KITEKINTÔ

A találkozót szeptember 29-én tartották Székelyudvarhelyen a Pethô Vendéglôben.

Az Udvarhelyszéki Magánvállalkozók Szövetségének - mint szervezô - elnökével, Kolumbán Józseffel beszélgettünk a találkozón: - A rendezvényen több mint ötven cég volt jelen. Szeretnénk ha ez a találkozó hagyománnyá válna, ha a székelyföldi üzletemberek, vállalkozók minden év szeptemberében eljönnének erre a találkozóra. Annál is inkább, mert ezen a rendezvényen az ismerkedés, a kapcsolatteremtés mellett üzleteket is lehet kötni - A székelyföldiek mellett jelen voltak itt külföldi, illetve más romániai vállalatok képviselô is... - A hangsúly mindenekelôtt a székelyföldi vállalkozásokon van. Hogy jelen vannak más régiókból, országokból is, ez természetes, hiszen a Székelyföld határait nem lehet egy vonallal meghúzni. Ezt a határt a régió vállalkozóinak, kereskedelmi, gazdasági, kulturális életének hatókörei határozzák meg. Egy kis sarkítással - Kolumbán Gábort idézve - kimondható, hogy a "Székelyföld Budapesttôl Bukarestig ér". Vannak gondok, amelyek nem oldhatók meg Udvarhely-szinten, de megoldhatók lennének a székelyföldi régió szintjén. Ilyen például az oktatás, ahol nem lehet csak Udvarhely szinten gondolkodni. De a piacgazdaságban is ez a helyzet, mert egy nagyobb terület, egy na-gyobb népességû régió vonzóbb a befektetôk számára. A Székelyföld gazdasági életét, mi székelyföldiek kell megszervezzük. Nem mondható egységesnek ez a régió, de a történelem folyamán többször megtörtént, hogy egy bizonyos ügy érdekében összefogtak a székelyek. Most is ezt kell tennünk.

Bágyi

Remélem, nem marad így a jelenlegi nyugdíjrendszer mert ez amellett, hogy nagyon megalázó, a nagytöbbség részére igazságtalan és erkölcstelen. Romániában jelenleg a nyugdíjasok három nagy csoportba sorolhatók.

Az elsô csoportba a "Cseuseszku" nyugdíjasok tartoznak, a második csoportba az Iliescu nyugdíjasok, míg a harmadikba a Constantinescu nyugdíjasok.A három csoport nyugdíjasai nyugdíja között jelentôs eltérés van, amelyre semmilyen logikus magyarázatot adni ép elméjû ember nem tud. A három csoporton belül természetesen különbözô kategóriák vannak, az állami nyugdíjtól a rokkant nyugdíjon keresztül az utód nyugdíjig. Ami teljesen érthetetlen az, hogy ugyanolyan munkakörbôl ugyanolyan besorolással és fizetéssel ugyanolyan régiséggel rendelkezô személyek nyugdíja jelentôs mértékben eltér egymástól esetenként eléri a két-háromszoros nagyságot is. Az igazságos nyugdíjkiszámítás az volna, ha mindenki ugyanannyi nyugdíjat kapna. Ugyanis mind a kettô ugyanolyan arányban járult hozzá a nyugdíjalaphoz. A kormány azzal, hogy ilyen nagy eltéréseket hozott létre a nyugdíjak között, feszültséget teremtett a nyugdíjasok között is. Egy teljes értékû nyugdíj összege akkora kellene legyen, hogy abból normálisan meg lehessen élni egy nyugdíjasnak városon és falun egyaránt. A teljes értékû nyugdíj kiszámolásánál figyelembe kell venni a kötelezô nyugdíjkorhatár elérése után a meghatározott minimális szolgálati évek meglétét és a ténylegesen ledolgozott évek számát valamint ezalatt az idô alatt a nyugdíjalaphoz való tényleges hozzájárulást és annak alapján kiszámítani a nyugdíjat. Jelenleg a nyugdíjak kiszámításának módja teljesen áttekinthetetlen és kiszámíthatatlan. Véleményem szerint mindenki olyan arányban kell nyugdíjat kapjon, amilyen arányban hozzájárult a nyugdíjalaphoz. Az ilyen alapon kiszámított nyugdíjat pedig át kell számolni stabil valutába és minden hónapban a valuta árfolyamnak megfelelôen kell kifizetni. Így mindenki azt az összeget kapja meg amire rádolgozott az inflációtól függetlenül. Ha összehasnlítjuk a mostani életszínvonalunkat az 1989- es évivel, azt tapasztaljuk, hogy az akkori fizetésem 141 dollárt ért, ami ma megfelel 3.400.000 lejnek. Ezzel szemben most kapok 942.838 lejt azaz nem egészen 39 dollárt. (Itt jegyzem meg, hogy ezzel szemben egy besszarábiai diák egy havi ösztöndija a legújabb kormányhatározat szerint 50 dollár) Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy l989 hez viszonyítva a reál keresetem 72 százalékkal esett, és ez október elsejétôl még kevesebb. Ez a példa általánosítható mindenkinél, aki l997 elôtt ment nyugdíjba. A fenti példa gondolom elég jól mutatja, hogy menynyire el lehetetlenedett a mindennapi megélhetés. Mi becsületesen végigdolgoztuk nyugdíjas korunkig az éveket. Nekem például 41 évem és négy honapom van beírva a munkakönyvbe és ennyi év után nem kapok annyi nyugdíjat, amennyi az országos átlagbér. Nem azért hoztam elô az én példámat, mintha én volnék egyedül ebben a helyzetben, hanem azért mert ez általános az országban.Ideje volna már rendezni megfelelô módon a nyugdíjasok jogos elvárásait, hogy valóban nyugdíjasnak és ne NYÖGDIJASNAK érezze magát az, aki becsületesen átdolgozott egy életet.

Balázs Ferenc

Olvasói levél

Két éve már végigizgultam diákjaim kis érettségijét, mivel egyik osztálynak osztályfônöke voltam, utóbb pedig saját gyermekem vizsgázott. Mindkettôt megszámlálhatatlan fenyítés, komoly szakmai, szaktanári munka, megsegítôk sora, kiegészítô tananyag halmazáradata elôzte meg.

Az eredmény ugyan megnyugtató, mert tanítványaink többsége tovább tanul de a jövôkép az, hogy mit kap a gyermek az iskolától, az egyelôre talány. És ez annál aggasztóbb, mivel nagyjából már túl vagyunk a tanügy "megreformálásán", és ebben az új helyzetben csak annyi biztos, hogy semmi nem világos. Ez derült ki a tanév eleji tanácskozásokon is, ami csupán arra szolgált, hogy ki-ki elmondhatta tanácstalanságát. A legnagyobb gondot talán a román és az idegen nyelvek tanítása okozza oktatónak és diákoknak egyaránt. Hiába vagyunk (voltunk) a kormányban, gyermekeink már I. osztálytól román anyanyelvûekkel azonos tankönyvekbôl tanulnak, többnyire mechanikusan, értelmetlenül és undorral. Nem azért, mert nem akarnak megta-nulni románul, hanem a követelmény meghaladja képességüket és máig sem tudták elérni tisztes honatyáink, hogy a nemzetiségieknek más tankönyvbôl oktassák az állam hivatalos nyelvét. De hát miért is szerkesztenének külön, hozzáférhetô tankönyvet, mikor úgyis az a cél, hogy a magyar gyermek halva szülessen, nemhogy vezetô beosztásba kerülhessen!Ahelyett, hogy a mindennapi nyelvet tanulnánk, amivel az életben is boldogulhatnak, tájszavakkal és archaizmusokkal teletûzdelt szövegrészekkel gyötrôdnek, amivel kiábrándítják a nyelvtanulásból. Sajnos, csaknem ugyanez történik az idegen nyelvek oktatásával is. Megjelentek a tetszetôs, szép külalakú, de nehézkes alternatív nyelvkönyvek, amelyek annyira zsúfoltak, hogy képtelenség belôlük mindent megtanítani. Az ötödikes francia tankönyv például mindent meg akar tanítani, amit eddig V-VII-ben tanítottunk.Csakhogy ehhez való szupergyermekeket nehezebb elôvará-zsolni, mint az alternatív tankönyveket, amelyek e zûrzavart okozták.A másik megoldatlan reform-csökevény az idegen nyelvek tanításának rendszertelensége. Nem elôször teszem szóvá e máig orvosolatlan, elhanyagolt idült kórt, aminek gyermekeink látják kárát. A politika nyomására az orosz teljesen kiment a használatból, a franciára lassacskán ugyanaz a sors vár, mert a német és fôleg az angol a divatos, a menô. A faluról bekerült tanulók többsége így három idegen nyelvvel nyögdécsel a IX. osztályban, amibôl a román és a haladó idegen nyelv érettségi tantárgy. A szakképzetlen tanárok a falusi csemetével élet-halál harcot vívva sem tudnak kellô eredményt felmutatni. Ugyanakkor még mindig nem történt meg például az orosz szakos tanárok átképzése (akár saját pénzükön is, de szervezetten!), bár az utóbbi években a fôiskolai dömpinggel dicsekszik a Székelyföld. Minden erdélyi tanárképzô fôiskolán egy idegen nyelvszakos diplomát is szerez a hallgató, de HOL KÉPEZIK A ROMÁN TANÁROKAT, akikre a legnagyobb szükség lenne?Miért kell bevinni a politikát az oktatásba is? Miért kellett drasztikusan kivonni az orosz nyelvet? Ha már ennyire nyugatiasodnak, hol vannak legalább az alaptanterv által megkövetett anyanyelvû tankönyvek, amit a gyermek saját pénzéért sem tud megvásárolni? És a tucatszámra felmerülô miértekre ki tudna érdemben, meggyôzô érvekkel választ adni, amikor bábeli zûrzavar dúl az oktatásban? A jelenkori állapotban felelôtlenség lenne nevelésünk minôségét európainak nevezni. Formailag ugyan sok a hasonlóság, de a tartalom még hézagos vagy üres. Az ingoványos talajra épített házat a legkisebb ár is sújtja, a selejtes fedélen pedig becsepeg az esô. Ilyen lesz a jövô nemzedéke is, mert bárki tanulhat ugyan amíg a szülôk zsebe bírja, hiszen negyedéven is leteheti az elsô évrôl elhalasztott vizsgát, tehát elôbb-utóbb diplomához juthat a tehetôs fiatal, de HOL és HOGYAN érvényesíti azt? Kazinczy szerint "Külföld termése volt a rózsa is, a mûvelés tette belföldivé."Nyugatról lenyalt reformmal próbálkozunk mi is anélkül, hogy feleszmélnénk: nálunk még csak tövisnek van elôkészítve a talaj és rózsákról álmodik a nyomor.

Tamás Lenke
Székelyvarság

Volt Segesváron a két világháború között, egy igen híres magánszanatórium, a Leonhard Doktoré. Nemcsak a szászvidék lakossága, hanem a Keresztúr és Udvarhely környékiek is bizalommal keresték fel. De jött a második világháború, s utána a minden rendû és rangú magánintézmények államosítása. Erre a sorsa jutott az említett intézmény is. Abba rendezték be a segesvári kórház nôgyógyászatát. Az akkor már java korában levô Leonhard Doktor, azonban hoppon maradt, hisz világéletében "Maszek" lévén, még nyugdíjra sem volt jogosult. Hogy ôszülô fejjel ne kerüljön mégis az utcára, megszánták egy orvosi állással az akkor alakuló Szt. Keresztbányán mûködô munkáskórházban. Ott minden jól is ment volna, csak, csak az öreg szász doktor bácsi kissé nehezen értett szót a nagyfalusi, vagy Lövétérôl érkezô betegekkel.Ekkor történt meg vele az alábbiakban vázolt eset:Egy aggódó lövétei asszonyság, hozta vizsgálatra a már felcseperedett lányát, akinek "gyomorpanaszai" voltak, gyakran hányt. A beteg lányt Leonhard Doktor vizsgálta meg, s a konzultáció eredményeirôl kb. így folyt le a párbeszéd az aggódó anya és a vizsgálatot elvégzô doktor között:- Mi baj van a drága leányom gyomrával kedves doktor úr? - így a mama.- A tyomrával semmi baj csak fán "nád hás".- Már, hogy lenne az én leányom náthás, hisz még nyárba sem engedtük meg neki, hogy lehúzza a cipejét, nehogy felfázzon.- Nem is a cipôjét húzta le, hanem a putyit, abból lett minden baj!Így összegezte röviden az illetô leány állapotát a kedves Leonhard Doktor bácsi.

Dr. Jaklovszky Alfonz
nyugalmazott fôorvos

AKTUÁLIS

Október ötödikén nyílik meg az EXPO 2000 a székelyudvarhelyi sportcsarnokban.A szervezô cég - Príma Press Kft. igazgatója, Molnos Zoltán számolt be a kiállításról:- A vásár szervezôje, a Príma Press Kft. mûködteti a Príma rádiót és az UdvarhelySzéket. Köztudott, hogy mi reklámból élünk, tehát a Príma rádió reklámból tartja fenn magát és az UdvarhelySzék pedig a lap eladásból. Más pénzforrásunk nincsen. A második éve, hogy magunkra vállaltuk az ôszi vásár szervezését.Másodsorra gördülékenyebben megy a szervezés, hiszen van már némi tapasztalatunk. Nagyon sokat segítettek a békéscsabai PROTAKON Kft. munkatársai, élén Csík András vezérigazgatóval, akik mindennemû tapasztalatukat elmondták, segítettek abban, hogy ez a kiállítás valójában nemzetközi szintre emelkedjen. Ebben az évben is nagyon sok résztvevôje van a kiállításnak. Nincs szakosítva, vagyis egy vegyes kiállítás, mindenki a saját termékével fog a piacon megjelenni. 26 magyarországi kiállító van, és majdnem ennyi hazai. - A kiállítás mellett szerveznek-e más rendezvényt is? - Lesz egy nagyon fontos üzletember találkozó párhuzamosan a kiállítással, ahol reméljük, hogy nagyon sok partneri kapcsolatot, szerzôdéseket is kötnek a résztvevôk. Ez nagyban hozzájárul a vidék és a régió fejlesztéséhez. Ezért vállaltuk, mert ez tulajdonképpen jó reklám Székelyudvarhelynek, jó reklám a vidéknek és mind amellett bízunk abban, hogy gazdasági vonzata is lesz ennek a vásárnak. Ebbôl mindenkinek haszna lehet, úgy a külföldi idelátogatónak, potenciális befektetônek mint a hazai üzletembereknek. - A vásárt, a kiállítást megtekintôk mit láthatnak, vásárolhatnak?- Ezennel szeretettel meghívjuk Udvarhely lakosságát, a környék lakóit, hogy jöjjenek, látogassák meg a kiállítást, hiszen nagyon sokszínû, nagyon sok mindent láthatnak: az ipari termékekektôl, a nemes gabona- szemekig, jelen lesznek a legújabb technikai, elektronikai berendezések, bútor, gázkazán, építôanyagok, ruhanemûk, bôripari termékek, tehát nagyon sok mindent lehet megtekinteni és vásárolni is. Mert ez egy vásárral egybekötött kiállítás. Október 5. és 8.-a között reggel 10-tôl este 6-ig lesz nyitva a kiállítás nap mint nap. A megnyitón számos külföldi és belföldi vendég fog részt venni, a vásár fô védnökségét Mircea Ciumara állam miniszter úr vállalta. Remélem, hogy sok látogatója lesz ennek az ôszi vásárnak és még több vásárlója.

B. B. J.

Méltánytalannak tûnhet, hogy akkora ügyet csinálunk az aradi tizenhárom vértanú kivégzésébôl, hiszen a késôbb nemzeti gyásznappá minôsített október 6. után folytatódtak a kivégzések, ezrek kerültek börtönbe és tízezrek szolgáltak büntetésbôl az osztrák birodalom távoli helyôrségeiben.A nemzeti öntudatában gyengülô magyar történelmi emlékezet több mint százötven éve mégis az aradi megtorlás tragikus mozzanatait vetíti a kegyeletes utókor elé: hajnalban Kiss Ernôt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost (a magyar szabadságharc tábornokait, illetve ezredesét) halálba küldi a kivégzô osztag sortüze; ezután Franz Bott hóhér szakértelemmel végzett munkája nyomán az egyik aradi ház gerendáiból hevenyészett bitófákra kerülnek Pöltenbergi Pölt Ernô, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly tábornokok. Halálos ítéletüket 1849. Szeptember 30-án írta alá báró Julius Jacob von Haynau osztrák táborszernagy, a féltérdre kényszerített Magyarország teljhatalmú kormányzója.Különösen jellemzô a magyar népre, hogy múltat és jövendôt megbûnhôdô sorsa, történelme folyamán vátesz-költôire, íróira figyelt, akiknek nevében e szerepet utoljára vállaló még szégyenkezés nélkül elmondhatta: "Én nem bûvésznek, de mindennek jöttem." Az istenadta nép, amely 1848 szeptember 29-én fegyvert ragadt nemzeti léte védelmében a Kárpátoktól le az Al- Dunáig, véres homloka mögött a Világ- szabadság eszméjével figyelt akkor is Költôjére; késôbb is, amikor uralkodót üdvözlô óda helyett a lángsírba hamvadást vállaló walesi bárdok példázatára hallgatott. Nekünk Mohács kell - figyelmeztette kortársait a másik, a kúnfajta, nagyszemû költô, és halála után jött: Trianon. (A másik nagy Nyugatosnak már csak a suttogásra tellett rossz gégéjébôl: "Rólad álmodtam, Erdély...") Nekünk olyan alkotóink voltak, akiknek szava Az török áfium ellen való orvosság volt minden sors- és korfordulón. A mi költôink a nemzetnek szánt akasztófa árnyékában sem veszítették el a bátorságukat (a humorérzékükrôl nem is szólva): "Fölsétálhatunk olykor az akasztófa alá: ebben a forróságban jólesik néha kis árnyék." (Szôcs Géza: Levél a börtönbe, 1985 július). Ilyen erkölcsi tartású tanítók mellet nem is csoda, hogy a magyarban megmaradt a romantikus lelkesedés, a jó értelemben vett szalmaláng, amely izzóra hevül a nemes áldozatvállalás tényétôl és fényétôl. A tizenhárom hadvezér és az elsô felelôs magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak a kivégzése (utóbbié Pesten, szintén 1849 október 6-án) azért ég örökmécsesként - a miniszterelnök esetében konkrétan is - a nemzet emlékezetében, mert ezt az emlékezetet megalkuvásra képtelen váteszek ápolták. Olyan alkotók, akik a köldöknézô Európa boldogabb népei felé is szánták kétségbeesett kiáltásukat:"Az nem lehet, hogy annyi szívHiába onta vért,S keservben annyi hû kebelSzakadt meg a honért."A történelem vérrel írt lapjain kegyetlen igazságok sorakoznak. Ezek közé tartozik az is, hogy "megfogyva bár, de törve nem" addig "él nemzet e hazán" - ameddig bátran fölidézheti elôdei dicsô példáját. Évente legalább egyszer azokét, akik az apró lépések taktikája helyett a huszárvágást és annak következményeként a mártírsorsot merték vállalni.

Fábián Lajos

A helyhatósági választások után azt hitte az átlag választó polgár, hogy hála Istennek vége a sárral dobálozásoknak, cirku-szoknak. Megalakul az új tanács és választottaink végzik munkájukat, vagyis szolgálják azokat akik bizalmukkal megtisztelték ôket. Valóra váltják megbízatásuk ideje alatt azokat az ígéreteket amikkel a tanácsosi széket elnyerték. Balga hit volt. A tanács nem alakult meg, kétszeri próbálkozásra sem. Szégyenteljes cirkuszok színhelye volt az a terem ahol eleink higgadt böl-csességgel döntöttek a vármegye és város dolgairól, emelkedett szellemi vitákat folytattak. Mostani választottaink egy része úgy kezdte "áldásos" ténykedését, hogy mindenféle kifogással megpróbálta (idáig sikerrel) megakadályozni a városi tanács megalakulását. A közmegegyezésrôl, mint a fölösleges viták megoldási lehetôségérôl hallani sem akarnak. Meg is van az eredmény. Per pert követ. A város tanács nélkül van, számlája zárolva. Fontos döntések maradtak el. Nyílt levelek, nyilatkozatok sorjáznak. Közben a Csereháton az apácák "gyermekei" szaporodnak. A nem kívánt katonaság gyökerei erôsödnek, s a tiszti kaszinó is befejezés elôtt áll. De ezek a dolgok nem fontosak. Fontosabb ennél, hogy a széthúzás iskolapéldáját ország-világ elôtt felmutassuk. Kiállítva magunkról azt a bizonyítványt aminek az értéke annyi mint szégyen. Így értéktelenedik el az az erkölcsi tôke amit a választók jelképesen letétbe helyeztek júniusban az új városatyáknál. A lakosságnak mûködôképes tanácsra van szüksége, nem pedig önfitogtató frakciókra, nyilatkozatgyártó csoportokra. A kialakult helyzetért nyílván a felelôsök megválasztottaink egy része, akiknek fontosabb a saját érdeke mint a város jó hírneve, mert ezt sikerült lejáratni. Ha én városatya lennék venném a kalapomat és lemondanék. Ez lenne a nagybetûs Emberhez méltó.

Sándor Balázs

Vélemény

És hol voltatok szeptember 29-én, miért hiányoztatok arról a fölöttébb komoly sorskérdéseket boncolgató könyvbemutatóról, amelyet a Városháza dísztermében tartottak a néhai szerzô budapesti fia, Sz. Nagy Csaba és a jeles szórványkutató Vetési László kolozsvári teológiai tanár jelenlétében. Amikor arra kereste a választ a Regáti magyarság címû könyv kapcsán a mintegy két és fél tucatnyi jelenlévô, mi mentheti meg fôként a szórványban vagy diaszpórában és általában az Erdélyben élô magyarságot a beolvadástól, anyanyelvének halálától. Mert ettôl a haláltól szûnik meg a magyar magyarnak lenni. Akiben elhal az anyanyelv, az hamarosan nevét is megváltoztatja, felejteni igyekszik eredetét, hivatalos helyen is közli, hogy ô például Harmatról Brumaru-ra akarja változtatni nevét. Vagy eszembe jut az a televízióban látott Vajdahunyad környéki Horváth János (neve így jelent meg e képernyôn), aki románul mondta el, már nem tud magyarul ezért és ezért....Kérdezte a könyvbemutatón — jogosan és helyénvalóan - az egyik hozzászóló: hol vannak ilyenkor a tanítók, tanárok, (fôként a történelem és magyar szakosok) a papok, politikusok, egyszóval: értelmiségiek. Elôbbieknek az öntudat, a nemzeti tudat alakításában van jelentôs szerepük, utóbbiaknak a jogszabályok kicsikarásában. Aki netán nem tudná, mondom neki: minden nyelv csak akkor él, ha használják is. Nem csupán a családban, hanem óvodától egyetemig, a közéletben, hivatalban, utcán, kocsmában.... lehetôleg az élet minden területén. Vajon ismeri-e közülünk minden illetékes a szórványok (legalább ahol 20%-nál többen vagyunk) nyelvi, nyelvhasználati állapotát? Akik ismerik, tudják, siralmas a helyzet, teljes az államnyelv dominanciája. Nincsenek kétnyelvû feliratok, számos helyen románul beszél a magyar a magyarral, a hivatalos levelezés minden szinten államnyelven történik, terjed a kevertnyelvûség, mint az influenza.Látjátok feleim, ezek vagyunk. Legtöbben közülünk csak akkor keresik fel a Városháza dísztermét vagy a Mûvelôdési Ház színháztermét (kocerttermét) amikor egyéni érdekeik megkívánják.

Komoróczy György

A millenniumi év nagy nyitányát a Szent-korona január elsejei átköltöztetése képezte. Ugyanis e napon szállították át a Nemzeti Múzeumból a Magyar Országgyûlés Kupolatermébe.Nem kis gondot jelentett a korona optimális tárolásának biztosítása, az oxidációs folyamatok kizárása, a további lebomlás megakadályozása.Ezen dolgokról beszélgettünk Habonyi Árpád korona-gondnokkal és Hajdú Zsófia tárgyrestaurátorral.

- Ön Habonyi Árpád, aki levezette a korona áthelyezését a parlament Kupolatermébe. Miért volt erre szükség?- A Milleniumi év elsô napján történt a korona áthelyezése. A költöztetéssel a cél - tudomásom szerint - az volt, hogy a korona kisugárzásával a döntéshozókra olyan hatást gyakoroljon, hogy érezzék: történelmet írnak, amikor egy törvényt meghoznak.A koronázási ékszerekrôl több alkalommal törvényi szinten is rendelkeztek. Államiságunk elsô századaiban egyházi személyek ôrizték a koronát. Az Árpád-ház kihalása után a Szentkorona, 1304- ben Prágába került, majd Apor Vilmos erdélyi vajda birtokába. Nagy Lajos idejében Visegrádra szállították. Az elsô törvény Mátyás király idejébôl való, 1461- bôl. Ez a rövid felsorolás is bizonyítja a Szentkorona hányatott sorsát.- A legutóbbi idôkben hol volt, honnan került Magyarországra?- 1978-ban szállították haza az Amerikai Egyesült Államokból. Akkor a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. A múzeum vagyonkezelésében volt idáig, de a magyar állam tulajdonát képezi, ott egy idôszaki kiállításon volt tulajdonképpen. 1989-ben kialakítottak egy - akkor korszerûnek mondható - elhelyezést egy páncélteremben. Onnan lett most átszállítva a Kupolaterembe.- Alapos technikai tanulmányozások tárgyát képezte az elmúlt évek során ez a gyönyörû mûkincs. Milyen állapotban van jelenleg? - Jelenleg úgy a korona, mint a vele kapcsolatos mûtárgyak statikailag elég rossz állapotban vannak. A korona döntô mértékben nemesfémekbôl, drágakövekbôl és féldrágakövekbôl áll. A forrasztásoknál oxidálóképes anyagok vannak, amik már eléggé eloxidálódtak. Ezáltal nagyon meggyengült a szerkezeti egysége. Az új tárlóban ki kellett zárni a további oxidálódási lehetôséget, ezért 99,7% - os nitrogénben található. Ugyanis, ahol nincs oxigén nincs oxidáció.- A korona tárolásának technikai kivitelezésénél milyen szempontokat kellett figyelembe venni?- A mostani elhelyezésnél felhasználtuk mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket a Nemzeti Múzeumbeli tárolás alkalmával szereztünk. A Kupolateremnek egészen mások a fényviszonyai, hômérséklete, páratartalma, mérete, mint a Nemzeti Múzeumban levô páncélteremnek. Itt - új helyén - a védelem nagy részét a szekrényre, illetve a vitrinre kellett összpontosítani, amiben el lett helyezve a korona és a többi mûtárgy, úgy az optimális hômérséklet, páratartalom, fény mint az oxigén kizárás tekintetében. A most elkészült tárló klimatizált, állandó páratartalom és hômérséklet van benne, egy állandó 10 Pascal- os nyomással kizártuk az oxigént, így az oxidációs folyamatot teljesen leállítottuk. A fényterhelés jelenleg 200 lux, egy speciális 50 wattos fényforrásból 32 darab 1.20 m hosszú üvegszálon vezetjük ki a fényt, mely a korona mellett lép ki és a felsô üveglapról - mely egy félig viszszaverô tükör - jut a koronára. Ez azért is jó, mert így egy olyan szórt fény alakul ki, hogy a korona saját magára sem tud árnyékot vetni.- A korona új helyén, az említett különleges megvilágítással milyen benyomást kelt az emberekben?- Sokkal jobban látható, mint korábbi helyén. A kupolateremben néhány méterrôl is jól látható. Ami szintén lényeges, itt sokkal többen nézhetik meg egyszerre. A páncélterem nagyon kis terem volt, legfeljebb 10-15 ember fért be egyszerre, a Kupolateremben 35-50 ember is meg tudja tekinteni.- Az átköltözés után sokan látogatták meg a becses tárgyakat?- Már elsô nap nagyon sokan megtekintették. A parlament elôtti tér s a környezô utcák is zsúfolásig voltak emberekkel. Több tízezerre becsülik számukat, vannak olyanok, akik százezres tömeget emlegetnek. Azóta sokan tettek látogatást a Kupolateremben. Az ünnepi alkalomra való tekintettel minden magyar ajkú ember, bárki, aki beszéli a magyar nyelvet, ingyen léphet be a korona megtekintése céljából. Más helyzetben 1100 forintba kerül egy jegy. - Önnek, Hajdú Zsófia milyen szerepe volt a korona átköltöztetésében?- Én fôleg mûtárgyvédelmi szempontból ügyeltem fel az átszállítást, mivel szakmám restaurátor. Azt a fontos különbséget látom a két elhelyezésben, hogy a múzeumi körülmények között inkább a biztonságtechnikára helyezôdött a hangsúly, új tárlóhelyén pedig fôleg a mûtárgyvédelemre. Én a tárló mûtárgyvédelmi kialakítását követtem nyomon. A megfelelô feltételek igen fontosak, mivel a koronaékszerek több anyagból tevôdnek össze, melyek különbözô érzékenységûek. Vannak nemesfémek, féldrágakövek, drágakövek, de vannak szerves alapú anyagok is, ezek közül legérzékenyebb az igazgyöngy. Ez kívánta talán leginkább a nitrogén- környezet kialakítását, ugyanis nitrogén- környezetben nemcsak oxidációs folyamatok, hanem semmiféle lebomlási folyamat nem indulhat be.

Lejegyezte:
K. Kovács András

Novák József 1956 március 23-án született. A kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola ipari formatervezô szakán végzett 1985-ben. Elsô egyéni kiállítása 1985-ben, a legutóbbi aminek apropóján beszélgetésünk is készült, az idén, a marosvásárhelyi Vártemplomban volt. A reformátusok világtalálkozója alkalmával hatvan erdélyi címert állított ki. De a Castellum Alapítvány szervezésében augusztus 26-27-én megtartott erdélyi történelmi családok találkozóján, a gernyeszegi Grand Lion étteremben is kiállított belôlük.

- Honnan a vonzódás e szokatlan téma iránt?- Amint az általában lenni szokott, ennek is a gyerekkorban kell keresni a gyökereit. A többi gyerekhez hasonlóan magam is elôszeretettel játszottam a kardokkal, pajzsokkal, nagyon vonzottak a középkori díszletek, címerek. Késôbb, már felnôtt fejjel is foglalkoztatott a téma, de az ismert történelmi körülmények között nem volt alkalmas elmélyedni benne. A 89-es változások után kezdett újra foglalkoztatni a dolog, most már igyekeztem az általam elérhetô forrásanyagokat áttanulmányozva valamiféle, úgymond szakmai tájékozottságra szert tenni.- Könnyen hozzáférhetôek a forrásanyagok, mennyire gazdag a terület szakirodalma?- Meg kell vallanom, nem volt könnyû hozzáférnem a forrásanyaghoz és a választék sem túl bô. Jómagam elsôsorban Spielmann Mihálynak az erdélyi fejedelemrôl szóló könyvét és Nyulásziné Straub Éva Öt évszázad címerei címû munkáját forgattam a legnagyobb haszonnal. Elsôsorban a rajzhoz, grafikához kapcsolódó részek érdekeltek, a történelembe semmiképpen sem akartam belekontárkodni.- A szükséges alapismeretek birtokában, mit lehet "kiolvasni" egy címerbôl?- A heraldikai, magyarul címertani munkákban foglaltak szerint, eléggé merev, kötött szabályrendszer szerint történik a címerkészítés. Nem beszélve a történelem során kialakult azon szabályokról, melyek szerint azokat adományozták. De engem elsôsorban a dolog grafikai oldala érdekel. A címerek lehetnek nemesi, polgári és hivatalos címerek. Az ôsi szokás szerint a címert a király vagy fejedelem adományozta a ranggal - hercegi, grófi, bárói, nemesi - együtt. Félig tréfásan, szoktam mondani azoknak, akik címerrajzolásra kérnek, hogy azt még csak megtudom festeni, de rangot, azt nem tudok nyújtani hozzá. A címer alkotó elemeibôl - pajzs, sisakdísz, rangjelzô koronák - sok mindent ki lehet olvasni - a birtokosa rangjától, a lakóhelye földrajzi elhelyezkedéséig.- Hogyan készül el egy címer, milyen technikát használ?- Az elsô címert amolyan úri kedvtelésbôl, szórakozásból, a magam gyönyörködtetésére készítettem. Hogy miként készült el? Hát nagyon aprólékos munkával, amihez igen nagy türelem szükségeltetik. Nem sok festô képes az általam használt munkaeszközökkel kisollóval és szikével pepecselni. Kollázstechnikát használok, az elôzôleg kirajzolt A 4-es méretû rajzra viszem fel a színeket, általában öntapadós papírral. De vannak részek, amelyeket kézzel festek ki.- Hány címerrel készült el eddig, meddig próbálja bôvíteni a kört?- A Vártemplomban hatvanat állítottam ki, azóta további hu-szonöttel készültem el. Száznál többet szeretnék megfesteni, aztán majd meglátjuk. Az erdélyi és marosvásárhelyi címerekkel kezdtem, ezt követték elôbb a fejedelmi címerek, majd a vármegyék és a történelmi családok címerei. Itt már szûkítenem kellett a kört, elsô szakaszban csak a Vásárhely környéki arisztokrata családok címereit festem meg. - Milyen fogadtatásban részesült ez a nem mindennapi vállalkozás, a szûkebb értelemben vett szakma részérôl?- Kezdetben kételkedve szemlélték, amit csinálok. A jóindulatú figyelmeztetéstôl a csodabogaraknak - hogy ne mondjak jámbor félkegyelmût - kijáró sajnálkozással vegyes tiszteletig terjedôen minden benne volt a véleményekben. Elsôsorban a szokatlan téma, a szakmai tájékozatlanságból fakadó veszélyekre figyelmeztettek. De engem már nem lehetett lebeszélni.- És a történelemben járatos szakemberek, a heraldikusok?- A történészek nem találtak semmi kivetnivalót bennük, a heraldikában kétségtelen szaktekintélynek számító Székely András is elismerôen nyilatkozott róluk. Az ô dicsérete jelenti számomra a legnagyobb rangot, ami egy magamfajta címerfestônek kijárhat. És bátorítást is a jövôre nézve.- Hol lesznek legközelebb láthatók a címerei?- Ha elkészülök a többivel is - még húszat szeretnék megfesteni -, akkor - ha Fülöp G. Dénes tiszteletes is úgy akarja - újra a Vártemplomban, ezúttal annak szentélyében szeretném kiállítani az anyagot. Arra már egy komolyabb kiállítás-megnyitót és illô mûsort is szerveznék.

Szentgyörgyi László

Múlt pénteken negyedik alkalommal gyûlt össze a Boldogfalvához tartozó tizenegy település önkormányzati képviselete. Az idén megalakult tanács eddigi munkáját az önkormányzati képviselôk hatékonynak értékelik.

A szeptemberi ülésen négy napirendi pont került megvitatásra: a község vagyonának feltérképezése, a polgármesteri hivatal alkalmazottainak munkaköre, a község polgármesterének féléves munkaterve, valamint különbözô indítványok. Az elsô napirendi pont tárgyalását követôen határozat született arról, hogy a község vagyonának helyzetét a következô tanácsülésig tisztázni kell. Község- szinten vannak olyan problémák, amelyet az alpolgármester a következô tanácsülésen fog elôterjeszteni, mivel a község 11 faluból tevôdik össze, nehéz mindent nyilvántartásba venni. Az összvagyon felleltározása két tételbôl tevôdik össze: a közösségi valamint a privát. A közösségi va-gyon, mint a neve is sugallja a község közvagyona, azt nem szabad elidegeníteni, eladni, továbbra is meg kell maradjon a község tulajdonában. A privát vagyon, mint pl. az istállók és egyéb tulajdon, bizonyos törvény szabta keretek között, megfelelô árverés útján eladhatók. Vannak mások által használt területek - futballpályák, iskolakertek, a falu tulajdonában lévô közös területek - az ülésen ezek helyzetét is megkísérelték, tisztázni annak érdekében, hogy a közvagyont képezô birtokok meglegyenek. Ezenkívül vannak más jellegû vagyonok, pl. kultúrotthonok, kisebb-nagyobb értékû leltári tárgyak. Bizonyos kiegészítésekkel ismertetve lett a község polgármesterének, 2001. június 1-ig kidolgozott munkaterve. Az ismertetett munkaprogramban, minden hónapra egy-egy jelentôsebb esemény megszervezését tûzte ki célul a község polgármesere. Az egyik legfontosabb terv, hogy decemberig sor kerülhessen a földgáz bevezetése Ócfalva valamint Felsôboldogfalva területére. Különbözô szórakoztató programok, az anyák napi, a március 15- i ünnepség megszervezése, ugyanakkor a Felsôboldogfalván megrendezett Játszszunk együtt! elnevezésû fesztivál hagyomány-teremtése, népszerûsítése is szerepel a munkatervben. Határozat született ezen események újratárgyalására és konkretizálására, arra hogy milyen sorrendben kerülnek majd megszervezésre ezen rendezvények. E napirendi pont szorosan összefügg az elsô napirendi ponttal, hiszen azért lenne szükség a futballpályákra és egyéb közterületekre, hogy a szórakoztató programokat, eseményeket legyen ahol lebonyolítani, minden egyes faluban. A tanácsosok kezdeményezésére minden faluban hirdetôtáblákat fognak felállítani, annak érdekében, hogy a határozatokat idejében a lakosság tudomására lehessen hozni, a lakosság ismerje, mirôl tárgyal a tanács és milyen határozatok születtek. A pénteki tanácsülésen részt vett a község állatorvosa, aki a lépfene terjedésére és veszélyességére hívta fel az illetékesek figyelmét, arra figyelmeztetett, hogy a határban több veszett rókát találtak. Elmondása szerint tudatni kell a lakossággal, hogy a kóbor kutyák megkötésével a betegség terjedése megfékezhetô, ezzel az intézkedéssel megelôzhetô az, hogy a község karanténba kerüljön.A község soron következô tanácsülésére október utolsó csütörtökén kerül sor. A kitûzött napirendi pontok a következôk: vízhálózat kérdése minden faluban, a falvak lelkészeinek meghívása, az egyházak, gyülekezetek problémái, közösségformálás, valamint a község fejlesztési tervének megtárgyalása.

Szász Emese

Példaértékû megoldást találtak a kihalás veszélyével fenyegetett Énlaka megmentésére, sôt fejlesztésére, a lakosság otthontartására. A Pálfalva, majd Firtosváralja után következô falu egy festôi szépségû völgyben helyezkedik el.

A múlt lapszámunkban már beszámoltunk, hogy a közösség hitében való megerôsítéséért, az elszármazottak hazahívásáért falutalálkozót szerveztek. A település, azonban ezen túlmenôen a helyi lelkész fiának Dancs Alpárnak köszönhetôen faluturizmussal is foglalkozik, ami ma már virágzó foglalkozás Énlakán. - Honnan jött az ötlet, hogy faluturizmussal foglalkozzatok?- Három évvel ezelôtt kezdtem el a faluturizmussal való foglalkozást. Énlaka nagyon szép környezetben, a fôúttól távol helyezkedik el és nagyon sok ház, épület megmaradt eredeti formájában. Ezenkívül történelmi nevezetességei vannak, hisz temploma még Árpád-kori, egy 1668-ból való rovásos felirattal. A falu környékén különbözô ásatások folytak, amelyek eredményei szerint itt egy római erôd is volt. A faluturizmus elkezdéséhez, azonban az ötleten túlmenôen pénz és tapasztalat is szükséges, mert Romániában ez viszonylag egy új foglalkozás. Az elsô évben segítséget kaptam a budapesti ötödik kerület önkormányzatától. Beszerveztem a fürdôszobával és más, a vendéglátáshoz szükséges feltételekkel rendelkezô családokat, a faluban közmunkával út és más javítások folytak.A második évben, azaz két évvel ezelôtt már kisebb 5-10 személyes magyarországi kirándulócsoportokat fogadtunk. A kirándulókat családoknál szállásoltuk el, kiadó szobákban. Ôk biztosítják a reggelit, én az ebédet és a vacsorát. - Hány napos egy ilyen kirándulás és milyen program van?- A kirándulás két napos. Elsô nap falu- és templomlátogatás. A második nap egy gyalogtúrán vesznek részt a Firtosra, ami 1064 méter magas. A Firtos hegynek számos legendája van , amit a kísérô idegenvezetô mesél el a falutörténetével együtt. Ezenkívül rövid buszos kirándulásokat szervezek Farkaslaka és Énlaka környékére.- Hogy kerültél kapcsolatban a budapesti ötödik kerületi önkormányzattal?- Az ötödik kerület a Transzilvánia Alapítvánnyal közösen a csíkszeredai Contur céget megbízta egy világörökségi dokumentáció elkészítésével. A dokumentációba mi is bekerültünk Kolumbán Gábor megyei taná-csosnak köszönhetôen, akinek szintén van háza Énlakán. Romániából ezen a falun kívül még két település került be a világörökségi programba.- A falut a világörökség részeként restaurálni fogják...- Az ötödik kerület, aki maga is vásárolt nálunk házat, mint a dokumentáció elkészítésének részese, egy bizonyos összeget utal át a csíkszeredai Contur cégnek. A tervek szerint ebbôl 76 házat, a melléképületeivel együtt visszaállítanak az eredeti formájába. - A faluturizmus rejt-e veszélyeket magában, olyan szempontból, hogy az ottani emberek régi, hagyományos foglalkozásaikat elhanyagolják?- Nem, mert a faluban az egyetlen kereseti lehetôség az állattenyésztés és a tej eladása. A faluturizmussal az embereknek jól jön a plusz kereseti lehetôség. Ezáltal javult az életszínvonal és ezzel tudom ösztönözni is. Mert például látják, hogy akinek van fürdôszobája, az fogad turistákat és többet keres, így egyre többen készítik el. A tej értékesítése terén is lesz elôrelépés, mert egy angliai testvérfalu egy kis tejfeldolgozó üzemet szeretne létrehozni, így az embereknek érdeke lesz a régi foglalkozások, az állattenyésztés fenntartása is.

Péter S. Attila

A napokban elkezdôdik Kolumbán Gábor szenátori jelölésének támogatásához szükséges aláírások gyûjtése a lakosság körében. A szenátor-jelölt elmondta, amennyiben megismétlik az elektoros választást, abban az esetben eltekint a függetlenként való megmérettetéstôl.

- Nem tudom elfogadni az Operatív Tanács azon döntését, amellyel elutasították az elektoros választásokkal kapcsolatos óvásomat (az óvás lényege az elektoros gyûlés megismétlése volt - sz.m.). Megítélésem szerint jogtalan ez a döntés és súlyosan sérti az RMDSZ-en belüli jogszerûséget. E jogszerûtlen döntésre az egyik lehetséges válasz a független jelöltként való indulás - nyilatkozta hétfôi sajtótájékoztatóján Kolumbán Gábor, majd hozzátette: A jelöltlista véglegesítéséig közel egy hónap van, ez idô alatt ésszerû lenne egy újabb választási fordulót megszervezni. Sajnálatosnak minôsítem, hogy az Operatív Tanács többségi szavazattal mégis úgy döntött, hogy egy kétes legitimitású döntés mögé politikai támogatást állít. Ezzel megnehezítette úgy az én helyzetemet, mint azok helyzetét, akik az elektoros gyûlésen 50%-os támogatással a változásra szavaztak. Az általuk megfogalmazott politikai véleményre valamilyen választ kell adjon az RMDSZ vezetése, ha erre nem hajlandó, akkor megfontolandó a független jelöltként való indulás. Kolumbán Gábor elmondta, amennyiben az RMDSZ úgy dönt, hogy mégis megtartaná az elektoros választások második fordulóját, vagy pedig egy na-gyobb legitimitású döntéshozást (pl. állóurnás elôválasztást) írna ki, bármilyen eredmény születne, nem indulna függetlenként. - Az eredeti szándékom az volt, hogy az RMDSZ játékszabályai szerint, RMDSZ tagként, az RMDSZ-en belül méretkezzek meg. Az aláírásgyûjtésre azért kerül sor, mert az óvásomat, amelyet minden jogász, akikkel konzultáltam (beleértve Eckstein Kovács Péter kisebbségvédelmi minisztert, valamint a kolozsvári alkotmányjogi katedra vezetôjét) jogosnak minôsítette, az Operatív Tanács pedig politikai okokból elutasította. Ezt a gyakorlatot nem tudom az RMDSZ-en belül elfogadni, hiszen ez azt jelenti, hogy a jogszerûséggel, a jogállamisággal szemben politikai szempontokat érvényesítünk. Ez nem egyeztethetô össze azzal, hogy az RMDSZ nem politikai párt, hanem közösségi önkormányzat. Mindezt nem személyes ügynek, hanem elvi kérdésnek tartom, a jogtalanságokat nem szabad tolerálni - véli Kolumbán Gábor.A támogatási szándék elsô kinyilvánítása az aláírás, anélkül nem lehet a "küzdelemben" elindulni. A Hargita megyében élô szavazópolgárok 0,5%-nak aláírása szükséges, ami körülbelül 1.500 személyt jelent. - Markó Béla elnök nyilvánosan kifejtette, hogy egy új szövetséget szeretne kötni a romániai magyar társadalomba. Ahhoz, hogy valaki szövetséget köthessen, két vagy több partnerre van szüksége. Én úgy szeretnék politizálni, hogy ennek az új szövetségnek az esélyét növeljem. Az, hogy Markó Béla és a körülötte lévô csapat egy nem létezô szövetség nevében beszél, ez a dolgok durva torzítása... Nincsen egy mûködô szövetsége a magyarságnak, a szövetséget újra meg kell kötni. Remélem, úgy tudunk politizálni az elkövetkezô idôkben, hogy ez a szövetség megköttessék. Rengeteg olyan dologról nem esik szó, ami az embereket foglalkoztatja, például az általános elszegényedés, Románia gazdasági helyzete, illetve az, hogy milyen felelôssége van ebben a magyarságnak és az RMDSZ-nek. Szeretném, hogyha vége lenne annak, hogy nem tartjuk be a szabályokat, hogy egy ember személye fontosabb a jogszerûség érvényesítésénél. Milyen szavahihetôsége van annak az RMDSZ vezetôségnek, amelyik a saját hatalmában lévô jogszerûséget nem tartja be, és a jogállam mellett küzd... - összegezte Kolumbán Gábor.

szász

Ünnepi nyugdíjas találkozót tartottak a Nyugdíjasok Önsegélyzô Pénztárának (NYÖP) dísztermében október 2-án hétfôn. A szép számban összegyûlt idôseket Finta Béla a NYÖP elnöke köszöntötte, utána ünnepi mûsor következett. A találkozón jelen volt Szász Jenô, városunk polgármestere is, aki felszólalásában elmondta, hogy menyasszonyával ô is legalább ötven évet szeretne élni, utána megajándékozta a NYÖP-öt. A nyugdíjasok kórusa Nagy Ildikó tanárnô vezényletével énekelt, majd zenészek által kísért egyéni énekek és szavalatok hangzottak el. A nyugdíjasok tánccsoportja székelyruhába öltözve bemutatta a kosaras táncot. Egyesek gyakran emelték szemükhöz a zsebkendôt és egymás hogyléte, egészségi állapota felôl érdeklôdtek. Egy rövid idôre talán sikerült elfeledni a mindennapi gondokat és érezni, hogy az ember az öregedéssel nem értéktelenedik el. Képes érezni, szeretni, vágyni, adni és kapni, még akkor is ha nincs akkora teherbíró képessége mint a tapasztalatlan fiatalnak.A távozóknak a szervezet egy kis csomaggal kedveskedett.

P. S. A.

EGYÉN ÉS TÁRSADALOM

(folytatás az elôzô lapszámból)

1970 júliusában Csík megye községei kerültek sorra a bérmálkozásokban, Csíkszeredában és környékén már véget értek a bérmálkozások, hátra maradt egy kis település (Hargita fürdô) ahol kaolin kitermelés folyik és az ott élô bányász családok gyerekei várták a püspököt. Július 13-án a csíkszeredai plébános azt javasolta, hogy ô behozatja a bányászgyerekeket. A Kegyelmes úr ezt kereken elutasította, ô kívánt ellátogatni a hegyek szívébe.Másnap gyönyörû szép napsütés, nagyon szépek a fenyôk az egész út csodálatosan szép. Megérkeztünk a Hargita fürdôtelepre, egy mesébe illô, nagyon szép, fenyô ágakból kialakított imasátor állt a ragyogó fényben, körülvéve igen sok hívôvel. Kezdetét vette a szertartás, zengett az erdô a szép egyházi énekektôl, de az történt, ami a magas hegyek között megszokott történni, gyönyörû napsütés, pár perc múlva elsötétednek a felhôk, megered az esô és ez ismétlôdik, legalább öt alkalommal. Napsütés, esô váltják egymást. Én behúzódva a nagy fenyô alatt fotózok, próbálok mindent megörökíteni, diafilmem van betöltve. Mindent szerettem volna a felejthetetlen sok szépbôl megörökíteni, ünnepies, fenséges volt minden. Újra esik az esô, prédikál, tartja a szent beszédet a Kegyelmes úr, valaki esôernyôt tart föléje, Hajdó, a kispap tartja a széket amelyre fel kell állnia a Kegyelemes úrnak, amint már említettem én állok egy nagy fa árnyékában, védve az esôtôl fényképezgetek, és akkor veszem észre, hogy egy egyszerû, rögtönzött hordágyon oda hoznak egy idôs beteget, hogy ô is hallgassa a szentbeszédet. Egy öreg csángó volt, úgy magában, csendesen énekelgetett és amikor már végére járt a szertartás, felhangzott az egyházi ének amelyet a székelyek oly nagyon szeretnek "Nagyasszonyunk, hazánk reménye" - az öreg beteg hangos zokogásba tört ki, nagyon megható volt. Felejthetetlen.Másnap újra ebéd közben, a csíkszeredai plébánián elmondtam a Kegyelmes úrnak a látottakat. Vége az étkezésnek, én rendszerint a kegyelmes úr közelében kapok helyet az étkezések alkalmával hozzám szól, ne távozzon, várjon rám, beszélnem kell magával. A Kegyelmes úr kérdezi: Tud részese lenni egy elgondolásomnak? A legnagyobb készséggel, feleltem. Tudja mire gondolok, nem vagyok fáradt, elhalasztom a szokásos ebéd utáni pihenésemet és megkérem magát, szaladjon ki velem a maga jó autójával oda a Hargita bányához, látni szeretném azt az öreget. Nagyon nyugtalanít a maga elbeszélése a csángóról.Elszaladunk az autóval, és én beállok az autóval ugyan annak a nagy fának a közelébe ahol korábban fényképeztem mellettem a beteg csángóval, persze rögtön oda sereglenek a kíváncsi emberek, kiszállok az autóból, megtudakolom, hogy az az öreg csángó hol lakik. Addigra ki száll az autóból a Kegyelmes úr is, elmegyünk a közeli épületig, belépünk a szobába, az öreg éppen morzsolgatja olvasóját, látszik rajta milyen nagyon meglepôdik, ekkor szól a Kegyelmes úr, ne féljen beteglátogatóba jöttem.Itt végezve a szentmisét, hallottam róla, hogy magát is oda hozták, hogy hallgassa. Én nem láthattam magát azért vagyok most itt. A beteg nem gyôzött hálálkodni: "De Kegyelmes püspök úr, nem érdemlem meg ezt az igen nagy megtiszteltetést, a Jó Isten fizesse meg, nagyon szépen köszönöm, és még sokáig éltesse az Isten a püspök urat, mert még egy ilyen ember nincs a Földön. E látogatás után én biztosan meggyógyulok." A Kegyelmes úr kezét nyújtotta, további gyógyulást kívánt neki, az oda gyûltek között szent képeket osztogatott és mi ezek után elhagytuk a szép Hargita telepet.Az úton befele a Hargitán szól a Kegyelmes úr felém köszönöm az utat nagy megnyugvásomra szolgált, tovább az úton egy rövid kanyar után szép virágokat látok. Megkérdeztem megszabad-e állnom, virágot szeretnék szedni t.i. az autóm mûszerfalára fel volt szerelve egy kis virágváza, abba naponta többször friss mezei virágot gyûjtöttem attól függôen, hogy hol járok. Ezt a Kegyelmes úr tudta és nagyon sokszor meg is csodálta. Most is leszállt az autóról, segített virágot gyûjteni a vázába. Más alkalmakkor is, a Gyímeseket járva mindig segített virágot gyûjteni, én megdicsértem, hogy a Kegyelmes úr virágai szebbek mint az enyémek. Valóban így is volt. Nagyon hosszú idô alatt annyira megismertem a Kegyelmes urat, könnyen megfigyelhettem, hogy mennyire nagyon szereti a virágokat, fôleg a mezei virágokat, felszabadultnak látszott a virágok és a gyerekek között.

(folytatjuk)

Szeptember 28-án kezdôdött Ópusztaszer közelében, pontosabban az Ópusztaszer és Sándorfalva közötti területen a "Legyen egy fád a hazádban" elnevezésû facsemete - ültetési akció. A kezdeményezés célja, hogy megszólítsa a világ magyarságát és ez irányba terelje az ország iránt érdeklôdôk figyelmét. Pieskonics András, a Magyarok Világparkja ötletembere nyitány - programjukra megnyerte a célnak két világhírû mûvésznônket: az Erdélyt sose feledô, Székelyföldhöz erôs családi gyökerû kötelékekkel kapcsolódó Liszt-díjas Dévai Nagy Kamillát, igricek késôi utódát, korunk krónikás elôadómûvészét, valamint az operaénekes Pitti Katalin grófnét. Dévai Nagy Kamilla évekkel ezelôtt, amikor a magyar kultúra utazó követeként hazáját képviselve már sokadikszor bejárta és dallal hódította a nagyvilágot csokoládé színûre barnulva hazaérkezett budai, rózsadombi lakásába, elsôk közt voltam akinek ujjongva, a rá jellemzô tiszta szívvel mesélte örömét, bekerült Guiness Rekordok könyvébe, amit nem holmi bûvészprodukcióval érdemelt ki, hanem azzal, hogy huszonkilenc nyelven énekelt. Ezt a világrekord-számot megdöntve, máig további öttel növelte. A mindinkább magasabbra ívelô pályáját 1996 januárjában, egy Hajdúszoboszlón tartott elôadása után bekövetkezett, dublôröknek is komoly kihívást jelentô súlyos autóbaleset szakította meg, s csodával határos módon az összetört gépkocsiban a gitárja teljesen ép maradt, még csak le sem hangolódott. A gondviselés jóvoltából fél esztendei szanatóriumi kezelés után felépült. Gyógyulása közben végiggondolta addigi életútját és ráébredt, hogy át kell adnia az utánunk jövô nemzedékeknek azt a zenei kincset, a dalok csodálatos gyöngyszemeit, amelyeket mindaddig életében felhalmozott. Felismerése megvalósításához énekes-gitáros elôadómûvészeket képzô Krónikásének Zeneiskolát alapított, ahol elsôsorban a trianoni-döntés következtében áldozatokká lett nemzetrészek ifjait oktatja-neveli a zenével párhuzamosan lovagiasságra, udvariasságra, szépre-jóra, humánumra, embertársaink iránti érzékenységre, tiszteletre. Mindezen tevékenységének felbecsülhetetlen eredményei elismeréseként nemrég, szeptemberben a Vitézi Lovagrend tagjává választották. Pitti Katalin mindegyre több fellépése mellett mással is szolgálja Magyarország érdekeit, miként a mostani ópusztaszeri-felkérésnek is eleget tett. Idén egyik megható élményét az amúgy kevésbé és ritkábban lelkesedô németországi közönség szerezte, akiket annyira lehengerelt, hogy tombolva marasztalták, követelve a ráadást. Kedves élménye volt a számára emlékezetes majki zenei tábor, ahol életében elôször az idén adott mesterkurzust. Nemsokára, december elején ô játsza Puccini Toscáját, amelyre nagy lendülettel készül. Köszönet mindkét mûvésznônek, akik elfoglaltságaik ellenére, áldozatvállalással, példát mutatva hozzájárulnak a faültetési program sikeréhez. A program kezdeményezôi az interneten, a weboldalakon hirdették meg az akciót, amelyre számos visszajelzés érkezik. Egyik internetes újság 20.000 dollárig ingyenes reklámot ajánlott fel. Lám a mi újságunk ha nem is tíz-húszezer dollárétékig s nem is a világhálón, de "udvarhelyszéki (reklám) méretekben" az internetes honlapjukat minden olvasója számára, ugyanúgy ingyen közzétéve teremt lehetôséget, könnyíti meg a bekapcsolódást a közérdekû kezdeményezés ôsz végéig tartó akciójába.A www.magyarpark.deltav. hu alatt található honlapjukon minden, csemetét ültetô természetbarát figyelemmel kísérheti fája cseperedését.Ezredfordulós "túlcivilizálódott" világunkban, amikor egyre idôszerûbb a "vissza a természethez" Rousseau-i jelmondat, példaértékû és örvendetes dolog mûvészek s médiák összefogása a természet regenerálása - védése, a magunk érdekében.

Fosztó Áron Zoltán

....... Erdôvidéken, az egykori kisbaconi Benedek - birodalomban amióta a székely-magyarok halhatatlan mesemondójának leánya: a törékeny termetû, ezüstös ôsz hajú, bársonyos halk szavú Flóra néni egyik legszebb irodalmi emlékhelyünk hajdan volt hûséges gondozója már nem köszöntheti - a mi korosztályunk emlékezetében megmaradhatott - kedves mosolyával az újabb nemzedékek oda zarándoklóit. A facsemete - ültetô meseíró évszázados zöld fenyôinek sorfala 1975 szeptember 25 óta már néhai Flóra néni sírjánál is ôrködnek. A négy - kôoszlopos tornácú, timpanon - homlokzatú, nyolcszobás kúria, a Benedek Elek megálmodta Mari-lak áll, ôrizve egykori benépesítôinek emlékezetét, ami megmaradt a Tündérkert hangulatából, amelyet a gazdája szorgos munkával varázsolt mesebelivé. A nagyapó ültette fák közti árnyas sétányokon és fák övezte rejtett kis zugokban az Édes anyaföldem! címû önéletrajzi emlékfüzér írójának tréfás, kedélyes kis versikéit olvashatja az arra járó vándor. Leányára, Flórára utaló humoros rigmusra bukkanhat a farengeteg tisztásán sétáló: Ez a terem Flóra terem,
Közötte sok virág terem.
Tudja meg az egész világ
Benne van a legszebb virág!
Ha vidám a hangulatom
Gyöngyvirágnak szólongatom
Másik neve Oleander
Mit szólsz ehhez szegény Wander? Az 1969 május 25-én felavatott emlékház szelleme, hangulata sajnos már rég nem az mint amikor Flóra néni mesélte a látogatóknak családja történetét, s néha az édesapja arcképét ábrázoló festményre mutatva megjegyezte, hogy a valóságban apókának annál is kedvesebb volt a tekintete. Már csak nosztalgiával, kegyelettel emlékezünk szép gesztusára, amikor vendégeit a hosszú Mária-sétányon a bejárati nagykapuig kísérte, ahol újabb vendégváró verssorok igazították el az újabb látogatókat:Elek apó nagykapuja nyitva áll
Ki erre jön, a házra is rátalál.....

Fosztó Áron Zoltán

Október másodikán az OBKE meghívására városunk vendége volt Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke. A városházán tartott elôadásában a nyugati magyarság, az emigráció irodalmáról tartott elôadást. Kifejtette, hogy a második világháború után 250 ezer magyar maradt a nyugati államokban. 1945 és l948 között 200 ezren hagyták el Magyarországot. 1956-ban pedig 200 ezren emigráltak nyugatra, és a forradalom után 1990-ig szintén közel 200 ezren távoztak az országból. Az Erdélybôl elmenekültekkel együtt másfél millió magyar távozott szülôföldjérôl, a Kárpát- medencébôl. Ez óriás veszteség volt a magyarság és országa számára, mert ezek a magyar emberek lassan beolvadnak az ôket befogadó nyugati országok népeinek tengereibe.

Bödör András:

A kommunista érának majdnem sikerült hozzá- szoktatnia bennünket ahhoz, hogy szégyen a származásunk, amennyiben az vidéki (falusi) illetôségû. Bödör András épp azt kívánja bizonyítani mûvével, hogy mennyire meghatározza (pozitív értelemben!) az ember pályáját származása, melyet így nem kell, nem szabad elhallgatni, sôt...

A szerzô szándéka szerint könyve önéletrajzi vallomás, ez - amint az elôszót jegyzô Nagy Olga is hangsúlyozza - nem jelenti azt, hogy Bödör száraz tényanyagot tálal. Nem, mert nagyon is érzi ezt a mûfajt, és van szépírói vénája. Bevallom, kétkedôen vettem kézbe a könyvet, mondván, hogy egy falusi ember nosztalgikus hangú viszszaemlékezéseibôl nem kerekedhet izgalmas olvasmány. Szerencsére kellemesen csalódtam, mert a könyv sokkal több befele forduló önéletrajznál, a teremtett kép általános, jól körvonalazódik benne a széki világ szociográfiája, és valamelyest folklórja is. Bödör számba veszi környezetét, néz, lát és értékel. Ezek után már nem tûnik véletlennek, hogy a kötet 1991-ben a Lakiteleki pályázaton második díjas lett...Az alaptörténet néhány mondatban összefoglalható: egy szegény, paraszti sorsú gyermek, fiatalember próbálkozásai az érvényesülés érdekében, kemény napszámos-élet, hányatott iskolai élet, hányatott élet... Érdekes a mû elbeszélô-technikája: a jelen idejû elbeszélést régi emlékek felidézése teszi sokszínûvé. Ezen vonása Bödör mûvét Móricz "Boldog emberéhez" közelíti: a visszaidézés többsíkú, hisz követi az emlékek felidézôdésének spontán rendszertelenségét, ellenôrizhetetlen kavalkádját. Móricz azonban ezt a technikát tudatosan fejleszti ki, Bödörnél kevésbé öntudatos az eljárás. Hatásos a mû népies, természetesen nyers volta (sok a tájnyelvi szó, nyelvjárási sajátosság). A népi alapú képzelôerô olykor erôteljesen vizuális szerkezeteket eredményez: "a kôasztalon málépogácsa kucorodott a csepûbôl szôtt takaróruhában."Nem véletlenül lett a kötet címe Székrôl indultam, hisz a szülôföld iránti szeretet végig meghatározó. Akkor is, amikor nagy távolságokra van tôle (érdekes, hogy a távolság nem szépíti meg a képet, így a falu nem idealizált, a visszaemlékezés pedig nem nosztalgikus). A gyárakban, üzemekben dolgozva, sóvárogva gondol haza a széki legényekre, a falu mindennapjaira, és az ifjúság számára oly varázslatos rendezvényekre. Mivel sok vidéket bejár, a szerzônek alkalma van összehasonlítást végezni különbözô falvak szokásai, hagyományai között. Igen érdekes az, ahogy a szegény ember diktatúrához való viszonyát árnyalja: rossz volt a kommunizmus, de azok számára, akiket nem volt mitôl megfosztani, új lehetôségeket is jelentett (tanulás, jobb élet- és munkakörülmények). Természetesen az árnyoldalak felôl sem hallgat: a rendszer (hagyományellenessége ismeretes, fôleg a nemzeti homogenizáció programjának meghirdetése után) betiltja a tánc-esteket, a fonót, és megfélemlíti az embereket. Tán legmegkapóbb a könyvben az az optimizmus, amellyel az önéletrajz író az élet akadályait veszi. Ehhez mérten az elbeszélés is jó kedélyû, pedig nem egy könnyû élet körvonalazódik. Mintha egy népmesét indítana, úgy kezdi a szerzô a második fejezetet, hányattatásainak nyitányát:"Negyedik osztályt végeztem, amikor egy este így szólt hozzám apám:- Na, fiam, te már elég nagy fiú vagy, reggel elindulunk a kincses városba szolgálni..."A zárórész pedig felvillantja azt a távolságot, ami a távolba szakadt széki ember, Bödör András, és az otthon maradottak között van, így a könyv a múltvállalás hite mellett szomorúsággal végzôdik: "Gyakran hazalátogattam, s mindig találtam valami újat. Néha jobban örvendtem a fejlôdésnek, mint az otthoniak. Csak egynek nem örvendtem, annak, hogy miért nem vagyok közelebb a szülôfaluhoz, mert ahányszor hazalátogatok, mindig örömet jelent számomra."Tán nagyobb lenne e könyv értéke, ha teljességében mûvészi fikció lenne, de így is kerek egység, és amivel nem minden önéletrajzi alkotás büszkélkedhetik: fikcióként kezelve is megállja a helyét, hisz minôségi epikai megvalósítás.Ami pedig az aktualitást illeti: a mostani városlakók legalább negyven százaléka - bevallva, bevallatlan - falusi származású. Ha csak feleannyira vállalnák- nánk származásu(n)kat, jó hatással lenne önazonosságu(n)kra nézve, és tán a falvakat sem kellene félteni a kihalástól...A kötet az Erdélyi Gondolat Kiadónál jelent meg, 2000-ben.

Zsidó Ferenc

Harcoltak, veszítettek - és büszkén vállalták. Ez tán markánsabb egyéniségeket mutat, mint a harc maga.Azt, hogy mit élhettek át a kivégzés elôtti pillanatokban, tán Damjanich utolsó imája révén érezhetô át leginkább:"Mindenségnek ura! Hozzád bocsátom esdeklésemet. A nômtôli elválás rettentô órájában Te erôsítettél engemet, adj erôt továbbra is, óh, atyám, hogy a kemény próbát, a becstelen, gyalázatos halált, mint férfiú, erôtelten állhassam ki. Hallgasd meg, oh, fô Jóság, forró kérésemet! A viadalban és csatákban Te vezéreltél, te engedted azokat kiállni, s mentô karod némely kétes harcokban sértetlenül védett meg. Legyen neved örökkön örökké áldott. Oltalmazd az én különben s szerencsétlen hazámat a további vésztôl; lágyítsd szívét az uralkodónak a hátramaradt társak iránti kegyességre, s vezéreld annak akaratát bölcsességeddel a népek javára!Adj erôt, oh, Atyám, az én szegény Emiliámnak, hogy ô a nekem adott szavát: "sorsát hitének erejével elviselni" - beválthassa.Áldd meg Aradot - áldd meg a veszedelembe sodrott szegény magyar hazát! Te ismered, oh, Uram, az én szívemet, s lépteimnek mindegyike tudva van Nálad. Azok szerint ítélj meg kegyelmesen, s engedj a túlvilágban kegyes fogadtatást találnom. Ámen." - (Damjanich)

Zs. F.

"Énnekem most már hasztalan
Papolsz, világ, hiába intesz.
Csigaházamba kuksolok."

S ez most már mindig így lesz" - írja a "a szellem arisztokratája" 1969-ben. Fura eset, amikor olyan költôre utalok "költészettan"-ért, aki már a hetvenes évek közepén kijelentette, hogy "a vers meghalt". Egy irgalmas hazugság a mestertôl. "Mit tudsz te róla?" kérdezném Rufusával, és ha semmit, hát olvasd, vedd és kölcsönözd a "Semmi - soha" kötetét, melyrôl Ô maga írja:"... ezt, és csakis ezt a költôi korpuszt tekintem a magaménak.... senki se merészelje felülbírálni ítéleteimet". No de, a hálás utókorra mindig lehet számítani. A legkevésbé sem érdekli, mit hagyott hátra az utolsó szavak jogán, - keres, kutat, fellapoz és majd meg is magyarázza, miért tette. Valószínû, alaposan leteremtene mindennek, hogy miként jövök én ehhez, és úgy járnék, mint ama irodalom-est szervezô, aki versrôl kérte beszélni, vagy elôadást tartani (ahogy tetszik) Székely Jánost. Valószínû nekem is csípôsen visszakérdezne: "És erre, pont engem kérnek?" Az utókor hálája iránt viszont senki sincs bebiztosítva. Szeretetérôl, rajongásáról nem beszélve. "Olyan korban írtam én verseimet, amikor szégyen volt embernek lenni. Morális helyzetnek ez szörnyû, de költôi helyzetnek nem éppen érdektelen" - írja 1990 februárjában. "...a gyûlölet korában, / Fel kell találnod búzafényû hangod,/ És megta- nulnod magadra maradnod"/ "Verseimben a gondolat a fontos, nem a Vers" - lám a szigorú mentegetôzés, mintha nem is a Mesterszonett költôje írta volna e sorokat. Korlátoltságunk és félmûveltségünk tudatában, (tisztelet az egyre kevesebb kivételnek) szégyenkezve hajtunk fejet a Mester klasszikus tudása elôtt. És e klasszikus mûveltséggel oly alázat párosult - még ha azt is írja, hogy a "gôgössé püfölt az élet" - ,amely mindenféle költôt, költôcskét, bakfist és rém-szolgát megszégyenített. Mentünk hozzá, generációmból nem egy, ki ajánlással, - amely így szólt: "vigyázz, nagyon szi-gorú. Vigasztaljon, önmagához még szigorúbb!",ki csak hittel, ki fél liter pálinkával, - a fáma szerint jó ideig szilvapálinka szag volt a hajdani Igaz Szó szerkesztôségében, úgy utána vágta a "költônek". Magányos ember volt. Kollégáihoz szûkszavú, magába zárkózó. Terjesztették róla, hogy "vigyázni kell vele!", - utalván arra az estre, amikor elvállalt "megírandó" verseket, hogy édesapját kimentse a börtönbôl. "Publikáltam én végül olyan verseket is, amelyekkel sohasem értettem egyet... Bánom én, akkor is bántam, de megbánni sohasem fogom"- írja. Dobja rá az elsô követ, aki helyében nem tette volna meg. "Az üldöztetés lett az én tanulmányutam, a menekülés a neveltetésem, minél több baj és csapás ért, annál kiváltságosabb lettem". Nem a van, hanem a legyen elvét hirdeti. "Mert csak a vállalt élet méltó önmagához". Nem kisebb becsvágy hajtotta, mint megérteni a világot. És aki a világot akarja érteni, annak háromszázhatvanöt fokos látószöggel kell rendelkeznie."Ember vagyok, s ez vádra már elég/ Nincs rágalom, mi rám ne illenék/ Se hódolat, mit meg ne érdemelnék". Keserû líra a Székely Jánosé. Akár a mirha. Kelet legdrágább és legkeserûbb fûszere. Egy "bennünk rekedt felismerésnek lehet érvénye, - értelme nincs", - írja. Majd késôbb: "... botrányos felismerésem, hogy a magas költészet rég halott mûfaj, éppolyan halott, mint a népballada vagy az eposz... Azért nem keletkeznek... hatékony versek, mert maga a kultúra elvesztette hajdani életbevágó szerepét... mondjuk ki nyíltan: a politika manipulálja."Nem halt meg a Vers, Mester, - csak a múzsák kurvultak el. És mielôtt befejezném, engedtessék meg egy rövid történet. Vásárhelyen történt. Adásba hívták be Székely Jánost, és beszélgetés után kérte a mûsorvezetô, olvasna fel egy verset. Olyan korban volt, amit most elegánsan "átkosnak" nevezünk. Amikor barát árult el, ellenség mentett ki. E rövid verset "recsegte" bele a mikrofonba: Szelekció: " Mert kivesztek a farkasok,/ S mert nem vadássza senki ôket,/ Itt gírhesek és borzasok/ És szinte törpék már az ôzek/ A jót velünk sem az teszi,/ Ki ölbe vesz s álomba ringat,/ Hanem ki vesztünk éhezi./ Becsüljük meg hóhérainkat." Írom, hogy belerecsegte a mikrofonba, olyan ellenállásra buzdítóan, hogy nem egy "hétpróbás" hallgató beleborzongott. De lássuk, mint ír a Rádió c. versében, - aki önmagát hallgatta:"Egy hangot hallottam csupán /Egy különös és ismeretlen,/ Egy tûrhetetlen és kemény/ Hangot, mely versemet szavalta,/ S amelyrôl tudtam, hogy enyém /...../ Tudtam, hisz én motyogtam azt/Elôzô nap a mikrofonba/ .../Mondjátok csak barátaim, /Ezen daloltam néha nektek?/ Emlékszem csak szerelmesen/ Ezen vallottam, hogy szeretlek?/ Ezt hordozzátok lelketekben,/Ez válaszol, és ez tanít?/ Ezt hallgatjátok, hogyha szólok,/És sohasem az igazit?" De melyik volt az igazi? Mely azt mondta: "Ki gyarló, máris önmaga/ Ki megjavul, - máris hamis/, vagy mely madár fiának azt mondja: "Ameddig mód van tûrni - tûrj/S ha nincs már mód, még ott a szárnyad,/Ott van még óriási szárnyad: Feszítsd ki bátran, és repülj" - és ô marad? Hát repüljetek, és írjatok. Tanuljatok költészettant Székely Jánostól, s elviselni a magányt. Írni, majd olyan korban is, amikor embernek lenni szégyen lesz, és ahol " aki nagyot alkotott, mind belehalt, vagy bele tébolyult" ... Tôle tanuljatok: "... foglalat vagyok/Taníthatok és mindent adhatok".Hát fogadjátok el, és ha tetszett, kérdezzétek vele: "Ki vagy, hát nékem, én magányos társam,/Én legismertebb ismeretlenem?".

"Olyan vagyok, tudod, olyan vagyok,
Akár az éles húsevô virágok,
Hazug, gonosz, alattomos és álnok.
Pompás, veszélyes, kényes és balog"
Vállaljátok?!

Sebestyén Irén

Fogolyánt meglepte, hogy azzal állítottak be a cellájába, hogy várja a börtönigazgató. Már húsz éve ült börtönben, - terrorcselekményért. A Fekete Kereszt nevû terrorszervezetnek volt a tagja, és egy pályaudvar felrobbantásáért ítélték el. Mikor a börtönigazgató közölte, hogy szabad, ô váltig erôsítette, hogy tévedés az egész, neki még ülnie kell. Végül kipakolták az utcára. Nem volt mit tennie, hazament. Mivel nem volt családja, otthon mindent úgy talált, ahogy hagyott mikor letartóztatták. Legjobban az bosszantotta, hogy nem tudta megírni, élete könyvét, az elcsíphetetlen terroristáról, annak személyiségérôl. Fogolyán szerint, az igazi terroristában három személyiség lakozik: az elsô a becsületes üzletember, a második a terrorista, a harmadik meghatározhatatlan. Ezt nem sikerült még megtalálnia, és ez akadályozta a mûve megírásában.Otthon, a hálószobáját cellává alakította: az ablakokra rácsot tetetett, vaságyat hozatott, cellaajtót csináltatott az eredeti helyett, és rabruhát is készítetett magának. Eddig minden rendben lett volna, - de milyen börtön, ahol nincs börtönôr - gondolta magában. Már majdnem megoldhatatlannak látszott a helyzet. Támadt egy nagyszerû ötlete. Ô lesz sajátmaga börtönôre. Az ötletet, a gondolatban készülô könyvének az alapgondolata adta, a kettôs szerep. Másnap meg is rendelte a börtönôr egyenruhát. Dupla fizetség fejében, másnapra kész is volt. Nappal börtönôr volt, éjszaka rab. Na-gyon jól érezte magát a kettôs szerepben, és rájött, hogy ez a helyzet a könyve megírásában segíti. Teltek a napok és az évek, a szerepekben nagyon jól élrezte magát, de a harmadik, meghatározatlan személyiséget, csak nem találta, - és ez nagyon bosszantotta, mert a könyvének nem tudott neki fogni.Egyik nap az az ötlete támadt, hogy tollgyakorlatként, megírja emlékiratait, és közben hátha felfedezi azt a rejtett harmadikat. Egy év alatt el is készült a mû. Nekifogott, hogy átolvassa. Olvasás közben egyre furcsább változásokon ment keresztül, úgy érezte, a szerepek távolodnak tôle: a fogoly nem ô, a börtönôr nem ô, és a gondolatban létezô könyvének a tárgya, nem létezik. Mire átolvasta az emlék iratait, rájött, hogy megtalálta a rejtett harmadikat: a többi nem létezik.Másnap visszarendezett mindent a lakásban, úgy ahogy volt. Kívánkozott az emberek közé. Kiment a városba és látta, hogy az emberek, épp úgy szerepeket játszanak, ahogy ô tette, csupán a különbség annyi, hogy azok társadalmilag elfogadottak.

Nagy Attila

Szonda Szabolcs:

Tengerszemüveg

Bérelt szerelékkel ne horgássz!
- int, és elhúz fölöttem egy sirály.
A pénzelt türelem rossz korlát, rangját kölcsönzi, évülô király,
szaltójában ott a bukás árnya:
nem fedi el, csak megpróbálja.
Vízben a só, víz a levegôben,
köztük a híd, az tart ily erôsen.
Már semmi madár. Ám legyek résen:
idegen vészjel felszerelésem.

A szükséges jelzés

Lesben, a víz mellett. Halra vársz.
Hirtelen kiszárad az orrod.
Nem szaglászhatsz. Jobbról balra ráz
a tény, mint hideg láz vagy forró:
ha vihar jön vagy a part szakad,
senki más nincsen, csak te magad.
Odalépek. Ez a kellô mélység,
itt a létezô legjobb csali.
Adott helyzet, azt mondom, még szép,
hogy nem maradhat folyton pali.
Felnézek: földi holnap hortyog,
és csüngnek az égbôl a horgok.
Nem fedi el teljesen a habMíg lehúzom a szakállam,
elgyalogol a rossz álom.
Bölcsôje, az éj, múló pillanat;
ablak zárul, kint marad,
de ott lappang, mint rest méreg.
Hosszú harc ez, dacos testvérek
szövetségének logikája -
nyitját az ész elvétve látja,

bár nem fedi el teljesen a hab.

Úgy helyezze oda reményét...

Otti emlékére
Úgy helyezze oda reményét,
mintha minden tettét lemérnék,
s a mérlegen mégse lenne más,
mint fénylô tor, sötét áldomás,
az a film, mit folyton nézünk,
lázas kezdetünk, kósza végünk,
mit hordoz a véred, a vérem.
Megnyugszom. És lassan megértem.

Mert látom ôt. Itt is, ott is.

Tiszteld bennem azt, amit benned nem lehet. Akarj létezni te is a mában, ne csak jelen lenni, mert így van ez velem is. Vagy te nem vagy elég hatásos, vagy én nem hatódom meg eléggé, de az elôzô élmény elnagyolt volt. Megérdemeltél egy szeretetet, de azt hiszem, mégsem az enyémet. Összetûzés-keltô hajlamod a pedagógiai tehetség kézzelfogható rózsája. Ha egyszer valamiben döntô álláspontra jutsz, azt végleg letudhatod. Ha én is foglalkoznék ezzel a kérdéskörrel, lennének konzekvenciák, de nem teszem, mert nem teszed...

Achilles Dent (USA)

Adott egy kisváros. Benne egy kispolgár. És mellé kis környezetének minden kis kelléke. Kis lakás, kis autó, kisasszony, kismama, kis élelem, kis nyaraló, életében egy-egy pikantéria. Ám egyszer csak polgárunk nagyot gondolt. Szétnézett kishazájában és elkurjantotta magát. Mérsékletesen persze, hogy át ne hallatszodjon a szomszédba, és nagypolgárrá, - mi az, hogy nagypolgár! - világpolgárrá nevezze ki magát. Alapos természete lévén, utána nézett, mi az, ami világpolgárrá tesz valakit. Elôször is a külsôség. Pontosabban, mint holmi nonkonformisták hinnék. A forma, amit majd megtölt tartalommal, ha sikerül, - ha nem hát nem.Könyvespolc. A könyvek, azok szerfölött fontosak. Mutatnak. Ez sem elhanyagolható. És csak bôrkötésben. Értékesek. Úgy kb. másfél méter hosszú barna kötést, öt egymás alatti polcon. Annyit talán, csak öszszeírtak eleddig. Utazások. Világútlevél. Festmények, lemezek, kazetták, cédék. Na, és egy számítógép. Majd megtanulja kezelni, s ha nem is, legalább ott van. Továbbá új barátok. Új környezet. Színház is, persze bemutatók. Csakis bemutatók. Szimfonikus koncertek. Lehetôleg elsô sorokban. És elegancia. Leereszkedô fölény, és egy-egy jó beköpés. Lehetôleg világhírességektôl. Majd bemagolja vala-hogy.... Például Napoleon nôkrôl alkotott véleménye. Churchill egy-egy rövid, de súlyos mondata. Egy-egy régi film ismerete, persze elkelne egy kis latin tudás is. Nem mintha érdekelné e holt nyelv, de elképzelte, amint csak úgy beszúrja egy mûvelt társaságba Marcus Aureliust. Eredetibe. A görögöt, azért már nem.... Mérték is van a világon. De magyarul egyszer csak elmondja a híres mondatot, egy piacon, hogy lám csak, mi mindenre nincs szüksége. Hogy ki mondta, azzal már nem fárad. Mondjuk, még egy-két régiség. Egye fene, ha drága, drága.... Goblen, imaszônyeg, bár egy kézzel festett kínai váza...., na és az utazások során összegyûjtött szuvenirek. A gyrekeknek angol. Ha belepusztulnak is. Ne kelljen, gyorstalpalniuk, mint neki negyven után. Ha már a nemzet gyarapítására adta magát. Azt azért sejti, hogy az volna az igazi, ha se gyerek, se család. De van. Sebaj! Holnaptól másképp lesz! Addig még megnézi a 67. részt abból a spanyol sorozatból, megiszik még egy-két sört lefekvés elôtt, és alszik egyet rá. Nagy döntések elôtt ez így szokás.El fog menni az évadnyitó elôadásra is, a színházba, micsoda kezdet, virágot is vesz, majd eldönti közben, kinek adja oda, - finom cigarettát vesz, külön erre az alkalomra, de azért beugrik a lecsúszott szomszéd mûvészetpártolóhoz, hogy ne haragudj már Bogikám , hogy ilyesmivel zavarlak, de, hogy is kell viselkedni a mûvészek között?! Mi az, hogy csak természetesen! Na, persze, ez amilyen irigy, képes ezt mondani neki, hogy röhögjenek, majd rajta! Hát azért is lesz nála egy-két jó beköpés! Egy-két anekdota, amelyet így kezd majd. Hallották kedveskéim, azt a történetet, amikor egyszer valaki, csak úgy összeesett a színpadon? De nem biztos, hogy elmegy... Mert a tévéadók fenntartják a mûsorváltoztatás jogát, és mi lesz, ha épp az elôadás alatt fog menni a 68. rész annak a könny-csavaró sorozatnak? Azt, azért már nem hagyhatja ki, na és addig is utána néz valahol annak, hogy mi az a mûélvezet. Mert egy borozás alkalmával, Bogi a lecsúszott mûvészetpártoló, minden öt percben ezt hangoztatta, és gondolt ô már arra, hogy ez valami cefetül fontos dolog lehet, ha egy volt egyetemi tanár, akkora hangsúlyt fektet rá.Adott volt egy kisváros, melynek polgárai önnön szemükben világpolgárok voltak. Feszültek a keblek a lokálpatriotizmustól, hepiendes sorozatok ömlöttek a tévécsatornákon, bûzlöttek a szemetek és folyt a sör, könyvtáruk költözött volna, ha lehet, színházuk önállósult volna, ha hagyják, és ahol köztiszteletben álló polgárok idônként összegyûltek, és anekdotázgattak.Hallották, kedveskéim azt a történetet, amikor gödrös kis városunkban pár hittôl vakult ember érkezett, és színházat játszottak. Csak úgy válogattunk a kedves nejemmel, hogy melyik elôadásra is menjünk... Aztán mire elkészült a nejem nercbundája, megszûnt a színház... Igazán kár, kedveskéim... Most aztán leshetjük, mikor jön ide félévenként egy-egy társulat... Persze, ha útba esünk nekik, és úgy hozza úri kedvük...Mit motyog megint ez az öreg Bogi? Hogy még mindig itt vannak? Nahát! Pedig mi igazán mindent megtettünk, hogy ha megszakadnak se bírják ki közöttünk. És ha belegondolok, kedveskéim, néha igazán elmentem volna egy- egy elôadásra. De hát istenkém, annyi sör, és annyi érdekes kisvárosi pletyka volt útközben...

Sebestyén Irén

Kábultan bolyongok
elhaló fények alatt.
Csillámaimat rámverik
átlátszó falak.

Protézisek csattognak
az utcak&oum