeit.
Novemberi országjelentésében az EB elõször írta Szlovákiáról, hogy piacgazdasága mûködõ, még akkor is, ha csak az állt a jelentésben, hogy annak lehet tekinteni. A második koppenhágai feltétel, mely szerint az ország gazdaságának késznek kell lennie a konkurenciaharcra az Epiacán is, 3-4 éven belül teljesülhet. Az Unió azonban kifejezte elégedetlenségét a költségvetési mutatók miatt, konkrétan a jövõ évre tervezett hiány valószínûleg magasabb lesz a GDP elõre jelzett 3,9 százalékánál; élesen bírálta a tervezett államháztartási hiányt, amely "ellentétes a fiskális politika céljaival", ami megingathatja a törékeny makroökonómiai eredményeket, fõleg a 2002-es választások elõtt. Dicséretre is futotta Brüsszeltõl; pozitívan értékelte az ország egyre javuló gazdasági teljesítményét. Becslései szerint a GDP növekedése jövõre elérheti a 3,1 százalékot, 2002-re pedig akár 4,1 százelékot is, jövõre az infláció az átlagos 6 százalékra csökkenhet, 2002-ben 4,5 százalékos lehet.
A decemberi nizzai csúcson az uniós tizenötök négynapos maratoni tárgyalás után – ha nem is száz százalékra – megegyeztek a belsõ reformban, ami az új államok csatlakozásának elõfeltétele. A reform végrehajtása után az EU-nak késznek kellene lennie 12 ország csatlakozására. Bármilyen rossz is a nizzai szerzõdés (több nyugat-európai lap szerint a legrosszabb az Európai Unió történetében), lehetõvé teszi, hogy 2003. január elsejétõl nyitva legyen az Ekapuja a legfelkészültebb országok elõtt. A kérdés csupán az, hatékonyan tud-e mûködni az Unió 25 vagy 27 tagállammal is. A franciaországi csúcstalálkozó után kiderült: Szlovákiának a többi tagállamhoz hasonlóan egy tagja lesz az Ekormányában, vagyis az Európai Bizottságban, legalábbis addig, amíg 27 tagúvá nem válik az "európai család". Azután csökkentik a biztosok számát, s rotációs alapon delegálják az országok a "minisztereket". A szerzõdés elõzetes szövegébõl kiderül az is, hogy az EMiniszteri Tanácsában 7 szavazata lesz Pozsonynak, 13 képviselõt küldhet az Európai Parlamentbe, s kilenc széke lesz a Gazdasági és Szociális Tanácsban és a Régiók Tanácsában.
Nizzában az Evezetõi elõször jelölték meg a lehetséges csatlakozási idõpontokat. A csúcstalálkozó záródokumentumában kifejezték reményüket, hogy a mostnai tagjelöltek némelyike már részt vehet a 2004 nyarán esedékes európai parlamenti választásokon. Szlovákiának azonban rossz hír, hogy az európai vezetõk egyre kevésbé támogatják a "nagy csoportos" bõvítést, az úgynevezett big banget. "Még soha nem hallottam a big bang ilyen egyértelmû elutasítását" – mondta Nizzában Anna Lindh svéd külügyminiszter, akinek országa január elsejétõl átveszi az Eelnökségét. Ezt támasztja alá a szerzõdés is, amely szerint amint 18 tagállama lesz az Uniónak, minden csúcstalálkozóját Brüsszelben rendezik. De az is elképzelhetõ, hogy a fizikailag és pszichikailag is fáradt európai vezérek reggel fél ötkor nem tudták, mit hagytak jóvá – ezt igazolhatják a jóváhagyott szöveg körüli bonyodalmak, amelyeket még ezen a héten tisztázniuk kell a tizenötök brüsszeli nagyköveteinek.
2001 sok mindenben döntõ év lesz Szlovákia szempontjából. Az elsõ félévben – a svéd elnökség idején – talán sikerül a maradék 13 fejezetet megnyitni. Stockholm megígérte a jelölteknek, hogy igyekszik a lehetõ legtöbb fejezetet lezárni. Õsszel aztán, az EB menetrendszerû értékelése megmutathatja, hogy Pozsony valóban utolérheti-e szomszédait, Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot, s az elsõk között zárja le a csatlakozási tárgyalásokat.
Szlovákia idei teljesítménye Kukan külügyminiszter szerint kötelezettséget jelent a jövõre nézve is. "Dicsérték dinamikánkat, de kemény munka vár még ránk. Éppen azért, mert idén ilyen jó a teljesítményünk, jövõre többet várnak el tõlünk" – mondta. Hozzátette: a parlamentnek, a kormánynak és más intézményeknek is óriási erõfeszítést kell tenniük, hogy megtartsuk jó hírnevünket, hiszen a jövõ év sokkal nehezebb lesz. "Brüsszel üzenete egyértelmû a kormánynak: minden tárcának maximális felelõsséggel kell kezelnie az uniós feladatokat, hiszen egyik reszort sem bújhat a kollektív kormány mögé, mert az Európai Bizottság nyelvezete nagyon konkrét" – mondta Kukan. (a TA SR alapján)

KOMMENTÁR

Az elmúlt évtized nemzetiségi viszályainak ismeretében kellemes élmény, mennyire békésen viseli a hazai társadalom szlovák fele a MOL belépését a Slovnaftba. Pedig valószínûleg keveset nyom a latban, hogy a Budapestrõl érkezõ menedzserek elsõ mondatukként soha nem felejtik el megemlíteni: a cég tulajdonképpen nemzetközi. A nyugalom fõ oka talán az, hogy a nacionalista indulatokat hagyományosan szító gépezet igazában nem képes megkerülni a tényt, hogy a presztizscéget azok adják "magyar kézbe", akiknek ezt annak idején tisztázatlan körülmények között Meciarék adták. A tegnaptól teljes jogú fõrészvényes MOL elõnyei egyébként józan megítélés alapján egyértelmûek. Az eddigi fõrészvényes Slovintegrát egyenrangú partnerként kezeli, és 2003 után is meghagyja neki az ellenõrzõ csomagot. A hazai gazdaság szempontjából pedig nem kell attól tartani, hogy a partner néhány száz millió dollárt csak azért áldoz fel, hogy szépen leépítse a konkurenciáját. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a MOL-családban a Slovnaftnak a szlovák, a cseh és a lengyel piac jut, ami bõven elég lesz a kapacitásai kihasználására. A másik oldalon viszont igénybe veheti a nagy háttér nyújtotta elõnyöket, amit egyébként a nyomasztó hitelállományának átszervezéséhez idén már részben ki is használt. A Slovnaft a kassai vasmû után a második olyan hazai meghatározó jelentõségû cég, amely megfelelõ nemzetközi kapcsolattal esélyt szerzett a piacon való megmaradásra. Sõt, talán a hazai tõkepiac is gazdagodik egy jó részvénnyel, hiszen ha minden igaz, a MOL számára hosszú távon elsõsorban a hagyományos módon elért haszon (osztalék, árfolyamnövekedés) lesz az üzlet. A Slovintegra a múltat egy tízszázalékos részvénycsomag visszaadásával igyekezett lezárni. Ez azonban óvatos becslések szerint is csak töredéke annak, amivel Meciarék a privatizáció során megrövidítették az ország népét. Legalább két éve azonban kénytelenek vagyunk elviselni az érzést, hogy ezen már nem lehet változtatni. Látva azonban a hasonló sorsú cégek agóniáját, elmondhatjuk: örüljünk legalább az ebben az idõben privatizált cégek jövõjének. Annak, hogy bért és adót fizetnek, és növekvõ termelésükkel részesei lehetnek a gazdaság megélénkülésének, vagyis a jobb életnek.

JEGYZET

Megfogadtam, hogy testi épségem érdekében december második felében szupermarketek, plazák és nagyáruházak közelébe se megyek, nem beszélve a kínai piacokról és a városok fõterein felállított bódéhadakról. Tegnap mégis a bepánikolt embermassza közepén találtam magam, amint könyékig az áruban válogatok színben, méretben és árban megfelelõt. Mert ím, eljött az ismeretlenül is annyit átkozott fogyasztói társadalom, itt a választás szabadságának illúziója, azt hisszük, szabad emberek vagyunk, mivel kéket, pirosat, sárgát egyaránt kosarunkba tehetünk, sõt kisebb és nagyobb közül is választhatunk, hogy az eperillatút ne is említsem. Az ország kezd átformálódni, a szeretet is elanyagiasodik, mértéke az ajándék nagyságában ölt testet. A vietkong árusok semmire sem használható használati tárgyairól és a kelet-európai kultúrkörnyezeti sajátosságként is felfogható giccsparádéról most nem szólnék, csupán két kedvencemet, a karácsonyfadísz-verzióban is kapható mini mézeskalács mobiltelefont és a Szûz Mária alakú gyertyát említeném. Méghogy nincsenek fantáziadús ajándékok… Egyébként fantáziátlanságunk bizonyítéka, hogy az egyik kassai áruház eladója szerint éves forgalmuk negyven százaléka karácsony környékére koncentrálódik, Kassa összes férfiemberét kistafírozhatnák a decemberben eladott ingekkel és nyakkendõkkel, de zokni és arcszesz is ipari mennyiségben fogy. Bármit el lehet adni, ha rákerül az akciós címke, közben pedig nyomják a fülünkbe a konzumzenét, és kellemes ünnepeket kívánnak a multicégek. Érdekes lenne kipróbálni, hányszor hallgatható meg emberhalál nélkül a Csendes éj és a Száncsengõ, én már most rángógörcsöt kapok, valahányszor meghallom õket. (Létezik már macskás változat is: helyes cicusok nyávogják az ismert dallamokat, a tavalyi kutyás CD sikerén felbuzdulva.) Egyszóval elpárolgott a maradék karácsonyi hangulatom is, sõt agresszivitásomat most mindjárt pár perces ufógyilkolással oldom fel, egy remek számítógépes játék segítségével. Ráadásul a körülöttem ülõk mind azt hiszik majd, hogy dolgozom.

OLVASÓI LEVÉL

Vízaknát ástam doborgazi kiskertemben, és másfél méter mélyen megmozdult alattam a talaj. Feltört a talajvíz. Úgy gondolná az ember, ahol ennyi víz van, ahol valóságos víztengeren úszik a vidék, ott az élet eme pótolhatatlan eleme eleve olcsó, merthogy könnyen, szinte ingyen hozzáférhetõ. Csakhogy tévedtem, mint már annyiszor. Tévhitembõl a Nyugat-szlovákiai Víz- és Közmûvek (ZSVAK) statisztikai kimutatása zökkentett ki, amely puszta véletlenségbõl került a kezembe. Ebben feketén és fehéren az áll, hogy a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban a legmagasabb egy köbméter ivóvíz elõállítási költsége: 33,23 és 35,40. Ugyanakkor Nyitrán 20,73, a Tapolcsányi járásban pedig 21 korona 37 fillérért "teremtik" elõ a vizet. (Adatok a ZSVAK kimutatásából 2000. június 30-áig bezárólag.)
Szándékosan tettem idézõjelbe, hogy teremtik, merthogy ez az olcsóbb tapolcsányi víz innen, a Csallóközbõl származik. Innen pumpálják 100-150 kilométerre, és mivel a mindenható, az Úr a világ megteremtése óta már nem sok kézzelfogható csodát tett, egy kisiskolás is tudja, a csõvezeték megépítése, és a víz 100-150 kilométerre való szállítása is pénzbe kerül, érthetetlen, hogyan kerülhet Tapolcsányban kevesebbe, mint nálunk. Hacsak nem úgy, hogy velünk, csallóköziekkel fizettetik meg a szállítást, a tapolcsányiak költségeit is. Így már összeáll a kép, és ismét megbizonyosodhattam egy régebbi felismerésemben, hogy minket itt úgy zsákmányolnak ki, ahogy csak akarnak. Az átkos kommunista idõkben éppúgy, mint ma. Ezek után már azon sem csodálkozom, hogy a Meciar-párti Ivan Topoli a parlamentben követeli, a csallóközi ivóvízkészletet és vízellátó rendszerét helyezzék selmecbányai kezelésbe. Tessék mondani, nem lehetne mindjárt a Brit Nemzetközösség vagy mondjuk Moszkva fennhatósága alá helyezni, és a bevételt valamelyik "jó hazafi" és derék párttag svájci Kajmán-szigeteki számlájára küldeni?
Palágyi Lajos,. Dunaszerdahely

TALLÓZÓ

Élezõdik a rivalizálás a közép-európai EU-tagjelöltek között, írja Paul Lendvai, az ORF kelet-európai kommentátora. Emlékeztet, a kelet-európaiak számára, akik a kommunizmus idején aggódtak nemzeti identitásuk megõrzéséért, Európa nem nosztalgikus fogalom, hanem álom, érthetõ, hogy a legtöbb tagjelölt sajtója üdvözölte a sok kivetnivalót tartalmazó nizzai kompromisszumot. De mivel ezeket az államokat csak a szovjet elnyomás kötötte össze, most rivalizálás van kialakulóban. A változásban élen járó Csehország, Lengyelország és Magyarország NATO-tagsága látens feszültségeket és fokozott kölcsönös érzékenységet okoz a térségben – írta Lendvai, kiemelve, hogy a tagjelöltek fokozódó differenciálása nyomán várható feszültségek a határon túli magyar kisebbségeket sújtják. Azok a politikusok, akiket a Nyugat garanciának tekint, belpolitikai viharok áldozatául esnek. Közép- és Kelet-Európában, különösen Szlovákiában és Lengyelországban teret nyernek a populista csoportosulások.