Szerda, 2000. november 29. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 275. szám

A státustörvény elfogadása növelné a határon túli magyarok szülõföldön való maradásának esélyét

A Magyar Állandó Értekezlet által még idén megvitatandó státustörvény-tervezet elfogadása számottevõen növelné a határon túli magyarok szülõföldjükön maradásának esélyeit – derül ki a Balázs Ferenc Intézet minap ismertetett felmérésébõl.

"Integrációs esélyek és veszélyek" címet viseli a budapesti intézet a kisebbségvédelemrõl és a tervezett státustörvényrõl a határon túl, valamint az anyaországban uralkodó véleményeket feldolgozó munkapéldánya. Az összehasonlító szociológiai kutatásokat 1993-tól végzõ BFI idén két vizsgálatban keresett választ a határon túli magyar közösségek tagjainak és a magyar állampolgároknak az integrációs folyamat keretein belül elképzelhetõ kisebbségvédelmi intézkedésekhez való viszonyáról. A tudományos mûhely alapfeltevése az volt, hogy "Magyarország várható EU-csatlakozása – valamint a szomszédos országok valószínû kimaradása – esetén a Kárpát-medencei magyarság többszörös kisebbségben találhatja magát (...), hiszen a kisebbségi létük óta elõször az anyaországétól merõben különbözõ társadalmi kondíciók közé és attól eltérõ fejlõdési pályára kerülhetnek." A határon túli, valamint a magyarországi adatfelvételek kiemelten a Kárpát-medencei magyarok különleges státusával (a munkavállalási hajlandósággal, az egészségügyi ellátással, a továbbtanulással és a vállalkozási hajlandósággal) kapcsolatos elvárások vizsgálatával foglalkozott Magyarország EU-integrációjának tükrében. Az eredményekbõl az derül ki, hogy a kárpátaljai magyarok élnének a legnagyobb arányban a státustörvény adta kedvezményekkel (86,5 százalék), Erdélyben 80,3 százalékos, a Vajdaságban 79,9 százalékos és a szlovákiai magyarok körében 64,8 százalékos a tervezet támogatottsága. A jogszabály megalkotása anyaországszerte 60,7 százalékban népszerû, ugyanakkor a magyar állampolgárok a teljes körû kettõs állampolgárságot támogatják a legkevésbé. A törvény megalkotását elsõsorban a fiatalok és a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk szorgalmaznák. A különleges státus által biztosítani kívánt legális magyarországi munkvállalás iránti igények mértéke a következõ: három régióból (Vajdaság, Erdély, Felvidék) megközelítõen minden harmadik különleges státussal bíró határon túli magyar személy próbálkozna anyaországi munkavállalással, szögezi le a reprezentatív mintákon végzett felmérés. Az egyetlen kivételt a kárpátaljaiak képezik, akik közül minden második kívánna Magyarországon munkát vállalni a tervezett keretek között. Az említett regionális átlagokhoz képest korcsoportok szerint a 35 év alattiak aktivitása emelhetõ ki, hiszen körükben kivétel nélkül meghaladja az 50 százalékot azok részaránya, akik az adózás tényét is elfogadva munkát vállalnának. Ami a státustörvény által biztosítandó magyarországi egészségügyi ellátást illeti, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban nem éri el a 10 százlékot azok részaránya, akik szerint a magyar államnak ingyenesen kellene biztosítania a határon túli magyarok ellátását. A továbbtanulás tekintetében megkérdezettek véleményét némi ellentmondás jellemzi, szögezi le a jövõre tematikus elemzések formájában megjelenõ dolgozat. Az általános megközelítés szintjén a túlnyomó többség ugyan a szülõföldön való továbbtanulás támogatása mellett tette le voksát (Szlovákiában és Erdélyben 72 százalékban, a Vajdaságban 63 százalékban ezt a változatot részesítették elõnyben, és a kárpátaljaiak is 55 százalékban ezt az álláspontot képviselték), ennek ellenére mindegyik régióban 50 százalék fölött számoltak be arról, hogy a különleges státust szerzõ megfelelõ korú családtagjaik igényt tartanának a továbbtanulásra Magyarországon. További ellentmondásként tálalja a tanulmány a magyarországi továbbtanulás utáni korlátozásokkal (a tanulmányi idõ kétszeresének idõtartamára szóló visszatérési kötelezettséggel) kapcsolatos adatokat is. Az említett megszorítást a vajdasági és a kárpátaljai megkérdezettek több mint fele utasítja el, a felvidékiek 40 százaléka is hasonló véleményen van, s csupán az erdélyiek körében alkotnak többséget azok (52,6 százalék), akik szerint a magyarországi tanulmányok befejezése után a szülõföldre való visszatérést az érintetteknek elõzetesen, szerzõdésben kellene vállalniuk. A kutatás kiemelten kezeli a különleges státus és a szülõföldön való vállalkozások kölcsönhatását. Három régióban (Felvidék, Erdély, Kárpátalja) a válaszadók mintegy harmada indítana vállalkozást szülõföldjén – vagy bõvítené a már meglevõt – a különleges státus birtokában és a magyar államtól erre kapott kedvezményes kölcsön esetén. Érdekes, hogy a vajdasági megkérdezettek vállalkozó kedve még az ismertetett jelentékeny részarányt is nagyságrendekkel meghaladja: csaknem minden második megkérdezett (48,9 százalék) élne a vállalkozásindítás lehetõségével, ha státusa révén magyarországi kölcsönhöz jutna. Az intézet szerint a különleges státusszal kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés annak tisztázása, hogy bevezetése milyen hatással lenne a határon túl élõ magyarság elvándorlási szándékaira, illetve szülõföldjén való maradására. Az adatok mindegyik vizsgált régióban azt jelzik, hogy nagyobb mérvû elvándorlás abban az esetben következne be, ha az érintetteket az anyaországtól való elszakadás fenyegetné. Következésképpen: a különleges státus megteremtése kétséget kizáróan a szülõföldön való megmaradást ösztönözné. Az adatok tükrében mindez oly módon jelenik meg, hogy azok részaránya, akik számára elfogadhatatlan lenne, az anyaországgal ne a mostani szinten tartsák a személyes kapcsolatot, és ennek okán kérjék magyarországi letelepedésüket, a Vajdaságban 24,8 százalék, Kárpátalján 32,9 százalék, Erdélyben 21,4 százalék és a Felvidéken 16,1 százalék. Az elemzés több mint vészjóslónak tartja, hogy a schengeni határokkal "súlyosbított" kapcsolattartás/elszigetelõdés esetén csupán a felvidékiek 72,9 százaléka, az erdélyiek 66,7 százaléka, a vajdaságiak 64,8 százaléka, a kárpátaljaiaknak azonban mindössze a fele (50,9 százaléka) kívánna szülõföldjén maradni. A különleges státus megteremtése ehhez képest számottevõ mértékben növelné a szülõföldön maradás esélyeit: ez esetben az elvándorlók részaránya radikálisan csökkenne, elsõsorban a Vajdaságban, valamint Kárpátalján. A Balázs Ferenc Intézet által végzett felmérés munkapéldánya terjedelmi okokból nem tér ki az egyes eredmények lehetséges magyarázatára, ennek valószínûleg a 2001-ben publikálandó összehasonlító tematikus elemzésben szentel teret. A részletesebb elemzés a közép-európai geopolitikai folyamatok kapcsán minden bizonnyal szót ejt a vizsgált régiókon belül Szlovákia – a felmérésben kapott néhány eredményben kifejezett – "különutasságáról" is. Arról ugyanis, hogy az alapfeltevésben leszögezett Magyarország EU-csatlakozása okozta, s a régió államait hátrányosan érintõ kihívás (lásd "eltérõ fejlõdési pályára kerülés veszélye") Pozsonyt nem olyan mértékben érinti, mint a Kárpátalját (Ukrajnát), a Vajdaságot (Jugoszláviát) és Erdélyt (Romániát). Nem tartozik szorosan a felmért kérdéskörhöz, csupán annak alapfeltevéséhez, de tény: Pozsony az EU-csatlakozásra váró országok második (helsinki) csoportjának, eddig tíz tárgyalási fejezetet elõzetesen lezáró "éltanulója", s az ország polgárai – meglehet, gyakran túlzottan – derûlátók a hozzávetõlegesen korai uniós csatlakozást illetõen. Ugyanakkor Ukrajnával és Jugoszláviával Brüsszel még nem kezdett csatlakozási tárgyalásokba, s a bõvítés második csoportjába tartozó, s a populista Ion Iliescut az államfõi posztra újból visszatapsoló Romániának sincs esélye arra, hogy belátható határidõn belül csatlakozásképes legyen.

KOMMENTÁR

Bevallom, már rég a mitikus homályba vesztek azok az idõk, amikor a honi politikai élet megújulási kísérleteitõl kaphattam volna ujjongó frászt. Nemrég az MKP kormányzási stratégiáját egy prominens politikusunk így fogalmazta meg: a párton belül létezik egyfajta "gentleman’s agreement", vagyis az ideológiai csatározásokat félre téve képviselõink konkrét ügyeket vállalnak fel és próbálnak pragmatikusan keresztülvinni, megoldani az egész magyarság érdekében. A kormánykoalíció jelenlegi helyzetét tekintve ez valóban a leghelyesebb taktika, ám úgy tûnik, a célokból az év végéig mégsem valósul meg semmi. A kisebbségi nyelvi charta még mindig késik, a közigazgatási reform ügyében Nizòanský úr a múlt héten ismét fügét mutatott a magyaroknak, a nyitrai magyar pedagógusképzés jövõjét pedig végsõ soron az akadémiai tanács dönti majd el, és nincs kétségem afelõl, hogy mekkora fanyalgással szülnek majd egy alibit. Ebbõl a pragmatizmusból tehát valami hiányzik: vagy a hozzáállás komolysága, vagy a konkrét lépések hatékonysága. Esetleg mindkettõ, de akkor meg csak kivárás van. Szó se róla, az SDKÚ létrejötte Mikloskóék különklubja, Hamzíkék dühödten sértõdékeny reakciói fõképp azt jelzik: miközben maratoni frázisbajnokságot láthatunk a kormányprogram teljesítésérõl, a koalíción belül akkora a cirkusz, hogy azt még egy Kohl-formátumú ember se tudná egyhamar lecsillapítani. Schuster elnököt most hagyjuk, remekül megvannak õk ketten Migassal. Apropó, Migas, a hamis babérokon ücsörgõ SDL-lel már csak azt várják, legközelebb kit zsarolhatnak meg. A parlament elnöke legutóbb az SDKÚ felé tett célzásokat feltételezett támogatásról. Úgy tûnik tehát, mind a koalíciós tanácson, mind a parlamenten belül valamennyi pártfrakció és képviselõi klub a maga igazát hajtja, és a maga prioritásait igyekszik bármi áron érvényesíteni. Ebben a nagy tülekedésben kamarakomédiáról ismét az ellenzéki HZDS gondoskodott. Igor Kubis volt SZTV-igazgató és teljhatalmú médiaapparatcsik nyílt levélben bírálta meg a HZDS médiapolitikáját. Magyarán: miért hazudik a mozgalom, és miért lát ellenséget a sajtóban, miért nem tisztogat végre a saját portáján? Szinte meghatóak lennének ezek a frázisok, ha nem tudnánk, hogy anno ki mosta gátlástalanul az emberek agyát a titkosszolgálattal és a HZDS-szel karöltve, többször és súlyosan sértve sajtótörvényt, alapvetõ erkölcsi normákat. A demokrácia bajnoka 2000-ben – a díjat átadja Robert Fico.

JEGYZET

Régóta figyelem ezt a Fico gyereket. Gyanús, igen gyanús. Fölugrott a polcra, de én nem hittem el neki. Parlagi politizálása, obszcén ötletei, gondoltam – engem, a szlovák politika legsötétebb mozzanatain nevelkedett Karakot –, már nem tudnak meglepni. És mégis.
Szóval onnan, a polcról azt javasolta, módosuljon a választási törvény, azon belül is a bejutási határ. Mióta Isten fölvitte a dolgát vagy 17 százalékra, simán megoldaná a sokpártrendszer problémáit. Amelyik párt egyedül vág neki a nagy voksolásnak, legalább 8 százalékot szerezzen a parlementért, ha ketten koalíciót kötnek, 16-ot, ha hárman, 24 százalékig meg se álljanak. A mostanság erõs Fico így, egy csapásra, baseballütõvel oldja a kérdést, egyben jelezve, mennyire érdekli õt a kisebbségi vélemény. Vázoljunk fel egy helyzetet: a legközelebbi választást egy hármas koalíció nyeri 23 százalékkal, második egy kettes koalíció 15,9-cel, a negyedik helyezett párt pedig 7 százalékot ér el. A választók 46 százalékának szavazatát herdáltuk el az imént, pedig ilyen eredménnyel bizonyos esetben alkotmányos többséget lehet szerezni.
Van ebben a történetben valami schusteri, olyan SOP-s az egész. Minden közvélemény-kutató azt jósolta a ‘98-as rendszerváltó választás elõtt az új politikusarcok sorát felvonultató pártnak, hogy akár 15 százalékot is elérve masírozhat a parlamentbe, aztán 7 százalék környékén megállapodva jutottak mandátumokhoz, de ha még két hónappal késõbb voksolunk, lehetséges, hogy csak alulról szagolták volna az ötszázalékos küszöböt. Tiszta szívembõl kívánom Ficónak – ha elfogadnák törvényjavaslatát –, 7,9 százalékot szerezzen az akarata ellenére csak két év múlva esedékes választáson, s kívülrõl tapadjon az arca az ablaküvegre, mint Jirí Wolkernek annak idején az étteremnél. Boldog búcsút!

TALLÓZÓ

A Szociáldemokrata Párt közgyûlése felszólította Jozef Krumpolecet, mondjon le mandátumáról, mert kilépett a pártból és átlépett az SDKÚ-ba. Jaroslav Volf nem szavazott a javaslat mellett, mivel az adott helyzetben a döntés nem érvényesíthetõ. Ha az lenne, valószínûleg a pártelnök is szavazott volna. Ez a reakció olyan, mint amikor a HZDS megfosztotta mandátumától Frantisek Gaulieder képviselõt, mert kilépett a párt frakciójából. Akkor Volf is a demokrácia sárba tiprásáról beszélt, most szó sincs errõl. Minipártjával besorakozni készül a Rusko és Hamzík vezette SOP mögé, mely egyre sikeresebben veri szét apró darabokra az SDK frakcióját. Kérdés, hogy miután kilépnek a szociáldemokraták az SDK-frakcióból, a tisztesség kedvéért lemondanak-e mandátumukról, hiszen õk is erre szólították fel volt párttársukat.