Dr. Fehér István fôorvos már elsôéves orvostanhallgatóként kórbonctanász akart lenni. Nagy hatással voltak rá Gyergyai Ferenc neves patológus, marosvásárhelyi professzor színes és tartalmas elôadásai, melyek elsôként keltették fel érdeklôdését hivatása iránt. Hálásan emlékezik ugyanakkor Lapis Károlyra, a nemzetközi hírnévnek örvendô budapesti patológusra is, aki ‘90-ben befogadta a nagynevû 1-es számú Kisérleti Rákkutató Intézetbe. Büszkén vallja, hogy az ott eltöltött évek során nemhogy kiábrándult volna a szakmából, hanem egyre inkább megszerette. Miután Bukarestben elismertette a Magyarországon szerzett képesítését, itt foglalta el a már több éve be nem töltött kórbonctanászi állást, majd küzdelmes munkával, türelemmel és kitartó kollegákkal szervezte újra, modern(ebb) alapokra épitve az akkor már csak alig vegetáló intézetet.
- A boncolást ma már magasabb szinten végezzük, hiszen az évek során egy eléggé korszerû kórszövettani laboratóriumot sikerült létrehozni.Rengeteget köszönhetünk Gyergyai professzornak, aki, miután nyugdíjba vonult, leszerelte németországi intézetét, a mûszereit, modern gépeit pedig nekünk adományozta. Igy például az egyszerû ún. rutin festéseken kivül legalább 20- 30 féle speciális szövettani festést tudunk végezni, amely tényleg nagy elôrelépés.
- Pár hónapja vezették be az intézetbe az immunhisztokémiai eljárást, mi is tulajdonképpen ennek a lényege?
- Ez egy csúcstechnika a szövettanban, ami egy antitest reakcióin alapuló módszer. Ennek segitségével a rákos beteg diagnózisa lényegesen javul, és a terápia megtervezését is megkönnyiti. De szeretnénk továbblépni, hamarosan bevezetjük az in situ hibridizációs módszert, mellyel bizonyos virusok kimutatását lehet elvégezni.
- Laikusként úgy látom, hogy az Ön hivatása rendkivül komplex.
- Én az orvostudmány mûködését patológia nélkül egyszerûen elképzelhetetlennek tartom. Egyrészt az oktatást szolgálja, hiszen tanulni lehet az esetleges hibákból vagy ritka esetekbôl, másrészt az örökletes betegségek felfedésére és megelôzésére is alkalinas. Hiszen ha például az elhunyt boncolásakor kiderül, hogy a vastagbele polipusokkal van tele, akkor ebbôl következtetni lehet arra, hogy egy örökletes, genetikailag meghatározott betegségben, azaz vastagbélrákban halt meg az illetô. Igy a hozzátartozóknál idejében megelôzhetjük a daganat kialakulását. Ugyanakkor a boncolással egész pontosan fel lehet mérni a betegségek százalékos elôfordulását vidékünkön, tehát egyfajta statisztikai szerepet is betölt. Például birtokunkban van az az információ, hogy Keresztúron gyakoribb a méhnyakrák, tehát az anyagi segítséget és különbözô berendezéseket odairányitva csökkenthetjük az esetek számát.
- Viseltemek-e az emberek elôitéletekkel a hivatásával szemben?
- Sok kollega sem érti, hogy miért választottam ezt az ágát a medicinának, nem tudják, mivel is foglalkozik tulajdonképpen a patológus, akkor hogy várhatnám el, hogy a szakmán kivüli értse és tudja? Amúgy is a kórszövettani labort majdnem mindenhol egy eldugott helyre számûzik, általában az udvar leghátsó részébe, oda, ahova senki nem jár. Ráadásul egy lerobbant épület ad neki otthont, omladozik a vakolat, különbözô szagok terjengenek, hiszen nincs elszivó berendezés, akkor persze, hogy az embereknek rögtön a hullaszag, a hidegházjut az eszébe... A laboratórium egy felszereltebb, tisztább, tágasabb épületben kellene helyet kapjon, ahol az elszívótól a hûtôkamráig minden megtalálható, és nem árt, ha egy picit barátságosabb, hiszen a látvány a hozzátartozók elôitéleteit megbonthatná. Vannak emberek, akiket igenis nagyon érdekel, mit csinálok, akik értékelik a munkám.Vannak olyanok, akik nem értik, mivel is foglalkozom valójában, és vannak olyanok, akik nem értik meg, hogy miért csinálom... Ahhoz, hogy úgy álljanak hozzá az emberek a patológiához, mint nyugaton, bizonyos fokú egészségügyi kultúrára, felvilágosultságra és toleranciára kellene szert tennünk.
- Ha már a tudatlanság körül keringünk, elmondaná, mi a törvényszéki orvos és a kórbonctanász között a különbség?
- Az emberek zöme valóban nem tesz különbséget a kettô között: egy és ugyanaz mindkettô és boncol. Talán ez onnan ered, hogy a múlt rendszerben spórlás céljából az orvosoknak - mármint annak, aki kórbonctanásznak készült- három év alatt törvényszéki orvosi és kórbonctanászi diplomát is adtak, tehát egy személyben kellett végezze ezt a két teljesen különálló és különbözô foglalkozást. Persze egy fizetésért. Azóta használatos a kettôt összevonó boncolóorvos kifejezés, ami azonban ma már nem létezik, ám az elnevezés még mindig él a köztudatban. A törvényszéki orvos az ún. erôszakos halállal foglalkozik, ahol a halál külsô beható tényezônek az eredménye (ilyen az öngyilkosság, a gyilkosság, a közúti baleset, a munkahelyi baleset, az orvosi mûhiba). A halált jogilag vizsgálja, szemben a kórbonctanásszal, aki tudományos kérdésekre keresi a választ a munkája során. Csupán egyetlen esetben találkozik a két szakma: amikor a kórbonctani boncoláskor kiderül például, hogya halált nem is egy egyszerû agyvérzés okozta, hanem egy koponyatörés vagy egy zúzódás. Ebben az esetben azonnal átkerül az ügy a törvényszéki orvoshoz, és ô boncolja tovább a holttestet.
- Nem túl szûk ez az épület két ilyen kényes szakmának, ugyanis egy bonctermet használnak a törvényszéki orvossal?
- De igen. Számtalanszor felkértem, hogy költözzön el, persze nem személyes okok, hanem épp a helyszûke miatt, pár négyzetméteren osztozunk, a gépeinket pedig már nem tudjuk hova tenni...
-Hogyan néz ki a boncolás jogi eljárási módja?
- Ha nyilvántartott betegként a kórházban hal meg valaki, és diagnózisa pontosan ismert, azaz tudjuk, miben halt meg (hiszen alá van támasztva röntgen felvételekkel, szövettani vizsgálatokkal vagy computer tomográfiával), akkor a hozzátartozók kérhetik a boncolás mellôzését, amibe mi készséggel bele is egyezünk. Ha azonban egy betegnek a beállított kezelés nem használ, súlyosbodik a helyzete, és meghal, a klinikus kéri, hogy történjen meg a boncolás, hiszen kell lennie valaminek, amit a kezelés során ismert fel. A harmadik eset, amikor a vizsgálatok elôtt meghal a beteg. Ekkor sem tudjuk felmenteni a boncolás alól, hiszen tisztázatlan a halál körülménye.
- Itt is két véglet van: van, aki megérti ennek szükségességét, és van, aki azt mondja:most már meghalt, miért nem addig foglalkoztak vele, amig élt és szenvedett. A törvény szabályozza azokat az eseteket, amikor a boncolást nem lehet elengedni, de mi próbálunk rugalmasak lenni, és figyelembe vesszük a szokások, a szertartások igénylését.
- Ha jól tudom, a boncolások száma nálunk is apadt valamelyest az utóbbi idôben.
- Az orvostudomány és a technika - mondhatni - napról napra fejlôdik, igy olyan kivizsgálási lehetôségek adódtak, amelyek pontos eredményt hoznak, tehát a boncolás mellôzhetô.
-A patológia milyen követôre talált Önben?
- Jómagam rendkivül igényes ember vagyok, olyan, aki beleköt minden apró, de nem helyén levô dologba,s talán ezért nem szimpatizálnak sokan. Itt természetesen az ún. szakmai ártalomról van szó, hiszen nekem tudnom kell minden apró jelenség magyarázatát, minden ici-pici részletre oda kell figyelnem. Az a tipusú ember vagyok, aki minél pontosabban szeretné ismerni a valóságot és az igazságot"talán ezért is "fekszik nekem" ennyire a szakmám.
- Igen. Amióta gyakorlom a hivatásom, bennem a patológia iránti szeretet csak fokozódott, és soha , egy pillanatig sem éreztem azt, hogy rosszul választottam volna... Remélem, hogy nemsokára nálunk is megkapja a patológia -nem többet, mint- az ôt megilletô helyet.
Kosztolányi Katalin
Augusztus l9-én gyönyörû nyári nap volt. Az országos triatlon versenyre sokan kiruccantak a zetelaki gáthoz. Volt akit nem érdekelt a verseny, csak kirándulni jött. A versenyt bámuló tömeg közt futótüzként terjedt, hogy egy fiú elmerült a vizben és nem jött a felszínre.
- Úgy tíz perce. Keresik, de nem találják. Levonultunk a gátról a partra. Egy tizenkétéves fiú magyarázza, hogy ô a segítségére sietett amikor azt kiabálta: "Segítség húz le a víz!"
- Megfogtam a kezét, de nem bírtam tartani, engem is lehúzott - a fiú kerekre nyílt szemérôl, arcáról ilyedt rémület sugárzik.
- Azt hiszem, hogy nem. Többen fürödöztünk azon a helyen - mutat a vízen úszó stég irányában. - Onnan ugorhatott bele. Nem ismertük. A stégen maradt ruhadarabokhoz küldtem az eggyik fiút, hogy kútassa át, nincsenek-e személyi iratok benne. Nem voltak csak harmincezer lej és egy szemüveg. Közben többen buktak a víz alá és keresték a fiút. A vizimentôk, akik a versenyre voltak kihívva valahol a környéken voltak, de nem a közelben, hiszen már lejárt a triatlon verseny úszószáma. Már negyed óra is eltelt, amikor érkezett akorházi mentô és vízi mentôk is elôkerültek. Valaki felkiáltott, hogy "megtalálták". Egy Bukaresti fiatalember, Iordan Cristian aki szüleivel nyaralt a gátnál, találta meg, bukott a víz felszinére átölelve az elmerült fíú elernyedt testét.
- Csináljatok helyet, utasították a parton összegyült tömeget. A kórházi mentôk személyzete mindent megtett, hogy életre keltse. Hiába.
- Takarjátok le. Senki nem ismerte. A mentô nem szállíthatott halottat. Egy magán aútó vitte be Udvarhelyre, az út szélérôl. A parton csend lett.
..."Segítség húz le a víz!"...
A tóban néha méterenyi területen is váltakoznak a hideg és meleg árramlatok. Már húsz fele közeledik, a mesterségesen létrehozott, csalóka tó áldozatainak száma. Sehol egy figyelmeztetô tábla, bólya. Pedig évek óta szedi áldozatait a gyönyörû csalóka víztükör. Vagy mentôket kell kivezényelni, vagy letiltani a fürdést. "Nincs annál szörnyûbb, kegyetlenebb halál, mint amikor valaki vízbe fúllad." Van már egy Gyilkostavunk. Nem elég?! Nem lehetünk ennyire felelôtlenek, bambák! Nem hagyatkozhatunk ennyire a puszta sorsra, amúgy is tizedel évszázadok óta. Lassan már az sincs akitôl számonkérhetnénk. SZ Elemér élt tizenhét évet.
B. B. J.
Az Orbán Balázs utca és a Küküllô találkozásánál található rossz állapotban lévô fahíd elbontására és újjáépítésének elkezdésére kerül sor szeptember hónap folyamán.
A három évvel ezelôtt tervbe vett hídújjáépítésre kiírt pályázatot a Viaduct Kft. nyerte meg a négy jelentkezô cég közül. A tervek még akkor elkészültek, és az akkori tanács megszavazta a munkálatok elkezdését, azonban pénzhiány miatt nem tudtak hozzáfogni. Felmerült egy gyaloghíd felépítésének gondolata, ami jóval kevesebbe kerülne, de a polgármesteri hivatal egy közlekedési hídhoz ragaszkodik, és az Orbán Balázs utcát kettészelô, lezárt vasúti sorompót is megnyitnák a közlekedés megkönnyítése érdekében. A nemcsak a környék lakóinak és garázstulajdonosainak nehézségeket okozó híd újjáépítése kb. 10 milliárd lejbe kerülne - tájékoztatott Kaján János, a Városgazdálkodási osztály vezetôje. Az idén a költségvetésbôl 3 milliárd lejt szántak a munkálatokra. Az osztályvezetô elmondása szerint a Viaduct Kft. többek közt azért nem kezdte el a munkálatoknak, mert eddig az útjavításokkal volt elfoglalva.
- Az idén ebbôl a 3 milliárd lejbôl mit tudnak elkészíteni?
- Elôször el kell bontani a régi hídat, és be kell önteni az alapokat, ami a munkálatok egyik legnehezebb részét képezik, mert vízben történnek. Ebbôl az öszszegbôl még a tartóoszlopokat is fölállítják. Ide elôre gyártott betonelemek kellenek és még azok sincsenek megvásárolva.
Péter Attila
Néha a félig értelmiségi agyammal azon gondolkodom nyugdíjas napjaim nehéz perceiben, hogy lehetett egy adósság nélkül hátrahagyott ország lakosságának egy bizonyos részét a létminimum szintje alá süllyeszteni.Sajtóból és rádióból értesülve az ország harminc százaléka éldegél, ötven százaléka a létminimum alatt és húsz százalék, aki nagyon jól él.Honatyáink azt mondják, hogy homályba, illetve kormányba lépésünk óriási eredményeket hozott számunkra, én pedig szégyellem, hogy mi is részesei vagyunk és voltunk egy olyan homálynak, amelyik az országot ilyen súlyos gazdasági helyzetbe sodorta. És mi mégis gyôzelemként könyveljük el részvételünket. Én szerintem viszakozott az RMDSZ a négy év alatt. Sokkal keményebb volt a forradalom utáni elsô parlamenti csapat, olyan nap is volt, amikor Verestóy szenátor naponta kétszer is kiment a mikrofonhoz és keményen szembeszállt bárkivel, sôt, ha lehetett, egy-egy TV mûsorban keményen vitatkozott román politikusokkal a magyarság érdekében. Sajnos ezt, hogy most kormányban vagyunk nem lehet megtenni, sôt mikor ellenzékben voltunk, még ki is vonulhattunk a terembôl.A fiatalság és a nyugdíjas korosztály van a legkritikusabb helyzetben. Az iskolák kapuin kitóduló érettségizett diák, aki csak a vállára akasztott, kis kopjafán lötyögô háziszôttes tarisznyával indul el a nagyvilágba.Kedves Markó úr, úgy látszik még nem látott kukába túrkáló betegnyugdíjas RMDSZ tagot, mert én láttam, és Ön mégis olyan elégedett. A vékony pénzû nyugdíjas inkább naponta egyszer eszik csakhogy az állam felé való kötelezettségeit törleszteni tudja.A hatvan és nyolcvan év feletti falusi nyugdíjasok, akik szomorúan álldogálnak a visszaigényelt ôsi "jussként" visszakapott parcellájuk szélén, amit csak a gaz nôtt be és esetleg soha nem lesz megmûvelve.Nem sürgôs az erdô visszaadás, majd aztán öt év múlva a mohás csutakokat fogja visszakapni, mert az erdôt azt vágják irgalmatlanul.Könnyekig meghat egy keddi piaci látvány, amikor kétrét görnyedt falusi téesz-nyugdíjas néniket látok, akik a piac peremén a földekrôl, újságpapírról árulják azt a pár kötés tárkonyt, zellerlevelet vagy esetleg gyógyfüvet, aminek árából 1 kg cukrot vagy 1 liter olajat megvásárolhat, hisz neki is élni kell.Nem az etnikai probléma uraim a baj, hanem a szegénység és a nyomor, és ennek a kettônek nincs etnikuma.A napi áremelések, nem tudom meddig bírja még a nép, nem így képzeltük el a változást. A mostani miniszterelnök egy fél év alatt hogyan hozza helyre azt, amit mások három és fél év alatt elherdáltak .Miért hibás Ilona néni Ülkében azért, hogy a régi mammut vállalatok milliárdokkal tartoznak a ki nem fizetett villanyszámlákkal a Villamossági Vállalatnak? Szerencsétlen még villanyt sem mer gyújtani, hála Istennek a rózsafûzért sötétben is lehet mondani, és mindez a kétezredik év végén, sajnos. A kivándorlók és az öngyilkosok országa lettünk. Önmagunkat lángra lobbantó emberek, a bánya mélyén éhségsztrájkoló bányászok, gyereküket elpusztító vagy korházban felejtô anyák, az emeletrôl kiugró nyugdíjasok, a liftaknába ugró öt gyerekes családanya, a kanálisban és a várótermekben alvó kiskorúak, hát kérem, ez nem gyôzelem. A csôdbe jutott bankok, a milliárdokkal meglógott bankigazgatók, a negyven fokos melegben tüntetô nyugdíjasok, akik a koporsóra és a sírásóra gyûjtögetett pénzüket szeretnék visszakapni.Mi, magyarok csak szavazó gépezet vagyunk, csak akkor van szükség ránk, amikor pecsételni kell, minden pecsétre szükség van, ez így is volna rendjén, ez kötelesség. De egy félig-meddig magára hagyott közösség már kiábrándult, már unja, oda lett a bizalom.Vezetôink arrogánsak, lekezelnek, tisztelet a kivételnek. Már csak meghívással érkeznek egy-egy szobor leplezésre, koszorúzásra, ilyen alkalmakkor jelennek meg választóik elôtt és utána fényûzô autókba roskadva és egy vékony mosoly kíséretében eltûnnek a láthatáron. A parlamentben legtöbbször üresen tátongó széksorok, szundikáló, körmöt vágó, újságot olvasó és mobiltelefonon beszélgetô ásítozó honatyák. Félig elfogadott vagy el nem fogadott törvények, a teremben maradt néhány képviselô, akiknek a létszáma már nem elegendô egy törvény megszavazásához.Sok az aggastyán honatya, aki már a mikrofonhoz sem tud kitotyogni, fiatalítani kell rohamosan hanem változás nem lesz. Nem nosztalgiázni szeretnék, mert egy sötét diktatúra évtizedeit éltük át, de azért úgy csendesen visszaemlékezve voltak olyan dolgok, amirôl manapság szó sem lehet: lakás és munkahely, szegények konyhája nélkül.A vállalatok kapui tárva nyitva voltak a végzôs diákok elôtt, a börtönviseltet is munkába állították és a fiatal házasoknak lakás volt biztosítva. A városi park padjain nem lehet családot alapítani, vagy egy két szobás tömbházlakásban a szülôk vagy nagyszülôk mellett meghúzódni ami a családi kellemetlenségek sokaságát vonja maga után. A román TV magyar adásában Borbély László államtitkár egy beszélgetés alkalmával azt nyilatkozta az Ôt faggató riporternek, hogy csak egy "kommunista mentalitás" volt az, amikor a régi rendszerbe mindenki ingyen lakáshoz jutott. Nem baj, kedves Borbély úr, de az az érzésem, hogy ha adott esetben nem lett volna az a "mentalitás" akkor Románia lakosságának fele sátortáborban és barlangokban éldegélne.Már csak az emlékek törnek elô bennem, de ezekre jó érzéssel gondolok vissza. Munkaadó vállalatomnál havi rendszerességgel ettünk meg a Szejke villánkban vagy egy bárányt, vagy egy sült malacot; munka után a napi söradag elfogyasztása a szálloda teraszán; futball meccs után sorba álltunk egy sörért; heti egy alkalommal a Fényesben vacsoráztunk, elfogyasztva a hét lejes hagymás májat, táncoltunk a zenekar elôtti mozaikon; kétezer lejes jeggyel nyaraltunk a tengeren, Bucsinon vagy Margittán, ebben az összegben a vonatjegy ára is benne volt és még a vesémre parafin pakolást raktak tizennyolc napig abból a kevés fizetésbôl.Vigyorogtunk a fél kiló parizernek , a fél vajnak és a hat tojásnak, a sorban megfagyva, míg vicceket is mondhattunk egymásnak, vasárnap leszopogattam a zöldséglevesbe rakott tizenöt darab keresztúri sárga tyúklábakat és mégis volt jó kedélyünk. Huszonöt évi mûkedvelôségem ideje alatt olyan kabarét is színre vittünk, amelyikbôl csak egymás után tizenkét elôadást tartottunk Udvarhelyen. Omlott a közönség a színházba. Arra szeretnék valakitôl választ kapni, hogy akkor a szegény világban miért volt több életkedvünk mint manapság? Most pedig nyugdíjasan, türelmesen végig nézem, hogy röhög velem szembe a hûtôvitrinbôl a préselt sonka és a szegedi "Pick" szalámi, amirôl csak a nemzeti színû címkét szoktam elkérni, mert gyûjtöm, sosem lehet tudni, hátha a gyártó cég tíz címke után megajándékoz egy rúd szalámival.
Bokor Ferenc
- Felháborítónak tartom, hogy ennyi idô elteltével még mindig nem tisztázódott a tanács helyzete. Ez is csak Székelyudvarhelyen történhet meg...
Székely Imre,villanyszerelô- Nem foglalkozom a politikával, éppen ezért nem érdekel, hogy van vagy nincs tanács.
Magyari Hajnal,varrónô - Egyre kevésbé lehet követni a kialakult helyzetet, egyszer azt mondják törvényes, máskor törvénytelennek nyilvánítják a tanácsot. Reméljük, a bíróság hamarosan megoldja ezt az ügyet.
Barabás Irma,tanítónô- A televízióból értesültem a történtekrôl, szerintem jól tette az RMDSZ, hogy fellebbezett.
Kelemen Béla,nyugdíjas- Nem érdekel, mert közvetlenül úgysem érint. Nem értem, miért nem lehet befejezni az ellenségeskedést, ami a kampány ideje alatt elkezdôdött, de úgy látszik, ez nem érdeke egyeseknek.
K. Elemér,esztergályos- Nem sokat tudok errôl, csak azt amit a tévébôl és a rádióból hallottam. Sokan furcsállják, hogy még mindig nem tisztázódott a tanács helyzete.
Benedek Imola,diák - Reméljük, a Marosvásárhelyi Táblabíróság ugyanúgy fog dönteni, mint a Csíkszeredai Bíróság, és érvényesülhet a választópolgárok akarata. Felháborító az RMDSZ-frakció tanácsosainak viselkedése.
Mint ismeretes, a helyhatósági választások elsô fordulójában, június 4-én 21 tanácsos kapott bizalmat a választópolgároktól (13-an az RMDSZ- frakció képviseletében, további 8 az UPE színeiben). A székelyudvarhelyi lakosság - amint a válaszokból is kitûnik - értetlenül veszi tudomásul, hogy mégsincs mûködôképes tanácsa városunknak. A bökkenô az elsô, úgynevezett alakuló ülésen kezdôdött, amikor az RMDSZ többségû igazoló bizottság nem fogadta el a megválasztott UPE-s tanácsosok 4 képviselôjét. Ekkor az UPE tanácsosai testületileg elhagyták a tanácstermet. Eközben a frakció 12 fôre csökkent tanácsos csapata nem ült tétlenül, megalakították a tanácsot, további tanácsüléseket hívtak össze, határozatokat hoztak, sôt még alpolgármestert is választottak. Marad a kérdés: törvényesnek lehet-e nyilvánítani az egyoldalú intézkedéseket? Azóta több átirat is napvilágot látott ( a Hargita Megyei Prefektúrától illetve Bukarestbôl, a Köztisztviselôk Minisztériumától), míg egyik törvényesnek, a másik törvénytelennek nyilvánítja a tanács megalakulásának körülményeit. A Csíkszeredai Bíróság elfogadta a Polgári Egyesület keresetét: augusztus 8-án törvénytelennek nyilvánították a tanácsot. Várható volt az RMDSZ válasz- reakciója, a frakció képviselôi azonnal megfellebbezték az ítéletet, ennek következményeként a per a Marosvásárhelyi Táblabíróságon folytatódik. Az ítélet kihirdetéséig "tanácstalan" marad a város, és a még tanácstalanabb a lakosság. Mert úgy tûnik, arra nem gondolnak a frakció képviselôi, hogy minél tovább húzzák-halasztják a procedúrát, annak elsôsorban a városlakók isszák meg a levét...
Szász Emese
Fiatalon az embert nem foglalkoztatja nagyon az öregkor és ezért gyakran az öregeket se érti. Mondják, hogy az egyet nem értés oka a nagy generációs különbségek, az öregek maradiak gondolkodásban és magatartásban egyaránt. Azonban azt észre kellene venni, hogy az egyet nem értésen túlmenôen, talán a mindennapi gondok azonosak, és a legnagyobb, legégetôbb ezek közül: a PÉNZ. Ha van pénz, van kenyér, van gyógyszer, van élet.S hogy jutott mindez eszembe?Érdekes élményben volt részem a minap munkába jövet. Látásból ismerôs, mankóira támaszkodott öregember állított meg az utcán. "Fiatalember egy kiflire valót... nincs nyugdíjam...és...." A szégyentôl lesütött szemekkel kellett bevalljam, hogy: "Sajnos, tata, én is dolgozom, és most ráadásul egy vasam sincs." Az öregember a lemondás hangján válaszolt: "Mit gondol fiatalember én is dolgoztam, én se így születtem!" Ekkor fogalmazódott meg bennem talán elôször ilyen erôsen, hogy milyen borzasztó lehet a cselekvésképtelenség, a hiábavaló akarat. És az évek telnek, mi se maradunk fiatalok.
P. A.
Deák-Sárosi László "muzsikus" és költô. A sóvidéki Parajdról indult világgá, akárcsak Áprily.
Székelyudvarhelyen, Budapesten és Luxemburgban tanulta a klasszikus gitározás mûvészetét. Három kötetnyi verse és egy zenérôl írott könyve látott napvilágot ezidáig. Kávé mellett egy kis bárban beszélgettünk a Budapestrôl hazalátogató mûvésszel.
- Születtem, elvegyültem és kiváltam - illik rád ez a József Attilás vallomás. Most, így felvértezve, teljes fegyverzetben, mi az amit a sóvidék adott neked?
- Parajd számomra az a hely volt, ahol életformát,az emberektôl emberséget, tudást lehetett szerezni. Ez volt a kezdet. Ma már inkább úgy mondanám, hogy Erdélyhez kötôdöm. Egyetlen dolog, ami Parajdról sokáig követett, hogy egy kicsit lebecsültek. De végülis nem bánom, és azt sem, hogy Székelyudvarhelyen egy szakközépiskolában kötöttem ki és nem egy elméleti líceumban, mert úgy gondolom, hogy itt végülis többet kaptam, és még egy szakmát is megtanultam. És ki tudja, hogy mikor lesz szükségem rá. Székelyudvarhelyen beiratkoztam egy hároméves gitártanfolyamra. Aki ezt a tanfolyamot vezette - Elekes Emôke - megalakította a Juvenális régizene együttest. Akiket jónak tartott, azok bekerültek az együttesbe. Abban az idôben én a turnéikon nem vettem részt, bár néha felléptem velük, mint Marosvásárhelyen is, vagy Parajdon s más kisebb településeken.
- Nem gondoltál arra, hogy emléket állíts a legendás asszonynak, Rabsonnénak, aki már örökre ott bolyong Parajd fölött?
- Igen, de ezt ne vegye senki ígéretnek. Nagyon régóta szándékozom írni ezzel kapcsolatban egy zenés darabot. Ami nem konkrétan Rabsonné legendája, csak azt is felöleli, a szereplôk megjelennek. Ez a zenés darab tulajdonképpen, egy erdész idôutazása lenne, aki eltûnik a tündérekkel. Na, persze, nem ma fogom megkomponálni...
- Amióta írni tudok azóta megpróbálom lejegyezni a gondolataimat, hangulataimat. Ha megfogalmazzuk a dolgokat, akkor azok már nem tûnnek el, vagy ha már eltûntek, azáltal, hogy meg-, vagy újra fogalmazzuk ôket, visszatérnek.
- Melyiket részesíted elônyben: a zenét vagy az írást?
- Van egy olyan elképzelésem, hogy mind a kettôt párhuzamosan mûveljem, bár tudom hogy ez lehetetlen, mert mind a kettôhöz - külön-külön - egy teljes ember kell. De itt a Kárpátmedencében nincs akkora befogadó réteg, hogy erre olyan nagy tétet föl lehetne rakni. Ezért inkább életmûvészi oldalról próbálom megközelíteni, hogy mennyire tudok önmagam és környezetem számára megfelelni - hitelesen. Az írás a gondolkodásból fakad. Az írásban meg tudok fogalmazni egy jellemet. A zene számomra egy külön világ. Az nem olyan, hogy hirtelen jön egy gondolat és... A zene az más. Abban nincs olyan hogy most feltétlenül meg kell írnom azt a szomorúságot, vagy azt a gondolatot.A zenében olyan világokat lehet létrehozni, amelyeknek nem kell feltétlenül hasonlítaniuk arra a világra, amelyben élünk. Az írásban is lehet ilyen világokat létrehozni, de ezzel én inkább a zenében próbálkozom.
- Luxemburgból milyennek láttad a Kárpátmedencét? Magyarként hogyan fogadtak?
- Luxemburgból nézve, a Kárpátmedence és Magyarország - elméletileg - egy. Elôször román útlevéllel érkeztem, akkor még csak román állampolgárként. Engem a román diákok közé soroltak. De ezek nem azok a román gyerekek voltak, akik Bécsben a hattyúkat megették.
- Említetted, hogy nem vagy kibékülve a világhírû Kodály-féle zeneoktatási módszerrel.
- Én úgy gondolom, hogy van különbség profi képzés és a népmûvelés közt. A Kodály módszer elvisz egyfajta amatôr vonalon. Legalább az ábécének közösnek kéne lennie az amatör és a profi képzés között.
- Miért van az, hogy bizonyos országokban nagy elônyben részesítik Kodály oktatási módszerét?
- Szerintem ott alkalmazzák a Kodály módszert, ahol a legdivergánsabb, legtudathasadásosabb emberek élnek. Azok az országok akik a Kodály módszert alkalmazzák a saját kultúrájukat már elveszítették. Egyébként nincs komolyabb eredménye a Kodály módszernek. Kivéve a kórusmuzsikát. Sajnos, a Kodály módszert nem arra használják, hogy megértessék a zenét az emberekkel. Az alapkoncepciójával egyetértek. Ellenben, amit ô mûvelt, az a negatív szolmizáció, mert ô egyszerûsíteni akarta a leolvasást. Az akusztikai törvények sokkal több mindent megengednek, minthogy bizonyos hangsorokban lehessen csak zenét szerezni, énekelni, játszani.
- Mi a véleményed a könnyûzenérôl, például a rockról, ami már klasszikusnak mondható...
- Már elérte és túl is jutott a klasszikus ponton. A nagyobb rockelôadókat az általános komolyzenei lexikonba is bevették. Ilyenfajta átjárás a zenei mûfajokon belül nemcsak napjainkban van. A múlt században a magyar-cigány hegedûsök egészen érdekes népi dallamokat komponáltak és játszottak. Ôket is számontartják.
- Hogyan látod, van a komolyzenének közönsége?
- Azt hiszem, hogy most rossz helyen vagyok és rossz idôben. A kommersz, a kereskedelmi rádió- és tévéadók mérlege kicsit elbillent. De nem hiszem, hogy a klaszszikus vagy a komolyabb mûfajok, olyan nagy hátrányba kerülnének.
- Jó példa lehet erre a "három tenor" sikere"?
- A három tenor, szerintem nem annyira a komolyzene viadala, és nem hiszem, hogy annyira visszavezetne azokhoz a gyökerekhez, amelyeket érdemes lenne megmutatni. Az mégiscsak egy show, egészen más meghallgatni az operában egy énekest, aki nemolyan ismert, de hangja az ember lelkéhez simul. Ott van Pavarotti, akinek iszonyú erôs és hamis hangja van, mindenkit leénekel annyira lehengerlô. Annyira temperamentumos annyi mindent megtanul és elénekel, de nem biztos, hogy ez közelebb hozza a közönséget a komolyzenéhez.
- Szerepeltél nemzetközi klasszikusgitár- fesztiválokon?
- Írországban játszottam kétszer ilyen gitárfesztiválon, két önáló estem volt. Ott meghívottként vettem részt.
- Ha jól tudom, az írek zenéje "hallat" némi rokonságot a miénkkel...
- A mostani ír népzenében két stílus van. Úgy, ahogy a magyarban is vannak az ereszkedô dallamú, pentaton alapú népdalok, ott is van ez a régifajta éneklés. Hasonlít a magyar zenéhez, tehát van valami közös gyökér, de ez szerintem nem vérrokonság, vagy közös eggyüttélés, hanem megôríztek ôk is valamit a nagyon régi idôkbôl, akárcsak mi, magyarok.
- Készül-e új CD korongod a közeljövôben?
- Most én egy zeneoktatási CD-Romon dolgozok. Hatalmas vállalkozás, több száz dallammal, meg zenei anyaggal, beleértve az elméletet is. Azt nem tudom, hogy elkészül-e ez valaha, de nagyon dolgozunk rajta.
- Mondják: minden mûvész egy kicsit ôrült, de nem minden ôrült mûvész. Kell ehhez a munkához egy kis fanatizmus vagy önámítás...
- Nem hiszem, hogy nagyon érdemes lenne a konkrét gyakorlati haszon miatt ezt csinálni. Én hiszem, hogy maradandó amit teszek. De ha nem marad meg az utókor számára, akkor is megéri. Persze, régebb inkább hittem, hogy a mûvészet kicsit nagyobb hangsúlyt kaphat és megmarad. Verssel, zenével - szándéka ellenére - nem lehet megváltoztatni a világot, de lehet segíteni rajta.
Bágyi
(folytatás az elôzô lapszámból)
A korai középkortól kezdve, az évszázadok során számtalan, többé-kevésbé misztikus, olykor okkult, de többnyire politikai színezetû szerzetes/lovagrend jött létre és tevékenykedett politikai, harcászati és gazdasági téren. Egyik- másik napjainkban is ügyködik, persze nem föltétlenül az eredeti nevén.A teljesség igénye nélkül, megkísérlem a fontosabbak megemlítését. Az elsô szerzetesrend a korai középkorban alakult meg és Nursiai Szent Benedek (480-543) volt a megalapítója. Ezért a Benedek-rend (Bencések) elnevezést vették fel. 1802-tôl mint tanítói rend mûködik. Magyarország területén Pannonhalmán, Gyôrött, napjainkban is gimnáziumot tartanak fenn. E rendbôl származó szerzetes a keresztes háborúk idején Jeruzsálemben megalapította 1118-ban a Templáriusok, Templomosok Lovagrendjét. Ez a szerzetes nem más mint Szent Bernát. A Templáriusok rendje részt vett a "Szent Sírért" folytatott harcokban, jobban mondva hódító háborút folytattak a bennszülöttek ellen. Kellemetlenekké válva, 1311-ben V- ik Kelemen pápa felszólította a rendet. A Templáriusok lovagrendjének megalakulását megelôzte az 1048-ban megalakult Johaniták rendje-ugyancsak lovagrend-Málta szigetén, ahol ma is élnek és szerte a világon "Máltai Szeretet Szolgálat"- ként. (Máltai-lovagoknak is nevezik ) fejtik ki humanitárius tévekenységüket 1198-ban Palesztinában alakult meg a német (germán) lovagrend a Teuton lovagok rendje. Magyarországon 1211-ben telepednek le Erdélyben, a Barcaságon. 1225-ben II Endre kiûzi ôket. 1226-tól Észak-Lengyelországban telepednek le. 1202-ben létrejött Gladifer lovagrenddel egyesülve (1237) meghódítják és elnémetesítik Poroszországot. 1525-ben a rend nagymestere Hohenzollern Albert protestáns hitre tért és Poroszországot világi választó fejedelemséggé alakította. 1834-ben Ausztriában a rend újjászervezôdik és a mai napig tevékenykedik. 1274-ben Boldog Ózsb, esztergomi kanonok megalapítója a Pálos-rendet, amit 1265-ben IV-ik Orbán pápa elismer hivatalosan is. A rend, 1308-ban Szent Ágoston (Augustinus) alapította Ágoston-rend szabályait fogadja el. Székhelyük Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Márianosztra (Magyarország). 1949-ben tevékenységüket megszüntették Magyarország területén. 1540-ben, II. Pál pápa elismeri a Loyola Ignác (1491-1556) spanyol nemes által létrehozott katonai jellegû szerzetes rendet a "Societas Jesu"-t, azaz "Jézus Társaságá-t (S.J.) ami "Jezsuita- rend" néven vált ismertté. A rend tagjai 7-10 évig tartó humán és reál, majd 4-7 évig teológiai tanulmányokat folytattak, és egy éves próbaidô után kerülhetett sor az ünnepélyes fogadalom letételére. Magyarországon 1561-ben, Erdélyben 1579-ben jelennek meg. 1773-ban XIV-ik Kelemen pápa feloszlatta a rendet, majd 1814-ben VII-ik Pius pápa visszaállította. Nagy szerepet játszottak az ellenreformációs harcban, de fôképpen a hittérítés (missziók létesítése és mûködtetése) és az oktató-nevelô tevékenységben, iskolahálózat kialakításában világszerte. A székelyudvarhelyi jelenleg "Tamási Áron" nevét viselô gimnáziumot is az itt mûködô S. J. Társaság alapította meg 1593-ban. 1215-ben Toulouse- ban (Franciaország) Dominicanus nevezetû szerzetes megalapította a Dominikánusok szerzetes rendjét, amit 1216- ban III-ik Innocencius pápa hivatalosan is elismert. Domonkos-rend (O.P.Ordo Praedicatorum, Prédikátorok rendje) néven is ismert. Nôi szerzetes ága is van (a Domonkos apácák rendje). Szerepe az "eretnekség" elleni harc, eszköz- válogatást nem ismerve. 1231-tôl a rend tagjai töltötték be az inkvizició szerepét. Magyarország területére 1221-ben Magyar Pál telepítette le, a kunok megtérítését (romai katolikus hitre) célozva. E rend tagja volt Julianus pater is, aki az ôsmagyarok felkutatását tûzte ki életcéljául. A Nyulak szigetén (ma Margit sziget) létrejött kolostorban élt IV. Béla király leánya is, Szent Margit.
Darvasi Ig. Antonetta
Mindennapjainkban számos kérdés merül fel a lakhatással kapcsolatban. Noha egyszerû kérdéseknek tûnnek, ugyanis mindenki lakik valahol és "ÁLTALÁBAN" nem merülnek fel gondok ilyen kérdésekben, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy "SZÁMOS", egyedi esetben bizony nem mindig a legtisztább a helyzet.Röviden nézzük is mi a helyzet ezekkel a kérdésekkel.A lakhatással kapcsolatos kérdéseket az 1996.évi 114 sz. törvény szabályozza valamint a polgári törvénykönyv rendelkezései.Ez a törvény részleteiben szabályozza a lakhatási jogot és eltörölte a megjelenéséig érvényben levô 1973.évi 5. sz. törvényt. Szabályozza a bérbeadó és bérlô jogait, illetôleg kötelességeit. Amire felhívom a szíves olvasó figyelmét, bérbeadás esetén KÖTELEZÔ módon szerzôdést kell kötni és azt bejelenteni a pénzügyi hivatalnál, ugyanis az így megvalósított jövedelem adózandó. Elmulasztás esetén büntetés róható ki.A bérbeadónak kötelessége az ingatlan átadása, javítása. A bérlônek kötelessége a bér fizetése és a bérbevett ingatlan rendeltetésû használata.Számos konfliktus forrása a bérleti szerzôdés nélküli bérlemény. Ilyen esetekben a bérbeadónak bírósághoz kell fordulnia és kilakoltatási pert kell kezdeményeznie a "bérlô" ellen.Vannak olyan esetek is amikor a bérbeadó valamilyen oknál fogva kizavarja az érvényes bérleti szerzôdéssel rendelkezô bérlôt az ingaltanból. Nos ilyen esetekben a bérlô visszahelyezési kérelemmel fordulhat a bírósághoz. Olyan esetek is elôfordulnak, amikor nagykorú gyerekek teszik lehetetlenné az együttlakást a szülôkkel. Tudni kell azt, hogy a szülô nagykorú gyereke számára nem köteles lakást biztosítani.Ami ennél is gyakoribb, a férj kiûzi a lakásból a feleséget valamint a kiskorú gyerekeket. Ilyen esetekben a feleség kéréssel fordulhat a bírósághoz és elnöki rendelvénnyel azonnyomban viszszahelyezik a lakásba.Külön fejezet ebben a kérdés körben az újonnan megvásárolt tömbházlakók helyzete. Köztudott, hogy mindenki, vagy legalábbis majdnem mindenki megvásárolta azt a tömbházlakást, amelyben azelôtt bérlôként lakott. Ezzel tulajdonossá vált. Ebbôl kifolyólag mindenkinek vannak kötelességei, illetôleg jogai. Számos vitára ad okot a törvény nem megfelelô módon való ismerete. Példaként említem a közös részek használatát, illetôleg az ezekkel felmerülô költségeket. Erre vonatkozóan a törvény egyértelmû: mindenkinek hozzá kell járulnia a közös részek karbantartásához, illetôleg javításához. Pincét, tetôt, lépcsôházat stb. a lakók KÖZÖS hozzájárulásával kell javítani. Függetlenül attól, hogy ki hányadik emeleten lakik, illetôleg menynyiért vásárolta meg lakását.Az a lakó, aki nem hajlandó ezen költségek térítésére, bírósági úton kötelezhetô ezen költségek megtérítésére, valamint nem kis összegû kártérítésre is.
Nagy Zoltán
ügyvéd
Jónevû marosvásárhelyi fogtechnikus volt, aki különös fémszobraival, ékszerremekeivel robbant be a köztudatba. Ha egyszer összegyûjtenék az erdélyi festôk, szobrászok, grafikusok alkotásait, ebben a képzeletbeli galériában mindenképpen helyet kaphatna Rozsnyay Béla ezüstbôl, hematitból és gránitból készült Egyiptomi istennôje, az ezüstbôl, hegyi kristályból és márványból faragott Királya, az acélból és márványból komponált Tér és erô. Olyan, a fogászati technikábóI átmentett forrasztási eljárásokat alkalmazott Rozsnyai, amelyeknek párját hiába keresnôk a magyar képzômûvészetben. Aztán jött a hír: diszszidált Dániába.
- Ez a kaland önmagában is megér egy "misét". Hogyan szántad rá magad, hogy végleg távozol Marosvásárhelyrôl, búcsú nélkül magukra hagyod a szüleidet?
- 1988 márciusában útlevelet kértem Magyarországra. M. Kiss Pál mûvészettörténész, a két világháború közötti erdélyi magyar képzômûvészet talán legjobb ismerôje és népszerûsítôje, a felesége nevében küldött egy levelet, hogy halálos beteg, nincs se rokona, se ismerôse, se barátja. Szeretne velem még egyszer és utoljára találkozni. Megígérték: megkapom az útlevelet, benne a Magyarországra érvényes vízummal. Rám mosolygott a szerencse. Egy román férfi -néhány nappal azelôtt tért vissza Budapestrôl - arra kért, hogy adjam el a cuccait Budapesten. Mondtam: ezer örömmel, csak az a bökkenô, hogy én nem mehetek Budapestre, mert az elôzô esztendôben már voltam. Romániában akkor - elméletileg - csak kétévenként lehetett külföldre utazni. Nekem ezzel a román pasassal volt szerencsém, aki úgy járt Budapestre, Németországba, mint más - mondjuk - Dorna Vatrára. Amikor aggodalmaimat említettem, úgy kacagott, hogy még a könnyei is potyogtak. - Semmi gond, elintézzük! Huszonnégy órán belül a zsebemben volt az útlevél. Az esti vonattal már indultam is Székelykocsárdra, majd hajnalban Budapest felé. Amikor a Nyugati-pályaudvaron leszálltam, tudtam, hogy nem megyek vissza Romániába. Volt egy ismerôsöm: Salusinszky Miklós, ô volt A légy címû Oscar-díjas film producere. Elhatároztam, hogy felcsapok filmesnek, de haza nem megyek. Felvételiztem, és csodák csodája: sikerült. Ez a stúdió készítette az akkori politikusok gyurma-figuráit. Salusinszky úr nagyon meg volt elégedve velem. Csak én nem szerettem gyurma-filmeket készíteni. Elhatároztam, hogy Budapestrôl is tovább megyek. Eladtam a román férfi "cuccait", az ellenértéket a megadott címen hagytam. A stúdió nem tudott fizetni. Mindenféle alkalmi munkát elvállaltam, mert gyûjtöttem a valutát a Svédországba szóló repülôjegyre. Az volt a rendelkezés, hogy a román állampolgár Budapesten is csak kemény valutáért vásárolhat repülôjegyet. Dolgoztam keményen, maltert kevertem, téglát raktam, napokon, heteken át talicskával hordtam a földet. Este úgy éreztem, szakad le a kezem, még álmomban is a lapátnyélre szorítva tartottam a kezem. Az engem foglalkoztató producernek volt egy remek húzása: átjött Marosvásárhelyre. Elment a lakásomra, a kis szobrok egy részét a hátizsákba rakta, a diplomámat és a hivatalos irataimat pedig a gatyájába rejtette el. Természetesen a saját autójával furikázott. Szerencsére az én szobraimat a vámos összetévesztette a kályhacsôvel, a finoman hegesztett fémszálakat pedig valami huzalokkal. Amikor meglátta a csomagtartóban ezeket a "fémszörnyetegeket" - ahogy mondta - lecsapta a fedelet, s csak annyit sziszegett a fogai között: "Hülye!" Azzal tovább engedte. Elmentem a kivándorlási hivatalhoz. Ott azzal fogadtak: ha összegyûlt a pénz a repülôjegyre, akkor elengedjük Dániába. - Én Svédországba akarok menni! - mondtam. - Miért? Nem mindegy, hogy hová megy? - Nem, mert Svédországban jól fogadják a bevándorlókat, azonnal lakást és munkát adnak - válaszoltam bennfentesen. Végül csak ôk gyôztek: Koppenhágába szóló repülôjegyet vásároltam. Négyszáz nyugat-németmárka volt a repülôjegy ára, valóságos vagyon, kilenc hónapig dolgoztam érte. 1988. december 14-én érkeztem meg a hatalmas koppenhágai repülôtérre. Annak rendje és módja szerint el is tévedtem a sok ki- és bejárat között. Egy budapesti család kis csomagot küldött a Koppenhágában élô rokonnak. Ez volt az egyetlen dániai fogódzó. Nagyon egyedül éreztem magam a nyirkos, szeles világvárosban. Ha lett volna pénzem a visszafelé szóló jegyre, azonnal indultam volna Budapestre. Amíg megkaptam a csomagon megjelölt címet, azt hittem, beleôszülök. Semmit nem tudtam dánul, kézzel-lábbal magyaráztam, de nem értették. Végül megtaláltam a címet, utána jelentkeztem a rendôrségen. Innen azonnal a Sandholm-i menekülttáborba vittek. Ez Koppenhágától hanninc km-re van. Az volt a legszörnyûbb, hogy nem lehetett tudni: megadják a tartózkodási engedélyt vagy hazazsuppolnak.
- Van, aki elismeréssel szól a menekülttáborról, fôleg a családosok, akik külön lakást kaptak, mások börtönként, fegyenctelepként emlegetik. Milyen volt az élet a Sandholm-i táborban?
- Katonás program volt, rácsok választották el a folyosókat, rácsok voltak az ajtókon, ablakokon. Idônként be-bemehettünk Koppenhágába. Olyan drága volt a jegy a helyi érdekû vonaton, hogy a zsebpénz erre nem lett volna elegendô. A régóta "átmeneti állapotban" lévô bevándorlók megtanítottak a jegyek hamisítására. Leragasztottuk a jegy lecsípett reszét. Nagyon féltünk, hogy elkapnak, s akkor menthetetlenül kitoloncolnak Dániából. A táborból haza nem telefonálhattunk. Maradt az egyetlen lehetôség: blattolni Koppenhágáig. Igyekeztem magamat hasznossá tenni, megpróbáltam a dán nyelv alapfogalmait megtanulni. Számomra a legnagyobb örömöt a képzômûvészeti múzeumok jelentették. ltt döbbentem rá, hogy mi mindent nem tudok. Koppenhágától alig 22 km-re van a világ egyik legnagyszerûbb múzeuma, a Zonisiana. Henry Moore, Alberto Giacometti szobraival, Picasso, Francis Bacoh festményeivel megismerkedni olyan volt, mint újjászületni. Napokon át - nyitástól zárásig - a múzeumban voltam. Nem tudtam és ma sem tudok betelni a látottakkal. Ha nagyon elkeseredem, ha valami rosszul sikerül, azonnal indulok Louisiana, a modern mûvészet Mekkája felé.
- Hogyan kezdôdött a dán nyelvvel való ismerkedés?
- Eleinte úgy tûnt, hogy nem is lesz rá szükség: visszatoloncolnak Magyarországra. Aztán három hónap múlva megkaptam a tartózkodási engedélyt, amelyik öt évre szólt. Azonnal elhelyeztek egy koppenhágai szállodai szobában. A szálloda a város szívében volt, azonban a szomszédaim mind dán narkósok voltak. Meg kell vallanom: nagyon nehéz idôszak volt! Mindennaposak voltak a verekedések, a késelések, és soha nem lehetett tudni, hogy az elôcsarnokban, a folyosón gubbasztó narkós mikor válik agresszívvé, mikor ront neked a késsel. A szállodából jártunk nyelvkurzusra. Dániában az a szabály: tizennyolc hónap alatt meg kell tanulni a nyelvet! A bevándorló havonta kap 200 korona segélyt, amibôl nem fényûzôen, de meg lehet élni. Ha valaki azt mondja, hogy játszi könnyedséggel tanult meg dánul, az hazudik! Tréfásan azt szoktuk mondani: amit leírnak, annak kétharmadát kihagyják, s a többit sem úgy ejtik, ahogy leírják.
- Mi vonzza ide annyira az embereket? Dánia klímája semmiképpen. Amíg Koppenhágában voltam, végig olyan erôs széllökések sepertek végig a városon, hogy szûnni nem akaró migrén gyötört.
- A bevándorlási célpontoknál az éghajlat, az idôjárás századrangú kérdés. Egyébként gyönyörû, szép napsütéses idôszakok is váltják az "üvöltô szeleket". Ilyenkor a dánok elözönlik az üdülôhelyeket, a múzeumokat, a tengerparti vendéglôket. Természetesen a szélnek is örülnek, hiszen ez hajtja az áramfejlesztôk igen jelentôs részét. A szelek útjába modern szélmalmokat állítanak, amelyek nélkül Dánia olyan lenne, mint a Székelyföld borvízforrások nélkül. A dánok a természet minden ajándékát maximálisan kihasználják. Dánia legnagyobb vonzóereje az észak-európai, a skandináviai államokra jellemzô rendkívül magas életszínvonal. Itt koldussal, kéregetô emberrel nem lehet találkozni. Az állam gondoskodik az alkoholistákról, a kábítószeresekrôl, az elesettekrôl. Dániában csak akkor hal éhen valaki, ha nem akar enni. Ahogyan a kismamákkal, az öregekkel, a betegekkel vagy a mozgássérültekkel törôdnek, arra kevés országban van példa. A társadalmi segélyek Dániában a legmagasabbak; érthetô, hogy mind többen és többen szeretnének idejönni.
- A bevándorlónak fel kell adnia identitását, anyanyelvét?
- A dán hatóságok fennen hangoztatják: a bevándorlók jelentôsen gazdagítják a kis ország kultúráját. Mindezen kijelentések ellenére megpróbálnak - már az elsô naptól kezdve - "jó dánt" faragni a delikvensbôl. Ellenôrzik a bevándorló minden lépését. A dánok a maguk módján toleránsak. Ez a tolerancia azonban a természeti népek naiv rácsodálkozásához hasonlít. Egyszerûen nem értik a kelet-közép-európai "álarcosbált", sejtelmük sincs arról, hogy itt milliós nagyságrendben élnek kisebbségiek az országhatárokon kívül. 1990-ben - amikor a Nyugat már elég sokat látott és hallott a televízióban marosvásárhelyi véres román-magyar interetnikai konfliktusról - Magyarországra utaztam egy dán autóbusszal. Mindenki dán volt, csak én voltam magyar. Megkérdezték: Honnan jöttél? Romániából? Akkor te román vagy! Amikor ez ellen tiltakoztam és kijelentettem, hogy magyar vagyok, akkor rávágták: Miért akarsz átverni bennünket, amikor te Romániából jöttél? Sehogy sem értették meg, hogy én Romániában élô magyar vagyok. A kegyelemdöfés Hegyeshalomnál ért: az egész autóbuszról csak engem szállítottak le, mert nekem még mindig román útlevelem volt. Ettôl aztán végleg begerjedtek: miért mondtad, hogy magyar vagy, amikor az osztrák-magyar határon csak téged szállítottak le, s miattad állt a dán autóbusz egy fél órát? Miféle magyar az, akit a magyar határon leszállítanak az autóbuszról? Attól kezdve nagyon gyanúsan néztek rám, úgy kezeltek, mint egy köztörvényes bûnözôt. Hegyeshalomtól Budapestig senki sem szólt hozzám! A román állampolgárságomra már 1990 elején alaposan "ráfáztam". A decemberi "nagy rendetlenség" idején valósággal keresték a románokat. A bevándorló hivatal számítógépes nyilvántartásából könnyen kihalászták a "román’" Rozsnyay Béla nevet. Azt mondták, ha hamar leteszem a dán nyelvvizsgát, azonnal megkapom a hontalan útlevelet, s bárhová, még Romániába is utazhatom. Azonnal munkába álltam, a Dániából küldött segélycsomagokra románul írtam a neveket, tolmácskodtam, romániai egyházi címeket kerestem, óriási összegeket eltelefonáltam, hogy Bukarestbe, Temesvárra megérkezzenek a segélycsomagok. A saját költségemen Magyarországra utaztam, azzal a nagy elhatározással, hogy néhány napra hazamegyek Marosvásárhelyre. Szerencsémre nem indultam azonnal, s volt idôm a budapesti dán nagykövetségtôl megérdeklôdni: mi történik, ha átmegyek Romániába? Akkor többet nem jöhet vissza Dániába! A hontalan útlevél ugyanis azt jelenti, hogy bárhová mehet a nagyvilágban, csak abba az országba nem, ahonnan disszidált! - hangzott a lakonikus válasz.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
- A hazatérés problémáját elôször Tôkés László püspök úr vetette fel 1999-ben a Magyarok Világszövetségének küldött gyûlésén. Elhatároztuk, hogy a 2000-es esztendô a hazatérés esztendeje lesz. Nagyon sokan a magyarok közül külföldre távoztak már az elsô és második világháború után. Az 56-os forradalom után, aki nem került börtönbe, az külföldre menekült és aztán a szocializmus nyomora is kényszerített sok embert arra, hogy a jobb megélhetésért önként vállalva az idegenséget, elmenjen itthonról. Ezért gondoltam arra, hogy a hazatérés esztendejében legyen egy "hazatérés vasárnapja", hogy hívjuk haza a gyülekezetünkbôl elmenteket. Nagyon sokan mentek el, anyakönyvekbôl vettem adatokat, csak 1990 után negyvenöten mentek nyugatra és tizenhaton Magyarországra a gyülekezetünkbôl. Gondolva az erdélyi magyarságra, óriási a veszteség, rengeteg orvosunk, tanárunk, mérnökünk ment el, tehát igazán mondva az értelmiségit elvesztettük. Nem a tékozló fiúhoz hasonlítanám az elmenôket, de elkéne gondolkozni az elmenôknek: szükségünk van rájuk, hogy haza jöjjenek, hogy újból otthon legyünk. Szeretném, ha a népünk itthon otthonra is találna.
- Újra hazát kell alapítani... itthon...
-A haza már megvan, ezt Ilyés Gyula is megfogalmazta, most újból elhangzott az augusztus 22-i ünnepségen, azt is mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr, hogy az álomnak nincsenek határai és ô egy Magyarországot álmodik meg, aminek nincsenek határai. Valóban annyira szétszóródtunk, hogy az egész világot egy nagy Magyarországnak kéne tekintsük, az egész világot átfonják a határon kívül szorult, vándorolt magyarok.Pl. Ausztráliában már 3- 4 magyar református egyházunk van. Találkoztam kivándorolt emberekkel, akik mindig haza jönnek nyaralni, olthatatlan honvágyuk van. Gyökösi Endrének egy idézetét szeretném elmondani: "Tudtam, hogy van hazakényszerítô honvágy, azóta tudom, hogy van ennél is erôsebb, amelyik már haza sem engedi azt, akire végre ráfonódik, mert, ha elindulna se itthonra, se otthonra nem találna többé". Ez a mottója a szombat esti videó vetítésnek is, a film címe: "HAZATÉRÉS?". A filmben megkérdezik az 1956-ban elmenekült magyarokat, hogy van-e számításuk haza térni, és a filmbôl meglehet látni, hogy bizony már közülük sokan nem térnek haza a szülôföldre.
- Említette, hogy a szószékrôl lelkipásztorként is politizálni kényszerül.
- Nagyon sokan vádolnak még a kollegáim közül is, hogy igen sokat politizálok még az istentiszteleteken is, de ezt nem lehet kikerülni, az embernek, különösen egy lelkipásztornak állást kell foglalnia. Még 1989 elôtt is állást foglaltunk egy bizonyos ügy érdekében vannak, akik ezt sem felejtették el. Annak idején - akik most hátba rúgnak - nagyon kihasználták az embert, jöttek, hogy hirdessük ki a templomban ezt meg azt, mert mi állunk közel a néphez. Most pedig semmibe se vesznek, sôt ellenségnek tekintenek bennünket, ez fôleg az önkormányzati választásokon bizonyosodott be.
- Néhányan mondogatják, hogy nem kellene "feketíteni" az RMDSZ-t...
- A szennyest ki kell teregetni, ahogyan a házban szellôztetünk, épp úgy szellôztetni kéne a közösségi életünkben is.
- Miben lesz más az istentisztelet?
- Újkenyér ünnepe is van, úrvacsora osztás lesz, ünnepélyt is szeretnénk tartani, mivel Wass Albert soha se térhetett haza. Négy Wass Albert verset szeretnénk meghallgatni a vasárnap délelôtti istentiszteleten. Azon személyek családjainak, akik vezetôi voltak a gyülekezetnek és hazatértek a teremtôjükhöz, szeretnénk mi egy oklevelet adni post morten. Azt is szeretném, ha hazatérnének a magyarságunkat képviselô parlamentereink is, és érdekeinket képviselve szolgálnának közöttünk. Ez volna az igazi hazatérés számukra is. Nem az, hogy bársony széket akarok, polgármester vagy megyei tanácsos akarok lenni, hanem az, hogy itthon szolgáljak és örömmel, mint ahogy azt a keresztyén énekünkben énekeljük: "Szolgáljatok vidám szívvel".
Lejegyezte:
Bágyi Bencze Jakab
Veszely Károly, gyulafehérvári gimnáziumi igazgató és szentszéki jegyzô 1860-ban jelenteti meg Erdélyi egyháztörténeti adatok címû mûvének elsô kötetét, melyben a gyergyószentmiklósi egyház regestrumát, az erdélyi országgyûlés XVI-XVII. századi vallási törvénycikkeit, a medgyesi országgyûlés jezsuita ellenes határozatát, és még egyebek mellett az udvarhelyi plébánia és annak fiókegyházai történetét és életét mutatta be okmányok segítségével.
Szabó Károly Fancsali DánieI jegyzeteinek és a plébánia eredeti, 1613-1705 között keltezett okleveleinek nyomán állította össze az alábbiakat. A kor egyházi életére, a vallási meghatározottságára, és a nem teljesen elfogulatlan történetszemléletre utaló sorok ezek. Mindenesetre Veszely az elôszóban megjegyezte "Udvarhely plébániájának leírása mutatványul szolgálhat, mily érdekessé válhatnék e vállalat (mármint a kiadói vállalkozás(, ha hasonló monographiák, de azonfelül még életírások készítésére is sikerülne t. c. paptársaimat és hitrokonimat megnyerni".Valóban érdekes lenne. A felhívás mit sem veszített napirendiségébôl. Székely-udvarhelyi plébániának eredetérôl, adatok hiányában, egész bizonyossággal igen keveset: a hozzávetés némi valószínûségével pedig mégis lehet valamit felhozni. Ugyanis a történet azt mondja, hogy midôn az ifjabb Gyula, Szent István gyôztes fegyvere elôtt meghajolni kényszerült, egész ErdéIy s vele a hunok utódai is, a Székelyek, fölvették a keresztény hitet. Hogy pedig a kereszténység itteni elterjedésével nem volt mellôzhetô a plébánia fölállítása, ezt a legnagyobb bizonyossággal állíthatni, mert hogy Telegd, - mely néven az egész udvarhelyi vidék neveztetett, - mind a székely ispánok lakása, mind pedig az egész nemzet összejövetele helyéül tûzetett vala ki, az kétséget nem szenved; már pedig ily nevezetes helyet lelkészi állomás nélkül gondolni sem lehet. Ezt bizonyítják az 1276-ról szóló hiteles okmányok is, melyeknek értelmében a telegdi esperesek saját jogi körökbe számították Maros, Csík, Kászon, Gyergyó és Udvarhelyszékeket. Ezen esperesség három kerületet foglalt magában, mint azt az 1332-rôl szóló pápai tized gyûjtésnek Regestruma kijelöli: úm. a marosszékit, erdôlakit (erdôvidéki) és a csíkit.Az erdôlaki kerületnek jeleni katolikus plébániáit, épp úgy a tôlünk elszakadottakét is följegyezték a 35. szám alatt, melyek közt a harmadik helyen elôforduló Udvarhelynek István nevû lelkészérôl az áll, hogy hét régi banálist fizetett. E szerint a lelkészi állomás fölállításának régiségét az idézett Regestrum bebizonyítja.Azonban a Luthertôl Németországban elkezdett és követôi által tovább terjesztett vallásújítás lassanként Erdély belsejébe is behatolván, 1570 után Udvarhelyszékben is terjedni kezdett, mert ugyanis a fejedelem már 1568-ban az odaindult nem katolikus hitszónokokat pártfogása alá vette, ... azonban miként és minô eszközök segítségével haladt elôre a hitújítás, az okiratok hiányában nem lehet tüzetesen kimutatni. Ha bogárdfalvi Gellért Máte 70 éves aggastyánnak 1630-ban (Ez évben ti. történt ama fejedelmileg megparancsolt esketés, melynek folytán nyerték meg az udvarhelyi katolikusok, mint nagyobb számúak a régi templomot.) eskü alatt letett vallomásának eme szavaiból: "Tudom, mikor Luther Márton ide béjôve, kihordák a templom ékességeit, egy Kovács Jakab nevû ember gyujtá meg, úgy égeték el." - következtetni lehet, úgy az tûnik ki, hogy elôször a Lutheranizmus - talán a többi szász város példájára, az itteni Domonkosok elkergetésével vagy azoknak házasságra való lépésükkel, - hozatott be; de hogy nem sokáig maradtak lutheránusoknak, és hogy 1570 után Kálvin tanaira tértek, kitetszik ugyanazon nyomozásból. Ugyanis Drága Farkas, 65 éves, udvarhelyi polgár 1630-ban ezt mondja: "Tudom régen Kálvinista papok, diákok laknak vala itt, azok tanítottak engemet is, ezután Mindszenti idejében lônek pápisták." Ennek, valamint a többi 1630-ban megesketett tanuk vallomásaiból kinyilvánul, miszerint ezen mezôváros polgárainak nagyobb része Mindszent Benedek mûködése folytán, elhagyván Kálvin tanát, 1592 és 1600 között az ôsi katolikus vallásra tért vissza, de hogy melyik évben, határozottan nem lehet ki jelölni.Mindszenti Benedek születésére híres családból származott katolikus férfi, hivatalára várkapitány s Udvarhelyszék fô királybírája; 1600 után pedig Doboka vármegye fôispánja volt.Hogy mindkét templom, - az is ti., mely a várban volt, a Sz. Miklós hegyi is, melynek helyén a mai épült föl, - a katolikusok birtokában volt, bizonyos, mindazáltal úgy, hogy az egyiknek, és valószínûleg a várbelinek, a reformátusok használására is kellett szolgálnia. Idôvel azonban a katolikusoktól, kik a várbeli templom használatával ismeretlen okból lassan-lassan fölhagytak és a Sz. Miklós tiszteletére fölszenteltbe jártak, a reformátusok a katolikus istentisztelet ellenes fejedelmek kedvezésétôl támogattatva e templomot 1612-ben Nyírô Ferencz és Bazoni Endre által ablakhoz illesztett létrák segítségével elfoglaltak s Némethi Gergely Belsô-Szolnok fôispánjának, Udvarhelyszék kapitányának és a lugosi kerület bánjának segítségével letartóztatták. Miután így az Isten házát, azoknak, kik az ügyek vezetésével valának megbízva, kedvezése és tekintélye által támogattatott, más felekezetûek elfoglalták; a katolikusoknak - jóllehet még 1630-ban is sokkal nagyobb számúaknak - ügye oda jutott, hogy a mezôvárosban mind a templom, mind a lelkipásztortól megfosztatva, Bethlenfalvára kellet menniük, hogy ott az isteni szolgálaton jelen lehessenek, miután a katolikus áldozárnak még megjelenése is egészen tiltva volt köztük. Bethlen Gábor fejedelem 1614-ben elfoglalván fejedelmi székét, kijelenté ugyan, hogy az udvarhelyi katolikusok a Bethlenfalvára való járásban ne akadályoztassanak ("...mi minden rendeket hütökben nem csak megtartani, de oltalmazni is igyekezzük és semminémû hatalmaskodást birodalmunkban szenvedni nem akarunk") és késôbb, hogy a várbeli romlott templomot felépíthetik; de a katolikusok nehogy a honi törvények ellen elfoglalt és letartóztatott templomhoz való jogukról, e tény által, lemondani látszassanak, a fejedelem ez engedélyével nem élve, inkább akartak az erôszaknak engedni, mint jogukról lemondani. Minekutána pedig még a szomszéd Bethlenfalván tartandó istentiszteleten való megjelenhetési joguktól is megfosztattak és a superintendensek, seniorok, fô- és vice-kapitányok által szorongattattak, a fejedelemhez az iránt intéztek kérelmet, hogy a Bethlenfalván tartandó istentiszteleten megjelenhessenek, az odavaló áldozár a mezôvárosba is jöhessen, mit egy, magukhoz a protestáns papokhoz és világi hivatalnokokhoz 1624-ben menesztett engedély nyomán meg is nyertek ("... megnevezett híveinket szokott rendtartásokban megtartsa és mind ô magokat Bethlenfalvára, s mind penig a papjokot Udvarhelyre bejárni ne ellenezze, hanem akinek lelke min megnyugszik, azt békességesen és minden háborgatás nélkül engedje követni hivségtek"); azonban a fejedelem e parancsa vagy merô külszínbôl adatva, vagy pedig azok által, kiknek kötelmük lett volna azt alkalom adtán életbe léptetni, félretevôdött, a katolikusok 1628-ban ismét folyamodtak, hogy a mezôvárosban a szabad vallásgyakorlat és a katolikus áldozárnak megjelenése, megengedtessék; de Bethlen Gábor fejedelem, a kapitányokhoz és a nemes szék bíráihoz utalt engedményében, a szent mise, Isten igéjének hirdetése, a házasság és a bûnbánat szentségei kiszolgáltatásának nyilvános megtiltásával és kivételével, csak a keresztelést és temetést vélte, mint mondja, legkegyelmesebben megengedhetônek. Az udvarhelyi hívek jogos igényeinek ezzel éppen nem lévén elég téve: azok egyenesen az országgyûléshez folyamodtak, minek következtében Katalin fejedelem asszony ez ügy elintézésére Apafi György, Szentpáli János,, Lázár István, Sükösd György, Dávid Deák és Gorgias András urakat nevezé ki biztosokul ("...hogy udvarhelyi várunknak dolgai ellen való praetensiokot, és a templomok dolgában való controversiokot, kik azon Udvarhelyszéken és Háromszéken is fenn vannak, bizonyos Comisariusok által eligazíttatjuk..."). Ezek azonban az ügyet el nem intézhetvén, azt eldöntés végett a fejedelem és a fôtörvényszék elé terjesztették. De a Quasi modo vasárnapra, mint az országgyûlés által kitûzött határidôre megjelent felek között a tökéletes kibékülés itt sem sikerülvén, a fejedelemnô azt rendelé hogy a város temploma addig, míg a kisebbségnek számára közösen építendô templom elkészülne, zárva maradjon és mindkét fél isteni szolgálatának gyakorlására a várban egy-egy palotát foglaljon el. Elkészülvén a templom és a többi épületek, Rákóczi György, erdélyi fejedelem 1633-ki június 23-án kelt rendeletében a templomokat, ti. a régit a katolikusoknak, az újat a reformátusoknak átadatni parancsolja, mi a kiküldött biztosok által ugyanazon évi június 27-én a katolikusokra nézve eléggé megszorító föltételek mellett meg is történt ("... Nyolcadik. Tizenkét forint bírság alatt legyen tilalmas, hogy egyik fél is az másiknak templomára ne hajigáljanak se kiáltsanak; ha penig comperiáltatnék valamelyik felen csak egy emberséges emberrel megbizonyosodván, mindjárt ez megirt poenát az meg nem álló felen exequálhassák, ha városi ember lészen, az biró erejével, ha penig zászló alá való leszen, az tiszt erejével. Hol penig valami gyermek leszen, azt igen jól megpiricskeljék").
(folytatjuk)
Kiegészítésekkel
újraközli:
Róth András Lajos
A Székelyudvarhely II. Református Egyházközség presbitériumának 2000.július 26-án, szerdán du. 6 órakor tartott presbiteri gyûlésének jegyzôkönyvébôl.... Elnök-lelkipásztor az elmúlt hónapban történt helyhatósági választásokkal kapcsolatosan sajnálatát fejezte ki a médiákban megjelent egyházakat, magyar történelmi egyházakat, lelkipásztorokat és templomokat ért gúnyolódások és vádaskodások miatt. Majd hozzáfûzi, hogy egyes önmagukat megjelölt és megválasztott RMDSZ helyi tisztségviselôk gátlástalanul, elvtelen akarnokoskodásukkal zavart keltenek a város életében és "pártos" magatartásukkal megsértik a demokráciát, elôbb közömbösséget, majd a széthullást eredményezik.Presbitérium tiltakozik a Székelyudvarhelyen történt helyhatósági választások idején (a választások elôtt és után) egyes helyi un. RMDSZ-es tisztségviselôk megnyilvánulásai ellen, akik a médiákban gúnyolódtak a magyar történelmi egyházakkal, vezetôkkel és templomokkal "kampányolás templomokban és korcsomákban" 10 évvel ezelôtt helyi és országos szinten az RMDSZ az egyházakra alapozott, de már a múlt esztendôben az RMDSZ helyi, körzeti és városi választásain meg sem kérdezték a magyar történelmi egyházakat, sôt képviselô-küldöttjeink sem élhettek választói jogaikkal. Most pedig, akik önmagukat jelölték és megválasztották RMDSZ vezetôknek és tisztségviselôknek - a magyar történelmi egyházak által javasolt és választási listán (UPE) bejutott négy tanácsost önkényesen kizárták, törvénytelenül önkormányzati tanácsülést hívtak össze, önkényesen megtartották és alpolgármestert is választottak, akit Székelyudvarhely lakói nem ismernek (két éve tanít Székelyudarhelyen)!Az önmagukat kijelölt és megválasztott - tanácsosok és RMDSZ tisztségviselôk, önkormányzatiak álljanak fé1re, nincs szükségünk ezekre, mert megsértik a polgári demokráciát, sôt csak az áldemokráciát segítik elô, a "párt" és ártoskodás elavult magatartását szorgalmazzák, s úgy tapasztaljuk, hogy ezzel a magatartásukkal és megnyilvánulásaikkal a visszarendezôdést elôsegítik, gátlástalan akaratukkal a levitézlett diktatorikus kommunista rendszert állítják vissza.Megjegyzés: 2000. július 3o-án felolvastam a szószéki hirdetések rendjénA tulipán elhervadt, de a Krisztus keresztje áll, 1000 éves a magyar keresztyénségünk, csak 10 éves a koalíciós hervadt tulipán (elvirágzott, csak az "elit" szára van meg).Meglovagolták az RMDSZ - vezetôk az egyházakat, beérkeztek Tôkés László püspök úr hátán- a kormányzásig , most leszálltak és más útra tértek és csak hivatalukkal és tisztségükkel tôrödnek és nem a néppel, amely igaz közömbösen, de lassan elszegényedik és még nagyobb nyomoruságba jut, az autonomia hiánya és másadrendû állampolgársága miatt.
Közreadja:
Hegyi Sándor,
református lelkipásztor
Nehéz elképzelni vers olvasót, aki Rimbaud -t olvasva ne tudna azonosulni vele és ne nézne csodálattal e "kamasz-Shakespeare-re". Egy "angyal-arcú démon", aki három év alatt (16-19 éves kora között) megírja a világirodalom remekeit, majd hátat fordít versnek, irodalomnak, önmagának."Aranyam less, dologtalan és durva leszek" - mondja kihívó cinizmussal, és valóra váltja. Elfordulva az irodalomtól fegyverrel, elefántcsonttal s ki tudja mi mindennel kereskedik.Megfordul a holland gyarmati hadseregben, hetekig bolyong a jávai ôserdôkben, egy svédországi vándorcirkusz tolmácsa, Ciprus, végül Aden, Harrar. Megírja az Egy évad a pokolban-t és lezártnak tekinti költôi pályafutását, "vagy költészetét érzi folytathatatlannak?" - kérdezi Lator László. Lehet bálványt csodálni, elméleteket gyártani zsenialitására, vitatkozni arról, hogy angyal volt vagy démon, (de tulajdonképpen mi a különbség?!), terjedelmes, értelmes vagy kevésbé értelmes eszmefuttatásokat írni a Magánhangzóiról, - amely verse a mai napig a legtöbb fejtörést okozott ítésznek, mûértônek egyaránt. Verlaine, a nagy barát mondotta Gide-nek e versrôl: "Én ismertem Rimbaud-t, nagyon jól tudom, hogy fütyült rá, piros-e vagy zöld az Á. Egyszerûen csak olyannak látta". E versen túl, mégis a Részeg hajót ajánlom olvasásra, amelyet otthonról megszökve, tizenhét évesen vitt zsebében Verlaine-hoz, hogy "megmutassa a párizsiaknak". "A legszebb vers, amit a tengerrôl valaha is írtak" - lelkesedik érte Duhamel. A hálás utókor pedig nem akar adós maradni. Kutat és megmagyaráz. Értelmez és csodálkozik. Fôleg ha kiderül, hogy, amikor Rimbaud versét írta, még nem látta a tengert. Némelyek irodalmi hatásokra hivatkoznak, mások egy gyermekkori árvíz élményére, míg mások egy ifjúsági regényre mutogatnak, - de bármi váltotta is ki e gyöngyszemet; jellemzô rá a Nagyok tulajdonsága: "a legsilányabb kacatot is el- orozta, hogy remekmûvet csináljon belôle". Errôl szól a Költészet. Mondhatnám ez ars poeticája. Gondolható-e, hogy a tetvészésrôl lehet csodálatos verset írni?! Pedig ô megírta a Tetvészô lányok-at. De visszatérve a Részeg hajóra: miért sorolják a világirodalom legnagyobb versei közé? Szerkezetén, iramán a szimbolizmus lelkén, ízlésén, technikáján túl, könnyû kézzel kever valószerût, fantasztikumot, mitológiát. De kihallatszik belôle a mindenséget szomjazó, Európától megcsömörlött, vad kalandokkal is eltelô, már csak szétrepedni, már csak elsüllyedni vágyó "hajó". Rimbaud "a folyton gazdagodó és táguló jelkép segítségével próféta módjára hirdeti meg legendáját..." "Ha vágynám vízre még az unt Európában, hûs tócsa volna az, setét és pici tó,hol bús fiúcska ül az alkony illatában, s pillangóként libeg egy csöpp papírhajó..." - írja a vers utolsó elôtti szakaszában. "Némelyek azt mondják az alkotás nála csak pubertáskori zavar volt és elmúlt a zavaros életkorral együtt". - írja Szerb Antal. A Látnok Elméletérôl, az Ige Alchymiájáról így vall: "A költô nem lesz másképp látnok, mint valamennyi érzékének hosszú, mérhetetlen és átgondolt érzékelésének összekavarása által. Ô a nagy bûnös, a nagy elátkozott, így jut el az Ismeretlenig. ... Amikor már elvesztette látomásai értelmét, akkor látja azokat igazán." Claudel és Riviére szerint a démoni Rimbaud valójában egy angyal volt. A legenda szerint azért hagyta abba költészetét, mert olyan vallásos, misztikus élményei voltak, amelyeket már nem lehetett szavakban kifejezni. Bármi is az igazság, - tény marad, hogy van a világirodalomnak egy csodálatos kamasza, aki szorongva indul Párizsba, zsebében Részeg hajójával, 17 évesen. Gôggel, undorral tele, és mégis oly áttetszôen tisztán, csodálatot keltôen, ahogy csak egy sártól csömörlött angyal lehet vagy egy azóta is társtalanul maradt részeg hajó. "Akit már megfürdetett, minden vizeknek árja,nem száll többé révbe, kalmár hajók után.Nem! S lámpák, lobogó zászlók dölyfét unja, s, hogy hidak vak szeme bámuljon rá bután."Aki költô akar lenni - nos, az ha nem is éli Rimbaud féktelen életét, ismerje bár e hirtelen nôtt titán szavait. "Annak aki költô akar lenni, elsô tanulmánya önmaga teljes megismerése: megkeresni, kikémlelni, próbára tenni, megtanulni saját lelkét."És ha volt egy évada is a pokolban, - hallgathat. Részeg hajóra szállhat és eltûnhet, - mégha csak tizenkilenc éves is.
Sebestyén Irén
Kelj föl rab-ágyad kôpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts fel érzés! mely nyögél
Elfojtott, vérzô szív alatt.
Oh, jôjetek ki, láncra vert rabok,
Lássátok a boldog, dicsô napot,
S a honra, mely soká tûrt veletek,
Derût, vigaszt és áldást hozzatok.
(1848. március 15-16.)Kétszáz éve - 1800.
december 1-én született a polgári
méltóság romantikus költôje. Verssorai ma is
közszájon forognak: "Régi dicsôségünk,
hol késel az éji homályban" idézgetjük,
sokszor elfeledve csak iskolai tanulmányainkból ismert
szerzôt. Romantikus költészetéhez közel
állt a magyarok történelme, de ez nála a
jövô záloga volt. A múltat tiszteld, s a jelent vele
kösd a jövôhez. A SZÓZAT (1836) költôje a
negyvenes években az értékegyesítô
liberalizmus programját vázolta fel, ami a forradalom
társadalmi alapját képezte, a haladás
táborába egyesítette a nemességet, a
formálódó polgárságot, és a
szabadságra vágyó jobbágyságot. Így
készítette elô szabadelvû kortársaival -
és ez volt a reformkor és a forradalom korának minden
jelentôs személyisége - a jobbágy-
felszabadító forradalmat, majd kitörése után
verseivel mozgósított: "A síkra magyarok! Fegyvert
ragadjatok". (Harci dal 1848. július-augusztus.)A költô,
drámaíró születésének
évfordulóján a budapesti Petôfi Irodalmi
Múzeummal közösen rendezett
emlékkiállítás látogatható augusztus
15-tôl a Múzeumban. A vándorkiállítást
a következô iskolai évben, ha van rá igény,
iskoláknak is kikölcsönözzük.A HAÁZ
REZSÔ MÚZEUM látogatható állandó
kiállításai:Kossuth Lajos u. 29. sz.:
Székelyudvarhely mûvelôdéstörténete, A
Székelyföld virágai, Bányai János
emlékszoba, Népi fa szerkezetek, Korondi
kovácsmûhely.Kossuth Lajos u. 42. sz.: Állandó
képtár, Tomcsa Sándor emlékszoba.Márton
Áron tér 2. sz. (a Benedek Elek
Tanítóképzô épületében):
Tudományos Könyvtár. Szejkefürdôn Orbán
Balázs sírja elôtt: Székelykapuk
gyûjteményeFarkaslaka: Tamási Áron
emlékházSzékelyszentlélek: Nyikómenti
tájház
Múlt heti lapszámunkban egészen Szovátáig merészkedtünk rovatunk védôszárnyai alatt, most még távolabbra kalandozunk az itthoni tájakról, és benyomulunk Maros megye szívébe,Vásárhelyre. Ekképp megejtendô "honfoglalásunktól" nincs miért tartsanak a helybéliek, mert szándékaink békések, mi ugyanis csak amolyan vidéki bugrisok vagyunk, akik szájtátvanéznek körül a Mezôség fôvárosában.
Nekünk, udvarhelyszékieknek nem is szabad tartsunk a vásárhelyiektôl, legalábbis a tôsgyökeresektôl, hisz ôk is székelyek. Vásárhely egyik legôsibb székely városunk. Már a XIV. században híres volt gabona-és állatvásárairól. A városi rangot igazságos Mátyásnak köszönheti, aki 1482-ben bocsátotta ki szabadalmi levelét, melyben a lakókat felmenti a vámfizetés alól, a települést pedig városnak nyilvánítja. A Marosvásárhely nevet 1616-ban kapta, Bethlen Gábor révén, aki szabad királyi városi rangra emelte. Az így beindult "karriert" az 1658-as török hódítás akasztotta meg, amikor a vár is török kézre került, és 3000 embert rabságba hajtottak. Ezt tetôzte a tatár dúlás, két évre rá.A mélypont után egy újabb felemelkedés következett, melynek csúcspontja Vásárhely vármegye-székhellyé válása lehet, az 1876-os adminisztratív átrendezôdés után, amikor megszûntek a székely székek, helyüket a vármegyék vették át.Igen, ez a múlt, ez tette a várost azzá, ami most. Patináján ámuldozik a vidéki látogató, a Kultúrpalota, az Állami Színház, a Vártemplom, a Bolyai-líceum, a Teleki- Bolyai Könyvtár, a hajdani Városháza, Bolyai Farkas és János szobra elnyerik tetszését, de a sok román beszédre már idegesebben kapkodja a fejét. Ugye, a konok székely, akinek nem füllik a foga megtanulni románul... Sajnos ma Vásárhely összlakosságának több, mint fele román. Ha látnák, mi lett a hajdani magyar királyi városból, Mátyás és Bethlen vakarhatnák a fejüket.... Tényleg, mást nem is tehetnének, mert a románok onnan többé ki nem... Na, de ezért nem hibáztathatók vásárhelyi honfitársaink, vigasztaljon az, hogy a város magyar arculatán úgy sem tudnak változtatni a nyakunkra nôtt bevándorlók. Amíg lesz magyar színház, irodalmi folyóirat (Látó), magyar rádió, addig nem kell féltsék magyarságukat a vásárhelyiek. Egy aprócska baki mégis lenne: nem kéne félni gyereket csinálni. Magyar gyereket... Mert egy település nemzetiségi összetevôje idôben nagyon sokat változik. Csupán az Orbán Balázs által részletesen leírt Németvárost említeném meg (a vár háta mögötti városrészt nevezték valamikor így), ahová II. József korában németeket telepítettek - elnémetesítô szándékkal, akik azonban nem tudták megvalósítani az uralkodó merész álmát, ugyanis maguk székelyesedtek el, mégpedig erôszakos ráhatás nélkül. Legyünk hát derûlátóak? Vagy ezzel ellentétben: pesszimisták? Ha a hajdani Református Kollégium elég értelmiségit, magyart kitermel, akik nem szóródnak úgy szét külföldön, elsôsorban Magyarországon, amint az utóbbi évek tapasztalatai mutatják, akkor talán...
Zsidó Ferenc
Azt jelenti, hogy jogod van az élethez, éppen úgy, mint a pillangónak, vagy a madárnak, vagy a vaddisznónak. De semmivel sem több, mint ezeknek. Vagyis jogod van a magányhoz, az élelemhez, amit megszerzel magadnak fáradozás árán, a napsütéshez, az esôhöz és ahhoz, hogy dideregj a hóban, ha nincs meleg ruhád. Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és ôszintének. Becsületesnek, igaznak. Jogod van békességben élni és nyugalmasan várni a naplementét. Jogod van elnyomni magadban gonosz indulataidat és jogod van a tökéletesedés útját keresni, mely Istenhez vezet.Ez a szabadság.A többi, amit ezzel a fedônévvel cégjelezve annyiszor tûztek zászlóikra emberi megmozdulások, csupán valamely embercsoport önzését, izgágaságát, vagy uralmi vágyát képviseli egy másik embercsoport rovására. Az igazi, természetes szabadságtól irtózik minden közösség, mivel az felszabadítja az egyént és ezáltal megszünteti a közösséget. Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyûlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtô Rend. És, hogy a gyûlölet ellen megvédelmezheted magad a szeretettel.
A férj és feleség megegyezett, hirdetést adnak fel a vasárnapi újságban. Azt olvassák a legtöbben. Fôleg az apróhirdetéseket. Így tán hamarabb akad cserepartner. Kettôjüknek nagy a négyszobás lakás. Takarítani meg fizetni is. Jól jár vele valaki. Száraz, napos, központi fekvésû. Az üzletek csupán egy karnyújtásra. Az elsô jelentkezô egy két gyermekes házaspár volt. A telefonhívás után a férfi egyedül jelentkezett: elôször megnézi, érdemes-e elhoznia a feleségét is. Még jóformán körül sem nézett a lakásban, már döntött is, hogy érdemes.Másnap: ez igen, ilyen lakásra van szükségünk - sugárzott arcukról az öröm. A háziakat figyelembe se véve azonnal rendezkedni kezdtek. Ez a szoba lehetne a Mancikáé, a mama tálalóját is elk&ea