Kedd, 2000. október 31. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 251. szám

A kilencvenöt pont eredetije nem maradt fenn, de számos másolat és nyomtatvány õrzi a lutheri téziseket

Luther Mártont, a reformáció elindítóját szokták a Notarius Dei, azaz Isten jegyzõje névvel illetni. Luther 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kifüggesztette 95 pontját, amelyben fõleg a búcsúcédulák vagy bûnbocsátó cédulák gyakorlata ellen emelte fel szavát.

A 95 pont eredetije nem maradt fenn, de számos másolat és nyomtatvány õrzi a lutheri téziseket. Ennyit tudunk a történelemkönyvekbõl. De mi indokolta Luther fellépését, vagyis mi volt a hírhedt cédulák és a búcsú prózai háttere?Az akkori hivatalos tanítás szerint a bûnbocsátó cédulák megvásárlásával az ember eleget tehetett korábbi bûneinek, illetve a fizetés révén lecsökkenthette a már elhunyt hozzátartozóinak purgatóriumi idejét. A hiedelem szerint, amikor a pénz megcsörrent a perselyben, a pápa, mint a megváltó Jézus Krisztus földi helytartója, elengedte a fizetés mértékének megfelelõ bûnöket. Vagyis a búcsúnak egyfajta vezeklés, egyfajta elégtétel jellege volt. Csakhogy volt ennek az egész rendszernek egy prózaibb oka is. Az örök városban éppen nagy munkálatok folytak: épült a kereszténység máig legnagyobb temploma: a Szent Péter-templom. II. Gyula pápa 1506-ban Bramante építõmesterre bízta a munkálatok folytatását, õ pedig a reneszánsz tökéletesség eszményének megfelelõen monumentális terveket készített. Nagy tervek, nagy költségek. A pápai kincstár – bár gyõzte volna a kiadásokat – célirányos gyûjtést kezdett, s erre a legalkalmasabb mód a már említett bûnbocsátó cédula volt. Csakhogy Róma nem ismerte be nyilvánosan, hogy az építkezésre szól a gyûjtés. Egyszerûbb volt egy olyan "szolgáltatást" bevezetni, amely ellenõrizhetetlen, hiszen az egyszerû emberek hitéhez lett kapcsolva.Luther Márton a wittenbergi kolostor prédikátora és a helyi egyetem fiatal doktora volt. Visszaemlékezéseiben azt írja: "heves szenvedéllyel bújtam a szentírást és egyáltalán nem tudtam, mi az a búcsú, mint ahogy senki sem tudta". Azért kezdett el ellene prédikálni, mert mindenféle hírek terjengtek a cédulákkal való kufárkodásról. Az addig névtelen, ismeretlen Luther – a hagyomány szerint – 1517. október 31-én, déli 12 órakor szegezte ki 95 pontját, amely két héten belül ismertté vált egész Németországban. Tételei elsõsorban a búcsú intézménye és a pápaság viszszásságai ellen szóltak. Luther célja nem az volt, hogy "lejárassa" a katolikus egyházat, vagy, hogy "új vallást" alapítson. 95 tételét röpiratnak szánta: akadémikus körben vitára szólította fel a teológusokat. Ez a célja azonban nem valósult meg. Nem a hivatalos "nagy teológusok", hanem a kor értelmisége válaszolt és gondolta tovább a felvetéseket. A pápa kiátkozta Luthert, õ pedig elégette a kiátkozásáról szóló bullát. Tanait nem vonta vissza, s a német birodalmi gyûlés elõtt tette ismert kijelentését: "Itt állok, másként nem tehetek, Isten legyen segítségemre". Luther révén a reformáció elsõsorban Németországban és Európa északi felében: Dániában, Svédországban, Norvégiában és Finnországban terjedt el. A lutheri reformáció követõi a luteránusok, akiket ágostai hitvallásúaknak vagy más szóval evangélikusoknak nevezünk.

Hagyománnyá nemesült az emlék, s a vértanúkra a történelemkönyvek emlékeztetnek

A XVII. században, a török elnyomás alóli felszabadulás a katolicizmus megerõsödését hozta magával. A Habsburg-párti fõrendek visszatértek "Róma fennhatósága" alá és megindult egy erõteljes protestánsüldözés. 1673-ban 32 lelkészt idéz Pozsonyba a vértörvényszék. Hazaárulással vádolják õket. Harmincegyen lemondanak szolgálatukról, illetve a számüzetést választják. Csupán egy tér át a katolikus hitre, ami mentességet jelent a hazaárulás vádja alól. Egy évvel késõbb már 330 evangélikus és református prédikátor áll a vértörvényszék elõtt. A fenyegetõ halálbüntetés miatt sokan a számûzetést választják, vagy Erdélybe menekülnek, és az evangélikusok között voltak, akik áttértek. Akiket viszont nem tört meg a fenyegetés, börtönbe kerültek. 1675-ben 32 prédikátort gyalog hajtottak le Nápolyig, ahol rabszolgaként eladták õket. 26-an élték túl a gályarabságot. A fogság idején erõszakkal kényszerítették a foglyokat a katolikus misén való részvételre. Feljegyzéseik szerint (pl. Kocso Csergõ Bálint naplója, vagy Otrokocsi Fóris Ferenc: Furor Bestiae emlékirata) nem egyszer bottal, vagy puskatussal verték be a prédikátorokat az oltár elé és ütésekkel kényszerítették térdre, keresztvetésre. A hitvalló vértanúk emléke miatt visszás egy magyar reformátusnak a letérdeplés vagy a keresztvetés. Mára ez az emlék már hagyománynyá nemesült, s a vértanúkra a történelemkönyvek lapjai emlékeztetnek.

Mint egy igazolvány

Két szó, amely ugyanazt jelenti nyelvünkben. Ám leírva, vagy kimondva olyan ez a szó, mint egy igazolvány: bemutatja az embert. A keresztény változatot használóról valószínû, hogy római katolikus, s aki azt mondja: "keresztyén", az minden bizonnyal református, de legalábbis valamelyik protestáns egyházhoz tartozik. A különbség abból adódik, ki honnan eredezteti a szót. A keresztény alapja a kereszt kifejezés, amely latinul így hangzik: crux, crucis. A keresztyén változat pedig a Krisztus névbõl, a görög christos szóból származik. (s-d)

Jankovich Miklós történész egy árverésen negyven aranyért vette meg a testamentumot

A reformáció elindítója beteges ember volt. A test gyöngeségét azonban alázattal és irigylésre méltó humorérzékkel viselte. Fennmaradt, hogy egy alkalommal, amikor székrekedése volt, mosolyogva annyit mondott: "az ember fenekének is meg kell adnunk a maga jogait". Krónikus gyomor- és vesebaja, valamint folyamatos fejfájása gyakran parancsolta õt ágyba. Saját "leltára" szerint pl. 1530-ban 10 hónapon át betegeskedett, ennek ellenére 30 iratot és 170 levelet írt, valamint 60 prédikációt mondott el. 1537-ben egy súlyos betegség alkalmával diktálta le elsõ végrendeletét, amelyet 5 évvel késõbb kibõvített. Ezt az 1542-es, ún. "nagy végrendelet" azért is tartják érdekesnek, mert a korabeli jogszokás ellenében nem gyermekeire, hanem feleségére hagyta vagyonát. A végrendelet azonban nemcsak mondanivalója, hanem sorsa miatt is érdekes. 1542-ben, vízkereszt napján írta, s két évvel késõbb mutatta meg a wittenbergi városbírónak, aki bevezette azt, a város számadási könyvébe. 1546. február 18-i halála után, a végrendeletet megerõsítette János Frigyes válaszófejedelem. Az irat azonban csak másolatokban maradt fenn, az eredeti példánynak 150 évre nyoma veszett. 1706-ban egy Juncker nevû német történész kezdett el kutatni a végrendelet eredeti példánya után, s megállapította, hogy az a szász választófejedelem udvari lelkészének tulajdonában van. Újabb 100 évig nincs nyoma a dokumentumnak, amely egyszer csak, 1804-ben feltûnik egy helmstedti árverésen. Itt vette meg 40 aranyért Jankovich Miklós történész, jogtudós. 1815-ben a szenvedélyes mûgyûjtõ a végrendeletet, több okmánnyal együtt a Magyar Evangélikus Egyháznak ajándékozta. Az egyháznak azonban nem volt még levéltára, így egy ideig Jankovichnál maradt a testamentum. Halála után, hagyatékával együtt a Magyar Nemzeti Múzeumba került, de nem feledkeztek meg arról, hogy Luther végrendelete az evangélikus egyházé, amely kérte is a kiadatását. Az ügy elhúzódott, s jött a nagy árvíz, ami elõl a múzeum levéltárát is menekíteni kellett. A felbecsülhetetlen értékû irat csak 1845-ben került az evangélikus egyházhoz, ahol a jegyzõkönyv szerint "piros bársonytokban, vaskazettába zárva, páncélszekrényben" tárolták. Eredetiségét 1878-ban vizsgálták meg a szakértõk, és megerõsítették: ez Luther saját kezûleg írt végrendelete. Utoljára az 1930-as években suttogtak a testamentumról. Titkos megbeszélések, tárgyalások sorozata irányult arra, hogy Magyarországról visszakerülhessen Wittenbergbe. Egy osztrák mûkincsügynök addig kilincselt, folytatott titkos egyeztetéseket, míg a hitleri Németország illetékeseitõl nem kapott ígéretet arra, hogy 100.000 márkát kínálnak fel a végrendeletért. Az ügyletet két dolog nehezítette: az egyik, hogy politikát kevertek a folyamatba, hiszen közvetlenül Hitler támogatását kérték a pénz megszerzéséhez. A másik, hogy a Magyar Evangélikus Egyház nem akarta eladni a dokumentumot. 1941 júniusában dr. Kapy Béla püspök végérvényesen tudatta a németekkel, hogy a "Jankovich-féle ajándékozási okmány nem teszi lehetõvé a végrendelet kiszolgáltatását". Luther Márton végrendelete tehát Magyarországon van. Az okmánynak nemcsak az az érdekessége, hogy Luther Márton saját kezû írása és eredeti példány, hanem az is, hogy a végrendeletet hitelesítõ tanúk között van a XVI. század másik nagy reformátora: Melanchton Fülöp is.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁCIÓ

Luther Márton és Kálvin János eszméi rövid idõn belül meghódították Európát. A török hódoltság miatt három részre szakadt Magyarországon, Erdély és a török fennhatóság alatti részek zavartalanul fogadták el a reformáció tanait. A Habsburg-ház felségterületén pedig lopva, üldöztetés mellett terjedt a római katolikus hagyományokkal szakító, és a szentírást, Krisztust középpontba állító vallás. Ám a hódításnak "külsõ" okai is voltak, hiszen 1526-ban Mohácsnál 6 katolikus püspök vesztette életét a 12-bõl. A letargiában és az erkölcsi romlásban új erõt jelentett a reformáció. Fontos tényezõ, hogy a katolicizmus liturgikus latin nyelvével szemben a protestánsok anyanyelven: magyarul hirdették az igét. A nemesség részérõl pedig egyfajta lázadás is volt, hogy nem a Habsburg-ház vallását gyakorolják. Dél-Magyarországon már 1551-ben püspökük van a lutheri és kálvini eszmék híveinek. A XVI. század végére a lakosság 80-90 százaléka protestáns. Fele részt reformátusok, negyed részben evangélikusok, a fennmaradó negyed részt alkotják az unitáriusok, római katolikusok, ortodoxok. Pedig az 1548-as országgyûlés még halálbüntetésre méltó eretneknek bélyegzi a reformátusokat. Oláh Miklós katolikus érsek 1561-ben zsinatot hív össze, amelyre egész Magyarországról csupán 119-en jöttek el. Az ellenreformáció Pázmány Péterrel bontakozik ki. Protestáns család gyermekeként 1583-ban tért át római katolikus hitre, s azt a célt tûzte ki maga elé, hogy protestáns Magyarországon született, de katolikus Magyarországon fog meghalni.

Miért fejlettebb Európa protestáns része?

Max Weber térképekkel és felmérésekkel bizonyította, hogy Európa protestáns vidékei gazdaságilag fejlettebbek. "A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme" c. munkájában azt a következtetést vonja le, hogy a kapitalista gondolkodásmód kialakulásában jelentõs szerepet játszott a protestáns etikai gondolkodás. Ennek alapja az ún. "nagy parancsolat": "Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl, és szeresd felebarátodat, mint magadat." Új fogalmat vezetett be: a célracionalizáció fogalmát. A protestáns dogmatika sajátossága a kiválasztottság hirdetése. Isten kiválasztja az õ népét, miként az Ószövetség idejében kiválasztotta Izraelt. A kiválasztottság tudata tartást ad, és ösztönöz arra, hogy Istennek megfelelõ életet éljen az ember. Tehát a kiválasztottság motivál. Ott, azon a helyen kell helyt állni, abban a hivatásban kell a lehetõ legjobbat és legtökéletesebbet nyújtani, ahová Isten állított. Vagyis a hivatásválaszátsból kap az ember visszajelzéást arra, hogy kiválaszott. S a pozitív visszajelzés nem más, mint a sikeres élet. Max Weber ezzel magyarázza a gazdasági fejlettségben kimutatható különbségeket. Valójában ugyanarra a magatartásra mutat rá a gazdaság területén, mint amit a teológia területére vonatkoztatva mondott Luther Márton: "Itt állok, másként nem tehetek." S bizony a protestáns Németország, Svájc vagy Hollandia gazdasága máig megelõzi a az ortodox Romániát és Oroszországot, a katolikus Lengyelországot, de még Portugáliát vagy Spanyolországot is.

Kálvin János nemcsak tiltakozott, hanem reformált is

Míg Luther Márton azt tartotta, hogy "mindent meg kell hagyni az egyházban, amit az Isten igéje nem tilt", addig a reformáció másik kiemelkedõ alakja, Kálvin János továbblépett. Õ már nemcsak protestált, hanem reformált is. Arra az elvre épített, hogy "mindent el kell törölni az egyházban, amit Isten igéje nem parancsol". Vagyis visszatért a gyökerekhez, a szentíráshoz és törölt minden mást, ami az évszázadok szokása és hagyománya rakott a vallásos életre. Elsõsorban a külsõségeket: a képeket és szobrokat távolította el a templomi kultuszból, mondván: a tízparancsolat megtiltja Isten kiábrázolását. Nemcsak a látható dolgokban végzett ilyen radikális tisztítást, hanem a tanok között is. Eltörölte a szentek kultuszát, hiszen a Bibliában az áll, hogy egyedül Jézus Krisztuson keresztül vezet az út, nincs más közbenjáró. A pápaság intézményét határozottan elutasította, hiszen a Bibliában nem találni olyat, hogy Jézus valakit is kinevezett volna tanítványai közül földi helytartójává. A hét szentségbõl a református dogmatika csupán kettõt ismer el: a keresztséget és az úrvacsorát. Azért, mert mindkettõt Jézus szerezte. A többi, pl.: a házasság, a papság vagy az utolsó kenet nem szentség a reformátusoknál, mert ezeket csak az egyházi hagyomány emelte szentséggé, nincs bibliai alapjuk. Kálvin tehát a szentírást helyezte középpontba. S a keresztyénség egyik sajátosságának ügyében: a megigazulás (igazzá válás) tanában elutasította azt, hogy a jó cselekedetek érdemszerzõek lehetnek. Egyedül, hit által, ingyen kegyelembõl történik az ember megigazulása. Átfogó munkája, az Institutioként elismert Keresztyén vallás rendszere 1559-ben készült el. Kálvin nevétõl és a reformátusoktól elválaszthatatlan a predestináció tan. Azt szokták mondani, hogy ez teszi reformátussá a reformátust. Kálvin szavai szerint: "Eleve elrendelésnek pedig Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettõl fogva".A kálvini reformációt tartják a radikálisabbnak, ez az, amely erõteljesebben elszakadt a római egyháztól. A protestantizmus irányzatai közül a magyar nyelvterületeken a kálvini vonal honosodott meg leginkább.