Kedd, 2000. december 12. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 286. szám

"A gimiben bukásra álltam matekból, elhagyott a barátom, nem csoda, hogy úgy éreztem: értelmetlenné vált az életem"

A cseh pszichiátriai társaság felmérése szerint az országban idén a lakosság 15 százalékán mutatkoztak depressziós tünetek. A szakértõk úgy vélik, ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a levert, kedvetlen, gyakran élni sem akaró emberek zöme nem kér orvosi segítséget. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a depressziós betegek ötven százalékát nem kezelik.

– A lelki fájdalom a legborzasztóbb – állítja az 53 éves Helena. – Három gyereket szültem, háromszor mûtöttek, egyszer pedig súlyos balesetet szenvedtem. Ám az átélt fájdalom nem hasonlítható össze azzal, amit most érzek. Bár fél éve kezeltetem magam, s állapotom valamelyest javult, nem tapsolhatok. Úgy érzem, mintha a betegség várna rám valahol – mondja. – Munkahelyi stresszel kezdõdött. A cég, amely alkalmazott anyagi nehézségekbe került, megkezdõdtek az elbocsátások, és az elsõ hullám az idõsebbeket érintette. Rettegni kezdtem attól, hogy sorra kerülök én is, ezért három ember munkáját végeztem. Fáradt voltam, de nem lazítottam. Ráadásul a családomon belül is rámszakadtak a gondok. Súlyosan megbetegedett az anyósom, megnõsült a fiam és meghalt az édesapám... A depreszszió alattomosan támadt rám. Alvászavarral és gyakori szívdobogással kezdõdött, ehhez társult a félelem, az étvágytalanság, a fejfájás és az ízületi bántalmak. Elszállt az életkedvem, hirtelen kiveszett az életembõl az öröm. Aztán már egy tea megfõzésére is képtelen voltam. Kórházba kerültem akut depresszió diagnózissal.
A második világháború óta egyre emelkedik a depresszióban szenvedõ betegek száma. A pszichiáterek szerint az ember élete során háromszor válik veszélyeztetetté. Elõször 19-20 éves korban, másodszor a nyugdíjkorhatár elérésekor (nõknél a változókor) és harmadszor az öregség beköszöntével.
A 19 esztendõs Mónika túl van a nehezén, de majdnem nem élte túl a rárontó depressziót. – Két doboz altatót vettem be, a biztonság kedvéért pedig a bal kezemen az ereket is felvágtam. A gimiben bukásra álltam matekból, elhagyott a barátom, így nem csoda, hogy úgy éreztem: értelmetlenné vált az életem. Ma már tudom, hogy hülyeséget csináltam. Ráadásul nem is észleltem azt a bizonyos alagutat, melynek végén melengetõ fény és kedves lények várják az érkezõt. Sötétség és fájdalom vett körül. Szóval, banális történet – rándult fintorba a lány arca. – Csak a szüleim borultak ki, anyu azóta állandóan õriz. Szerintem, most már neki van szüksége pszichiáterre. Pedig nem kell tartania attól, hogy öngyilkos leszek.
A stressz, a nehéz élethelyzet válthat ki depressziós reakciót. A kutatók viszont azt is bejelentették, hogy találtak néhány gént, melyek "felelõsek" lehetnek a bipoláris affektív zavar kialakulásáért, amikor – váltakozva – a beteges levertség ok nélkül euforikus örömmé csap át. Mónika esetében az orvosok veleszületett hajlamot állapítottak meg, apai nagyapja, – bár a család tabuként kezelte a történteket – öngyilkosságot követett el.
Noha a depressziós betegek többsége nõ (az arány 3:1), a férfiak lassan behozzák a lemaradást. Az öngyilkosságok terén – évente kétezren vetnek véget életüknek – viszont már vezetnek. Az endogén depressziónál az öngyilkossági kísérlet a betegség elsõ tünete. Szó sincs holmi ijesztgetésrõl, a beteg valóban meg akar halni. Tudni kell azt is, ha tíz napnál hosszabb ideig tart a szomorú, melankolikus hangulat, búskomorság, szakemberhez kell fordulni. Mert a depreszszió egy ördögi kör, amelybõl segítség nélkül nem lehet kitörni. A beteg õrlõdik, kizárólag a kudarcaira emlékezik, önmagát vádolja és marcangolja. Nincsenek elfogadható, biztos tanácsok a beteg viszszazökkentésére, óvakodni kell attól, hogy frázisokkal könnyítsünk a helyzeten. Nem szabad megjegyzéseket tenni (lesz még rosszabb is, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa) a beteg kárára, mert pl. az autószerencsétlenség következtében családját elveszítõ családtagban éppen ezek válthatják ki az öngyilkossági szándékot.
Kevés szó esik arról, hogy az aktív, sikeres emberek is depressziósak. Sokan önmaguk elõtt a munkába, a sportba menekülnek, mert a semmittevés számukra kínokat jelent. Vannak nõk, akik depressziós rohamaikat vásárlással gyógyítják, akadnak, akik takarításba fognak. Mindkét esetben orvosi tanácsra szorulnak. A pszichiáterek figyelmeztetnek arra is, hogy az alkohol a depressziósok legádázabb ellensége.
A földrajzi fekvés, az éghajlat is fontos tényezõ a depresszió kialakulásában. Nem véletlen, hogy az izlandiak elsõk az antidepressziós gyógyszerek fogyasztásában. Legkevesebb öngyilkosságot viszont a napsütötte Spanyolországban és Olaszországban követnek el. A nappali fény csökkenése a depressziós tünetek súlyosbodásával jár, tájainkon õsszel növekszik a betegek száma. Állítólag azért, mert ebben az évszakban szervezetünkben jelentõsen kevesebb melatonin (hormon) termelõdik. Az orvosok szerint a depresszióban szenvedõk épp a karácsonyi ünnepek táján érzik magukat a legrosszabbul, amikor szinte mindenki igényli a családi hátteret, a barátok közelségét. (-erf)

Szakemberhez kell fordulni!

Nem tudunk mit kezdeni magunkkal, se célunk, se örömünk. Ráadásul gyengének, elesettnek érezzük magunkat. Az sem vigasz, hogy kimagasló történelmi személyiségekrõl tudható: hasonló bajtól szenvedtek.
A depresszió – vagy köznapi néven búskomorság – az ember testi-lelki bajainak egyik legõsibb jelensége. E betegségnek számos megjelenési formája van: egyebek között ilyen az úgynevezett hipolaris depresszió, amikor az ember felhangolt állapotát a letörtség, szomorúság, örömtelenség követi.
Kimutatták, hogy a Nobel-díjasok nyolcvanöt százaléka szenvedett ebben, de más híres emberek is, például Napóleon, Luther Márton, Abraham Lincoln vagy éppen Széchenyi István, József Attila, Latinovits Zoltán, akiknek élete öngyilkosságba torkollt. Ugyanis a depresszió egyik megnyilvánulási formája a halálvágy, öngyilkossági gondolatok.
A depresszió világjelenség, jóllehet országonként más-más a betegek aránya. Magyarországon mintegy egymillióra tehetõ a számuk, köztük 2000-2400 válik öngyilkossá. E hajlam az északi országokban vagy Közép-Európában erõsebb, mint délen: például százezer magyar közül negyven választja ezt a "megoldást", míg Görögországban csupán öten.
Lehetséges, de nem bizonyított, hogy a klimatikus környezet is befolyással bír. Ugyanis a depresszió egyik úgynevezett epizodikus változataként tekintik az õszi-téli depressziót, amit a fényhiánnyal, a borús, esõs, havas idõjárással is kapcsolatba hoznak. Ezért egyes kezelési módok között szerepel a fénykúra.
Ennek során 2000 lux fényerejû teljes spektrumú fényt alkalmaznak, persze annak, aki megteheti, napsütötte tájakra való utazást ajánlanak.
A depressziót ma már számos gyógyszerrel, úgynevezett antidepresszánsokkal kezelik. Ezek az agyi ingerületátvivõ anyagok például a szerotonin és a noradrenalin koncentrációját változtatják meg.
Nem könnyû felismerni a depreszszió különféle változatait. Sajnos – a szakemberek szerint – még a háziorvosok fele sem képes erre. Mindenesetre a beteg és környezete felfigyelhetnek bizonyos jelekre, amelyek a depresszióra utalhatnak. Ilyen a már említett örömtelenség, nyomott kedélyállapot, alvászavar, például 12-14 órás alvás után az illetõ fáradtabban ébred, mint mikor lefeküdt aludni. Az õszi-téli depressziónál rendkívüli étvágy, falánkság is felléphet. Gyakori a súlyos ingerlékenység, feledékenység, a depressziósoknál erõs alkoholigény is mutatkozhat.
Az alkoholisták legalább fele így próbálja enyhíteni a depresszió kínzó élményét.
Az õszi-téli depresszió kísérõi a testi tünetek: így például a fejfájás, a reumás fájdalmak, fõleg a nyaki és ágyéki gerinc területén, a szexuális érdeklõdés csökkenése, szorongás. Jellegzetes az is, hogy reggel rosszabbul érzik magukat, nehezen tudják felvenni a napi ritmust.
A depresszió létrejöttében örökletes tényezõk és környezeti hatások egyaránt közrejátszanak. A genetikai hajlam: ha mindkét szülõ depressziós volt, 75 százalékos, ha csak egy, 25 százalékos az esély a depresszióra. A krízishelyzetek, a magány, súlyos betegség, hozzátartozók halála, hozzájárul a depreszszió kialakulásához. Az egyetlen megoldás, szakemberhez fordulni és nem belenyugodni a letört hangulatba, mint megváltoztathatatlan istencsapásba. (MTI-PRESS)

Európában a legmagasabb a depressziósok aránya, a szenvedõk 60 %-a orvosi segítség nélkül harcol a betegséggel

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikai adatai szerint a világ lakóinak 16 százaléka életében legalább egyszer depresszióba esik, 5 százalékuknál a civilizációs betegség ismételten fordul elõ. A száraz számok mögött emberi sorsok, gyakran egyéni szenvedések és családi tragédiák rejtõznek, éppen ezért fontos a betegség mielõbbi kezelése. Örvendetes, hogy a szakorvosok szerint nincs olyan depresszió, amelyet gyógyszerezéssel ne lehetne legyõzni!
– A depressziót, fõleg a könnyebb változatát többféle módon gyógyítjuk – magyarázta Alojz Rakús, a Szlovákiai Pszichiátriai Társaság elnöke. – A reaktív depressziónál a pszichoterápiai módszereket vetjük be, miközben az elsõrendû feltétel az, hogy a beteg beleegyezzen a kezelésbe. A súlyosabb kórtüneteknél a közvélemény által elektrosokkos kezelésként ismert eljárást használjuk. A gyógyulási folyamat nagyon jó, gyors és biztonságos. Mindezek ellenére a legjelentõsebb gyógyítási forma a gyógyszerezés, az antidepresszívumok napi adagjának pontos meghatározása. Tagadhatatlan, hogy már a 60-as évek óta használatos gyógyszerek is óriási segítséget nyújtanak a depressziós betegeknek, ám nem hallgatható el az sem, hogy hatásuk csupán 2-4 hét elteltével (általában a 16. napon) jelentkezik, és különféle kellemetlen mellékhatásai is lehetnek. Ezek a tünetek – vérnyomáscsökkenés, szájszárazság, emésztési zavarok, fejfájás, szívdobogás – a betegeknél azt a látszatot keltik, hogy az orvosság nem segít, sõt hatására állapotuk, közérzetük romlik. Ezért is fordul elõ, hogy a páciensek rendszertelenül, vagy egyáltalán nem szedik. Az új gyógyszerek generációja kivédi a kellemetlen mellékhatásokat. Hatóanyaguk az agyban lejátszódó folyamatokban játszik szerepet, tehát csökkenti a depresszió kialakulásánk lehetõségét.
– Nemrég fejezõdött be egy európai felmérés, melynek eredményei megdöbbentettek – tájékoztatott a neves elmeszakértõ. – A tanulmány szerint világviszonylatban Európában a legmagasabb a depressziósok aránya, s a szenvedõk 60 százaléka orvosi segítség nélkül harcol a betegséggel! Ez azért is szomorú, mert – a betegek elmondásából tudom, – a depresszió egyes szakaszait óriási kínként élik meg. A vallásos pácienseim felgyógyulásuk után gyakran azt mondják, hogy megismerték a poklot. Egy másik betegem, aki depressziós állapotában öngyilkosságot kísérelt meg – a vonat elé vetette magát, és mindkét lábát amputálni kellett – kijelentette: a testi fogyatékosság kisebb szenvedéssel jár, mint a depresszió. Ezért fontos a mielõbbi segítségnyújtás.
A pszichiáter elmondta, a gyógyításban nemcsak az orvosokra, egészségügyi dolgozókra hárul nagy szerep, hanem a hozzátartozókra is. Ha vállalják, hogy a "lelki támasz" mellett ügyelnek a gyógyszer pontos szedésére, a páciens otthon gyógyulhat. Mert kár tagadni, sokan az elmeosztályon történõ kezeléstõl is tartanak. Fõleg a közvélemény miatt.
A depresszió kialakulása többnyire hosszan tartó folymat, jellegzetes tünete a beteges szomorúság, búskomorság. Ha megfigyeljük, hogy a környezetünkben élõk egyre kedvetlenebbé válnak, érdeklõdésük, önbizalmuk csökken, félelmük szorongássá fajul, ha befelé fordulnak és önvádaskodással gyötrik magukat, ne késlekedjünk, irányítsuk, kísérjük szakorvoshoz az illetõket. Hiszen a gyors segítség gyors gyógyulást eredményez!

Figyelmeztetõ
jelek:
- állandó levertség, rossz hangulat;
- érdektelenség, apátia, szomorúság;
- étvágytalanság, illetve
farkasétvágy;
- álmatlanság;
- általános fáradtság
(fejfájás, ízületi fájdalmak, gerincfájdalom, emésztési zavarok);
- libidócsökkenés;
- öngyilkossági gondolatok, kísérletek, halálvágyGyógyítás:
- szakorvosi vizsgálat;
- gyógyszerezés;
- rendszeres ellenõrzés
(akkor is, ha a beteg
már jól érzi magát!);
- zavartalan alvás;
- kikapcsolódás;
- barokk vagy ezoterikus
ene hallgatása;
- séta, sport;
- a család, a barátok
megértése, segítsége