Kedd, 2000. november 7. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 256. szám

Ha egy bank vesztesége meghaladná alaptõkéje felét, a szlovák jegybank hivatalból fellépne vele szemben

Jövõ januárra várható a megakötvény-kibocsátás, amellyel a kormány a bankkonszolidáció költségeit szeretné fedezni. A kamatok miatt nyilvánvalóan a népszavazás és az állami költségvetés parlamenti elfogadása utáni idõszakra halasztott akció keretében 102 milliárd korona értékben dobnának a piacra államkötvényeket.

Ebbõl 63,2 milliárd koronát a VÚB, 32,4 milliárdot a Szlovák Takarékpénztár, 6,4 milliárdot pedig az IRB kapna. Az értékpapírok tízéves lejáratúak lesznek, de törleszteni csak 2003-ban, a következõ kormány idején kell. Az említett bankok közül a két fontosabb, vagyis a VÚB és a takarékpénztár egyelõre meghálálták az állami segítséget, a háromnegyed éves mérlegében az elsõ 320, a második pedig 700 milllió koronás nyereséget jelentett. Ez a két pénzintézet kezeli a hazai betétek felét, a VÚB 140 milliárd koronát, a takarékpénztár pedig 153 milliárdot. Minden jel arra mutat, hogy valóban a befejezõ fázisához érkezett a takarékpénztár privatizációja, hiszen a három talpon maradt érdeklõdõ, az osztrák Erste Bank és Bank Austria, valamint az olasz Uni Credito túl vannak a részletes ismerkedésen. Egyelõre semmi jel sem mutat arra, hogy valami is veszélyeztetné a decemberre tervezett döntést. A VÚB-re pedig jövõre vár hasonló folyamat. Nem lehetünk viszont ennyire optimisták a közösbõl berakott milliárdok sorsát illetõen az IRB esetében. Erre egyelõre nem sikerült igazán komoly érdeklõdõt találni, ami még érdekes fejleményekkel lephet meg bennünket.
A privatizációs hullám mellett a bankvilágra egyébként is komoly változások várnak. A jegybank által kidolgozott új banktörvény értelmében a rosszul dolgozó pénzintézetek ellen az eddiginél komolyabb eszközöket lehetne bevetni. Például, ha egy bank vesztesége meghaladná alaptõkéje felét, a jegybank hivatalból fellépne vele szemben. A menedzserek pedig személyes felelõsséget vállalnak majd munkájukért, a rájuk kiszabható büntetés akár milliós nagyságrendû is lehet. A közép-európi gazdasági átalakulásra specializálódott londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank idén várhatóan tíz százalék erejéig már belép a VÚB-be. A múlt héten azonban azt is bejelentették, hogy a Szlovák Villamos Mûvekben (SE) is szívesen jelen lennének ilyen arányban. Az SE privatizációja valószínûleg az utolsó ilyen nagy akció lesz. Pikantériája a vállalat 90 milliárd koronás adóssága, amely egy részét az állam garantálja. Idén emiatt már 10 millió dollárt kellett kifizetni a közösbõl.
A múlt héten Bécsben Newex néven a bécsi és a legnagyobb európainak számító frankfurti tõzsde közös vállalkozásaként egy új értékpapírtõzsde nyitotta meg kapuit, amely közép- és kelet-európai részvényeket fog forgalmazni. A legjobbaknak fenntartott NX-plus piacon nyolc részvényes van jelen, köztük a Slovakofarma. Szervezõi szerint a jól mûködõ kelet-európai cégek tõzsdéjévé fognak válni, de ebbe várhatóan még a budapesti és a varsói tõzsde is beleszól.
A múlt hét egyik nagy meglepetése volt az a kormánydöntés, amely értelmében a jövõ év második félévétõl liberalizálják a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítást. Ez azokat is meglepte, akik pedig már évek óta harcolnak érte, és kétségeiket fejezték ki, hogy ennyi idõ alatt képesek lesznek-e felkészülni a változásra. Egyelõre úgy néz ki, hogy jövõre az elsõ félévre befizetjük a szokásos díjat. Miután pedig választunk magunknak biztosítót, a második félévre neki fizetjük majd be a megemelt tarifát. A díj az elõzetes jelzések alapján 30 százalékkal emelkedik, de a balesetmentes közlekedésért bónuszok járnak majd.
A vagyonalapi kötvények árfolyama egyelõre tovább tartja magát. A kereslet várhatóan az utolsó hetekben sem csökken, legalábbis a Nafta bejelentette, hogy a Nemzeti Vagyonalapnak esedékes utolsó, 256 millió koronás törlesztéshez szükséges kötvényeket a szabadpiacon vásárolja meg.
A Globtel mobiltelefon-társaság bejelentette: az elsõ 9 hónapban 1,9 milliárd koronás nyereségre tett szert. Ez azért is érdekes, mert hónapok óta napirenden van az energetikai cégek kezében levõ 36 százalékos részvénycsomagjának eladása. Az illetékesek szerint erre azért nem került sor, mert a nemzetközi pénzpiacokon nem volt alkalmas lehetõség, a csomag viszont túl értékes ahhoz, hogy áron alul adják el. Így azután az akció várhatóan a jövõ év elejére halasztódik. A részvények 95 százalékát a londoni tõzsdén, öt százalékát pedig a pozsonyi tõzsdén dobják piacra.

A huszonéves alkotók többsége nem is érti, vagy legalábbis nem beszéli azt a nyelvet, amelyen a szócsata folyik

Ülök a teremben. És megpróbálok szenvtelen arcot vágni, miközben körülöttem keresetlen jelzõkkel illetik egymást a hazai magyarság nagy tekintélyû irodalmárai. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának közgyûlésén ismét bebizonyosodott, nem evezünk egy csónakban. A tagság összetétele meglehetõsen vegyes, az egyetlen összefogó erõ az a bizonyos kisebbségi lét, amely önmagában ma már kevés ahhoz, hogy ne fulladjon személyeskedõ vitába egy ünnepélyesen kezdõdõ és a 70 éves kollégák köszöntésével végzõdõ rendezvény. Elég csak annyit megemlíteni, hogy a szervezet legfiatalabb tagja 22, legidõsebb pedig 94 éves. A korkülönbség persze nem jelent semmit, nem szükségszerûen jár esztétikai és ideológiai szembenállással, ezt bizonyítja az említett ünnepélyes köszöntésen megjelenõ fiatal írók nagy száma is, ám a magyar irodalom hazai mûvelõi sok szempontból különleges, nehezen meghatározható helyzetben vannak.
Az irodalom jelenleg globálisan is keresi helyét a társadalomban, mostanában dõl el, lépést tud-e tartani a napról napra változó, rohanó világgal, most derül ki, mennyit tudnak hasznosítani a fiatal alkotók az irodalmi hagyományokból, s hogy mennyire befolyásolja magát az irodalmat az olvasókedv általános megcsappanása. Itt, Közép-Európában pedig ráadásul feloldhatatlannak tûnik az örök átok, hogy tudniillik az irodalmi ízlések vitája, az esztétikai nézetek közti különbség hangsúlyozása majdnem mindig a másik legyõzésérõl, magyarán a hatalomról szól. Egyes régi szakmabeliek kicsúszni érzik e hatalmat a kezük közül, mások a más téren manapság dívó marketing-menedzseri hozzáállással közelítik meg a dolgot, árunak tekintve az irodalmat, eladhatónak, ha kell, kívánatosnak dizájnolva az alkotókat és magát a szervezetet, amely egyébként azért nem kapott PHARE-támogatást, mert az európai döntéshozók túl jelentéktelennek és belterjesnek találták. Látványos kunsztokat bemutatni ugyan nem az írók, hanem a cirkuszi artisták dolga, ám az is igaz, hogy az új kornak új játékszabályai vannak, melyeket, sajnos, pozíciónkból eredõen nem mi diktálunk.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága az utóbbi években sokat vesztett társadalmi tekintélyébõl és súlyából. Ennek egyik oka lehet az említett kevés nyüzsgés, másik pedig a széthúzás, hatalmi színezetet öltõ párbeszéd-képtelenségre ítélve a szervezetet. A társaság választmányának tagjai nem értenek egyet számos kérdésben, természetesen nem irodalmi jellegû nézetkülönbségekrõl van szó, hanem a szervezet mûködését és jövõjét nagyban meghatározó döntésekrõl, az elavult alapszabály módosításáról, pénzügyi és szervezési kérdésekrõl. A Balázs F. Attila által konzervatív szárnynak nevezett csoport képviselõi tiltakoznak e megjelölés ellen, pedig ez nem negatív jelzõ, csupán a hagyományok tiszteletét és a régi, bevált módszerek preferálását jelenti. A reformszárny modern, rugalmas, mozgékony szervezetrõl álmodik, saját irodahelyiséggel (valószínûleg hamarosan meglesz) és számítógéppel (nem kaptak rá támogatást, holott a társulás 120 taggal rendelkezik, akik gyakran alapvetõ információkhoz sem jutnak).
A választmányi üléseken és a legutóbbi közgyûlésen elhangzó verbális pingpongcsaták részletezésétõl most eltekintenék, annyit jegyeznék csak meg, hogy a rendszerváltás után újjáéledt irodalmi élet képviselõi, valamint a nemrég feltûnt, nyelveket beszélõ, a legmodernebb trendeket figyelemmel kísérõ, különbözõ ideológiák által nem fertõzött huszonéves alkotók többségének esze ágában sincs bárkit is támadni, sõt nem is értik, vagy legalábbis nem beszélik azt a nyelvet, amelyen a szócsata folyik. Egyszerûen csak írni akarnak, és ehhez tulajdonképpen nincs is szükségük semmiféle szervezetre. Ez írást vitaindítónak szánom, mivel meggyõzõdésem, hogy irodalmunk és olvasóink érdekében is minél hamarabb tisztázni kell a tisztázandókat.

KOMMENTÁR

A cseh és a szlovák kormány számára bizonyára nem lesz nehéz az átlagon felüli gazdasági és kulturális együttmûködés feltételeinek megteremtése, feltéve, hogy Csehszlovákia kisebb utódállamában nem az ilyen szándékok megvalósítását nehezítõ garnitúra kerül ismét hatalomra. Milos Zeman cseh és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfõ múlt heti pozsonyi találkozóján újabb bizonyságát adta szándékának, hogy folytatja a jelenlegi szlovák kormány fellépésével megélénkült cseh és szlovák párbeszédet, folytatja egyebek között a két ország közti kereskedelem élénkítése feltételeinek javítását. Több mint paradoxon például, hogy a nyolc éve még azonos szabványrendszert alkalmazó ország utódállamainak kereskedelmi együttmûködését a minõségtanúsítványok és a laboratóriumi mérések kölcsönös elismerésérõl szóló egyezmény hiánya is nehezíti. Ha minden igaz, jövõ évtõl ez már nem akadályozza az utóbbi években csökkenõ tendenciát mutató szlovák–cseh kereskedelem újbóli növekedési pályára állítását. Dicséretes a két miniszterelnök következetessége a két ország kapcsolatainak rendezésében. Klaus és Meciar országlásakor elakadt a párbeszéd. Ekkor kevesen gondolhatták, hogy például az évek óta húzódó vagyonmegosztás szinte egy tollvonással megoldható. Zeman és Dzurinda nem a sajtón keresztül üzenget egymásnak (ezúttal már hetedszer találkoztak), és nemcsak sokoldalú tárgyalások keretében, hanem láthatóan természetesnek tartják, hogy az évtizedekig azonos politikai és gazdasági viszonyok között mûködõ két utódállam valóban átlagon felüli kapcsolatokat ápoljon egymással. Az Eáltal is szorgalmazott regionális gazdasági és kulturális együttmûködésnek e két ország viszonylatában éppen a közös múltra való tekintettel kiemelten jók a feltételei. Ezt parlagon hagyni: felelõtlenség lenne. Nem élni vele: a vállalkozók elleni vétek lenne. Nem véletlen, hogy a cseh miniszterelnököt éppen az ipari, a kereskedelmi, a pénzügyi és a mezõgazdasági reszort vezetõje kísérte. Tárgyalásaiknak remélhetõleg meglesz az eredménye. Jó lenne, ha például a dél-szlovákiai zöldség- és gyümölcstermesztõk is e megbeszéléseknek köszönhetõen "fedezhetnék fel" újra a cseh piacot. Persze, a cseh piacon való jelenlétük sikeressége elsõsorban azon múlik, versenyképes (jobb és olcsóbb) áruval kopogtatnak-e az ottani vevõk ajtaján. Mert ha nem, akkor hiába lesz a két ország közötti miniszterelnöki párbeszéd oly élénk, hiába lesz átjárhatóbb a két ország közötti határ, a szlovákiai termelõ – akár a mezõgazdaságban, akár az iparban – aligha profitál belõle.

Szlovákia gondja közjogi méltóságaival nem új keletû. Az elõzõ megbízatási idõszakban is meg volt áldva az ország "méltóságaival". Itt van Milan cic esete – az alkotmánybíróság volt elnöke olyan néma lehetne manapság, mint amilyen vak és süket volt, amikor nem látta és nem hallotta (1-2 méterrõl), ahogy az akkori kormányfõ, Meciar és gorillái rátámadtak egy fotósra, aki a munkáját végezte. Ma ugyanez az ember vehemensen védelmezi a volt kormányfõ amnesztiarendeleteit, melyek felmentik párt-, elv-, és bûntársait, mintha a Meciar-mozgalom alelnöki (mert feljebb senki sem rúghat labdába) posztjának favoritja lenne. Az ország nemzetközi hírnevének megtépázását vette célba az utóbbi hetekben a harmadik hatalmi pillér legfelsõbb, leválthatatlan "fejedelme", a legfelsõbb bíróság elnöke, aki a figyelem középpontjába került, s nem kis vihart kavart a hazai és nemzetközi politikai porondon. Stefan Harabin gyerekes viselkedésével bebizonyította, elfogadhatatlan a szakma és a nyilvánosság számára is. Ján carnogurský igazságügy-miniszternek nem egyszerû feladat a leváltási javaslat elfogadtatása. Harabin megmakacsolta magát, közben levelezgetésbe fogott, szerepelhetnéke támadt. Az elmúlt hónapokban alig volt olyan mûsor, melyben ne szerepelt volna, ne kiabálta volna ki sérelmeit, miközben saját maga szolgáltatott bizonyítékot, hogy "Õbíróságától" a morális autoritás fogalma oly távol van, mint Makó Jeruzsálemtõl. Ennek persze már rég véget lehetett volna vetni, azonban a mechanizmusok lassúsága megdöbbentõ. A parlament sem siette el programjára tûzni a leváltására tett ajánlást. A tétlenség fél kudarc. Közeleg az idõ elõtti választásról szóló népszavazás, s ha megússza is a kormánykoalíció, azaz hatalmon marad, passzivitással és tétlenséggel aligha nyerhet újra 2002-ben választásokat, és alakíthat többségi kormányt. Persze, vannak olyanok is, akik már alig várják az újabb megméretést. Reméljük, még várniuk kell két évig.
A szerzõ a Lilium Aurum munkatársa.

TALLÓZÓ

A múlt héten Anna Malíková meghívására Szlovákiában járt Marcus Zaccher. Az olasz jobboldali Alienza Nazionale elnöke azt ajánlotta szlovák partnerének, támogassák Szlovákia NATO-tagságát. Szerinte a NATO a hidegháború óta elvesztette igazi katonai értelmét, jelenleg már nem igazán veszélyes katonai tömb, s a csatlakozás csak segítene az országon, mivel kivenné az egyes szomszédok kezébõl az adut. Anna Malíková, a sajtótájékoztatón nem volt hajlandó kommentálni ezeket a kijelentéseket, s jelezte, az SNS továbbra is népszavazást követel a NATO-belépéssel kapcsolatban. Zaccher az EU-csatlakozást is nagyon fontosnak tartja Szlovákia számára, hiszen így egyértelmûen közelebb kerül az ország Európához. A tárgyalásokon mindketten megegyeztek, megszüntetik kapcsolatukat az olyan szélsõjobboldali pártokkal, mint a francia Le Pen Nemzeti Frontja.