Szombat, 2000. december 9. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 284. szám

belpol~1.htm

Belpolitika

A kormány számára fontos a lakosság európai uniós csatlakozásról való tájékoztatása

Történelmi pillanatok

Pozsony. Örülök, hogy az Euroage nemzetközi konferenciára, melynek célja az európai uniós csatlakozásról való tájékoztatás elõsegítése, Pozsonyban került sor. Azért is, mert hazánkban a lakosok 76,4%-a érzi úgy, hogy keveset tud az Európai Unióról, közölte Pavol Hamzík miniszterelnök-helyettes.

SZENTGÁLI ANIKÓ

Az iménti szavakkal zárta Pavol Hamzík integrációért felelõs kormányalelnök a kabinet által szervezett, Euroage nevû kétnapos konferenciát. Megerõsítette, Szlovákia stratégiája a felzárkózás, hogy a visegrádi országokkal együtt csatlakozhassunk az Unióhoz. "Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy senki sem fog ránk várni, csakis rajtunk múlik, mikor válunk az Etagjává. Mi nem emlegettünk konkrét idõpontokat, az alapos felkészültség fontosságát hangsúlyozzuk. Stratégiánk betartható. 2002 végéig az összes fejezetet szeretnénk lezárni, és legkésõbb 2004. január 1-jéig fel akarunk készülni a csatlakozásra. A kormány szerdán hagyta jóvá a hat legnehezebb fejezet megnyitására tett javaslatot" – emlékeztetett a miniszterelnök-helyettes.
A csatlakozás szempontjából rendkívül fontos a lakosság tájékoztatása – az Unión belül és kívül is. Az információs kampány keretében a tagállamokat a bõvítés elõnyeirõl és a vele járó problémákról tájékoztatják, a csatlakozni kívánó államok polgárait pedig Európáról, az Európai Unióról, a csatlakozás folyamatáról, elõnyeirõl és arról, hogy az Unió nemcsak jogokat, hanem kötelességeket is jelent. A kampány lényege: információk közvetítése a központból az egyes régiókba, ahol még mindig nagyon keveset tudnak az EU-ról. A szlovákiai kampány 3 síkon zajlik. Létrejött egy virtuális információs központ és az Euroservis, melyek szlovák és angol nyelven továbbítják az európai tudnivalókat. Ezenkívül az ún. véleményformálókat célozták meg. Kiválasztottak 13 célcsoportot – ezek közé tartoznak a sajtó regionális és fõvárosi képviselõi, valamint a közigazgatás és a helyi önkormányzatok tagjai. "Azt szeretnénk, hogy az uniós csatlakozásról kiírandó referendumon ne a pillanatnyi hangulat alapján döntsenek az emberek, hanem mert valóban tisztában lesznek a csatlakozás elõnyeivel és hátrányaival, és meggyõzõdésük alapján voksolnak" – mondta Miriam Srámová, a kormány csatlakozást elõkészítõ részlegének vezetõje. Pavol Hamzík a Nizzában zajló uniós csúcsértekezlettel kapcsolatban hangsúlyozta, ott fog eldõlni, bõvítik-e az Uniót vagy sem. "Günter Verheugen úgy fogalmazott, ez a csúcstalálkozó még Németország egyesítésénél is fontosabb. Ez is bizonyítja, történelmi pillanatnak vagyunk tanúi. Én optimista vagyok, és meggyõzõdésem szerint pozitív eredmény születik. Szlovákia ezután arra fog törekedni, hogy aktívan bekapcsolódjék az Unió jövõjével kapcsolatos párbeszédbe, és szorosan együttmûködjék a tagállamokkal, valamint a csatlakozni kívánó országokkal" – tette hozzá Hamzík.


Növelni kell a tárcákra gyakorolt nyomást, hogy teljesítsék a csatlakozás feltételeit

Mintegy 180 megoldásra váró feladat

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A kabinet elkészítette az Európai Bizottság országjelentésében felmerült kifogások összegzését és az ebbõl következõ feladatok jegyzékét, jelentette ki Pavol Hamzík, a kormány integrációért felelõs alelnöke a parlament külügyi és integrációs bizottságának közös megbeszélésén.
A mintegy 180 feladat teljesítése az adott problémakörben érdekelt minisztériumokra és államigazgatási szervekre hárul. Az összegzést jövõ szerdán vitatja meg a kabinet. A feladatok többsége legiszlatív jellegû, ezeket besorolják a jövõ évi törvényalkotási tervbe. A feladatokat ez egyes fejezetek szerint határozták meg aszerint, hogy az Európai Bizottság az adott jogfejezetben mit kifogásolt. Frantisek Sebej, az integrációs bizottság elnöke elõtt nem világos, hogyan lesznek képesek rábírni az egyes tárcákat és az illetékes szerveket, hogy haladéktalanul eleget is tegyenek a rájuk bízottaknak, és teljesítsék a csatlakozás rájuk vonatkozó feltételeit. Hamzík szerint feltétlenül növelni kell a miniszterekre gyakorolt nyomást a koalíciós képviselõk részérõl is, és erre interpellációk formájában van a legjobb esély. A miniszterelnök-helyettes fontosnak tartja, hogy az ellenzéki és a kormánypárti képviselõk egyaránt nevezzék meg azokat a tárcákat, amelyeknél mulasztást tapasztaltak. A megfogalmazott feladatok teljesítésének célja minél több hiányosság megszüntetése, ami várhatóan majd az Európai Bizottság jövõ évi jelentésében is viszszatükrözõdik, hangsúlyozta Hamzík, akinek meggyõzõdése, hogy a jövõ évi országjelentésnek sokkal nagyobb jelentõsége lesz, mint az ideinek. Peter Weiss, a külügyi bizottság elnöke vetette fel a közvélemény, a média alacsony informáltságának kérdését. A lakosság tájékoztatására jövõre 10 millió koronát szánnak. A kampányba elsõsorban a közszolgálati médiumokat kell bevonni, de Sebej úgy véli, a kereskedelmi médiumokhoz is segítségért lehet fordulni. A tanácskozáson az is elhangzott, hogy gyakran maguknak a képviselõknek sincs áttekintésük a csatlakozási tárgyalások pillanatnyi állásáról. Ennek kiküszöbölésére januárban Pavol Hamzík az egyes bizottságokkal megvitatja az õket érintõ jogfejezeteket és tárgyalási pozíciókat. (szm)


Egyetértés uralkodik a Smer és az SNS között

Folyamatos ostorozás

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Csütörtökön a Szlovák Nemzeti Párt és a Smer képviselõi egyetértettek abban, hogy a jövõ évi büdzsé ellentétben áll a kormány programnyilatkozatával. Szerintük a tervezet nem veszi figyelembe az ígért reformlépéseket és fejlesztési programokat, nem számol a nõk nyugdíjkorhatárának kitolásával, amit a nemzetiek egyébként embertelen intézkedésnek tartanak. A költségvetés Jaroslav Paska SNS-képviselõ szerint szalmalábakon áll, és minden pillanatban összeomolhat. A Robert Fico-féle Smer osztja a nemzetiek magánosítással kapcsolatos véleményét, azaz hogy a befolyt összeget nem a költségvetés foltozására kellene felhasználni, hanem célszerûen kellene befektetni. Paska öszszegezte a köztársasági elnöknél tett látogatás eredményeit is. Elmondta, pártja támogatja az elnök kerekasztal-beszélgetéssel kapcsolatos kezdeményezését, és értékelték a referendum utáni helyzetet. "A polgárok úgy döntöttek, hajlandók végigszenvedni Dzurinda kormányzását, az ellenzék pedig megpróbál reális alternatívát készíteni a következõ választásokig" – tette hozzá a képviselõ. Konkrét együttmûködésre számítanak a Smerrel, mellyel közösen módosító javaslatokat dolgoznak ki a parlamentben. Az SNS nehezményezi, hogy Dzurinda, akinek van ideje sportolni és pártot alapítani, olyan keveset jár a köztársasági elnökhöz. (sza)


A MOL részesedése 20 százalékra nõtt a Slovnaftban

Újabb részvényvásárlás

SITA-HÍR

Pozsony. A MOL jelenleg a Slovnaft 20 százalékos tulajdonrészét birtokolja. Csütörtökön a magyar olajipari vállalat a Slovnaft meghatározó részvényeseitõl, a Slovbenától és a Slovintegrától 1 136 049 részvényt vett meg, részvényenként 1870 koronás áron. A MOL ezzel újabb 2,124 milliárd koronás részvénycsomag tulajdonosa lett. A vállalat már április 18-án 1402 koronás részvényenkénti áron több mint egymillió, június 19-én pedig 1433 koronás áron 330 ezer részvényt vásárolt. A Slovbena és a Slovintegra a MOL-felvásárlások révén így már több mint 4 milliárd koronához jutott. Legutóbbi tranzakciójával a MOL 13,2 százalékról 20 százalékra növelte részesedését a szlovák olajfinomítóban.


A szlovák hadsereg elsõ afrikai küldetése elõtt áll

Békemisszió Eritreába

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Nyitra. Még az ünnepek elõtt elutaznak Eritreába azok az utászok, akiknek a felkészítése az ENSZ nyitrai kiképzõközpontjában a héten fejezõdött be. Ez lesz a szlovák hadsereg katonáinak elsõ afrikai missziója, amely a kiképzõközpont parancsnoka, Milan Kosra szerint különleges fizikai, pszichikai és szakmai felkészítést is igényelt. Egy másik utászegység a múlt héten fejezte be küldetését a Golán-fennsíkon, ahol a Szíria és Izrael közti határsávot õrizték. 1988 májusa óta ezen a veszélyes területen már 300 szlovákiai békekatona teljesített szolgálatot. (vm)


A Szlovák Hajógyár és a Hydrostav jelentõsen leépít

Nõ a munkanélküliség

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Komárom. A járásban a legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta 23,16 százalék, ez 12 540 állástalant jelent. Roland Ketko, a Komáromi Járási Munkahivatal igazgatója lapunknak elmondta, a járásban e hónap végéig 1500 tartósan munkanélküli dolgozik közhasznú munkásként. Õket zömében a települések önkormányzatai és a nonprofit szervezetek alkalmazzák. Januárban azonban õk is visszakerülnek a munkanélküliek nyilvántartásába, így az állástalanok száma a járásban 25,85 százalékra emelkedik. A munkahivatalnak az idén két nagyvállalat, a Szlovák Hajógyár Rt. és a Hydrostav komáromi üzeme jelzett tömeges elbocsátást. Az elõbbibõl összesen 564 alkalmazott, az utóbbiból pedig 250 személy munkaszerzõdésének felbontását jelentették. Az utóbbi idõben mindkét cégbõl olyan hírek kerültek ki, hogy valószínûleg a jelzettnél több alkalmazottól kénytelenek megválni. Nem hivatalos információk szerint a Hydrostav komáromi üzemét a közeljövõben teljes mértékben felszámolják. Ha ez megtörténik, mintegy 500 személy kerül az utcára. "Számításaim szerint, ha a hajógyárból és a Hydrostavból 500-500 alkalmazottat küldenek el, a munkanélküliségi arány januárban 27,71 százalékra emelkedik" – mondta Roland Ketko. (km)


A Vöröskereszt és a Dôvera Egészségbiztosító regisztrálja a lakossági javaslatokat

Az Év humanitárius tettére várva

PÉTERFI SZONYA

Pozsony. A Dôvera Kölcsönös Egészségbiztosító közösen a Szlovák Vöröskereszttel évek óta erkölcsi elismerésben részesíti azokat az embereket, akik saját biztonságukat kockáztatva életeket mentenek, akik elhagyott gyerekeket vesznek magukhoz és támogatják emberré válásukat, vagy akik önkéntes véradással segítenek beteg embertársaikon. "Ahhoz, hogy valóban az arra érdemesek kapják az Év humanitárius tette elismerést, a lakosság közremûködésére van szükségünk" – ismertette a nevezés féltételeit Viktor Kouril, a biztosító vezérigazgatója. A javaslatokat a jótettek pontos leírásával együtt 2001. január 15-ig kell elküldeni a biztosító címére: Vzájomná zdravotná poistovòa Dôvera, P. O. BOX 230, 810 00 Bratislava (e-mail: popelarova@vzpd. sk). A borítékon tüntessék fel a jelszót: Humanitný cin roka 2000 (az Év humanitárius tette 2000).


Sarlota Pufflerová: "Az emberek többségében elõítéletek élnek a romákkal, a magyarokkal – a mássággal szemben"

Felkészületlen a rendõrség is

Novemberben országos kampány kezdõdött a rasszizmus, a diszkrimináció és a faji gyûlölködés ellen, mely november 9-én, a fasizmus elleni harc világnapján csúcsosodott ki. A kampányról és a további teendõkrõl Sarlota Pufflerovával, a Polgár és Demokrácia Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

SZENTGÁLI ANIKÓ

Mi volt a kampány célja?
A kampány nem ért véget, a kormányon kívüli szervezetek továbbra is találkoznak, és törik a fejüket, hogyan lehetne valóra váltani a kampány céljait. Célunk pedig az intolerancia megszüntetése, hogy az emberek felfigyeljenek a problémára, érzékenyebben reagáljanak a rasszista megnyilvánulásokra, elfogadják a másságot.

Mely szervezetek alkotják az Emberek a Rasszizmus Ellen társaságot?
A legaktívabb az Élj és Hagyj Élni szervezet, ez kezdeményezte a kampányt. Ide tartozik a Zebra, az afro-szlovák családok tömörülése, a mi alapítványunk: a Polgár és Demokrácia, a Nyitott Társadalom Alapítvány, és más szervezetek tagjai. Reméljük, egyre szélesedik a kör, mert ebbõl a kampányból több hosszú távú projektum és tevékenység indul majd ki. Például már felvettük a kapcsolatot a belügyminisztérium képviselõivel. Az utóbbi idõben elszaporodtak a faji indíttatású támadások, soknak nem járnak a végére vagy eredménytelen a nyomozás, sõt sokat be sem jelentenek. Ez szorosan összefügg a rendõrség munkájával. A rendõrök nincsenek felkészülve, hogyan kell ilyen esetben az áldozattal és a tettessel eljárni.

A harmadik szektor hogyan próbál segíteni?
Szeretnénk együttmûködni a rendõrséggel, elsõsorban a rendõrök továbbképzése terén. Javítani kell a lakosokkal és a szélsõséges csoportokkal való kommunikációt, hogy könnyebben lehessen azonosítani az egyes csoportokhoz tartozókat. Vegyék végre komolyan a faji indíttatású bûncselekményeket, mert ezek büntethetõek. Van egy határ, amikor már nem a szólásszabadság gyakorlásáról vagy egy-egy fasiszta szervezet iránti szimpátia kinyilvánításáról van szó, hanem bûncselekményrõl. A legnagyobb gond az, hogy a nyomozó és az ügyészég nehezen tudja eldönteni, faji indíttatású támadás történt-e vagy sem – azért, mert már az áldozattal való elsõ kontaktusnál valami hiba csúszik be. Az emberek sok esetben félnek bejelenteni a támadást, mert tisztában vannak a rendõrök hozzáállásával, és bár õk az áldozatok, õket teszik bûnössé, ezáltal többszörösen kiszolgáltatottá válnak ahelyett, hogy fény derülne az igazságra. Fontos, hogy mindjárt az elején részletes, alapos jegyzõkönyvet vegyenek fel, hogy figyelmesen hallgassák meg az áldozatokat, emberségesen bánjanak velük, hogy hallgassák ki a tanúkat. Ellenkezõ esetben a támadás megismétlõdhet. Elsõ lépés a rendõrök tájékoztatása egyrészt a támadókról, másrészt az áldozatokról, hogy miért éppen a kisebbségben levõket, a más bõrszínûeket stb. zaklatják. Természetesen szükséges lesz felvenni a kapcsolatot az igazságügyi és oktatási tárca mellett minél több állami hivatallal is, hogy a rasszizmus elleni nemzeti harc konkrét formát öltsön.

Tény, hogy Szlovákiában is beszélhetünk rasszizmusról. Tapasztalható pozitív változás ezen a téren?
Ez a kampány annak minõsíthetõ. Igyekeztünk minél több korosztályt megszólítani, és szinte az egész ország felfigyelt ránk. Ilyen nagy visszhangra nem is számítottunk. Két hét alatt a magánszemélyek mellett 400, aktivistákból álló csoport jelentkezett. Részben teljesült az az elképzelés, hogy minél több rasszizmusellenes szövetséget szerezzünk. Ezek az emberek rengeteg anyagot, plakátot kértek, aktívan kampányoltak a saját városukban. Mindez jelzi: vannak toleráns, az emberi jogokat tiszteletben tartó emberek, akiket zavar, hogy Szlovákiában rasszizmusról beszélhetünk, és akik nem félnek nyíltan beszélni a problémáról, sõt tesznek is valamit.

Politikusok is bekapcsolódtak a kampányba?
Próbáltuk õket is bevonni, a képviselõket írásban szólítottuk meg, meghívtuk õket a november 9-i akciónkra, amikor a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés téren egy hatalmas vásznat feszítettünk ki, ahová bárki rányomhatta kézjegyét, s ezzel kinyilvánította rasszizmusellenességét. Csak egy képviselõ jött el, ketten írásban támogattak bennünket, a többiek nem jelentkeztek. Pozitívum, hogy egyáltalán jelentkezett valaki, negatívum, hogy a legtöbb politikus a minden mindegy álláspontra helyezkedik ezzel kapcsolatban. Sõt néhányan olykor úgy nyilatkoznak, mintha támogatnák az ilyen megnyilvánulásokat. Igaz, elfogadták a rasszizmus elleni nemzeti programot, ám konkrét lépésekre is szükség van.

A szervezõk fenyegetõ leveleket is kaptak. Nem félnek folytatni az elkezdett munkát?
Tudatosítottuk, hogy a rasszizmust és faji gyûlölködést támogató személyek ellenségként viszonyulnak majd hozzánk. Mégis folytatjuk, amit elkezdtünk, mert ha hagyjuk magunkat megfélemlíteni, hozzájárulunk ahhoz, hogy a rasszizmus tovább virágozzék. A történelembõl tudjuk: a fasizmus és más totalitárius rendszerek is így kezdõdtek. Én jobban félek attól, ami akkor lenne, ha semmit sem tennénk. A levelekben halállal, a családtagok bántalmazásával, meggyilkolásával fenyegettek. Kaptunk néhány gusztustalan írást, melyek stílusából és nyelvezetébõl nyilvánvaló volt, hogy alkotóik nagyon agresszív, mûveletlen emberek. Tehát nemzeti hõsöket játszanak, miközben szlovákul sem tudnak rendesen. Ez is sokat elárul jellemükrõl. Nem akarunk eleve negatívan viszonyulni hozzájuk, ehelyett inkább nyíltan el kell beszélgetni ezekrõl a problémákról, tisztázni kell az álláspontokat, és minél szélesebb réteget próbálunk tájékoztatni. Éppen az információk hiánya miatt alakulnak ki elõítéletek. Talán ha személyesen ismernék azokat, akiket annyira gyûlölnek, ha többet tudnának a kultúrájukról, szokásaikról, valószínûleg megváltozna a véleményük. Az emberek attól félnek, azt nem szeretik, attól idegenkednek, amit nem ismernek. És ez nemcsak egy szûk rétegre, a szélsõséges csoportokra vonatkozik. Az emberek többségében elõítéletek élnek a romákkal, a magyarokkal és azokkal szemben, akik mások.

A rasszizmust Önök tágabban értelmezik. Burkolt rasszista mindenki, aki nem tesz semmit ellene?
Tulajdonképpen igen. Ebben a térségben sok mindent átéltünk már, voltunk fasiszta állam is. A második világháború óta létezik antiszemitizmus Szlovákiában, a zsidók a mai napig félnek vállalni zsidóságukat. Ne legyünk vakok és süketek! Szálljon mindenki magába, és õszintén foglaljon állást! Ne féljünk beszélni a problémákról, és próbáljunk segíteni!

Mindez szépen és jól hangzik, ám a támadások egyre gyakoribbak, az áldozatok félnek, a rendõrség nem hatékony. Mit csinálhat az áldozat?
A harmadik szektor foglalkozik jogorvoslattal, és nemcsak a tanácsadás szintjén. Elõfordult már, hogy jogászaink bíróság elé vittek egy-egy ügyet. Ha valaki fél a rendõrséghez fordulni, fordulhat a kormányon kívüli szervezetekhez is. Tény, hogy a bírósági eljárás lassú, a korrupció virágzik, és kevés a precedens.

Miért jelentõsek az ilyen és hasonló kampányok?
Ezeken keresztül több témát vetünk fel. Az emberek nem ismerik a demokrácia alapelveit, nincsenek tisztában a jogaikkal. Nem tudatosítják, hogy vannak olyan jogaik, melyeket nem az államtól kaptak, hanem emberi létükbõl fakadnak, melyek arra szolgálnak, hogy meg tudják védeni szabadságukat, hogy bele tudjanak szólni a körülöttük történõ eseményekbe. Minden vélemény fontos, akaratlanul is több embert befolyásolhat, ezért fontos, hogy dolgozzunk saját magunkon.


A villanyáram jövõ évi 20 százalékos emelése komoly többletkiadást jelent

Kissé csökkent az energiafogyasztás

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Szlovákia novemberi villamosáram-fogyasztása 2471 gigawatt volt, ami 5%-kal kevesebb, mint a tavaly novemberi, s decembereben is hasonló jelenségre számíthatunk. A szakértõk szerint a fogyasztás csökkenése egyértelmûen a meleg idõjárásnak tulajdonítható, mivel kevesebbet fûtünk, mint tavaly ilyenkor. Ennek ellenére az eddigi 10 hónap fogyasztása a tavalyi hasonló idõszakhoz képest 10% százalékkal nõtt, ami a nagyfogyasztóknak köszönhetõ. A jövõ januártól tervezett áremelés során a lakossági fogyasztók 20%-kal, a vállalkozók 5-10%-kal fizetnek majd többet a villanyáramért, 25 és 15%-kal többet a gázért. Hétfõn errõl a tervezetrõl kellene tárgyalnia az érdekegyeztetõ tanácsnak is. A villanyáram árának emelése a kormány középtávú terveiben is szerepelt, de a gázár ilyen mértékû emelésévél maga sem számolt korábban. Az új számítások alapján úgy tûnik, mégsem lesz annyira kifizetõdõ például a padlófûtés. A szakértõk ezért az egész rendszer újrakalkulálását ajánlják a kormánynak.


Miklós László környezetvédelmi miniszter Nógrádban

Világhírû õskövületek

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Losonc/Kalonda. Nógrádi látogatását tegnap Losoncon kezdte Miklós László környezetvédelmi miniszter. A Quercus Kft.-ben tájékoztatták arról a környezetkímélõ svéd technológiáról, amelynek segítségével fahulladékból energia nyerhetõ. A famegmunkálással foglalkozó losonci cégnél, amely fõleg nyugat-európai piacra szállítja termékeit, jelentõs mennyiségû hulladék keletkezik, és azt szeretnék hasznosítani. A miniszter kíséretében levõ Köteles László parlamenti képviselõ elmondta: a megbeszélésen igyekeztek olyan megoldásokat keresni, hogyan lehetne együttesen állami támogatásból vagy nyugat-európai segítséggel megvásárolni és üzembe helyezni a korszerû berendezést. Miklós László Kalondán környezetvédelemmel kapcsolatos minikiállítást tekintett meg, ahol láthatók voltak a falhatárában talált több millió éves kövületek is. A felbecsülhetetlen értékû leleteket Mihály Miloslav helyi lakos gyûjtötte, és arról a hegyrõl származnak, amelynek másik oldalán, a magyarországi Ipolytarnócon már feltárták a területet. A kalondaiak bíznak benne, hogy a világhírûvé vált ipolytarnóci õsleletek a hegy másik oldalán folytatódnak. Katarína Gaálová, a Cseres Tájvédelmi Körzet igazgatója arról számolt be, hogy a térségben már végeztek kutatásokat, amelyek alapján valószínûsíthetõ: a szlovák oldal természeti értékekben hasonlóan gazdag, mint Ipolytarnóc. A kalondaiakkal közösen vázlatos feltárási tervet is készítettek. Miklós László és kísérete Kalonda után Ipolytarnócra látogatott. (tt)


RÖVIDEN

Tiltakoznak a romák ellen

Mezõlaborc. Több mint ezer helyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben öt roma családnak a városközpontba való költöztetése ellen tiltakoznak. A költöztetést az állami hivatal intézi, a pénzügyminisztériumtól a járási hivatal hárommillió koronát kapott az épület megvásárlására, a felújítására pedig további 570 ezret. (TA SR)

Pittner Bajorországban tárgyal

Pozsony. Ladislav Pittner tegnap hivatalos látogatásra Bajorországba utazott. A belügyminiszter bajor partnerével a szlovák, illetve a német rendõrség és határõrség drogellenes munkájáról, valamint a törvénytelen határátlépésekrõl is tárgyal majd. Szó lesz a közigazgatási rendszerekrõl, hiszen Bajorország is egy új közigazgatási reform elõtt áll. (TA SR)

Pártszakadás fenyeget a DS-ben?

Pozsony. A Demokrata Párt öt képviselõjének hét eleji döntésérõl tárgyal ma a párt országos tanácsa. Jozef Kuzma, az egyetlen képviselõ, aki nem lépett ki az SDK-frakcióból, úgy látja, a döntéssel sokan nem értenek egyet, s az ügy miatt akár pártszakadás is bekövetkezhet. A kilépést sem Ivan Miklos gazdasági miniszterelnök-helyettes, sem Ludovít Kaník, a párt alelnöke nem támogatja. (TA SR)

Borzának nem hiányzik az élettársa

Kassa. Dusan B., a kassai alvilág fõnökének rozgonyi élettársa, Anezka B. továbbra sem hisz abban, hogy Borza gyilkolt volna. A hölgy el akar látogatni Csehországba (ahol Borzát letartóztatták), s tisztázni szeretne néhány dolgot élettársa ottani barátnõjével. Szívesen találkozna az elõzetes letartóztatásban levõ Borzával is, de ehhez szükség lenne a férfi beleegyezésére, aki viszont egyelõre nem mutat érdeklõdést a hölgy iránt. (TA SR)

Túladnak a részvényeken

Pozsony. A nemrég tönkrement Dopravná banka tegnapi rendkívüli közgyûlésén a részvénytulajdonosok megszavazták, hogy a részvénycsomag 45%-át, mely eddig a Szlovák Takarékpénztár tulajdona volt, a Szlovák Konszolidációs Banknak adják el. Az árról eddig nem nyilatkoztak, de a takarékpénztárnak a törvényi szabályozás miatt kell eladnia a részesedését. (SITA)

Emelkedik az influenzások száma

Pozsony. Ezen a héten a influenzások száma 20,8%-kal növekedett az elmúlt héthez képest: eddig 56 849 megbetegedést jelentettek. A legkomolyabb növekedést a Nyitrai kerületben jelentették. A legnagyobb számban továbbra is az iskoláskor elõtti gyerekek dõltek ágynak. (TA SR)

Több pénzt a településeknek

Csorba-tó. A Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) vezetõsége a költségvetéshez képest 1,1 milliárd koronával követel többet a települések számára az adóbevételekbõl. A társulás vezetõi felszólították a parlamentet, fogadja el az ország településeinek 96%-át tömörítõ szervezet módosító javaslatát. (TA SR)

Egyezség a jövõ héten várható

Pozsony. Ivan Simko szerint az SDK, az SDKÚ és az SDK többi anyapártjának vezetõi álatal jövõ héten aláírandó szerzõdés garantálni fogja, hogy a pártok képviselõi a kormányciklus végéig támogatják Mikulás Dzurindát, és senki sem lép át a kormánykoalíció más pártjainak parlamenti frakciójába. A pontos kapcsolatrendszert majd a kétoldalú tárgyalásokon akarják tisztázni. (SITA)

Az új drogellenes program

Pozsony. A kormány drogellenes tanácsa jóváhagyta a Vágsellyén kialakítandó reszocializációs drogellenes központ tervezetét, s pozitív döntést hozott a drogellenes sajtókampánnyal kapcsolatban is. A tanács elfogadta jövõ évi munkatervét is, ennek fényében a drogellenes alapba szánt terveket 2001. január 31-ig és április 1-ig kell eljuttatni a központba. A programokba iskolák, társadalmi szervezetek, egészségügyi intézmények egyaránt bekapcsolódhatnak. (ú)

Nem tervezik Kanis leváltását

Pozsony. Lubomír Andrassy nem tud arról, hogy az SDL le szeretné váltani Pavol Kanist. A képviselõ elmondta, a védelmi miniszter magyarázatot adott bevételeire, s errõl hamarosan tárgyalni fog a párt vezetése. Arra, hogy a miniszter védekezése kielégítõ-e, Andrassy egyelõre nem tud válaszolni. (SITA)

Hiányzik az ombudsman

Pozsony. Csáky Pál december 10-ével, az emberi jogok napjával kapcsolatban jelezte, Szlovákiában ebben a témában több megoldatlan probléma van még, s az egyik legfontosabb az ombudsman kérdése. A miniszterelnök-helyettes szerint a kormánynak a nemzeti kisebbségeken kívül más, szociális kisebbségekkel is foglalkoznia kellene. Ezek közé tartoznak a nõk, a gyerekek, a fogyasztók és a betegek is. (SITA)

Januártól vízum a cseheknek is

Pozsony. Új-Zélandnak nem kell félnie a szlovákiai menekültáradattól, hiszen az országba a kezdetektõl fogva csak vízummal utazhatnak a szlovák állampolgárok. Januártól a szigetország Csehországgal szemben is bevezeti a vízumkényszert a "menekültáradat" miatt. Új-Zélandnak olyan komoly a vízumpolitikája, hogy a vízumkényszert csak havi néhány tíz kérelmezõ miatt is képes bevezetni. (SITA)

Rudolf Schuster kormánykritikája

Pozsony. Rudolf Schuster a Der Standard osztrák lapnak nyilatkozva tegnap újra köszönetet mondott Ausztriának, az osztrák orvosoknak és Thomas Klestil államfõnek. A szolvák köztársasági elnök elismerte, ausztriai gyógykezeltetése során a szlovák belpolitikai helyzet tovább romlott. A kormánynak szerinte a belsõ veszekedések helyett inkább az egyszerû emberek problémáira kellene odafigyelnie. (SITA)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG