Péntek, 2000. december 1. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 277. szám

cimlap.htm

Címlap

Szavazások a szociális törvénycsomagról a parlament harmadik munkanapján

Lefaragott juttatások

Pozsony. A parlament 43. ülésén a harmadik munkanap a szociális törvénycsomagról szóló szavazással kezdõdött.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A szociális ellátásról szóló jogszabályt egy év leforgása alatt harmadszor változtatták meg. Sárközi Klára, az MKP képviselõje szerint az elfogadott módosításokkal sikerült pontosítani az egészségkárosodottaknak járó anyagi juttatások kifizetésének feltételeit. A képviselõ aszszony szerint a legjelentõsebb módosítás a kereszténydemokrata Július Brocka javaslatának elfogadása. Ennek lényege, hogy egy 7 éven, vagy három, esetleg több 15 éven aluli gyermekét nevelõ szülõ, aki nincs munkaviszonyban, ahhoz, hogy szükség esetén segélyben részesüljön, nem lesz köteles jelentkezni a munkahivatalban. A jogszabály szerint a súlyos egészségkárosodott családtagját ápoló személy a létminimum 1,65-szörösére jogosult, két vagy több beteg ápolásáért a létminimum 2,25-szörösét kaphatja. A honatyák sorra elvetették azokat a javaslatokat, melyek az egészségkárosodottaknak járó egyes juttatások nagyságának megõrzését szorgalmazták. Így január elsejétõl a gépkocsivásárlási hozzájárulás 230 ezer koronáról 200 ezerre csökken, a szállításért igényelhetõ hozzájárulás 4000 koronáról 2500-ra, lakás- vagy házátalakításra az érintettek hét év alatt 350 ezer koronát kaphatnak. A létminimumról szóló törvény értelmében a minimum egy felnõttre havi 3490 korona, vele egy háztartásban élõ minden további felnõttre és az ellátott gyermekre 2440 korona, az ellátatlan kiskorúra 1580 korona. A szociális biztosításról szóló jogszabály módosításával az egyéni kisvállalkozóknak és munkatársaiknak, akiknek éves jövedelme nem haladja meg a 100 ezer koronát, lehetõségük lesz arra, hogy önkéntes alapon fizessék a beteg- és nyugdíjbiztosítási díjat.
A Szociális Biztosítóról szóló törvényrõl Peter Magvasi szakminiszter újra megnyitotta a vitát. Mint ismeretes, a jogszabály a dolgozó nyugdíjasokat ismét nyugdíjbiztosítási díj fizetésére kötelezné. (szm)


Négyszáz egészségügyi és szociális dolgozó tiltakozott tegnap a parlament elõtt

Ivan Saktor sztrájkkal fenyegetõzik

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Ivan Saktor, a szakszervezeti konföderáció elnöke sztrájkra buzdította a parlament elõtt tegnap összegyûlt négyszáz egészségügyi és szociális dolgozót. "Ha nem szüntetjük be a munkát, ezek soha nem eszmélnek fel" – hangoztatta Saktor. Úgy véli, mindenkinek harcolnia kell az õt megilletõ bérért. Andrej Kucinský, az egészségügyi és szociális dolgozók szakszervezetének elnöke mérsékeltebb hangnemû szónoklatában emlékeztetett a kabinet ígéreteire, és rámutatott, hogy követeléseiket az általános egyezmény is támogatja. Az ágazat adóssága meghaladja a 15 milliárd koronát, az egészségügyi dolgozók bére 1500 koronával alacsonyabb a nemzetgazdasági átlagfizetésnél, a szociális dolgozók pedig ennek mindössze 56%-át kapják, vázolta a helyzetet Kucinský.
A képviselõkhöz eljuttatott levelükben azt kérik, hogy az állami költségvetés jóváhagyásánál vegyék figyelembe követeléseiket. A tiltakozó akció résztvevõi követelték az egészségügy folyamatos finanszírozásának biztosítását és a kerületi hivatalok szociális intézményekre fordítandó költségvetésének legalább 11,2 milliárd koronával való emelését. Ez utóbbi lehetõvé tenné a szociális dolgozók bérének emelését. A levélben felszólították a képviselõket, tudatosítsák, milyen következményekkel jár, ha figyelmen kívül hagyják az egészségügy igényeit. (szm)


A Szlovák Gázmûvek elfogadta a gázáremeléssel kapcsolatos kormányálláspontot

Nem ma, hanem január 1-jén drágul

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. A Szlovák Gázmûvek elfogadta a gázáremeléssel kapcsolatos kormányálláspontot, mely szerint az árakat csak január elsejétõl szabad emelnie a vállalatnak.
Helena Poláková szóvivõ elmondta, ha nem következik be a kormány és a cég elképzelése szerinti áremelés, a gázmûvek súlyos anyagi helyzetbe jut, és a magánosítás is veszélybe kerülhet. Szerdán a kabinet felszólította Lubomír Harach gazdasági minisztert, hogy a januári emelésrõl egyezzen meg Pavol Kincessel, a gázmûvek igazgatójával. Ugyanakkor Harach felkérte Ivan Miklos miniszterelnök-helyettest, az érdekegyeztetõ tanács elnökét, hogy hívja össze a testület rendkívüli ülését az áremelés megtárgyalása céljából. Miklos a kérésnek eleget tett, az érdekegyeztetõ tanács hamarosan összeül. A Szlovák Gázmûvek a vonatkozó törvény értelmében már novemberben dönttést hozott a december 1-jétõl hatályos gázáremelésrõl, amelyet azonban a kabinet elutasító magatartása miatt január 1-jére halasztottak. A nagyfogyasztók számára 30, a vállalkozói kategóriába tartozó kisfogyasztók esetében 15, a háztartásokéban pedig 25 százalékkal drágul a gáz. (t; ú)

Átfogó vizsgálat a gázmûveknél

Pozsony. A számvevõszék átfogó vizsgálatra készül a gázmûveknél; a z ellenõrzésre valószínûleg még a cég magánosítása elõtt sor kerül. Jozef Stahl, a számvevõszék elnöke cáfolta, hogy a könyvvizsgálatra bûntény elkövetésének gyanúja miatt, vagy bejelentés alapján kerül sor. Stahl egyúttal sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy eddig nem ellenõrizhették az állami stratégiai vállalatokat. (TA SR)


Már pult alatt sincs hús

Patkányhiány Vietnamban

Hanoi. Az áradások miatt Vietnamban hiány van patkányhúsból. Tavaly 5 ezer dongért (17 koronáért) mérték kilóját a piacon, mostanában azonban még pult alól sem lehet kapni. Az árvizek ugyanis szinte kisöpörték Vietnamból a patkányokat, amelyek húsa fontos fehérjeforrás a térségben. Általában nyárson sütik meg õket. Persze, a parasztok örülnek, hogy nem ismétlõdik meg a tavalyi patkányjárás miatti terméskár. Akkor 245 ezer hektáron falták fel a rizst a rágcsálók. (m; ú)


Nincs bizonyíték a Ducký lelövésével vádolt ukrán ellen

Felmentették Tkhorikot

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. A kerületi bíróságon tegnap zárt ajtók mögött tárgyalták elõzetesen a Ján Ducký volt gazdasági miniszter meggyilkolásával vádolt, Alexnek becézett ukrán Oleg Mihajlovics Tkhorik ügyét. "Beszüntettük az eljárást Tkhorik ellen, mert nem nyert bizonyítást, valóban õ követte-e el a vádiratban megfogalmazott bûncselekményeket" – mondta Stefan Gasparovic tanácsvezetõ bíró. A bûnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen folytatják. Gasparovic nem volt hajlandó bõvebb információkkal szolgálni a döntésrõl. "A határozatot elõször a kerületi ügyésznek, a védõügyvédnek és a vádlottnak küldjük el, és abban feltüntetjük az eljárás beszüntetésének okait is" – tette hozzá. A bíróság azonnal elrendelte Tkhorik szabadlábra helyezését. A kerületi ügyész fellebbezést nyújtott be, így Tkhorik egyelõre rács mögött marad. Az ügyben a legfelsõbb bíróság határoz. Jaroslav Ivor elmondta, elõre sejthetõ volt, hogy a bíróság vagy újabb bizonyítékokat kér, vagy leállítja az eljárást. A belügyminisztérium vizsgálati fõosztályának vezetõje szerint ennél sokkal fontosabb, hogy a nyomozás eredményeivel és a nyomozótiszt javaslatával a kerületi ügyész is egyetértett, és vádat emelt. "Meglepõ, hogy a tanács fõtárgyalás nélkül hozott döntést. Ugyanakkor az ítélet nem jogerõs" – tette hozzá Ivor. A döntés miatt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Ladislav Pittner belügyminiszter fejét követeli.
Pittner közölte: tiszteletben tartja a határozatot, azonban megvárja a legfelsõbb bíróság ítéletét. Szerinte a vizsgálótisztek mindent megtettek, ezért nem vonhatók felelõsségre, és õ sem kíván lemondani. Az ún. Ducký-váltók kapcsán megjegyezte: a hatóságoknak olyan személyekrõl vannak új információik, akiknek érdekükben állt a gázmûvek volt igazgatójának elhallgattatása.(t, s)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG