Szerda, 2000. október 25. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 246. szám

regio.htm

Régió

Az alkotmánybíróságnak kell rendet tennie az általános érvényû rendeletekben

Csak városi engedéllyel

Az alkotmánybíróságnak kellett figyelmeztetnie a nyitrai városi képviselõ-testületet arra, hogy az idegenvezetésrõl szóló 1997-ben elfogadott helyi általános érvényû rendelet törvényellenes.

NYITRA

A szóban forgó rendeletben az önkormányzat az államigazgatási hivatalokat megilletõ jogokat sajátított ki magának és hatásköreit túllépve kötelezte az idegenvezetõket arra, hogy a Nyitrai Kereskedelmi és Idegenforgalmi Intézettõl kérjenek mûködési engedélyt. Annak, aki a Nyitrára látogató turistákat szerette vona kalauzolni, állandó lakhellyel kellett rendelkeznie a városban és az engedély kiadása elõtt vizsgán mérték fel szlováktudását, valamint társadalompolitikai és a "szlovákság kulturális bölcsõjének" történelmére vonatkozó áttekintését is. De a sikeres vizsga még semmire sem jelentett garanciát, az említett idegenforgalmi intézet és a Nyitrai Információs Központ bármikor elvehette bármelyik idegenvezetõ engedélyét, ha úgy ítélte meg, hogy nem végzi jól a munkáját, vagy egyszerûen felesleges. Mivel a város ugyanilyen feltételeket szabott azoknak is, akik az utazási irodák alkalmazottai voltak vagy szerzõdés alapján dolgoztak különbözõ cégeknek, a rendelet be nem tartása esetén pedig százezer koronás bírságot helyezett kilátásba, a járási ügyész az alkotmánybírósághoz fordult az ügyben. A testület október 10-i levelében értesítette a nyitrai önkormányzatot, hogy a rendelet több ponton is törvénybe ütközik, és felszólította, hogy 15 napon belül nevezze meg azt a személyt, aki az eljárás során az alkotmánybíróság elõtt a várost képviseli. Erre azonban nem került sor, mert a városatyák azonnal viszszavonták az ominózus rendeletet, amelyet Vladimír Libant, elõzõ polgármester szerint csakis a szolgáltatás minõségének javítása érdekében fogadtak el, éppúgy mint sok más kerületi székhely. Valószínû, hogy ezekben továbbra is érvényben maradt a rendelet – úgy, mint a városi közutakon való fizetett parkolás esetében, amit az alkotmánybíróság a nagyszombati járási ügyész beadványa alapján szintén törvényellenesnek talált, de a többi város vezetõsége úgy gondolja, hogy ez rájuk nem vonatkozik. (vra-)


Hat-nyolc darabot szeretnének bemutatni évente

Újra Nap Színház

NÁDSZEG

Október 27-tõl újra mûködik a nádszegi Nap Színház. A hosszúra nyúlt nyári szünet Jordán Tamás és Horváth Ákos fellépésével ér véget. "Nem számítunk nagy közönségre – mondta Szarka Gyula, a színház vezetõje – s már az is sikernek számít, ha 100–150 ember jön el. Enynyien szerencsére mindig voltak, s így bizonyítottá vált a színház létjogosultsága. A belépõdíjat nem srófolhatjuk fel annyira, hogy összejöjjön a külföldi fellépõk borsos gázsija belõlük – maradnak a szponzorok, akik fõleg a falvállalkozói közül kerülnek ki. Pályáztunk az Illyés Alapítványnál, négyezer koronát küldtek, a minisztériumtól pedig ötezret kaptunk. Ennyibõl pedig nem lehet színházat csinálni." Szünetel az az elképzelésük is, hogy gyermek- és ifjúsági elõadásokat tartsanak – a fiatalokra, az iskolákra is gondoltunk a színház létrehozásakor. "Manapság elég drága mulatság a színházlátogatás, s a környékbeli iskoláknak mindenképpen jobban megérné, ha hozzánk jönnének Komárom vagy Pozsony helyett" – véli Szarka Zsuzsa, a Csemadok helyi elnöke, s a színház fõszervezõje. (hely)


LOSONC

Járási konferencia

A Losonci járásban múlt szombaton tartották az MKP járási konferenciáját. A konferenciát Böszörményi István, járási alelnök vezette. Politikai beszámolót Mázik István járási elnök tartott, az MKP közigazgatásban betöltött helyzetét pedig Csúsz Péter járási elöljáró-helyettes ismertette. A küldöttek a párttagok újraregisztrálásáról tartott beszámoló után megválasztották az Etikai Bizottság és az Országos Kongresszus küldötteinek tagjait. A vitában felszólalók nagy többsége Fülek és vonzáskörzete szociális és gazdasági helyzetére, a hatalmas méreteket ölt# munkanélküliségre hívta fel a figyelmet. Ezen kívül a közigazgatási reform kérdése merült fel. A küldöttek határozatban szólították fel az országos vezetést a decentralizáció folyamatának felgyorsítására. (-tigán)


NAGYSURÁNY

Végleg bezár a cukorgyár

November 1-jén 148 év után végleg bezár a nagysurányi cukorgyár. A tulajdonos Word Rt. képviselõi július végén jelentették be a csõdöt, a 240 alkalmazott közül néhányan felmondással, a többiek öthavi bérüknek megfelelõ végkielégítéssel távoztak. Legtöbben már a felmondási idõt is kényszerszabadságon töltötték, az 1852 óta szüntelenül termelõ üzemben ugyanis csak annak a 30 embernek jutott munka, akik a már kész árut becsomagolták. A szerzõdésben lekötött cukorrépa-szállítmányokat a Word Rt. más szlovákiai cukorgyáraknak adta tovább, Nagysurányban viszont a tervek szerint már jövõre sem lesz kampány és a gyárat raktárrá alakítják át. (v-c)


DUNASZERDAHELY

Terjeszkedik az Allianz

Az Allianz Rt. biztosítótársaság újonnan nyílt központjának bemutatkozó akciójára került sor a hét végén Dunaszerdahelyen. A Nyitott ajtók hete nem titkolt célja a cég szolgáltatásainak bemutatása volt, melyet az Autotechnika Skoda Autószalonnal közösen szerveztek. A téren a biztosító alkalmazottai mintegy 600 kérdõívet töltetettek ki az arra tévedõkkel, akik között kerékpárokat és más ajándékokat sorsolnak ki 27-én, pénteken, de a hét folyamán is részt vehet a sorsolásban. Biztosítást is lehet kötni, árengedménnyel. (hely)


VÁGA

Másfél hónap bûnügyei

Négy betörés és egy öngyilkosság: ez a szomorú statisztika jellemzi a különben csendes és nyugodt községet. Leginkább az utóbbi tragédia rendítette meg a lakosságot, mely értetlenül áll az eset felett. Nehéz választ találni arra a kérdésre, hogy mi járhatott a 41 éves, jókedvû Zs. A.fejében, aki miután rendezte anyagi kötelezettségeit, meghívta a falkét kocsmájának összes vendégét egy italra, hazament és felakasztotta magát. A rendõrség egyértelmûen öngyilkosságot állapított meg. (M.Z.)


Meglepte a rendezõket a több száz fõs részvétel

Millenniumi hétvége

DIÓSZEG

A magyar történelem ezer évét bemutató kiállítás megnyitásával kezdõdtek Diószegen a múlt hét végén a millenniumi ünnepségek. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes üdvözölte a megjelenteket A Mátyusföld története a Mohács elõtti források tükrében címet viselõ rendezvény megnyitásakor.
Az ünnepi hangulatot a királyrévi irodalmi színpad emelte, akiket a diószegi Új Hajtás tánccsoport fellépése követett. Az est fénypontja azonban egyértelmûen a tûzijáték volt. Vasárnap a római katolikus templom körül összpontosult a helyi mûsor. Barta Tamás jasovi esperes és Szilágyi Menyhért a magyarországi Csorvás – Diószeg testvértelepülése – polgármesterének közremûködésével leplezték le a magyarországiak által adományozott millenniumi emléktáblát, melyet a templom falán helyeztek el. Az ünnepségen részt vett Berényi József, a kormányhivatal régiófejlesztési fõosztályának vezetõje, Pomothy László, a Galántai Járási Hivatal elöljárója, Rózsa Ernõ, a Csemadok járási szervezetének elnöke, és Szakáll László esperes is. Az ünnepségen több száz fõs tömeg vett részt, és a nagy érdeklõdés a rendezõket is meglepte. (m-y)


ALSÓSAJÓ

Nyúltolvajt keresnek

Nyúltolvajt keres október 12-e óta a dobsinai rendõrség. Az ismeretlen tettes öt tapsifülest lopott el az elõzõ nap éjjelén egy alsósajói családi ház udvarán álló nyúlketrecbõl. A tulajdonos kára három kifeszített ketrecajtó, valamint a nyuszik ára, összesen 700 korona. (kápé)


PELSÕCARDÓ

Eltûnt egy láncfûrész

Egy Husquarna márkájú motorfûrészt lopott el ismeretlen tettes egy pelsõcardói családi házból. A tolvaj 15 000 korona kárt okozott a tulajdonosnak. Az esettel pelsõci körzeti rendõrség foglalkozik. (tüdõ)


ROZSNYÓ

Betörtek a borbélyhoz

Betörés történt október 16-án fényes nappal egy rozsnyói borbélyüzletben. Az ismeretlen tettes az ebédszünetben törte be a bolt ajtaját és 850 korona készpénzt tulajdonított el onnan. (kmot-)

TORNAGÖRGÕ


Megkerült az ékszertolvaj

A rendõrségnek sikerült elfognia azt a betörõt, aki több értékes arany ékszert, valamint készpénzt tulajdonított el október elején egy tornagörgõi családi házból. A gyanúsított, Jozef K., tornai lakos nál a rendõrség megtalálta a lopott holmik egy részét, s visszaszolgáltatta azokat a károsultnak. A hiányzó tárgyakat J.K-nak sikerült értékesítenie, s az árukat elköltenie. (-trik)


GÓCS

Szélhámos járt a faluban

A múlt héten újabb idõs ember esett áldozatául a Gömör-vidékén garázdálkodó szélhámosoknak. Egy csaló október 18-án egy 78 éves gócsi (Gocovo) nénit keresett fel, s elhitette vele, hogy õ egy biztosító-társaságnak a képviselõje, amelyik kész 100.000 koronát fizetni a számára, amiért a férje részt vett a második világháborúban. Az összeget, mint mondta a rozsnyói bankban veheti át, a kifizetés elõtt azonban, a néninek kell 7.500 koronát átadnia neki. A károsult a saját és a férje nevében összesen 15.000 koronát fizetett ki a csalónak. (kápé)

DUNASZERDAHELY


Vadászok készülnek bálozni

A Szlovák Vadászszövetség dunaszerdahelyi járási szervezete november 25-én rendezi meg a 7. reprezentatív vadászbált a Dunaszerdahelyi Mezõgazdasági Középiskola dísztermében. Jegyelõvétel a vadászszövetség járási titkárságán, Sport u. 4401 Dunaszerdahely (Észak II-lakótelep, a bevásárlóközpont mellett) 2000. október 25-tõl. Helyfoglalás a 0709/552 25 45-ös telefonszámon is. (-dor)


ELÕREJELZÉS

Túlnyomóan derült lesz az égbolt. A köd néhol csak dél körül oszlik fel. A kora délutáni hõmérséklet 12 és 17 fok között, Árvában, Liptóban és a Szepességben 10 fok közelében várható. A déli szél gyenge marad. Az elõrejelzés szerint csütörtökön a maihoz hasonló, jobbára napos, pénteken azonban már borult, esõs idõre számíthatunk. A legalacsonyabb hõmérséklet holnap hajnalban mínusz 3 és plusz 2, holnapután 3 és 7 fok között várható. A legmagasabb nappali hõmérséklet csütörtökön 13 és 17, pénteken 5 és 10 fok között alakul.


ORVOSMETEOROLÓGIA

Kedvezõ lesz az idõjárás hatása. Jó marad a szellemi és fizikai teljesítõképesség, s nem romlik az összpontosítókészség sem. Az érzékenyeket és az alacsony vérnyomásúakat azonban migrénes jellegû fejfájás és hányinger gyötörheti. Az ország északi részén panaszokra kell számítaniuk a mozgásszervi betegségekkel küszködõknek; erõsek lehetnek a reumások fájdalmai. Elõfordulhatnak depressziós tünetek, s rosszabbodhat az ekcémások állapota. Az elõrejelzés szerint holnap Észak-Szlovákiában is kedvezõ fronthatás várható.


CÍMLAP VÉLEMÉNY RÉGIÓ BELPOLITIKA KÜLPOLITIKA GAZDASÁG
MELLÉKLET KULTÚRA TÉMA PANORÁMA SPORT HOROSZKÓP
KEZDÔLAP ARCHÍVUM IMPRESSZUM VISSZHANG