Szombat, 2000. november 18. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 266. szám

cimlap.htm

Címlap

Pavol Hamzík tiltakozásul nem ment el a kongresszusra

Megalakul Dzurinda pártja

Pozsony. Jozef Migas koalíciós partnernek tekinti az SDKÚ-t a 2002-es választáson, Bugár Béla üdvözölte megalakulását, Pavol Hamzík azonban el sem ment Mikulás Dzurinda pártjának tegnapi alakuló közgyûlésére.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Közel 280 küldött részvételével tegnap kezdõdött a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió kétnapos alakuló kongresszusa. A lényegre, az elnök, az alelnökök és az unió döntéshozó szerve tagjainak megválasztásával ma kerül sor, s ezzel befejezõdik a párt megalakulásának tíz hónapos folyamata.
A kongresszus kezdetén rövid vetítés keretében felelevenítették a 11 évvel ezelõtti forradalom történéseit a párt vezetõ személyiségeinek gondolataival kiegészítve. Ezt követõen Mikulás Dzurinda ismertette az SDKÚ irányvonalát, melyet a 2002-es parlamenti választásokig kíván követni. Hangsúlyozta, pártja támogatni fogja a jelenlegi kormánykoalíciót, tiszteletben tartja programnyilatkozatát, melyet tetteivel sem kérdõjelez meg. Elutasította azokat a vádakat, melyek szerint az SDKÚ azért nem jelenik meg nyíltan a parlamentben és a kormányban, mert kerüli a felelõsségvállalást. "Éppen a felelõsségtudat vezérel minket a kormánykoalíció és az SDK egységének megõrzésére" – szögezte le Dzurinda, és elmondta, az SDKÚ kizárólag választások útján kívánja elfoglalni helyét a parlamentben. Amíg ez nem történik meg, tiszteletben tartja az SDK mandátumát. Szlovákia legjelentõsebb stratégiai célja az EU- és NATO-tagság. Csak az SDKÚ elég erõs ahhoz, hogy bevezesse az országot a két szervezetbe. Legnagyobb feladatuknak Dzurinda a történelmi lehetõség kihasználását tartja.
A kongresszuson Mikulás Dzurinda koalíciós partnerein, Bugár Bélán és Jozef Migason, valamint az anyapártok képviselõin, Ladislav Ambróson (SZS) és Vladimír Drozdán (SDSS) kívül megjelent Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, Kövér László, a FIDESZ elnöke, Jan Kasal, a cseh KDÚ-cSL elnöke, Willy de Clercq, a Liberális Internacionálé tiszteletbeli elnöke. Jozef Migas, a Demokratikus Baloldal Pártjának elnöke beszédében hangsúlyozta, a 2002-es választások után potenciális partnerként tekint az SDKÚ-ra, amely ugyan megingatta a kormánykoalíción belüli viszonyokat, de bízik abban, hogy a jövõben valamennyien a valós problémák megoldására összpontosítanak majd. Bugár Bélának, az MKP elnökének meggyõzõdése, az SDKÚ alapító tagjai elegendõ garanciát jelentenek a párt további irányvonalára, sõt a koalíció reformtörekvéseinek motorjává válhatnak. Pavol Hamzík, az SOP elnöke a kormánykoalíció mûködési mechanizmusával kapcsolatos kifogásai miatt nem ment el a közgyûlésre. (szm)


A Fidesz elnökének beszéde az SDKÚ közgyûlésén

Kövér az alapszerzõdés betartását hangsúlyozta

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Kövér László, a Fidesz elnöke az SDKÚ kongresszusán mondott beszédében reményét fejezte ki, hogy Szlovákiában a közigazgatási reform a szlovák–magyar alapszerzõdéssel összhangban valósul meg. Emlékeztetett arra, hogy a magyar pedagógusképzés, a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának ratifikálása, valamint a nevesítetlen földek kérdésének rendezése egyaránt szerepel az alapszerzõdésben. Kövérnek meggyõzõdése, ha Szlovákia a fenti kérdésekre a kisebbségi elvárásokkal összecsengõ megoldást talál, az elõsegíti az ország integrációs törekvéseit. A Fidesz elnöke egyben ígéretet tett arra, hogy Magyarország minden segítséget megad Szlovákiának, hiszen érdeke Szlovákia gyors elõrelépése az EU-hoz való csatlakozás során. Kövér László a kongresszust megelõzõen találkozott az MKP vezetõivel is, akikkel áttekintette az említett témaköröket. (szm)


Ján Langos, a Demokrata Párt elsõ embere kutyájával lépett a pódiumra

DS-nyalóka és forró ingyentea

HANGULATJELENTÉS

Pozsony. A langyos késõ õszi idõjárásnál tegnap talán csak a hangulat volt langyosabb az Sznf téren, ahol kezdetben maroknyi, majd néhány száz fõsre duzzadó "tömeg" emlékezett kora este a 11 évvel ezelõtti eseményekre. A forradalmi hangulatot talán csak a színpadon elhelyezett hatalmas VPN-embléma és a forró tea idézte. Stano Danciak hangja is keserûen szólt a hangszórókból, a színész csalódottan jegyezte meg, hogy 1989 õszén több tízezren csörgették a kulcsot, most pedig alig néhány százan jöttek össze ünnepelni. Arra már Ján Langos, a Demokrata Párt elnöke hívta föl a figyelmet, hogy a kormányból senki sem vette a fáradságot, hogy eljöjjön. A megemlékezés szervezõje, a DS elsõ embere is mintha csak kutyasétáltatás közben állt volna meg a téren, hiszen négylábújával lépett a mikrofonhoz. A fellépõ népzenészek kitettek magukért, az egyre fagyosabb hangulatot azonban csak Robo Grigorov és Erik "Bobos" Proházka oldotta kissé. Az õ gitár-szájharmonika duettjük Grigorov influenzagyanús énekhangja ellenére is hatalmas sikert aratott. Fiatalok és középkorúak hozzávetõleg egyenlõ arányban toporogtak a színpad elõtt, az elõbbiek közül a zene hangjaira többen pogózással, az utóbbiak java pedig a DS feliratú teáspoharak tartalmával védekezett a csökkenõ hõmérséklet ellen. A gyerekek a DS-nyalókának és az égszínkék DS-lufiknak örültek leginkább. A HZDS-nagygyûlésekkel szemben tegnap nem kellett leállítani a forgalmat Pozsony belvárosában. Az egybegyûltek a Para nevû újhullámos csapat elsõ akkordjaira kezdtek végképp elszállingózni a térrõl. (jéel)

Szlovákia elfelejtette a forradalmat

New York. Még az Egyesült Államokban is feltûnt, mennyire eltérõen ünnepli Csehország és Szlovákia a bársonyos forradalom évfordulóját, amely a kommunista diktatúra végét jelentette. "Míg Csehországban államünnep lett november 17-e, Szlovákiában tegnap nem volt nagyszabású ünneplés, csupán egy kisebb rendezvény a pozsonyi Sznf téren, ahol rockbandák léptek fel. Az egykori forradalom kulcsfigurái, szónokai közül azonban alig néhány ember vett részt, a két néptribün, Milan Kòazko és Ján Budaj sem kapott meghívót, írta az AP amerikai hírügynökség. (TA SR)


Februártól várhatóan átlag 15 százalékkal drágul a személyforgalom viteldíja

Jövõre ismét áremelést tervez a vasút

SITA-HÍR

Pozsony. A Szlovák Vasutak (ŽSR) javaslata szerint 2001 februárjától átlagosan további 15 százalékkal drágulna a személyforgalom viteldíja. Utoljára 2000. február 15-én volt viteldíjemelés, mégpedig 30 százalékos. De nemcsak az utasok, a vasutasok számára is szomorú hírt tett közzé a vállalat: 2001-re szóló vállalkozói programja radikális létszámleépítéssel számol; 4570 alkalmazott elbocsátását helyezi kilátásba. Milos cikovský, a vasút szóvivõje elmondta, jövõre 14,8 milliárd korona értékû teherforgalommal számolnak, ez 900 millió koronával haladja meg az idei teljesítményt. A vasútvonalak korszerûsítése az állami támogatás mértékétõl és a nemzetközi pénzintézetek hitelnyújtási kedvétõl függ. A ŽSR becslése szerint 2000 és 2006 között közel 40 milliárd korona beruházást igényel a sínpályák, a vagonok, az állomások, az információs rendszer korszerûsítése. A vasút 2005-ig szóló fejlesztési terve 15,5 milliárd koronát szán a személyforgalom és 9 milliárdot a teherforgalom modernizálására. A kiemelt fontosságú fejlesztési programok közé tartozik a kútyi, a csacai és az ágcsernyõi határátkelõk, továbbá a Zólyom– Kassa vonal modernizálása.


A számítógép nem jó

Divat lett az újraszámlálás

Szarajevó. A múlt heti boszniai választás eredményével elégedetlen politikusok újra akarják számoltatni a voksokat. Fõként a muzulmánok Demokratikus Akciópártja szeretné ezt, mivel nem bízik az EBESZ számítógépes rendszerében. (MTI)


Kézi számlálást javallanak az amerikai szlovákok

Floridát Szlovákiában

TA SR-HÍR

Washington. Az amerikai elnökválasztás körüli bonyodalom az Egyesült Államokban élõ szlovák emigráns közösség mindennapjaira is rányomta bélyegét. A Washington Times értesülései szerint hazánk washingtoni nagykövetsége tájékoztatta az amerikai szlovákokat az egy héttel ezelõtti referendumról, amely érvénytelen lett. Néhány floridai szlovák a hír hallatán javasolta, "csakúgy, mint Amerikában, számolják át kézzel a leadott szavazatokat", hogy megbizonyosodjanak róla, valóban csak 20 százalékos volt-e a részvételi arány.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG