Szombat, 2000. december 9. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 284. szám

HÉTVÉG(R)E

A koalíció berkén belül osztódással szaporodó/önállósuló tömörülések képviselõire vár a héten felvázolt komoly horderejû feladat jövõ heti teljesítése: a pénzügyminiszter által beterjesztett költségvetés elfogadása. Hasonlóan igényes, mi több, szövevényes kérdéssel szembesülnek az államférfiak a kontinens másik felén, a jövõfelvázoló nizzai EU-csúcson.

A szocialista rendszer 1989-es fenékbe billentése óta megszokhattuk volna már, hogy az éppen idõszerû büdzsé szinte minden évben egyet jelent a már amúgy is pótlólag lyuggatott nadrágszíj összehúzásával. Hogy idén se csalódjunk, Brigita Schmögnerová mindenkit megnyugtatott: "az állami költségvetés szempontjából a 2001-es év a kormányzási ciklus legnehezebb esztendeje lesz". Lazításra, persze, ennyi év tervgazdálkodás meg meciarizmus után aligha számíthattunk, s lelkünk mélyén elismerjük a drasztikusnak tûnõ reformok szükségességét, de már unalmasnak tûnik minden decemberben azt hallani: ez a sarc lesz a végsõ. Tovább liberalizálódnak a gáz- és az energiaárak, emelik a díjakat a vasútnál, hogy – pars pro toto – csak néhány tétel viszonylatában közelítsük meg, mi jelent érvágást a boldogabbnak remélt új évben. Errõl jut eszembe, azért akadnak még olyan, a vért izzadó pórnéppel jelképesen szolidaritást vállaló törvényalkotók, akik lecsapoltatják magukat a Vöröskereszt véradó napján a parlamentben. Igazi magyar nemesekhez méltóan az MKP frakciójának húsz százaléka ajánlotta fel, ha nem is mindjárt az életét, de a vérét mindenképpen az ország vérellátó központjának. Rosszmájú megfigyelõk szerint, ha a begyûjtést nem Mikulás másnapjára szervezik meg, tizenegynél több honatya józanodott volna ki a másnaposságot nem tûrõ, példamutató cselekedethez. Bár az is lehet, hogy a többiek csak azért maradtak le a vérvételrõl, mert teljes embert kíván annak nyomon követése, az eredetileg 42 tagú SDK képviselõcsoportja éppen mennyi alfrakcióval rendelkezik. Mert az tényleg embertpróbáló feladat. A kereszténydemokraták múlt heti önállósulása minden valószínûség szerint ragadós példának bizonyult: a demokratákat teljesen lázba hozta a lehetõség. A DS szinte majd befrakciózott, annyira kellett nekik az SDK-tól való látszatfüggetlenség, s nem bírták ki a párt mai országos tanácsi üléséig. Gond, persze, megint egy szál se, hiszen a KDH-hoz hasonlóan õk is teljes vállszélességgel kiállnak a Dzurinda-kormány mellett, s még csak a koalíciós tanács tárgyalásain sem kívánnak részt venni. Szerényen kezdik a dolgot, nem vitás, ám kereszténydemokrata barátaink is imígyen cselekedtek, amíg azt nem találták mondani egy hét beetetés után, hogy azért, ha ne adj’ isten megüresedik egy SDKÚ-s miniszter széke, akkor azt kizárólag egy KDH-s foglalhatja el. A szlovákiai belpolitikai zûrzavar búfelejtõjének itt van egy látszólag könnyes történet az Európai Unió csúcstalálkozójáról. Csúcs lehetett az érzés a tanácskozásellenes antiglobalisták számára nizzai szélmalomharcuk megvívásakor, fõleg, hogy mindjárt az elején a rendfenntartó erõk jóvoltából könnygázzal szembesültek. Ám az üdülõvárosban tanácskozó államférfiak helyzete sem lehetett kifejezetten rózsás az elsõ ránézésre: Romano Prodi, az Eelsõ embere még a hét elején jelezte, a bõvítés feltételeként kezelt intézményi reformok terén komoly elõrelépésre aligha számíthatunk. S ekkor lép a színre Milos Zeman cseh kormányfõ, aki a csúcstalálkozó elsõ, bemelegítõ, mi több, hangulatfelmérõ, ráadásul puhatolózó eszmecseréje után arra a véleményre jutott, hogy a szervezet 2004-ig felveszi soraiba az elsõ tagjelölteket. Régiónk a múltban sem volt híján a nagyotmondásban jeleskedõ látnokokban, s mulattatásunkra ez most sincs másként, de a mennykõ üssön belé, Zemanból most az egyszer tényleg a próféta beszélhetne.

Ján Langos és társai ma a Demokrata Párt Országos Tanácsának ülésén adhatnak magyarázatot tettükre

A kereszténydemokraták után most a demokraták rengették meg alapjaiban a kormány stabilitását. Csakhogy, míg a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) esetében ez senkit nem lepett meg, a Ján Langos vezette Demokrata Párt (DS) képviselõinek kilépése a Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) frakciójából még Ivan Miklost, a párt egyetlen kormánytagját is meglepetésként érte. Ezek után talán nem csoda, hogy Langos ominózus bejelentése óta, mint mondta, a megértés szikráját sem tapasztalta, csak bírálat érte õt és társait. Azt vetik a szemükre, hogy megingatják a kormánykoalíció stabilitását. Az már más kérdés, milyen lehet az a stabilitás, melyet képes egy, a választók 3 százalékának támogatását élvezõ párt megingatni. Tény, hogy sohasem tartozott a DS erõsségei közé a közvélemény kegyeiért folytatatott harc. Nagyon valószínû, hogy hétfõi tettük sem nyeri el a tagság többségének támogatását, és nem növeli a párt népszerûségét. Ami nem csoda, hiszen hogyan lehetne népszerû, ha egy párt kormánytagja, kormánymegbízottja és hat képviselõje ilyen komoly kérdésben, mint a honatyák távozása az SDK-frakcióból, nem képes megegyezni. Hogyan lehet népszerû az a módszer, mellyel Langos, a magát demokratának nevezõ párt elsõ embere levezényelte az egészet. Dzurindával éppen azután közölte a DS legszûkebb vezetése által hozott döntést, hogy a kormányfõ bejelentette, készen áll szerzõdést kötni az SDK alapító pártjaival a további közös fellépésrõl. Megegyeztek abban, hogy az összes párt továbbra is támogatja a kabinetet és a kormányprogram teljesítését, egyikük sem bolygatja meg a jelenlegi erõviszonyokat, és a parlamentben továbbra is a legerõsebb kormánypárti klubként állnak a kabinet mögött. A kormányfõ által elõterjesztett egyezség lett volna erre a garancia. Tehát Dzurinda nem adott okot a lépésre. Langos viszont úgy véli, éppen elég, ha a kormányfõ elutasítja az SDKÚ-frakció létrehozását. Az sem lesz túl népszerû a tagság körében, hogy Langos a hétfõi tárgyalás elõtt még az elnökséggel sem közölte, mire készül. Sõt, az a fenti állítás sem állja meg a helyét, hogy a pártelnök a szûkebb elnökség határozata értelmében tette, amit tett. Az elnökségi ülésen ugyanis a képviselõk kilépését elutasították Jozef Kuzma és Ludovít Kaník alelnökök, Ivan Miklos, a kormány gazdasági alelnöke és Viktor Nizòanský, a kormány közigazgatási reformért felelõs megbízottja. Ján Langost mégis követte Peter Zajac, Peter Osuský, Peter Tatár és Frantisek Sebej. Jozef Kuzma képviselõ viszont maradt az SDK-ban, Ivan Miklos és Ludo Kaník egyaránt elhamarkodottnak, meggondolatlannak és szerencsétlennek nevezte a döntést. Utóbbiak arra hivatkoznak, hogy ilyen komoly kérdésben, a párt alapszabályzata értelmében az országos tanács hivatott döntést hozni, nem pedig az elnökség. Az ötöknek az a véleménye, ennek semmi köze nincs az alapszabályzathoz, és nekik elegük lett abból, hogy mindig más párt színeiben tetszelegjenek a parlamentben, mintegy láthatatlanul. Zajac szerint éppen az SDK volt az, aki eltakarta õket. Amikor ezt állítja megfeledkezik arról, hogy pártja az SDK-nak köszönhetõen van ott, ahol van. A nagyobb frakció részeként a DS-nek lehetõsége nyílt arra, hogy jelentõs mértékben befolyásolja a reformokat, beleszóljon a közügyek alakulásába. Nem nagy a valószínûsége, hogy erre öt független képviselõ is képes lesz. A DS vezetõi viszont mintha errõl megfeledkeznének. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a demokraták bejelentették, a 2002-es választásokon önállóan vagy koalícióban indulnak. Akkor viszont össze kell magukat szedniük, de a jelen történések ebben biztosan nem lesznek segítségükre. Az önállósodott honatyák egyfolytában a felelõsségvállalásról beszélnek. A kilépés azonban éppen ennek ellenkezõjérõl tanúskodik. A DS lépésével nagyon megnehezítette legbefolyásosabb tagjának, Ivan Miklos miniszterelnök-helyettesnek a helyzetét, aki most egyszeriben légüres térben találta magát. Köztudott, hogy a reformerek – és Miklos valóban az – nem tartoznak a kedvencek közé. Politikai háttér nélkül pedig egyenesen pusztulásra vannak ítélve. Langos azt kockáztatta meg, hogy pártja elveszíti utolsó posztját, melyen még úgy-ahogy adtak a szavára. És nemcsak Miklos dolga lesz nehezebb ezentúl, hanem a miniszterelnöké is. Habár a demokraták hangoztatják, hogy nem lépnének ki a kormányt támogató képviselõk körébõl, és határozottan elutasítják az erõviszonyok módosulását, ezzel a koalíciós szerzõdés megnyitását is. De ha negyvenkettõbõl elõbb távozik kilenc, majd öt, marad huszonnyolc. Ez minek nevezhetõ, ha nem az erõviszonyok megváltozásának, ami kiváltja a koalíciós szerzõdés újrafogalmazását és a kormányposztok újraelosztását.
Egyértelmûnek tûnik, hogy a belviszályok a Demokrata Pártot sem kerülték el. A két tábor közti nézeteltérések a márciusi tisztújító kongreszszusra való készülõdés jeleiként is értelmezhetõek. Ott új vezetést választanak és a választási stratégiát is elfogadják. Ám ehhez elõbb az országos tanács mai ülésén kell magyarázatot adniuk, nem éppen egységes fellépésükre, és eldönteni, milyen összetételben szeretnének attraktívak maradni esetleges koalíciós partnereik szemében a következõ választások elõtt. Talán itt az ideje, hogy Langost a Kaník- és Miklos-nemzedék váltsa fel?

VENDÉGKOMMENTÁR

A romániai elnökválasztás holnapi második fordulója elõtt megszaporodtak a találgatások. Jövõ héten már tudni fogjuk, ki lesz Románia elnöke a következõ négy évben. A közvélemény-kutatások szerint Ion Iliescu, a Társadalmi Demokrácia Pártjának (PDSR) elnöke 69 százalékra számíthat, a szélsõjobboldali CorneliVadim Tudor (Nagy-Románia Párt) pedig 31-re. Azonban, mint ismeretes, az elsõ forduló elõtt Tudornak csak 14 százalékot jósoltak, végül 28 lett belõle. Az RMDSZ ebben a helyzetben kénytelen Iliesctámogatására felszólítani az erdélyi magyarokat. Markó Béla a bukaresti rádiónak adott interjújában kifejtette, az elnöki hatáskör elég nagy ahhoz, hogy az államfõ megakadályozza a demokratikus intézmények rendeltetésszerû mûködését. Az RMDSZ elnöke szerint még az is elõfordulhat, hogy a magyarok voksai döntenek majd – Iliescmellett. A mellett az Iliescmellett, aki ugyan egyfolytában megerõsíti, hogy nem kívánnak koalícióra lépni a Nagy-Románia Párttal, azonban tegnap kijelentette, hogy "egyes törvények elfogadása érdekében" pártja a parlamentben együttmûködik majd Tudorékkal. Iliescazt is hozzátette, hogy a Nagy Románia Párt hárommillió szavazót képvisel, és ezt mindenkinek el kell fogadnia, akár tetszik, akár nem. Azok, akik nem Tudorra szavaztak, tegnap tüntettek Bukarestben. Õket valószínûleg a szélsõség elõretörése mellett a lelkük mélyén az is aggaszthatja, hogy Románia nyugati megítélése erõsen megromlik, ha Tudor lesz az elnök, és ez nem használ az ország integrációs törekvéseinek. És hogy milyen haszna lehet az RMDSZ-nek és az erdélyi magyarságnak, ha Iliescura voksolnak? Nehéz kérdés. A jövõ héten a PDSR és az RMDSZ tárgyalóasztalhoz ülnek. Hogy lesz-e koalíció, ezt is csak a jövõ héten tudjuk meg. Az elmúlt napokban Iliesckijelentette: nem enged az RMDSZ zsarolásának, nem egyezik bele az önálló, magyar nyelvû állami egyetem létrehozásába. Valószínûleg egy újabb próbatétel vár az erdélyi magyarságra.
A szerzõ állandó erdélyi munkatársunk

JEGYZET

A hadsereg megvételre kínálja a pozsonyi Sagát kaszárnyát. A vételár 150 millió korona, a potenciális vevõk száma 0. Pedig, legalábbis a védelmi miniszter ezt állítja, a vételár nem magas, hiszen a hadseregnek egyetlen T–72-es harckocsi felújítása százmillió koronájába kerül. Vagyis a kaszárnyát potom másfél tank áráért kínálják Ízlések és pofonok különbözõek. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nem a laktanya olcsó, hanem a tank borzasztóan drága. Ráadásul nem is biztos, hogy megéri felújítani. Profi katonáktól hallottam – és itt a profin nemcsak az értendõ, hogy hivatásos katonák, hanem az is, hogy szakmai szempontból magas színvonalon állnak –, hogy egy ilyen kicsi és ilyen természeti adottságokkal rendelkezõ államnak, mint Szlovákia, nincs is szüksége tankokra. A szlovák hadsereg úgysem támadói, hanem védelmi célokat szolgál – a hadügyminisztériumot is védelmire keresztelték –, ha pedig minket támadna meg valaki, bármilyen modern tankokkal sem lenne esélye megvédeni az országot. Mert ilyen kis állam egyedüli hatékony védekezési módja a hegyvidéki partizánharc. És ezt nem holmi vöröscsillagos nyugdíjas partizánok, hanem nyugati mûveltséggel rendelkezõ fiatal tisztek állítják. Ehhez pedig nem tankokra, hanem hegyvidéki harcra jól kiképzett katonákra van szükség. Meg persze hegyvidékre. Ez utóbbiból Szlovákiában van elég, az elõbbi pedig csak kiképzés kérdése. Nem vagyok katonai szakértõ, nem tudom megítélni, mennyire helytálló a katonai körökbõl származó elõbbi fejtegetés. Ám ha belegondolok, hogy mennyi iskolát vagy tornatermet lehetne felszerelni abból a pénzbõl, amit egy tank hegymászócipõre cserélésével takarítanának meg, akkor teljes mértékben igazat adok a "hegyivadász" fiatalembereknek.

TALLÓZÓ

Pavol Minárik a lapnak nyilatkozott a jövõ évi költségvetés veszélyeirõl. Az SOP-s képviselõ szerint nagy veszélyt rejteget a munkanélküliség és az infláció mértéke, mellyel a költségvetés számol. A másik oldalon a bevételi források alultervezettek, így a kormánynak akár 3 milliárd koronás plusz bevétele is lehet, mellyel "nem számoltak" a költségvetésben. Ezt a képviselõ szerint már most hozzá kellett volna adni a bevételi oldalhoz. Vannak olyan részei a költségvetésnek, melyeknél még pénzt lehetne megtakarítani. Ahhoz képest, hogy a költségvetés miatt mindenkinek össze kell húznia a nadrágszíját, a kormány és az államigazgatási hivatalok kiadásai magasabbak lesznek, mint az idén voltak. Az állami hivatalokban dolgozók száma nemhogy csökkenne, még nõni fog. Néha úgy tûnik, az idei költségvetés nem segíteni akar a gazdasági helyzeten, hanem csak tovább rontja azt.