Csütörtök, 2000. december 21. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 294. szám

Egész napos rendezvénnyel ünnepelte megalakulásának harmincadik évfordulóját a Fókusz színjátszó csoport

Dunaszerdahely. Jól ünnepelni stílus kérdése. A Fókusznak sikerült. Nem a dicsõ múltat emlegették fel számosan, nem a csoport sikerekben gazdag pályafutására emlékeztek. Nem volt tehát tömjénfüst, könnycsepp is csak néhány.

A városi mûvelõdési központban megtartott egész napos rendezvény központi témája, így utólag megfogalmazva, inkább az a tágabb közeg volt, amelyben a Fókusz harminc éve létezik – azaz a hazai magyar színjátszás, azon belül is az öntevékeny színjátszó csoportok léte. Arról szólt a nap, amirõl a Fókusz története: játékos fejlõdésrõl, játékos munkáról (avagy munkás játékról), kreativitásról, akaratról, valamint arról, milyen utak vezet(het)nek tovább egy amatõr színjátszó csoportból, amelyet az adott esetben Fókusznak hívnak. Ennek megfelelõen alakult a nap programja is: délelõtt a legkisebbeket játszóház várta, majd pedig drámapedagógiai foglalkozások következtek, kis és nagy fókuszosoknak egyaránt.
A szlovákiai magyar hivatásos és amatõr színjátszás jelenét és jövõjét boncolgató szimpóziumnak is teret adott a rendezvény: Solténszky Tibor dramaturg bevezetõjében a tehetség felismerésérõl és ápolásáról szólt, valamint azt fejtegette, hogy színházaink arculatának megteremtése elképzelhetetlen koncepciózus rendezõk, dramaturgok nélkül. Czajlik József rendezõ szakos fõiskolai hallgató arra kérte a résztvevõket, felejtsék el végre azt az elképzelést, hogy a színház feladata a magyar szó megmentése, s fogadják el, hogy a színház elsõsorban a színházi formákról szól. Az öntevékeny mozgalom vizeire átevezve többen kifogásolták az éves országos rendezvények (fesztiválok, versenyek) szervezését, elsõsorban azért, mert sem a szakmai programok, sem a szórakozás szintjén nem megfelelõ a színvonaluk. Szóba került, hogy a Duna Menti Tavasznak a gyerekek számára inkább játékos seregszemlét kellene jelentenie: szerencsésebb lenne, ha a kisebbek nem versenyként élnék át, hanem könnyedebb bemutatkozásként, a rendezvény szigorúbb, szakmai része az értékeléssel együtt pedig a csoportvezetõknek szólna.
Késõ délután a megzenésített verseket elõadó Vándor együttes kívül azok a fiatalok mutatkoztak be, akiknek a pályája egykor a Fókuszban indult, mint például Gál Tamás, a Pozsonyi Színmûvészeti Fõiskola hallgatója, akit az elmúlt évadban a komáromi Jókai Színház több elõadásában is láthattunk, valamint Balaskó Edit, aki a komáromi társulat tagja. A rendezvény további részében, az esti programban Mátis Iván és Nagy Anikó, a fiatal elõadómûvészek Márai hazája elnevezésû idei versenyének elsõ és második helyezettje – szintén exfókuszosok – adták elõ a Kassán nyertes Márai-szövegeket. Ezt követõen a Fókusz jelenlegi tagsága lépett színpadra az idei Jókai Napokon nagydíjat nyert Fehérlófia címû elõadással.
Annak ellenére, hogy a Fókusz jubileumi rendezvénye a mának szólt, villantsuk fel legalább e helyütt a csoport mûködésének históriai dimenzióját: A Fókusz 30 éves története összefonódott Jarábik Gabriella nevével. 1970-ben, elvégezve a lévai óvónõképzõt, ahol a Juhász Gyula Irodalmi Színpad tagja volt, a Dunaszerdahelyi járásba került volt osztálytársaival megalakítja a Fókusz Irodalmi Színpadot – rendez, szerepel. 1979-tõl gyermekcsoportot mûködtet, a Kis Fókuszt, amely számos díjat nyert a Duna Menti Tavasz egyes évfolyamain. ("Az irodalmi színpad tagjai fokozatosan családot alapítottak, s egyre kevésbé voltak képesek teljes erõbedobással dolgozni a csoportban. Nekem is született két fiam, jártak velem a próbákra, s nagyon fogékonynak mutatkoztak. Arra gondoltam, ha szervezek egy gyerekcsoportot, megoldódnak a gondjaim: a gyerekeim is jól járnak, a színháznak is marad hely az életemben" – meséli.) 1988-ban már a dunaszerdahelyi magyar gimnáziumban mûködõ Fókusz diákszínpaddal, a Tanár úr, kérem címû elõadással nyeri el a Jókai Napok nagydíját. Az ificsoport azóta is mûködik, sõt, néhány éves kihagyás után a "kiscsoport" is újjáalakult, Fókusz Stúdió néven. Jarábik Gabriella azóta két együttest rendez, munkájához olyan kreatív és érzékeny segítõtársakat talált, mint Molnár Judit, aki az ificsoport megalakulása óta annak vezetõje, valamint Takács Tímea, aki immár három éve a kisebb gyerekekkel foglalkozik. Az õ tevékenységüknek hála folyhatnak folyamatosan a próbák, mert azt vallják, a rendszeresség elengedhetetlen az eredményes munkához.
Ennek a rendszerességnek évente látható a gyümölcse is: legyen szó kitûnõ vagy kevésbé sikerült produkcióról, az elvitathatatlan, hogy a Fókusz minden elõadása mögött remek csapatmunka, alapos szakmai és pedagógiai felkészültség áll. "Amikor a gyõri tanítóképzõ fõiskola hallgatója voltam, egy szemeszteren át drámapedagógiával is foglalkoztunk. Természetesen elõtte is rengeteg, a témába vágó könyvet olvastam, leginkább Gabnai Katalin módszere fogott meg – meséli Jarábik Gabriella. – Gyakran jártunk fesztiválokra, Magyarországra is, csapatokkal tartottuk a kapcsolatot – a tapasztalataimból is sokat tanultam. Az, hogy gyerekekkel foglalkozom, már az óvónõi hivatásom által is adott volt. 1974-ben a pedagógiai bábjátékkal kezdtem foglalkozni, többek között közremûködtem ennek meghonosításában a Duna Menti Tavaszon. A pedagógiai bábjáték közel áll a drámapedagógiához, két összefüggõ pedagógiai-mûvészeti ágról van szó: a báb, ugyanúgy, mint a játék, eszköz a gyerekek személyiségének a fejlesztéséhez, segít, hogy a gyermek elfogadja magát, hogy fejlõdjön a beleélõképessége, a beleérzõképessége. Természetesen mindig a gyerekek korához kell alkalmazkodni, és meg kell teremteni azt a miliõt, amelyben a gyerek biztos lehet abban: nem érheti semmi baj, ha a bábon vagy a szerepén keresztül megmutatja önmagát. Annak ellenére, hogy magam is gyakorló pedagógus voltam, soha nem úgy közeledtem hozzájuk, mint a tanáruk. Velem dolgozni lazább kapcsolatot jelentett – elsõsorban szabadságot, amivel a gyerekek képesek voltak élni. Felszabadulttá váltak, s nekem pont erre volt szükségem a közös munkához: hogy kreatívak legyenek, hogy véleményük legyen, s azt el is mondják. A csapatmunka nem csak egy-egy elõadás létrehozását jelentette, legalább ilyen fontos, sõt, fontosabb volt a gyerekek személyiségének, véleményének és életfilozófiájának a formálása – s bizonyos fokig a befolyásolása, de jó irányba – a nyitottabbá válás felé, hogy a világot sokféleképpen ismerjék meg. Természetesen személy szerint nekem is sokat adott a munka a Fókuszban: a gyerekek folyamatosan tréningben tudnak tartani. Amikor olyan helyzetbe kerül az ember, hogy éppen begyúrnák a húsdarálóba, a gyerekek akkor is elvárják, hogy mindenre naprakészen tudjon felelni, mindig újat mutasson, készenlétben legyen, akár a mûvészi munkáról, akár a mindennapi gondokról van szó. Megfelelni nem mindig lehet az elvárásoknak, de az ember igyekszik..."

Jövõ év április 23. és 25. között rendezik meg a Lehár Ferenc Nemzetközi Énekversenyt a zeneszerzõ szülõvárosában

Komárom. Lehár Ferencre, aki megújította a bécsi operett stílusát, aki olyan darabokat írt zenés színpadra, mint a Luxemburg grófja, A mosoly országa, ma is büszke a szülõváros, Komárom. Igyekszik is ébren tartani szellemét. Születésnapjához idõzítve rendezik meg a Lehár Ferenc Nemzetközi Énekversenyt. Teszik ezt azzal a többes szándékkal, hogy egyrészt a zeneköltõ emléke elõtt tisztelegjenek, másrészt, hogy a mûfajt népszerûsítsék, harmadrészt, hogy fórumot teremtsenek az ifjú tehetségeknek a megmérettetésre. Kell a fórum a mûfajnak is és a mûvelõinek is. Hiszen Szlovákiában a zenés mûfajok között nem olyan népszerû az operett, mint Ausztriában, Magyarországon, Oroszországban, Japánról nem is beszélve. Pedig olyan nagy operaénekesek is szívesen csempésznek be mûsorukba egy-egy Lehár-dalt, mint Montserrat Caballé, José Carreras vagy Kiri Te Kanawa. Operettet énekelni azon a fórumon is lehet, amely Középkelet-Európában egyedülálló, s amelynek Komárom ad otthont immár hatodik alkalommal. 2001. április 23. és 25. között rendezik meg a Lehár Ferenc Nemzetközi Énekversenyt, amelyre 2001. február 20-ig jelentkezhetnek szlovákiai, magyarországi, csehországi és természetesen bármely más országból érdeklõdõ énekesek. A jelentkezés csupán korhatárhoz van kötve, végzettséghez nincs, tehát nem feltétel a konzervatóriumi vagy a zenemûvészeti fõiskolai végzettség. Mivel e verseny egyik célja, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, férfiak esetében az alsó korhatárt 18, a felsõt 35, a nõknél az alsót 18, a felsõt 30 évben határozták meg a rendezõk.
A verseny háromfordulós. Az elsõ fordulóban az elõadó egy Lehártól szabadon választott áriával vagy dallal és egy másik, valamely klasszikus operettbõl szabadon választott áriával vagy dallal lép majd a közönség és természetesen a zsûri elé. Azok, akik továbbjutnak a második fordulóba, ugyancsak két szabadon választott dal elõadásával mérkõznek meg a továbbjutásért. Ez esetben egy klasszikusoperett-részletet kell választania kinek-kinek saját hazája zeneszerzõitõl, valamint egy dalt bármely klasszikus musicalbõl. A harmadik fordulóban, amelyben eldõl, kik kapják a Lehár Ferenc Nemzetközi Énekverseny díjait, már kötelezõ énekdarabokat kell bemutatni. A verseny – amely természetesen nyilvános – mindhárom fordulóját a tiszti pavilon dísztermében tartják. A háromnapos megmérettetést gálakoncert zárja majd április 26-án a városi mûvelõdési központban. A záróhangversenyen nagyzenekari kísérettel lépnek színpadra a VI. Lehár Ferenc Nemzetközi Énekverseny gyõztesei, valamint szlovák, magyar, osztrák vendégmûvészek.
Ha valakit csupán az éneklés öröme nem ösztönözne a részvételre, akkor talán a díjak összege is vonzóan hathat a jelentkezést illetõen. Az elsõ díj harminc-, a második húsz-, a harmadik pedig tízezer korona. Ezenkívül kiadják az operett legjobb elõadójának, valamint a musical legjobb elõadójának a díját: anyagiakban ez mindkét kategóriában tízezer koronát jelent. A produkciók sorsáról a nemzetközi zsûriben neves elõadók, zenészek, karmesterek és zenetudósok döntenek majd.

Mítoszok és szindrómák Leonardo Mona Lisája körül

Egy csaknem ötven évvel ezelõtti dokumentum szerint egy, a német hadseregbõl dezertált tiszt mentette meg a pusztulástól a második világháború idején a nácik által elrabolt Mona Lisát. A Louvre cáfolja, és Leonardo remekmûvének hányattatásait másképpen tálalja. A döntõbíró szerepét egy angol "mítosz-szakértõ" vállalta, de az újabb rejtélyrõl csak feltételezései vannak. William McKenzie a brit titkosszolgálat különleges egységérõl, a Special Operations Executive-rõl írt könyvében egy, a titkosítás alól nemrégiben feloldott dokumentum alapján meséli el a történetet, amelyet a londoni The Times rögtön felkapott. Az SOE azt állította, hogy a Mona Lisát a nácik az osztrák Bad Aussee közelében elrejtették egy sóbányába. Visszavonulásukkor felrobbantották volna a többi lopott mûkinccsel együtt, ha nem lépett volna akcióba egy bizonyos Albrecht Gaiswinkler, aki megszökött a Wehrmachttól, csatlakozott a francia ellenálláshoz, majd együttmûködött a brit titkosszolgálattal. Gaiswinkler a háború utolsó heteiben visszatért Németországba, és sok borsot tört a nácik orra alá. Visszaszerzett számos mûkincset is, köztük a Mona Lisát. A Louvre illetékesei mindezt cáfolták. A múzeum ugyan tud Gaiswinkler létezésérõl, de tagadja, hogy a Gioconda valaha is a nácik kezében lett volna. Saját változatuk szerint 1939. augusztus 28-án a franciák maguk vitték el a képet a múzeumból, és többi 4000 mûkinccsel együtt öt francia kastélyban rejtették el. Egy állítás, egy tagadás, mindkettõ hitelesnek tûnõ forrásból. A milánói Corriere della Sera döntõbírónak Donald Sassoont, a londoni Queen Mary and Westfield College professzorát kérte fel, aki szakértõje a kép körüli mítoszoknak. A professzor nem ismeri a Gaiswinkler-verziót, ismeri viszont a hírverés technikáját. Véleménye szerint ez a hír is egyike azon fogásoknak, amikor a mûalkotás hírnevét használják fel egy áru, jelen esetben McKenzie könyvének eladására. Sassoon, aki nemrégiben tartott elõadást a kép népszerûségérõl Bolognában, az Umberto Eco által vezetett kulturális központban, alaposan tanulmányozta mindazokat a mítoszokat és szindrómákat, amelyek körülveszik a Mona Lisát. Legenda szól arról is, hogy Leonardónak annyira megtetszett saját mûve, hogy másolatot készített róla, amit azóta is keresnek. De legjobban az döbbenti meg, hogy mennyien használják ki a kép szépségét, hogy "Mona Lisa hátán érkezzenek el a sikerhez". Az utóbbi 20 évben Leonardo mûve több mint ezer reklámkampányban szerepelt. És a végsõ paradoxon: a Gioconda lesz minden alkalommal híresebb.

VÁVÁVÁ – ezt a fantáziamozgató címet viseli Szarka Tamás elsõ kötete. A népszerû Ghymes zenekar szövegírója, énekese és zenésze elõször jelentkezik önálló kötettel. A játékos szófordulatokban bõvelkedõ versek mellett jó néhány közkedvelt Ghymes-dal szövege is helyet kapott a bemutatkozó könyvecskében, köztük a zenekar legújabb, héhány hete napvilágot látott CD-je, a Smaragdváros dalszövegei is olvashatók a VÁVÁVÁ-ban. A cím egyébként – bármennyire meglepõ – pontos idézet a kötet egyik versébõl. A verseskötet Budapesten jelent meg a Szellemkép könyvek sorozat ötödik darabjaként, Medgyesi Gabriella szerkesztésében. A VÁVÁVÁ egyik érdekessége, hogy a borító a szerzõ rajzának felhasználásával készült. Üzletben nem kapható a könyv, csak postán rendelhetõ meg a következõ címen: Agentúra Forte, Svätoplukova 1, 903 01 Senec. (ú)

POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Diótörõ 11 Traviata 19

KASSA
THÁLIA SZÍNHÁZ: Káin és Ábel 19 ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Jozko Púcik karrierje 10

KOMÁROM
JÓKAI SZÍNHÁZ: A kölyök 10

NYITRA
ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Terezka 13, 19.30

POZSONY
HVIEZDA: Dínó (am.) 16 Királylány a malomból 2 (cseh) 18 A keresztapus (am.) 20.30 OBZOR: Ûrcowboyok (am.) 15.30, 18 Bérgyilkos a szomszédom (am.) 20.30 MLADOST: Megszállottság (fr.) 15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Tájkép (szlov.) 18 Öcsém születése (cseh) 17.15 Temetetlen múlt (am.) 18.15 Cella (am.) 20.30 Fargo (am.) 20 Pszichodráma (szlov.) 19.30

KASSA
ÚSMEV: A keresztapus (am.) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Faithful (am.) 16.15, 19.15 CAPITOL: Dínó (am.) 16, 18 Segíts, majd segítek (cseh) 20 DRUŽBA: Bölcsek kövére 2 – A Klump család (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Ûrcowboyok (am.) 15.30, 17.45, 20

DÉL-SZLOVÁKIA
DUNASZERDAHELY – LUX: Flintstones – Viva Rock Vegas (am.) 17 Boller Room (am.) 19.30 ROZSNYÓ – PANORÁMA: Amerikai psycho (am.) 17, 19 LÉVA – JUNIOR: Sasszem (dán) 16.30, 19 KIRÁLYHELMEC – PRIVÁT: Cool túra (am.) 18

Czuczor Gergely költészete fontos összekötõ láncszem Kisfaludy Károly zsánerdalai és Petõfi nép-nemzeti költészete, valamint Vörösmarty és Arany verses epikája között

Czuczor Gergely a Nyitra megyei Andód szülöttje, Érsekújvár neveltje, költõként és tudósként nemzetének hû fia. 1800. december 17-én született jobbágy családban. Középiskolai tanulmányait Érsekújvárott, Nyitrán, Esztergomban és Pozsonyban végezte. Írásunkkal a jeles költõ születésének kétszázadik évfordulójára emlékezünk.

Mint az élettel nap mint nap küszködõ, két keze munkájából élõ emberek általában, költõnk édesapja is szigorú elvek szerint élt, s ezt fiába is igyekezett beleoltani. Parasztember lévén, a serdülõ fiút gazdálkodásra akarta fogni, de gyönge testalkata s egyre inkább megnyilatkozó tehetsége – ez utóbbi felismerésében derék tanítójáé az érdem – arra bírja az apát, hogy fiát taníttassa. S ha már így esett a dolog, körültekintõen a lehetõ legjobb iskolákat választotta a fia alma materéül, mindegyikben még egy-egy külön feladatot is lelkére kötve: Nyitrán a szlovák, Esztergomban a német nyelv elsajátítását, Pozsonyban meg mindkettõ tökéletesítését. A szünidõben, nyaranta pedig õ maga fogta kemény paraszti munkára, mintha sejtette volna, hogy a majdani költõnek mennyire jól jönnek a népközelben eltöltött hónapok, a nyiladozó agyban elraktározott elsõdleges élmények.
A vakáció évrõl évre megismétlõdõ sajátos életformája Czuczor számára rendkívül hasznosnak bizonyult, hiszen a szülõi háztól 11 éves korától távol diákoskodó ifjúnak így sikerült megõriznie népközelségét, ily módon sikerült egyre inkább elmélyítenie kapcsolatát a nép mûvészetével, dalaival, meséivel. Ekkor ivódortt bele a népi humor, a népnyelv természetessége, tömör és világos stílusa, amellyel gyõri, majd komáromi tanársága idején Toldynak írott leveleiben oly gyakran találkozunk. Itt, a Mátyusföld kellõs közepén szívta magába a népdal, a nép- és történeti monda szeretetét. Nyilvánvalóan ebben a gyermek- és ifjúkori élményforrásban kell keresnünk a magyarázatát annak, hogy a húszas-harmincas évek fordulóján egyértelmûen és tartósan eljegyzi magát a népies dalköltészettel. A népközelség, egy feltörekvõ s a maga helyét keresõ paraszti család öntudata, a nemesi patriotizmus hatékony szelleme: ezek azok a tényezõk, amelyek alapul szolgáltak ahhoz, hogy Czuczor késõbb a nemzet "hõsköltõjévé", a népiesség elkötelezettjévé, a hazafias témájú balladák és társadalombíráló lírai költemények alkotójává váljék a kor követelményeinek megfelelõen.
Mivel õ tudott legjobban verset skandálni és elõadni, osztálytársai már a harmadik grammatikai osztályban "poétának" nevezték. Ebbéli tevékenységét Pozsonyban a humanitás két felsõ osztályában folytathatta igazán, s akárcsak korábban – hála kiváló memóriájának és talpraesett fellépésének –, ekkor is utolérhetetlen. Így emlékszik vissza erre az idõre osztálytársa, Jedlik Ányos: "Akkoriban iskolánk tanárai arra serkentették a tanulókat, »hogy a klasszikusokból valamely retorikai vagy poetikai darabot magány szorgalommal hetenkint betanuljanak és azt elõleges bejelentés után a szombati nap délutáni órái alatt az egész hallgatóság elõtt szavalva felmondják...« Többen megkíséreltük a vele való versenyzést, de Czuczort legyõzni soha senkinek nem sikerült."
A Ratio Educationis mindkét humán osztályban, de különösképpen a "poetica classis"-ban oktató tanároknak nemcsak a latin auktorok minden korábbinál elmélyültebb tanítását-elemzését tette kötelezõvé, hanem feladatul adata a latin versírás gyakoroltatását is – különös tekintettel a költõi hajlamú ifjakra.
A nagy rómaiak, Ovidius, Vergilius, Horatius nyelvén és példájától indíttatva, a humanitás évfolyamait végzõ Czuczor tehát módszeresen gyakorolja a "versszerzést". Elsõ kísérletei bizonyára hexameteres sorokba foglalt latin nyelvtani szabályok lehettek, melyek egy-egy fontosabb definíció könynyebb és tartósabb bevésését szolgálták. S bár a magyar nyelvû költés nem volt iskolai feladat, Czuczor iskolájában is akadt egy-két olyan hazafias szellemû tanár, aki felhívta tanítványai figyelmét a magyar metrikus költészet eredményeire, aki beavatta osztályát a klasszikus triász elméleti munkásságába. Sõt, egyik tanára – maga is írogató ember lévén – felismerte Czuczor költõi hajlamát: "... a hatodik osztályban iskolai feladványul magyar verseket is készíttetett tanítványával". Toldy szerint is az utolsó pozsonyi tanévre "... esnek költõi próbatételei magyar nyelven (elégiák), miután már elébb, Ovidot kedvelve fõkép, latinokat írt". Ámulva fedezhette fel, mint a 16. század óta annyi magyar költõ újra meg újra, hogy a latin–római metrum milyen remekül gördül a hosszú magyar szavakon. Ez a friss élmény a tizenhatodik évébe lépõ fiatalember életének további alakulását döntõen meghatározta.
A gimnáziumot befejezõ ifjú Czuczornak a magasabb mûveltség és tudás elérése érdekében vállalnia kellett a szerzetesi-papi életforma merev szabályokhoz igazodó kötöttségét, zártságát. 1817. október 25-én (négy iskolatársával, köztük unokatestvérével, Jedlik Ányossal, a késõbb híressé vált fizikussal együtt) öltötte magára Pannonhalmán Szent Benedek rendjének reverendáját.
Pannonhalma történelmi levegõje, európai hírû könyvtára bizonyosan megragadta s minden addiginál alaposabb stúdiumra ösztönözte a fogékony szellemû fiatalembert. Erre enged következtetni egy késõbbi, Toldyhoz írt levele, melyben – miután közölte, hogy a noviciusoknak milyen tantárgyakat kell tanulniuk – egyebek között ezt írja: "...kinek-kinek elegendõ módja és eszköze vagyon kedvelt stúdiumjaival foglalatoskodni". "Kedvelt stúdiuma" ekkor mindenekelõtt a magyar történelem, s az is marad mintegy két évtizeden keresztül. A próbaév letelte után a kétéves bölcsészeti tanfolyamot (1818–20) a rend úgynevezett házi líceumában, Gyõrött végezte. Itt mindvégig jó nevû tanárok oktatták, s ami még fontosabb: tantárgyként foglalkozhatott az oknyomozó magyar és az egyetemes történelemmel. A líceum növendékei a rend székházában laktak, melynek fõnöke az a Szeder Fábián, akinek éppen ezekben az években jelentek meg – a Tudományos Gyûjteményben – néprajzi, nyelvészeti dolgozatai, s aki késõbb az Urania címû zsebkönyv (1823–33) szerkesztõjeként Czuczor több versét közölte. Mint rendházbeli elöljárója és tanára, de különösen mint tudós mûveltségû literátor, bizonyára iránytadóan hatott Czuczor fejlõdésére. Nyilván nemcsak olvasmányai megválasztásában befolyásolta õt hasznosan – bár az sem kevés, ha a Tudományos Gyûjteményre ráirányította a figyelmét, vagy a legújabb költészet néhány friss kiadványát a kezébe adta –, hanem minden bizonnyal versírásra is buzdítgatta.
Jedlik így emlékszik vissza a gyõri évekre: "Czuczor a gymnáziumban kitüntetett tanulási szorgalmát és képességét a... philosophiai cursusban is megtartotta. Sõt még a táncz-féle mozgások gyakorlatáról sem mondott le..." A fõapátsági líceum hallgatóinak a létszáma, az 1810-es évek végén, már meghaladta a harmincat, s "mivel közöttük többen a hangszereket is ügyesen kezelték, Czuczor Gergely 6–8 tánczkedvelõ egyénbõl álló csoportot toborzott, és a ... társalkodási teremben vasárnap délutánonként vígan járták a toborzót, a verbungost..." Íme, egy érdekes és rendkívül fontos adat, melyrõl az életrajzírók eddig "szemérmesen" hallgattak, gondolván, hogy a szabad idõ oly "komolytalan" foglalatossággal való eltöltése méltatlan a szerzetesi fogadalomhoz. Számunkra viszont annál fontosabb, hiszen nemcsak azt bizonyítja, hogy Czuczor tánckörvezetõi minõségben a diáktársak szellemi hangadója volt, hanem azt is, hogy ez idõ tájt már a rendház falai közé is behatolt a kor hazafias szelleme. A verbunkos muzsika mûvelése, gyors elterjedése ugyanis egyfajta nemzeti ízlésigényt, ízlésállapotot tükrözött, az egyre izmosodó nemzeti szellemnek a zene és a tánc nyelvén való megnyilatkozását jelentette.
Gyõrbõl 1820 szeptemberében– októberében "a Pesti Centrale Semináriumban küldettem elõljáróimtól a theologiai tudományoknak tanulására" – írja önéletrajzi levelében. Czuczor költõi fejlõdésének további fontos, meghatározó körülménye, hogy teológiai stúdiuma egybeesik Pest kulturális-irodalmi központtá válásának kezdeti idõszakával. Pest ugyanis ekkor már mind számosabb fiatal költõnek válik állandó otthonává: itt buzgólkodik évek óta Kazinczy triásza, éppen ekkor kezd formálódni Kisfaludy Károly Aurórája körül egy fiatal írócsoport. Czuczor elõtt Pesten szinte egy csapásra feltárul az egész magyar irodalom. Pozsonyi diákévei alatt elsõsorban a latin remekírókkal ismerkedett, de már ekkor nagy érdeklõdéssel olvasta a ponyvakiadású magyar széphistóriákat, különösen az Árgírus királyfit és Ilosvai Toldiját. A gyõri s még inkább a pesti évek idején olvasmányainak köre alaposan kitágult elsõsorban a kortárs- és a közelmúlt irodalmának alkotásaival. Pesten már nemcsak Gvadányit és Kisfaludy Sándor olvassa; akkor merülhetett el igazán a deákos költészet, a klasszikus triász, mindenekelõtt pedig Virág Benedek és Berzsenyi tanulmányozásában. Bizonyosan ez idõ tájt olvasta a magyar romantika nagy ihlet- és hangulatforrását,, Kazinczy Osszián-fordítását, valamint Kisfaludy Károly frissen megjelent mûveit. fõleg az utóbbiak hatottak rá maradandóan.
Tanulmányai befejezése után elõbb a gyõri, késõbb a komáromi bencés gimnáziumban tanított. Komáromi tanársága idején (1830–1835) tevékenyen részt vett a város szellemi-kulturális életében. Kezdettõl fogva a Komáromi Kalendárium szerkesztõje, s hogy a messze földön híres kiadvány éppen ezekben az években vált kedvelt népolvasmánnyá, az elsõsorban a szerkesztõ népies költeményeinek és felvilágosító-oktató cikkeinek köszönhetõ. Méltán írhatta róla Mikszáth: "a legkapósabb könyv lévén Kárpátoktól az Adriáig". A kiadó, Weinmüller Franciska háza volt ekkor Komáromban "az olympusi berek..., ahol Czuczor mintegy a házigazda szerepét játszotta. Itt, ezen a kis helyen ki-ki gyulladt a szent tûz, a kor nagy kérdései kerültek szõnyegre. Sejtelmek, látományok, remények, politika és irodalom..." (Mikszáth). Czuczor gyümölcsözõ munkájának az eredménye, hogy Komárom megye már 1832-ben felhívta az Akadémia figyelmét a népköltészet gyûjtésére – több, mint egy évtizeddel megelõzve Erdélyi János kezdeményezését.
A harmincas évek elejétõl, évadról évadra egyre több színtársulat fordul meg Komáromban. Elõadásaikat Czuczor rendszeresen látogatja, sõt észrevételeirõl "Színházi tudósítás" címen alkalomszerûen be-beszámolt a Honmûvészben.
Bár Toldynak írt leveleiben több ízben panaszkodik az "irígy kezek"-re, s hogy egyházi felettesei "megakasztják igyekezetében"; egészében éve a komáromi öt esztendõ pályájának legtermékenyebb évei közé tartozik. Egyre szaporodó népies versei, dalai, elbeszélõ költészete s fokozatosan izmosodó tudományos munkássága mind-mind errõl tanúskodik.
Kutatásaink során kiderült, hogy költõnk a latinon és németen kívül a szlovák nyelvet is beszélte, s ezen nincs semmi csodálnivaló, hiszen középiskolai tanulmányait részint azokban a városokban végezte, ahol a szlovák nyelvvel közvetlen kapcsolatba kerülhetett. Véleményünket két megbízható adattal bizonyíthatjuk, s közülük az egyik éppen komáromi eredetû. 1832 nyarán felkereste Czuczort két gyõri barátja, "kik a bányavárosokba és a Szepességbe vették útjokat, s minthogy a tót nyelvben egészen járatlanok, engem tolmácsul és társul elhittak" – írja Toldynak küldött levelében. S hogy még idõs korában is jól tudhatott szlovákul, erre egyik pesti barátja, Kurzt Vilmos visszaemlékezésébõl következtethetünk: a költõ ugyanis egy alkalommal nála járván, szlovák vers elmondásával lepte meg vendéglátóját, majd ezeket mondta: "Tegnap rosz kedvem volt, hát curiositásból tudnék-e még valamit könyv nélkül megtanulni, elõvettem egy tót verses könyvet és rövid idõ alatt megtanultam az elmondott verset."
Czuczor 1835 õszén – mint az Akadémia újonnan megválasztott segédjegyzõje és levéltárnoka – Pestre költözött. Rosszakarói azonban világias életmódja, valamint az élet természetes örömeinek igénylését és igenlését tükrözõ költeményei miatt hamarosan könyörtelen rágalomhadjáratot indítottak ellene. A vád egyik mondata így hangzott: "A benczés tanár Pesten világi ruhában jár, magánházban lakik, vendéglõben étkezik, a színházat, a kaszinót látogatja. Klastromba vele! S ne nyomasson egy sort se, melyet fõapátja nem látott." Nos, nem véletlen, hogy a közélet porondján küzdõ, nemzeti és demokratikus eszméket hirdetõ költõ ellen öszszefogtak a világi és egyházi hatalmasságok; életmódja s költeményeinek, úgymond, a szerzeteshez méltatlan hangvétele ürügyén – bár valójában inkább hazafias-plebejus elvei miatt – a bécsi királyi kancellária szigorú utasítására, alig két év elteltével, el kellett hagynia Pestet, s vissza kellett vonulnia a rend székhelyére. Jó ideig még tanítani sem engdték, s csak mintegy nyolc esztendõ múlva kerülhetett vissza ismét a fõvárosba, akkor már mint az akadémiai nagyszótár szerkesztõje.
Toldy, a kortárs és jóbarát találóan írja a költõrõl mondott akadémiai emlékbeszédében: Czuczornak, kénytelen-kelletlen "a fekete taláris alá" kellett rejtenie emberi-poétai érzelemvilágát. Hogy ez mennyire így volt, meggyõzõen bizonyítja egy Czuczorhoz írt fõapáti levél, melyben többek közt az áll, hogy fordítsa idejét komolyabb dolgokra, mert "a lyrai bibelõdések homályt vetnek a szerzõre, fõképp ha szerzetes..."
Czuczort Pesten érte a 48-as forradalom és szabadságharc; a népforradalom tüze izzásig hevítette, s amikor a bécsi udvar a szeptemberi árulással végképp leleplezte magát, költõnkbõl kitört az azóta híressé vált Riadó, mely a forradalom harci indulójává vált, s méltán állítható Vörösmarty Harci dala és Petõfi csatadalai, agitatív versei mellé. E verse újabb végzetes fordulatot hozott életébe: a császári hadak Budára való bevonulása után az elsõk között fogták el. Néhány hónappal késõbb, Buda visszafoglalásakor kiszabadult ugyan, de 1850 elején ismét bebörtönözték, tavasszal Kufsteinbe vitték, s onnan csak az Akadémia többször megismétlõdõ közbenjárására a következõ év májusában szabadult. Ezután, 1866. szeptember 9-én bekövetkezett haláláig Pesten élt, mindvégig a nagyszótár szerkesztésén dolgozott.
Czuczor költészete: epikája és lírája, népdalai és népies elbeszélõ költeményei zsáner- és életképei fontos összekötõ láncszem Kisfaludy Károly zsánerdalai és Petõfi nép-nemzeti költészete, valamint Vörösmarty és Arany verses epikája között. Az Aurora, illetve az Atheneaum nagy nemzedékébõl Czuczor haladt legkövetkezetesebben a forradalom felé, s õ tartott ki mellette mindvégig "rendületlenül"; kortársai közül õ az egyetlen, aki eljut Petõfiig.
Miben lehet ma Czuczor példaképünk? Mindenekelõtt abban, hogy megértette korát, s teljes felelõsséggel vállalta korának feladatait: a 20-as, 30-as években a mûvészetét, késõbb a tudományét.

Czuczor Gergely

Hogy hazámat ne szeressem,
A bitorlót meg ne vessem:
Hatalom nem teheti!


Hogy hazámat megtagadjam,
Megvetés jelét hogy adjam:
Azt se követelheti!


Fõbe lõhet, nyakaztathat,
Bitófára fölakaszthat,
Õ erõsebb, tegye meg!


De az érzelem honában,
Keblem titkos templomában
Én urat nem ismerek!
(1849)