Szerda, 2000. november 1. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 252. szám

panorama.htm

Panoráma

Felszállás közben kigyulladt és három részre szakadt a szingapúri utasszállító

Nyolcvan áldozata van a tajpeji légibalesetnek

Tajpej. A tegnap délutáni adatok szerint 80 ember vesztette életét és 85 sebesült meg a Singapore Airlines Boeing 747-es utasszállító gépének tajpeji katasztrófájában. Tizennégyen sértetlenül megmenekültek.

MTI-JELENTÉS

A gép, amely viharban kezdte meg a felszállást a Csang Kaj-sek nemzetközi repülõtérrõl, kigyulladt, majd három részre szakadt a kifutópályán, fedélzetén 179 személylyel, beleértve a 20 fõnyi személyzetet.A gép maláj kapitánya tapasztalt pilóta, aki épségben vészelte át a szerencsétlenséget, azt mondta, hogy egy tárgyba ütközött a felszállópályán száguldva, tájfunban, felhõszakadásban.Egy repülõtéri tisztségviselõ szerint a szakemberek egy kereket találtak a helyszínen, amely nem tartozott a szerencsétlenül járt géphez. A polgári repülésügyi igazgatóság szerint a Boeing azután gyulladt ki, hogy kicsúszott a kifutópályáról, s a fel- és leszállási feltételek elfogadhatók voltak.Egy rendõrtiszt és egy szemtanú szerint a gép rögtön a felszállás után visszacsapódott a földre. Túlélõk azt mondták, hogy durranást hallottak, majd a gép elejétõl tûzgolyó söpört végig az utastéren. Szerintük a gép néhány másodperccel a felszállás után rázkódni kezdett, majd egy robbanás törmeléket zúdított végig az utastéren, és a gép visszazuhant a betonra.A TVBS tajvani tévéállomás azt latolgatta, hogy a gép tévedésbõl egy építés alatt álló kifutópályáról próbált felszállni. Az utasok többsége tajvani, szingapúri és észak-amerikai volt; rajtuk kívül 4 brit, egy német, egy ír és egy spanyol állampolgár utazott a gépen.Az 1972-ben alapított, a földkerekség 40 országának 73 városába heti 550 járatot indító tajvani légitársaságnak a keddi szerencsétlenségig nem volt halálos balesete – írta az AFP.


Boszorkánysággal vádolnak egy 15 éves diáklányt

Elátkozta a tanárt

MTI-HÍR

Oklahoma City. Tanárátkozásért 15 napra kitiltatta egyik diáklányát egy oklahomai középiskola. A 15 éves tanulót azzal vádolták, hogy varázserejû átkot szórt egyik férfi tanárjára, aki emiatt azután meg is betegedett.Az esetbõl bírósági ügy lett. "Elég nehéz elhinnem, hogy 2000-ben azért kell bíróság elé járulnom, hogy lányomat boszorkányság vádjától védelmezzem" – mondta a lány apja.Az iskola kerületi ügyvédje nem volt hajlandó nyilatkozni – jelentette a Reuters hírügynökség.


A francia nyomozók is nézik az amerikai krimifilmeket

Gyilkossági recept a Colombóból

MTI-AFP

Párizs. A Colombo sorozat egyik gyilkossági receptjét alkalmazva végzett férjével egy francia asszony szeretõje segítségével. A nõt életfogytiglanra, szeretõjét 13 évi börtönre ítélték. Mint az AFP jelentette, a férj villája konditermében vesztette életét, mert nyakára zuhant egy súlyzó. A halottkém orvos már kiadta az engedélyt a temetésre, amikor a gyanakodó nyomozó – pár perccel a hamvasztás elõtt – elérte, hogy elõbb felboncolják az elhunytat. Mint kiderült, az áldozat sok szeszes italt és nyugtatót fogyasztott a "baleset" elõtt. A rendõrök keresztkérdései alatt hamarosan megtört a 47 éves özvegy, és bevallotta, hogy 41 éves szeretõjével együtt a Columbo sorozat egyik epizódjának "ihletésére" elõbb elkábították a férjet, majd a gyúrópadra helyezve egy 50 kilós sulyzót ejtettek áldozatuk nyaki ütõerére, és így balesetnek álcázták a gyilkosságot. Ha a terv sikerül, az asszony a férj 760 ezer frankos életbiztosítását is bezsebelte volna. Így viszont élete végéig a rács mögött elmélkedhet arról, hogy a Columbo-filmeknek nem csak az eleje, hanem a vége is figyelemre méltó, és hogy nyomozók is néznek tévét.


Dagmar Havlová egyelõre nem tér vissza a színházhoz

Túl drága kosztümök

MTI-PANORÁMA

Prága. Egyelõre nem tér vissza a világot jelentõ deszkákra a cseh first lady. Dagmar Havlovának több mint hároméves szünet után idén decemberben kellett volna ismét színre lépnie a prágai Divadlo na Vinohradech színpadán, ahol Robert Bolt Éljen a királynõ! címû darabjában Stuart Máriát kellett volna alakítania. A színház igazgatója, Jindrich Gregorini és mûvészeti vezetõje, Jirí Menzel azonban a napokban váratlanul bejelentette: a királydráma nem kerül színre, mert a rendezõ Juraj Herz olyan költséges elõadást készített elõ, amelyet a vezetés nem tud elfogadni."Erkölcstelennek tartom, hogy egy kosztüm többe kerüljön, mint egy színésznõ átlagos havi bére" – jelentette ki Menzel felháborodottan. "Ez ellenkezik felfogásommal. A színház nem attól szép, hogy drága" – tette hozzá a világhírû rendezõ. A méregdrága kosztümöket nem Havlová kérte. Október végén ugyanis kiderült, hogy az Éljen a királynõ! költségei meg fogják haladni a 900 ezer koronát, holott egy-egy elõadás átlagos költségei csupán 400 ezerre rúgnak. A színház vezetése szerint Herz hosszú ideig titkolta elképzeléseit, azt, hogy rendkívüli elõadást kíván színre vinni, amihez természetesen szuper kosztümöket is terveztetett. Stuart Máriának a darabban például négy drága ruhája is lett volna.A rendezõ szerint azonban a probléma nem a pénzben rejlik. "Szereztem már 300 ezer koronás támogatást, és lemondtam 100 ezer koronás tiszteletdíjamról is. De mindhiába" – panaszkodott Herz. "Én minden tekintetben rendkívüli elõadást készítettem elõ, s igényeimbõl nem vagyok hajlandó engedni. A színház vezetése azonban egy teljesen normális elõadásban gondolkodik" – mondta csalódottan Herz, aki az utóbbi években Münchenben rendezett nagy sikerrel. Szerinte a hibát a színház vezetése követte el, hiszen Menzel elõzõleg jóváhagyta: 52 szereplõ 90 személyt fog eljátszani, s ehhez 120 kosztümre lesz szükség.Dagmar Havlová sajnálja ugyan a történteket, de megérti. Döntését, hogy visszatér a színházhoz, ez az esemény sem változtatta meg.


Az "ördögi szám" miatt szükség volt a helyi ortodox pap áldására

Sikeresen startolt az ûrhármas

MTI-TUDÓSÍTÁS

Moszkva. A kazahsztáni Bajkonurból kedden – közép-európai idõ szerint röviddel reggel kilenc óra elõtt – sikeresen startolt a Szojuz TM-31-es ûrhajó, fedélzetén az orosz–amerikai ûrhármassal, a Nemzetközi Ûrállomás elsõ állandó személyzetével.Jurij Gidzenko, a Szojuz ûrhajó parancsnoka, az ûrállomás pilótája, Szergej Krikaljov fedélzeti mérnök és az amerikai William Shepherd, az ûrexpedíció parancsnoka ma dokkol a Nemzetközi Ûrállomáson. Ott 117 napot töltenek, s februárban amerikai ûrsiklóval térnek vissza a Földre.Figyelemre méltó, hogy a bajkonuri ûrközpontból a keddi fellövés volt a Szojuz hordozórakéták 666. startja, s az orosz kommentárok szerint az "ördögi szám" miatt igenis szükség volt a helyi ortodox pap áldására a hajnali órákban.Az ûrhajósok 2-2 kilogramm személyes holmit vihettek magukkal az expedícióra, amire szükségük is lesz, hiszen az ûrállomás még nincs belakva, egyelõre nincsenek meg a zavartalan pihenés feltételei. Az orosz ûrközpont közlése szerint kedden sikerült helyreállítani a rádiókapcsolatot, megszüntetni a kisebb zavarokat, ugyanis az ûrhármast csak szaggatottan lehetett hallani az irányítóközpontban.Tegnap a Nemzetközi Ûrállomásról leválasztották a Progressz teherûrhajót, hogy helyet csináljanak az ûrbázis elsõ állandó legénységét szállító Szojuz TM-31-es ûrhajónak. A Progressz M1-es egy hónappal ezelõtt érkezett a bázisra, s rakományát egy amerikai ûrsikló legénysége rakodta ki, a maradék üzemanyagot is átszivattyúzták. A teherûrhajó a Föld légkörébe érve megsemmisül, maradványai a Csendes-óceánba zuhannak.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG