Kedd, 2000. november 7. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 256. szám

kulpol~1.htm

Külpolitika

Ötven százalék alattira jósolják a mai, bizonytalan kimenetelû amerikai elnökválasztás részvételi arányát

Amerika ma választ elnököt

Washington. A vasárnapi közvélemény-kutatás adatai szerint ifjabb George Bush republikánus elnökjelölt elõnye már csak egy százalékos demokrata riválisával, Al Gore-ral szemben. Hat kulcsfontosságú államban továbbra is a megjósolhatatlanságig szoros a verseny.

MTI-JELENTÉSEK

A Reuters és az MSNBC megbízásából készített országos felmérés szerint a biztos szavazók körében a texasi kormányzó 47 százalékkal áll az élen, az alelnök 46 százalékával szemben. A zöldek jelöltje, Ralph Nader 5 százalékos támogatottságot mondhat magáénak. Szombaton Bush még 46-44 arányban, pénteken pedig 46-42 arányban vezetett Gore elõtt. A napok elõrehaladtával egyre növekszik az olyan államok száma, ahol statisztikai hibahatáron belüli a különbség a két jelölt népszerûségi mutatója között.
A választási rendszer sajátosságai folytán nem az országos összesítésû szavazatarány dönti el, hogy ki lesz az elnök, hanem az, hogy melyik jelölt szerzi meg az elektorok többségét. Minden állam a népességének nagyságával arányban álló számú elektorral rendelkezik, és az a jelölt, aki bármilyen arányú többséget kap a szavazáson valamely államban, megkapja az állam összes elektori helyét. Míg Bush 209, Gore pedig 196 elektori voksra számíthat több-kevesebb bizonyossággal, addig 133 elektori szavazat sorsát nem lehet statisztikai hibahatáron túlmenõ valószínûséggel megjósolni. E nagyjából döntetlenre álló államok által megtestesített elektori szavazattömeg a korábbi napokban még száz körül mozgott, illetve csak kevéssel haladta azt meg, vagyis a kép, ahelyett, hogy tisztulna, egyre áttekinthetetlenebb.
Floridában George W. Bush testvére, Jeb Bush a kormányzó. A republikánus jelölt vasárnap öt helyen tartott gyûlést ebben az államban. Gore akinek szülõhazája Tennessee, ugyanezen a napon Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban kampányolt. A választási részvételi arányt a legtöbben 50 százalék alattira jósolják.
Ma nem csupán elnököt, hanem új szövetségi képviselõházat is választanak az amerikaiak, valamint szavaznak a szenátori helyek egyharmadáról. Eddig mindkét házban republikánus többség volt. Az elõrejelzések azt valószínûsítik, hogy ez a többség a választások nyomán csökkenni fog, de nem enyészik el. A legnagyobb érdeklõdéssel várt kongresszusi választási párharc New Yorkban folyik: Hillary Clinton, a távozó elnök felesége küzd a Demokrata Párt színeiben a republikánus Rick Lazióval a demokrata Patrick Moynihan visszavonulása nyomán megürülõ szenátusi helyért. A legutóbbi adatok szerint Hillary Clinton valamivel jobban áll, mint vetélytársa.


Podgorica nem fogja elismerni az újonnan magalakult jugoszláv kormány döntéseit

Montenegrói nem Zsizsicséknek

MTI-HÍREK

Podgorica/Belgrád. A montenegrói vezetés nem fogja elismerni a szombaton felesküdött új jugoszláv kormány döntéseit. Ezt Miodrag Vukovics, a montenegrói államfõ alkotmányos kérdésekben illetékes tanácsadója jelentette ki vasárnap. A tanácsadó úgy vélekedett, hogy a Szerbiából és Montenegróból 1992-ben megalakult Jugoszlávia "egy ideiglenes állam, átmeneti megoldás, amelynek bizonyos munkát el kell végeznie Szerbia javára, és kisebb mértékben Montenegró számára".
A jugoszláv kormány megalakulásával párhuzamosan a hét végén az elsõ ellentétek is megmutatkoztak Vojiszlav Kostunica új jugoszláv elnök és az õt támogató Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) tömörülés között a szövetségi hadsereg és a szerb állambiztonság vezetése kapcsán. A kabinet megalakulásával párhuzamosan a szövetségi hadsereg és a szerb állambiztonsági szolgálat (SDB) vezetésével fõként Nebojsza Pavkovics vezérkari fõnök és Radomir Markovics szerb állambiztonsági vezetõ esetleges leváltásásal kapcsolatos belgrádi nézeteltérések is a figyelem elõterébe kerültek. Kostunica közleményben tudatta, hogy egyelõre nem követeli a katonai és a rendõri vezetõk távozását, mert ez ártana az állam érdekeinek: megingatná ezen intézményeket és veszélybe sodorná a megkezdett demokratikus változásokat. Utalt rá, hogy Markovics leváltása nem szerepelt a szerb ideiglenes kormány létrehozásáról kötött októberi egyezményben sem, amelynek egyik védnöke. A szerb ideiglenes kormányban részt vevõ DOS viszont követeli az általa törvényellenes tevékenységgel vádolt Markovics távozását.


Clinton csütörtökön Jasszer Arafattal, vasárnap pedig Ehud Barakkal tárgyal

Arafat tûzszünetet parancsolt

MTI-HÍREK

Jeruzsálem. Izrael szerint Jasszer Arafat palesztin elnök utasította embereit, hogy szüntessék be a lövöldözést Ciszjordániában és a Gázai övezetben, de a parancs teljesítése valószínûleg hosszabb idõt igényel.
Jake Siewert, a Fehér Ház szóvivõje megerõsítette, hogy Bill Clinton amerikai elnök csütörtökön Jasszer Arafattal, vasárnap pedig Ehud Barak izraeli kormányfõvel tárgyal majd Washingtonban. Az ITAR-TASZSZ fehér házi forrásokból úgy értesült, hogy a megbeszélésen szóba kerül a békefenntartókról szóló makacs palesztin követelés is, amely a további tárgyalások egyik legnehezebb kérdésének ígérkezik. A megbeszélések elõtt a palesztinok az amerikai közvetítés eredménytelenségére panaszkodva az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ bekapcsolódását követelik a közel-keleti béketárgyalásokba, és változatlanul nemzetközi békefenntartók védelmét kérik.
A tegnapi izraeli napilapokban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy az Egyesült Államok elvi hozzájárulást kér Izraeltõl a békefenntartók állomásoztatásához. Az izraeli miniszterelnöki hivatal hétfõre virradóra közleményben szögezte le: határozottan ellenzi az ötletet. Ehud Barak tegnap elismerte, hogy Arafat igyekszik csendesíteni a feszültséget Ciszjordániában és a Gázai övezetben, de az erõszakcselekmények kézzelfogható csökkenése egyelõre nem tapasztalható. Saul Mofaz tábornok, izraeli vezérkari fõnök vasárnap figyelmeztette a palesztinokat, hogy "erélyesebb" válaszcsapásra számíthatnak, ha az erõszak folytatódik.
A szeptember 28-án kezdõdött összecsapásokban 181 ember vesztette életét, az áldozatok szinte valamennyien palesztinok voltak. Tegnap egy 15 éves fiút lõttek szíven izraeli katonák.


Simon Peresz szerint nem szakadt meg az oslói folyamat

Derûlátásra van szükség

MTI-JELENTÉS

Párizs. Meg kell újítani a közel-keleti erõszak megfékezésének lehetõségével kapcsolatos optimizmust – hangoztatta Lionel Jospin francia miniszterelnökkel való találkozóját követõen Simon Peresz. A volt izraeli miniszterelnök, aki a jelenlegi kormány regionális együttmûködési tárcáját vezeti, a francia kormányfõvel tartott tegnapi megbeszélésrõl távozóban kijelentette, hogy a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban eluralkodott általános pesszimizmus dacára neki meggyõzõdése, hogy az oslói folyamat nem szakadt meg. Hozzátette, hogy Jasszer Arafat palesztin vezetõ és Ehud Barak izraeli miniszterelnök e heti washingtoni megbeszélései Clinton elnökkel újabb lehetõséget kínálnak az izraeli–palesztin béketárgyalások felújítására. Annak a véleményének is hangot adott, hogy minderre nincs sok idõ, "a kudarc és a siker közötti mezsgye nagyon szûk" – mondta Peresz.


Történelminek minõsítette saját napirend elõtti felszólalását a kisgazda miniszter

Torgyán: "Az én házam, az én váram"

MTI-TUDÓSÍTÁS

Budapest. Az Országgyûlés tegnapi plenáris ülésén napirend elõtti felszólalásában Torgyán József földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter részletes tájékoztatást adott a saját, illetve családja vagyoni helyzetérõl. – Az én házam, az én váram – idézte Torgyán József az angol mondást, hozzátéve, hogy bár még fel sem épült a háza, máris megkezdte a bombázását, támadását az MSZP, az SZDSZ és a média. Szólt arról, hogy 1998. március 16-án robbantásos merényletet követtek el ellene, és ezt követõen a "családi tanács" úgy döntött, hogy elköltöznek a budapesti társasházból, ahol laknak. Tájékoztatása szerint családi összefogással 50 millió forintért kezdték meg egy kétszintes családi ház építését. Torgyán József szavai szerint a magyar Országgyûlés történetében elõször hangzott el olyan beszámoló, mint amit õ adott a parlamentben.
A kétperces reagálások során valamennyi ellenzéki frakcióvezetõ kifogásolta, hogy Torgyán József a kormány nevében kapott szót. Kovács László az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetõje felszólították Torgyán Józsefet, hogy hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozatának zárt részét is. Kovács László leszögezte: kérdésük Torgyán József vagyonbevallásának hitelességre vonatkozik és nem arra, hogy mibõl épült a háza. Kuncze Gábor nézete szerint a probléma az, ha egy képviselõ össze-vissza beszél.


Lapzártáig nem oldották fel a cseh határátkelõk lezárását

Marad a keserû szájíz

MTI-HÍR

Prága. Milos Zeman cseh kormányfõ bejelentette: amennyiben az osztrákok hétfõ estig nem oldják fel a cseh határátkelõk lezárását, akkor lemondja a már megbeszélt bécsi találkozóját Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral.
A miniszterelnök megjegyezte: a határátkelõk lezárása elõbb vagy utóbb, de mindenképpen megszûnik, ugyanakkor az egymással szembeni "keserû szájíz" mindkét nép körében megmarad. A kancellár szerint most szükség van a párbeszéd elmélyítésére, s az osztrákoknak "olyan jelzéseket kell kibocsátania, amelyeket a cseh fél megértene". Schüssel úgy véli: a párbeszédet komolyan kell venni, s valóban azon kell igyekezni, hogy kompromisszum szülessen.
A kancellár szombaton délután személyesen is felkereste a tüntetõket, aki elégedetlenek a cseh– osztrák párbeszéd eddigi eredményeivel, s engedékenységgel vádolták Schüsselt. Ugyanakkor Schüssel leszögezte, hogy nem hagyja cserben a tiltakozókat. Szerinte a helyzet elmérgesedéséért a cseh fél is felelõs, mert hosszú ideig elutasította a párbeszédet. "A helyzet egyrészt azért is élesedett ki, mert cseh oldalról hosszú ideig elutasították a párbeszédet. Ezt Zeman miniszterelnök úrnak meg is mondtam" – jelentette ki az osztrák kancellár.
A tegnapi prágai sajtó szerint az osztrák tüntetõk a nyolc lezárt határátkelõ közül ötöt kívánnak felszabadítani hétfõn este, míg három átkelõt csütörtökig akarnak lezárva tartani.


Szabálytalanságokról számolt be az ellenzék és az EBESZ

Nyert a kormányzó párt

MTI-HÍREK

Baku. Azerbajdzsánban a vasárnap tartott parlamenti választás befejezõdése után néhány órával kihirdette önnön gyõzelmét a Hejdar Alijev államfõ vezette Új Azerbajdzsán nevû párt, miközben az ellenzék számtalan szabálytalanságról és visszaélésrõl számolt be. Nyugati megfigyelõk – köztük az EBESZ és az Európa Tanács – szerint a választások nem feleltek meg a demokratikus normáknak, súlyos szabálytalanságokról és választási csalásokról számolt be Paula Kokkonen, az EBESZ elnökének megbízottja. Ali Ahmedov, az Új Azerbajdzsán párt fõtitkára vasárnap éjjel közölte, hogy pártja a leadott szavazatok 60-70 százalékát megszerezve fölényes gyõzelmet aratott és abszolút többségre tett szert a 125 tagú parlamentben. A központi választási bizottság tájékoztatása szerint az urnák elé szólított mintegy 4,3 millió szavazópolgár 67,9 százaléka vett részt a választásban.


Meglepõ PDSR-bejelentés

Iliescszövetkezne Markóékkal

Bukarest. Az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártjának (PDSR) semmi kifogása nem lenne az ellen, hogy választási gyõzelme esetén a párt kormánykoalícióra lépjen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel – jelentette ki tegnap Ion Iliescu, a PDSR elnöke. Az RMDSZ egyik alapfeltételét, a magyar nyelvû állami egyetem létrehozását illetõen Iliescazt hangsúlyozta, a lényeg az: a romániai magyar fiatalok anyanyelvükön is tanulhassanak. Iliescnem fogja elfogadni, ha partnere saját programját akarja a pártra kényszeríteni.(MTI)


Kwasniewski fellélegezhet

Érvényes volt a választás

Varsó. Érvényesnek ismerte el az október 8-i elnökválasztást tegnap nyilvánosságra hozott ítéletében a lengyel legfelsõbb bíróság. A testület a választási rendellenességek miatt benyújtott óvások mérlegelése alapján hozta meg ítéletét. Utóbbiak a legfelsõbb bíróság véleménye szerint nem voltak befolyással a választások végeredményére, amelyet Kwasniewski régi-új elnök nyert. (MTI)


Börtönlázadás Jugoszláviában

Belgrád. Föllázadt az egyik legnagyobb jugoszláviai börtön, a szentdemeteri (Srmska Mitrovica) fegyintézet mintegy ezer rabja, s a szerb igazságügyi tárca képviselõi tárgyalásba bocsátkoztak velük, miközben a rendõrség megerõsítette a kijárat õrizetét. A jelentések szerint 3-4 elítélt megsérült, de nem tudni, mennyire. (MTI)


Kincses Elõd nem indulhat

Bukarest. Az illetékes marosvásárhelyi bíróság tegnap jogerõsen törölte a képviselõjelöltek listájáról Kincses Elõdöt, aki a novemberi törvényhozási választásokon Maros megye képviseletében kívánt indulni. Kincses kettõs – román és magyar – állampolgársággal rendelkezik, így a román alkotmány értelmében nem választható meg képviselõnek. (MTI)


Elmozdítanák Estradát

Manila. A Fülöp-szigetek képviselõházának jogi bizottsága tegnap jóváhagyta Joseph Estrada elnök elmozdításának procedúráját, az alkotmányos vád alá helyezést, s az november 13-án a parlament plénuma elé kerül megvitatásra – hacsak az államfõ addig nem távozik önként posztjáról. Jose Pardo pénzügyminiszter, Estrada fõ gazdasági tanácsadója közölte, hogy õ ajánlkozott "kommunikációs csatornának" Estrada és a menesztését szorgalmazó mozgalom vezetõi között. (MTI)


Bevándorláspárti a német CDU

Berlin. Az ellenzéki konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) föladta eddigi ellenállását, és elvi dokumentum tegnap elfogadásával kinyilvánította, hogy Németország bevándorlási ország. A dokumentum értelmében külföldiek letelepedése német földön kifejezetten kívánatos az ország szempontjából. Angela Merkel pártelnök a nemzet fogalmával kapcsolatban kifejtette: csak az lehet másokkal szemben nyitott, aki biztos önmagában. (MTI)


Még hiányzik az elszántság

Brüsszel. Az Eintézményi reformjaival foglalkozó kormányközi konferencián még mindig nem érzékelhetõ kellõ elszántság a tagállamok részérõl ahhoz, hogy áttörést lehessen elérni az egyik legfontosabb területen, a minõsített többséggel eldöntendõ kérdések számának növelésében – derült ki a konferencia elõkészítõ csoportjának a hét végén Párizsban tartott tanácskozásán. (MTI)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG