Szombat, 2000. november 18. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 266. szám

HÉTVÉG(R)E

Ha van ünneplésre okunk a bársonyos forradalom 11-ik évfordulóján, akkor az az, hogy már két éve adott egy olyan kormány, amely képes dacolni a Meciar-féle erõk által megtestesített elemekkel.

Persze túlzás, azaz hogy méltánytalan lenne csak erre az ellenállásra korlátozni a sokszínû koalíció tevékenységét, de tény, hogy szinte bármely belpolitikai megmozdulásról mindenkinek ugyanaz jut eszébe: a visszarendezõdéstõl való félelem. Mikulás Dzurinda kormányfõ a hatékony ellenszert új pártjának létrehozásában látja, melynek alakuló kongresszusára hónapokkal a tömörülés megalakítási szándékának bejelentése után, a rendszerváltás évfordulóján kerített sort. Éppen jókor, hiszen az SDKÚ létezésérõl eddig csupán szájhagyományként terjedõ hír is megtette a hatását, s fantompártként 15,9 százalékkal már feltornázta magát a HZDS utáni második legnépszerûbb tömörülés pozíciójába. Pavol Hamzík szintén rendezné sorait, a karrieristák légnemû társaságából, az SOP-bõl markáns, életerõs pártot igyekszik összehozni. Úgy véli, az üdvösséghez elég néhány kósza szociáldemokrata belasszózása, maroknyi Budaj-féle liberális elcsábítása, s már üzenhet is a markízás Pavol Rusko terméktuningolónak, teleshoppingmódszerrel varázsoljon dicsfényt a csapatnak. Elöljáróban egy határozottságot sejtetõ kijelentés is megteszi Hamzíktól, mely szerint a kormánykoalíción belüli viszonyok tisztázását és a valóságot tükrözõ viszonyok kialakítását szorgalmazza. Különben is, a szlovákiai kereskedelmi televíziózás koronázatlan királya most éppen nincs formában, kizökkentette õt Kukan külügyminiszter. A gyûjtõpártként viselkedõ SOP potenciális ellenfelének, a szintén mozgalmi startot vett SDKÚ-nak külpolitikai frontembere egyszerûen elszambázott Rusko orra elõtt a brazil tiszteletbeli konzuli kinevezéssel. Persze, a korona nem ezért, sokkal inkább egy 80 százalékban elutasított – belpolitikai fordulat veszélyét magában hordozó – népszavazás miatt erõsödött meg az euróval szemben. Megdöbbentõen alacsony volt a HZDS által urnákhoz trombitált választópolgárok részvételi aránya. Egyes feltételezések szerint a mintegy százezres lélekszámú Szerdahelyi járásban az a bizonyos 1,17 százalék sem gondolta komolyan a megjelenést, de ha már elemózsiát vitt a választókörzet HZDS-es, ne adj’ isten SNS-es tagjainak, a paraván mögött kipróbálta, tud-e ikszet kanyarítani szellemi nekifutás nélkül bármelyik üres négyzetkébe. Persze, Meciar még a cirkusz elején leszögezte, az esetlegesen érvénytelen referendumból sem pártja, sem õ nem von le személyes következtetéseket. Naná. Miért pont ebbõl a kudarcból vonna le bármit is? Az ablakon kidobott milliókat meg ki sajnálja, több is veszett Kassánál, Pöstyénnél, Gbelynél. A népszavazás sikertelenségét persze a kormánykoalíció eltúlzott mértékben vette jelzésnek, s ez rögtön megmutatkozott a koalíciós tanácson is. Dzurindának lendületbõl bizalmat szavaztak, s jól meg is egyeztek a partnerek, a tárcavezetõk maradnak tisztségükben. Egyedül az MKP jelezte, az ilyen tartalmú egyezségre nem bólint rá feltétlenül, s az összes magyar nevû baloldali miniszternek (Koncos, Fogas, Magvasi) bizalmatlanságát hangsúlyozta. Aztán jött a jól bevált koreográfia, s a koalíciós társak lesöpörtek minden kevésbé köldöknézõ kezdeményezést. A novemberi hõrekordok ellenére a szlovák integrációs szakemberek csipkedték magukat, Pozsony már 10 fejezetet lezárt egy év alatt a 29-bõl, s jövõ héten újabb három csatlakozási tétel vár megnyitásra. Ez igen, nem hiába mondják, hogy a külpolitika Szlovákia egyik – ha nem az egyetlen – sikerágazata. Mindeközben a polgárok 62 százaléka tartja szükségesnek az ország EU-tagságát, s még a Szlovák Nemzeti Párt rajongótáborának is 53 százaléka álmodik a tagságot jelentõ képzeletbeli csillagocskával az Unió kék lobogóján. Apropos, csillagok. A csillagsávos lobogó országában, az Egyesült Államokban még tizenegy nappal az elnökválasztás után sincs eredményhirdetés. Míg Amerikában a jogászok vitáznak arról, ki foglalhatja el a washingtoni Fehér Házat januártól, mifelénk az orvosok saccolgatták, Schuster mikor térhet vissza fehér lovon a fõvárosba, persze, ahogy kell, makkegészségesen. Az elnök comebackjét holnapra tippelõk a nyertesek: a munkalázban, egyszersmind tettvágytól égõ államfõ vasárnaptól áll ismét az állam szolgálatába, s az utolsó oldalig betáblázott határidõnaplója szerint már a jövõ héten fogadja elsõ látogatóját, azaz vendégét. De ez a jövõ zenéje, s más lapra (lapba) tartozik.

AZ EU ALAPFOKON

A régiók bizottsága az uniós döntéshozatali folyamatok legfiatalabb résztvevõje, a maastrichti európai uniós szerzõdés 198 a–c cikkei alapján jött létre. Ebben jelentõs szerepet játszott az erõs régiókkal rendelkezõ tagállamok – pl. Németország, Belgium – régióinak erõteljes nyomásgyakorlása, hogy a nemzetállamoktól kisebb, szubnacionális egységek nagyobb befolyáshoz jussanak az európai politikában. A testület tagjait a tagállamok javaslata alapján a tanács nevezi ki, fele részben a helyhatóságok, fele részben a regionális hatóságok képviselõi közül. Megbízatási idejük 4 év. A régiók bizottsága összesen 222 képviselõbõl áll, ebbõl 24-24-et Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország, 21-et Spanyolország, 12-12-t Hollandia, Belgium, Görögország, Portugália, Svédország és Ausztria, 9-9-et Dánia, Finnország és Írország, 6-ot pedig Luxemburg delegál. A régiók bizottsága tanácsadó testület, az Európai Bizottság minden olyan javaslat esetében köteles kikérni véleményét, amely valamilyen módon regionális problémához vagy ügyhöz kötõdik, valamint saját véleményt is megfogalmazhat. A testületnek leginkább a regionális érdekeket kell képviselnie az uniós döntéshozatali folyamatokon belül, ellenõriznie kell az EU-törvényhozás összhangját a regionális problémákkal és az igazgatási gyakorlattal. Fontos viszont megjegyezni, hogy a régiók bizottságának véleménye nem kötelezi az Unió döntéshozó testületeit. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a testületnek nincs formális lehetõsége befolyásolni véleményének megvalósulását, és gyakorlatilag nem tehet semmit, ha megsértik konzultációs jogát. Mivel az egyes tagállamokon belüli régiók – fõleg Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Belgiumban – az utóbbi években óriási fejlõdésen mentek keresztül, jelentõsen megnövekedett gazdasági erejük, és ebbõl következõen befolyásuk és presztízsük is. Ennek következtében megnõtt a régiók bizottságának jelentõsége is. A testület szempontjából gondokat okoznak viszont az Unió tagállamai közül az unitárius államok, amelyekben nem léteznek népképviseleti testülettel rendelkezõ régiók. Ezekben az országokban, amelyeknek tipikus példája Franciaország, a régiók csupán adminisztratív jellegûek. A jövõben, ha sikerül a testület belsõ mûködésén javítani, és figyelembe véve azt is, hogy a régiók szerepe még tovább fog erõsödni az Európai Unión belül, a régiók bizottságának befolyása és jelentõsége tovább fog növekedni.

VENDÉGKOMMENTÁR

A harmadik szektor médiacsoportja átadta Milan Kòazko kulturális miniszternek a közszolgálati tévé és rádió választott szerveire és hatáskörükre vonatkozó javaslatát. Történt ez azokután, hogy az SZTV tanácsából három hangadó távozott. Köztük Bucko elnök, aki felszólította a harmadik szektort és a szakértõket, dolgozzanak ki javaslatokat a romokban heverõ közszolgálati intézmények talpra állítására. A tanács ezáltal politikai testületté vált, amelybe egyetlen hivatásos szervezet sem volt hajlandó képviselõt küldeni. Történt ez mindazok után, hogy a parlament kulturális és sajtóbizottsága elutasította a közszolgálati médiumokról szóló törvényjavaslatot, s Kòazko tárcája újabb mediális-legiszlatív vereséget szenvedett. Így hát tovább erjednek a bajok az SZTV-ben. Az elégedetleneknek be kell érniük az akadémiai vitákkal, mert nincs meg a politikai akarat a helyzet megváltoztatására. Arról folyik a szócséplés, milyennek kellene lennie az SZTV-nek, ha nem lenne állami, ha nem politikusok irányítanák a parlament padsoraiból, ha nem állami tulajdonban levõ épületben székelne, és ha hivatásos, értõ emberek irányítanák. Sajnos, a kulturális tárca is csak szítja a tüzet. Néhány hónappal ezelõtt is a minisztérium rossz törvényt terjesztett elõ a retranszmisszió sugárzásáról. A vitában 180 módosító javaslat hangzott el, és ha nincs a Független Rádió- és Televízióállomások Szövetsége, a frekvenciatanács, és néhány képviselõ, ki tudja, hogyan végzõdik az ügy. Mégis meglepõ, hogy a kialakult helyzet miatt nem vonták felelõsségre Kòazkót. Sajnos, a miniszter, a pártok és a televízió vezetõsége is tudja, a közvélemény nem gyakorol nyomást. A nézõk legyintenek, átkapcsolnak, esetleg kapcsolják a készüléket. Hogy milyen csatornát választanak két év múlva szeptemberben, ki tudja. A nem létezõ közvélemény és a gyenge mûsorkínálat ismeretében valószínûleg maradnak a réginél.

A szerzõ az Internetové noviny munkatársa

JEGYZET

Ha a szlovákiai magyarok szavazatain múlott volna, már régen van elnöke Amerikának. Ezzel csak azt a közismert tényt akarom hangsúlyozni, hogy mi vagyunk Közép-Európában az egyik legfegyelmezettebb választói réteg. Nem ingadozunk, nem hezitálunk, engedelmesen végrehajtjuk pártunk ajánlásait – még Schustert is csaknem száz százalékban megszavaztuk! Ezzel pedig csak azt akarom érzékeltetni, hogy az amerikai republikánusoknak és a demokratáknak is van miért irigyelniük az MKP-t. Máig nem értem, hogy Gore vagy Bush – esetleg mindkettõ – miért nem küldte kampányszakértõit a Žabot utcai MKP-központba tanulmányútra. A kerge floridaiak összevissza szavazgattak jobbra-balra, kiszámíthatatlanul, jól lejáratva ezzel az amerikai demokráciát. Amivel csak azt akarom kifejezésre juttatni, mennyivel fejlettebbek vagyunk mi, szlovenszkói magyarok a floridaiaknál. Mi, voksainkkal – ‘90 óta minden alkalommal – az itteni demokráciát védjük, õk fegyelmezetlenségükkel összekuszálják az amerikait. A floridaiakat Amerikában mégis nagyobb becsben tartják, mint itt bennünket. Csak arra szeretnék ezzel célozni, hogy minket ott tejben-vajban fürösztenének, senkinek eszébe sem jutna irredentizmust meg autonómiát vágni a fejünkhöz. Nemcsak hogy önálló kart, de önálló egyetemet adnának nekünk, akár kettõt is, ha kell. Az lenne a nagy buli, ha szõröstül-bõröstül-pereputtyostul-parlamenti frakcióstul mind a hatszázezren felkerekednénk – s irány Florida. És oda állnánk, ahol többet ígérnek. Pártközpontunk a Žabot Streeten kiadná a jelszót: Bush a menõ, s mi mind rá voksolnánk. Hálából az új elnök akkora Komárom megyét kanyarítana nekünk Floridából, hogy csak na. Az ember látja lelki szemeivel, amint a tengerparton hatalmas táblák mutatják, merre kell lekanyarodni Komárom Beach megye felé. Sõt: Florida lobogójára Komárom városának címerét pingálnák Klapka-szobrostul, ünnepeinken a Jókai-szobor elõtt Clint Eastwood szavalná A Dunánált Dráfi Mátyás helyett. Hát ez lett abból, hogy nagy általánosságban az amerikai és a szlovákiai demokrácia fogyatékosságait akartam összehasonlítani. Végül is csak azt sikerült kidomborítanom, hogy mi, szlovákiai magyarok képesek lennénk kapásból megoldani az amerikaiak problémáit, ha a szükség úgy hozná, és ha gyorsan kellene. Késõbb ugyanis aligha jutna rá idõnk. Állítólag épp ideje hozzálátni itteni gondjaink megoldásához.

VISSZHANG

A lelki sérülés egyike a legnehezebben gyógyuló sebeknek, talán sosem gyógyul meg teljesen. Valahogy így érzek én is a közel 30 éve eltávozott édesapámról, az Új Szóban 2000. március 23-án Kovács István tollából kerekedett "remekmû" megjelentetése óta. A Szovjetunióba elhurcolt polgárok névsorában is megtalálható (Akiért nem szól a harang 7, 6 22/91) Szevasztopolban raboskodó édesapám egyszerû, szegény ember volt, ám ez nem jogosít fel senkit sem arra, hogy kegyeletsértõ, gúnyos hangvételû cikket írjon róla. Meggyõzõdésem, hogy a "mû" megrendelésre íródott. Kiagyalói valójában engem tûztek puskavégre a Nádszegen már közismert történések miatt. Üzenem nekik, igazságértékelés helyett csupán elõítéletekkel telített téveszméket hangoztatnak. Göbbelsi módon szajkózzák hazugságaikat, az ellenem felsorakoztatott "tényeik" csak képzeletükben léteznek. Az emberben az erõszakra való hajlamot csupán erõs önfegyelem akadályozhatja meg, esetükben sajnos az erõszak felszínre tört és eszközzé vált! 2000. március 15-én (8 nappal a cikk megjelenése elõtt) ennek az erõszaknak lettem szenvedõ áldozata. A dühtõl elvakultak nem tudnak parancsolni elõítéleteiknek. Sokféle változatban élhetõ le a földi élet. Aki azt hiszi magáról, hogy csupán az õ élete az egyedüli üdvözítõ, az nagy tévedésben van. Sajnos, falunkban a gyûlölet hangzavarában egyre inkább ködbe vész az egyszerû, sokszor kiszolgáltatott ember igazsága.
Kurucz József
Nádszeg

Megjegyzés: A reakció azért ilyen késõi, mert az érintett csak most szerzett tudomást a megjelent cikkrõl.

TALLÓZÓ

A lap értesülései szerint a besztercebányai Drukos cég lesz az elsõ olyan nem bankintézmény, mely biztosítót alapíthat. A döntést a pénzügyminisztérium áthárította a pénzügyi piacot felügyelõ hivatalra. Az eddigi információk alapján úgy tûnik, a Drukos betartott minden elõírást, minden dokumentuma megvan, így nem marad más hátra, mint kiadni az engedélyt, s figyelni, hogy törvényesen mûködik-e. A cég hosszabb ideje jelen van a pénzpiacon, magánszemélyek pénzét forgatja meg egy szövetkezeten keresztül, de egyelõre folyton olyan üzleteket bonyolított le, melyek általában kikerülték a bankfelügyeletet. A biztosító, melyet most akarnak alapítani, a befektetõk pénzébõl csak hosszabb idõ után termel igazán nagy nyereséget, s a cég eddigi pénzügyi machinációihoz képest, komoly állami pénzügyi felügyelet alatt áll.