![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Szombat, 2000. november 18. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 266. szám
A nemzetiek beismerték, az ellenzék nem tudott alternatívát felmutatni a lakosságnak
Pozsony. A sikertelen népszavazás után önkritikát gyakorolt a Szlovák Nemzeti Párt, sõt politikai irányváltásra is kész.
Jaroslav Paska kijelentette, a népszavazás sikertelenségének okát nemcsak abban látják, hogy a polgárokat kevéssé informálták, hanem abban is, hogy az ellenzék nem tudott elõállni konkrét megoldásokkal, nem kínál alternatívát a jelenlegi kormánykoalícióval szemben.
A bársonyos forradalom évfordulójára közzétett állásfoglalásában az SNS párhuzamot von a kommunista diktatúra és a jelenlegi kormány között. "A totalitárius hatalom a közvetlen demokrácia mindennemû megnyilvánulásának megakadályozására törekszik. A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy sikertelen legyen a népszavazás" véli az SNS. A kormány koalíciós tanácsát a kommunista párt központi bizottságához hasonlítja, a legfelsõbb bíró leváltására tett igyekezet pedig annak a jele, hogy a bíráskodást is ellenõrizni akarja. Támogatják a nyelvi charta elfogadását és a kisebbségi pedagógusképzés megoldását
Pozsony. A Demokrata Párt (DS) prioritásai átértékelésére szólította fel a kormányt. A legfontosabbnak az állami monopóliumok privatizációját, a magánosításból származó bevételek átlátható elosztását és a bankszektor privatizációját tartja. Könnyíteni kell a vállalkozót terheit, csökkenteni a béradót. El kell indítani a közigazgatási reformot, restrukturalizálni a nyugdíjrendszert, az iskolaügyet, az egészségügyet. Módosítani kell az alkotmányt, szûkíteni a népszavazások és a képviselõi mentelem jogkörét. Támogatja a kisebbségi nyelvek chartáját és a kisebbségi pedagógusképzés mihamarabbi megoldását. A magyarság mindössze 7%-át nem érdekli az uniós csatlakozás, a felsõfokú végzettségûek a legtájékozottabbak
Pozsony. A lakosság több mint egyharmada úgy véli, keveset tud az Európai Unióról. A Közvélemény-kutató Intézet felmérése szerint viszont többen vannak azok (40%), akik úgy vélik, a lakosságot kellõképpen tájékoztatják ebben a témakörben, s az is örvendetes, hogy arányuk 3 százalékkal nõtt a februári felmérés óta. A tájékozottabbak közé sorolják magukat a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk (71%), a vállalkozók (69%), a 4049 év közti korosztály (50%) és az állandó munkahellyel rendelkezõk (48%).
Mellõzött téma
Pozsony. A MEMO 98 sajtófigyelõ szervezet felmérése szerint idén július és szeptember között az elektronikus sajtó a figyelt 137 órából mindössze négyben foglalkozott a kisebbségekkel, ebbõl is három és fél órában csak a romákkal. A hírek csupán 1,6%-a szólt pozitívan a kisebbségekrõl, a maradék vagy semleges, vagy negatív felhangú volt. A híradások 61,5%-a a romák nyugat-európai etnotutizmusával foglalkozott. 56 százalék 3 témát érintett: az úgynevezett farmertörvényt, a krumplilopásokat, valamint Anastázia Balázová zsolnai roma asszony meggyilkolását.
Jövõ kedden Szlovákiába látogat az osztrák államfõ
Bécs. Rudolf Schuster meghívására kedden Pozsonyba érkezik Thomas Klestil osztrák államfõ. Szlovák kollégáján kívül Mikulás Dzurinda kormányfõvel, Jozef Migas házelnökkel és Jozef Moravcík pozsonyi fõpolgármesterrel is tárgyal. A két államfõ idén már harmadszor találkozik, az elõzõ kettõre Székesfehérvárott, a közép-európai elnökök találkozóján és Innsbruckban, Schuster betegágyánál került sor. Schuster családja nyáron Klestil javaslatára kérte az életveszélyes állapotban levõ államfõ Innsbruckba szállíttatását. Szlovák állampolgár még nem kapott menekültstátust
Pozsony. Az EU-tagországok menekültpolitikájának harmonizációja lesz a belga EU-elnökség prioritása, jelentette ki Pozsonyban Jan de Bock. A belga külügyminisztérium fõtitkára elmondta, meghozták már azokat a döntéseket, melyek szigorítják a menekültstátus elismerését, így kiszûrhetik a tisztán pénzügyi érdekbõl érkezõket. A döntés alapján már jövõre várható változás, így reméli, hogy 2001-ben több országgal, többek közt a szlovák állampolgárokkal szembeni vízumkényszer megszüntetésérõl is határozat születik Brüsszelben. Belgiumban eddig egyetlen szlovák állampolgár sem kapott menekültstátust, ami szerinte azt bizonyítja, a szlovákiai állampolgári jogok megfelelnek az európai normáknak. Több tízmillió válaszoló
Pozsony. November 15-én kezdõdött és ma ér véget a világ eddigi legnagyobb, Planet Project elnevezésû közvélemény-kutatása, amelyet 120 országban folytattak. A szervezõk elsõsorban az internetfelhasználók millióit kívánták megcélozni, de azok sem maradnak ki a felmérésbõl, akiknek nincs hozzáférésük a világhálóhoz. 500 hordozható számítógéppel felszerelt kérdezõbiztos dolgozik világszerte az adatgyûjtésen, nyolc témakörben összesen 160 kérdést tesznek fel a felmérés résztvevõinek.
Igazi vevõt keresnek
Besztercebánya. Öt év után tegnap újra visszakerült a Besztercebányai Püspöki Hivatal tulajdonába az a három részbõl álló oltárkép, mely még 1995-ben törvénytelenül jutott a SIS birtokába. A képet Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Pavol Hrusovský, a parlament alelnöke adta vissza Rudolf Baláz püspöknek.
Robert Fico, a Smer elnöke szerint Szlovákia nem jogállam legfeljebb három pártból alakítana kormányt
Robert Fico korábban baloldali képviselõ volt, 1996-ban majdnem az SDL elnöke lett. Minden esélye megvolt erre, ám visszalépett. Nemsokára saját pártot alapított. Õ vezeti a politikusok népszerûségi listáját.
Mely pártok programja áll legközelebb a Smerhez?
Három pártot említett. Melyik politikai erõnek kellene kiválnia a jelenlegi kormányból?
Milyen kapcsolat fûzi a HZDS-hez és az SNS-hez?
Hogyan vélekedik a romákról?
Nyilvánosan elítélte a roma etnoturizmust. Nem gondolja, hogy ennek nem kizárólag gazdasági okai vannak, tekintettel az utóbbi idõben egyre gyakrabban jelentkezõ faji indíttatású támadásokra?
Úgy tûnik, a romakérdést nem lehet megoldani pozitív diszkrimináció nélkül. Ön támogatja ennek a bevezetését?
Mi a véleménye az ombudsman intézményérõl?
Ön kétségbe vonta Szlovákia jogállamiságát. Azzal érvelt, hogy lehallgatják a telefonokat, és hogy ilyen lehallgatókészüléket bárki beszerezhet a feketepiacon. Valóban ezen múlik a jogállamiság?
Négy évvel ezelõtt jelöltette magát az SDL elnöki posztjára, majd hirtelen visszalépett. Állítólag megzsarolták, amit késõbb elismert, majd néhány napra rá cáfolta saját kijelentését. Mi az igazság?
Akkor miért lépett vissza?
Nem az a baj, hogy Önt megzsarolták, hanem hogy nem tett semmit ellene, tehát Ön zsarolható. Nem veszélyes ez mivel kormányfõi ambíciói vannak?
Emlékülés az MTA 175. évfordulója alkalmából
Pozsony. Az idén éppen 175 esztendeje annak, hogy gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság felállítása céljából. Ezt a pillanatot tekintjük a Magyar Tudományos Akadémia megszületésének, s ennek a jeles jubileumnak a tiszteletére tegnap tudományos emlékülésre került sor a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi épületében.
Csáky Pál otthonában köszöntötte a jubilánst
Egeg. Csáky Pál tegnap otthonában kereste fel a (cseh)szlovákiai magyarság legalaposabb jogtörténeti kutatóját és a társadalmi próza kiváló mûvelõjét, Gyönyör Józsefet, akinek kerek születésnapja alkalmából a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettét nyújtotta át. Köszöntõjében a miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy Gyönyör József alapmûvekben rögzítette a csehszlovákiai magyar kisebbség 1945 utáni vesszõfutását, és valós képet nyújt a magyarságot ért politikai, társadalmi hátrányokról, a sûrû jogszûkítések miatt bekövetkezett súlyos helyzetrõl. Végül azt kérte az ünnepelttõl, hogy kutatási eredményeinek további publikálásával, politikai életünkkel kapcsolatot tartva segítse a szlovákiai magyarság identitástudatának erõsítését. Kucsma: "Nem volt józan eszénél, aki építtette"
Kijev. Leonyid Kucsma ukrán államfõ tegnap ismét megerõsítette, hogy Ukrajna idén december 15-én bezárja a csernobili atomerõmûvet. "Minél hamarabb bezárjuk, annál jobb" mondta, s arra figyelmeztetett, hogy az erõmû mindössze nyolcvan kilométerre fekszik az ukrán fõvárostól. Kucsma hozzátette: "nem volt józan eszénél, aki építtette". A Független Államok Közösségével kapcsolatban kifejtette: nem látja perspektivikusnak a fejlõdését. "Amíg a FÁK-on belül annyi szövetség jön létre, hogy az ördög se gyõzi követni, s ha minden szövetségen belül van egy másik szövetség, milyenek lehetnek akkor a kilátások?" tette fel a szónoki kérdést az ukrán államfõ. Borsodi vezetõk és a kassai magyar fõkonzul tanácskozása
Miskolc. "Alapvetõ feladatomnak tekintem Északkelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia egyre gazdagodó kapcsolatainak erõsítését" mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Varga György, a három hónapja kinevezett kassai magyar fõkonzul. Hangsúlyozta: a két régiónak az eddiginél sokkal intenzívebben kell együttmûködnie az élet minden területén, ennek elõsegítésére jött létre a kassai magyar fõkonzulátus is. Élénk regionális érdeklõdés van kialakulóban a határ mindkét oldalán, elsõsorban a települések között, s ez rendkívül változatos együttmûködési formákban testesül meg. A magyar és a szlovák határ mentén élõ polgárok érdekei az új Európában közösek. "Értékes történelmi pillanat ez, amikor is a magyar nemzeti érdek beleértve a szlovákiai magyar közösséget is egybe esik a Szlovák Köztársaság deklarált külpolitikai szándékával, s ezt maximálisan ki kell használni" hangsúlyozta a fõkonzul. Az unió jelszava: "az új Európa a régiók Európája" s a két nemzetnek arra kell törekednie, hogy a belépés elõtt rendezzék vitás kérdéseiket. Újító jellegû önkormányzati kezdeményezések értékelése
Kassa. A Kárpátok Alapítvány szervezésében folyik a második Communal Expo nemzetközi konferencia, melynek célja az öt kelet-európai állam területén húzódó eurorégió eddigi mûködésének értékelése, a célok egyeztetése, a jogi kérdések megvitatása s a legjobb, újító jellegû önkormányzati kezdeményezések értékelése. A gyõzteseket minden országból egy-egy kezdeményezést nemzetközi bizottság választotta ki, hazánkból idén a kassai Luník IX. városrész önkormányzata végzett az elsõ helyen. A magas bûnözési aránnyal és rossz közbiztonsággal küszködõ, többségben romák által lakott városrész önkormányzata helyiekbõl szervezett tizenkét tagú rendfenntartó alakulatot, amely néhány hónap alatt jelentõs eredményeket ért el. Mivel a romák egymás közt jobban megtalálják a hangot, a Luníkon csökkent a bûnözés, kevesebb a szemét, csendesebbek az éjszakák. A konferencián felszólalt Viktor Nizòanský kormánymegbízott, aki ismertette a területi rendezéssel kapcsolatos nézeteket, valamint László Brigitta, a Kárpátok Eurorégió tanácsának elnöke. Az elnök asszony fontos bejelentést tett: az azonos földrajzi területen és hasonló célokkal mûködõ két szervezet a jövõben koordinálni kívánja tevékenységét, közös rendezvények szervezésére, információcserére és a nemzeti irodák közti együttmûködésre készül. Az annak idején fõleg politikai célkitûzésekkel induló Kárpátok Eurorégió és az öt tagország területén létrejövõ konkrét kezdeményezések támogatására alakult alapítvány képviselõi a jövõben közös pályázatok írását is tervezik. (-juk) RÖVIDEN
Pozsony. Egyes információk szerint a nõk nyugdíjkorhatárát már jövõ júniusban emelni fogják. Történik ez annak ellenére, hogy a lakosság nagy része ellenzi a változtatást. Az eddigi információk szerint erre a döntésre már az elõzõ kormányok is készültek. A költségvetés már jövõre 200 millió koronás plusz bevételre számít annak ellenére, hogy még senki sem tudja pontosan megmondani, milyen lesz az új nõi nyugdíjkorhatár. (no)
Komárom. A város különbözõ nemzetiségû polgárai között nincsenek nagyobb problémák, "bár Komárom számos esetben politikai céltábla, de Karinthy szavait idézve: írjon rólam a sajtó, amit akar, csak jó nagy betûkkel legyen" fogalmazott Pásztor István az Interparlamentáris Unió szlovákmagyar baráti tagozatának képviselõivel való találkozón. A polgármester elmondta, a 200 millió koronás évi költségvetéssel gazdálkodó, 40 ezer lakosú város vezetése arra törekszik, hogy Komárom a szlovákiai magyarság szellemi központjává váljék. A magyarországi parlamenti képviselõk ellátogattak a városi egyetemre is, ahol Sidó Zoltán igazgató tájékoztatott az intézmény munkájáról. (km)
Békéscsaba. Ünnepi ülést tartottak tegnap Békéscsabán a Magyarországi Szlovákok Szövetsége által mûködtetett Szlovák Kutatóintézet fennállásának tizedik évfordulója alkalmából. A résztvevõk kiemelték: az intézet munkája nyomán egyre inkább kirajzolódik, mi történt az elmúlt három évszázadban a magyarországi szlováksággal. (MTI)
Pozsony. A pöstyéni Anna S.-t hamis tanúskodásért és a vizsgálat akadályozásáért a rendõrség tegnap vád alá helyezte. Amint arról már beszámoltunk, a pöstyéni ügyésznõ a halálos kimenetelû gázolás után azt állította, hogy õ, és nem kollégája-barátja, Juraj G. bíró vezette az autót. A legfõbb ügyészségen jelezték, Anna S.-t Milan Hanzel fõügyész napokon belül eltiltja az ügyészi munkától. (SITA)
Genf. Svájc 2003-ig belép az ENSZ-be, és 2007-ig tárgyalásokat kezd az Európai Unióhoz történõ csatlakozásról ez a magja a svájci kormány által elfogadott külpolitikai állásfoglalásnak. A dokumentum arról nem szól, hogy az "örökös semlegességû" alpokbeli köztársaság számol-e a NATO-ba való belépéssel. Svájcban ma magasabb az életszínvonal, mint a 15-ök többségében. (MTI)
Moszkva. A XX. század utolsó történelmi regényeként harangozta be hamarosan megjelenõ új könyvét a szélsõséges nézeteirõl ismert Vlagyimir Zsirinovszkij. Sajtóértekezletén csak a regény címét közölte: Iván, gombold be a lelkedet. Leszögezte: az elmélyült, az emberiség legutóbbi fél évszázada történelmének szentelt mûvet nem fogja ingyen osztogatni az újságíróknak, a sajtó képviselõinek is meg kell fizetni a 700 rubeles vételárat. (MTI)
Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hétfõn a pozsonyi Helytartói Palotában a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét adja át a megalakulásának 45. évfordulóját ünneplõ Ifjú Szivek Magyar Mûvészegyüttesnek, a létrejöttének 35. évfordulóját ünneplõ Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának és fennállása 10. jubileumát ülõ Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének. (ú)
Pozsony. Az influenzás és más hasonló betegségek egyelõre még nem támadnak komolyan. Ezen a héten tömeges megbetegedést egyik járásból sem jelentettek. Az orvosok 43 ezer influenzást tartanak számon, ami 5,8%-os emelkedés a múlt héthez képest. Ez jóval alacsonyabb, mint a tavaly ilyen tájban jelentett számok. Leginkább az iskolás kor elõtti gyermekek betegszenek meg, 2452 komolyabb estet regisztráltak. (TA SR)
Aranyosmarót. A pénzekkel való felelõs gazdálkodásra, kiegyenlített 2001-es költségvetés kidolgozására szólította fel Roman Kovác az egészségügyi minisztérium vezetõ munkatársait, hogy a tárcán belül ne keletkezzenek újabb adósságok. A miniszter ezt az aranyosmaróti kórházban jelentette ki az intézmény megnyitásának 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. (TA SR)
Kassa. A rendõrség elkapta a szõllõskei bortolvajokat, akik egy helyi borforgalmazó cégnek több mint 3 millió korona kárt okoztak azzal, hogy feltörték raktárát, s 10 ezer üveg ötputtonyos tokaji aszút loptak el. A 41 éves Frantisek Z. szabadlábon védekezhet, társát, a 37 éves Stefan N.-t a rendõrség elõzetes letartóztatásba helyezte. A tolvajok elvágták a láncot a raktár bejáratánál, majd a dupla vasajtóból kiverték a biztonság zárat. (TA SR)
Pozsony. A közmunka, mint a jogerõs büntetés egyik alternatív formája a témája annak a szakmai szemináriumnak, melyet a parlamentben tartottak. Robert Fico szerint a munka idõtartama évi 40 és 240 óra között mozoghatna. Ellenõrzését szociális kurátorok, a börtönõrség vagy egy speciális hivatal végezhetné, Ficónak az elsõ a legszimpatikusabb. Jelenleg az elítéltek 10%-át érinthetné ez a munka, s a legnagyobb elõnye az, hogy települések, civil szervezetek használhatnák ki, ahol mindig kevés a munkaerõ. (TA SR) CÍMLAP
VÉLEMÉNY
RÉGIÓ
BELPOLITIKA
KÜLPOLITIKA
GAZDASÁG |