Szerda, 2000. november 1. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 252. szám

Bodnár Tibor: "Ha kicsiben is, de arra törekszünk, hogy a kultúrát életben tartsuk – az egyszerû polgárok kulturális tevékenységét támogatjuk elsõsorban"

Nagykapos megnevezése egy õsi magyar szó, a kapu származékszava, amely köztudomásúan a nyitottságra, a befogadóképességre utal. A Laborc, a Latorca és az Ung folyó alkotta háromszög közepén fekvõ város is szívesen fogad minden újonnan érkezõt és hazatérõt. Nagykapost ma 10 800 polgár lakja, a legutóbbi népszámlálás eredményei szerint ebbõl 63% vallja magát magyarnak, miközben a mintegy 1300 roma közül csupán 25 nevezte magát cigánynak. Ami a város jelenét és jövõjét illeti, arról szóljon a legilletékesebb, Bodnár Tibor, aki 1990. január 5-e óta áll Nagykapos élén. – 1998-ban a város polgárai immár harmadszor szavaztak nekem bizalmat. Mind a három választási ciklus elé nagy-nagy elvásárokkal, elszántsággal tekintettem, ám az egyre romló gazdasági helyzetnek köszönhetõen lehetõségeim határai folyamatosan beszûkülnek. Nagykapos igazi provinciális város az ország legkeletibb végében, az ukrán határ közelében. Gazdasági elmaradottsága mellett még 35%-os munkanélkülség is sújtja, miközben a város kötlségvetése az elmúlt 10 év során az infláció ellenére egy jottányit sem emelkedett.Az elmúlt évtized láthatóan mégsem múlt el nyomtalanul.Lehetõségeinkhez mérten természetesen mi is tettük a dolgunkat, ennek következtében a városközpont határozottan megváltozott, nem kis mértékben az új városháza épületének is köszönhetõen. De a Fábry utcán felépített új egészségügyi központ beindításához is hozzájárultunk. Parkosítással is próbálkoztunk, sajnos, polgáraink jó része még képtelen tudatosítani, hogy minden kiültetett fa, cserje, virág saját lakóterének esztétikájához is hozzájárul, s ha a közterületek növényzetét kitépik, letördelik, azzal saját maguknak is kárt okoznak. Ritka kivételként az egykor állami kézben lévõ szogáltatások folyamatosságát is sikerült megõriznünk azzal, hogy ezeket az üzemeket az ott dolgozóknak adtuk el, miközben az épületek továbbra is városi tulajdonban maradtak. Felújítottuk a Dobó István teret, a külterületeken is befejeztük a gázvezeték kiépítését, néhány új járdaszakaszt is létrehoztunk. Sajnos, a víztisztító építése félbemaradt, és az új szemétlerakó sem készült el, megvalósításukról azonban nem mondtunk le végérvényesen. Nagykaposon mely cégek számítanak a legjelentõsebb munkaadónak?Legtöbb nagykaposi polgárt, szám szerint mintegy ezret a vajáni hõerõmû foglalkoztat. Városunk területén a Szlovák Gázmûvek kompresszorállomás számít a legnagyobb vállalatnak, õk 3-400 embernek tudnak munkahelyet biztosítani. Magát a várost ugyan anyagilag nem tudják támogatni, ám bizonyos szervezeteket igen. Az Agroprodukta Részvénytársaság 100 embernek ad munkát, mindeközben a zöldség- és gyümölcsellátásban egyeduralkodónak számít. A felsoroltakon kívül az egészségügy, az iskolaügy, a vasút és a kereskedelem foglalkoztat még viszonylag sok ember. Nagykaposon meglepõen alacsony a lakosság átlagéletkora. Ezek szerint sok itt a fiatal.Valóban, nálunk a város lakóinak átlagéletkora 30 év körül mozog. Ebbõl adódóan viszonylag sok az oktatási intézményünk. Hogy a legfiatalabbakkal kezdjem: a város – a munkaviszonyban lévõ mamákra gondolva – üzemeltet egy bölcsõdét, van továbbá három óvodánk is, ahová 3–400 gyermek jár, valamint egy-egy magyar és szlovák tannyelvû alapiskolánk, ezeket egyaránt 1000–1000 diák látogatja. A magyar alapiskola alsó tagozata – miután régi épületük statikai szempontból már nem volt megbízható –, két évvel ezelõtt új épületbe költözött, az adminisztratív épület és a konyha átadására azonban csak a közeljövõben kerül sor. A 39 milliós beruházás utolsó fázisa a tornaterem megépítése lenne, csakhogy a 80-as évek végén készült terv alapján annak egy 900 férõhelyes óvóhely fölé kellene emelkednie. Ám az államnak ma nincs pénze az óvóhelyre, így a tornaterem építése is egyelõre bizonytalan. Ami Nagykapos középiskoláit illeti, az 1957-ben induló gimnázium mellett van egy mezõgazdasági középiskolánk és egy ipari szakközépiskolánk is, ez utóbbi szlovák tanítási nyelvû.Az egykori kisegítõ iskola a 90-es évek elsõ felében Szlovákia egyik legnagyobb gyermekotthonává alakult át, ma Katicabogár Gyermekotthon néven mûködik, mintegy 250 gyermek lakja, akik itt járnak alapiskolába. Annak befejezését követõen nagykaposi állandó lakhellyel kapnak személyigazolványt. Így, kerüljenek bár idõvel az ország másik végébe, ha rászorultakká válnak, hozzánk fordulnak majd segélyért. Milyen kulturális létesítmények, rendezvények fémjelzik Nagykapos életét?Hála Istennek van mûvelõdési házunk, mozink is. Ha kicsiben is, de arra törekszünk, hogy a kultúrát életben tartsuk. Mi az egyszerû polgárok kulturális tevékenységét támogatjuk elsõsorban. Egy-egy neves együttes fellépése ma horribilis összeget emészt fel, ez a belépõk árát is alaposan felveri, s mert mindenki nagyon meggondolja, mennyit szán ilyen célra, legtöbbször ezek ráfizetéssel is zárulnak. Nagykaposnak pillanatnyilag három énekkara van: az Erdélyi Jánosról elnevezett, a Latorca és a magyar iskola mellett mûködõ gyermekkórus. Fellépési lehetõséget és anyagi támogatást egyaránt tudunk valamennyi számára biztosítani. A Komócsa Táncegyüttes pedig immár 21 éve sikeres. A nyugdíjasklubunk érdemel még feltétlenül említést ezen a téren, létezésük és aktivitásuk már-már kuriózum. Központuknak, amely egy régi családi házban kapott helyet, pillanatnyilag közel 400 tagja van. Ebben az épületben egy hagyományõrzõ szoba és egy ülésterem is található, de a klub felszereltsége sem elhanyagolható. Nyugdíjasaink különbözõ elõadói csoportokat alkotnak, miközben feltétlenül együtt ünneplik meg az Annákat, a Katalinokat, a karácsonyt. Rendszeresen eljárnak a nyugdíjasok világtalálkozójára is, de többször szerveztek kirándulást már hol turisztikai, hol meg bevásárlási céllal. Hiányolom, hogy fiataljaink nem képesek hasonló módon megszervezni szabadidejüket. A szabadidõközpontban ugyan legalább 400 gyermek szokott megfordulni, õk elsõsorban a harci játékokkal ismerkednek ott meg. A sportolni vágyók számára 1993 óta uszoda is mûködik Nagykaposon. Készülünk egy Erdélyi János Múzeum létrehozására is, a város már vásárolt erre a célra egy épületet. Az emlékszobát is szeretnénk odaköltöztetni, sajnos, a kiállítási anyagunk még elég kevés. Szívügyem egy horgász hagyományõrzõ kiállítás létrehozása is, hisz vidékünkön még sok olyan tárgy fellelhetõ, amelyekért kár lenne, ha végleg a feledés homályába merülne. Költségvetésünkbõl évente több mint egymillió koronát szánunk a kultúrára, és a menet közben felmerülõ költségek fedezésére még 200 ezer kornát tartalékolunk. Testvéri kapcsolatokat is fenntartunk: Vásárosnaménnyal és Békéscsabával is állandó a kontaktusunk. Most Lengyelország felé szeretnénk nyitni. Jó szogálatot tesz e téren is számunkra az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülõ Copus Expo is, amely új hagyományt teremtett az Ung-vidéken, pozitívan rámutatva arra a kezdeményezésre, amit Nagykapos elkezdett: hogyan lehet a hátrányos helyzetbõl elõnyt kovácsolni. Elsõsorban a kis- és középvállalkozókat hivatott segíteni azzal, hogy tájékoztat a lehetõségekrõl, lehetõségeket teremt a találkozásra. Egyébként a Kárpátok Gazdasági Szövetség is nálunk alakult. Milyen mûemlékek várják az ide érkezõ turistákat?Városunk nem bõvelkedik mûemlékekben. Ennek talán az lehet az egyik oka, hogy mezõgazdasági jellegû településként soha sem lakták gazdag kereskedõk, iparosok. Igaz ugyan, hogy a kései középkortól egy ideig Ung megye központja volt, ám az egykori vármegyeházból, középületekbõl mára nem maradt fenn semmi. Legértékesebb mûemlékjellegû épületünk a két templom. A református templom eredete még a XIV. századra nyúlik vissza, mai, de barokkos, neoklasszicista változata 1787-ben épült. A római katolikus templomot 1807-ben emelték. A hozzátartozó barokkos parókiát a lakótelep építésekor sajnos lebontották, pedig ma ez lehetne a város domináns épülete. Ami ugyancsak megtekintésre érdemes Nagykaposon, az városunk történetének két fontos személyiségével kapcsolatos. Az egyik az 1814. április elsején született neves író, néprajztudós, szociológus, Erdélyi János, akinek emléke 1964, születésének 150. évfordulója óta ott él a kaposiak tudatában, hisz azóta évente megidézzük szellemi hagyatékát, tisztelgünk emlékmûve elõtt. 1965 óta mûvelõdési házunkban található emlékszobája, 1968 óta utca is viseli nevét. Az Erdélyi János Napok pedig egyike országunk délkeleti része legrangosabb kulturális rendezvényének. Mécs László papköltõ 1920 és 1929 között római katolikus papként mûködött városunkban. Egykori jelenlétére ma a templom elõtt emelt mellszobra emlékeztet. Az említetteken kívül a városháza elõtt áll az a honfoglalási emlékmû, amely felállítása idején országos méretû vihart kavart, azóta elkészült és a takarékpénztár elé került a Stúr-szobor is. Ferenc György helyi faragagó pedig 1993-ban tölgyfából elkészítette azt az emlékoszlopot, amelynek réztábláján a II. világháború nagykaposi áldozatainak neve olvasható. Ugyancsak az õ alkotása az a Dobó-szobor, amelyet a Dobó térre szánunk, felállításáról most folynak tárgyalások a járási hivatallal. Apropó, járás! A Tõketerebesi járás kötelékébõl kikerülve menynyire változott meg Nagykapos élete?Ha hivatalnokként értékelem a változást, nem beszélhetek különösebb negatívumokról, Nagymihály elsõsorban azért jelentett változást, mert elveszítettük személyes kapcsolatainkat, amelyek bizonyos problémák megoldása érdekében már kialakultak, s most mindent újra kell kezdenünk. Ugyanakkor bizonyos fejlesztési kérdésekben Nagymihály pozitívabb álláspotot képviselt, talán azért is, mert óvatosabban kezelték a magyar kérdést. Az egyszerû falusi emberek számára, akik nem beszélnek jól szlovákul, a változás egyértelmûen megnehezítette az életet, hiszen Tõketerebesen könnyebb volt találniuk magyarul is beszélõ hivatalnokot. Nagyon szép ez az új városháza. Szívesen átengedné egy Nagykapos központú járási székhelynek?Valamikor egy régi családi házban székelt a polgármesteri hivatal, ezt az épületet, amely 1994 februárjában került átadásra, a Szlovák Biztosítóval közösen építettük. Van benne egy 140 férõhelyes nagy, ill. egy 20 férõhelyes kis ülésterem, valamint egy 45 fõ befogadására alkalmas esketõterem. Úgy költöztünk ide, hogy minden berendezési tárgyat újonnan vásároltunk. Azt hiszem, a város megérdemel ennyit, ezért az épületrõl nem kívánunk lemondani. Van viszont számos lehetõségünk egy esetleges járási hivatal elhelyezésére. Pl. egy ötemeletes lakótömb, a szabadidõközpont egy része, vagy a kisegítõ iskola egykori épülete is alkalmas lenne erre a célra. Csak sajnos ez ügyben egyáltalán nem vagyok optimista, különben is a reális célokat szeretem. Hiszen ugyanakkor, hogy a járási székhelyek a jövõben elveszítik jelentõségüket, s ha megnõ az önkormányzatok hatásköre, talán az embereknek sem kell majd ügyes-bajos dolgaik miatt annyit utazniuk. Mit szeretne még elmondani Nagykapossal kapcsolatosan?Azzal, hogy környékünkön megépült a vajáni hõerõmû, Nagykapos lakóinak száma a távolabbi vidékekrõl érkezõ és letelepedõ munkásokkal és azok családjával óhatatlanul megemelkedett. (Igaz, még mindig legalább 40–60 telket tudnánk kimérni családi ház építése céljából). Ahogyan elõdõm fogalmazott: azóta városunk olyan, mint egy nagy szálloda. Ennek azonban óhatatlanul vannak hátrányai is, hiszen ezek az emberek érzelmileg máig sem kötõdnek Nagykaposhoz, ahol ma érezhetõen hiányzik egy ütõképes gárda, amely összefogná az itt lakókat.

Hatvan éve hunyt el Kaán Károly, akit a magyar természetvédelem atyjának is neveznek

Kaán Károly európai rangú erdõmérnök, természeti értékeink védelmezõje és kutatója 60 éve halott. Az utókor "a magyar természetvédelem atyjaként tiszteli" õt. Szakismeretét a nagykanizsai gimnázium elvégzése után (ebben a városban született 1867. július 12-én) a selmecbányai Erdészeti Akadémián alapozta meg. Egykori tanárai azon túl, hogy bevezették õt a tudomány világába, az utazásra, a világlátásra is ösztönözték. 1897-ben így hosszabb tanulmányutat tett Németországban, Ausztriában, Galíciában és Bukovinában. Külföldi tapasztalatairól az Erdészeti Lapokban számolt be. Tanulmányutairól gazdag ismeretekkel, kiszélesedett látókörrel tért haza. Amint egyik méltatója írja: "Nyitott szemmel jár mindenütt, észrevesz és megjegyez magának minden legkisebb jellegzetességet, azonban nem elégszik meg azzal, hogy megismeri az okozatot, keresi az okot vagy okokat és vizsgálja, kutatja, lehet-e az eddigi célszerûtlen, nem helytálló, nehézkes vagy elavult rendszereken, megoldási módokon javítani, helyesbíteni vagy helyettük újat alkotni."Elsõ jelentõsebb tanulmánya is az Erdészeti Lapokbank jelent meg (Átalakulások az erdészeti termékek szállító eszközeiben, 1899). Ebben az idõszakban Kaán Károly a kincstári erdõgazdaságok fejlesztésén, korszerûsítésén fáradozott. Szorgalmazta az erdei úthálózat kiépítését, a szállítóeszközök tökéletesítését, a szakavatott gyérítést stb. A tarvágásokkal szemben fokozatos felújító vágások mellett kardoskodott, s fellépett a magánbirtokokon végzett nagyarányú erdõpusztítások ellen. Szinte elsõként ismerte fel, hogy "az erdészet ügyét más, rokon ágazatokkal kell összekapcsolni, a felmerülõ feladatokat együtt kell megoldani". 1908-ban Darányi Ignác földmûvelésügyi miniszter szolgálatába szegõdik, aki megbízza õt egy természetvédelmi munka megírásával is. Ez 1909-ben A természeti emlékek fenntartása címmel Budapesten nyomtatásban is megjelent. Kaán Károly munkássága a természetvédelemben is alapvetõ volt. 1914-ben adta ki A természetvédelem és a természeti emlékek fenntartásának kérdéseihez címû tanulmányát. A Természetvédelem és a természeti emlékek címû terjedelmes munkája szintén Budapesten jelent meg 1931-ben. Ez "a nem szakmai közönség számára is élményt jelentõ mû", amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1935-ben új erdõtörvényt, "egyszersmind természetvédelmi törvényt alkottak".Kaán Károly életmûvét vizsgálva Oroszi Sándor említi, hogy "A világháborút lezáró trianoni békeszerzõdés talán valamennyi szakma közül legjobban a magyar erdésztársadalmat sújtotta; az erdõterületnek több mint 84%-a került az új határokon kívül. Az állami (kincstári) erdõknek pedig – ahol a szabad elsõ évtizedeiben megvalósulóban volt már a korszerû erdõgazdálkodás – csak 5%-a maradt meg."Kaán Károly ebben a kilátástalan helyzetben is talál megoldást. "Õ, mint báró Wesselényi Miklós, maga száll csónakba, lelket önt a csüggedõkbe, talpra állítja az összeroskadókat, minden erejét összeszedve, minden lehetõséget kiharcolva segít és támogat minden rászorultat, pedig maga is lelkileg halálra sebezve áll munkáinak nagy teremtõje elõtt."1920-ban az Erdõt az Alföldre címû tanulmányával a Köztelek-ben elindítja alföldfásítási akcióját. 1942-ben az MTA levelezõ tagjává választják, székfoglaló elõadását Változások a Nagy Magyar Alföld képén címmel tartja, majd elõadja Széchenyi és a Nagy Magyar Alföld címû értekezését is, 1927-ben az Akadémia kiadta A Magyar Alföld címû terjedelmes gazdaságpolitikai munkáját. Kaán Károly példaképének, gróf Széchenyinek a szellemében cselekszik. Nem ismer lehetetlent: utazik, tanul és tanít, alkot és épít. Így lehetett kezdeményezõ szerepe az Alföld átfogó fásításának megindításában. Cáfolta azt a nézetet, miszerint az Alföld sztyepp, ezért alkalmatlan a fás vegetáció megteremtésére. Írásaiban bebizonyította, hogy "a Kárpát-medence viharos története az oka az elterméktelenedésnek, a talaj- és növényzetromlásnak, de az ember képes újra birtokba venni, megmûvelni azt". Kaán Károly vallotta, hogy "a Kárpátokat szétszabdalni csak ideig-óráig lehet, azok egysége oszthatatlan és örök." Az 1939-ben kiadott Alföldi kérdések címû könyvében "a Széchenyi-elvek magaslatán állva pásztázta végig azokat a természeti (...) és közgazdasági (...) kérdéseket, amik az "Alföld probémájá"-nak megoldását befolyásolják, illetve lehetõséget adnak megoldásukra. A magyar táj arculatának formálója, a természet szépségeinek, az erdõ tisztaságának védelmezõje, a kitûnõ szakíró és nagyszerû tudós 1940-ben hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetõben helyezték örök nyugalomra. Tiszteletére több helyen is (Nagykanizsán, Püspökladányban, Budapesten) szobrot, illetve emléktáblát állítottak. Alkalomadtán illik nekünk is fejet hajtani elõttük.

Palóc Társaság: célja többek közt gondozni, ápolni a Palócföldön élt s élõ, itt tevékenykedett és alkotó, innen származó mûvészek emlékét, népszerûsíteni mûveiket

Itt élned kell... címmel jelent meg a fennállásának 10. évfordulóját ünneplõ Palóc Társaság rendezvényeit összefoglaló, a tevékenységérõl megjelent újságcikkeket bemutató és a köszöntõ gondolatokat tartalmazó kiadvány. A horpácsi Mikszáth Kiadó gondozásában 20 oldalnyi képmelléklettel napvilágot látott, közel 160 oldalas kötetet szerkesztette és a bevezetõ tanulmányt írta Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke. Idén augusztus elején a szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékház udvarán, ahol 1989. augusztus 6-án megalakult a Palóc Társaság, bensõséges évfordulós ünnepséget tartottak melynek során kiállításon idézték fel és értékelték az elmúlt évtized munkáját, emlékoszlopot avattak, zászlót szenteltek, és itt mutatták be a szóban forgó könyvet is. Az elmúlt tíz év során Urbán Aladár sokszor és sok helyen elmondta, hogy a Palóc Társaság az irodalmi és kulturális hagyományok ápolóinak önkéntességen alapuló, közmûvelõdést, szabad vélemény-nyilvánítást, közhasznú eszmecserét és kellemes társalgást biztosító társasköre. Miként azt is, hogy a Társaság célja többek közt ébreszteni, ápolni Balassi Bálint, Madách Imre, Mikszáth Kálmán és mások, a Palócföldön élt s élõ, itt tevékenykedett és alkotó, innen származó mûvészek emlékét, népszerûsíteni mûveiket. Nem csak mondta, hanem mérhetetlenül sokat is tett a Palóc Társaság célkitûzéseinek minél teljesebb megvalósítása érdekében. Az Itt élned kell... címû kötet bevezetõjében Urbán Aladár így emlékezik a kezdetre: "Azon a verõfényes, szép augusztusi vasárnapon huszonketten gyûltünk össze a szklabonyai Mikszáth Emlékház udvarán. Ropogott a tûz, sercegett a szalonna, mindenki szót kapott, s lám: szabadon cserélt véleményt a gyakorló és a pályakezdõ pedagógus, a nyugdíjas és a háziasszony, a fogorvos és a mérnök... Egy emberként fogalmaztuk meg: összefogunk, teszszük a dolgunkat azért, amit erõsen akarunk: megmaradni magyarnak minden körülmény között!" A folytatásról így vallott a pedagógusként tevékenykedõ Urbán Aladár: – Címszavakban is hosszú lenne most itt felsorolni az elmúlt tíz esztendõ összejöveteleit, találkozóit és rendezvényeit. Megkísérlem, természetesen, a teljességre való törekvés igénye nélkül összefoglalni a Társaság által vagy kezdeményezésére elért eredményeket. A kezdeti idõszakból ezek között említeném, hogy lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Nagycsalomján legyen magyar osztálya az óvodának, hosszú egyeztetések után eltûnt az ormótlan téglakerítés a szklabonyai emlékház környékérõl s helyét az eredetileg hasonló léckerítés foglalta el. Mi voltunk kezdeményezõi a ma Palócföldi Pedagógusok Találkozója néven ismert oktatási fórum elindításának, és az évrõl évre sokasodó emléknapok szervezésének. Például a Mikszáth Napok keretében emlékeztek a szécsénkovácsiak elõször a falujukból elszármazott íróra, Krúdy Gyulára, éves rendszerességgel rendezzük meg Ipolyvarbón a Szent-Ivány Ferenc Országbíró Napokat. Említésre érdemes emléknapot szerveztünk Ipolykeszin, ahol a község emlékezett nagy fiára, Ipolyi Arnoldra, mûvészettörténészre, nagyváradi püspökre, a magyar mitológia megteremtõjére. Az emlékmisét Tempfli József nagyváradi megyéspüspök celebrálta. Bussa és Csalár adott otthont a Zsélyi Aladár emlékének szentelt napnak. A magyar aviatika úttörõjének csalári sírján magyar nyelvû emléktáblát avattunk, szülõfalujában, Bussán a község fõterén kétnyelvû emlékoszlopot lepleztünk le. Különösen büszkék lehetünk arra, hogy a nagy Balassi-évfordulók – születésének 440., halálának 400. évforudlóját hozó 1994-es esztendõben a Palóc Társaság kezdeményezésére Kékkõn ünnepélyes külsõségek közepette avattuk fel a vármúzeum falán Oláh Szilveszter szobrászmûvész bronzból készült dombormûvét, Zólyomban, a költõ szülõhelyén, a vár udvarának falán Kõ Pál szobrászmûvész dombormûvét avattuk fel a pozsonyi Magyar Köztársaság Kulturális Intézete jóvoltából. Madách Imre Alsószregova kastélyának falán 1964 óta szlovák nyelvû emléktábla hirdette, hogy ott született a költõ és ott írta Az ember tragédiáját. Szinte hihetetlen, hogy 31 évet kellett várni a magyar szövegû emléktábla elhelyezésére, melynek kezdeményezõje ugyancsak a Palóc Társaság volt. Táblaavató buzgalmunknak csúcsát jelentette Mikszáth Kálmán mellszobrának avatása 1997. január 17-én, Szklabonyán. A Nagy Palóc tiszteletére – születésénak 150. évforudlóján – emelt szobrot Gáti Gábor szobrászmûvész alkotta. Ha csak a fentebb említett emléknapok szervezése és a szellemi elõdök lábnyomának megörökítése – holott helyszûke miatt korántsem teljes a lista – fûzõdne a 10 éves Palóc Társaság nevéhez, már ezzel is maradandó értéket hagyott az utókora. – Akkor még nem szóltam jelen nemzeti ünnepeink méltó megtartását szorgalmazó igyekezetünkrõl, hasznos és tartalmas kulturális és közéleti fórumunkról, emléktúráinkról, vagy az általunk meghirdetett pályázatokról és vetélkedõkrõl. Megemlíthetném azt is, hogy több könyv és kiadvány megjelentetésénél bábáskodtunk, de a Palóc Társaság nevéhez fûzõdik az Ipolyságon évente megrendezésre kerülõ Örökség Népfõiskolai Tábor, neves elõadók részvételével – fûzte hozzá Urbán Aladár. Beszédes a szóban forgó kötet képmellékélete is, amelybõl ezúttal csak a fenti felsorolásból kimaradt rendezvényekrõl szóló fotók képaláírását említjük. Honfoglalási emlékmû Ipolyvarbón; Mikszáth és a jó palócok, országos irodalmi vetélkedõ, a döntõ zsûrije; Kedves virágai a Palócföldnek, országos prózamondó verseny Losoncon, a döntõ közönsége; A Lantvirágok szavalóverseny zsûrije; Magyar kultúra Napja-pályázat, nyertesek; Könyvbemutató Ipolynyéken, Hrubík Béla elsõ verseskötetét dedikálja; Nyelvédesanyánk – Beke György Böszörményi István társaságában Losoncon.

LEPOROLT HÍRMORZSÁK

Válogatás a Rozsnyói Hiradógömöri vegyes tartalmú heti-közlöny 1898 évi szeptemberi és októberi számaibólTerményóriásokA kit utja a Feymann-féle fõtéri kereskedés felé visz, ne mulassza el megtekinteni a kirakatban kiállitott óriási terményeket, a melyek nem valamilyen délvidéki tartományból, hanem innen Rozsnyóról kerültek oda. Meglepõ az a nagy terjedelmü, rózsaszinü, szép alaku, uri tök, melynek sulya 39 kilogramm, ugyancsak egy más uri tök 35 kgm sulyban, mind a kettõ a nagy gazda Beutler Antal úr termesztménye. Van ott továbbá egy szép és nagy terjedelmü karalábé 4 kgm sulyban: a Szontagh József úr termesztménye, egy hatalmas terjedelmü szép burgonya, több mint 1 kgm sulyban: Gál János úr kertjébõl, végül egy több mint három méter magas kukoricza szár, csövekkel: a Markó Géza úr kertjébõl. A termények magvai Mauthner fõvárosi czégtõl kerültek s a legszebb reclamul szolgálnak e magkereskedésnek."Kazinczy-kör" KassánEz év elején alakult meg Kassán a "Kazinczy-kör", mely voltaképen folytatása az ugyanott fennállott "Irodalmi Társaság" és "Kassai hirlapirók és irók Otthoná"-nak. Ez a félig irodalmi, félig kulturális egylet e hó 9-én tartotta õszi közgyülését, mely egyszersmind végleges alakuló és tisztujitó gyülésként is szerepelt.A Rozsnyói Állami Levéltár irattárának anyagaiból válogatta a régi képeslapot reprodukálta: Kmotrik Péter