Péntek, 2000. október 27. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 248. szám

cimlap.htm

Címlap

Tegnap este már több mint 62 hektáron égett az erdõ Kelet-Szlovákiában

Tovább tombol a tûz

Pozsony/Káposztafalva. A Szlovák Paradicsomban a hét elején keletkezett tûz tegnap este már több mint 62 hektáron éget, és már elérte a közelben levõ természeti rezervátumot. A hazai tûzoltók segítségére érkezett egy lengyel és egy cseh helikopter, két magyar légi jármû ma kapcsolódik be az oltásba.

HÍRÖSSZEFOGLALÓ

A korábbi felmérések során alábecsülték az égõ területek nagyságát, így tegnap hiába dolgoztak a tûzoltók sokkal nagyobb bevetéssel, mint tegnapelõtt, az égõ erdõterület tovább nõtt. Délután a tûz terjedését segítette az erõs szél is. A környezetvédelmi és a belügyminisztérium kérésére cseh és lengyel mentõhelikopterek érkeztek a helyszínre, így a nap folyamán az egyetlen szlovák helikopteren kívül a két külföldi gép is segítkezett az oltásban. A korábbi ígértekkel ellentétben a két magyar helikopter csak ma délután érkezik meg, mivel technikai gondok voltak a "bambizsák" felszerelésével, melyben a vizet szállítják az égõ erdõ fölé. A helikoptereken kívül a Poprádi, a Rozsnyói, a Kassai, a Tõketerebesi, az Iglói és a Lõcsei járás tûzoltói, a hadsereg polgári védelmi alakulatának 180 katonája, valamint több önkéntes segédkezik a tûz oltásánál. Tegnap sikerült az egyik helikopterrel a tûz közvetlen közelébe szállítani egy 1000 literes tartályt, így már a földrõl is megkezdték a tûz oltását. A katonák lapátokkal és csákányokkal járhatóvá tették az erdei utak egy részét, ennek köszönhetõen a tartályos teherautók is elindulhattak a tûz felé. A tûzoltásnál segédkezõ repülõgépeket már visszahívták, mivel túl lassúak voltak a helikopterekhez képest. A Pyrocool cég 100 ezer korona értékben olyan amerkiai fejlesztésû anyagot ajándékozott a tûzoltóknak, mely a sima habnál sokkal hatékonyabban oltja a tüzet. "Jóllehet, nem a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozik a tûzvédelem, kötelességemnek éreztem, hogy külföldi segítséget kérjek, hiszen a tûz olyan területet érint, melynek óriási az eszmei értéke. Veszélybe kerültek õserdõ jellegû rezervátumok. Kétezer évig fejlõdtek, elpusztulásuk helyrehozhatatlan természeti kárt jelentene" – nyilatkozta lapunknak tegnap délben Miklós László környezetvédelmi miniszter. A tárcavezetõ megerõsítette, az eddig bevetett tûzvédelmi technika nem elégséges. A meredek lejtõkön nem lehet földi módszereket alkalmazni, ezért volt szükség helikopterekre. "Partnereink közvetítésével tegnap segítséget kértünk a lengyel és a magyar kormánytól. A lengyel segítség már megérkezett, s várjuk a magyar helikoptereket is. Ezenkívül az oltásban csehek is részt vesznek, tõlük a belügyminiszter úr kért segítséget" – tette hozzá a tárcavezetõ, aki reméli, hamarosan megfékezik a tüzet. A keletkezett kárt egyelõre nehéz felbecsülni. Már körülbelül 62 hektár terület égett le, ennek alapján ki lehet számolni az elpusztult famennyiséget, ennél azonban sokkal jelentõsebb az eszmei kár."Ezen a területen rengeteg védett faj él, jelenleg 100 millió koronára becsüljük az eszmei értéket. Ez a szám változni fog, mert minden egyes faj eszmei értékét külön-külön állapítjuk meg, tehát sokkal nagyobb kárra lehet számítani" – szögezte le Miklós László. (s; t; sza)


Nem akar rosszul választani a gazdasági miniszter

Még két hétig türelem

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Pozsony. "Még két hetet várni kell az új igazgató kinevezésével a Dunaszerdahelyi Gépipari Szaktanintézetben" – közölte Dagmar Hlavatá, a gazdasági miniszter sajtótitkára. Mint megtudtuk, Lubomír Harach úgy tervezi, hogy ellátogat az iskolába, és ott elbeszélget a pedagógusokkal. Csak ezt követõen dönt arról, kit válasszon ki a két jelölt közül, akikkel október 2-án már találkozott, igaz, a kihallgatás csupán tíz percig tartott. "A miniszter úr biztos akar lenni abban, hogy olyan embert választ, aki ura tud lenni a helyzetnek" – mondta a sajtótitkár. Szerinte nem történik semmi, ha még egy ideig vezetõ nélkül marad az iskola, hisz a mûködéséhez szükséges pénzt megkapja, és van ideiglenes megbízott, aki ellátja a vezetõi teendõket. (vk)


Schuster még beteg

Jövõ kedden hallgatják ki

Kassa. Rudolf Schuster október 31-én találkozik a gyógyítási mulasztásokat vizsgáló nyomozóval. Az államfõ a hatóság kérésére nem nyilatkozik a vizsgálat eredményeirõl, amíg az véget nem ér. Az elnököt a nyomozás minden részletérõl informálják. Ígéretével ellentétben már biztos, hogy november 1-jén nem tér vissza hivatalába. (c; s)


Ifj. Michal Kovác elrablásának ügyében is kihallgatnák

Karol Martinkára várva

TA SR-JELENTÉS

Pozsony. Ha Karol Martinkát kiadja Ausztria, a pöstyéni fürdõ volt tulajdonosát ifjabb Michal Kovác elrablásának ügyében is kihallgatja a szlovák nyomozóhatóság. Martinka úgy kapcsolódik az ügyhöz, hogy állítólag, egy magnószalag tanúsága szerint neki jelentette Ivan Lexa az akció sikeres befejezését. Abban az idõben Martinka a Devín Bank igazgatója volt, s egyes jelek szerint a bank piszkos pénzeibõl fedezték az akció lebonyolítását. Jaroslav Ivor egyelõre nem tudott válaszolni arra kérdésre, hogy Martinka vallomása után esetleg újabb személyek ellen is vádat emelnek-e. A belügyminisztérium vizsgálati fõosztályának vezetõje elmondta, Martinka ellen egyelõre csak egy ügyben folyik eljárás, ez a pöstyéni fürdõ privatizációja és tönkretétele.


"A 6., 7. és 8. részleg személyzete a 9. részlegbe ment át. Itt 23-an vagyunk. A döntést a baleset miatt hoztuk."

Kolesznyikov hadnagy utolsó üzenete a Kurszkról

MTI-TUDÓSÍTÁS

Moszkva. A Kurszk atom-tengeralattjáró tragédiájának utolsó perceit leíró üzenetet találtak az egyik orosz haditengerész zsebében. A holttestet szerdán emelték ki a búvárhajó farokrészébõl. Ez alátámasztja, hogy többen is túlélték azokat a robbanásokat, amelyek részben szétszakították a tengeralattjárót. Az augusztus 12-én történt baleset okaira nem ad magyarázatot az üzenet, csak a fulladásos halálra ítélt legénység utolsó perceit írja le Kolesznyikov hadnagy. Augusztus 12-én 13 óra 15 perckor a következõket jegyezte fel: "A 6., 7. és 8. részleg teljes személyzete a 9. részlegbe ment át. Itt 23-an vagyunk. Ezt a döntést a baleset miatt hoztuk. Közülünk senki sem tud kijutni a felszínre." Majd 13 óra ötvenvalahány perckor a következõ elmosódott sorokat: "A sötétben tapogatózva írok." Ebbõl valószínûnek látszik, hogy ekkor már a tartalékvilágítás is megszûnt, és az orosz tengerésztiszt pillanatokkal halála elõtt vethette papírra ezeket a sorokat. Vlagyimir Kurojedov flottatengernagy, az orosz haditengerészet fõparancsnoka bejelentette, hogy a hetedik és nyolcadik részlegben minden munkálatot beszüntettek, s jelenleg a kilencedik, legutolsó részlegre összpontosítanak a búvárok. A Barents-tengeren erõs vihar tombol; az elõrejelzések a hét végéig nem is számolnak javulással, és szombatra hideghullámot is jósolnak. Az erõs hullámzás miatt a búvárok a tengeralattjárón kívül dolgoznak, ugyanis a behatoláshoz szükség van búvárharangra, azt pedig pontosan egy helyben kell tartani, ami az erõs hullámzás miatt szinte lehetetlen feladat.


Ügyvédek véleménye

Politikai menedékjog Lexának?

Pozsony. Ivan Lexa ügyvédei egyetértenek Ladislav Pittner kijelentésével, hogy védencük különleges helyzetben van.Juraj Trokan tegnapi nyilatkozata szerint szerint a különleges helyzet az, hogy Lexa politikai menedékjogot kérhet külföldön, mert "hazájában politikai per folyik ellene, melyet az érvényben levõ amnesztia ellenére indítottak, a törvényhozás külön miatta akar elfogadni egy törvényt, miközben érvénytelen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene".Ivan Lexa másik ügyvédje, Lubomír Hlbocan megkérdõjelezte az esettel foglalkozó ügyészség véleményét, hogy három hét múlva vádat emelhetnek a titkosszolgálat volt vezetõje ellen. Az ügyvéd szerint a vádiratban van egy technikai hiba, emiatt átdolgozásra vissza kellene adni a nyomozóknak. "Azután esetleg jöhet a vádemelés" – tette hozzá.Mint ismeretes, Ivan Lexát szabotázzsal is gyanúsítják az elfogatóparancsban. Ezért a bûncselekményért akár életfogytiglani büntetést is kaphat. (t; s)


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG