A családi szerkezetekben a különbözõ történések, élmények ritkán okoznak komoly változást, inkább a korábban átélt helyzetek érzelmi vetületeivel rezonálnak
Elkerülhetõ-e a családi katasztrófa?
BORDÁS SÁNDOR
Gerendai úr sikeres vállalkozó, autoriter férj és hagyományos apa. Elsõsorban a feleségével (egy szomorú negyvenessel) szemben bújik ki belõle a pasa. Gerendainé aláveti magát férje akaratának, de az uralkodó viselkedésmódot töretlenül közveíti gyermekeinek, fõleg olyankor, ha férje számos üzleti útjainak egyikén éppen távol van. A legidõsebb lány, a 20 éves Mária elsõéves a pedagógiai fõiskolán, de nem viselkedhet kortársaihoz hasonlóan. Mindent meg kell kérdeznie, mindenhez engedélyt kell kérnie: hogy este elmehessen, hogy tévét nézhessen, hogy uzsonnázhasson, hogy elmehessen kerékpározni, stb. A szexualitás, a vallás, a meghatározott családi normák kérdései teljes mértékben tabu. Mária, ellentétben öccsével, a 18 éves Jánossal, teljesen aláveti magát ennek a gyámkodó rendszernek, így sikerül túlélnie. János (néha nyíltan is) lázad, amivel állandó konfliktusokat provokál. Közben azok a dolgok, amelyeket megpróbál elérni, valójában magától értetõdõek.
A 15 éves Veronika is kezd lázadozni, emiatt is állandóan Jánosnak tesznek szemrehányást, õt okolják. Veronikának mindenekelõtt Máriával szemben vannak emancipációs igényei, aki húgával szemben a "feminin pasát" kezdi játszani. János és Veronika között érdekes módon még nem jött létre szövetség. Ennek oka többek között abban is kereshetõ, hogy a szülõk Jánost egyre jobban elnyomják, míg Veronikát megvesztegetik. Ha Jánosnak hajat kell vágatni, akkor erre kemény parancsot kap. Veronikának ezzel szemben titokban pénzt adnak, majd elhitetik vele, hogy "õ egy rendes kislány". Rövid idõ múlva emlékeztetik rá, hogy ezen a héten fordászhoz kell mennie.
Jánosnak, ha ellentmondásosnak is tûnik, könnyebb lázadnia a szülõi tekintély ellen, mint Veronikának, akit ezzel szemben "széttépnek". Veronika, egyrészt megkísérli viszszaverni lelkiismerete rohamait, másrészt félelmetesen rossz érzése van amiatt, hogy gondos szülei ellen vétkezik. A két gyerek példája is világosan mutatja, hogy inkább a kegyetlen zsarnokok segítik elõ a rabszolgák lázadását, mint a "jóakaratú" pasák. Ki lázad az ellen, akit jónak tart?
A Gerendai családnak súlyos sokkot okoz, amikor egy szombat este cseng a telefon, és a városi kórház jelentkezik azzal a hírrel, hogy János az intenzív osztályon fekszik, mert egy házibulin valószínûleg hasist szívott. Gerendai úr õrült átkozódásba és káromkodásba kezd, mely a következõ megállapítással fejezõdik be: "Ez a kölyök elfajzott, átkozott, nincs többé fiam!" Majd ezt követõen megtiltja családjának, hogy bemenjen a kórházba és teljes hallgatást rendel el. Veronika kilopózik a házból és megszökik.
A Gerendai családban láthatjuk, hogy az apa autoriter módon uralkodik feleségén. Az apa a nagyobbik lányt is elnyomja, aki ugyancsak beletörõdik a gyámkodásba. Az anya fiának adja tovább az autoriter parancsokat, azonban a fiú lázad ellene. Ugyanilyen az apa kapcsolata a fiúval és viszont. Az idõsebb lány az anya gyámkodásával szemben magát alávetõ stratégiát alkalmaz. A legfiatalabb lányon az apa uralkodik. Ugyanilyen a kapcsolat az anya és kisebbik lánya között.
Az ilyen uralmi viszonyok gyakoriak családjainkban és a szakirodalom ezt a családi típust "gyámkodógyötrõ", vagy "úrszolga" családi szerkezetnek hívja.
Egy következõ családi szerkezetnél a túlzott aggódást, a túlzott szorongást találjuk meg, szinte napi rendszerességgel. Szálkai úr 40 éves envangélikus pap és három évvel idõsebb felesége házasságát még ma is beárnyékolja egy húsz évvel ezelõtti tragikus esemény, amikor 2 éves Róbert fiuk kiesett a hálószoba emeleti ablakán az aszfaltozott udvarra, és több napos szenvedés után a kórházban meghalt. A két fiút, a 12 éves ikreket Pétert és Pált mindentõl meg kellett óvni, hogy a hasonló balesetet elkerüljék. Minden lépésükre vigyáztak és ma is vigyáznak, állandóan óvják, figyelik õket, túlzottan is gondoskodnak róluk. Még gyermekvigyázót is fogadtak. Fõleg azt sulykolták beléjük, hogy kerüljenek minden ablakot és magasságot. Róbert sorsáról az ikrek semmit sem tudtak. A két gyermeket és felnevelésüket "Isten utasításának" tekintették, sötét óráikban pedig "az isteni kegyelem próbájának". Az ikreken több halálvágyat, mint halálfélelmet reagáltak le. Péter és Pál játszani kezdtek a szülõk szorongásával. Provokatívan kihajolnak az ablakon, megállnak egy forgalmas utca közepén. Egy nyári este a Szálkai házaspár vendégeivel a kertben ült és éppen a "modern nagyvárosi élet veszélyeirõl" beszélgettek, amikor megjelent az erkélyen a két fiú és így kiabáltak le: Nézzétek, mit tanultunk! Majd Péter a házat a garázzsal összekötõ gerendára ugrott és végig egyensúlyozott rajta. Ezek után a házaspárt kórházba kellett szállítani. Egyébként a gyerekeknek semmi bajuk nem lett.
Ha megpróbáljuk a Szálkai család kommunikációs helyzetét felvázolni, akkor azt látjuk, hogy az apát az anyával szorongással telt kapcsolat köti össze. Ezt a szorongást terjesztik ki a gyermekeikre és kezdetben a gyerekek is hasonló szorongásos kapcsolatokat építettek ki, ami késõbb átalakult agresszív-provokatív szövetséggé. Más nagyon súlyos esetekben korlátlan és teljes mértékben uralkodó szorongásos kapcsolatokkal találkozunk, amelyek a családot megbénítják. Ilyenkor beszélhetünk gettócsaládról.
A családi szerkezetekben a különbözõ történések, élmények ritkán okoznak komoly változást, inkább a korábban átélt helyzetek érzelmi vetületeivel rezonálnak. Gyakran ezek a rezonanciák teszik lehetõvé, hogy orvosok, pszichológusok terápiás céllal beavatkozzanak a család életébe, változtatásokat eszközölve szerkezetében.
A fenti családokat elsõsorban kommunikációs sémáik szerint vizsgáltuk, de a lélektan egyéb struktúrák szerint is elemzi a családok, a párkapcsolatok mûködését, kialakulását. Freud kétféle párválasztást különböztet meg, az anaklitikus és a narcisztikus párválasztást. Az anaklitikus párválasztásnál olyan társat választunk, akitõl elsõsorban azt várjuk, hogy óvjon, védjen bennünket, illetve olyan érzelmeket kapjunk tõle, amellyel mi nem rendelkezünk. Narcisztikus párválasztásnál olyan társat választunk, akihez elsõsorban hasonlítani szeretnénk, vagy akit magunkhoz akarunk hasonlóvá tenni. Az aktuális párválasztásnál ez a két minta természetesen keveredik egymással. A tudattalanul elvárt "anyai" vagy "apai" gondoskodást a választott társ természetesen nem mindig tudja nyújtani. Gyakran találkozom olyan kóros párkapcsolatokkal, amelyeknél az egyik fél szeretetért sóvárog, míg a másik hideg, elutasító és visszahúzódó, gyakran azért, mert társának függõ szeretetigénye belsõ problémái miatt szorongást kelt benne, és ezt a szorongást a távolságtartó, intimitást kerülõ magatartásával tudja csak elhárítani. Az óhajtott intimitást, szeretetet és szexuális közelséget nemcsak hideg elutasítással, hanem látszólag meleg, "atyai" gondoskodással is frusztrálni lehet. A frusztráló fél ellen ilyenkor semmilyen kifogást nem lehet emelni, annyira jó családapa. Párválasztásunk, gyermekeinkkel és házastársunkkal szembeni reagálásaink, nem megfogalmazott igényeink stb. gyakran nem tudatos szinten zajlanak, de nagyon pontosan meghatározzák a házasság milyenségét és alakulását, ezért nagyon fontos pszichológus segítségét kérni tudatközeli szükségleteink tudatosításához és megfogalmazásához, mivel így számtalan házassági katasztrófa elkerülhetõ.
Holott a fáradt, krónikus betegségben szenvedõ embernek fokozott C-vitamin-bevitelre van szüksége
A vitaminok mimózája
TÁJÉKOZTATÓnnak ellenére, hogy elméletben szinte mindenki tisztában van a vitaminok "varázserejével", még mindig kevesen ügyelnek arra, hogy az év minden napján elegendõ mennyiséghez juthasson a szervezetük. Rendszerint csak akkor jutnak az eszünkbe, ha egészségi gondjaink támadnak, amikor ránktör a tavaszi vagy õszi fáradtság, gyötörni kezd a náthaláz. Holott szervezetünk naponta igényli a szükséges mennyiséget figyelmeztet dr. Miriam Vorzáková belgyógyász, miközben a legismertebb vitamin, a C-vitamin elõnyeirõl tájékoztat. Az ember, a majom, a pulyka, ellentétben a patkánnyal, képtelen a C-vitamin szintetizálására. Ezért természetes formában kell a szervezetbe juttani, ám ez a mennyiség nem elegendõ. Már csak azért sem, mert a C-vitamin nagyon érzékenyen reagál a külsõ hatásokra. Nem csoda, hogy mimózaként tartják számon, hiszen már a levegõ, a meleg és a nedvesség is károsítja. Ha pl. a káposztát csupán egy napig 20 C foknál tároljuk C-vitamin tartalma 12 százalékkal csökken.
Közismert tény, hogy a súlyos C-vitaminhiány skorbutot okoz. Az sem titok, hogy 1498-ban Vasco de Gama 160 matrózából száz vitaminhiányban halt meg. Persze, a halál okára csak akkor jöttek rá a tudósok, miután Szentgyörgyi Albert felfedezte a C-vitamint. Találmányát 1937-ben Nobel-díjjal jutalmazták. A tudomány elõrehaladtával fény derül arra is, hogy megfázáskor a fehérvérsejtekben lévõ C-vitamin mennyisége a felére csökken. Bebizonyosodott az is, hogy a C-vitamin nagymértékben mozgósítja a szervezet védekezõrendszerét. Megfelelõ mennyiségû és folyamatos C-vitamin- adagolással meg lehet elõzni a fertõzõ megbetegedéseket, meggátolja a kollagénvesztést. Bár tavasztól õszig kiváló vitaminforrások állnak rendelkezésünkre (eper, fekete ribizli, karfiol, káposzta, kelbimbó), télen pedig a kivi vagy a savanyúkáposzta, nem biztos, hogy ezekbõl a természetes forrásokból el tudjuk látni szervezetünket a megelõzéshez szükséges napi 60-100 milligramm C-vitaminnal. Nem célszerû, ha több tablettával akarjuk pótoljuk a hiányt, ugyanis csupán jelentéktelen része szívódik fel, a többi távozik a szervezetbõl. Holott a fáradt, krónikus betegségben szenvedõ, diétázó, cigarettázó, sok feketekávét fogyasztó, stresszben élõ, illetve az idõs embernek fokozott C-vitamin-bevitelre van szüksége. Ez vonatkozik a serdülõkre, vagy a szoptató kismamákra is. A C-vitamin minél jobb hasznosítása érdekében a kutatók a tabletta lassú felszívódású változatát fejlesztették ki. A Smith Kline Beecham gyógyszergyár Cetebe kapszulái (a felszívódás a vékonybélben történik) 12 órán át adagolják a vitamint. A fokozatos felszívódás szavatolja, hogy a szervezetben nem növekszik meg hirtelen (a C-vitamin-túltengés gyomorbántalmakat, hasmenést, veseköveket válthat ki) a vitaminszint, s ezáltal nem távozik el kihasználatlanul, hanem maradéktalanul felszívódik. Szervezetünk megfelelõ vitaminellátására törekedve sok készítmény közül válogathatunk, ám nem árt, ha a döntésnél figyelembe vesszük a folymatos felszívódású kapszula elõnyeit. (péterfi)
Házasságok mennek tönkre, de a gyerekek is kénytelenek nélkülözni az életükbõl kivonult apát
Végzetes is lehet a munkamánia
GYERKÓ KATALIN
Elõször a feleségek jelentkeznek: megromlik házastársi viszonyuk, elhanyagoltnak érzik magukat, szexuális életük is rossz irányba változik, gyakran megszûnik. Mindez a férj miatt, aki egyre több munkát hord haza, a hálószobából irodát csinál és persze a gyerekekre sem figyel. Dr. Füredi Júlia pszichológus és édesapja, Füredi János pszichiáter professzor Magyarországon elsõként közölt tanulmányt a kóros munkamániáról.
Az ilyen ember a munkára összpontosít és borzasztó nehezen viseli a kudarcot, ráadásul túlzottan teljesítményorientált. De nem azért, hogy többet és jobban produkáljon, õt kizárólag az általa igen magasra tett célok elérése érdekli. Állandó sürgetettségben él, egyszerre 8-10 dolgot akar csinálni. Persze sehol nem tud jól megfelelni, emiatt folyton elégedetlen a saját eredményeivel. Jellemzõ rá, hogy másokkal ellenséges, önmagával szemben pedig nagyon türelmetlen. Az, hogy az emberek sokat dolgoznak, nem új keletû. Ehhez alapul szolgált a kálvinista teológia mára elhíresült tétele, miszerint, aki nem dolgozik, ne is egyék. Ez azt sugallja, hogy isten adta tehetségét mindenkinek kötelessége kihasználni. Az évszázadok során az egyik legfõbb emberi tevékenység a munka lett, ám újabban károsító tényezõként is szóba került. Feltûnt ugyanis az orvosoknak, hogy vannak olyan személyiségjegyek, amelyek viselõi nagyon sokat dolgoznak, ám munkájukban is rendellenesen viselkednek és ezek az emberek rendszerint szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg.
Szenvedélybetegségként és mániaként is szokás emlegetni ezt a kóros állapotot, de nem a terminológia a fontos, véli a szakember. A lényeg az, hogy egyfajta függõség jön létre, ami mindenképpen rendellenes.
Kialakulásának okairól sokféle elmélet létezik, bár a probléma mélységében máig feltáratlan. Egyes kutatások szerint a gyermekkorból ered, mégpedig a szülõk által kitûzött elérhetetlen célok miatt. A gyerek minden igyekezete ellenére sem képes megfelelni az elvárásoknak és elismerést kivívni. Felnõtt korára kialakul benne az a belsõ igény, hogy mindig magasra tegye a lécet. Olyannyira, hogy minden vállalkozása eleve kudarcra ítélt. Más teóriák azt hangsúlyozzák, hogy kamaszkori sérült énkép következményérõl van szó. Mivel nagyon sok elvárás szegezõdik a fiatalra, megfelelõ példa híján nem tud prioritásokat megjelölni. Hiába hajt megszállottan, a várt eredmény elmarad. Késõbb a munkában ugyanígy folytatja.
Azért a megváltozott munkahelyi tempónak is lehet szerepe abban, hogy e függõség rabjainak száma növekszik, hiszen a szakmai elõrejutásnak mindinkább feltétele a még több munka. Bár ez ettõl részben független, hiszen a szocialista rendszerben is voltak munkamániások, pedig akkor egy adott munkahelyen elég volt 8-tól 4-ig bent lenni és egy dossziéval rohangálni. Igazából nem az a baj, ha rengeteget dolgozik valaki, hanem az, hogy rendszerint nem eredményesen. Emiatt úgy érzi, még több és több energiát kell a munkára fordítania!
Az ilyen ember mindent, ami feladataitól elvonja, idõpazarlásnak tart. Ezért a munkamániás evésre, alvásra és sportolásra sajnálja a drága idõt. Ezek a külsõ szemlélõ számára is feltûnõ tünetek idejekorán jelzik a bajt. Csakhogy az érintett mindezt nem tudja magáról és akkor sem hiszi el, amikor a közvetlen környezet figyelmezteti a rendellenességre. Házasságok mennek tönkre emiatt, de a gyerekek is kénytelenek nélkülözni az életükbõl kivonult apát. Barátai az ilyen embernek nincsenek, legfeljebb egyik-másik üzletféllel tart kapcsolatot. Kizárólag az jöhet szóba, akinek valamilyen köze van a munkájához, mert az közös témát jelenthet.
A munkamánia általában a férfiakra jellemzõ, bár esetenként a gyengébb nemet sem kerüli el. A nõi típus betegsége, amit imposztor szindrómának hívnak, kicsit eltér az eddig elmondottaktól, mivel egy hölgynek nemcsak a munkában kell helytállnia, de otthon is, hiszen a gyermeknevelés és a háztartás minden terhét is cipeli. Mindennek meg akar felelni, de a lelke mélyén érzi, hogy ez nem megy. Emiatt folyton azt hiszi, úgyis kiderül minden, ma csak azért nem bukott le, mert szerencséje volt. És ezzel így van akkor is, ha emelkedik a karrierlétrán, mondván: nem érdemli meg az elõléptetést, ráadásul holnap nyilvánvaló lesz mindenki elõtt az alkalmatlansága.
Nem árt tudni, súlyos egészségi károsodást okozhat a kezeletlenül maradó munkamánia. A kezdeti álmatlanság után rendszerint fogyás jelentkezik. Aztán váratlanul rákap az illetõ a dohányzásra, holott tíz éve már leszokott. Majd gyomorbántalmak és depresszió következik, késõbb szív- és érrendszeri betegségek, gyakran végzetes kimenetelû agyvérzés sújtja a beteget.
Nem éri meg hosszú távon elpalástolni a bajt, mert a szervezet idõvel benyújtja a számlát. Ma már a legtöbb cégnél mûködnek vezetõi tanácsadók. Jól képzett pszichológusokról van szó, némi klinikai gyakorlattal, õk felismerik a rendellenességet és segíteni tudnak az ilyen embereken. Egyébként a gyógyulás esélye jó, mivel sok olyan technika van már, amivel a munkamánia kordában tartható, sõt orvosolható.
ORVOSI TANÁCSOK
Orvos nélkül ne kombinálja a gyógyszereket
Kelet-Szlovákia jeligére: "Nemrég voltam belgyógyászati kivizsgáláson és a doktor úr azt mondta, hogy mivel már régen szedem a Nitro Mack retardot /kb. húsz éve/, jó lenne kicserélni. A körzeti orvosomnak mondtam, de nem reagált rá.
Néhány hete írtam az ischémiás szívbetegség kezelésének bizonyos szempontjairól. A Nitro Mack retard tulajdonképpen hosszú hatású nitroglicerin. Ha a szívvel összefüggõ problémái nem rosszabodtak vagy javultak, akkor nincs különösebb ok a kezelés módosítására. Tulajdonképpen a mellékelt lelet is ezt tükrözi, hiszen az a levelében idézett szavak ellenére a belgyógyász továbbra is Nitro Mack retardot javasolt. Sajnos mi orvosok sokszor esünk abba a hibába, hogy hangosan gondolkozunk, morfondírozunk, latolgatjuk a kezelés különféle alternatíváit. A beteg pedig hallva mérlegeléseinket, továbbszövi a hallottakat, esetleg ki is egészíti õket. Ha az On állapota elfogadható, stabil, akkor nem szükséges további vizsgálatokat erõltetni, ha esetleg rosszabbodik, akkor úgyis szükséges lesz a kardiológiai vizsgálat. A körzeti orvosával megbeszélheti, hogy próbálják ki a Nitro Mack retard kezelés alternatíváit. A sok lehetséges gyógyszer közül csak néhányat említek: Iso Mack retard, Sorbimon, Olicard, Corvaton. Egyéb lehetõség a szívizom anyagcseréjét befolyásoló Preductal, ill. a szívizom oxigén- és energiaigényét csökkentõ ún. beta-blokkolók (Egilok, Corvitol, Concor, stb.), de bizonyos esetekben Isoptin, Blocalcin vagy Diacordin, esetleg Lomir, Plendil, Norvasc is hasznos lehet. Ne próbálja ezeket a szereket orvosi tanács és elõírás nélkül kombinálni, mert komoly mellékhatásokat is elõidézhet.
Menta- és gyümölcsteát javaslok
Szájbûz jeligére: "Huszonkét éves lány vagyok. A baj, amivel küzdök, az, hogy kellemetlen szag jön a számból. A legrosszabb reggel. Fogmosás után sem szûnik meg. A reggelt el sem tudom képzelni anélkül, hogy ne kapjak be valamilyen cukorkát."
Ezzel a problémával az idén már foglalkoztunk, ezért kissé tömörebb leszek. A lehelet szagát több tényezõ befolyásolja. A száj baktériumflórája, a fogak esetleges betegségei, az emésztõrendszer felsõ és alsó részeinek mûködése, a bélflóra, a légutak és a tüdõ állapota. Nem utolsósorban táplálékunk, ill. a táplálkozási szokásaink. Némely krónikus betegség is sajátos, kellemetlen szájszaggal jár (májbetegségek, veseelégtelenség, stb.). Ha az On esetében nem is föltételezem, általánosságban elmondható, hogy a dohányzás és az alkohol sem teszi üdévé a leheletet. A reggeli kellemetlen szájszag majdnem természetes, hiszen éjjel, alvás közben sem étellel, sem itallal nem szabályozzuk a szájban állandóan jelenlevõ baktériumok számát és mûködésük melléktermékeit. Ezen egy kiadós reggeli és a reggeli utáni fogmosás általában segít. Cukorka helyett inkább a rágógumit ajánlanám. A táplálkozásban inkább a többé-kevésbé vegetariánus ételeket javasolnám, sok olyan tejtermékkel, amelyekben még élõ Lactobacillusok vannak. Sokat segíthetnek a különféle gyümölcsteák, de a menta tartalmú teák is. Ha ezek a módszerek nem segítenek, akkor meg kell látogatnia a fogorvost. a fül-orr-gégészt és a gasztroenterológust is.
Tej és "vastabletta"
Tej jeligére: "A tehéntejrõl szeretném megtudni, hogz ártalmas-e a gyerekeknek. Van két (4 és 6 éves) kislányom, akik féléves koruktól isszák. A bolti tejet nem szeretik. A körzeti orvos mindig azt mondja, hogy jó, mert vitaminokban gazdag. Amúgy nagyon rossz evõk, de a tejet nagyon szeretik. Most meg a tévében azt hallottam, hogy ne adjuk a gyerekeknek."
Kezdeném talán két már-már klasszikus idézettel, csaknem közhellyel: A tej élet, erõ, egészség. A másik: Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt. Amióta civilizáció van, amióta a világ világ, talán még elõbb is, egyik fontos táplálékunk, fehérjeforrásunk a tej. A tejet isszák Indiában is, ahol egyébként a tehén szent állat. Kánaán egyik állandó jelzõje, hogy tejjel-mézzel folyó. Az újszülöttek, csecsemõk természetes tápláléka viszont az anyatej. Csak ha komoly okok miatt nem szoptathat az anya, akkor próbálkoznak különféle pótmegoldásokkal, tápszerekkel, ill. a tehéntejjel. Az egészen apró gyermekek immunrendszere másképp mûködik, mint az idõsebbeké. Náluk kialakulhat a tehéntejallergia, túlérzékenység, amely megnyilvánulhat emésztési panaszokban, de kiütés formájában is. Néhány évtizede voltak extrém irányzatok, amelyek (valószínûleg piaci megfontolások miatt is) elavultnak tekintették a szoptatást, és erõsen népszerûsítették a tápszeres táplálást. Valószínû, hogy ekkor sokan lettek érzékenyek a tehéntejre. Ez az eredete a másik végletnek, a tej elfogult elmarasztalásának. Olvastam néhány cikket, könyvet, amelyekben a tejrõl minden rosszat leírtak. Ha ezek a kiadványok igazat írnának, akkor a tejfogyasztást már régen be kellett volna tiltani. Az üzleti tej alapjában véve nem különbözik a házi tehéntejtõl, bár ez utóbbi finomabb. Az állatorvosi felügyeletnek köszönhetõen a tej által terjedõ brucellózistól, tuberkulózistól ma már nem kell tartanunk. Sokan nem tudják megemészteni (a magyar népesség elég komoly hányada) a tejcukrot, számukra a nyers tejen kívül minden erjesztett tejbõl készült tejtermék (joghurt, kefír, aludt tej, túró, sajt) élvezhetõ. Akik a tejre (a tej fehérjéire) allergiásak, azok számára elfogadható megoldás a szójatej, ill.a belõle készült termékek, pl. a tofu. A tej valóban fontos vitamin- és kalciumforrás, vastartalma viszont elég csekély. Ha valaki csak tejjel fedezi fehérjeszükségletét (sok gyerek és idõsebb személy), akkor a megfelelõ vasbevitelrõl akár "vastabletta" formájában is gondoskodni kell.
Dr. Balázs Ferenc
A szerzõ a komáromi Medicina rendelõintézet kardiológusa és belgyógyásza
Bármikor, bárhol elkezdhetõ a testmozgás, a legfontosabb az, hogy rendszeresen végezzük
Torna tetõtõl talpig
BEFEJEZÕ RÉSZ
Múlt heti számunkban a mozgás fontosságáról volt szó, s megkezdtük az alapgyakorlatok ismertetését, amelyek mindenhol elvégezhetõk.
Hátgyakorlatok
Ezekhez a gyakorlatokhoz tegyünk a földre pokrócot vagy tornaszõnyeget.
Üljünk le, nyújtott, összezárt lábbal, "pipáló" lábfejjel. Nyújtsuk elõre a karunkat, s hajoljunk elõre egész felsõtestünkkel, amennyire csak bírunk. Elõször csak annyira hajoljunk elõre, amennyire megerõltetés nélkül megy, legalább öt-tízszer. Egyre tovább fogunk majd hajolni, míg végül meg tudjuk érinteni a lábujjunkat.
Feküdjünk hanyatt, karunk lazán fekszik a testünk mellett. Emeljük föl nyújtva mindkét lábunkat, s lábujjainkkal próbáljuk meg megérinteni a földet a fejünk mögött. Olyan lassan engedjük le a lábunkat, ahogy csak tudjuk. Maradjunk egy kis ideig ebben a helyzetben, majd lassan, "csigolyánként" gördüljünk vissza a kiindulóhelyzetbe. Legalább háromszor ismételjük meg a gyakorlatot.
Feküdjünk ismét hanyatt. Emeljük fel lábunkat és medencénket, függõlegesig. Derekunkat támaszszuk meg két kézzel. Ez a gyakorlat "gyertya" néven közismert. Kis idõ múlva erõteljesen rázzuk ki a lábunkat a levegõben. Végül lassan, csigolyánként gördüljünk vissza, s lábunkat tegyük le a talajra. Lazítsunk egy-két lélegzetnyit.
Hasgyakorlatok
Üljünk a földre egyenes felsõtesttel, lábunkat elõrenyújtva. Kezünket kétoldalt támasszuk le a fenekünk mögött. Húzzuk fel a jobb térdünket, a lábunkat egész talppal támasszuk a földre. Nyújtsuk újra ki, majd megint húzzuk fel. Tízszer ismételjük a gyakorlatot, majd végezzük el bal lábbal is. Aztán váltott lábbal végezzük úgy, hogy vízszintes "biciklizõ" mozgás alakuljon ki.
Ismételjük meg az elõzõ gyakorlatot, de úgy, hogy a lábat kinyújtás után nem tesszük le, hanem megtartjuk a talaj fölött, aztán húzzuk fel megint.
Feküdjünk hanyatt, kezünket kulcsoljuk össze a tarkónk alatt. A kissé behajlított lábunkat emeljük fel. Egyidejûleg a felsõtestünket is emeljük fel, míg összeérinthetjük a térdünket a könyökünkkel. Utána lassan feküdjünk vissza. Tízszer ismételjük meg a gyakorlatot.
Feküdjünk hanyatt, a két kar a test mellett. Kinyújtott lábunkat emeljük kb. 20 centire a padló fölé, majd keresztezzük a levegõben, "ollózzunk", miközben lassan tízig számolunk. Végül leengedjük a két lábat. Ismételjük ötször a gyakorlatot.
Csípõ és fenék
Feküdjünk hanyatt, a két kar lazán a test mellett. Jobb lábunkat nyújtva emeljük fel függõleges helyzetbe. Írjunk le vele kicsi, egyre növekvõ, majd megint kisebbedõ köröket. Számoljunk lassan tízig, majd ismételjük bal lábbal a gyakorlatot.
Feküdjünk az oldalunkra, lábunkat nyújtsuk ki. Támaszkodjunk fel félkönyékre. Másik karunkat helyezzük lazán a combunkra. Emeljük föl most a felsõ lábunkat és karunkat, amennyire csak tudjuk, s lassan engedjük le megint. A felsõtest ezenközben föltámasztva marad. Mindkét oldalon hússzor ismételjük a gyakorlatot.
Lábgyakorlatok
Álljunk lazán, egyenesen. Emeljük fel a karunkat magas tartásba, álljunk lábujjhegyre, és teljes erõbõl nyújtózkodjunk fölfelé. Kis idõ múltán "zuhanjunk" le guggoló tartásba, macskaháttal (hát kidomborítva), kezünket tegyük a padlóra. közben mélyen kilélegzünk. Fontos, hogy guggoló tartásban is a padlón maradjon a sarkunk. A gyakorlatot tízszer ismételjük.
Feküdjünk hanyatt, a két kar lazán a test mellett. emeljük fel a lábunkat, és erõteljes mozdulatokkal biciklizzünk a levegõben, felváltva elõre és hátra.
Álljunk terpeszbe, nyújtott lábbal. Felsõtestünkkel hajoljunk elõre, jobb kézzel érintsük meg a bal lábunkat, bal kezünk eközben hátrafelé lendül. Majd bal kézzel érintjük meg a jobb lábunkat, miközben a jobb kéz hátralendül. Tízszer ismételjük a gyakorlatot.
Lábfejgyakorlatok
Álljunk egyenesen, emelkedjünk lábujjhegyre, majd engedjük vissza a sarkunkat. Közben a térd nyújtva van, a fenék megfeszül. Egy-két percig folytassuk ezt a gyakorlatot, majd jól rázzuk ki a lábunkat.
Nyújtott térddel járkáljunk egy kicsit a sarkunkon, majd megint rázzuk ki a lábunkat.
A DOHÁNYZÁS ÉS A SZEX
FELDOLGOZÁS
Érdemes megfontolni: vagy cigaretta egy sikertelen szex után, vagy sikeres szex cigaretta nélkül.
Lehet valaki férfiasabb annál, mint aki a cigarettareklámokon pózol? A plakátok azt szuggerálják, hogy a dohányzás tipikus férfiszokás, férfiügy. A tudományos vizsgálatok azonban azt bizonyítják, hogy a dohányzás növeli az impotencia kockázatát. Ugyanezek a kísérletek bebizonyították, hogy a férfiak több mint egynegyede 50 év fölött nem, vagy csak ritkán képes közösülésre. Mivel a férfiak errõl a témáról nem szívesen beszélnek, senki sem tudja biztosan, hogy hány házasság ment tönkre emiatt, és hogy hány "áldozat" lett emiatt az alkohol rabja. Nemrég a tudósok még csak feltételezték, hogy tízbõl kilenc esetben az impotenciát érzelmi problémák okozzák. Ma már tudják, hogy az esetek fele fiziológiai változásokkal hozható összefüggésbe.
A dohányosok impotensebbek
Egy kísérlet során megállapították, hogy 116 férfiból, akiknél impotenciát állapítottak meg 108 dohányzott. Ezután két nagyobb tanulmányt végeztek figyelemreméltó eredménnyel: az impotens férfiak kétharmada dohányos. De ez még mindig nem volt elég, az eredményeket meg kellett erõsíteni laboratóriumi körülmények között. Már régóta ismert az a tény, hogy a dohányosoknak gyakrabban vannak vérkeringési problémáik. Máshol végzett kísérletek bebizonyították, hogy tízbõl kilenc vérkeringési problémákkal küszködõ egyén dohányos. Hatással van az erek megbetegedése a hímvesszõre? Ezt a kérdést tették fel azok a kanadai orvosok is, akik emiatt 178 impotens férfi péniszében mérték a vérnyomást. Arra a következtetésre jutottak, hogy minden negyedik dohányosnak a hímvesszõjében gyenge a vérkeringés, míg a nem dohányzó férfiaknál ez 12-bõl egynél fordul elõ.
Ezek után felmerül a következõ kérdés: A hosszútávú dohányzás közvetlenül hat a szexuális reakciókra? Igen! Erre Floridán jöttek rá. Bebizonyították, hogy azoknak a férfiaknak, akik magasabb nikotintartalmú cigarettát szívtak, sokkal lassúbb és gyengébb volt az erekciójuk, mint azoknak, akik kisebb nikotintartalmú cigarettát szívtak. Bár a nikotin hatása közvetlen, és rögtön a cigaretta elszívása után nyilvánul meg, az impotencia azonban nem rögtön jelentkezik. Az ember általában csak fokozatosan veszi észre a problémákat, kezdetben lehet, hogy nem is tudatosítja. Az erekció kezdetben valamivel gyengébb, tovább tart, mígnem bekövetkezik a Mi történne akkor, ha a dohányos abban a pillanatban eloltaná az utolsó cigarettáját?
Erekció alvás közben
Ezzel a kérdéssel foglalkozott tanulmányaiban Dr. Mitchel Edson Washingtonban. Két éjszakán keresztül figyelt 60 impotens férfit. Köztudott ugyanis, hogy a férfiaknál alvás közben gyakran beáll a merevedés, de a megfigyelt pácienseknél ez is elégtelennek bizonyult, ami fiziológiai okok által kiváltott impotenciára utal. Ezután húsz dohányost azzal az ajánlással küldtek haza, hogy 6 hétig ne dohányozzanak és aztán ismét menjenek el a tesztekre. A hat hét után megismételték az "erekció alvás közben" kísérletet, hét férfinak ismét normális erekciója volt.
Természetesen a dohányzás nem egyedüli oka az impotenciának. Francia tudósok négy alapvetõ rizikótényezõre figyelmeztetnek, amelyek a tökéletlen vérkeringésbõl adódnak: a dohányzás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint és a magas vérnyomás. A legártalmasabbnak azonban a dohányzást jelölték meg, mivel fokozza a többi tényezõ hatását. A cukorbetegséggel nehezen lehet harcolni, a koleszterinszint csökkentése is hosszútávú folyamat, ugyanúgy, mint a vérnyomás csökkentése, de a dohányzással fel lehet hagyni egyik percrõl a másikra. Érdemes rajta elgondolkodni: vagy cigaretta a sikertelen szex után, vagy sikeres szex cigaretta nélkül. (psd béres)
Ajánlatunk
Csirkeragnégy személyre
Hozzávalók: 1 nagyobb kicsontozott csirkemell, só, bors, köménymag, ketchup, mustár, olaj, fokhagyma, vöröshagyma és egy darab savanyú uborka.Elkészítése: A csirkemellet megsózzuk, borsozzuk és szép egyenletes csíkokra vágjuk. Egy mélyebb porcelántálba helyezzük, ketchuppal, mustárral pici borssal és késhegynyi köménymaggal megfûszerezzük. Végül a lereszelt savanyú uborkát és az apróra vágott fokhagymát adjuk a húshoz. Felöntjük annyi olajjal, hogy ellepje és lefedve egy napig a hûtõben érleljük. Másnap vöröshagyma hozzáadásával készre pároljuk, illetve sütjük. Hasábburgonya és tartármártás illik hozzá.
Sokan gasztronómiai csodának, az ebéd vagy vacsora ünnepi befejezésének tekintik
Az a csodálatos szivar
BARTAL TÍMEA
Olyan, mint a szerelem. Az elején tüzes, a végén elhamvad, és ha jó volt, az íze sokáig megmarad." A szivar ismét reneszánszát éli, s talán még jobban, mint valaha. Szivarozni sikk. Egy magára valamit is adó társaságban jelen vannak a szivarozók, akik a kellõ pillanatban elvonulnak egy nyugodt sarokba, hogy élvezettel szívják magukba a füstöt, gyönyörködjenek az ízében, közben pedig elmélkedjenek, vagy esetleg belekezdjenek egy kellemes beszélgetésbe. S ilyenkor be is tölti feladatát, hiszen pont azért ilyen közkedvelt, mivel egy finom szivar meggyújtása magában hordozhatja a nyugalom átélését és az elmélyülés lehetõségét. Persze lehet futtában, az utcán rohanva is rágyújtani, a tapasztalt ínyencek viszont határozottan elvetik ezt a hozzáállást. Szerintük ugyanis a szivarozásnak hangulata van, és élvezéséhez megfelelõ környezet szükséges. Sokan gasztronómiai csodának az ebéd vagy vacsora ünnepi befejezésének tekintik. De a nap más idõszakában, ha van egy szabad óránk, rágyújthatunk. A lényeg az, hogy megadjuk a módját. Kényelmesen helyezkedjünk el kedvenc fotelünkben és kortyoljunk mellé forró konyakot, esetleg valamilyen könnyebb italt, de néhány kocka csokoládéval is kellemes hatást érhetünk el. Persze, ha valaki a természetben sétálva szeretne szivarozni, annak is megvan a maga hangulata.
Hogy egészséges-e? Természetesen nem, mint semmi az életben, amit nem szükségbõl végez az ember. Ha azonban mértéktartóak vagyunk (napjában átlagban 11,5 felett még az orvosok is szemet hunynak), sokkal egészségesebb a cigarettánál. Márcsak azért is, mert köztudottan a szivar füstje nehezebben jut a vérkeringésbe. S mivel szerelmesei talán nem is a füstjét kedvelik annyira, mint magát az életérzést, amit meggyújtásakor éreznek, vallják, hogy nem függõséget okoz, hanem érzelmi töltésû lelki függõséget. Ha az ember egy ideig nem gyújt rá, nem is maga a szivar hiányzik, hanem az érzés, ami emlékeiben él a szivarozásról.
A dohány termesztésének eredetét nem ismerjük pontosan. Biztos, hogy az amerikai bennszülöttek kezdték termeszteni dohányzás céljából. A maja és azték varázslók vallották, hogy az istenek igénylik a szivar füstjét, ezért rendszeresen rágyújtottak. Mikor Kolumbus 1492-ben partraszállt Kubában, ott már szivaroztak az emberek. Így mint sok más, ez is a tengerészek által került elõbb Spanyolországba, majd terjedt el egész Európában. Egy ideig az orvosok, mint hatásos gyógymódot javasolták migrén, asztma és emésztési zavarok ellen. Megihlette a mûvészvilágot is: Liszt, Ravel, Baudelaire, Renoir élvezettel füstöltek. Bár Viktória királynõ határozottan tiltotta környezetében, a francia szalonokban a hölgyek is szivarozhattak. Eleinte az örök lázadó, George Sand szájában szinte mindenki furcsállotta, mára a férfiak számára kifejezetten vonzó és erotikus a szivarozó nõ látványa. Bár ez sokak szerint csak akkor igaz, ha a szivarozás igénye az ember bennsõjébõl fakad. Ne gyújtsunk rá divatból vagy nagyzolásból, mert ha a szivar stílusunktól idegen, soha nem érjük el vele a megfelelõ hatást. Elég megnézni a mûvészvilág szivarozó hölgyeit, s máris értjük, mirõl van szó. Hiszen az erotikát egy szivar is növelheti. Így van ez Linda Evangelista, Madonna, Mira Sorvino vagy Klaudia Schiffer esetében.
"A leghiábavalóbb és legszörnyûségesebb nap is kellemesnek tûnik, ha egy havannaszivar illatos füstjén keresztül nézzük" (Evelyn Waugh). Ha ön még nem próbálta, de egy ideje már játszik a szivarozás gondolatával, érdemes néhány dolgot figyelembe vennie. Ajánlatos a szivart szaküzletben vásárolni és kikérni az eladó véleményét. Õ tanácsot ad, hogy igényünknek melyik felel meg leginkább. Bár a nagyobb körméretû szivarok aromája teljesebb, kezdõknek a kisebb szivarokat ajánlják, míg a hölgyeknek inkább az ízesített (vanília, cherry) és a könnyû ("light") szivarokat. Természetesen pénztárcánk is befolyásolja, hogy melyiket engedhetjük meg magunknak. A színre sem árt figyelnünk, hiszen 65 árnyalatot különböztetnek meg. Mivel a sötét színû levelek több cukrot tartalmaznak, minél sötétebb egy szivar, annál teltebb az íze. A szivarozás szertartásának fontos része a szivar végének levágása. Erre használhatunk "guillotine"-t, kétpengés szivarvágót, szivarollót, de akár zsebkést is, lényeg, hogy éles legyen és ne roncsoljon. Meggyújtásához gázöngyújtót vagy gyufát használjunk, kerüljük a benzines öngyújtót és a gyertyát, ugyanis ezektõl benzin és viaszízû lesz a szivarunk. Ha sikerült meggyújtanunk, figyeljünk az aromára és adjuk át magunkat a szivarozás élvezetének. A szivarozás önálló kultúra. "Az illatos szivarfüstbe burkolózva az embernek új gondolatai támadnak, felismer valamit abból, ami egyébként észrevétlenül száguld el mellette. A szivar társaságot, barátságot, szövetségeket teremt."
MIT TEGYÜNK ÉS MIT NE DECEMBER 10. és 16. KÖZÖTT
December 10
A Bika befolyásolja a szaglást, az ízlelést, a nyakat, a torkot, a tarkót és a vállat. Ne terhelje ezeket a testrészeket, ne erõltesse meg a hangszálait. Öblögesse a torkát, igyon rekedtség elleni teát. Lazítsa el a nyakát, lassan körözzön jobbra, majd balra, hajtsa fejét elõre, majd hátra. Masszíroztassa meg a hátát. Torokfájás esetén segít a fokhagyma (3-5 gerezd), akár pirítósra kenve is. Igyon egy pohár forralt tejet egy teáskanál mézzel és egy deci brandyvel, vagy keverjen el két teáskanál mézet egy pohár forró vízben fél citrom levével. Ezek az italok jó alvást biztosítanak
December 11, 12
Az Ikrek befolyásolják a tüdõt, a légcsõt, a légzést, a karokat és a kezeket. December 11-én 10 óra 5 perckor telihold van. A decemberi telihold a második legerõsebb telihold az évben. Teliholdkor a Hold szemben áll a Nappal és az egész felénk fordított felületével visszaveri a fényt a Földre. Ne feledkezzen el este felnézni az égre. Ha ki szeretné használni a telihold varázsát, tegyen egy edénybe tiszta vizet és állítsa olyan helyre, ahol a felszínére ráesik a Hold fénye. Reggel ezzel a "varázslatos" vízzel mossa le az egész testét. A levegõ a tüdõbe az orron és a szájon keresztül kerül, ezért toroköblögetéssel óvja tüdejét a vírusoktól. Tudatosítsa, hogyan veszi a levegõt. A helyes légzés javítja a gondolkodást és a hangulatot. Lélegezzen az orrán keresztül (felfogja a szennyezõdéseket). Elméje megtisztítására alkalmazza a következõ jógagyakorlatot: négy ütemre belégzés a bal orrüregen keresztül, elzárni az orrot, kitartás 16 ütemen át, kilégzés a jobb orrlyukon át 8 ütemre. Azután fordítva: belégzés a jobb üregen, kitartás és kilégzés a bal üregen keresztül. Sétáljon a friss levegõn. Tüdeje felfrissítése érdekében üljön narancsszínû vánkosra és képzelje el, hogyan hatol át testén a narancsszín. Fogyasszon répát (a lehetõ legapróbbra reszelve és minél jobban megrágva) vagy narancsot. Aludjon hûvös helységben és párologtasson! December 11-én 23 órakor földközel van, a Hold 360 601,6 kilométerre van a Földtõl. A távolságot lézeres méréssel határozzák meg centiméternyi pontossággal. Elõdeink szerint ez a nap nem kedvez a növényekkel és a földdel való munkának, valamint a tejfeldolgozásnak és a kenyérsütésnek (kelesztett tészta).
December 13, 14
A Rák befolyásolja a gyomrot, a nyombelet, a mellkast, a tejmirigyeket és az emésztést. Reggel mossa meg a melleit hideg vízzel és finoman masszírozza meg õket. A hideg víz hatására a mellizom összehúzódik és ezzel erõsödik. A rendszeres mosással javul a formája, és ami fontos, megfigyelhet minden változást. A mell erõsítése fontos a férfiak számára is, akik nem végeznek fizikai munkát (nem vágnak fát). Nagyon jó az ugrálókötél használata. Tudományosan bizonyított, hogy a színek hatnak a szerves funkciókra. A gyomor- és májbántalmakra jó hatással van a sárga. Egyen sárga színû ételeket (sárga paprika, hagyma, ananász, banán), igyon sárga folyadékot (citrom, grépfruit). Ne egyen éjszakára, mert elpazarolja a regenerációra szánt energiát. Igyon emésztést serkentõ teákat (menta, zöld tea). A testünknek élelemre van szüksége, amit a gyomor dolgoz fel, a lelkünknek pedig érzésekre. Akinek problémái vannak a szerelmi életében, annak könnyen gyomorproblémái lehetnek. Gondolkozzon el azon, mit tehetne a saját és persze a gyomráa érdekében is. Ebben az idõszakban könnyen lehet mosni (elegendõ a mosószer fele), lemosni. Öntözze meg a virágokat, teljen bennük öröme.
December 15,16
Az Oroszlán a szívre és a vérkeringésre hat. A citruszokból facsart friss üdítõ után vegyen egy jó zuhanyt, melyet hideg vízzel fejez be (összehúzza az ereket és a vért a belsõ szervekbe pezsdíti). Zuhanyozzon fokozatosan, kezdje a talpánál, elég 30 másodperc. Ha rossz a vérkeringése, óvatosan váltogassa a hideg-meleg vizet. A szív 11 és 13 óra között aktív. Ilyenkor ne igyon kávét, igyon meltát. A narancssárga szín serkenti a gyenge vérnyomást, a piros emeli, a zöld szín csökkenti a magas vérnyomást. Nyújtózkodjon egy jót, a vérkeringését serkentheti kezei és lábai dörzsölésével.
ofie Kanyzová