XIV. évfolyam 56. szám

2003. március 24., hétfő

Felvételi felkészítő a Sapientia Egyetemen

A Sapientia EMTE csíkszeredai karain március 22-étől kezdődően négy hétvégén tartanak felkészítőt a közgazdasági szakokra jelentkezőknek. A felkészítők programja: március 29-én közgazdaságtan; április 5-én matematika, könyvvitel, földrajz; április 12-én matematika, könyvvitel, földrajz. Mindegyik szombaton az előadásokat 9–13 és 14–18 óra között tartják. A programon való részvétel ingyenes, és előzetes bejelentkezés alapján történik. Jelentkezni a felveteli@sapientia.siculorum.ro e-mail címen vagy a 0266-314657-es telefonszámon lehet.

Bevezették a hegyimentő-illetéket

Hargita megye tanácsa döntött: bevezetik a hegyimentő-illetéket. Ezentúl e különleges illetékből fedezik a megyében létező hegyimentő-alakulatok költségeinek egy részét – döntött a pénteki, rendkívüli ülésén a testület. A megyei tanács költségvetéséből idén 430 millió lejt fordít a megyében tevékenykedő 36 hegyimentő tevékenységére, a további összegeket a speciális illetékből gyűjtik össze. Ezt az anyagi terhet a sípályák, a hegyimentők körzetéhez tartozó szállodák, vendéglők, panziók tulajdonosaira róják ki. Az illetéket negyedévente kell befizetni, ez a megyei tanács számlájára, onnan pedig a mentőalakulatokhoz kerül.

(ta)

Szervezkednek a székely megyék románjai

A Kovászna és Hargita megyei Román Ortodox Püspökség Egyházkerületi Gyűlésének több mint kétszáz papja, a parlament, az Elnöki Hivatal, a kormány és a két megye prefektúrájának képviselői a Hargita és Kovászna megyei románság helyzetéről tárgyaltak szombaton Csíkszeredában.

Az Egyházkerületi Gyűlés tagjai és a Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fórumának képviselői arra kérték a központi vezetést, szenteljen nagyobb figyelmet a térségben kisebbségben lévő románság problémáinak és az etnikai szegregáció megállításának. Kérték továbbá a román nyelvű publikációk támogatását, román nyelvű rádió- és tévéstúdiók létrehozását, valamint a választási törvény módosítását úgy, hogy a jogszabály biztosítson önkormányzati képviseletet a székelyföldi románoknak. Bemutatták A Hargita és Kovászna megyei románság – Történelem, egyház, iskola, kultúra című munkát, amely a szervezők szerint "jelentős hozzájárulás a térségbeli román kontinuitást igazoló történetíráshoz".

Mediafax

Másfél milliót fizet az állam

A napokban megjelent a kormány vonatkozó határozata, amely az anyasági pótlék folyósítását szabályozza. A határozatban a havonta kiutalandó gyermeknevelési pótlék felső határát rögzítik, amelyet a kétéves szülési szabadság ideje alatt folyósítanak az anyáknak.

Ez az összeg nem lehet több 4.212.000 lejnél. Az intézkedés a magas jövedelmű anyákat érinti hátrányosan, a pótlékot mostanig a társadalombiztosítási hozzájárulás alapján számolták ki. A rendelet azokra is vonatkozik, akik kiegészítő társadalombiztosítási szerződést kötöttek azért, hogy a gyereknevelés időszakában magasabb pótlékban részesüljenek. Ők a kormányhatározat megjelenése után elestek az említett összegen felüli pénztől. A biztosításra befizetett összeg fennmaradó részét a nyugdíjalaphoz számolják. A szülés előtti hathónapos hozzájárulás időszakát ugyanakkor tízhónapra emelték.

T. A.

Irak ellenállása a vártnál nagyobb

A támadók nagyobb ellenállásba ütköztek Irakban, mint amire számítottak: önkéntes és reguláris erők ellentámadást indítottak a korábban már elfoglaltnak hitt Umm-Kaszr kikötővárosban, és az al-Dzsazíra tévéállomás szerint Bászrát sem sikerült még elfoglalni.

Az amerikai és brit erők igyekeznek minél gyorsabban előrenyomulni Bagdad felé, azonban a hátukban sok helyen megmaradnak az iraki katonaság megkerült egységeiből álló ellenállási gócok, amelyek meglepetéseket okoznak. Egyes hírek szerint az amerikai csapatok már mintegy száz kilométerre megközelítették Bagdadot.

Tegnap az al-Dzsazíra arab hírtévé közölte, hogy az iraki légvédelem több amerikai repülőgépet lelőtt, amit az amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld is elismert.

Az iraki erők ellentámadást indítottak vasárnap reggel Umm-Kaszrban a kikötővárosba (egyetlen kijárat a Perzsa-öbölbe) behatolt szövetséges egységek ellen – jelentette a katari székhelyű arab hírtelevízió. Az al-Dzsazíra információi szerint Bászrát is az irakiak ellenőrzik még, a szövetségesek nem kockáztatták meg a második legnagyobb iraki város ostromát, kemény ellenállásra számítva.

A BBC kommentátora szerint elhamarkodottak vagy egyenesen hiteltelenek voltak azok a hivatalos nyugati közlemények, amelyek szerint az iraki hadsereg és kormányzat összeomlani látszik. Valójában nem lehetett magukat megadó iraki katonák ezreit látni, nincsenek hírek Szaddám-ellenes felkelésről sem Baszrában, sem Bagdadban, és a legújabb jelentések arról szólnak, hogy a szövetségesek ellenállásba ütköztek több ponton – mondta Alan George Közel-Kelet-szakértő. Iraki tévéfelvételek szerint Szaddám Husszein él: a jó hangulatban lévő elnök az ország többi vezetőivel tanácskozott.

Az amerikai csapatok győzelmet és sok iraki foglyul ejtését jelentették egy Bászrától nyugatra vívott csatában is. Az al-Dzsazíra katari műholdas tévé jelezte, hogy az iraki erők még ellenállnak a déli nagyvárosban is. Egyes hírek szerint a sorkatonaság elhagyta Bászrát, és Szaddám Husszein rendszerének biztonsági egységei tartják a várost. Az arab televízió szerint a városra mért szombati légicsapások több mint ötven iraki, köztük számos civil életét oltották ki. Az al-Dzsazíra az első képeket sugározta a polgári áldozatokról, beleértve gyermekek szétszaggatott holttesteit. Szombat éjszaka rettenetes erejű robbanás rázta meg Bagdad központját is, és az iraki főváros peremkerületeit. Vasárnap hajnalban, nem sokkal napfelkelte előtt még egy légitámadás hulláma érte el a fővárost.

Alkotmánymódosítási sikerek a bizottságban

Az alkotmánymódosítást előkészítő bizottságban az RMDSZ által javasolt módosítások egy részét elfogadta a bizottság, és változatlan formában javasolja előterjesztésüket a plénumbeli vitára – mondta Asztalos Ferenc parlamenti képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, majd néhány elfogadott alkotmánymódosítási RMDSZ-javaslatot ismertetett.

– Javasoltuk a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát a helyi közigazgatásban és a miniszteri alárendeltségű hatóságoknál. Ez a következőképpen került elfogadtatásra: "azokban a közigazgatási intézményekben, ahol a nemzeti kisebbségek jelentős arányban élnek, a sarkalatos törvényben előírt feltételek mellett biztosított anyanyelvük használata szóban és írásban a helyi közigazgatási egységekkel, valamint a dekoncentrált közintézményekkel való kapcsolatokban". Ez a cikkely az anyanyelv használatának jogát – két területen – az alkotmányos jog rangjára emeli. A másik fontos módosító javaslatunk így hangzik: "a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van, hogy a sarkalatos törvényben előírt feltételek mellett anyanyelvükön fejezzék ki magukat az igazságszolgáltató hatóságok előtt". A harmadik alkotmánymódosítási javaslatunkban az önálló felekezeti oktatás létrehozását javasoltuk valamennyi oktatási szinten. Reményeink szerint ez a javaslatunk bekerül az alkotmányba, mellyel megvalósul történelmi egyházaink régi álma: alkotmányos joguk lesz az oktatási intézmények létrehozása.

(bbj.)

Új diákigazolvány egyetemistáknak

Minden állami felsőfokú oktatási intézmény tanulója új utazási igazolványt kap – áll a Közoktatási Minisztérium sajtóközleményében. Az utazási igazolvány a vasúti szállításban és a metrón biztosít 50%-os kedvezményt.

Az igazolvány 2142 lejbe kerül, ezt az egyetemistáknak kell kifizetniük. Az új igazolvány három biztonsági elemet tartalmaz: fémszálat, fluoreszkáló sávot, valamint csak ultraibolya-sugárzás alatt látható pecsétet. A félárú jegy vásárlására feljogosító igazolványok csak az érvényes pecséttel ellátott leckekönyvvel vagy ellenőrző könyvecskével együtt érvényesek. Az 50%-os diákkedvezményt másodosztályú személyvonaton lehet igényelni. A gyors és intercity járatokon vagy az első osztályon ki kell fizetni a különbözetet, illetve a helyjegyet. A kedvezménnyel a Nemzetvédelmi Minisztérium, az Igazságügyminisztérium, valamint a Román Hírszerző Szolgálat oktatási intézményeinek tanulói is élhetnek. Tavaly a kedvezményes utazáshoz menetleveleket bocsátottak ki, mostanig ezeket használták. Az új igazolványokat az oktatási intézményekhez küldik ki, érvényesítésükhöz fénykép is szükséges.

Tóth Adél

Magyar orvost avatott boldoggá a pápa

Dr. Batthyány-Strattmann László szemorvost és sebészt, a Batthyány grófi család leszármazottját tegnapelőtt avatta boldoggá a pápa. Személye és élete iránt akkor nőtt meg rohamosan az érdeklődés, amikor beindult a boldoggá avatási per folyamata a római Szentszék Szenttéavatási Kongregációjánál.

"A szegények orvosa, a szegények hercege" 1870. október 28-án született Dunakilitin. Gimnazista korában határozta el, hogy orvos lesz, és ingyen gyógyítja a szegény betegeket. A bölcsészettudományok doktoraként az orvosi karon 1900-ban szerzett diplomát. Köpcsényi birtokán magánkórházat épített. 1896-ban feleségül vette Coreth Mária Terézia grófnőt, házasságukból 11 gyermek született. 1915-ben kihalt egy körmendi ág, így kettős nevet és osztrák–magyar birodalmi hercegi címet, ugyanakkor egy hatalmas birtokrészt és vagyont örökölt. Amikor ez tudomására jutott, azt mondta: "Azért kaptuk ezt a sok pénzt és vagyont, hogy még több jót tudjunk tenni". Műtétek ezreit végezte ingyen. Akár egyszerű cselédről, bénáról, vakról vagy háborús sebesültről volt szó, mindenkivel tisztelettel bánt. Az Aranygyapjas rend lovagja, a Szent István-rend kiskeresztese, örökös felsőházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. 1931. január 22-én hunyt el Bécsben.

T. A.

Örömteli népdalvetélkedő

Az első, az Eszterlánc napköziotthonban óvodásoknak megrendezett népdalvetélkedőn húsz óvodás énekesmadár volt jelen, mindegyik két-három népdallal. Népi játékkal, amolyan kiszámolóval szólongatta egy kislány a közönség elé társait, a versenyzőket.

Félkörben elhelyezkedett székely ruhás gyerekek várták, hogy sorra kerüljenek. Hogy végre ki-ki odaállhasson az óvónénik elé, és megmutathassa, menyyire "nagy" már ő, mennyire ügyes. Különben nem is volt ez másként, egyikük sem pityeregte el magát, ha megakadt az éneklésben. Olyan gyerek is volt, aki még táncolt is dalolás közben. Minden ovis két vagy három népdallal állt elő. Volt mezőségi, csángó, széki nóta.

Bálint Piroska óvónőt megilleti a dicséret, mivel ő hozta tető alá a rendezvényt. A kilencvenes években a székelykeresztúri Petőfi Sándor iskolában szervezett népdalvetélkedőt március 15-én, két alkalommal is. A rendezvény a Tavaszi szél vizet áraszt nevet kapta, mint ahogyan a mostani népdalvetélkedőnek is ez volt a címe. Lehetséges, hogy hagyománnyá válik a rendezvény – magyarázta Bálint Piroska –, hiszen a gyerekekben születésüktől fogva bennük él az egyenletes ritmus iránti érzék, ezért a népdalokra különösen fogékonyak, kár lenne tehát ezt az adottságot kihasználatlanul hagyni.

Barabás

Saját tévé- és rádióstúdió

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) saját televízió- és rádióstúdiót hoz létre, jelentette ki szombaton, Besztercén Paul serban Agachi, a BBTE rektorhelyettese. "A BBTE Románia legnagyobb egyeteme, melynek keretében 19 erdélyi településen több mint 42.000 diák tanul. Az idei évtől bevezettük a nyílt oktatási rendszert, ebben bárkinek lehetősége van bármilyen kurzust elvégezni, amelyről bizonyítványt is kap. Van egy lapunk, továbbá egy rádió- és egy televíziócsatorna segítségével egész Erdélyben működni kívánunk", mondta a rektorhelyettes. Agachi szerint a BBTE az Astral Telecom segítségével Erdély egész területén sugározni fogja tanfolyamait – adta hírül a Mediafax.

Kóbor állatokon is észlelték

Vigyázat: veszélyes kutyabetegség!

A Polgármesteri Hivatalhoz két székelyudvarhelyi lakos által küldött levélből kiderült, hogy városunkban a kutyáknál megjelent a brucelózis néven ismert igen veszélyes betegség, amely az emberre is átterjedhet. A betegséget a levélírók szerint azonosította a bukaresti Állategészségügyi Egyetem laboratóriuma, az eredményeket pedig közölték a Hargita megyei állategészségüggyel is.

A betegség tünetei: megduzzadt herék és sántálás. A levél szerzői szerint a város kóbor kutyáin jól láthatóak ezek a tünetek. A Polgármesteri Hivatal ezúton felhívja a lakók figyelmét, hogy kerüljék a kóbor ebeket, a kutyatartók pedig saját kutyájukon is ellenőrizzék a tüneteket, s ha szükséges, forduljanak szakemberhez. A veszélyes betegség átterjedhet az emberre is! A Polgármesteri Hivatal városgazdálkodási osztálya az Autopress Simó Kft. segítségével rövidesen elkezdi a kóbor kutyák befogását, addig is fokozottan vigyázzon a lakosság, ne engedje magához közel a gyanús állatokat. Lapunk érdeklődésére Ladányi László állatorvos elmondta: még nem vizsgált meg ilyen állatot, mivel a kutyamenhelyen jelenleg nincsenek befogott példányok. A brucelózist az itteni szakirodalom nem tartja nyilván, nem járványos betegség. Egyik kutyáról nem terjed a másikra – az állatorvos nem tud a hivatal közleményéről. A város- és lakásgazdálkodási főosztály részéről Tikosi László főosztályvezető lapunknak a hírt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta, ő is csak a fenti közleményről értesült.

K. Z.

A hó elolvadt, a szemét megmaradt

Közterületeken, lakóházak, tömbházak előtt megszépülni látszanak a tenyérnyi zöld szigetek. A látvány viszont csalóka, némely parkok kimaradtak a szórásból. A hó elolvadt, a szemét pedig maradt.

Közterületeken a városi tanács felelőssége felújítani, megtakarítani különböző parkokat, zöldövezeteket. Ez a feladat kisebb-nagyobb mértékben teljesült, viszont vállalatok és cégek hatáskörébe is tartoznak bizonyos területek, melyeket kötelességük megtisztítani. Ám úgy tűnik, kevesen vannak, akik erre időt és energiát szánnak, pedig a szemét a hó elillanása után ott virít a sápadt fű között, csöppet sem szimpatikus látványt nyújtva. Tömbházak bejáratánál viszont szorgalmasan tevékenykednek nap mint nap a lakók. Fákat, cserjéket metszettek, fölásták a kertet. A Céhek utcában például friss földet is szállítottak a virágágyásokba. A Bethlen-negyedet és Betlenfalvát elválasztó betonárok mintha senkinek a felségterületéhez nem tartozna: a patakocska tele van száraz ágakkal, gumiabronccsal. Nemkülönben a Bethlen-negyedi unitárius templom előtti parkrész. Mindenki maga felelős saját portájának tisztaságáért, kinézetéért. Ha pedig Ön, kedves olvasó éppen vállalatigazgató, iskolaigazgató vagy akár lelkész, akkor illendő lenne a határidőnaplóba bevésni: a szemetet eltakarítani az ablak alól.

(bb)

Diákbakik gyűjteménye

Aranyköpések füzetekben

Hogy írtok ti? – ezzel a címmel indított kis füzetecskékből álló sorozatot Szász-Mihálykó Mária tanárnő. Az öt kis kiadványban a harmincéves tanári pályafutása alatt hallott diákbakikat gyűjtötte össze. A sorozat első darabja Diák-"pornó" címmel jelent meg a szerző magánkiadásában.

A tanárnő diákkora óta gyűjti a helyesírási hibákból, a szavak nem ismeréséből eredő hibákat, amelyek humoros töltetűek. Mivel harmincéves tanári pályafutása alatt kollégái is tudtak e szokásáról, ők is besegítettek a gyűjtemény szaporításába. Az érdekes mondatok, aranyköpések nagyrészt a magyar–francia szakos tanárnő óráin hangzottak el, illetve dolgozatokban, felmérőkben keletkeztek.

Az első kis kötet címe azért lett Diák-"pornó", mert a tanulók tollából származó hibák, elírások némi erotikával töltötték fel a példamondatot, mondjuk így: "A költő a szeretőjétől elvárja, hogy teljesítse kérését, de ha teljesíti, akkor ő meg is fizeti", "Isten leszárította Jónás tökét", "István bácsi nyögve leült a havas tökére", "Matyi elővette vesszőjét". A kötet második része a Tudomány címet viseli, ebben érdekes felfedezések vannak egy-egy mondatban: "Franciaországban búzát és franciasalátát termesztenek", "A víz 100 C fokon olvad".

A sorozat tervezett további darabjai: Arany–Petőfi (a két költő barátságáról, levelezéséről szóló irodalomórák egy egész kötetre elegendő bakit termeltek ki), Kisérettségi (a vizsgákon ejtett bakik), Magasabb osztályba léphet (középiskolások bakijai), Költészet, oh! (gyöngyszemek irodalomórákról). A kis kötetek a szerző magánkiadásában jelennek meg, nála lehet megvásárolni darabonként 15.000 lejért.

K. Z.

Később mehet iskolába a lurkó

A módosított közoktatási törvény szerint az első osztály a hatéveseknek kezdődik, de a szülő kérésére ezt ki lehet tolni hét éves korig.

Ez hangzott el egyebek mellett azon a fórumon, amelyen Asztalos Ferenc parlamenti képviselő az iskola- és napköziotthon-igazgatókkal találkozott. A honatya elmondta: a törvény szövege nem támaszt a halasztást kérő szülőkkel szemben semmi olyan kötelezettséget, mely szerint olyan orvosi bizonylatot kellene hozzanak, hogy gyerekük iskolaéretlen. A közoktatási törvény szövege szerint az idei nyolcadik osztály lesz az az utolsó évfolyam, amelynek még képességvizsgán kell részt vennie. A képességvizsga eltörlése azért jó számunkra, mert a négy vizsgatantárgy közül kettőből román nyelven kellett vizsgázni. A képviselő szerint a gond most az, hogy a nyolcadik osztályt végzett diák milyen értékelő rendszer alapján jut a középiskolai vagy a szakiskolai kilencedik osztályba.

Bágyi

Kellemes enteriőr

Megnyílt a G. Café

A szombatra beharangozott kávéházmegnyitó vasárnapra esett. Az érdeklődés viszont így sem maradt el, este 8 után már nem volt egy ülőhely sem. Halk jazz szólt, lágy fények verődtek vissza a pasztell falakról. A beltér és zene hibátlan összhangban volt.

Egy régi polgári ház átvedlett kávéházzá. Lehet, hogy szebb, üdvösebb időket is megért már, viszont az is majdnem biztos, hogy sosem volt népszerűbb, mint most.

A G. Pub fölött egy nem hivalkodóan elegáns és nem jellegtelenül szerény sem, ám pénzszagú kávézó látja vendégül a belépőt. Karácsony Ernő festőművész képei harmonikusan illeszkednek a század eleji hangulathoz. A magas mennyezet, az öles falak és szárnyas ajtókeretek mind a régmúlt időket idézik. Vélhetően nem a tinédzser korosztályt hívogatja az új hely. Bár nem kell túl mélyen a zsebbe nyúlni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat ebben a kávéházban, annyi azért bizonyos, sosem lesz belőle csehó, hála a tulajdonosok igényességének.

(bb)

Tandemmel Európában

Európa elhaló gyertyafényben – ezzel a címmel néhány hónapja indított akciót a Star Rádió. Az idei év a Fogyatékosok Európai Éve is, s Butu Arnold Csaba székelyudvarhelyi látáskárosult fiatalember elhatározta, hogy mielőtt teljesen megvakulna, bejárja Európát.

Az akció megkezdődött, de a leukémiás Török Noémi javára meghirdetett gyűjtés miatt kissé háttérbe került. A 33 éves Butu Arnold Csaba egy ismerősével, a 18 éves Ambrus Istvánnal vágna neki az útnak, amelyet tandemmel tennének meg, és amelyet Magyarországon vásárolnak meg, ára 1800 euró. Költségvetésükben a kerékpár mellett a következő tételek szerepelnek: napi 40 euró élelmiszerre, 1000 euró a túra idején a kerékpár karbantartására, múzeumi belépők, 1000 euró a biztonsági összeg, amely bármely gond esetén a hazajutásukat biztosítja bármely országból. A gyűjtés beindult, az elmúlt napokban több céghez juttatták el kérésüket. A Stúdió moziban rendezett Magyar Filmhét alatt a nézők a bejárat előtti urnába dobhatták be adományaikat. Amenynyiben összegyűl a 7800 eurónyi összeg, a két fiatalember júniusban útnak indulhat. Bankszámlát a Raiffeisen Bank helyi kirendeltségénél nyitottak, ennek száma 2910076.

K. Z.

Járhatjuk az utat, a macskaköves utat

Felújítják városunkban a macskaköves utcákat, a napokban az Eötvös József utca problémás részeinek köveit cserélik ki.

A macskaköveket 1998-ban rakták újra, a munkálatokra kiszabott garanciaidő közben lejárt. A nagy gépjárműforgalom miatt azóta két helyen is lesülylyedt az útalap. Ezeken a szakaszokon megemelt alapot raknak, a kockaköveket pedig új homokágyba illesztik. A felújítások nem kerülnek sokba, az anyagot a városgazdálkodási főosztály raktárából biztosítják, csupán az osztály alkalmazottainak munkadíját kell kifizetni, mondta Tikosi László osztályvezető. A kockaköves útszakaszok felújítását ezzel még nem fejezik be, hamarosan a Wesselényi Mikós utcai munkálatokat is elkezdik.

(ta)

Szilárd országos bajnoki bronzérmes!

György Szilárd – élete eddigi legjobb eredményét elérve a felnőttek mezőnyében – tegnap délben bronzérmet szerzett a Buzãuban megrendezett országos asztalitenisz-bajnokság egyéni viadalában!

Szilárd kiemeltként nem kellett csoportmérkőzéseket játsszon, s első találkozóján, a legjobb tizenhat között 4–1-re verte a Franciaországban profiskodó, zilahi származású Gombos Lajost. A negyeddöntőben – köszönhetően a társak fergeteges biztatásának is – a craiovai Topangiu Cosmin ugyanilyen arányban kapitulált, s ezzel a tizennyolc éves játékos egyedüli magyarként, s egyedüli idehaza játszó pingpongosként az elődöntőbe jutott. Itt a tavalyi francia ranglista harmadik helyezettje, a craiovai származású Toma Cãlin volt az ellenfele, aki a papírformának megfelelően 4–2-re nyert, s így – mivel nem rendeztek találkozót a harmadik-negyedik helyért – György Szilárd nyakába a bronzérmet akaszthatták. Az országos bajnok a Szilárdot verő Toma lett, megelőzve a bukaresti, de Németországban profiskodó Bârlant, valamint a másik bronzérmest, a craiovai, de ugyancsak a német pontvadászatban játszó Dârmentit. Üröm az örömben, hogy az első kiemelt Szilárd, Fãrcas páros már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült, akárcsak a György István, Trif Lucian, valamint a Mózes Gyula, Bihari Lehel kettősök, akik egyéniben nem jutottak túl a csoportküzdelmeken.

(jakab)

Egy lépéssel közelebb az A-osztályhoz

Idei második mérkőzését is megnyerte a székelyudvarhelyi férfi B-osztályos kézilabdacsapat: a Tehno tegnap Zsombolyán győzött 20–17 (9–8) arányban, s immár második a táblázaton.

Sok kellemetlenséget okozott a szabadtéri betonpálya és a zord, szeles időjárás az ehhez nem szokott udvarhelyieknek, még szerencse, hogy a Skorpió Trans jóvoltából kényelmesen utazhattak, ám ami ennél is fontosabb: emígy a teljes keret bevethető volt. A Szováta ellen aratott 29–23-as hazai diadal után sikerre éhesen léptek pályára a vendégek, ám főként az említett körülmények hatására sokáig nem tudtak ellépni ellenfelüktől, a két együttes mindvégig fej-fej mellett haladt. Szünetre csupán egygólos előnyt sikerült szerezni, ám fordulás után hamar háromgólosra növelték ezt az előnyt, ami a 44. percig állandósult, ám ekkor rövidzárlat állt be a csapat játékában, s a házigazdák három góllal is elléptek. Nem adta fel a Tehno, és zsinórban hat góllal terhelte meg az ellenfél hálóját, azaz újból "visszaállt a rend". A háromgólos előnyt a mérkőzés végéig sikerült megőrizni, s a tavaszi idényt a negyedik helyről kezdő gárda immár második a táblázaton, vagyis egy újabb lépéssel közelebb került az A-osztályhoz.

A Tehno pályára lépő játékosai és a gólszerzők: Kral, Zsombori 1–Stan, Simó Attila 2, Pál Ferenc 6, Gál István, Schwarzenberger Ottó 1, Lőrinczi József, Demeter Attila, Sárdi Szilárd 9, Tókos Szabolcs, Gál László, Fodor Zoltán 1.

J. Á.

Zilah nehezen adta meg magát

Női KEK: elődöntős a Győri ETO

Bejutott a legjobb négy közé a Győr a női kézilabda KEK-ben, miután a negyeddöntő visszavágóján három góllal, 29–26 (17–12) arányban legyőzte a Zilahi Silcotubot, és így összesítésben egy találattal jobbnak bizonyult. Gólszerzők voltak: Mehlmann 6, Görbicz 6/2, Mörtel 5/1, Jókai 4, Vérten, Köbli, Lovász 2–2, Micskó, Dokic 1–1, illetve Farcãu 12/5, Motogna 5, Lazãr 3, Buceschi, Morari 2–2, Ileana 1.

A Győr rengeteg hibával játszott a találkozó elején, még büntető is kimaradt. A zilahi vendégek 6–4-re vezettek, de ekkor emberhátrányba kerültek, és egy csapásra megváltozott a kép: a hazaiak fordítottak, majd 10–6 lett az állás.

A második félidőben a románok előbb felzárkóztak 17–14-re, aztán a Győr megnyugtató előnyhöz jutott (20–15). Farcãu révén megint vészesen közel került a Silcotub (22–19), azonban az egész héten betegeskedő Mehlmann találataival, valamint Sirina védéseinek köszönhetően az ETO újra 4–5 góllal elhúzott. A záró tíz perc is rendkívül izgalmasan alakult. A keményen küzdő zilahi csapatnak az utolsó másodpercig maradt esélye a továbbjutásra. Ha Sirina Motogna lövését nem tolja a kapufára, akkor a Győr búcsúzott volna!

Az elődöntő sorsolását kedden délben rendezik Bécsben.

Ilyésék a négy között

A Challange-kupa elődöntőjébe jutott a Nagybányai Selmont női kézilabdacsapata, miután az idegenbeli négygólos vereség után többek között az udvarhelyi Ilyés Annamária három góljának köszönhetően otthon 23–17-re verte a francia Merignacot. Ugyanebben a sorozatban Kolozsvárnak nem sikerült a bravúr, a hazai négygólos vereség után idegenben 29–27-re kikaptak a lengyel Gdansktól. Az elődöntőbe jutott még a német Trier és a Dortmund is. Az EHF-kupában az Oltchim Rm. Vâlcea 31–23-ra kapott ki a Slagelsetől, a dánok 62–50-nel léptek tovább. Az EHF-kupában a Dunaferr ledolgozta 3 gólos volgográdi hátrányát, 23–18-as győzelme az elődöntőbe való jutást jelentette. Dijonban: Cercle– Székesfehérvár 27–25, Fehérvár 59–51-gyel jutott elődöntőbe.

McLaren: kettőből kettő

A finn Kimi Räikkönnen nyerte a sepangi Malajziai Nagydíjat, a McLaren pilótája pályafutása első futamgyőzelmét aratta. A második helyet Barrichello kaparintotta meg, a dobogó harmadik fokára pedig a pole pozícióból induló Fernando Alonso állhatott fel. Meglepetés, hogy Michael Schumacher ismét nem fért fel a dobogóra, ezúttal hatodik lett.

BL: döntőnek beillő negyeddöntők

Sorsoltak a svájci Nyonban, a labdarúgó Bajnokok Ligájának negyeddöntőjében Real Madrid–Manchester United, Juventus–Barcelona, Internazionale–Valencia és Ajax–Milan csúcsrangadók lesznek.

A sorsolás kisebb meglepetése, hogy se spanyol, se olasz háziderbi nem lesz, talán csak majd a döntőbe jutásért. A címvédő, csoportjából nagy nehézségek árán továbblépő Real Madrid az egyke angol Manchestert kapta. Utoljára, ugyancsak negyeddöntőben az 1999–2000-es sorozatban feszült egymásnak a két gigász, akkor a Real jött ki győztesen. Korábban a BEK 1956–57-es és 1967–68-as szezonjában meccseltek, megosztozva a továbbjutásokon és amúgy a későbbi végső győzelmen. A BL-szezonban még veretlen Barcelonának a jelenlegi legjobb olasz együttes, a Juventus jutott, ez sem lesz kisebb párbaj, az első meccset Torinóban játsszák. 1986-ban BEK-negyeddöntőztek, a katalánok örülhettek, míg ki nem kaptak Jenei Imre Steauájától.

A Milan a – papíron – leggyengébb holland Ajax ellen, az Inter a spanyol bajnok Valenciával szemben kell kivívja a továbbjutást és fordítva. A "mindig csak második" Cúper korábbi csapata a jelenlegivel találkozik, tavaly az UEFA-kupában az olaszok nyerték a párviadalt. A Milan ötször, az Ajax négyszer nyert BEK-et, 1995-ben Kluivert góljával verték a hollandok az olaszokat Bécsben. A találkozókat április 8–9-én, illetve 22–23-án játsszák.

Sorsoltak az UEFA-kupa elődöntőiben is. Április 10-én és 24-én Celtic Glasgow–Boavista Porto és Lazio– FC Porto találkozókat rendeznek a május 21-ei, sevillai fináléért.

Magyar labdarúgó NB I.

Szárnyal a Videoton

A 91. percben kapott góllal vesztett pontot a Ferencváros Zalaegerszegen a Borsodi Liga 21. fordulójában. A tavasszal százszázalékos Videoton ezúttal a Dunaferrt intézte el, míg a Varga Zoltán vezetésével csak vergődő Győr hazai pályán kínkeserves döntetlent játszott a Siófokkal, akárcsak az éllovas MTK a Sopronnal.

A 21. forduló eredményei: Videoton–Dunaferr 3–0 (2–0), gól: Korsós (5.), Terjék (39.), Pomper (70.); Győri ETO–Siófok 2–2 (0–1), gól: Szanyó (49., 76.), illetve Csordás (5.), Koller (61.); ZTE–FTC 1–1 (0–0), gól: Gyánó (91.), illetve Lipcsei (83.); Debrecen–Kispest-Honvéd 3–2 (2–0), gól: Ilie (18.), Bajzát (44.), Szekeres (56.), illetve Hamar (51.), Hercegfalvi (85.); Újpest–Békéscsaba 2–0 (1–0), gól: Tokody (35.), Rósa H. (62.); MTK–Sopron 0–0. A 22. forduló (április 4–5.) műsora: Kispest–Győr, Siófok–ZTE, Dunaferr–MTK, Békéscsaba–Debrecen, Sopron–Újpest, ZTE–Videoton.

Zernyest 17 eddigi meccséből harmadik győzelmét aratta felettünk

Budvár: vereség az utolsó helyezettől

Az őszi nagyszerű rajt után kevesek fejében fordult meg, hogy a tavaszi idény legelején szorult helyzetbe kerülhet a Budvár FC: városunk harmadosztályos együttese egyre lejjebb csúszik a rangsorban, s az idén mutatott játék, no meg az elkövetkező hetek párosítása alapján (Fogaras itthon, Négyfalu és az ASA idegenben, Dicső itthon) egyre távolibbnak tűnik az idény elején célul tűzött középmezőny elérése. Sőt most már azért kell szorítsunk, nehogy baj legyen a végén...

Zernyesti Torpedo–Budvár 2–0 (2–0)

Gólszerzők: Dãrvãreanu (1.), Râmbã (18.).

Vezették: Stãnescu Adrian (Bukarest)–Dãrnescu Valericã, Lungu Romeo (mindketten Buzãuból). Szöv. megf.: Craioveanu Florin (Bukarest).

Sárga lapok: Rus, illetve Harnagea, Csíki D., Csoma.

TORPEDO: Cernicã–Voicu, Zetcã, Rus, Sala, Dãrvãreanu, Petrus, Râmbã, Seciu, Bârsan, Drãgan.

BUDVÁR: Harnagea–Nagy, Sârbu (Tifán, a szünetben), Csíki D., Jeremiás, Demény, Szőcs, Albert, Csoma, Miklós (80. Bajkó), Csíki Sz. (50. Kandó).

Szokásához híven szombaton is idejekorán hátrányba került az udvarhelyi gárda: Dãrvãreanu kezelte le a labdát a tizenhatos sarkán, a rárontó Csíki Dénes elcsúszott a havas, jeges talajon, a zernyesti tolt még egyet a labdán, s jobbal kilőtte a hosszú sarkot: 1–0. Bő negyedórányi csúszkálás után Seciu beadását Râmbã pöckölte lábfejjel a hálóba, kétgólosra növelve az előnyt: 2–0. A vendégek félórányi labdázás után jelezték először, ők is a pályán vannak, igaz, ekkor rögtön hatalmas helyzetet dolgoztak ki: Albert passza után Nagy került ziccerbe, de a kapust találta telibe. Három perccel az első felvonás vége előtt ismét Albert volt az előkészítő, de az indításával egyedül kapura törő Miklóst beérte egy védő, s szögletre mentett.

Fordulás után egyre hangsúlyozottabbá vált az udvarhelyi uralom, sajna játékosaink mit sem tudtak kezdeni az alkalmi lehetőségekkel. Az 55. percben Albert és Szőcs centikkel maradtak le egy kitűnő beadásról, tíz perc múlva Demény átadása után Nagy bombázott a kapusba. Két perccel később Bârsan lódult – leshelyzetből – kapura, a kifutó Harnagea csúnyán elkaszálta, ám – akárcsak a múlt heti, Predeal elleni találkozón, most is megúszta egy sárga lappal. Az idő elteltével egyre inkább beletörődött a vereségbe az udvarhelyi csapat, a letargiát kihasználva a házigazdák a hosszabbítás perceiben majdnem növelték az előnyt, de Seciu centerezését Rus négy méterről az égbe lőtte. A forduló további eredményei: FC Predeal–Dicsőszentmártoni Chimica 0–2, Sepsiszentgyörgyi Olt FC–Földvári Energia 1–0, Szászrégeni Lendület–Nyárádtői Egyesülés 1–1, Fogarasi Nitramonia–Négyfalui Precizia 2–0, Brassói Romradiatoare–Marosvásárhelyi ASA 1–0, Marosvásárhelyi Gaz Metan–Viktóriavárosi Viromet 3–0, a Nagyszebeni AMSO állt.

A hétvégi forduló párosítása: Budvár–Fogaras, ASA–Négyfalu, Dicső– Zernyest, Szeben–Predeal, Nyárádtő– Gaz Metan, Földvár–Régen, Brassó– Szentgyörgy, Viktóriaváros áll.

Jakab Árpád

Drámai erdélyi rangadó

Drámai végjátékot hozott a másodosztály második csoportjának rangadója, melyen a listavezető Gyulafehérvár remek hajrával 0–3-ról fordított, és nyert Nagyvárad ellen.

A 17. forduló eredményei, I. csoport: Bukaresti Electromagnetica– Focsani 2–1, Poli Iasi–Plopeni 2–1, Ploiesti–Fieni 1–0, Medgidia–Fãlticeni 2–0, Nãvodari–Brãila 2–0, Suceava–Onesti 1–2, Alexandria–Bukaresti Inter Gaz 1–1, Buzãu–Pitesti 0–3. Az élen: Petrolul Ploiesti 36, 2. FC Onesti 30, 3. Poli Iasi 28, 4. Bucovina Suceava 27 ponttal. A II-csoport eredményei: Aranyosgyéres–Kolozsvári U 1–0, Craiova–Zalatna 1–0, Vajdahunyad–Szatmárnémeti 3–2, Tg. Jiu– Medgyes 0–1, Câmpulung Muscel–Nagybánya 2–0, Gyulafehérvár– Nagyvárad 4–3, Resica és a Kolozsvári CFR állt.

Román labdarúgó A-osztály

Veszélyben Arad és Temesvár

Temesváron nyert a kieső zónába került Poli ellen a listavezető Rapid, így növelte előnyét a Galacon pontokat hullató Nationallal szemben. Brassó két bukaresti döntetlen után otthon szenvedett vereséget, Craiova sorban a hatodik meccsén nem tudott gólt rúgni.

A 19. forduló eredményei: Temesvár–Rapid 1–3 (1–0), gól: Silvãsan (45.), illetve Godfroid (47.), Ilyés Róbert (78.), Bratu (81.); Brassó–Beszterce 0–1 (0–0), gól: Coroian (62.); Galac–National 2–1 (1–1), gól: Coman (1. – öngól), Oprea (60. – tizenegyesből), illetve Coman (21.); Sportul Studentesc–Arad 0–0, Konstanca–P. Neamt 4–2 (3–0), gól: Mihai (8.), Barbu (16.), Ianis Zicu (33.), Cristocea (88.), illetve Êerban (84.), Ionescu (85.); Astra Ploiesti–Bákó 2–0 (1–0), gól: Danciu (8.), Costescu (85.), U Craiova–FC Arges 0–0, a Dinamo– Steaua találkozót lapzártánk után játszták.

A következő forduló (április 5–6.) műsora: P. Neamt–Bákó, Steaua–Astra, Arges–Dinamo, Rapid–Craiova, Beszterce–Temesvár, National–Brassó, Arad–Galac, Konstanca–Sportul.

Infopress Kupa tekeverseny

Máricius 30.–április 4. között hetedik alkalommal rendezik meg az Infopress Kupával díjazott tekeversenyt. Az egyéni és csapatküzdelmekre ma este 18 órától vagy a verseny napján reggel 9 óráig lehet beíratkozni; a városi tekepályán ma este hattól megbeszélést tartanak az érdeklődőknek. A verseny időpontjai: március 30., 9-től, április 2., 16.30-tól és április 4., ugyancsak 16.30-tól.

Élen a Tomi Cro...

Az Sz-MADISZ városi asztalitenisz-bajnokság 14. fordulójában: Sóhát–Itthon, fiatalon 4–1, Pro Lemax–Matplast 5–0, Tomi Cro–Telefónia 5–0, Bohém–Wobler 3–2, Panel– Viaduct 4–1. A rangsorban: 1. Tomi Cro 27, 2–3. Bohém, Wobler 23–23, 4. Viaduct 22, 5. Panel 21.

... és az Erdészet

A B-csoport 26. fordulójában: Erdészet–Amigo&Intercost 3–2, Foros–K&K 4–1, Ramocsa–Lemarcom II. 4–1, Lemarcom I.–Ingyom-bingyom elhalasztva, Jó-jó–Ikos Conf 3–2, Sz-MADISZ II.–G.pub 5–0, Sz-MADISZ I.–1XÜ 4–1. Az élen: 1. Erdészet 49, 2. Foros 46, 3. Lemarcom I. 44, 4. Ikos Conf 44, 5. Lemarcom II. 43.

B. J

Copyright © Udvarhelyi Híradó - 2003