Kedd, 2000. december 12. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 286. szám

kulpol~1.htm

Külpolitika

Olyan megállapodások születtek, amelyek elõre viszik az unió keleti bõvítése ügyét

Kudarc helyett siker

Nizza. Európa vezetõ politikusai általában pozitívan nyilatkoztak a hajnalban véget ért maratoni EU-csúcs eredményeirõl.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Lionel Jospin francia miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy a nagyon különbözõ nemzeti érdekek ellenére az EU-bizottság segítségével sikerült átfogó reformcsomagot elfogadni. Bár nem minden célt sikerült elérni, a kudarc rosszabb lett volna – mondta. Rudolf Scharping német védelmi miniszter kijelentette: a négynapos tanácskozás siker volt, mert azon sikerült megteremteni az unió bõvítéséhez szükséges föltételeket. A miniszter hangsúlyozta, a kelet-közép-európai tagjelöltek felvétele javítani fogja Németország biztonságpolitikai helyzetét, a nagyobbá váló belsõ EU-piacból pedig minden tagállam profitálni fog. Tony Blair brit kormányfõ elégedetten méltatta az EU nizzai csúcstalálkozójának eredményeit, mondván: Nizzában olyan megállapodások születtek, amelyek megnyitják az utat az unió keleti bõvítése elõtt, és egyben jól szolgálják Nagy-Britannia érdekeit. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár a nizzai EU-csúcs befejeztével meglepetéssel szólt arról, hogy a történelem árnyékai milyen nagy hatással vannak ma is. A javasoltnál több szavazatot követelve Portugália önrendelkezésének történelmével érvelt, s hogy végül Franciaország és Németország az EU alapításakor kötött egyezségre hivatkozva azonos számú szavazattal bír majd, noha Németország lakossága jóval nagyobb.
"Lényegében elégedett vagyon, hiszen képviseletünk az Európai Unió miniszteri tanácsában alapvetõen megegyezik Belgium, Görögország és Portugália képviseletével" – jelentette ki Milos Zeman cseh miniszterelnök. Kivételesen sikeresnek minõsítette Lengyelország szempontjából a nizzai EU-csúcstalálkozót Jerzy Buzek lengyel miniszterelnök, és különösen fontosnak nevezte azt a tényt, hogy országának sikerült kiharcolnia a Spanyolországgal megegyezõ szavazati arányt az EU miniszteri tanácsában.
Guy Verhofstadt belga miniszterelnök, miután a nizzai EU-csúcs utolsó felvonásában országa gyakorlatilag egyedül tartott ki követelései mellett, kissé lehangoltan, mégis büszkén nyilatkozott a belga rádiónak az elért eredményrõl. Belgium kivívta, hogy ezentúl ha valamely tagországban szélsõséges párt kerül kormányra, a szerzõdés alapján haladéktalanul megfigyelés alá helyezik annak tevékenységét.
António Guterres portugál kormányfõ megállapította, hogy országa, amely a kis tagországok "lázadásának" elsõ sorában állt, végül "a lehetõ legjobb eredményt" érte el.
José María Aznar spanyol miniszterelnök kijelentette, hogy a csúcs "fontos megállapodást jelent az Unió számára, Spanyolország számára pedig kitûnõ". Az a megállapodás, miszerint Spanyolország 27 szavazattal rendelkezik majd az Európai Tanácsban, közvetlenül a négy legnagyobb tagország mögé helyezi az országot.
Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök szerint a Nizzában megszületett döntés "komoly sikert jelent, és az Európai Unió integrációs folyamatának egy újabb mérföldköve lesz." Magyar szempontból világossá tette, hogy az ország az elsõk között van az érettség, a felkészültség, gazdasági eredményei, a demokrácia jó mûködése, valamint az európai jogrendszer átvétele szempontjából. – mondta az államfõ.


Ion Iliescu vasárnap magabiztos fölénnyel nyerte meg a romániai elnökválasztást

Gyõzött a kisebbik rossz

MTI-HÍREK

Bukarest. A vasárnapi román elnökválasztás második fordulójának részeredményei igazolják Ion Iliescu magabiztos gyõzelmét. A központi választási bizottság tegnap reggeli közleménye szerint a szavazatok 80 százalékának összeszámlálása alapján a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) jelöltje 66,89 százalékot, míg ellenfele, Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) vezére 33,11 százalékot kapott. A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett elsõ exit poll eredmények Ion Iliescu 70-30 arányú gyõzelmét jósolták.
Corneliu Vadim Tudor elsõ nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Románia XX. századi történetének legnagyobb választási csalása történt vasárnap, s pártja a hágai nemzetközi bíróságnál fogja megtámadni a szavazás eredményét.
Romániában a jobboldal is a baloldallal szavazott, s ennek eredményeként az ország elnöke harmadszor is Ion Iliescu lett – állapította meg a tegnapi román sajtó. Iliescu újbóli elnökségét azonban csak egyetlen egy központi lap, a rendkívül erõteljesen nacionalista hangvételû Jurnalul National üdvözölte azzal, hogy "Iliescu visszatért, megkönnyebbülten fellélegzett Románia". A többi lap már nem ünnepelt. "Hurrá, újraválasztottuk Iliescut" – fogalmazta meg címlapján kesernyés öniróniával a Curentul címû lap. A kisebbik rossz – állapította meg a Ziua címû napilap, amely viszont kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai Ion Iliescu nem ugyanaz, mint az 1996-ban vesztesként távozó Iliescu volt, s pártja, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) is sokat változott az ellenzékben töltött négy év alatt.


Tegnap este hallgatta meg a feleket az Egyesült Államok Legfelsõbb Bírósága

Amerikai rémálom-forgatókönyvek

MTI-HÍREK

Washington. Az Egyesült Államok Legfelsõbb Bírósága tegnap késõ délután kezdte a felek meghallgatását a Bush kontra Gore ügyben. A leállított kézi számlálás elõtt Floridában George Bush republikánus elnökjelölt vezetett Al Gore demokrata elnökjelölt elõtt. Elvben máig kellene az egyes szövetségi államoknak kijelölniük az állam elnökválasztó elektorait. Ha ezt nem teszik, azt kockáztatják, hogy az állam nem képviseltetheti magát elektorokkal a december 18-i tényleges (elektori) elnökválasztáson. A politikai kommentátorok által felvázolt "rémálom-forgatókönyvek" újabb eshetõséggel gazdagodtak. Eszerint ha a kézi számlálást mégis végigcsinálják, és az Gore gyõzelmét mutatja, akkor két versengõ floridai elektori lista kerülhet a washingtoni kongresszus elé. Az egyiket, a Bush-pártit a republikánus többségû floridai törvényhozás küldheti, a másikat pedig a Gore gyõzelmét hitelesítõ bíróság. A kongresszus két háza azonban e két listát eltérõ módon ítélheti meg, ráadásul a kongresszus két háza között megoszlanak a jogosítványok az elnökválasztási, illetve az alelnökválasztási országos eredmény hitelesítését illetõen. A republikánus többségû képviselõház esetleg hitelesítheti Bush gyõzelmét, miközben a szenátusban, ahol az új felállás szerint pontosan 50-50 az arány, az alelnökjelölt hitelesítésérõl dönthetnek. A szenátusban szavazategyenlõség esetén a hivatalban levõ amerikai alelnök szavazata dönt. Ebbõl pedig az következhet, hogy Al Gore megszavazhatja saját alelnökjelölt-partnere, vagyis Joe Lieberman demokrata szenátor alelnökké választását.


Távozását fontolgatja Gógl Árpád egészségügyi miniszter

Azt hiszi, nyugdíjas lesz

MTI-HÍREK

Budapest. Gógl Árpád egészségügyi miniszter a M1 Televízió vasárnap esti Hiradójának nyilatkozva bejelentette: valószínûleg nyugdíjazását kéri. Szó szerint úgy fogalmazott: "mint minden 62 éves, a nyugdíjazásomat kérhetem". Arra a kérdésre, hogy kéri-e nyugdíjazását, a miniszter azt felelte: "én azt hiszem, igen". Ezenkívül közölte, hogy nyugdíjazása után is dolgozni kíván az egészségügyben. Az Egészségügyi Minisztérium Tájékoztatási és Kommunikációs Központjának vezetõje, Kertész Viktória vasárnap este elmondta: az egészségügyi miniszter ugyan jövõ év áprilisában betölti 62. életévét, és nyugdíjazását kéri, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozhat tovább a kormányban. Utalt arra a közismert tényre is, hogy a miniszterelnök hatáskörébe tartozik a döntés, "milyen munkakörben dolgozik tovább az egészségügyi miniszter a kormányban".


Pályázik a kormányfõi tisztre a volt izraeli miniszterelnök

Netán mégis Netanjahu?

MTI-HÍR

Jeruzsálem. Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfõ vasárnap bejelentette, hogy pályázik a Likud párt vezetésére s a kormányfõi tisztre. Az 51 éves jobboldali politikus vasárnap, Barak miniszterelnök lemondása után érkezett Izraelbe, véget vetve az 1999-es választási vereségét követõ 18 hónapos önkéntes távollétének. Este a volt miniszterelnök sajtóértekezleten jelentette be, hogy pályázik a jobboldal fõ erejének számító Likud párt vezetésére, s a kormányfõi posztra. Mivel a jelenleg érvényes izraeli törvények szerint csak parlamenti képviselõ lehet kormányfõ, Netanjahu, aki nem tagja a knesszetnek, csak akkor válhat újra miniszterelnökké, ha a knesszet feloszlatja önmagát és új választásokat írnak ki, illetve ha megváltoztatják a kormányfõre vonatkozó törvényt. Netanjahu egyértelmûen értésre adta, hogy õ a knesszet feloszlatásába helyezi reményét.


Fazakas László református lelkésznek tiszta a lelkiismerete

Lemond mandátumáról

MTI-HÍR

Bukarest. Fazakas László református lelkész, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei képviselõi listájáról bejutott a román törvényhozásba, bejelentette, hogy lemond képviselõi mandátumáról. A Securitate archívumát vizsgáló országos bizottság még a választások elõtt arra a megállapításra jutott, hogy Fazakas együttmûködött a Ceausescu-diktatúra hírhedt titkos rendõrségével. A református lelkész az átvilágítás eredményével szemben óvást nyújtott be.A lelkész lemondó levelében emlékeztetett arra, hogy tiszta lelkiismerettel vállalta az RMDSZ színeiben a képviselõ-jelöltséget, abban a hitben volt, hogy minden feltételnek megfelel, beleértve a politikai múltra vonatkozó elõírásokat is.


ELÕZETES

Atlanti külügyi csúcs

Brüsszel. A NATO szokásos évvégi külügyminiszteri értekezletén beható eszemcserét folytat majd a nyugat-balkáni helyzetrõl, a NATO boszniai és koszovói békefenntartó mûveleteirõl. Értékelésük szerint a SFOR illetve a KFOR jól kézben tartja a biztonsági helyzetet, de a közeljövõben nem valószínû e csapatok létszámának újabb csökkentése. Dél-Szerbiában feszült a helyzet, bármikor fellobbanhatnak újabb provokációk, amikor is a KFOR-nak ügyelnie kell arra, hogy koszovói szélsõségesek ne használhassák a biztonsági övezetet ugródeszkául a szerb rendõrök elleni támadásaikra. A másik fõ téma a NATO és az EU között kibontakozó politikai-katonai együttmûködés, amelyben az EU most véget ért nizzai csúcsértekezlete részben új helyzetet teremtett. A NATO tudomásul vette, hogy Nizzában elfogadták az EU önálló védelmi és biztonsági politikájának végleges kereteit, folyik az EU katonai törzsének összeállítása. A két szervezet közti szoros együttmûködés rendszerérõl viszont továbbra is szívós tárgyalások folynak, mert a NATO számára még nem tisztázódott megnyugtatóan minden részlet. (MTI)


MEGKÉRDEZTÜK

Cristian Pirvulescut, a román Szövetség a Demokráciáért szervezet elnökét

Mi volt jellemzõ a vasárnap lezajlott elnökválasztásra?
A választás második fordulóját két különbözõ irányzat szembesítéseként is felfoghatjuk: a demokratikus és racionális politikai irányzat szemben az antidemokratikus, irracionális elemekhez folyamodó irányzattal.

Mi jellemzi Corneliu Vadim Tudort és pártját, hogyan tudott ilyen meglepõen jó eredményt elérni az elsõ fordulóban?
Corneliu Vadim Tudort kevés kivétellel mindenki idegengyûlölõnek és szélsõséges nacionalistának minõsíti. Tudor azonban nem egyszerûen csak szélsõjobboldali, hanem a már Ceaucescu által is gyakorolt nemzeti kommunizmus egyfajta továbbfejlesztõje. Nagyon valószínû, hogy sokan azért szavaztak vasárnap is Tudorra, mert azt gondolták, õ az, aki még nem mocskolódott be, aki még nem volt korrupt. Ezek a szavazók azzal már nem igazán törõdtek, hogy Tudor milyen stílusban tálalja programját, és hogy mennyire akarja felrúgni a demokratikus játékszabályokat.

Mik lesznek a következõ kormányzat legfontosabb feladatai?
A jövendõ demokratikus kormánynak biztosítania kell a reform társadalmi támogatását, helyre kell állítania a gazdasági egyensúlyt, és kölcsönös egyetértésben át kell szerveznie a politikai rendszert. Ez utóbbi fõleg a választási rendszer és a választási naptár átszervezését, a képviselõház két kamarája hatáskörének átgondolását és a politikai pártok finanszírozását szabályzó törvény felülvizsgálatát jelenti. (sor)


Nagy Sándor az MSZP klubelnöke

Budapest. Nagy Sándort választotta frakcióvezetõnek tegnapi ülésén a szocialisták országgyûlési képviselõcsoportja. Frakcióvezetõ-helyettes Katona Béla, Vancsik Zoltán, Baráth Etele és Keller László lett. (MTI)


42 halott egy kínai bányában

Peking. Újabb bányaszerencsétlenség történt Kínában, melyben 42 bányász vesztette életét, hat sorsa pedig egyelõre ismeretlen. A robbanás az ország északi részén elterülõ Sanhszi tartomány Hocsin városa közelében történt. Idén december 1-jéig 5317 ember halt meg bányakatasztrófában Kínában. (MTI)


Olajat kapnak élelmiszerért

Bagdad. Az iraki kormány hivatalosan értesítette az ENSZ fõtitkárát, hogy elfogadja az olajat élelmiszerért elnevezésû humanitárius program újabb meghosszabbítását, de továbbra is bírálta az egész programot, melynek keretében a világszervezet megszabja az Irak által eladható olaj mennyiségét és meghatározza, hogy mire fordíthatja Bagdad a bevételt. A részleges mentesítés célja, hogy hozzájuttassa az iraki lakosságot az alapvetõ élelmiszerekhez. (MTI)


Jelcin riviérai luxusvillája

Stockholm. Borisz Jelcin volt orosz elnök egy pénteki svéd lapjelentés szerint luxusvillát vásárolt a francia Riviérán. Az újság jól értesült moszkvai körökre hivatkozva arról számolt be, hogy a fénylzõ ingatlan mintegy 80 millió dollárnyi összegbe került. Jelcin állítólag már be is költözött az elegáns lakba. (MTI)


Megszülettek az elsõ ítéletek

Dili. A kelet-timori ENSZ-törvényszék tegnap vádat emelt tíz volt indonézbarát milicista és egy indonéz katonatiszt ellen emberiség elleni bûncselekményekért, amelyek a szigetfél Indonéziától való függetlensége mellett döntõ tavalyi népszavazáskor történtek. Ezek az elsõ vádemelések a tavaly elkövetett emberiség elleni bûncselekmények ügyében. (MTI)


Palermói óvatosság

Róma. Palermót több mint háromezer rendõr szállta meg, hogy szavatolja a szervezett bûnözéssel foglalkozó, ma kezdõdõ nemzetközi konferencia biztonságát, miközben a maffia természetével kapcsolatban kiújulnak a viták az egyik legnagyobb "keresztapa" Bernardo Brusca néhány nappal ezelõtti halála után. (MTI)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG