XIII. évfolyam 157. szám

2002. december 11., szerda

Elsősorban

Udvarhely a NATO-ban

Mindent elhiszek a polgármesterünkről, de azt azért feltételezni sem merem, hogy a Ford Mondeóval elutazott volna a prágai NATO-csúcsértekezletre, és a lakosság tudta nélkül engedélyt adott volna arra, hogy a város légterében repülők cirkáljanak napi rendszerességgel.

Engem amúgy nem zavar, mert három hónapot dolgoztam a frankfurti reptértől négy kilométerre, ahol hárompercenként szállt fel és le egy-egy repülőgép. Mostanában naponta többször is átsuhannak a város felett, alacsonyan és nagy sebességgel, ha ez 1990-ben történik, esetleg fel sem tűnik, azonnal a segélyszállítmányra gondolva, de ez most már nem az. A márkáját nem tudom leolvasni, mert amíg előveszem a szemüvegem, már el is tűnik. Lehet, hogy MIG–29-es, amiből már nagyon sok lezuhant, és én ettől félek. És még bombát is ejtett le Bákó mellett, nem petárdát, hanem bombát, és a tévé csak úgy megemlítette, mintha a bomba a pilóta hasa alatt lett volna elhelyezve. A kerekerdői alakulattól nem félek, szép csendben álldogálnak a bezsírozott tankok, most már a lövészetkor sem félek annyira. Régebben, ha kirándulni akartam a Kerekerdőre, mindig Árvátfalva felől mentem, ami tíz kilométerre növelte eme út hosszát. Szót fogadtam Jakab Katikának, amikor az esti híradóban azt mondta be, hogy holnap lőnek.

Itt lakom a Tábor-negyedben, de még soha egy lövést sem hallottam. Az ősszel megkértem egy őrségben álló katonát, hogy unalmában lőjön le nekem egypár őzlábgombát. Húsz perc alatt huszonöt gombát is lelőhetne a talpáról, és csak az üres hüvelyeket kellene összeszedni az esti töltényelszámolás végett. De ez egy békés alakulat, még a légynek sem árt. Most már csak egy olyan esti híradóra várok, amelyben azt jelentik be, hogy holnap a kerekerdői lőtéren éleslövészet lesz, kérjük az arra járókat, kerüljék a területet, kivéve a nyugdíjasokat, mert úgyis többen vannak a kelleténél. A repülőktől most már nem félek, legrosszabb esetben ernyőt viszek magammal, mert soha nem lehet tudni, mi esik le fentről.

Bokor Ferenc

Erőss Zsolt Udvarhelyen

Ma városunk vendége lesz a világ legmagasabb hegycsúcsának, a Mount Everestnek a megmászója, a magyar magasságrekorder Erőss Zsolt.

A könyvtár pincehelyiségében délután 5 órától film- és diavetítésre, valamint könyvbemutatóra kerül sor. Erőss Zsolt Csíkszeredában született, iskoláit Gyergyószentmiklóson végezte, a hegymászást a Gyilkos-tónál kezdte. Nemrég jelent meg Földes András tollából Erőss Zsolt, a Mount Everest első magyar megmászójának története című könyve. Zsolt szenvedélyes fotós, az expedíciók alkalmával készített fotókat album formájában ki is adták A Békás-szorostól a Mount Everestig címmel.

M. L. F.

A rendőrség védi az egyházak bevételeit

A rendőrség ellenőrzi az utcai árusokat, hogy betartják-e a 2002/103-as törvényt, mely értelmében a vallási felekezetek kizárólagos joggal rendelkeznek a vallási kegytárgyak gyártására és forgalmazására.

Ide tartoznak a különböző tárgyak mellett a teológiai és egyházi témájú könyvek, valamint a vallásos tartalmú kalendáriumok, falinaptárak is. Az utóbbi időben nagyon elterjedtek a hamisított naptárak. A rendőrök százezertől ötszázezer lejig terjedő büntetésekkel sújtják a hamisítványok árusítóit.

Egymilliárd dollárt hoztak be

A vendégmunkások idén ennyit hoztak be az országba, közölte a Román Nemzeti Bank.

A vendégmunkások tevékenységével kapcsolatban ez csak hozzávetőleges érték, ugyanis a bank információi csupán a postai és banki küldemények mennyiségére, illetve a valutaváltó ügynökségek beváltási adataira támaszkodnak. A reális összeg ennek a kétszerese is lehet, hangzik a Román Nemzeti Bank értékelése. A legnagyobb román vendégmunkás-kontingens Izraelben dolgozik, számuk 300.000 fő.

Öngyilkosok megyéje a miénk

Romániában az öngyilkossági kísérleteket tekintve éppen fordított az arány, vagyis elszántabbak – akár a halálra is – a magyarok. Hargita megye a magyar öngyilkosságok legkirívóbb példája.

Idén november elejéig 120 ember dobta el az életét: 109-en akasztásos öngyilkosságot követtek el, 11 pedig más halált választott. Ezzel Romániában az első három megye közé kerültünk a szomorú ranglistán. Az öngyilkosok jelentős része (104) férfi. Korcsoportok szerint húszéves korig 7, húsz és negyven év között 34, negyven és hatvan között 47, illetve hatvanon felül 32 esetben végződtek halállal az öngyilkossági kísérletek. Az okok társadalmi, lélektani és biológiai, de nem örökletes tényezőkkel magyarázhatók. A depresszió legfőbb kiváltója Hargita megyében az alkoholizmus – állapítják meg a szakemberek.

S. D.

Külügyminisztereink találkozója Bukarestben

Mircea Geoanã román és Kovács László magyar külügyminiszter a státustörvényt módosító törvénytervezet végleges változatáról tárgyal ma Bukarestben.

Geoanã keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a magyar diplomácia vezetője kedd este érkezik Romániába, szűk körű vacsorán vesz részt, majd szerdán sor kerül a két tárgyalódelegáció találkozójára.

A román külügyminiszter elmondta, Románia egy sor javaslatot és észrevételt fogalmazott meg a módosító tervezettel kapcsolatban, amelyek a magyar Országgyűlés elé kerülnek, és reméli, hogy ennek kapcsán sikerül konszenzust kialakítani a magyar féllel. "Korábban kifejtett álláspontunkat az európai fórumok is ismerik. Most baráti konzultációkra, megbeszélésekre kerül sor magyar kollégáinkkal, akár az érzékenyebb kérdésekről is", fogalmazott Mircea Geoanã. Hozzáfűzte: nem szigorúan kétoldalú kérdésről van szó, hiszen szóba kerülnek az európai szervezetek ajánlásai is.

A román külügyminiszter azt is elmondta, hogy a magyar kormány nyitott a Gozsdu Alapítvány kérdésére is, a két ország közös stratégiát próbál keresni az alapítvány újraindítására, ami "a románok és a magyarok számára is fontos kérdés".

Mediafax

Nem mindegy, hogy miként szól a sziréna

A Polgármesteri Hivatal Polgárvédelmi Felügyelősége a Style Kft. szakembereivel közösen a hét elején ellenőrizték a város polgárvédelmi szirénáit. Az ellenőrzés időszakos és kötelező. 18 szirénát indítottak be sikeresen. Ezenkívül pedig kipróbáltak négy, távirányítással is üzemelő, korszerűbb készüléket.

Bencze Gábor polgárvédelmi felügyelő közölte, hogy a 18, helyből indítható sziréna nem a leghatékonyabb, mert időkiesést jelent míg a szakemberek elmennek a készülékig és ott beindítják. A négy távirányítással működő berendezés pedig csak körülbelül 60%-ban fedi le a várost, a teljes térségben nem hallható. A felügyelő szerint a legnagyobb gond, hogy az érdeklődés hiánya miatt nemcsak a lakosság, hanem az érintettek többsége sem tudja, hogy egy esetleges igazi riasztás pillanataiban mit kellene tenni. Hivatalosan a legvalószínűbb, ha a légiriadó esetében szólalnak meg a készülékek. Minden esetben a sziréna megszólalásának időtartama két perc. Légiriadó esetén a hang négy másodpercenként megszakad, tehát négy másodperc búgás után négy másodperc szünet következik. Más katasztrófák vagy balesetek bekövetkeztekor egyéb jelzést kell megszólaltatni, így a lakosság a különböző hangzásokból elméletileg kellene tudja, hogy milyen problémáról van szó. De ez sajnos nem így van. Ezért, minden valódi helyezetben, amikor megszólal a sziréna, mindenképp egyértelmű bejelentésre, pontosításra is szükség van rádióban, tévében, a hangosbemondókon keresztül.

A NATO vonatkozó rendelkezése úgy szól, hogy a hangjelzéses riadóztatás csak egy figyelmeztetés, amely felkelti a lakosok érdeklődését az iránt, hogy éppen mi történt, mire kell figyelniük.

mlf

Hóágyúkat akarnak Homoródfürdőre

A költségvetés kiigazításáról, szociálisan hátrányos helyzetű személyek alkalmazásáról, egy terület bérbe- adásáról, településgazdálkodásról tárgyaltak többek között Kápolnásfalu önkormányzatának november 30-i ülésén – tájékoztatott Benedek István polgármester.

A község költségvetését összesen 65 millió lejjel igazították ki. A 2001/416-os törvény értelmében szociális támogatásra 14,3 millió lejt, a fogyatékosok gondozóinak fizetésére 7,4 millió lejt juttattak. A maradékot kipótolva cserepet akarnak vásárolni a kultúrotthon épületére, ahol építettek egy konyhát, de a vendégfogadásra szánt manzárdot még el kell készíteni. Közvilágításra most nem fordítottak pénzt, mert korábban úgy gazdálkodtak, hogy a meglévő elég lesz.

A rendőrség kiértékelője volt egy másik napirendi pont. A lakosság nagyjából meg van elégedve a karhatalom tevékenységével, de panaszkodik a romákra.

Egy homoródfürdői terület hosszú távú használatba adásáról született elvi megegyezés a Lobogó Panzió tulajdonosával, aki sípályát szeretne üzemeltetni, hóágyúkat akar hozatni, 28.000 eurót fektetve be.

Dávid László

Jöhet a magyar nemzeti kártya

A Magyarok Világszövetségének Amerikai Országos Tanácsa a clevelandi Magyar Társaság Kongresszusán önálló szekcióban tartotta meg tanácskozását. A tanácskozáson javaslat született arra, hogy a Magyarok Világszövetsége – mint az összmagyarság pártoktól és kormányoktól független szervezete – hozza létre a magyar nemzeti kártyát, amelyet minden magyar ember megkaphatna, bárhol éljen a világon.

A magyar nemzeti kártya itt kimondott kibocsátását az egybegyűltek az amerikai magyarság újrakezdésének, az egész magyar nemzet megújulási kísérlete részének tekintik.

Elutasították az indítványt

A Képviselőház kedden elutasította a Nagy-Románia Párt (NRP) által Verespatak címmel benyújtott egyszerű indítványt. Dan Ioan Popescu iparügyi miniszter elutasította az NRP vélekedését, miszerint a verespataki arany- és ezüsttartalék értéke meghaladja a tízmilliárd dollárt.

Az indítvány ellen szavazott az RMDSZ is. Antal István képviselő kijelentette, hogy a verespataki projekttel kapcsolatban hagyni kell az illetékes intézményeket, teljesítsék törvényes kötelességüket. A honatya elmondta, a tervezett beruházás értéke négyszázmillió dollár, a projekt leállítása pedig károsan hathat a romániai üzleti környezetre és ronthatja az ország külföldi megítélését.

Mediafax

A területadó kiszámításáról

A magánszemélyek kötelesek területadót fizetni a tulajdonukban lévő kül- és belterületre is. Földtulajdonosnak az tekinthető, aki az 1991/18-as földtörvény, a 2000/1-es törvény és a 2001/102-es sürgősségi kormányrendelet alapján visszakapta mezőgazdasági vagy erdős terület tulajdonjogát.

Ezt a helyi földosztó bizottság által kibocsátott iratokkal lehet igazolni, amelyek a következők: átadási jegyzőkönyv, birtoklási jogot igazoló irat, tulajdonjogot igazoló irat. Azok, akik a telekkönyvi hivatalnál be vannak jegyezve, a kikért telekkönyvi másolattal igazolják a tulajdonjogot. Ha az épület- és területadó módosulásához vezető változások következtek be (adásvétel, öröklés, bontás, építkezés stb.), az adónyilatkozatokat 30 napos határidőn belül be kell nyújtani.

Az épület- és területadó az adófizető által negyedévenként négy egyenlő részletben fizetendő a következőképpen: március 15., június 15., szeptember 15., november 15. A fenti rendelet végrehajtása az alkalmazási mód Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lehetséges, mivel ez tartalmazza a szükséges űrlapok pontos leírását – tájékoztatott Kibédi Gyöngyvér és Czika Edit, a Polgármesteri Hivatal Adó- és illetékügyi osztályának munkatársa.

Rendelkezhet a kormány

A Demokrata Párt (DP), a Nagy-Románia Párt (NRP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) tiltakozása ellenére a Képviselőház kedden elfogadta azt a törvényt, amely felhatalmazza a kormányt, hogy a parlamenti szünidő idején rendeleteket bocsásson ki. A törvénytervezetet a kormány által javasolt formában fogadták el 182 igennel, 86 nemmel (PD, NRP, NLP) és egy tartózkodással.

A jogszabály értelmében a kormány rendeleteket bocsáthat ki a parlamenti vakáció idején olyan területeken, amelyek nem a kétharmados törvények hatáskörébe tartoznak. A rendeleteket a parlament 2003-as első ülésszakának kezdetéig be kell nyújtani a Szenátusban és a Képviselőházban. A törvénytervezetet a felsőház is elfogadta.

Szennyezési kvótacsere

Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei hétfőn Brüsszelben megállapodtak a széndioxid-szennyezési normák cseréjéről. Erre minden uniós vállalatnak lehetősége lesz 2005-től, majd a tervek szerint 2008-tól kötelezővé válik a rendszer. A szennyezési kvóták cseréje azt jelenti, hogy a szennyezési normáktól elmaradók beszámíthatnak maguknak a kvótánál jobban szennyezők kibocsátásából bizonyos mennyiséget, de az ügylet adásvétel tárgya. Egyelőre a miniszterek nem rögzítették a széndioxiddal kapcsolatos jövőbeni normaértéket.

Bagdad vádolja Washingtont

Irak az ENSZ történetében példa nélkül álló zsarolással vádolta az Egyesült Államokat, miután Washington vasárnap megszerezte az iraki fegyverkezési programokról szóló dossziét az ENSZ New York-i központjában. "Az Egyesült Államok fittyet hányt a világszervezet chartájának, valamint a Biztonsági Tanács tíz nem állandó tagja elidegeníthetetlen jogainak" – hangsúlyozza az iraki külügyminisztériumnak az AFP-hez eljuttatott közleménye. Bagdad szerint az Egyesült Államok kényszerítette a BT soros elnökét, hogy adjon át a washingtoni kormánynak egy példányt az iraki dossziéból, ellentétben a BT-tagok döntésével, amelynek értelmében a dossziét az ENSZ fegyverzetellenőrző bizottságának és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek kell átadni értékelésre.

Mediafax, MTI

Eltájolt megemlékezés

Hogy kerül a csizma az asztalra?

A Varga Katalin utcai református templomban ötödik alkalommal rendezett Csereháti Nap alkalomhoz illően kezdődött. Igaz és tartalmas prédikációt tartott Hegyi Sándor tiszteletes úr a szétszórattatásról, a harcok után magmaradtak, a maradék vállalásáról. "Elmondhatom, hogy itt a maradék vagyunk, öt év után, de vállalnunk kell a maradék küldetését" – mondta a tiszteletes a viszonylag kevés létszámban összegyűlt megemlékezőkre utalva. Illő volt a műsor, és Szakáts István Péter megállapítása, hogy "az zsidó, akinek fáj Auschwitz, az a magyar, akinek fáj Trianon, és az udvarhelyi, akinek fáj a Cserehát, melyet erőszakkal, államhatalmi fondorlattal-segédlettel adtak át a görög katolikus Szeplőtelen Szív Kongregációnak".

Aztán a csereháti megemlékezők többek közt Szász Jenő polgármester, Kincses Előd ismert ügyvéd társaságában megfogalmaztak és írtak egy felszólítást, hogy Ladányi László és Borbáth István mondjon le. Rázom a fejem és bámulok: hogy kerül a csizma az asztalra? Nem tévesztettek el valamit a Cserehát elvesztésének évfordulójára emlékező urak? Nem máshová – például a román kormánynak – kellett volna címezni egy petíciót, felhívást, hogy vissza szeretnénk kapni a Cserehátot? Vagy a csereháti megemlékezést is már csak azért szervezik meg néhányan, hogy támadást intézhessenek az RMDSZ ellen? Úgy látszik, nem is olyan fontos a csereháti kérdés, csupán ürügy. Kérem, hogy csak az vegye magára ezt a kijelentést, akinek "inge". Szász Jenő polgármester pénteken kürtölte világgá, hogy Szent Miklós napjától vízkeresztig részéről szünetel a nyilatkozatháború Székelyudvarhelyen, majd javasolta, hogy az ünnepek alatt a szemben álló táborok tartsanak tűzszünetet. Hát itt van a javaslat eredménye: kinek a tábora támad? Ennyit a polgármester ígéreteiről, szavahihetőségéről, irányítóképességéről. Vezetése alatt két táborra szakadt egy város. Elnöklete alatt csődbe, felszámolás alá jutott egy egyesület, az UPE. Polgármestersége alatt két részre oszlott, majd megcsonkult a városi tanács. A Reform Tömörülés alelnökeként, csapatával azt is megosztani látszik, bár nem hiszem, hogy ezt az RT vezetősége annyiba hagyná. A hivatalkörnyéki perekről nem is beszélek, sem a leváltásával egyetértő több mint nyolcezer aláírásról...

Ezek után mások leváltását követelni... A vak is látja, hogy figyelemelterelő hadművelet, s erre a csereháti ügyet ismét fel lehet használni, mert már a legújabb nyilatkozata szerint csak akkor szerezhető vissza, ha Erdélynek külön miniparlamentje lesz svájci vagy dél-tiroli módra. Szép álom, csak hamis, mert tájékozatlan a polgármester úr. Ha létre is jönne úgy húsz év múlva az a bizonyos erdélyi parlament, abban ugyanúgy lennének románok is, hiszen négyszer annyian vannak jelenleg is, mint mi. A polgármesterséget gyakorolni kell, mesével nem lehet éveken át altatni se éltetni egy várost. A csereháti fájó pontot nem szabad egymás támadására használni, mert még a végén nem vesszük észre, amikor esetleg az épületet átadják a városnak.

Bágyi Bencze Jakab

Öt év alatt sem oldódott meg a csereháti ügy

Szombatfalván hazaárulónak nevezték a magyar kormányfőt

– A csereháti iskola kérdése csak akkor fog megoldódni véglegesen, amikor az egész Székelyföld ügye rendeződött, amikor e területnek regionális parlamentje, kormánya lesz, svájci és dél-tiroli minta szerint – mondta egyebek között Szász Jenő polgármester az épület erőszakos elfoglalásának ötödik évfordulóján tartott istentisztelet utáni megemlékezésen.

A szombatfalvi református egyházközség lelkésze, Hegyi Sándor minden év decemberében megszervezi az úgynevezett Csereháti Napot, amikor arra emlékeztetik a részvevőket, hogy 1997. december 9-én hatalmi erőfitogtatással, csendőrök és páncélkocsik segítségével a Csereháton félkész állapotban lévő épületet elfoglalták a görög katolikus apácák. Bár sok címre küldtek meghívót a szervezők, kevesen vettek részt a megemlékezésen, mintegy ötven-hatvan személy, beleszámítva a más helységből érkezett vendégeket is. A rövid istentisztelet, szavalatok és a Székely Dalegylet műsora után került sor a hozzászólásokra.

– Az az igazi zsidó, akinek fáj Auschwitz, az az igazi magyar, akinek fáj Trianon, az az igazi uvdarhelyi, akinek fáj a Cserehát – mondta Szakáts István Péter tanár, író, aki egyik novelláját olvasta fel. Kincses Előd ügyvéd a csereháti pereskedésekről számolt be, amelyek még nem értek véget. Hegyi Sándor kemény szavakkal bírálta az RMDSZ-t, mert "koalíciós párt lett" és a parlamenti képviselőket is, mert szerinte semmit sem tesznek, hogy a helyi közösség szempontjából kedvezően rendeződjön a csereháti iskola ügye, ahová most szép csendben az ország messzi tájairól gyermekeket telepítenek. Bírálta a sajtót s mindazon magyar tisztségviselőket, akik szerinte most a baloldal, régebb pedig a kommunizmus hívei voltak. Szász Jenő polgármester egyebek között elmondta: nem szűnt meg az esélye annak, hogy a helyi önkormányzat visszavásárolja az épületet, ha az új magyar kormány tiszteletben tartaná az Orbán-kormány ígéretét. Ez ügyben a közelmúltban levelet írt mind a négy parlamenti párt vezetőinek, Medgyessy Péter kormányfőnek és Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is. "Árulók a határon innen és túl is vannak, s politikai cinizmus az, ahogyan a magyar miniszterelnök az RMDSZ-es csúcsvezetőséggel együtt ünnepelte december elsejét a román miniszterelnökkel" – mondta Szász Jenő, aki azt hangsúlyozta, hogy a csereháti ügy végleges rendezése csak a Székelyföld területi autonómiájának, mai szóhasználatban eurórégióként való elismerése által oldódhat meg véglegesen.

Kedei Mózes unitárius esperes a korábban elhangzott vers tartalmára utalva mondta, hogy "sajnos rég térdel a magyar, elérkezett az ideje, hogy felkeljen és járjon". A baróti Márton György hazaárulónak nevezte Medgyessy Pétert, "akit olyan RMDSZ-esek vesznek körül, akik Elena Ceausescu vízhordói voltak". A részvevők többsége a rendezvény végén aláírta a Hegyi Sándor által felolvasott felhívást, amelyben tisztségükből való lemondásra szólították fel Borbáth István és Ladányi László helyi tanácsosokat.

Fülöp D. Dénes

Csendzavarásért akár börtönbüntetés is járhat

Van, aki nem tudja, hogy akár börtönbüntetés is járhat annak a személynek, aki este 10 óra után zavarja a városlakók csendjét, nyugalmát közterületen, lakónegyedekben. A kormány módosította az 1991-es, csendzavarásra vonatkozó törvény előírásait.

Ha este 10 és reggel 8 óra között valaki az említett helyeken obszcén gesztusokat, tetteket követ el, káromkodik, trágárul beszél, hangosan, közbontrányt kiváltva sérteget más személyeket, tettlegesen bántalmaz embereket, vagy tulajdonukat rongálja, netán csak fenyegetőzik hasonló tettek elkövetésével, 700.000 lejtől 40 millió lejig terjedő bírsággal sújtható, vagy ha a bíróság az esetet súlyosnak ítéli, akár 15 naptól 3 évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhat.

Hasonló büntetést kaphat az a személy is, aki jog nélkül szórakozóhelyeken, bárokban, köztéren, vagy tömb- és magánházakban különböző zajkeltő berendezésekkel: például fúróval, kazettofonnal, hangszerrel illetéktelenül zavarja a csendet. Szintén büntetendő a személyekkel vagy tárgyakkal szembeni agresszív fellépés is. Aki ilyen esetben gyúlékony vagy egyéb káros anyagokat tartalmazó eszközöket használ, akár húszmilliós bünetetésre is számíthat. Aki alaptalanul, kedvtelésből riadóztatja a rendfenntartó közeget, szintén ekkora pénzbírság róható ki. Tilos közterületen, utcán, parkokban, stadionokban, előadótermekben a nyilvános alkoholfogyasztás. Az új, csendzavarásról rendelkező törvény szerint akár százmillió lejes büntetés is kiróható a nem megfelelően viselkedő személyre. A kihágást a polgármester, annak felhatalmazottjai, a csendőrök vagy rendőrök állapíthatják meg, minden esetben viszont a kihágást elkövető mellett lennie kell egy sértett félnek is.

mlf

Egyházi segítséggel öregotthon is létesülhet

A november 29-i rendes havi ülésén a derzsi tanács hetvenmillió lejjel igazította ki költségvetését.

Ebből az összegből húszmillió lejt az iskolának utalnak át. A többit az alkalmazottak fizetésére, az iskola és az óvoda javítására költik. Szóba került, hogy a gyulafehérvári Sapard-ügynökség elfogadta a község csatornázására vonatkozó előtanulmányt. A tanács megkapta a derzsi unitárius egyház kebli tanácsának átiratát, mely szerint a tervezetet eljuttatják a püspökségre, ahol meghozzák a végleges döntést – tájékoztatott Pál Ernő polgármester.

Fekete B. Zoltán

Stoppoljon a lakosság

Hargitafürdő lakóinak nem áll rendelkezésére közszállítási eszköz, amivel hétköznap Csíkszeredába utazhatnának, mivel a községgazdálkodási vállalat úgy döntött, hogy a két település közti buszjárat ezentúl csak hét végén közlekedik.

Antal András, a községgazdálkodási vállalat igazgatója kedden elmondta, a döntés oka az, hogy az utóbbi hónapban csupán hét személy vásárolt bérletet, az üdülőtelep többi lakója alkalmi járatokkal, személygépkocsival közlekedett. A hargitafürdőiek elégedetlenek a vállalat döntésével, arra hivatkozva, hogy a településen nincs gyógyszertár, és friss élelmiszert is csak Csíkszeredában vásárolhatnak.

A Csíkszeredától 22 kilométerre fekvő Hargitafürdőn 113 személy él.

S. D.

Válaszol a Kishomoród Közbirtokosság elnöke

Az Udvarhelyi Híradó 2002. december 3-i számában megjelent, Oklánd önkormányzatának november 29-i ülésén elhangzottakhoz a következőket szeretném hozzáfűzni:

Az oklándi közbirtokosság mindent megtett és megtesz, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a lakosság tűzifaellátása. Hogy ezen a téren hiányosságok mutatkoznak, annak más okai vannak. Elsősorban külön kellett volna választani az erdős területek adminisztrálásának problémáját a tulajdonlevelek kibocsátásától. Ugyanis a közbirtokosságok vezetőségének tudomására hozták, hogy amíg nincs adminisztrációs szerződés megkötve az állami erdészeti hivatalokkal, addig nem bocsátanak ki birtokleveleket.

A 2001. július 6-án Oklándon tartott megyeközi megbeszélésen Cseke Miklós oklándi polgármester megígérte, hogy a következő héten leteszi azokat a kéréseket a megyei hivatalhoz, melyek a jóváhagyott erdős legelőtestekre vonatkoznak. Megígérték, hogy egy héten belül a közbirtokosság megkaphatja a birtoklevelet külön a legelőre. A birtoklevél 47.950-es számmal 2002. június 14-én lett kiállítva a 291,94 hektár legelőterületre. A birtoklevél létezéséről a közbirtokosság 2002. július 24-én vett tudomást, és 2002. július 24-én kifizette a 8.042.947 lej illetéket (nyugtaszám 0571670/2002. július 24.), és át lehetett venni.

Az oklándi Kishomoród Közbirtokosság tulajdonában maradt 530,67 ha erdővel kapcsolatban: szerződést kötöttünk az Olaszteleki Erdészeti Hivatallal 2002. április 19-én, a Homoródi Erdészeti Hivatallal 2002. augusztus 16-án, mert az új rendelkezések nyomán kialakult területviták miatt elhúzódtak a szerződéskötések. A szerződések megvannak, de hol vannak a birtoklevelek? Többek között ez is a földosztó bizottság feladata lenne, a polgármester vezetésével. Vagy az a fontosabb, hogy szabálytalan, sőt törvénytelen falugyűlésen "csináljuk meg" a prefektus által kiadott normát a birtoklevél-kiadásból?! Amikor a 118 földtulajdonosból 30 van jelen, jegyzőkönyvvezetés nincs, idős embereknek bemagyaráznak ezt-azt, mások helyett sorszámot húznak, nem ismertetik az emberekkel a valódi földtörvényt.

Az oklándi Kishomoród Közbirtokosság 2002. augusztus 16-án, tehát az adminisztrációs szerződés aláírása napján letette a kérést fakitermelés jóváhagyására, mely az 1435/16. 08. 2002-es iktatószámmal lett ellátva a Homoródi Erdészeti Hivatalnál. 292 köbméter fát kértünk, ismerve a hektár/köbméter rendelkezést, ugyanis 2001 őszén 500 m3-t kértünk, és csak 300 m3 lett jóváhagyva.

Az adminisztrációs szerződések alapján a jelenlegi erdészeti üzemtervek vannak érvényben, és 2002-re gyérítés van beütemezve. Amíg az 1050 m3 hivatalosan bejegyzett és kitermelésre engedélyezett mennyiségből még körülbelül 700 m3 nem lelt gazdára, addig az erdészeti hivatal nem hajt végre újabb bélyegzést.

Sajnos a közbirtokosságnak nincs lehetősége, hogy a lakosságot díjmentesen kiszolgálja és házhoz szállítsa a fát.

Az oklándi önkormányzat nem a tűzifaellátáson kellene gondolkozzon, mert az a közbirtokossági vezetőség és az erdészeti hivatal dolga, hanem azon, hogy az idős emberek, vagy az egész község lakossága legközelebb Homoródszentmártonba vagy Székelyudvarhelyre kell elmenjen egy doboz gyógyszerért. Nem is beszélve az orvosi ellátásról, ugyanis helyben nincs orvos, más községekben rendelő családorvosokhoz kell fordulni.

Szolga Gábor, a Kishomoród Közbirtokosság elnöke

Számítógépet az iskolákba

Ecaterina Andronescu tanügyminiszter szerint legkésőbb 2004-ig Románia minden egyes gimnáziumában létrehoznának egy számítógépes műhelyt. Országos viszonylatban a tárca 1200 líceumból mindössze százhúszat szerelt fel számítógépekkel, és eddig a program kivitelezésére kétszázmilliárd lejt adtak ki. A program folytatására további hatvanmillió dollárra van szükség. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy száz diákra 2,7 számítógép jut Romániában (ez a líceumokra vonatkozik). Az általános iskolákban sokkal rosszabb a helyzet: száz diákra mindössze egy számítógép jut.

S. D.

Önkormányzati képzés Parajdon

A székelyudvarhelyi SZ–MADISZ, az Udvarhelyszéki Egyesület és az Emberért, a holnapunkért Alapítvány szervezésében a hét végén Parajdon tartották az Udvarhelyszék jövőjéért elnevezésű önkormányzati kollokvium ötödik képzési modulját. Benedek Árpád Csaba programfelelős közölte, hogy a mostani képzésen Siménfalva, Csekefalva, Bögöz, Kányád, Parajd, Sófalva, Farkaslaka, Korond és Székelyudvarhely szakemberei tanácskoztak. Szervezetépítésről, kistérségi lehetőségekről, magyarországi kampánytapasztalatokról és támogatási rendszerekről folytak előadások.

M. L. F.

Szekérnek ütközött

Szabályosan közlekedő szekérnek ütközött Farkaslakán a 33 éves korondi T. J., mert túlzott sebességgel vezette Dacia–1307-es autóját. A balesetben súlyosan megsebesült a szekeres, és mintegy ötmillió lejes kár keletkezett – tájékoztatott Mircea Nicolae Costrut megyei rendőrbiztos.

D. L.

Oklevélosztás és tűzijáték

Szokásos óévi búcsúztatóját december 21-én tartja a Polgármesteri Hivatal, amikor díszokleveleket is osztanak az arra érdemeseknek, közölte pénteki sajtótájékoztatóján Szász Jenő polgármester, aki azt is elmondta, hogy bízik e hagyomány erősödésében, mert szerinte ez a rendezvény Székelyudvarhely közéletének egyik legfontosabb eseményévé nőtte ki magát, amely életképes marad, függetlenül a polgármester személyétől. Azt is megtudhattuk, hogy a Duna Televízió kb. 25 perces élő közvetítéssel jelentkezik városunkból szilveszter éjszakáján. A polgármester megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy legyen tűzijáték a főtéren.

F. D. D.

Bálint Imre nem a műanyagra fogad

Dicsérjük a jó bőröket!

Évekkel ezelőtt találkoztam vele először, a táskámon elromlott a cipzár. Készséggel vállalta, rögtön nekilátott, és pár perc múlva elégedetten hagytam el a helyiséget. De ki is ez a táskajavító, aki többnyire azonnal és kifogástalan munkát végez? Bálint Imre a neve. Oroszhegyen született, ott végezte el a nyolc osztályt, aztán Udvarhelyen a Cipészek Kisipari Szövetkezetnél tanult. A bőrdíszműves mesterséget Craiován sajátította el.

Beszélgetésünk közben bekopogott egy néni, javítanivalót hozott. Bálint Imre megnyugtatta: megoldja, nem gond. Aztán folytatódott a beszélgetés.

– A Cipészek Kisipari Szövetkezetben dolgoztam 1975-től 1990-ig mint bőrdíszműves, szekciófelelős voltam egy apró díszműegységben. Mostani munkahelyem a Győzelem utca 13. szám alatt van, a felső postával szemben, könnyű megtalálni. Munkája java része a táskajavítás, de kész holmit is lehet találni nála. Férfimappákat, kézi mappákat, pénztárcákat, karóraszíjakat, nadrágöveket, kutyanyakörveket. Természetesen valódi bőrből.

– Manapság mindenfelé rengeteg kínai táskát lehet kapni, de azok műanyagból készültek, és elég gyenge minőségűek. Az árukból én csak az anyagot tudnám megvenni, azonban a valódi bőrből készült termékek élettartama háromszorosa a műanyagból valóknak. A bőr mindig bőr marad, sokkal tartósabb, mint a műanyag, és nem csapja be a vásárlót.

– Milyen bőröket használ?

– A táska borjúbőrből, a kutyanyakörvek tehénbőrből, lóbőrből készülnek. Persze használunk csikóbőrt is. Ugye, ismerős Csokonai verse, a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz?

– Milyen panaszokkal, gondokkal keresik fel az emberek?

– Többnyire elromlott táskákkal jönnek, a cipzárakkal van sok baj. Ezek vásznas része nagyon gyenge, általában ki kell cserélni, de ha más, új lakatot teszünk rá, azzal is meg lehet hosszabbítani az élettartamát.

– Mit tehetünk, hogy jobban működjön a cipzár?

– Hogy könnyebben csússzék a lakat, én gépolajjal szoktam vékonyan bekenni, ez roppant sokat segít. Házilag szappannal is szokás bedörzsölni, ez is egy jó módszer.

– Most, télen milyen tanácsokkal szolgálna a táskák használatához?

– Óvatosan bánjanak a cipzárokkal, ne feszegessék, vigyázzanak, hogy ne csípje be a vásznat vagy azt, ami a táskában van. Időnként olajozzák meg, hogy a lakat könnyebben szaladjon. És gondolják meg, valódi bőrből vagy műanyagból készült táskát vesznek-e. Utóbbival kapcsolatban jó tudni, hogy a műanyag télen jobban ki van téve a hőmérséklet-ingadozásoknak, a hidegtől törékennyé válik.

– Milyen bőrrel kapcsolatos szólásokat ismer?

– Olyan erős, mint a bőr = nagyon tartós. Van bőr a képén = arcátlan, pimasz. Nem szeretnék a bőrében lenni = nem irigylem a helyzetét. Rossz bőrben van = látszik rajta, hogy egészségi állapota leromlott. Beszámol a bőrével = meghalt. Majd kiugrik a bőréből = nagyon boldog. Félti a bőrét = Fél, hogy bajba kerül, félti az életét. Kicserzik a bőrét = ellátják a baját. Még a bőre alatt is pénz van = nagyon gazdag. De a legutolsót – sajnos – egyre kevesebb emberre mondhatjuk...

Bán Péter

A.S.I.A.-s valóság-show

Az utolsó A betű

Véget ért az első román valóság- show-szerű produkció, a Válaszd az A.S.I.A.-t. Miután a csapatból kivált Alexandra, az egyik tag, a bandának lehetősége nyílt egy országos kampány lebonyolítására. Szokatlan és román viszonylatban újszerű módon kerestek egy negyedik, kiegészítő társat.

A nagyobb városokban tartott válogatásokra összesen körülbelül 2000 lány jelentkezett. A PRO TV rendszeresen közvetítette a válogatások főbb jeleneteit, az érintettek családtagjait is megszólaltatva. A zsűri, melyet a Media Pro Music produkciós iroda vezetője, a zenekar zeneszerzője és Andrei Gheorghe, a cinizmusáról közismert tévés egyéniség valamint a három A.S.I.A.-tag alkotott, a jelentkezők tömegéből kiválasztott 20 lányt, akik beköltöztek egy villába, a világtól elzárva. Itt fitnesztanár, koreográfus, divatszakember és zeneszerző (Marius Çeicu) alakítgatta a sztárjelölteket. A lányok rövid idő alatt hatalmasat fejlődtek szakmailag, emberi tartásuk szempontjából is. Akár egy igazi valóság-showban, a képernyők előtt ülők is nevettek, sírtak az adott helyzeteken. Vasárnap végül dönteni kellett, ki lesz a negyedik A.S.I.A.-tag. Sokak számára meglepő fordulatot vett a hét végén a produkció. A hat végzős lány közül négyet új zenekar alakítására szemeltek ki (Minola, Diana Bisinicu, Tina és Aylin), egyikük szólókarrierbe kezd (Adina), és végül Diana Andreea Crisan kiegészítheti a csonka zenekart. Az egész egy jól átgondolt játszma volt a szervező produkciós iroda részéről. És természetesen a zenekarnak egy megfizethetetlen népszerűsítési kampány. Játszma, mert így, több millió néző bevonásával és szórakoztatásával könnyedén össze lehetett állítani az ország potenciális énekeslánylistáját a zeneproducerek számára. Könnyebb így egy zenekarnak indító lökést adni, hisz a lányok már ismertek. Mindenki már az első albumukat várja. Mint láthattuk, és mint várható volt, máris alakult egy különzenekar is, de várható, hogy az alkalomból toborzott lányok ezután még különböző megjelenítésekben felbukkannak a zene- vagy a médiapiacon. A román sajtó is címlapon foglalkozott a show-val, több pletyka is szárnyra kapott arra vonatkozóan, hogy a műsort "megrendezték", többen állították, már az első hetekben el volt döntve, hogy ki lesz a nyertes. De hát ez is a lényeg, ha nincs szenzáció, botrány, akkor senki se kíváncsi, nincs show.

Amúgy az alapötlet nem egyedi, nem eredeti. Hasonló műfajú show például a Popstars, amelyet 19 országban sugároznak sikeresen és hatalmas nézettségnek örvend.

M. L. F.

Macskaszem

Behúzom a farkamat...

Ezt a hideget! Becsszóra mondom, életem eddigi egy éve és néhány hónapja alatt még nem éreztem ilyet. Most már annyira csonttörő idő van, hogy egyszerűen kedvem sincs kimenni a szerkesztőségből: nem éri meg sem a potyakaja, sem pedig a cicusok. Az előbbi megvan idebent is, s azt gondolom, hogy az lesz a legjobb, ha a téli hónapokban nem koslatok annyit, inkább behúzom a farkamat.

Ami ezt a farkasordító hideget illeti, van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy az elesett, elütött macskák egyben maradnak: láttam olyan idegborzoló, fagyott macsektetemet, amelyet még nem hordtak szét a hangyák, mint a falusiak a kollektívet kilencvenegyben – ott feküdt egyben az út szélén, jelezve, hogy jó dolog az összetartás. Képletesen szólva: fölösleges szétszakadni, felbomlani. Ezt beszéltem a múltkor is egy kóbor kandúrral, akivel itt, a szerkesztőség előtt ismerkedtem meg. Csatangolt a fűben, ami ugye az én területem, s rászóltam, hogy "Hé, haver, húzd odébb magad innen, mert összeakad a bajszunk!". Aztán szó szót követett, dumáltunk egyet erről-arról: habár analfabéta volt (így a cikkeimet nem ismeri, ugye), elég jól nyomta a sódert, mert az élet megtanította pár dologra. A barátság viszont nem tartott sokáig, mert szegény olyan büdöset vizelt, hogy egy görény sírva kérte volna tőle a receptet, el is neveztem magamban Büdöskének. Mondtam, hogy haverség ide vagy oda, húzzon innen, mert úgy megütöm, mint egy figyelmetlen gyermeket a játszótéri hinta. Odébbállt.

Úgyhogy inkább bent ülök, s szeretném hasznosabb dolgokkal eltölteni az időmet tavaszig. Jönnek az ünnepek, remélem, ez a kajámon is meglátszik, hátha meg is ajándékoznak. Hallottam, hogy egyik körkérdésünk nyomán gyerekek ajándékot kaptak...

Valamelyik nap jutott eszembe, hogy jó volna nyelveket is tanulni. Emberieket, természetesen: angolt, spanyolt, ilyesmiket, hogy minél több macsekkel tudjak majd levelezni, s hogy más nyelvű e-mailek is érkezzenek a pistacica@yahoo.com-ra. Amúgy minden a régi: behúzom a farkamat, eszem, lustálkodom, s hetente egyszer félgőzzel megírom a rovatom. Mert ugye, csak egyszer vagyunk fiatalok, utána pedig feltétlenül más mentséget kell találnunk.

Pista

Lakásunk örökös vendégei

Csótányok, rovarok, hangyák és atkák

A Discovery tévécsatornán korábban volt egy reklám, amely a nézők tudomására adta: annak ellenére, hogy mi azt hisszük, otthonunkban egyedül vagyunk, ez soha nincs így, mindig vannak váratlan vendégek, sőt ismeretlen társlakók is. Akik nem mások, parányi kis állatok, atkák, csótányok, hangyák. De az is megtörténhet, hogy tömbházlakásunkba téved egy mezei egér, vagy patkány. És ez már nem a Discovery által bemutatott világ, hanem Székelyudvarhely. Ilyen esetekben az úgymond saját lakásából kitúrt lakó a rovar- és rágcsálóirtó szakemberekhez, fertőtlenítéssel foglalkozó céghez kénytelen fordulni.

A Fekete családban ennek a szakmának 30 éves hagyománya van. Fekete Levente alias Feki állapítja meg, hogy édesapja ennyi ideje kezdett el rágcsálókat, rovarokat, kis hasonló állatokat irtani magánházakból, tömbházlakásokból, cégtelepekről, irodákból, mindenhonnan, ahol ilyen apró vagy nagyobb kellemetlenkedők megfordulhatnak. Fekitől tudom meg, hogy városunkban most a kis vörös fáraóhangyák hódítanak. Elmondása szerint minden második tömbházban ott vannak. A hangyakolóniák gyorsan urbanizálódtak, könnyebb és biztosabb nekik a mi konyhánkból élelmet szerezni, mint kinn a folyton változó természetben. A fertőtlenítők feladata ilyenkor felkutatni a fészket, már ha lehet, és ha nem, akkor legalább egy jó ideig különböző vegyszerek bepermetezésével megakadályozni a hangyák bejutását a lakásba vagy az adott területre. Olyan esettel is találkoztak, amikor a hangyafészek a tömbházlakás egyik ajtajának a tokjában volt, oda telepedett be a család. Vagy talán még ennél is kirívóbb eset, amikor a fészket az egyik szekrényben találták meg. A mama ott tárolta lányának a hozományát. A hangyákat és főleg a fáraóhangyát nehéz kiirtani, normális esetben az anyakirálynő elpusztításával az egész kolónia megszűnik, a fáraó esetében viszont több anyakirálynő is van, és sokkal alkalmazkodóképesebbek, mint feketébb társaik.

Csótányok inkább olyan lakásokban vannak, ahol a földszinten vagy a közelben üzlet van, és a lakás nem hűvös, mert a kis fekete bogarak csak melegben élnek meg. A csótány úgymond új örökség, 1994 után került be az országba nagyobb tömegben a különböző csomagolóanyagokkal. Patkány, egér többnyire a falusi házaknál okoz gondot, de volt már eset, hogy a tömbház kilencedik emeletére is feljutottak a szennyvíz vezetékein és a vécén át "léptek" a lakásba.

Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a váratlan vendégek több betegséget is hordoznak, közvetíthetnek, így jobb tőlük minél hamarabb megszabadulni. A fertőtlenítő szakemberek mérgek, különböző oldatok, fertőtlenítő szerek szétfecskendezésével, csapdákkal és egyéb szükséges eszközökkel próbálják felvenni a harcot a sokszor láthatatlan ellenséggel. Fekete Levente szerint, ha az emberiségnek sikerül is megszabadulnia a csótányoktól, hangyáktól, patkányoktól, addigra biztos, hogy más fajta ellenség jelentkezik. Tehát ne aggódjanak, lakásukban sohasem lesznek egyedül.

mlf

Európa-bajnokokat intézett el

Szilárd: micsoda bravúr!

Két Európa-bajnokot, valamint egy Eb-bronzérmest is legyőzött, s húsz ország több mint kétszáz versenyzője közül végül ötödik lett György Szilárd a Kecskeméten megrendezett magyar nemzetközi ifjúsági asztalitenisz-bajnokságon.

A székelyudvarhelyi játékos spanyol ellenfelével szemben vereséggel kezdett, ám ezután bravúrszámba menő sorozatot produkált: Szarka Levente kadét Európa-bajnok, valamint az angol Adam Bleakley egyaránt 3–0 arányban kapott ki tőle. És még mindig nem volt megállás: a legjobb 16 közé jutásért a többszörös ifjúsági Európa-bajnok Molnár Krisztián már 2–1-re is vezetett ellene, a harmadik játszmában pedig 8–6 volt az anyaországi versenyző javára. Az időkérés azonban jót tett Szilárdnak, hiszen tudott fordítani, és 3–2-re hozta a torna talán legizgalmasabb meccsét. A legjobb nyolc közé jutásért rendezett találkozón az idei ifjúsági Eb bronzérmese, a fehérorosz Dimitrij Davidovics akadt az udvarhelyi pingpongos útjába. A magyar közönség frenetikus biztatását élvező Szilárd neki sem kegyelmezett, 3–1 arányban hagyta helyben ellenfelét. Ezt követően azonban megszakadt a sikersorozat: a harmadik kiemelt szlovák Martin Palcek 3–1-re nyert, Szilárd végül ötödikként zárta az igen rangos viadalt.

Az udvarhelyi játékos párosban és a csapatküzdelmekben is asztalhoz állt – jóval kevesebb sikerrel. Párosban a zilahi Ionut Senivel az oldalán első meccsükön kikaptak egy szlovák–jugoszláv-duótól, s rögtön kiestek. A román csapat – Németországtól és Magyarországtól 3–1, Jugoszláviától 3–2 arányban kikapva, Ciprust 3–0-ra legyőzve – a 14. helyen végzett. Cseppet sem mellékes adalék: György Szilárd mindegyik mérkőzését megnyerte.

(jakab)

Tékvandós siker

A csapatverseny harmadik helyén végzett az udvarhelyi Hwarang tékvandó sportklub a Csíkszeredában megrendezett speciális versenyen. A helyi klub hat versenyzővel vett részt a megmérettetésen. Íme az eredményeik, nopi chagi (magasugrás): Tóth Csongor 3. hely; nomo chagi (hosszú ugrás): Tóth Csongor 2. hely; sonal (törés tenyéréllel): Nagy Attila 1. hely; yopchagi (törés oldalrúgással): Bíró István 1., Nagy Attila 2. hely; tunel (összetett törés): Bíró István 1., Nagy Attila 2., Katona Gellért 3. helyezés.

Európa-bajnokság: ma hat meccs

Ma újabb hat mérkőzéssel folytatódik a dániai női kézilabda Európa-bajnokság középdöntője. A mai műsor, 17.30: Jugoszlávia–Ukrajna, 17.30: Norvégia–Szlovénia, 19.30: Románia–Franciaország (RTV2), 19.30: Magyarország–Németország, 21.30: Dánia–Ausztria, 21.30: Oroszország–Csehország.

Copyright © Udvarhelyi Híradó - 2002