Kedd, 2000. október 31. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 251. szám

belpol~1.htm

Belpolitika

Csáky Pál: a visegrádi négyek országai közösen lépnek fel az emberi jogok mellett

Itthon is szurkolni kell

Pozsony. Brüsszelben pozitívan értékelik a régiófejlesztéssel kapcsolatos eddigi szlovákiai lépéseket – nyilatkozta Csáky Pál.

SZENTGÁLI ANIKÓ

A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett: elkészültek az alapdokumentumok, az egyes régiókban megalakultak az új programokat elõkészítõ, a régió helyzetét elemzõ és megoldási lehetõségeket javasló tanácsok. Pozitívum, hogy ügynökségek alakultak, fõleg a legveszélyeztetettebb régiókban, negatívum, hogy a közigazgatási reform nem valósult meg, és hogy ezt a folyamatot még mindig Pozsonyból kell mesterségesen szabályozni."Még nincsenek az alkotmány által is garantált szerves regionális szervezõdések, hiányoznak a regionális parlamentek, és az sem jó, hogy a kerületi hivataloknak kell államigazgatási szervként bizonyos folyamatokat levezényelniük. Remélhetõleg ezen a téren javulás áll be. Egyúttal szeretném visszautasítani azokat a vádakat, hogy az MKP a közigazgatási reform kerékkötõje. Arról van szó, hogy ha megfogalmaztunk bizonyos elveket és ratifikáltunk bizonyos nemzetközi dokumentumokat, akkor tartsuk tiszteletben õket a közigazgatási reform során is" – jelentette ki hivatalos brüsszeli látogatásáról tájékoztatva Csáky Pál.Mint írtuk, a miniszterelnök-helyettes a múlt héten a visegrádi országok prágai konferenciáján is részt vett. Csákyt kellemes meglepetésként érte, hogy a visegrádi négyek a találkozót pozsonyi kezdeményezésnek minõsítették, és számos fontos elõrelépésrõl számoltak be egymásnak. "A visegrádi négyek országai annyira fontosnak tartják az emberi jogi és kisebbségi témát, hogy egységesíteni akarjuk jog- és intézményrendszerünket, s a tárgyalásokat jövõre Varsóban folytatjuk" – nyilatkozta lapunknak Csáky Pál. Hozzátette, sajnos, jelentõs elõrelépésrõl nem tájékoztathatta kollégáit, a visegrádi országok mégis pozitívan fogadták a szlovákiai folyamatokat. "Brüsszelben és Prágában is nagyon szurkolnak a pozsonyi kormánykoalíciónak. Most már csak arra lenne szükség, hogy a kabinet is szurkoljon önmagának" – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.


Elhúzódó felépülése miatt Rudolf Schuster elnök nem találkozik a brit trónörökössel

Holnap érkezik a herceg

TA SR-HÍR

Besztercebánya. Holnap elsõ alkalommal látogat az önálló Szlovákiába a brit királyi család tagja. Károly herceg, aki 1991-ben már járt Pozsonyban, kétnapos látogatását Besztercebányán kezdi. A szliácsi repülõtérrõl a közeli Pónikba és Zolnára látogat, s megtekinti a 13. században épült templomokat, melyek érdekességei az olasz bazilikákra jellemzõ freskódíszítés. Besztercebányán részt vesz egy brit– szlovák vegyesvállalat megnyitásán, majd a Brit Tanács információs központjában is látogatást tesz. A tervek szerint a trónörököst fogadta volna Rudolf Schuster államfõ is, ám a találkozó az elnök elhúzódó felépülése miatt elmarad. Helyette Jozef Migas házelnök üdvözli a királyi vendéget. Károly herceg Mikulás Dzurinda kormányfõvel is tárgyal.


A bizottsági elnök nem mondta, mely országokra gondolt, csak az érdemekrõl beszélt

Prodi: 6 tagjelölt 2003-ban készen áll

MTI-TUDÓSÍTÁS

Róma. Romano Prodi szerint hat, az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó ország készen áll majd 2003. január elsején a belépésre. A brüsszeli bizottság elnöke vasárnap Bolognában szólalt fel annak a háromnapos konferenciának a zárásaként, amelyet az Osservatorio parlamentare (Parlamenti Figyelõ) nevû, az olaszországi jobbközép ellenzéki pártszövetség vonzáskörébe tartozó tudományos központ szervezett.Prodi kijelentette: "2003. január elsején szeretnénk készen állni a bõvítési folyamat megkezdésére. Hat ország kész lesz addigra, mi pedig nem tehetjük meg, hogy lekéssük a határidõt." A bizottsági elnök ugyanakkor nem utalt arra, pontosan mely országokra gondolt, csak annyit közölt, hogy Brüsszel mindegyik országot érdemei szerint ítéli meg.Romano Prodi feltûnõen derûlátónak mutatkozott a nizzai konferencia kilátásait illetõen. Elmondta: folyik a közvetítõ munka az EU tagjai között a belsõ reformmal kapcsolatos megállapodás tetõ alá hozása érdekében. A bizottsági elnök szerint "jól haladnak a dolgok", a megegyezés körvonalai már láthatók. "A legfontosabb pontja ennek az egyezségnek a minõsített többségi szavazásra való áttérés lenne. Képzeljenek el egy huszonnyolc lakó által birtokolt társasházat! Ha minden egyes döntést egyhangú szavazással kellene meghozni, egy éven belül még a lépcsõház is összedõlne" – mondta Romano Prodi.

Marad a nemzetek szuverenitása

Róma. A brüsszeli bizottság elnöke szerint a bõvítési folyamattal párhuzamosan az EU-nak meg kell reformálnia mediterrán politikáját. Mint fogalmazott, most semmi ok sincs arra, hogy "Európa kapuin kívül tartsunk más olyan országokat, amelyekkel közös mély gyökereink vannak". Prodi leszögezte: a következõ esztendõkben születendõ új Európa nem fosztja meg szuverenitásuktól a nemzeteket. "A globalizáció során a nemzetek néhány területen képtelenek kifejezésre juttatni saját szuverenitásukat, ezért összefognak" – tette hozzá Romano Prodi. (m)


Wim Kok holland miniszterelnök az EU bõvítésérõl

Elkerülni a halogatást

TA SR-TUDÓSÍTÁS

Hága. "Szlovákia stabil partnerként számíthat Hollandiára az európai uniós tagságra való felkészülés folyamatában. Hollandia az az ország, amely valóban örömmel köszönti Szlovákiát az EU tagjai között" – jelentette ki Wim Kok holland kormányfõ hivatalos szlovákiai látogatása elõtt. Emlékeztetett: Hollandia az EU minél korábbi bõvítésének híve, szerinte azonban a bõvítés pontos dátumát egyelõre nem lehet meghatározni. "Az viszont biztos, hogy erre már 2002 végétõl készen kell állnunk" – mondta Wim Kok. A továbbiakban rámutatott: a bõvítést megelõzõen a decemberi csúcsértekezleten meg kell egyezni az EU intézményes reformjának részleteirõl, és két éven belül ratifikálni kell az új alapszerzõdést. "Ezután pedig csak reménykedhetünk, hogy a társult államok is felkészülnek a csatlakozásra" – tette hozzá. Hollandia semmi esetben sem szeretné elhalasztani a bõvítést. "Ha ezt most megtehetjük, meg kell tennünk. Minél tovább tart, annál nehezebb lesz" – vélekedik a holland miniszterelnök, aki tisztában van azzal, hogy nem minden tagállam van meggyõzõdve a bõvítés elõnyeirõl és szükségességérõl. "A nizzai csúcsértekezleten feltétlenül eredményt kell elérnünk, ellenkezõ esetben az unió nem lesz képes a hatékony átszervezõdésre, s ez leállíthatja a bõvítést" – tette hozzá Kok. A NATO-bõvítés idõpontját illetõen Wim Kok szerint korai lenne találgatásokba bocsátkozni, de úgy véli, a tagság esélyét minden jelöltnek meg kell adni.


Több bért követel az Orvosok Szakszervezeti Társulása

Folytatódó "fogyókúra"?

PÉTERFI SZONYA

Pozsony. "Nem maradhat az ígéreteknél az ellátás megfelelõ finanszírozása. A jövõ évi költségvetés, az intézetek mûszaki felszerelése, a gyógyító-megelõzõ munka színvonalának emelése és a bérkérdések rendezése is követeléseink között szerepel" – nyilatkozta Marián Kollár, az Orvosok Szakszervezeti Társulásának elnöke. Mint írtuk, ennek a szervezetnek a tagjai tiltakoztak egy hónappal ezelõtt a parlament elõtt. Az azóta tartott tárgyalások alapján ma az orvosok mintha bíznának a sikerben. "A képviselõk tisztában vannak az egészségügy pénzhelyzetével, és megértik azt is, hogy méltó anyagi elismerést követelünk. Roman Kovác miniszter a költségvetési tervezetben számol a fizetések rendezésével, de a 3,4 milliárd korona célszerûbb felhasználását javasolja. A differenciált béremelés híve, ám ezzel a társulás nem ért egyet. Ugyanis a múltban elfogadott stratégia befejezõ szakasza nem tesz különbséget közöttünk, és 45 százalékos béremelésrõl szól" – magyarázta az elnök. A szervezetbe tömörülõ állami orvosok továbbra is úgy vélik, hogy míg folynak a költségvetési tárgyalások, van remény követeléseik teljesítésére. Addig is figyelik a vitát, tárgyalnak az érintettekkel, és a végsõ szavazás elõtt kialakult közhangulat alapján döntenek majd arról, folytatják-e a felfüggesztett éhségsztrájkot. Ha mégsem sikerülne elérni követeléseik teljesítését, feltételezhetõ, hogy az egészségügyi dolgozókat tömörítõ szakszervezet is csatlakozik a parlament elõtti tiltakozó megmozduláshoz.


Az MKP az egyedüli párt, amely ostorozza saját magát

Csáky Pál nem elégedett

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. "A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a szlovákiai magyar kisebbség az alkotmány 34. cikkelye értelmében részt vesz saját sorsának irányításában nemcsak központi, hanem regionális, járási és helyi szinten is. A központi intézkedések közül kiemelném az oktatási autonómia visszaállítását, és hogy hivatalosan is megjelent a kétnyelvûség a nemzetiségi iskolákban. Sikerült elfogadnunk és ratifikálnunk a személyi adatok védelmérõl szóló európai chartát, a romaprobléma megoldása terén is tettünk néhány elõrelépést" – értékelte Csáky Pál miniszterelnök-helyettes az elmúlt kétéves idõszakot. Hozzátette, nem elégedett a jelenlegi helyzettel, sokkal többet lehetett volna elérni. Úgy véli, számos fölösleges félelem, elõítélet, gátlás él még a kormánykoalíció tagjaiban, sok volt a fölösleges vita, ami nehezíti az elõrelépést. Csáky szerint nagyobb belsõ szabadságra volna szükség."Sikertelenség, hogy nem ratifikáltuk a nyelvi chartát, bár a kormányprogramban is szerepel, és a visgerádi négyek lassan leköröznek bennünket. Az ombudsman intézményét sem hoztuk létre. Nem örülök annak, hogy ezen a téren Fehéroroszországgal együtt emlegetnek bennünket. Annak sem örülök, hogy Strasbourgban egy olyan európai térképet kaptam, ahol Szlovákia nem regionalizált államként, szürke foltként jelenik meg. Remélem, november végéig meghozzuk a közigazgatási reformmal kapcsolatos legfõbb döntéseket" – tette hozzá Csáky. Szerinte ha iskolai érdemjeggyel kellene értékelni, hivatala és az MKP egyaránt közepeset érdemelne. "Sem az MKP, sem más kormánypárt nem volt felkészülve arra, hogy kormányozzon. Mélyebb elemzõ munkára lenne szükség, jobban át kellene gondolni a lépéseket, javítani kellene a nyilvánossággal való együttmûködésen" – szögezte le a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette, talán az MKP az egyedüli szlovákiai párt, amely "mazochista módon ostorozza magát" a közvélemény elõtt, hogy mit miért nem sikerült teljesíteni, holott jelentõs sikerekrõl is beszámolhat. "A legjelentõsebb az, hogy több mint 200 szlovákiai magyar szervesen bekapcsolódott az államigazgatásba, s ez óriási kihívásnak számít, erre korábban nem volt példa, és perspektivikusan erre lehet építeni. Tény, hogy a pártban voltak bizonyos kommunikációs zavarok, amelyek a megterhelésbõl is adódtak" – hangsúlyozta Csáky. Szerinte a koalíciós partnerek részérõl nagyobb empátiára lenne szükség az ún. magyar követelések iránt, mert egy multietnikus ország akkor lesz demokratikus, ha megoldja a kisebbségi és emberi jogi kérdéseket is. Csáky leszögezte, a jelenlegi legfontosabb feladat a nyelvi charta ratifikálása, az ombudsman intézményének bevezetése és a pozsonyi emberjogi ENSZ-központ mûködésének hatékonyabbá tétele. (sza)


Beszélgetés Berényi Józseffel, a regionális fejlesztési osztály igazgatójával a déli régiók helyzetérõl

Természetes folyamat a migráció

A napokban elkészült egy tanulmány, amely szocioökológiai szempontból vizsgálja a délszlovákiai régiók helyzetét. Berényi Józsefnek, a kormányhivatal régiófejlesztési osztálya igazgatójának irányításával kidolgozott tanulmány szerint az anyag a közigazgatási reformhoz, illetve a régiófejlesztési tervekhez szolgálhat alapanyagul.

GAÁL LÁSZLÓ

Kinek a számára készült az elemzés, ki használja majd fel az anyagot?Az anyag bárki számára felhasználható, aki a régiófejlesztési, illetve a területrendezési kérdésekkel foglalkozik. Egyszerre több fórumon is megfogalmazódott egy ilyen anyag kidolgozásának az igénye, s ezt a Magyar Koalíció Pártjának elnöksége is megfogalmazta a közigazgatási reformmal kapcsolatban, ugyanakkor a kormányhivatalon belül is felvetõdött a kérdés, mivel magyar miniszterelnök-helyettes, Csáky Pál felelõs a területfejlesztésért. A közigazgatási területi beosztás reformja jelenleg az egyik legfontosabb politikai kérdés Szlovákiában és ennek megfelelõen készült el az anyag. Ez a tanulmány alátámaszthatja a Magyar Koalíció Pártjának az úgynevezett Komárom megye létrehozására tett javaslat megalapozottságát, amely szerint hat dél-szlovákiai járás alkotna egy megyét?Az anyag alapul szolgálhat arra nézve, hogy az új régiók gazdaságilag, szociológiailag és nagyságilag homogénebb régiók legyenek, mivel ez elengedhetetlen feltétele a hatékony területfejlesztésnek. A hat dél-nyugat-szlovákiai járás egy egységbe tömörülve, nézetem szerint effektívebb megoldás lenne, mint a mostani kerületek másolása. Milyen konkrét forrásokra támaszkodik a tanulmány? A statisztikai hivatal adataira, valamint az úgynevezett integrált területfejlesztési terv dokumentumára, amelyet a területfejlesztési minisztérium dolgozott ki és tavaly év végén a kormány is elfogadott. Ezenkívül egyéb részlettanulmányokat is felhasználtunk, amelyeket államigazgatási szervek, területtervezõk dolgoztak ki.A tanulmány egyebek mellett foglalkozik az imigrációval is, ugyanis a déli járásokba aránylag nagy a bevándorlás. Más járásokból költöznek ide a fõként szlovák nemzetiségû polgárok, ami esetleg a vegyesen lakott területek magyarajkú lakosságának húszszázalékos részarányát is veszélyeztetheti. Mennyire akutt ez a probléma, a feltételezések szerint a bevándorlás következtében milyen idõn belül csökkenhet a magyarok részaránya húsz százalék alá?Tény, hogy nagyon magas a bevándorlási arány a fõként magyarok lakta járásokban. Ennek egyik logikus magyarázata, hogy ezek a járások a nagyvárosi központok mellett helyezkednek el, s a nagyvárosi árszínvonal növekedésének, az életkörülmények nehezebbé válásának következtében az emberek kiköltöznek a városból. Pozsony környékén az egyik ilyen célterület a Dunaszerdahelyi, illetve a Galántai járás, keleten pedig részben a Kassa környéki járás, részben Rozsnyó és Nagykapos környéke. Emellett az is tapasztalható, hogy akik más régiókból jönnek Poszonyba vagy Kassára dolgozni, nem a nagyvárosban telepednek le, hanem a környezõ járásokban. Ezt igazolják egyéb tanulmányok is, amely szerint a kilencvenes években általános jelenséggé vált, hogy megszûnt a városokba való költözés és felerõsödött a falura vándorlás. A magyarajkú lakosság pedig túlnyomó többségében éppen ilyen falvakban lakik. Még a gazdaságilag rosszabb helyzetben lévõ járásokba, például a Komáromi vagy az Érsekújvári járásba is meglehetõsen nagy a bevándorlás – aminek okát õszintén szólva nem tudtuk megmagyarázni –, s felmerül a kérdés, a jövõ évi népszámlálás során milyen eredmények születhetnek ezekben a régiókban. A bevándorlások automatikusan növelik a vegyesházasságok számát, ebbõl következik a szlovák iskolába íratott gyerekek számának növekedése, tehát a 2001-ben sorra kerülõ népszámlálás is okozhat már meglepetéseket. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor valószínûleg a következõ tíz év után mutatható majd ki az igazi hatás.Említette, hogy nem igazán tudják megmagyarázni, a gazdaságilag gyengébb déli régiókba miért költöznek más területekrõl. Magyar részrõl többször is elhangzott már olyan aggály, hogy nem célzatos asszimilációról van-e szó, nem tudatosan telepítenek-e ezekre a területekre szlovák ajkúakat, hogy felhigítsák a magyar lakosság arányát. A tanulmány készítése során felmerült-e ilyen kérdés?Ez valójában a korábbi kormányokra volt jellemzõ, elég, ha csak a bõsi nagyberuházásra gondolunk. A jelenlegi gazdaságpolitikai helyzetben a végrehajtó hatalomnak nincs lehetõsége ilyen tudatos befektetéseket végrehajtani, egyébként is, mivel az MKP tagja a kormánynak, kizártnak tartom az ilyen jellegû telepítést. Itt inkább természetes folyamatról van szó, amely a jelenlegi mikroökonómiai helyzetnek, illetve a lakosság munkahely utáni mozgásának tudható be.A tanulmányban az is olvasható, hogy a déli régiókban az iskolázottság az országos átlag szintje alatt van, ami az indoklás szerint annak köszönhetõ, hogy az elõzõ kormányok nem tették lehetõvé az itteni lakosság magasabb szintû mûvelõdését. Hogyan értendõ ez az indok, hiszen ezeken a területeken ezelõtt is voltak magyar nyelvû alapiskolák, s az anyanyelvû középiskolák rendszere pedig az utóbbi tíz évben ki is bõvült?A tanulmányban megfogalmazott mutató az oktatási szinteknek az összességét hozza egy nevezõre. Ennek megfelelõen lehet, hogy alap- és középiskolai szinten nem állnak olyan rosszul a magyarok, de felsõoktatás tekintetében nagyon rossz a helyzetük az országos átlaggal összehasonlítva. Az anyanyelven való felsõszintû oktatás hiánya rányomta a bélyegét a felsõfokú végzettség megszerzésére. Másrészt mi nem vizsgáltuk, milyen színvonalon van a szlovákiai magyar oktatás alap- és középiskolai szinten. Sokszor és sokan írtak már arról, hogy az elõzõ kormányok idején nem igyekeztek módszertanilag segíteni a szlovákiai magyar iskolákat, nem volt prioritás a magyar pedagógusok képzése, valamint a felnõttképzés sem. Tíz év alatt ez a lemaradás napról napra jobban érzõdik.


A parlament tudomásul vette a kormányjelentést

Csökkenõ támogatások

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. A parlament tegnap második olvasatba utalta a foglalkoztatásról és a szociális segítségrõl szóló jogszabálytervezeteket, melyek jelentõsen csökkentik a fogyatékosoknak nyújtandó állami segítséget. Az ellenzéki képviselõk élesen bírálták, hogy a jogszabályok negatív hatásait elsõsorban a rokkantak érzékelik majd. A koalíciós képviselõk közül Ján Budaj, Juraj Svec és Marián Mesiarik ellenezte a javaslatot. Peter Magvasi miniszter szerint a fogyatékosoknak nyújtandó segítségnek is megvan a felsõ határa, amit Szlovákiában már elértnek vél. Ugyancsak második olvasatba utalták a Szociális Biztosítóról szóló törvény módosítását, mely értelmében a dolgozó nyugdíjasok ismét kötelesek lennének a biztosítási illetékek fizetésére. A honatyák második olvasatban is jóváhagyták a járulékos nyugdíjbiztosításról szóló törvény javaslatát. Ennek értelmében bõvül azoknak a köre, akik megköthetik a biztosítást. A képviselõk tudomásul vették az egészségügy helyzetérõl és problémáinak megoldási lehetõségeirõl szóló jelentést, amely napirendi ponttal véget ért a törvényhozás többször megszakított 37. ülése. (s)


Sértettek-e törvényt a kommandósok Meciarnál?

Tologatott akta

SITA–HÍR

Pozsony/Trencsén. A trencséni kerületi ügyészség semmisnek nyilvánította a járási ügyézség határozatát és megállapította, hogy Vladimír Meciar Elektra panziójában a kommandósok törvénytelen eszközöket is bevetettek. Viera Kováciková kerületi ügyész szerint fõleg a robbanóanyag használata volt törvényellenes. A határozat azt jelenti, hogy az ügy ismét a járási ügyészség elé kerül, melynek azt is el kell döntenie, a rendõrség visszaélt-e hatáskörével vagy csak elõírást sértett. A legfõbb ügyészség júniusban nyilvánosságra hozott állaspontja szerint Meciar elõállításának körülményei nem ütköznek törvénybe.


Befejezõdött a titkosszolgálati szabotázs kivizsgálása

Szóbeli az utasítás

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Pozsony. Az illetékes vizsgálótiszt befejezte az egykori tikosszolgálat által elõkésztett, az államfõ ellen irányuló szabotázs kivizsgálását, és ezen a héten védemelési javaslatot tesz az ügyészségen Ivan Lexa, valamint két volt beosztottja, Pavol V. és Peter K. ellen. Amennyiben a bíróság bûnösnek itéli a gyanúsítottakat, akár 15 évig tartó szabadságvesztésre is ítélheti õket. Errõl tegnap Jaroslav Ivor, a vizsgálóhivatal vezetõje tájékoztatott. A kivizsgálás szerint Lexa 1995 májusában szóbeli utasítást adott beosztottjainak, hogy a SIS irodáiban dolgozzanak ki egy olyan jelentést a társadalmi helyzetrõl, amelynek alapján a HZDS-es kormány megerõsítését és a köztársasági elnök megbízatási idejének korlátozását célzó intézkedéseket eszközölhetnének. A jelentés alapján több mindent meg is valósítottak, egyebek mellett ifjabb Michal Kovác elrablása is ennek a tervnek a részét képezte. Ivan Lexa és Peter K. ellen mint szökésben lévõk ellen folyik az eljárás. Ivor tegnap nem tudta megerõsíteni azt az értesülést, hogy Lexa Oroszországban tartózkodna. A volt SIS-igazgatót továbbra is az Interpol keresi. (gaál)


Jaroslav Ivor, a vizsgálóhivatal vezetõje cáfolja a vádakat

Elsietett elõléptetés?

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Pozsony. Jaroslav Ivor, a vizsgálóhivatal vezetõje tegnap cáfolta, hogy Ladislav Pittner belügyminiszter bárkit is soron kívül elõléptetett volna azok közül a vizsgálók közül, akik a Lexa-féle titkoszsolgálat viselt dolgait vizsgálják. A miniszter még augusztusban léptette elõ azokat a nyomozókat, akiknek néhány nappal korábban sikerült felgöngyölíteniük a tízszeres dunaszerdahelyi gyilkosságot. Pittner akkor jelentette ki, hogy a SIS-ügyekkel és ifjabb Michal Kovác elrablásának kivizsgálásával foglalkozó rendõrök munkáját is egyénileg fogják elbírálni. (gl)


Elég dolga akad a pénzügyi rendõrségnek

Adócsalás az élen

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Pozsony. A pénzügyi rendõrség az idei év elsõ kilenc hónapjában 227 esetben öszesen 27,5 milliárd koronányi pénzügyi bûncselekmény gyanúja miatt kezdeményezett bûnvádi eljárást, ami 65 esettel és 12,6 milliárddal több a tavalyi adatoknál – tájékoztatott tegnap Jozef Stieranka, a pénzügyi rendõrség igazgatója. A rendõrség 116 esetben kezdett bûnvádi eljárást konkrét elkövetõk ellen. A leggyakoribb bûncselekmény a csalás, a hitelezõk átverése, és az adócsalás. Sikerült leleplezni a cseh illetõségû Jirí R.-t, aki még 1995-ben 759 tonna gázolajat vásárolt Szlovákiában, és mivel azt állította, hogy az árut külföldre szállítja, nem kellett forgalmi adót fizetnie. Késõbb vámkezelési hamisítványt gyártott, amivel a szlovák államot 35,1 millió koronával megrövidítette. Ugyancsak sikerült leleplezni négy zsolnai vállalkozót, akik hígítószerként tültették fel a vámraktárba szállított szeszt és nem fizettek utána adót, amivel 62,3 millió értékû adócsalást követtek el. (gl)


Csáky szerint Szlovákia veszít Feldekkel szemben

Nincs beavatkozás

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szerint a Szlovákia kontra Lubomír Feldek ügyben hazánk valószínûleg veszíteni fog az Európai Emberi Jogi Bíróság elõtt. Csáky sajnálja, hogy Feldek és Dusan Slobodník konfliktusa Strassbourgba került, ugyanakkor nem szándékozik beavatkozni az ügybe, melyben a Legfelsõbb Bíróság Slobodník javára döntött. "Ha a kormány egyezkedni kezdene, azt bárki politikai gesztusként magyarázhatná. Úgy tûnhetne, hogy politikailag avatkozunk be az ügybe, és hogy a végrehajtó hatalom nem tartja tiszteletben a bíróság függetlenségét" – szögezte le Csáky. Lubomír Feldek 1995-ben szólásszabadság megsértése címén emelt panaszt az Emberi Jogi Bíróságon, miután elveszítette a pert Dusan Slobodníkkal szemben. Feldek Slobodník fasiszta múltjára tett kijelentéseket. Strassburgban idén júniusban fogadták el az író panaszát. (sza)


RÖVIDEN

Javaslat a választási idõszak lerövidítésére

Pozsony. Tibor Cabaj, a HZDS frakcióvezetõje tegnap a törvényhozás elé terjesztette a választási idõszak lerövidítésérõl szóló alkotmánytörvény-tervezetét. A javaslat szerint a képviselõk mandátuma a parlamenti választás napjával érne véget, melyet 2001 március 30-31-én tartanának. Sikeres referendum esetén a vonatkozó alkotmánytörvény csak 15 nap elteltével kerülhetne a parlament elé. A jogszabály beterjesztésével a határidõ november 13-án lejár, így a honatyák már a legközelebbi ülésen foglalkozhatnak a HZDS javaslatával. (SITA)

Schuster fogadja a nyomozót

Kassa. Rudolf Schuster államfõ ma fogadja a gyógykezelésének körülményeit vizsgáló nyomozót – erõsítette meg Ján Bílek, az elnök fõtanácsadója. Schuster tiszteletben tartja a nyomozószervek határozatát, hogy a vizsgálat menetérõl és eredményeirõl nem tájékoztatják a nyilvánosságot. Az államfõ szeptember 27-én egyezett bele abba, hogy a gyógykezelésében érdekelt egyészségügyi dolgozókat feloldják titoktartási kötelezettségük alól. (TA SR)

Korábbi kezdés, korábbi befejezés

Pozsony. A pénzügyi helyzetre való tekintettel a Komenský Egyetem egyes karain korábban kezdõdött meg a tanítás, mint tavaly, és némely karon korábban is fejezõdik be. A jogi karon a téli szemeszter december 1-ig tart. Majmír Mamojka dékán szerint a helyzeten javíthatna, ha megkapnák a felvételt nyert diákok létszámának 10 százalékkal való emeléséért ígért közel két millió koronát. A helyzet az orvostudományi karon sem jobb, ám Pavel Traubner dékán elmondása szerint a szemeszter december 15-ig tart. (SITA)

Véget ért az intenzív oltás

Hrabusice. A tûzoltók tegnap már nem vették igénybe a helikopterek segítségét, ennek ellenére a magyarországi és a belügyminisztérium helikopterei keszültségben várakoztak a poprádi repülõtéren. A munkálatokba tegnap 300-an kapcsolódtak be. A tûzoltást végzõ csoport iránítója, Ján Barilla elmondta, a tegnapi volt az intenzív oltás utoldó napja. Nyílt tûzfészkek már nincsenek, a lángok már csak a gyökereken keresztül terjednek, ennek megakadályozása már a szárazföldi alakulatok feladata. (SITA)

Képviselet kifogások ellenére

Pozsony. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom kifogásai ellenére is képviselteti magát a Szlovák Televízióban a népszavazási kapány részét képezõ kerekasztal-beszélgetéseken. A mûsor résztvevõinek nevét csak 48 órával a kezdés elõtt hozzák nyilvánosságra. Ugyanez érvényes a Szlovák Rádió mûsoraira is. A HZDS kampányában azokra a képviselõkre akarja helyezni a hangsúlyt, akik naponta lakossági gyûléseket szerveznek. (SITA)

Menekül a cseh harcmûvész

Pozsony. A cseh nyomozóhivatal tegnap felkérte az Interpol szlovák irodáját, adjon ki körözést a 39 éves Jirí Krajínek ellen, akit két rendbeli gyilkosság vádjával életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. Krajínek vasárnap este szökött meg a mírovi börtönbõl. A cseh Interpol feltevése szerint a kiváló erõnlétben levõ szökevény, aki mestere a harcmûvészeteknek, Szlovákiába vagy más szomszédos államba is átjuthatott. (TA SR)

Véletlen sortûz rakétavetõbõl

Moszkva. A novoszibirszki terület egyik katonai egységének területérõl véletlenül négy rakétát lõttek ki tegnap egy sorozatvetõbõl, és két lövedék becsapódási helyét még mindig keresik. Az egyik rakéta pontosan a közeli Kocsenyovo járási központ egyik fõutcáján csapódott be, de szerencsére – valószínûleg ugyancsak véletlenül – nem robbant fel. (MTI)

Találkozzék az értelmiség!

Rimaszombat. A Magyar Koalíció Pártja értelmiségi találkozó összehívását kezdeményezi a szlovákiai magyarságot és az MKP-t érintõ fontos problémák megvitatására. A találkozóra a tervek szerint 2000. november 25-én kerülne sor Rimaszombatban, a járási hivatal (a régi megyeháza) dísztermében. A Magyar Koalíció Pártja szeretné felkérni mindazokat a magyar értelmiségieket, akiknek véleményük van a bennünket érintõ kérdésekrõl, és akik szívesen lennének aktív szereplõi egy kulturált vitának, jelezzék részvételi szándékukat legkésõbb november 16-áig az MKP titkárságán. Telefon: 07/52 49 51 64, 52 49 78 77. (-pl-)

Rendõr minden szavazóhelyiségnél

Pozsony. "A november 11-én tartandó népszavazás zökkenõmentes lebonyolítását többek között 5615 rendõr jelenléte szavatolja. A karhatalmi szerveknek 1257 gépkocsi áll rendelkezésükre" – tájékoztatott tegnap Ján Pipta országos rendõrfõkapitány. A rendõrök a szavazóhelyiségek elõtt járõröznek majd, de a szavazócédulákat tartalmazó urnák elszállítását is felügyelik. A népszavazás idején felmerülõ problémák megoldására bizottság áll majd készenlétben Ján Zapletaj fõkapitány-helyettes vezetésével. (gl)

Dzurinda betegen is dolgozik

Pozsony. Bár influenzás, Mikulás Dzurinda kormányfõ november elsején, azaz holnap mégis munkába áll. A mai kormányülést még helyettese, Lubomír Fogas vezeti majd. Mint ismeretes, a miniszterelnök szombaton tüzetes vizsgálaton esett át, melynek eredményei alapján orvosai infúziót és erõs antibiotikumokat írtak fel neki. Szóvivõje, Miriam Fitmová megerõsítette: ha nem lépnek fel szövõdmények, Mikulás Dzurinda fogad minden külföldi küldöttséget, amely a héten látogat Szlovákiába. Többek között Károly herceggel is találkozik. A brit trónörökös szlovákiai látogatásáról más helyen írunk. (t; ú)

Megfigyelnék a fegyvereladást

Pozsony. A kormányon kívüli szervezetek Közép- és Kelet-Európában hálózatot építenek ki a kézifegyverekkel való kereskedelem megfigyelésére. Errõl azon a nemzetközi konferencián állapodtak meg, amelyre a hét végén került sor. "A megfigyelõhálózat célja megerõsíteni a fegyverkereskedelem ellenõrzését, korlátozni a válságterületekre, illetve az emberi jogokat megsértõ államokba irányuló fegyverexportot" – tájékoztatott Pavol Lukác, a Szlovák Külpolitikai Társaság munkatársa. A független szervezetek nyomást gyakorolhatnak a kormányokra és parlamentekre. (TA SR)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG