Szerda, 2000. november 29. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 275. szám

Ragyogó és giccses figura – egyszerûen szuper

Brüsszel. A kerti törpe újra divatba jött. Annyi lenézés, gúny és giccsé lefokozás, sõt számûzés után diadalmasan kitör az európai ember kollektív tudatalattijából meg szerszámos kamrája mélyérõl.

Aki nem hiszi, megnézheti a brüsszeli vásárváros szép modern csarnokában, amely eredetileg az 1935-ös világkiállításra épült és az 1958-as világkiállításon élte fénykorát, s ahol most autócsodák vagy elektromos háztartási gépek újdonságai helyett a kerti törpék óriási kiállítása díszeleg. Van itt minden, ami a mûfajba belefér, s ami az alkotó fantáziából kipattanhat. A hupikék törpikék elõkelõ helye nyilvánvaló, de van mindenféle más színû, méretû, formájú, sõt anyagú, még porszívóból átalakított is.
A törpetermelõk mindenesetre megmutatták, hogy a régi tévhiedelemmel szemben a kerti törpe nem groteszk, édeskés kerti giccs. Ennyi remek ötlet láttán nem csoda, hogy a rendezõk még versenyt is hirdettek a legjobb törpére. Az eredmény csak a kiállítás végén dõl el, de a legeredetibb alkotók közül néhány már megosztotta a kerti törpe mûfaj ihlette gondolatait a nagyközönséggel, szinte filozófiai mélységben.
"Nekem van vagy tizenöt kerti törpém otthon" – kezdte Jean-Marc Paelsemaeker festõmûvész. "Akkor fedeztem fel, mint jelenséget, amikor csináltam egy törpe kiállítást és az odahordott példányokból megmentettem párat. Szerintem nagyon helyes, hogy végre beszélünk róluk. Ugyanolyan népi hagyomány ez, mint bármi más, akkor is, ha egyesek giccsnek tartják. Legalább komikus. Ráadásul ez élõ hagyomány. A törpék fejlõdnek a korral és követik a divatot. Ma már számítógépes törpék is vannak. Az emberek közül sokan rossz szemmel nézik õket, míg a manókról mindenki jól vélekedik. Ez igazságtalan! Egyébként a közfelfogással ellentétben, akik gyûjtik a kerti törpéket, azok általában dúsgazdag emberek!" Szóval nincs már miért szégyenkezni a kerti törpe miatt, elõ a sufniból és közszemlére vele. Így gondolja ezt Elvis Pompilio is, a ruhatervezõ, aki szerényen csak kalapkirálynak nevezi magát, s most maga is tervezett egy törpét a kiállításra. "Az én törpém ragyogó és giccses figura. Egyszerûen szuper. Máris kész, hogy díszdobozban árusítsák. A giccs különben szubjektív dolog. Én például semmiképpen sem tartom ezt rondábbnak, mint azokat az aranyozott lécre szerelt fénycsöveket, amikkel az emberek a lakásukat diszítik. Nekem a kerti törpérõl nem a giccs jut az eszembe, hanem a tündérek. Én a tündérmesék világába sorolom õket."
Hát igen. Hófehérke bizonyára lelkesen bólogatna.

Tolsztoj, Csehov, Puskin – különbözõ méretekben

Moszkva. Ha feltennék a kérdést, hogy melyik két tárgy szimbolizálja a leginkább Oroszországot, sokan választanák valószínûleg a népi hangszert, a balalajkát és a Matrjoska babát. Pedig a balalajka olasz eredetû, a Matrjoska pedig japán. Az Orosz Folklór Mûvészeti Alapítvány, amely Moszkvában szervezett egy kiállítást a baba százéves évfordulójára, ismertetõjében tájékoztatja a látogatókat errõl a sokak elõtt eddig ismeretlen tényrõl. Egy Száva Mamontov nevû mágnás és filantróp volt az, aki a XIX. század végén szert tett egy japán babára, amely egy Daruma nevû szentet ábrázolt, aki arról volt híres, hogy mély meditációi következtében elvesztette a lábait. A baba belsejében volt még négy, egyre kisebbedõ figura, és ez a különleges struktúra adta Mamontovnak az ötletet, hogy elkészítse orosz változatát. Arra bizonyára nem gondolt, hogy ekkora sikere lesz. A gazdag kiállítás méltán okozhat szívfájdalmat azoknak a gyûjtõknek, akik csak az elmúlt évtized termései közül válogathattak. A hagyományos babafigura mellett különbözõ méretekben kiállított politikusok oldalán ott sorakoznak az orosz irodalom nagyjai, Tolsztoj, Csehov, Puskin. Sõt matrjoskásítva lett a híres doni kozák, Sztyenka Razin is, az 1670-71-es parasztfelkelés vezére, akit a lázadás leverése után a cár felnégyeltetett.

Téli idõtöltés

Hamburg. A jelek szerint boldoggá teszi a németeket, ha odahaza ücsöröghetnek legalábbis télvíz idején. Egy hamburgi folyóirat által közölt felmérés szerint ugyanis a nõk 87 és a férfiak 79 százaléka otthonában, a négy fal között érzi legjobban magát, ha télies az idõ és minden szürke odakint. Az olvasás, a televíziózás és a számítógépes játékok az elsõ helyen állnak az otthoni foglalatosságok sorában tél idején. Borús idõben majd minden harmadik német szívesen látogat múzeumba, vagy megy színházba és moziba. A "Fit for fun" címû folyóirat felkérésére a Forsa közvélemény-kutató intézet egész Németország területén 1004 nõt és férfit kérdezett meg. A hideg évszakban jóval több férfi (32 százalék), mint nõ (21) sportol a szabadban. Teremsport esetében azonban a nemek közti arány csaknem azonos: a nõk 22 és a férfiak 23 százaléka tartja fontosnak, hogy az õszi és téli sportolás közben fedél legyen a feje fölött. Feltûnõ a felmérésnek az az eredménye, amely szerint a nõknek csupán 14, a férfiaknak ellenben 21 százaléka távozik melegebb éghajlatú tájakra, amikor odahaza havazik. (MTI)

Egy felmérés szerint mintegy másfél milliónyi román állampolgár szeretne külföldi munkahelyet szerezni

Bukarest. A 23 éves Mihail Munteanu Bukarestbõl Zágrábig gyalogolt, teljesítménye azonban a sportévkönyvek helyett legfeljebb egy horvátországi rendõrségi jegyzõkönyvbe kerülhet bele.

A romániai építõipari munkás ezt az utat útlevél nélkül tette meg. Munteanu most a horvát fõváros melletti Jezovóban vár hazatoloncolására, ám egyáltalán nem tett le arról, hogy egyszer még eljusson Olaszországba. Ott hazai keresetének legalább a tízszeresét tehetné zsebre, akár még illegális munkával is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a hazai kereset ez esetben körülbelül 100 márkát jelent, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy Munteanu szívesebben dolgozna külföldön, mint otthon. És ezzel nincs egyedül. Egy felmérés szerint mintegy másfél milliónyi román állampolgár szeretne magának külföldi munkahelyet, és ezzel együtt legtöbbször új hazát. A romániai hirdetési újságok megfelelõ rovatait tanulmányozva úgy tûnhet, hogy ez a vágya szinte mindenkinek teljesülhet.
Azonban a hirdetések többsége a hiszékeny emberekre épít. Sokszor emelt díjas számot kell hívni, hogy aztán a telefonszámlában megjelenõ súlyos százezrekért cserébe megkapott címrõl kiderüljön: ilyen cég nem is létezik. A közvetítõk gyakran eltûnnek a felvett jutalékkal, de ez néha még mindig a jobbik eset, hiszen elõfordult, hogy a kiutaztatott munkások éhbérért dolgoztak napi 18 órán át. A közvetítéssel foglalkozó cégek egy része nem is titkolja, hogy az általa szervezett külföldi munka illegális, ami ugye azt jelenti, hogy a munkavállaló nemcsak a munkaadójának van teljességgel kiszolgáltatva, hanem még az adott ország hatóságai elõl is bujkálnia kell. Ez pedig a több száz dolláros közvetítõi díjak, és a bizonytalan ígéretek fényében a legkevésbé sem kifizetõdõ. Június elején például a busás fizetség reményével 160 Suceava megyei faipari munkást csábított ki egy honfitársuk a dél-franciaországi La Tremblade-ba. A munkásoknak az elõzetes megállapodás szerint a helyszínen kellett volna aláírniuk a szerzõdést, azonban ezt csak néhányan tehették meg, és õk sem tudták pontosan, hogy milyen papírt is látnak el a kézjegyükkel. Ezek után napi 14 órát dolgoztatták õket. Az elsõ havi elmaradt fizetés után sztrájkolni kezdtek, aminek eredményeképpen néhányuk az eredetileg ígért összeg tördekével utazhatott haza, a többiek azonban – bízva a sosem szûnõ ígéretekben – maradtak. Néhány hét múlva azonban õk is léptek, és beperelték a céget. Nekik szerencséjük volt: a közvetítõt megbízó francia állami társaság végül kifizette a mintegy 600 ezer euróra rúgó adósságot. Az ilyen esetek ellenére nem csökken a vállakozó kedv. Nap mint nap több száz ember indul el Romániából, hogy szerencsét próbáljon. És ez még egy jó ideig így lesz.
A szerzõ erdélyi munkatársunk

A Sheratonban rend van, és ha Luciano Pavarottinak nincs papírja, nem kap szobát

Róma. Luciano Pavarotti a minap nem bizonyult "szállodaképesnek" Padovában, mert nem volt nála az útlevele.
A világhírû tenor egy zenei díj átvételére érkezett az észak-olaszországi városba, ahol a szervezõk szobát foglaltak számára az ottani Sheraton Hotelben. Útlevelét azonban nem vitte magával, ezért a szállodai tisztviselõ nem engedte meg neki, hogy felmenjen a szobába.
"De asszonyom, én Luciano Pavarotti vagyok!" – mondta az operaénekes, ám hírneve egyáltalán nem hatotta meg a szikla szilárdságú alkalmazottat.
Pavarotti kénytelen volt távozni, és egy másik szállodában, a Hotel Plazában kapott helyet, ahol szemrebbenés nélkül elhitték róla, hogy õ Luciano Pavarotti. De az olasz televízió másnapi déli híradójában külön szösszenetet szentelt a történetnek. Megszólaltatta a Sheraton alkalmazottját is, aki ragyogó arccal, büszkén ismételte meg: akár az atyaúristen is jöhet, a Sheratonban rend van, és ha nincs papírja, bizony, nem mehet fel.
Az ország most jót nevet ezen a bürokratikus kérlelhetetlenségen, valójában azonban az illetékesek a szabályozás ellentmondásosságának tulajdonítják a történteket. Itáliában ugyanis nemrég vezették be az "önigazolás" lehetõségét, vagyis azt, hogy ilyen esetekben a vendég maga nyilatkozzon saját személyazonosságáról.
Csakhogy nem törölték el azt a korábbi rendeletet, amely továbbra is a szállodást teszi felelõssé az ott megszálló vendégekért, illetve azért, hogy ne történjék semmi baj. Magyarul: ha kiderült volna, hogy Luciano Pavarotti alteregója akart volna illetéktelenül behatolni a Sheratonba, és a folyosókon korbáccsal akarta volna megkergetni a többi vendéget, mindezért a portán dolgozó alkalmazott viselte volna a felelõsséget.
A szállodai adminisztrátornak nem jutott eszébe, hogy egy áriát énekeltessen el a testes vendéggel. Az talán meggyõzte volna, hogy nem holmi áltenor akarja kijátszani éberségét.

Nem látta az autóját

Saverne. Féktelenül, pontosabban kéziféktelenül tankolt autójába a franciaországi Saverne egyik benzinkútjánál egy hölgy, és 15 hektó benzint vételezett. Maga a nõ is csodálkozott, hogy már 1500 litert mutat a számláló, autójának tartálya azonban csak nem akart megtelni. Azután jött a még nagyobb meglepetés, amikor meglátta, hogy nem látja az autóját. A kocsi tankolás közben kereket oldott, és legurult a lejtõn, mert gazdája elfelejtette behúzni a kéziféket. Arról azonban már nem feledkezett meg a nõ, hogy – óriási számlától tartva – maga is kereket oldjon. (PAN)

Öt hónapig milliomos

Sydney. Halálos balesetet szenvedett egy 34 éves ausztrál férfi azzal az autójával, amelyet egy tévévetélkedõn nyert összegbõl vásárolt. Brett McDonald öt hónappal ezelõtt milliomos lett, és a pénzen sportkocsit vásárolt. A szerencsétlen nyertes Perth elõvárosában a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel hajtott, áttért a menetiránnyal ellentétes sávba, frontálisan ütközött egy gépkocsival, és a helyszínen életét vesztette. (PAN)

Ördögi tervet szõttek

Versailles. Esküvõi szertartásra készültek a városházán, amikor, kissé megkésve, berobogott a jövendõbeli anyós. Megtörténik, hogy valaki elkésik az esküvõrõl, ám ritkán esik meg, hogy a võlegény anyja virágcsokor helyett gumibottal érkezik a városházára. Pedig ez történt az egyik párizsi elõvárosban. Sõt a mama még erõsítést is hozott: a võlegény testvéreit, akik nyomban rátámadtak a nem kívánt menyasszony családjára. Az esküvõi csetepaté mérlege: hûségeskü, hat sebesült és egy letartóztatott.
A szertartás elõtti napon a 31 éves võlegény családja ördögi tervet szõtt: látszatra mindannyian beleegyeztek az esküvõbe, s a béke jeleként finom teát ittak, s itattak a házasulandó Karimmal. Mély álomba zuhant a võlegény az altatóval ízesített teától, de szerencséjére még idejében, fél órával az esküvõ kitûzött idõpontja elõtt felébredt. Így elérte a szertartást és az esküvõi verekedésrõl sem maradt le. (TA SR)