Péntek, 2000. november 24. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 271. szám

cimlap.htm

Címlap

Bárdos: nincs okunk megváltoztatni álláspontunkat

Jövõ évre marad az alkotmány módosítása

Pozsony. Az alkotmány módosítására, bár a kormány idei évre tervezett prioritásai közé tartozott, a kormányprogramban szereplõ s az MKP által felkarolt kérdések megoldatlansága miatt idén már aligha kerül sor.

SIDÓ ÁRPÁD

"A kedden kezdõdõ 43. parlamenti ülésszak programpontjai között nem szerepel az alaptörvény módosítása, mivel továbbra is függõben van az a három kérdés, melynek megnyugtató rendezéséhez kötötte az MKP az alkotmány támogatását" – nyilatkozta lapunknak a párt parlamenti frakciójának vezetõje. Bárdos Gyula elmondta, nincs okuk eddigi álláspontjuk megváltoztatására, hiszen a szorgalmazott ügyek a kormányprogram szerves részét alkotják. A kisebbségi nyelvek chartájának elfogadása, a nevesítetlen földek, valamint a magyar pedagógusképzés kérdésének rendezése a feltétele annak, hogy az MKP hozzájáruljon a kétharmados többséget igénylõ módosításhoz. Bárdos úgy véli, ez esetben nincs szó politikai zsarolásról, hiszen a pártnak a végrehajtó hatalom programja teljesítésének hangoztatásán kívül nem áll rendelkezésére egyéb nyomásgyakorló eszköz. Bárdos leszögezte, a három téma egy tömböt alkot, s elválaszthatatlan egymástól. A koalíciós partnerek vagy erõt vesznek magukon, s pontot tesznek mindhárom nyitott kérdés végére, ellenkezõ esetben az MKP nem hajlandó belemenni az alkotmánymódosításba. Rámutatott, amíg a földek és a pedagógusképzés kérdésében nem lehet elõrehaladásról beszélni, addig a chartát illetõen a tárgyalások kimozdultak a holtpontról.
A jövõ héten kezdõdõ ülésszak fajsúlyos napirendi pontjával, a költségvetési törvényjavaslattal összefüggésben a frakcióvezetõ rámutatott, az MKP nem járul hozzá a büdzsé hiányának növeléséhez. Szerinte a sarokszámoknak ülniük kell, ezért csak a megszabott keretek között képzelhetõ el valamiféle átcsoportosítás. Erre úgy kerülhet sor, ha egy költségigényes kérdést az ellentételezési javaslattal együtt terjeszt elõ a javaslattevõ. Magyarán, ha valaki egy szaktárcának többletforrást javasol, azt is meg kell határoznia, melyik minisztérium költségvetését kurtítaná meg. Bárdos szerint az MKP a kistelepülések fokozottabb költségvetési támogatását javasolja majd, azt azonban korainak tartotta közölni, a lépés melyik tárca rovására oldható meg.


Három ûrlapot kap kézhez az állampolgár

670 millióba kerül majd a jövõ évi népszámlálás

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. 2001-ben minden korábbinál részletesebb népszavazást tartanak Szlovákiában. Az idõpont május 26. – közölte Peter Mach, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke. Nálunk ún. önnépszámlálás lesz, vagyis a májusi idõpont elõtt a számlálóbiztosok mindenkinek kiosztják az ûrlapokat, s azokat mindenki maga tölti ki. A biztosok csupán a problémás esetekben segítenek, válaszolnak a felmerülõ kérdésekre. A mintegy 670 millió koronába kerülõ akció névtelen lesz, vagyis nálunk – a cseh népszámlálástól eltérõen – nem kérik a személyi szám feltüntetését. Összesen három ûrlapot adnak, az egyik a polgárra, a másik a családi házra, a harmadik a lakásra vonatkozik attól függõen, hogy ki milyen ingatlannal rendelkezik. 2001 végén teszik közzé a kerületekre, járásokra, településekre vonatkozó összegzõ gyorsjelentéseket, 2002 végére készül el a részletes adatfeldolgozás. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes már többször is felhívással fordult a polgárokhoz, hogy a népszavazás során bátran vállalják nemzetiségüket. (só)


A KDH-frakció azt szeretné, ne csak meghívottként kezeljék a koalíciós tanácson

4+1-es kormánykoalíció?

ÖSSZEFOGLALÓNK

Pozsony. A KDH kiegészítõ szerzõdés aláírásával csatlakozna a koalíciós szerzõdéshez, vagyis a 4+1-es modellt szorgalmazza, vagy bármilyen más megoldást, amely biztosítaná, hogy a koalíciós tanácson állandó tagként, és ne meghívottként vegyen részt. Frakciójuk létrehozását az SDL, az SOP és az MKP is támogatja, s Pavol Hrusovský reméli, hogy a parlamenti szavazás során az SDKÚ is csatlakozik. A frakcióvezetõi posztra jelölt Frantisek Miklosko szerint ha megakadályoznák a frakció létrejöttét, az nehezen befoltozható szakadást okozna. A Demokrata Párt (DS) alelnöke, Ludo Kaník nem látja indokoltnak, hogy pártja kilépjen az SDK-frakcióból, bár az SDK már nem is létezik. Ezért új koalíciós szerzõdés megkötését javasolja a KDH-val, az SDKÚ-val, a szociáldemokratákkal, a zöldekkel és a Liberális Demokrata Unióval. Ha nem sikerül megegyezésre jutni, a DS fontolóra veszi, hogy az SDK-ban marad-e. Kaník kijelentette, hogy pártja támogatni fogja a KDH-klub létrehozását, Miklosko pedig elképzelhetõnek tartja, hogy a DS csatlakozzék a KDH-frakcióhoz. Az MKP, az SDL és az SOP a héten találkozik Mikulás Dzurinda kormányfõvel, hogy a KDH-val kötendõ szerzõdés tartalmáról tárgyaljanak. A kormánypártok azzal a feltétellel támogatják a klub létrejöttét, hogy Hrusovskýék nem nyitják meg a koalíciós szerzõdést és nem követelnek további posztokat. (s, t)


Szinte minden második venezuelainak volt nemi kapcsolata a fõnökével

Folytatódik a Planetproject felmérés

SZABÓ LÁSZLÓ

Pozsony. Bár eredetileg csak négy napig tartott volna a Planetproject elnevezésû világméretû – fõként internetes – felmérés, de az óriási érdeklõdés miatt a határidõ december 7-ig kitolódott. Eddig a világ 231 országából 525 000 kérdõívet töltöttek ki. A 3Com által kivitelezett közvélemény-kutatás mintája – jellegébõl adódóan – ugyan nem reprezentatív, az eddigi adatok mégis hoztak meglepetést. Például arra a kérdésre, hogy helyesnek tartja-e a gyermek testi fenyítését, a franciák 84 százaléka válaszolt igennel, de a "gyermekverõk" aránya az Amerikai Egyesült Államok (75%) mellett Ausztráliában (78%) is feltûnõen magas. Szlovákia 37 és Magyarország 42%-kal a középmezõnyben foglal helyet. A legritkábban az osztrákok alkalmazzák a testi fenyítést (5%). Az is kiderül, hogy a magyarok nagy jelentõséget tulajdonítanak a szexnek, 92 %-uk a nemi érintkezést szórakozásnak tekinti, ezzel a világranglista 7. helyét foglalják el. A csehek (85%) és a szlovákok (77%) kevésbé hevesek. Elõnyszerzés céljából leginkább a venezuelaiak használták ki a nemi érintkezés, szinte minden második válaszadónak volt szexuális kapcsolata felettesével. Nálunk ez az arány csupán 11 százalék. A fenti adatok csak részlegesek, hiszen az ENSZ védnöksége alatt álló Planetproject 160 kérdésére december 7-ig a www.planetproject.com internetes címen bárki válaszolhat.


Klónozott ember

Öt év múlva sikerülhet

Frankfurt. Legkésõbb 5 év múlva az embert is sikerül klónozni, közölte Gregory Stock, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem biofizikusa. "A gyerekek túl fontosak ahhoz, hogy fogantatásukat a pete és a sperma véletlenszerû találkozására bízzuk" – tette hozzá. A merész elképzeléseket valló Stock szerint a szülõk rövidesen dönthetnek gyermekük testalkatáról, érzelmi adottságairól és személyiségérõl, ezért ugrásszerûen megnõ a tudatosan tervezett utódok iránti igény. (TA SR)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG