Hétfô, 2000. november 27. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 273. szám

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte a hét végén a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Szombaton ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa. Az énekkar 1964-ben alakult, tehát ma már 36 esztendõs. Nem szépasszonyos hiúságból tagad le egy évet a korából, csupán arról van szó, hogy a kerek évforduló méltó megünneplésére tavaly nem volt pénze.

Ez a szomorú tény akár jelképesnek is tekinthetõ, hisz a szûkös körülmények, az anyagiak hiánya végigkísérik megalakulásától napjainkig. Ahogy végigkíséri a gazdagság is: mûvészi értékekben, hitben, lelkesedésben, odaadásban, áldozatvállalásban. Áldozatvállalásról beszélni talán túlzásnak, szóvirágnak hat, holott kemény realitás. A régi hatalom soha nem kényeztette a magyar tanítók énekkarát; errõl az egyik alapító, Janda Iván, a kórus kiváló mûvészeti vezetõje és két lábon járó krónikája tudna sokat mesélni. A rendszerváltás csak a szabad levegõvételt hozta, pénzt nem. S mivel a magyar kórusének már nem jelenti a ritka magyar megnyilvánulások felemelõ lehetõségét, a szlovákiai magyarság létének egyfajta demonstrációját, dalban közölt biztatást, a közönség sem olyan népes, mint valaha. És mégis. Megfogyva bár, de törve nem, mûködik a kórus. Van mit ünnepelni – a szellemi erõt, amely összetartja, a csodát, hogy megmaradt, létezik ebben a sivár és kegyetlen piaccá vált világban.
Nem véletlen, hogy a hazai és anyaországi kórusmûvészet legnagyobbjai vállalták-vállalják a vezetését. Megérdemlik egymást, kórus és karnagy. Vass Lajos, a kiváló zeneszerzõ és csodálatos kisugárzású dirigens, aki a kodályi missziót folytatva országos mozgalommá tette a hetvenes években a népdaléneklést Magyarországon, ihletõ példát mutatva a határon túliaknak is, ajándéknak nevezte a kórus élén eltöltött több mint negyed évszázadot: "...küldetés: ennek a kórusnak az élén dirigálni, s ebben a munkában részt venni. Úgy érzem, jutalom, hogy csinálhatom. Többször elmondtam már, hogy olyan hanganyag, olyan lelkesedés van itt, amelybõl, ha idejön valaki, erõt merít. Szinte kikapcsolódásnak, pihenésnek tûnik, amikor idejövök. Mindig várom azt a napot, amikor jönni kell." Sokszor és sokan elemezgették már, mi az az ellenállhatatlan varázs, amely a kórus tagjait havonta arra kényszeríti, hogy saját költségükre hosszú kilométereket utazzanak, ilyen-olyan – gyakran kényelmetlen – szállásokon aludjanak, saját költségükre étkezzenek, és péntek délutántól vasárnap délig tanuljanak, próbáljanak, 18-20 órát énekelve. Az önköltséges gyötrelemért a kárpótlást Vass Lajos fenti vallomása részletezi. És Janda Iván gyengéd megrovásnak szánt megjegyzése, amely akkor hangzott el, amikor az egymás után szállingózó tagok ahelyett, hogy gyorsan bekapcsolódtak volna a bemelegítõ "memememe-mimimi"-be, hosszasan suttogva egymást üdvözölték: "Jól esik látni, hogy mennyire örültük egymásnak." Horváth Géza, a kórus krónikása és fotósa így látja a próbákat: "Amikor a pedagógusok többsége pénteken a tanítás végeztével fáradtan felsóhajt, hogy végre itt a hétvége, a kórustagok bõröndjeikkel útra kelnek, és a fárasztó utazás után szinte beesnek a próbaterembe. Ám az elcsigázottság érzése nem tart túl sokáig. Az énekkari próba rendkívüli szellemi erõfeszítést, odafigyelést igényel: munka ez a javából. Mégis: ahogyan felhangzanak az elsõ harmóniák, szemmel láthatólag kisimulnak a ráncok, fölcsillannak a szemek, oldódnak a görcsök. Tudom, romantikus túlzásnak hat ez azok fülében, akik még sohasem próbálták."
Pedig hétvégi pihenés helyett épp azok utazgatnak, próbálnak szûkre szabott szabadidejükben, akik hétköznap is fáradhatatlan örökmozgók; a tagok jórészének iskolájában, lakóhelyén is kórusa, zenekara van, akad, akinek több is, vagy az élet más területén fejt ki rendszeres pluszmunkát. A nagy teherbírásúak énekkara ez. Volt kitõl tanulni, példaadó személyiségekbõl sosem volt az énekkarban hiány: Ág Tibor, Gyurcsó István, Kulcsár Tibor, Schleicher László, Szíjjártó Jenõ, Viczay Pál nevével forrott össze munkássága. Mindegyikük küldetésnek tekintette a kórusban, a kórusnak végzett munkáját. És küldetésnek tekinti az énekkar jelenlegi karnagya, Sapszon Ferenc is, akinek neve a magyar kórusmûvészetben fogalommá vált; számos zeneszerzõ bízta rá mûveinek õsbemutatóját, Európa legnevesebb zenei központjaiban aratott sikert a Magyar Rádió és Televízió Énekkarával.
Gémesi Irén, a kórus alapító tagja és szervezõtitkára elmondta: az énekkarnak nincs állandó székhelye, próbaterme, a növekvõ anyagi gondok miatt egyre nehezebb megfelelõ helyet találni a havi rendszeres összejövetelekhez. Mennyire más lenne a helyzet, ha lenne egy állandó központja! Ezt már nem õ kérdezi: nincs önkormányzat, amely – akár másokkal összefogva – állandó otthont teremtene ennek a nagy családnak? Nem érdemelnék meg ezt a messzirõl utazgató, szabadnapjaikat feláldozó kórustagok? Maga a kórus, amely megalakulása óta mûhely és iskola, és ha közvetetten is, letéteményese a színvonalas iskolai zenei nevelésnek, s közvetlenül a szlovákiai magyar zenekultúra megmaradásának és folytatásának?
A harmincadik évforduló óta semmit sem változott az akkor leírt helyzet: "Alapítványok, jóakarók lendítik tovább a kórus kátyúk közt vergõdõ szekerét. Garaj Etelka, a kórus tagja a mai napig mintegy százezer koronával járult hozzá a kórus fennmaradásához." És továbbra is érvényes Horváth Gézának, az énekkar krónikásának és fotósának a kórus szereplési lehetõségeivel kapcsolatos, öt évvel ezelõtti megállapítása: "A kultúrházakba egyre nehezebb lesz az embereket becsalogatni. A templomok viszont általában zsúfolva vannak, ezért ma elsõsorban az egyházi mûvek sorát kell bõvíteni. Attól viszont óvakodni kell, hogy a kórus kizárólag egyházi hangversenyeket adjon." Örvendetes, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely nemrég örökös tiszteletbeli tagjává fogadta az énekkart, minden alkalmat megragad, hogy rendezvényein szerepeltesse. De megtehetnék ezt mások is, hisz magyar rendezvény azért szép számmal akad. Nem bánnák meg. Ez a kórus mindig meg tudja gyõzni hallgatóságát, hogy a vox humanánál nincs érzékenyebb, szebb, lelkesebb hangszer.

Megnyílt az Ermitázs londoni részlege a Somerset House-ban. Állandó összeköttetés Szentpétervárral

London. Alapítója, Nagy Katalin cárnõ életének és kincseinek szenteli állandó londoni bemutatkozása elsõ kiállítását a szentpétervári Ermitázs. A közelmúltban felújított és kiállítási központtá alakított Somerset House-ban talált méltó otthonra a világ egyik legnagyobb múzeumának londoni részlege, amely szombaton nyitotta meg kapuit a látogatók elõtt. A brit és az orosz mûvészettörténészeknek, Mihail Pjotrovszkijnak és Lord Rothschildnak, az Ermitázs Fejlesztési Alapítvány igazgatóinak a választása nem véletlen: a 18. században William Chambers által a Temze partjára megálmodott Somerset House nemcsak egy idõben épült Nagy Katalin cárnõ Régi Ermitázsával, de páratlan a két épület hasonlósága is. Sõt az elmúlt hónapok átalakítása során a brit és az orosz építészek gondoskodtak arról, hogy a Somerset House öt terme és az összekötõ folyósó a padlótól a csillárokig egy az egyben az Ermitázs kiállítási termeit idézze a látogató elé.
Az elsõ kiállítás témájának kiválasztása sem véletlen. Jövõ év szeptemberéig Nagy Katalin cárnõ, az Ermitázs alapítója és egyben szenvedélyes mûgyûjtõ több mint négyezer festményt, szobrot, medált, ékszert és antik bútort felölelõ gyûjteményének 500 – eddig a nagyközönség által soha nem látott – darabja, személyes tárgyai láthatók Londonban.
A londoni állandó bemutatkozás megszervezése, amely egyike az Ermitázs által tervezett jövõbeni külföldi állandó kiállításoknak, brit és orosz magánszemélyek, magánvállalkozások és alapítványok különleges összefogásának az eredménye. A kiállítás állandó összeköttetésben van Szentpétervárral. Az elsõ teremben felállított képernyõn az látható, hogy mi történik a Palota téren, az Ermitázs termeiben, és az internet segítségével a londoni terembõl is megtekinthetõ a múzeum több mint kétezer kiállított kincse. A szigorú õrizet alatt Londonba szállított ötszáz mûkincs eddig raktárakban heverõ egy részét orosz és brit restaurátorok állították helyre teljes pompájában. A kiállítás bevételébõl minden egyes fontot az Ermitázs múzeumnak juttatnak vissza, elõsegítvén, hogy a raktárakban lévõ páratlan tárgyakból minél több kerüljön bemutatásra szerte a világon.
A kiállítás második terme Katalin cárnõ életét idézi fel korabeli festményeken, porcelánokon, miniatûrökön, érméken keresztül. A következõ terem a cárnõ kedvenc ékkõ- és porcelángyûjteményének a darabjait tárja a közönség elé. A negyedik és ötödik terem Katalin cárnõt mint kora hazai és külföldi mûvészeteinek patrónusát mutatja be a tulai fegyvermanufaktúra míves termékein, az orosz porcelángyárak mûvein a kínai, indiai kézmûvesek által készített használati tárgyakon keresztül. Az Ermitázs-termek megnyitásával egy idõben megalakult az Ermitázs baráti köre is, amely havonta rendszeresen szervez ismeretterjesztõ elõadásokat a londoni épületben az orosz mûvészetrõl, kultúráról.

Ghymes: Smaragdváros. Lemezbemutató koncert

Világsztárjaink új albummal jelentkeztek. A színvonal a megszokott magasságban, a stílbeli besorolást ismét meg lehet úszni azzal a zenekartól származó meghatározással, hogy ez Ghymes-zene. Annak idején biztos voltam benne, hogy át akarnak verni Szarka Gyuláék, mikor azt állították, fogalmuk sincs a világban dúló trendekrõl, nem hallgatták végig egyszer sem a World Music Chart-ot, nem tudnak a WOM szervezkedéseirõl, azaz próbafuratok segítségével fedezték fel azt az aranybányát, amelybe a másik oldalról már lifttel közlekednek a kollégák. Most hiszem csak el a mesét. Odakint Európában ugyanis lassan-lassan olyannyira fõsodorba került a világzene, hogy a franciák már nem az araboktól koppintják az arab skálákat, hanem egymástól, a britek pedig ráálltak a bevált indiai-pakisztáni zenei megoldásokra. A Ghymes mindeközben semmi mással nem törõdött, mint saját tradícióival. Hallani, hogy kötõdnek a múlthoz, népzenész múltjukhoz, ám nyitott, kísérletezõ szemléletükbe éppúgy belefér a sivatag, az iszlám, a török dallamok, mint a balkáni és a magyar népzene. Ez utóbbiból szabadon csemegéznek, dallamsorok, szövegfordulatok, ismerõs ritmusok bukkannak fel a nagy kavalkádban, hogy aztán átúsztassák õket egy teljesen más zenei közegbe. A sok hangszer általában erõsíti egymást, a nagybõgõ és a cimbalom békésen megfér a szinti-futamok mellett, felbukkan néhol a jó öreg amerikai blues is, a dzsesszes kalandozásokról nem is beszélve. Láttam én már beszívott punkot pogózni, és parlamenti képviselõt is lábfejet mozgatni Ghymes-zenére, szóval megvannak a mélységek és magasságok, emellett szimpatikus popularitás, a dalok beeszik magukat az ember fejébe, hogy aztán egész nap dudorászhassa õket. Szarka Tamás szövegei is rendben vannak, bár néhány sor nehezen kivehetõ, pont a hangszerarzenál miatt. Kedvencem a Pirula címû dal, ahol humoros szöveget népi dallamot és diszkrét vonósokat kótyagos szaxofon-szóló egészít ki, és a Vetkõzõs dal, amelyben John Donne, a századok mélyérõl elõbányászott angol költõ kel életre Faludy Györgynek és Szarka Tamásnak köszönhetõen.
Nívós anyag született, a többi már a terjesztésen és a marketingen múlik, amely két tényezõ nálunk ürülékbõl is aranyat tud csinálni, de aranyat is let tud ereszteni a csatornába. A lemezt külföldön az EMI, idehaza pedig a Szlovák Rádió kiadója terjeszti. Szerda este élõben is meghallgathatják az érdeklõdõk a Smaragdvárost, a lemezbemutató koncert idõpontja este hét óra, helyszíne a Szlovák Rádió hangversenyterme. (-juk-)

POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A sevillai borbély 19 a.ha SZÍNHÁZ: Hoszú út az éjszakába 19

POZSONY
HVIEZDA: Dínó (am.) 15, 17, 19 Shaft (am.) 20.30 OBZOR: Magnólia (am.) 16, 19.30 MLADOST: Magyar filmek fesztiválja: Rosszfiúk 18 Jadviga párnája 20 CHARLIE CENTRUM: Tájkép (szlov.-cseh) 17.30, 18.30, 20.30 X-Men – A kívülállók (am.) 18 Egy kapcsolat vége (am.) 18 Viharzóna (am.) 20.30 A félkegyelmû visszatér (cseh) 20 Sörgyári capriccio (cseh) 19.30

KASSA
DRUŽBA: U-571 (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Bérgyilkos a szomszédom (am.) 16, 18 Miért nem én? (fr.) 20 ÚSMEV: Dínó (am.) 16, 18, 20 CAPITOL: Blöff (am.) 15.45, 18, 20

DÉL-SZLOVÁKIA
ROZSNYÓ – PANORÁMA: A szerelmes professzor (am.) 17, 19