Orbán Viktor Tusnádfürdôn

... de belül azért jobb - fogalmazott Orbán Viktor, magyar miniszterelnök, a Bálványosi Szabadegyetem szombat délelôtti fórumán. - Nem azt a kifejezést használjuk, hogy Európán kívül is, ami önmagában is azt mutatja, hogy az Európai Unió, Közép-Európa nélkül csonka Európa - folytatta a miniszterelnök, majd kijelentette: bár a magyar külpolitikának kiemelt fontosságú az EU-s csatlakozás, nem lehet minden erônkkel kizárólag arra koncentrálni. A magyar jogrendszer átalakítása nem azért történik meg, mert csatlakozni akarunk az Unióhoz, hanem azért, mert Magyarország nemzeti érdekei ezt megkövetelik. Azokon a pontokon, ahol olyan döntést kell hozni, hogy átveszünk bizonyos EU-s normákat, ami egyébként rövid távon nekünk nem elônyös, a törvényeket és jogszabályokat úgy alkotjuk meg, hogy az Unióhoz való csatlakozást követôen hatályba léptethessük. Orbán Viktor rámutatott: téves az a korábbi idôszakhoz viszonyítva érthetônek tekinthetô beállítódás, hogy a magyar nép semmire sem megy a Nyugat segítsége nélkül. Példa erre Magyarország gazdasági helyzete az 1990-2000-es évek között, amikor a magyar gazdaság, "rendkívül fájdalmas" átépítési szakaszában semmilyen külsô segítségre nem számíthatott. "Miért kellene ebben a helyzetben egy olyan lélektani állapotot fenntartani, ami nagyon sok magyar lelkében, sajnos, még kérdôn sajog, hogy mi önmagunkban kicsik, kevesek vagyunk, saját sorsunkon sem tudunk segíteni?" - tette fel a kérdést a magyar miniszterelnök.- Ha valaha fölvesznek bennünket az Unióba, nem azért teszik, hogy mi jobban élhessünk. Ha belül vagyunk, ha kívül, csak önmagunkra számíthatunk. Ennek a kulcsa - egyben a magyar polgári kormány gazdasági filozófiájának is a kulcsa -, egyszerûen fogalmazható meg: dolgozni kell. A magyar gazdaságnak ma elsôsorban nem arra van szüksége, hogy Erdélyben vagy Romániában eladja termékeit. Mi nem piacot látunk ebben, mi Romániában, s ezen belül a magyar közösségben pótlólagos erôforrást látunk. Úgy gondoljuk, abban az esetben, hogyha Magyarország képes lesz elsôsorban a magyar kézben levô magántôkén keresztül beruházásokat végrehajtani Erdélyben, egyszerre szolgálja az Erdélyben élôk érdekeit, függetlenül attól, hogy románok vagy magyarok, szolgálja a magyar befektetôk érdekeit, és a bukaresti központi költségvetésen keresztül egész Románia érdekeit. Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány által az erdélyi magyar magánegyetem támogatása céljából felajánlott 2 milliárd forintos támogatás felhasználási jogát miért a Sapientia Alapítványra bízták, Orbán Viktor kijelentette: az erdélyi magyarságnak legitim igénye, hogy legyen egy államilag fenntartott magyar nyelvû egyeteme, ugyanakkor a magyar állam megengedheti, hogy a nemzeti felelôsségtôl vezettetve az egyetem létrejöttéhez hozzájáruljon. A miniszterelnök a kormányban szerzett tapasztalataira hivatkozva elmondta: az a pénz, amelyet az egyházon keresztül juttatnak el oda, ahol szükség van rá, elérkezik rendeltetési helyére: "Garanciát jelent mindannyiunk számára, hogy az egyetem mûködtetésében a magyar történelmi egyházak résztvesznek és felelôsséget vállalnak, ezzel a céllal jött létre az alapítvány".Miért nem adnak állampolgárságot a Kárpát-medencében élô magyarságnak? - tették fel a kérdést a jelenlévôk. A miniszterelnök kérdésre kérdéssel válaszolt: Arra vajon próbált-e valaki választ adni, hogy milyen következményei lennének annak, ha Magyarország holnaptól megadná a teljes jogkörrel bíró második állampolgárságot a Kárpát- medencében élô magyarok számára, mennyien maradnának itt Erdélyben? A Magyar Állandó Értekezlet bizottságai azért fontosak, hogy az ilyen súlyos következményekkel járó, egyébként legitim gondolatokat elôször végiggondolják, utána pedig tegyék azokat a nagyobb nyilvánosság elôtt zajló vita tárgyává - tette hozzá Orbán Viktor.Arra a kérdésre, hogy mit tesz Magyarország Románia NATO- tagságáért, a miniszterelnök elmondta, a NATO-n belül egyelôre nem terveznek további bôvítést. Amit közösen el kellene érni az az lenne, hogy a NATO-n belüli államoknak érveket kellene szolgáltatni, hogy a NATO kibôvítése egy komoly politikai programpont legyen, ami ma nem az. Ez a legfontosabb segítség, amit nyújtani lehet. Amíg ez a gondolat nem válik hivatalos, sürgetô teendôvé, addig egyértelmûen nem tudunk semmilyen, ezen túlmenô segítséget nyújtani - összegezte. A román- magyar miniszterelnöki találkozóra, a 11. Bálványosi Szabadegyetemen sem kerülhetett sor, mivel Románia miniszterelnöke, Mugur Isârescu nem fogadta el a szervezôk meghívását.

Szász Emese

Hétfôn, július 24-én kezdôdött Tusnádfürdôn a Tizenegyedik Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Mintegy 1500 diák volt jelen, nem számítva a kevés számban megjelent román politikusokat, akiknek ez jó lehetôség lett volna, hogy magyar partnereikkel közösen beszéljék meg a felvetettkérdéseket. Az Átvilágítás a posztkommunista társadalmakban címû, július 27- én, csütörtökön megtartott elôadáson jelen volt: Gheorghe Onisor, Csendes László, az RMDSZ részérôl, a politikai titkosrendôrség dossziéit vizsgáló bizottság elnöke és Hodászi Zoltán, a fontos tisztségeket betöltô személyek átvilágítását végzô bizottság tagja (Magyarország).Az elôadáson a kommunista rendszer alatt, valamint a magyarországi megfigyelt személyekrôl készült dossziék hozzáférhetôségérôl és a securitate hozzáállásáról volt szó. Hadászi Zoltán elmondta, hogy egyes dossziékat eltüntettek, és ezek nem is kerülhetnek elô, mivel csak két példányban készültek. Az aktákat nem sokszorosították, egy példány került az úgynevezett M-dossziék közé, az állami hivatalos nyilvántartásba, a másik példány pedig maradt a vizsgált, nyilvántartott személyek dossziéjába. Gheorghe Onisor szerint a securitate által nyilvántartásba vett személyek adatainak összesítése az 1980-as években kezdôdött el és ‘89-ben a forradalom idején fejezôdött be. Bukarestben az említett idôponttól kezdôdôen beindítottak egy számítógépes nyilvántartást, ahová a megfigyelt személyek adatai kerültek.Az egyik újságíró azon kérdésére, hogy milyen következménye lesz annak, ha egy, a helyhatósági választásokat megnyert polgármesterrôl kiderülne, hogy a securitate informátora volt, nem adott egyértelmû választ a titkosrendôrség dossziéit vizsgáló bizottság elnöke. Bevallása szerint ôk Bukarestben "átvilágítottak" minden megválasztott polgármestert és csak 6-7 személynek volt informátor voltáról tanúskodó dossziéja. A megfigyelés, vallatás vagy akár testi sértés mellett ez a szervezet gyakran anyagi javakat is eltulajdonított.A beszélgetés érdekessége Katona Ádám személyes jellegû felszólalása volt. Saját bevallása szerint a ‘89-es események elôtt a securitate kitüntetett figyelmet szentelt neki. Sérelme, hogy a securitate elvette egy Budapesten, levéltárakban gyûjtött múlt századi irodalmi-történelmi anyaggyûjteményét. Az RMDSZ egyik platform vezetôjének felszólalására, Hadászi Zoltán és Gherghe Onisor hasonló véleményt mondott: amennyiben megvan a nyilvántartásban, és a szervezetnek már nincs szüksége rá, visszakaphatja. Ez példaértékû, mert így talán számos állampolgár visszakaphat akkor gyanúsnak tûnt, elkobzott régi családi okleveleket, vagy akár más, jelentôséggel bíró okmányokat.Magyarországon már 1997-ben intézményesítették a titkos dossziékkal foglalkozó bizottságot, Romániának azonban még van mit pótolnia e téren, ugyanis itt csak egy éve tettek lépéseket ez irányba.

Péter Attila

Jegyzet

Ne csak beszéljünk róla, tegyünk is érte valamit. Például próbáljuk meg csiszolni, finomítani viselkedés- és magatartáskultúránkat az iskola és a sajtó segítségével. Erre azt is mondhatná valaki indulatosan, hogy ez a család dolga. Csakhogy alkalmas-e sérült társadalmunkban ma minden városon lakó család erre a szerepre? Attól tartok, nem. Elsôsorban a levitézlett, sokoldalúan fejlett "valamicsoda" mulasztásai, hordalékai miatt. Még ha most kényesnek, kényelmetlennek tûnik is a téma, nem halogatható a végtelenségig, beszélnünk kell róla, illetve eljött a cselekvés ideje is. Elvégre Udvarhely amellett, hogy iskolaváros, a környék mûvelôdési központja is. Egy bátor kolozsvári gimnáziumi igazgatónô 1990 januárjában már mondta a televízióban: elölrôl kell mindent kezdenünk, nem csak az oktatásban, a nevelésben is. Székelyudvarhelyen kérdésemre több iskolaigazgató azt válaszolta: minél hamarább be kellene vezetni az illemtant az iskolákba. Aki ért hozzá, szíveskedjék megfigyelni, ki hogyan köszön, ki kinek nyújt elôre kezet, hogyan közlekedik a járdán, elengedik-e egymást a hármasával-négyesével összefogódzott fiatalok -teljesen elfoglalva a járdát -, amikor idôsebbek vagy bárkik mennek velük szembe, ki kit enged - ha enged - elôre üzletajtóban, ki- vagy bemenetelkor, ki milyen hangerôvel beszél utcán, szórakozóhelyen, ki megy (ki mehet?) be elôre szeszes italt is forgalmazó mulatóhelyre: ki mikor veszi át a szót társalgáskor és így tovább. Beszélnünk kellene az étkezés illemtanáról vagy akár arról, illik-e a pincérnek rágógumit rágni, amikor a vendéggel beszél, vagy, hogy félbe kell-e azonnal hagynia a tereferét a kereskedônek, fôként az eladólánynak, ha vevô érkezik a boltba, üzletbe. Apropó rágógumi. Nem ritka eset, amikor úgynevezett tévésztárok rágógumit kérôdzve, zsebredugott kézzel rohannak be a színpadra. Egyikük például a nyolcvanvalahányéves érdemes mûvésznônek (színésznônek) ismételten azt mondta megszólításként: maga, a tizenkilenc éves manökennek: Ön. Kulturálatlan stílusa vajon kinek a mulasztása? Sajnos, sokan azt is elhiszik a televíziót nézve, hogy az üvegbe, üdítôs palackba bele kell inni, vagy, hogy a kutya, macska beleszagolhat, belenyalhat az asztalon lévô edénybe, ételbe, a kisbaba arcát, száját szintén nyaldoshatják a kutyusok és cicusok a kényeskedô (urhatnám?) gazdájuknak meg sem fordul a fejében, hogy az orvostudomány véleménye egészen más errôl a messzirôl jött egészségtelen szokásról, divatról.Errôl talán más alkalommal.

Komoróczy György

A vállalat jelenlegi és hajdani alkalmazottai a városi sportpályán gyûltek össze, ahol szórakoztató programokat szerveztek. Sokan voltak, olyanok is, akik panaszkodtak, hogy kimaradtak a meghívottak listájáról, pedig évekig dolgoztak a gyárban. Ünnepi beszédében Fábián István gyárigazgató elmondta, hogy a Matricagyár létrehozásának jelentôségét abban látja, hogy sikerült munkahelyet teremteni a helybeliek számára, és egyúttal lehetôséget nyújtottak az ország különbözô részébe szétszóródott felsôfokú végzettséggel rendelkezô fiataloknak a hazatérésre. A termelést 1977-ben beindító vállalat fôleg a mûtrágyagyártó-, mûszálfeldolgozó-, valamint a kôolajkitermelô- és feldolgozó ipar számára állított elô alkatrészeket, és olyan idôszak is volt, amikor négyezer háromszáz alkalmazottnak biztosított megélhetést. Mára ez a szám nyolcszázra csökkent. Sokan elhagyták a gyárat, az állami végkielégítést választották a bizonytalanná vált helyzetben. Fábián István igazgató urat a ‘89-es fordulat utáni évekrôl kérdeztem.-’89 után a helyzet megváltozott, és nyilvánvalóvá vált cégünk nagy hátránya: nem dolgoztunk exportra, s így nem voltak külföldi kapcsolataink. Mi annak idején kiszolgáló egységei voltunk a hatalmas állami kombinátoknak, és az volt a fô feladatunk, hogy az ország minél kevesebb alkatrészt hozzon be külföldrôl. Miután a kombinátok kapacitása csökkent, mi lassan termék és piac nélkül maradtunk. Mindent elölrôl kellett kezdeni.Örvendetes viszont, hogy ma már termelésünknek több mint a fele külföldre megy, és a cég pénzügyi helyzete kezd napról napra javulni. A tavaly augusztusban az alkalmazottak és a vezetôség megvásárolta a gyárat, és átalakultunk részvénytársasággá.A gyártás szempontjából szinte minden nap profilt kell váltanunk, annál is inkább, mert a cégnek nincs saját terméke, és a megrendelôket kell kiszolgálnunk. Amit kérnek, azt kell elvégezni. A jövôben stratégiánk az, hogy külföldi tôkét hozzunk be, olyanokét, akik hozzák a piacot és a terméket a technológiával. A vállalatnál ezt a nyolcszázas keretet mindenképp megtartjuk, de fiatal munkaerôt is kellene felvennünk. Például ifjú mérnökökre lenne szükség, kezd a cég munkaközössége elidôsödni. Ilyen szempontból is szeretnénk tovább fejleszteni a Matrica Rt.-t - nyilatkozta Fábián István igazgató.

Lôrincz Emese

KITEKINTÔ

Különleges élményben volt része annak, aki az elmúlt hétvégen Segesvárra látogatott. Még a várba vezetô lépcsô is tele volt hímzett ruhás éneklô hippikkel, jövendômondó vénasszonyokkal, karikatúra-, portré- és arcfestôkkel, különbözô csecsebecséket kínáló árusokkal, régi, csak filmekben látható ruhákat viselô emberekkel.

Aki már járt ilyentájt Segesváron, rögtön tudta, hogy a Középkori Mûvészetek Fesztiváljának résztvevôit láthatja, aki pedig nem, az csak csodálkozhatott a várbeli színes tömegen, esetleg hüledezhetett a földön alvó, ülô, zenélô, sörözô fiatalok láttán, akik az idén - a fesztivál 7. évében - többen voltak, mint eddig bármely esztendôben. Bukarestbôl különvonatot indítottak a résztvevôk számára.Hogy mivel csalogatták ide ezt a hatalmas tömeget? Három napon keresztül párhuzamosan folytak a vár több pontján felállított színpadokon a különbnél különb programok. A külföldi és hazai együttesek koncertjein korabeli, középkori, reneszánsz és barokk muzsikát hallgathatott az érdeklôdô, de reneszánsz táncokat is lehetett tanulni. Felléptek a legjelentôsebb román színtársulatok, a Nottara, a Cassandra, a Tandarica, voltak filmvetítések, tudományos elôadások, középkori vetélkedôk, fotó- és képzômûvészeti kiállítások. A gyerekeket fôleg a bábos elôadások szórakoztatták. Esténként hazai könnyûzene-együttesek koncerteztek a Sigma téren: a La Strada, a Vama Veche és a Pasârea Colibri - s talán ezek örvendtek a legnagyobb sikernek. Közben persze sör is bôven fogyott a három nap alatt, de ez már szinte elmaradhatatlan az ekkora tömeget megmozgató fesztiválokon.

Lôrincz Emese

Miniszterelnöki elôadásra került sor a Tizenegyedik Bálványosi Tábor és Szabadegyetem utolsó napján. Jelen volt: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Mircea Ciumara, gazdasági miniszter, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Nicolae Manolescu, a PNL Országos Választmányának elnöke, Adrian Severin parlamenti képviselô, és Tôkés László, Királyhágómelléki református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke.A fórum témája: a román-magyar kapcsolatok alapja, a nyugati orientáció. A nagy meleg ellenére a találkozón nagyszámban vettek részt mind a táborlakók, mind a kíváncsi tusnádiak és környékbeliek.A meghívottak elôször öt percet beszéltek a megadott témáról, majd az újságírók kérdeztek.Orbán Viktor magyar miniszterelnök kezdte a beszélgetést. A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország kész támogatni Románia NATO-csatlakozását. Magyarország eddig kevésbé figyelt a határon túli, kisebbségben élô magyarokra és ez részben a régi kormánynak tulajdonítható. Most megszûnt ez a tíz évig tartó zsugorodó politizálás. A két ország közti kapcsolat kiszélesítését Emil Constantinescu hatalomra jutása segítette, ugyanis 1996 elôtt Románia részérôl egy központi irányítású magyarellenes megnyilvánulás volt tapasztalható. A miniszterelnök hangsúlyozta, Magyarországon ma egy olyan kormány van hatalmon, amely a tettek mezejére lépett. Tevékenységének látható jelei az Erdélyben létrejövô magyar egyetem, a státusztörvény-tervezet stb. A második felszólaló Mircea Ciumara, Románia gazdasági minisztere volt, aki elmondta, hogy Románia és Magyarország együtt kell szerepeljen az Európai Unió és tagállamai elôtt, majd az életszínvonal javítására tért ki. Az inflációt meg kell állítani - jelentette ki. Ebben az évben 27,9 százalékos csökkenést jegyeztek. Támogatni kell a külföldi befektetôket, és a külkereskedelem kiszélesítését. A miniszter szerint 10-30 százalékos adónövelés várható, és 2007-re nyugat-európai életszínvonalat ígért.Adrian Severin parlamenti képviselô szerint Románia és Magyarország kapcsolata Közép- Európa biztonsági és együttmûködési kapcsolataitól is függ. A politizálás mellett konkrét tervek is szükségesek, mint például a Bukarest-Budapest autópálya felépítése. Adrian Severin szerint a jövô Európája nem egy máshol megalkotott és velünk elfogadtatott Európa lesz, hanem a helyi sajátosságok szintézisének kontinense. Kijelentette, hogy egy szolidárisan gondolkodó multikulturális országot, amilyen Románia is, a vallási és kulturális sokféleség jellemzi.Nicolae Manolescu szerint az RMDSZ koherens erô kell legyen, egy olyan párt, amely a provinciális jelleg helyett egyrészt a két nemzet, másrészt a két nemzet és Európa között kellene közvetítsen. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a román ajkúak megoszlásáról beszélt. Szerinte az erdélyi románok mind az életszínvonal, mind a kulturáltság és gondolkodás egy magasabb fokán állnak a Kárpátokon túli, konzervatív testvéreikhez viszonyítva. Ezt visszahúzó erôként értékelte. A nyugati orientáció eszköz lehetne, de közös érdekeink nincsenek, mert ami jó a románoknak, az rossz a magyaroknak - hangsúlyozta az elnök. Szerinte nem jó a két ország közti alapszerzôdés se, mert a Nyugat diktálta. Nekik megfelelô, de a két országnak nem. Az elnök elégedetlen a román-magyar kapcsolattal is, mert úgy véli, az RMDSZ nem tölt be közvetítô szerepet Budapest és Bukarest között.Tôkés László, mint utolsó felszólaló kijelentette: Romániának most van esélye arra, hogy felzárkózzon a keresztény értékeket valló Európához. Ennek az országnak alapvetô érdeke, hogy Magyarországhoz, Európához közeledjen, mert a kisebbségi kérdések megkerülésével Románia nem lehet NATO-tagállam. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke elégedetlen a szervezet tevékenységével, amely szerinte hatékonyabban kellene fellépjen a román kormánnyal szemben, hisz koalíciós párt. Szerinte az RMDSZ látszatkeltô politizálást folytat, így a román kormány elhiteti Európával, hogy a kisebbségi kérdés meg van oldva, miközben a választásoktól visszavonuló Emil Constantinescut Ion Iliescu váltja fel. Eme lépéssel Románia nem közeledni, hanem egyre inkább eltávolodni fog Európától - véli a tiszteletbeli elnök

Péter Attila

Elôzô két lapszámunkban Paul Rogers angol professzorral a hidegháború örökségét, valamint a jelen nagy világfolyamatait vettük számba. Most a jövô konfliktusainak lehetséges formáit veszik szemügyre.Kezdetben a fejlett világ úgy tekintett a déli nemzetekre mint gyarmatzónára, késôbb fejlôdô országoknak nevezte ôket, és fényes jövôt jósolt nekik. Ma az Észak egységesen a következô kategóriába sorolja ôket: "kockázat", a járványok, az erôszak, az elsivatagosodás, a túlnépesedés és a korrupció kockázata. S bár nemzedékek óta használja a Dél erôforrásait, a Föld népességének ez a kis része szeretné megfékezni a környezetet veszélyeztetô, növekvô erôforrásigényeket. A bolygó rendezése biztonsági kérdéssé változott Észak számára. Fontosnak tartják a konfliktusok forrásainak ellenôrzését. A konfliktusok négy fô megjelenési formáit különítik el: migrációs nyomás, erôforrás konfliktusok, elitellenes akciók és zavargások, valamint a középkirályságok háborgása.Migráció

Az elvándorlás gazdasági, szociális és környezeti okokból következhet majd be, iránya pedig a a viszonylagos jóléti régiók felé mutat. A "befogadó" országokban a szélsôséges politikai mozgalmak vezetôi sikeresen lovagolják meg a munkanélküliség fenyegetését. Beszédeik visszhangra találnak a belföldi nincstelenek és könnyen befolyásolható tömegek körében. Franciaországban és Ausztriában észrevehetôen nôtt az ellenséges érzület az észak-afrikai és nyugat-ázsiai bevándorlókkal szemben. Néhány dél-európai ország védelmi tárcáinál azon dolgoznak, hogy fegyveres testületeiket átképezzék a Földközi-tengeren túli, Déli "fenyegetés" elhárítására.A Föld különbözô zónáiban 40 millióra becsülik az otthonukat háborús vagy gazdasági okokból elhagyni kényszerülôk számát. Ez a szám drámaian növekedhet, ha a globális felmelegedés egyik alapvetô következménye hatni kezd. Néhány évvel ezelôtt még úgy gondolták, hogy az éghajlatváltozás elsôdlegesen az északi területeket érinti, ahol viharosabb, kiszámíthatatlanabb idôjárást és fokozódó felmelegedést okoz. Ezzel ellentétben a trópusokon viszonylag kis méretû változásokat jósoltak. Ám a mai éghajlatmodellek azt sugallják, hogy a trópusi éghajlatban is nagy változások várhatók.Bolygószinten várhatóan megváltoznak az esôzések helyszínei. Több esô esik majd az óceánok felett és a sarki vidékeken és kevesebb a trópusokon. A legérintettebb területek között van Dél- és Közép- Amerika, valamint Afrika nagyrésze, majdnem az egész Dél- Kelet Ázsia.A hatás az új évszázad elsô évtizedeiben a nedves és félnedves trópusok kiszáradásában mutatkozik, ahol jelenleg a Föld népességének többsége él, sok esetben igen kezdetleges mezôgazdálkodást folytatva. Ahogyan a talaj termôképessége folyamatosan és gyorsan romlik, erôs migrációs nyomás és társadalmi bizonytalanság lesz úrrá a társadalom legszegényebb rétegeiben. Egy felbecsülés szerint a migráció tízszeresére, 400 millióra nôhet.A gazdagabb országok is érezni fogják az éghajlatváltozást, de erôforrásaik és technikai kapacitásaik segítségével ellensúlyozzák azt. A szegény országok viszont óriási nehézségekkel fognak küszködni, amely migrációs nyomássá változik. A nyomás különösen erôteljes lesz Közép- Amerikából Észak-Amerika irányába, Afrikából és Nyugat Ázsiából Európa irányába végül Dél-Kelet Ázsiából Ausztrália irányába. A legvalószínûbb reakció erre a folyamatra a "zárjátok be a várkapukat" típusú biztonsági intézkedés lesz. Ez még több szenvedéshez és erôszakos migrációhoz vezethet, ahogy a migrációs tömegek radikalizálódnak.Környezeti konfliktusok

A második konfliktusforrás környezeti gondokból fakad. A terület és a víz szûkössége lehet és volt is a történelem folyamán konfliktust okozó tényezô. Itt most különösen az altalajkincseket vesszük szemügyre. Elôször is néhány nagyon fontos erôforrás a fejlett Nyugaton (Japánt is beleértve) kívül helyezkedik el. Ez nem egy történelmi baleset, hanem egy általános erôforrás-áttevôdés következménye, melynek okait a gazdaságtörténetben kell keresnünk. A Nyugat iparosodása a múlt évszázadban kezdetben a hazai erôforrásokra alapozódott, ma már viszont távolabbi forrásokat igényel.Napjainkban messze a legfontosabb altalajkincs a kôolaj. A Perzsa-öböl hirtelen a világ legfontosabb energiaforrás-zónája lett, mivel itt található a Föld ismert kôolajtartalékainak 70%-a. Az Öböl létfontosságú ellátást biztosít az USA és Kína kôolajalapú gazdaságainak, de az erôsen függô Nyugat-Európának és Japánnak is.Más, stratégiailag elsôrangú erôforrások közé sorolják a vasötvözetekhez felhasznált kobaltot és wolframot, a katalitikus fémeket, mint például a platinát és más, nem fémjellegû ásványokat, mint például a foszfátokat és az ipari gyémántot. Ezeknél is a tartalékok egyre inkább a fejlett világon kívül találhatók, a fejlettek közé beleértve Kanadát, az USA-t és Oroszországot. Már jónéhány csata folyt a közelmúltban stratégiai nyersanyagzónákért. Ide sorolható a hosszan elnyúló nyugat szaharai, ahol jelentôs foszfátkô tartalékok találhatók (melyek világszerte az összetett mûtrágyák alapanyagai). A hetvenes évek közepe óta több közös francia- belga katonai intervenció történt Zaire/Kongó Shaba nevû tartományában, mely szorosan összefüggött a közép-afrikai rézövezet kobaltlelôhelyeinek ellenôrzésével. Itt található a világ ismert kobalttartalékainak kétharmada. A kobaltot vasötvözetként többek között a rakétamotoroknál és az elektronikában is használják. Természetesen, a legnyilvánvalóbb erôforrás-háború az Öbölben játszódott. Kuwaitot elfoglalva Irak már az ismert kôolajtartalékok egyötödét tartotta ellenôrzése alatt, azzal a lehetôséggel, hogy a katonailag gyenge Szaúd-Arábiát megtámadva újabb egynegyedre tett volna szert.

Zavargások és elitellenes akciók

Nagyon nehéz felmérni azt, hogy a környezeti korlátok közé szorított, gazdaságilag erôsen megosztott világ, okozója-fokozója lesz-e a nincstelenek államon belüli és államok közötti erôszakos akciónak.Egyéni és helyi szinten a legfôbb következmény a bûnözés növekedése lesz, melyet már ma is fôleg a fiatal- felnôtt férfiak követnek el, nemcsak a gazdagabbak, hanem a saját sorstársaik ellen is. Sok déli állam középosztálybeli elitjének a biztonsággal való törôdés a mindennapi élet részét képezi (kezdve a munkahelyre és szórakozóhelyekre való utazástól, és befejezve a hazautazással a külvilág számára elzárt lakónegyedekbe, melyeket 24 órás ôrizet alatt tartanak). A gazdagabbak fegyveres testôröket fogadnak, és túszszedés elleni intézkedéseket léptetnek életbe az erre szakosodott cégek segítségével.A gazdag-szegény szakadék mélyülésével ezek az ellentétek átcsaphatnak elitellenes társadalmi mozgalmakba, melyek erôs támogatottságot kaphatnak a szegények köreibôl. Ezek a mozgalmak felölthetik a politikai ideológia, a vallásos hit és az etnikai-kulturális alapú nacionalizmus mezét vagy ezek kombinációját. Sok jelenlegi elemzés foglalkozik az "iszlám veszéllyel", de ez veszélyes leegyszerûsítése a jóval összetettebb folyamatoknak.Az erôszakos cselekményeket elkövethetik egyének, csoportok, de a legvalószínûbb megnyilvánulás a hatalmi központokkal való szembenállás lesz. Ezeket a csoportokat irányíthatják államon belüli szinten, a hazai elit és a külföldi érdekeltségek ellen, vagy szolgálhatják a terrorizmust támogató államok érdekeit, melyek felhasználják ôket a Nyugat-ellenes akcióikban.Egy másik sajátosság, hogy ámbár ezek a mozgalmak a szegény államokban várhatók leginkább, egy erôteljesen globalizált világban az instabilitás hatásai jelentôsen begyûrûzhetnek a fejlett világ pénzügyi piacaira is. Ötven éve egy déli államban kitört zavargás csak hetek múlva éreztette hatását Északon. Napjainkban ez percek alatt megtörténhet. A gazdag államok függôek a Dél erôforrásaitól, az olcsó munkaerôtôl és a ipari termékeik számára megnyílt új piacoktól. Ez teszi a helyi elitek biztonságát fontossá a Nyugat számára.A középkirályságok háborgásaA Nyugat katonai, politikai és gazdasági egyeduralma egyre több ellenérzést vált ki más középhatalmak köréiben. Kína, India és Irán jó példa azokra az államokra, melyek sokféleképpen próbálják megtörni a nyugati egyeduralmat. Sok más állam is csatlakozik viselkedésükhöz. A Világkereskedelmi Szervezet azon javaslata, hogy tovább liberalizálják a világkereskedelmet, erôs ellenállást váltott ki, mert az új helyzet egyértelmûen csak az erôs nyugati gazdaságokat és a nemzetközi társaságokat hozná elônybe. A környezetvédelmi gondok tárgyalásánál a Nyugat elzárkózó magatartása elkeserítô. Annak ellenére, hogy elsôsorban ô a felelôs azért, hogy a környezetszennyezés ennyire megnôtt, mégis vonakodik elismerni felelôsségét és csökkenteni saját szennyezését, a Déltôl viszont elvárja, hogy ne vágja ki ôserdôit.A Dél szerint a Nyugat kettôs magatartása tetten érhetô az Öböl és a koszovói háború esetén is. Míg Kuwait lerohanását mindenki elítélte, az iraki diktátor hatalmon hagyása azt mutatta, hogy a Nyugat csak a kôolaj feletti ellenôrzésben volt érdekelt. A koszovói háborút Nyugaton igazságos háborúnak tartották, miközben a világ többi része megjegyezte: ennél rosszabb rezsimek jó barátságban vannak a Nyugattal. Mindkét háborúnál az ENSZ szerepét csak a tárgyalásokra szorították.(befejezés következik)

Cs. J. István

Törvénysarok

A köznapi ember gyakorta nem tesz különbséget a különbözô jogi funkcióban lévôk között. Eszerint nem mindenki látja-tudja a különbözô jogot végzettek közötti különbséget. Éppen ezért a jogtanácsos, bíró, ügyész, ügyvéd, jegyzô közötti különbségekre szeretnénk rávilágítani.A jogi egyetemet végzetteket gyûjtônéven jogászoknak nevezzük. Eszerint mindenki jogász, akinek jogi végzettsége van és jogi pályán dolgozik. Az igazságszolgáltatásban dolgozik a bíró, ügyész, ügyvéd. Feladatuk szerint mindenkinek külön-külön megvan a jól meghatározott szerepe.A BÍRÓ az általa tárgyalt ügyekben döntést hoz, tehát ítélkezô feladata van. Attól függôen, hogy milyen intézménynél dolgozik (bíróságon, törvényszéken, táblabíróságon, Legfelsô Bíróságon) az eléje kerülô ügyekben döntést kell hoznia, és nem hivatkozhat arra, hogy a törvény nem írja elô, hogy milyen módon kell megoldani vagy nem tudja megoldani az ügyet. Ez érvényes a polgári, illetve a büntetôperekre.Az ÜGYÉSZ a büntetôperekben a VÁD képviselôje. A nyomozati anyagot összegezi, és ennek függvényében oldja meg az ügyet. Az ügyész vagy vádemelést kezdeményez és átadja az ügycsomót az illetékes bíróságnak, vagy megszünteti az eljárást.Az ÜGYVÉD szerepe a büntetôperekben a felek képviselete, általában a VÉDELEM ellátása, míg a polgári perekben a peres felek képviselete. Az ügyvéd periratok szerkesztésen túlmenôen képviseli is ügyfele érdekeit, nemcsak a perekben, hanem BÁRHOL ahol szükséges, és erre igény van (például versenytárgyaláson).A JEGYZÔT elsôsorban KÖZJEGYZÔKÉNT kell tárgyalnunk. Feladata sokrétû, az okiratszerkesztéstôl a hagyatéki tárgyalás lebonyolításáig sokrétû feladatkört lát el.JEGYZÔKÉNT tartják számon a polgármesteri hivatal alkalmazottjait is, ôk szintén jogászok (általában, de vannak kivételek is), feladatkörük a hivatal tevékenységével kapcsolatos.A tárgyalásokon szintén jegyzôknek hívják az igazságszolgáltató szervek alkalmazásában levôket, feladatuk az elhangzottak jegyzôkönyvezése. Általában nem jogászok.A felsorolt eseteken kívül még másutt is dolgoznak jogászok, például a számvevôszéknél, az alkotmánybíróságon.Ôket alkotmánybíróként kell megnevezni.

Nagy Zoltán
ügyvéd

MÚLTUNK ÉS JÖVÔNK

Parlamenti interpellációt nyújtott be egy marosvásárhelyi képviselô a bögözi Wass Albert iskolanév ellen...— Politikai tôkének használja ki az illetô képviselô úr Maros megyében. Én azt nem értem, hogy ha van egy ilyen ügy, akkor miért egy másik megye képviselô avatkozik a mi ügyünkbe. Mi köze van neki Hargita megyéhez egyáltalán? Engem nem képvisel ô.— Igen, ki ô név szerint, mondjuk!— Lâdariu képviselô az interpellát. Ô ott van Maros megyében, a marosvásárhelyi újságnak a Cuvântul Liber-nek a fôszerkesztôje, képviselô a Parlamentben. Én nem választottam, hogy engem képviseljen. Nekem megvannak azok a képviselôk, akik engem kellene hogy képviseljenek.— Ez szándékos támadásnak tûnik.— Itt arról van szó, hogy ‘90 folyamán én meghirdettem azt, hogy minden iskolának legyen neve. Minden névadónak, minden személyiségnek üzenete van a mához. Az élôk serege elôtt menjenek a holtak, akik bizonyítottak egy életen keresztül, valamit tettek a saját nemzetükért. Ezek az üzenetek nemcsak egy népnek szólnak, hanem minden olyan nemzetnek, minden olyan embernek, aki a toleranciát tûzte ki a zászlójára, tehát értékeket közvetít. S megindult ez a névadási folyamat az egész megyében. Most már nagyon kevés olyan iskola van, amelynek nincsen neve. És ebben az a jó, hogy a névadó ünnepséggel nem zárul le a tiszteletadás, hanem minden évben visszapergetik az eseményeket, minden évben az évfordulók megemlékeznek ezekrôl az emberekrôl, személyiségekrôl és üzeneteiket újrafogalmazzák. Tehát a holtak serege megy elôttünk, s az üzenetet közvetít a ma élôk seregének, hogy ezt továbbvigyék. Ennek a keretében került sor olyan személyiségekrôl való névadásokra is, akik nem Hargita megyében születtek. Nyilvánvaló, hogy ha a magyar kultúrát vizsgálja az ember, a magyar kultúra nagy személyiségei nem mind a Székelyföldön születtek, de ha Jókairól van szó, akkor Jókai pont úgy a székelyeké, mint bármely magyaré a Kárpát-medencében. Tehát nem lehet így elkülöníteni, hogy ez székely volt, ez pedig nem. Az egyetemes magyar kultúra születéstôl, vallástól, rendtôl függetlenül minden magyaré. Tehát ezek az emberek is nevet kaptak, de van olyan eset, amikor úgy fogalmaztam, hogy az erdélyi kultúra nagyjainak nevét is vegyék fel az iskolák, tehát azokét, akik Erdélyben és a Székelyföldön születtek. Nem feltétlenül szükséges, hogy valaki egyetemes értéket nyújtson, lehet olyan is, aki csak helyi vonatkozásban tett valamit a közösségért. Annak is ott a helye. Például Fülöp Áron Felsôboldogfalván, Marosi Gergely Siménfalván. Ôk valamit megfogalmaztak, a helyi közösségbôl kiemelkedôt cselekedtek, és nélkülük az egyetemes magyar kultúra is szegényebb lenne. Emellett olyan álláspontot is képviseltem, hogy vannak olyan személyiségek, akik nem a Székelyföldön születtek, hanem a Székelyföldön kívüli területeken, s az lenne a méltó, hogy ott vegyék fel az iskolák ezeket a neveket. Többek között így került sor Wass Albertre, aki szentgotthárdi, Válaszút mellôli, viszont azt tudom, hogy egyetlenegy iskola sem veheti ott fel a nevét, mert ott még nincs magyar iskola. Válaszúton, azt hiszem, most hozták létre az egy-négy osztályos iskolát, az sem állami támogatással jött létre, hanem Kallós Zoltán saját visszakapott kastélyában szervezi meg az oktatást. Itt arról is szó van, hogy mi egy olyan érdeket védünk, amit nem véd az állam. Ha én kiállok a magyar iskolák érdekéért és teszek valamit, akkor ez egy többlet a részemrôl, viszont nem várhatom el azt, hogy az állam tegye, s ha az állam nem tesz, én kell hogy tegyek. És ebben az esetben nemcsak magyar érdeket, hanem össznépi érdeket szolgálok, vagy mondhatom úgy is, hogy román érdeket szolgálok, hisz a másság egy olyan tényezô, amely a jövô Európájának az egyik mozgatórugója. Viszont nekem kell felhívnom az állam figyelmét. Én tudom, hogy Wass Albertrôl iskolát ott nem fognak elnevezni, még a széki iskolát sem nevezik el róla, pedig az szín magyar község... S akkor azt mondtam, hogy ezeket az embereket át kell hozni a Székelyföldre, hogy az üzenet, amit megfogalmaztak, ne vesszen el. Többek között így került a Székelyföldre Bem József, az Újszékelyen meghalt és eltemetett Zelyk Domokos, vagy Nyirô, aki szintén nem itt született, vagy pedig októberben veszi fel a szentpáli iskola a kôhalomban született László Béla történész nevét, és még sorolhatnék sokat. — Wass Albertrôl azt állítják, hogy háborús bûnös volt...— Én nem abból indultam ki, sôt nem is gondoltam arra, hogy Wass Albert háborús bûnös vagy nem háborús bûnös, engem az érdekelt, amit a regényeiben megírt. Nagyon elhallgatták elôlünk a negyven év alatt mind a magyarországiak, mind az erdélyiek, sehol kellô méltatást nem kapott, és talán most jött el a reneszánsza, most kezdik az emberek megismerni. Innen indult Erdélybôl ez az irányzat, hogy Wass Albertet népszerûsítsék, és bevigyék a köztudatba. Wass Albertnek sok köze van Bögözhöz. Ha az ember elmegy a templomba, ott van a Kárpát-medence legrégebbi freskója, amelyik a cserhalmi ütközetet, tehát a Szent László legendát viszi be a köztudatba. 1040-ben, amikor Szent László herceg az elrabló úz után indult, akkor pontosan a Czegôtelke és a Királyles közötti területen ütköztek meg az úzokkal, és onnan szerezte vissza a lányt. Én úgy is fogalmaztam, hogy anyanyelvünk hordozóját hozta vissza, és ma is vannak a Kárpát-medencében hasonló helyzetek. Tehát ez nekünk egy jelkép, Szent László, a székelyek, a határvidékek védôszentje. A harcosok között ott voltak Wass Albertnek az ôsei is. Nem is szólva arról, hogy az irodalmi alkotásai révén az az üzenet, amit megfogalmazott, az az egész magyarságnak szól. Sokan azt mondták, hogy semmi köze Wass Albertnek a székelyekhez, mert nem itt született. Hát, ha így fogalmazunk, akkor Mikszáth Kálmánnak vagy Jókainak sincs semmi köze, és sorolhatnám hosszan, hogy kinek nincs köze a Székelyföldhöz.— Ha a mûveit nézzük, akkor nem lehet ezt mondani...— Ha még egy sort sem írt volna a Székelyöldrôl, akkor is köze van, mert Székelyföld része az egyetemes magyar kultúrának. Én tettem egy javaslatot, mert nagyon sok iskolának javasoltam nevet, de ez nem jelenti azt, hogy én köteleztem valakit a névadásra. Én elmentem, kerestem egy iskolát, történetesen Bögöz volt az, s mondtam az igazgatónônek, hogy én azt javasolom, hogy vegye fel az iskola a Wass Albert nevet, és elmondtam, hogy miért. Akkor nagyon keveset tudtak még róla, és utána fokozatosan megismerkedtek vele. Az volt a jó benne, hogy én elmondtam egy szót, egy nevet, és utána már nem én kellett hogy mondjam, hanem ôk voltak azok, akik akarták, hogy ezt a nevet felvegyék. Tehát én már meg sem tudtam volna tiltani, mert mindenképpen fel akarták venni azt a nevet. Wass Albert olvasókká váltak, felvették a kapcsolatot a Wass Albert Társasággal, és elindult a folyamat körülbelül másfél évvel ezelôtt. Akkor az igazgatónô jelezte, hogy egyesek nem akarják felvenni a Wass Albert nevet, mert Wass Albert háborús bûnös volt.— Ezt ki indította el? — Én nem tudom, valószínû, hogy ez csak egy ürügy volt, mert az igazgatónô és a városi tanács egyes tagjai nincsenek jól. Kellô diplomáciával lehet, hogy meg lehetett volna elôzni, ha például az igazgatónô úgy tett volna, ahogy én is sokszor szoktam tenni, hogy nem én találtam ki, vele találtattam ki. De érdekes, hogy a megyében vannak, illetve kellene legyenek ún. kultúr- sportbizottságok a polgármesteri hivatal mellet, amelyek sehol sem mûködnek, még a megyei tanácsnál sem. Bögözben egybôl mûködni kezdett ez a bizottság, s a bizottság elnöke fôszerepet vállalt, addig nem is tudták, hogy ô a bizottság elnöke, s azt mondta, hogy amíg ô az elnök, azt a nevet az iskola nem veszi fel. Én egy utólagos nyilatkozatból olvastam, hogy azt írták, hogy "ha Petôfi nevét adták volna, azt sem fogadtuk volna el." Ebbôl derül ki, hogy itt nem Wass Albert a lényeg, se nem Petôfi, hanem egyáltalán az, hogy nem a bizottság találta ki a nevet. A polgármester is olyan helyzetben volt, hogy nem tudta, mit tegyen. Ha elfogadja a Wass Albert nevet azért bukik meg a választás elôtt, ha nem fogadja el, azért. Kellô diplomáciai kapcsolat hiányában az ellenzék felerôsödött, s mint egy harci bárdot vette elô a Wass Albert nevét az igazgatónô ellen, utána pedig a polgármester ellen. A falu kettéoszlott, egyik akarta, a másik nem akarta. Vajon a bögözi székely ember hallott-e Wass Albertrôl azelôtt, tudta-e ki az? Viszont, ha ráfogjuk, hogy ez háborús bûnös, s ha az ô nevét adják az iskolának, jönnek a románok, és nem tudom, mit tesznek ezzel a faluval, akkor nyilván meg lehet riasztani a népet, mert a negyven év alatt megtanulták az emberek, hogy jobb hallgatni, mint szólni. Eszközembereket nevelt a negyven év, akiknek az a tulajdonsága, hogy mindentôl megijednek, és mindig a hatalmat figyelik, hogy az rábólint vagy sem valamire. Aztán jött a román politikai érdek. Egy képviselônek kitûnô dolog az, ha a Székelyföldön valamirôl vitatkoznak, s pont egy közösségen belül alakul ki egy ilyen ellentmondásos helyzet, hogy mi a saját nagy személyiségünket teszszük ki egy ilyen helyzetnek. Ezt politikai tôkeként hasznosíthatja bárki, mint tette Lâdariu képviselô is. Mindjárt jött az itteni román újságnak a munkatársa, neki szintén nagyon kapóra jött az egész, hogy befeketítsen engem, és hogy jött akkor egy levéltáros, aki kihozta a népbíróság ítéletét, hogy annak idején, Wass Albertet, mert megölt ennyi román férfit, ennyi román nôt és gyereket, háborús bûnösnek nyilvánították. S akkor én a templomban azt mondtam, kövessék Wass Albert példáját. Nagyon szépen össze lehetett rakni ezt a kettôt. Viszont utánanéztünk a dolognak, valóban volt népbírósági ítélet. Pont egy magyar ember volt a Népbíróság elnöke. De abban az idôben jött a kommunista társadalmi rendszer. Csak ürügyet kellett találni arra, hogy minél több embertôl elvehessék a birtokot és a kastélyt. Wass Albert pedig nem akárki volt, hanem egy gazdag birtokos az Erdélyi mezôségrôl. Katonaember, tiszt volt, persze, hogy nem értett egyet a kommunizmussal, persze, hogy szembeszállt az oroszokkal, de nem ölt románokat. Jobb volna, ha egymás kezét fognánk és nem egymás nyakát.(folytatjuk)

B. Bencze Jakab

Mint jégre rakott tûz, olyan volt a magyar honvédek élete a második világháború utolsó hónapjaiban: minél hevesebb lánggal égett, annál biztosabb volt a veszte.Asztalom lapjába mélyedve két bombatölcsér - két második- világháborús Tábori Postai Levelezôlap. Fia és anyja levele. Már harmadszorra olvasom újra. Nótás Károly, még tizenéves honvéd a harctérrôl Kolozsvárra címzett levelében írja: "Kedves Szüleim és Testvéreim! Már egy jó pár napja, hogy itt vagyok kint és meggyôzôdtem arról, igazán mennyire itt van a helye minden magyar embernek, aki szereti Hazáját. Csak itt, az ellenséggel szemtôl szemben lehet látni, mit vesztenénk, ha a háborút elvesztenénk. Itt lehet látni, mennyire elvakult módon romlásba akarja dönteni Hazánkat. Hát ezt majd nem engedjük. Én jól vagyok Hál’ Istennek, amit /Maguknak/ Nektek is kívánok. Üdvözlöm és csókolom mindnyájatokat. Ne aggódjatok értem. Szeretettel gondolok rátok a harcok közepette is. Károly."Ebben a sörtôl és színes üdítôktôl poshadt nyárban úgy hat rám ez a pár sor, mint egy játékboltban felbukkanó elefánt. És nem tudom, hogy az elefántot kellene-e ártalmatlanná tenni, vagy a bóvlikkal teli játékboltot lebontani, hogy sértetlenül és szabadon tovább haladhasson...l945 február 27-én Nótás Károly honvédnek a következô levelet küldte édesanyja: "Kedves Karcsi fiam! Hál’ Istennek jól vagyunk, de nagyon aggódunk miattad. Kérlek, kedves fiam, ha e táborilap kezedbe kerül, azonnal adj életjelt magadról. Kedves fiam, a fizetésed küldik rendesen, de neked sokkal jobban örvendenénk. Most már egy fiam sem lesz mellettem, mert mind elmentetek és ez nagyon borzasztó. Kedves fiam, legalább te adjál életjelt magadról. Látod fiam, hogy hova sodort a sors Kolozsvárról, ide Gyôrbe. Az ember nem is gondolta volna, hogy ilyen messzire el kell menekülnie szülôvárosától. Tatukád és húgod, Bözsi itt Gyôrben teljesítenek szolgálatot. Karcsi fiam, nagyon rossz hírek járnak felôled, hogy meg kell bolondulni. Azért kérlek, kedves fiam, hogy írjál te meg mindent tisztán, hogy tudjunk rólad valamit. Most zárom lapomat és kérlek, minél hamarabb írjál. Sokszor csókolunk mindnyájan. Csókol sokszor édesanyád ."A tintával írott levél végére grafitceruzával sebtében odavetett mondat, mint egy sikoly: "Vissza a feladónak!" - sejteti, ami megtörténhetett. Roskadt vállaim közül bámulom a Nótás Károly küldte tábori levelezôlapot - "Csak itt, az ellenséggel szemtôl szemben lehet látni, mit vesztenénk, ha a háborút elvesztenénk." Valaki sokat hordozhatta zsebében, tárcájában összehajtva: a papír kopott, elnyûtt, de a betûk világítanak sötéten, nem koptak meg, és már nem is fognak.

Bágyi Bencze Jakab

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort már jónéhány éve Tusnádfürdôn tartják. Ez azonban mit sem von le értékébôl. Jómagam csak pénteken csöppentem bele az események sûrûjébe, de épp jókor ahhoz, hogy részt vehessek a New Wave irodalmárok számára szervezett író- olvasó találkozón. A New Wave megnevezés magyar viszonylatban az Elôretolt Helyôrség köré csoportosuló, transzközép alkotókra vonatkozik. Ugye, ismerôs: Orbán János Dénes, Sántha Attila, György Attila, Szálinger Balázs, Nagy Koppány Zsolt, na, és hogy a kép teljesebb legyen, jelen volt néhány román alkotó is, szintén ebbôl a vonalból, Andrei Bodiu és Caius Dobrescu. A bevezetôben a magyarok közül rangidôsnek számító Sántha Attila vitte a szót, ô volt az is, aki a közönség kérésére felvázolta a csoportosulás irodalmi elképzeléseit, a felvállalt poétai szerepkört, stílust. Amint mondotta, az erdélyi irodalomra valaha nagyon jellemzô kenetteljességtôl, magasztosságtól kívántak elzárkózni, és ki akartak törni a tematikai megkötöttségekbôl, ugyanis az erdélyi magyarság megmaradása, a múlt felvállalása, a tarnszilvanista tájszemlélet és a komor helytállás mára lerágott csontok. Fontosnak tartják ezeket a "célkitûzéseket", de megvalósításukat nem feltétlenül vélték az irodalom feladatának, és fenntartották azt a jogukat, hogy többé ne a "ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát" motívumkörben mozogjanak. Amikor a találkozó végén személyesen is elbeszélgettem Sántha Attilával, néhány fontos részletre is fény derült.— Mit nyújtotok az elutasított hagyományok helyett?— Nézd, sokáig tartotta magát a szemlélet, hogy az erdélyi olvasó egy konzervatív, begyepesedett fejû lény, aki csak tradicionalista irodalmat kíván hallani. Amenynyire meg tudom ítélni, már a Látónak voltak kísérletei "kitörni"ebbôl a helyzetbôl. Ôk a magyarországi poszt-modern irodalmat kívánták meghonosítani Erdélyben, nekem azonban az az érzésem, hogy az erdélyi olvasónak van néhány olyan specifikuma, melyek nem engedték meg jól befogadni ezt a hatást. A posztmodern ugyanis befele forduló, csak a szövegre koncentrál, elidegenítve az olvasót magától. Az Elôretolt Helyôrség többek között azt tûzte ki célul: újra felfedezni az olvasót, vagyis olvasóbarát irodalmat alkotni. Természetesen az intertextuális utalások továbbra is megmaradtak, hisz a hagyománynak egy részét elfogadjuk.— Csak a transzilvanizmust utasítjátok el?— Pontosítanék: egy bizonyos fajta transzilvanizmust utasítunk el...— Egy kicsit menjünk vissza az elejéhez. Menynyire kezdôdött a "transzközépesdi" komolyan, jól megformált eszmei háttérrel?— Inkább amolyan "komoly játék" volt. Kezdetben nem is tudtuk eldönteni, mennyire komoly és mennyire játék, de az elsô visszajelzések, az elsô sikerek nyomán egyre komolyabbá vált. A játékszabályokat magunk fektettük le. Igaz, a játék laza volt, ezért az idô múlásával formálódott, változott. — Ez volt a kezdet. De mennyire sikerült hagyományt teremteni a transzközép eszménybôl?— Természetesen, az erdélyi irodalomnak csak egy részére vonatkozik a transzközép, de fontos az, hogy az olvasók nagyobb részét sikerült megfognunk.— Létezik még az az egység, ami az induláskor megvolt?— Az írások szintjén mindenki megtalálta a maga egyéni hangját, de a szemléletben továbbra is megmaradt az egység.— Nekem nagyon sokatmondó egyik új versed (Mgj. az olvasó számára: lásd az irodalom oldalon: Jeremiás Müller Az idô múlásáról) azon mondata, hogy "de hol van már a tavalyi szó..." Nem valami változásra utal ez? Ha megfigyeljük legutóbbi, 1999-es kötetedet és a legfrissebb verseidet, bizony felfedezhetô némi változás...— Inkább azt mondanám, hogy most már önmagamat is tudom parodizálni, mint korábban másokat. Más lényegi változás nincs.— Milyen a viszonyod a kortárs erdélyi költôkkel?— Azokat nem tudom lenyelni, akik mindig valami "nagyon komoly" dologról beszélnek, és az irodalmat csupán fennkölt eszmének tartják, melyben nincs helye a játéknak, és amely csak a hiányt írhatja le és azt, hogy a szó visszatér önmagába.— Új kötettel mikor jelentkezel? Te is Magyarország irányába fogsz tájékozódni?— Várhatóan az új év elején jön ki újabb kötetem, és nem Magyarországon, mivel most éjjel-nappal Bukarestben dolgozom, és nem lenne idôm "adminisztrálni" a dolgot.Orbán János Dénest elsôsorban aktuális dolgokról kérdeztem: a Magyarországon frissen megjelent prózakötetérôl, annak visszhangjáról.— Költôként debütáltál, úgy is folytattad. Most miért próza és miért Magyarország?— Három verskötetem jött ki gyors egymásutánban. Új mûfaj felé kellett forduljak, mert költôként kicsit "kiírtam" magam. Azért Magyarországon, mert oda is be kell törni, ráadásul ott sokkal jobban fizetnek. Természetesen itt is ki fog jönni az anyag. — Izgalmas vállalkozás volt vers után prózát írni?— Sokan úgy vélik, alkat kérdése, hogy költô vagy-e vagy prózaíró. Szerintem mindkét mûnem ötlet és nyelv kérdése. — Milyen a kötet fogadtatása?— Úgy tûnik, elég hamar befutott, olyan visszhangokat is hallok, hogy prózában jobb vagyok...— Egyetlen kérdés a múltra vonatkoztatva: elsô kötetedben domináltak a Rejtô Jenôs utalások, reminiszcenciák. Mi célod volt velük?— Alkalmas volt a ‘90-es évek elején behozni ezt a mítoszt, melynek központi figurája az egyik Rejtô-hôs, Troppauer Hümér, aki megharcol az irodalomért, mert új értéket kellett teremteni egy olyan közegben, amikor az amerikai bóvli kezdte elárasztani az országot az akkor kiépülô kábeltévé-hálózat révén, ugyanakkor a megváltozott történelmi-társadalmi helyzetben az irodalom is át kellett gondolja szerepét, a transzilvanizmus eszméje többé valahogy nem volt idôszerû. Tehát az irodalom halálhírével és az igénytelen tömegkultúrával szemben valami "erôt", új, olvasóbarát, mégis igényes hozzáállást kellett kidolgozni, ehhez kellett Rejtô és Hümér. Ezzel egyúttal felhívtuk az Akadémia figyelmét arra, hogy nem feltétlenül az "nagy", akit ôk annak tartanak.— Értsem úgy, hogy ez egyben egy új irodalmi kánon létrehozásanak kísérlete is volt?— Vagy legalábbis módosításának...A Bálványoson megjelent alkotók közül Szálinger Balázs helyzete a legérdekesebb. Nemcsak azért, mert huszonegy éves kora ellenére idén júliusban már második kötete látott napvilágot, hanem azért is, mert magyarországi létére Erdély tette poétává, és kötetei is itt jelentek meg (a kolozsvári Erdélyi Híradónál).— Amikor a közönségnek bemutatott, Sántha humorosan tudathasadásos állapotnak nevezte a tiedet. Hogyan kommentálnád ezt?— Tudod, én magyarországi születésû vagyok, és még rokonaim sincsenek Erdélyben, de azt, hogy költô lettem, a mai erdélyi irodalomnak köszönhetem, pontosabban a transzközép vonalnak. Magyarországon épp ezért lehülyeerdélyiznek, itt pedig lehülyemagyarországiznak. De az tény, hogy Magyarországon vonaton érzem magam, átutazóban, dolgozni is ide fogok jönni, Váradra.— Mennyire tartod a kapcsolatot a jelenkori anyaországi posztmodern írókkal?— Semennyire, valójában engem az tett íróvá, hogy megcsömörlöttem a befele forduló posztmoderntôl, vágytam egy humoros, pajzán, olvasóbarát irodalomszemléletre, amit itt, a Helyôrséges barátok körében sikerült megtalálni.— Jelentôsnek tartod ezt az erdélyi transzközép jelenséget?— Nagyon! Az a helyzet áll fenn, hogy szép lassan átmegy Magyarországra, és úgy nézem, hogy igen nagy hatással van az egész magyarországi irodalomra. Az erdélyi New Wave irányzat hatására kezd meghonosodni nálunk is egy olvasóbarátabb szemlélet, természetesen, elsôsorban a fiatalok körében.— Most jelent meg második köteted...— Igen, az elsô (Kievezni a bajból - 1999) még eléggé tükrözte az itteni barátok hatását, Magyarországon szidtak is eleget, hogy majmolom Sántháékat. A mostani kötetem (Zalai passió) viszont nagyon egyénire sikeredett, már csak mûfaja miatt is, egy eposzról, esetleg eposz-paródiáról van szó, Zala vármegye területi megcsonkítása a téma.— A hallottak alapján Petôfi "A helység kalapácsá"-hoz hasonlítanám...— Petôfi mûve valóban elôképe a Zalai passiónak, hasonló az alapállás is: eposzi méretben megírni egy piti dolgot, ami nem is annyira piti. Tehát szellemileg hatott rám Petôfi mûve, textuálisan azonban nem.— Nehezen szoktad meg a hexameteres formát?— Úgy kétszáz sorig döcögött, aztán már a kisujjamból ráztam.A könyv hangulata végig játékosan-komoly (Mgj.: lásd az "eposz" elsô énekének egy részletét az irodalom oldalon), a könyv pedig még olyan friss, szinte nyomdafesték-szagú. Tehát korai még róla beszélni. Talán valamikor éppoly szeretett, mégis elhallgatott mû lesz ez, mint Petôfi legszebb gyöngyszeme?A továbbiakban a mérlegelést, értékelést, a New Wave költôk által képviselt "világ" befogadását, illetve elutasítását a befogadókra bízom, azzal a megnyugvással, hogy az idô eldönt majd mindent.

Zsidó Ferenc

Homoródszentmártoni Mûvésztáborban

Nagyszalontán születtem, Arany János szülôvárosában. Évtizedek óta Gyergyóban élek és dolgozom. Voltam az Alpokban, voltam az Adrián, de ide a szívem mindig visszahúz. És azt mondom, hogy ilyen fenyôk és ilyen hegyek; ilyen ég és ilyen felhôk, és ilyen szeretetreméltó emberek sehol nincsenek. Örökre magukhoz öleltek a fenyôtörzsû székelyek. Amikor fiatal tanárként Gyergyóba érkeztem, úgy gondoltam, hogy ugródeszkának jó lesz ez a kisváros: rajzfilmes akartam lenni. Itt maradtam, és ezután is itt szeretnék maradni. Végleg. Itteni tárulkozásaim után, temetkezni is ide szeretnék. 68 éves vagyok, elértem valamit az életben. Rengeteg kiállításom volt. De nem azért dolgozom, hogy kiállítsak. Ez számomra létszükséglet. Nem tudok este lefeküdni, ha nem rajzoltam aznap valamit vagy nem festettem. A színek távolabb vannak tôlem, inkább a grafika az, amivel foglalkozom. Szeretek a gyermekek számára dolgozni. Könyveket illusztrálok, mesekönyveket.— Itt, Hargita megyében úgy ismerik, mint karikaturistát... — Valamikor régen a Hargita napilapnak a "tehén" karikatúrákat készítettem. Abban az idôben a tehén volt a hibás, azt kellett kifigurázni. Egy idô után megszûnt ez a dolog. Most már mások a hibásak, de róluk nem szabad karikatúrát készíteni. Nagy emberek. Épp az este mondtam, hogy minél nagyobb az ember, annál kevesebb a lelke, sajnos, ezt tapasztaltam. Én szeretek természetes, ôszinte lenni, és elvárom mástól is ezt az ôszinteséget. — Szentmártonban is vannak nagy emberek ... Itt, a tábor környékén...— Ezek igazi nagyok, mert amit megtett Nagy Attila, Maszelka János ezért a mûvésztáborért 23 éven át, azt csak igazi nagy emberek tehetik meg. Ôk az igazi nagyok, és nem azok, akik bársonyszékeikben ülnek, s csak a szájukat jártatva ígérnek, de nem tesznek semmit. Most, a tábort is megelôlegezték efféle ígéretekkel valakik, hogy aztán azzal is hagyják. Minket túlélnek alkotásaink, ezért a haláltól sem félek.— Hogy érzi magát itt a Homoród mentén?— Nincs a világon még egy Homoródszentmárton. Elôször voltam itt, de máris szerelmes vagyok belé, mint egy vôlegény. Remélem, hogy jövôre is el tudok jönni.

Major Gizella

Marosvásárhelyi képzômûvész vagyok. Grafikus és mondhatni festô. Mûvészeti líceumot végeztem Marosvásárhelyen, utána Kolozsváron a Ion Andreescu Képzômûvészeti fôiskolára kerültem, és nyugdíjazásomig, mint tanár tevékenykedtem. A mûvészeti líceumba 22 évet tanítottam grafika szaktanárként, és onnan is mentem nyugdíjba. Homoródszentmártonba úgy kerültem, hogy a mûvészeti líceum a tanulók munkáiból minden év végén rendezett egy gyûjteményes kiállítást, ahol mind az öt szak, tehát: festészet, szobrászat, grafika, textil és design jelen volt. Egy ilyen tárlatra érkezett hozzánk Nagy Attila. Bemutatkozott, elmondta, hogy ki ô és honnan jött, és hogy létezik a Homoródszentmártoni Mûvésztábor. Nagyon megörvendtem, és mondtam, hogy soha nem jártam Homoródszentmártonban, és hogy nagyon szívesen elmennék a táborba. Attila mondta, hogy ô a tábor szervezôje, és Maszelka János a tábor mûvészeti szervezôje. Szeretettel fogadnak és ahogy látom, szívvel, lélekkel szervezik, vezetik a tábort, nagyon jó légkört teremtve az alkotáshoz, a munkához. Homoródszentmárton és a környezô falvak szépsége lenyûgözô. Minden kis hely munkára ihlet. Az omladozó házak, a kôkapuk. Mindennek megvan a maga külön varázsa, olyannyira, hogy lehetetlen ettôl a varázstól szabadulni. És éppen ezért nagy átéléssel dolgozunk, hogy az élmény és ez az elsô impresszió képpé formálódjon, képpé alakuljon. Remélem, hogy még ezután is meg fognak hívni a táborba.

Bágyi

IRODALOM

Amikor én Te lettem..., Te mondod magamnak: a nyavalya esett beléd újra?! Úgy ülsz az asztalnál, mintha karót nyeltem volna. Kanalad megáll a levegôben, már az evés is fáraszt. Lakásodban, amely most idegen, bábuként jársz-kelsz. Ha lefekszel, lábujjhegyen járnak körülöttem. Dobhártyám falán konyhai edények csörömpölnek, és ez maga a rettenet. Minden idegszálad megfeszül, míg ébrenlétemet felváltó álmodra várok. Agyad kénye-kedve szerint pergeti életem fontosabb képeit: szenvedéseimet és csalódásaidat, amelyeket néma könnyekkel temetek szüntelen, hogy harmadnapra feltámadjál, feltámadjanak...Közben a gyerekem felsír. A fal felé fordulsz. Szemhéjamat görcsösen szorítod. Most talán sikerül elaludnom, gondolod, de reménytelen. A szomszédaszszony tisztába teszi vöröses-barna csecsemômet. Tudod, sokdimenziós szemüvegén keresztül összefolyva látja a maréknyi szoba világát.Én mondom: élsz... De senkinek sem mondhatod el félelmeim okát. A beszéd is fáraszt téged. Gondolataid szertelenek, mondataid szertefoszlanak. Te állok az ablaknál, én pedig fekszel átszellemült könnyedségben. Érdeklôdéssel szemléljük egymást, hogy minél jobban megismerkedhessünk, pedig amúgy erre vagyunk ítélve. A hallgatás mélységeirôl elmélkedünk már húsz esztendeje. Vajon mi vár a jövôben, amikor a Szó a diadalát üli?Mindig ugyanabban az órában jön a rosszullét. Érkezését érzékenyen jelzi szíved, fulladozol, hideg veríték... Elzsibbad a fejed, benne minden gondolat. Egy pillanatra meg is halsz, ha éltél egyáltalán. Dörzsölik jégcsap-ujjaidat, lábadat, masszírozzák fejedet. Te, hallom, nem tudják, mi a diagnózis. Amikor elôször tört rám a baj, a fiamtól szerettem volna elbúcsúzni, érezni akartam tejszagú bôrét, látni szerettem volna göndör buksikáját, zöldben játszó tekintetét. A világ legszebb képét vághattam volna össze fiam mozdulataiból. Nem jelent meg e kép... pedig mennyire szerettem volna ôrizgetni, valahol az örök idôben.Jajgató asszonyok jönnek, sziréna hangját hallani...Környékez a vég, hát csodát remélô fohászom küldöm hozzád:...álmaink fölött ôrködô, pihenésünkért felelôs Úr, szánj meg, hiszen látod nyomorult sorsunkat. Kábán, tehetetlenül fekszünk lábaid elôtt. Küldj jeleket, hogy cselekedhessünk, és hosszú, nyugodt éjszakákról álmodozhassunk. Míg ô napról napra gömbölyödik, én éppen csak élsz. "ÉRTE" jelszóval: maradj nyugton, parancsoltad magamnak.Megkétszerezted maradék erôm, és nehezen, de legyôzted szörnyû tömegiszonyomat. Ha te vagy. S látsz minket, segíts rajtunk. Adj álmokat, mellé add meg kenyerünket. Mindezt Érte cselekedd, erre szent fiad nevében kérlek, Ámen.- Még élsz, de félek. Ezt neked kell folytatnod. Ha tudnám... Kérlelsz...

Kerekes Ildikó

HUNOR LÁSZLÓ:

Kislányom, ha
megtanulsz olvasni,
S e sorok fölé
hajolsz, bocsáss
meg nekem.
Sok furcsa terhet rakott rám az élet,
S nem bírtam mind egyformán vinni
Nem sikerült mindig jó embernek lennem.

Szerencsém nem volt, én kicsi leányom,
S az Életistennel szembevigyorogtam,
Mint börtönôrével a csúf arcú Villon,
Ô megharagudott rám, s mi igazság még:
A pojáca embert én sohase bírtam.

Te ne légy ilyen, de nem is hagyatkozom,
Véredbe írtam Testamentumom,
Te büszke leszel, önzô, khán leány,
Tatár szemeidben ott lesznek a Jancsók,
S túl visznek minden bûnön és halálon.

Halott arcomhoz ha majd eljössz,
Ne szégyellj, csukd le halkan két szemem,
Egy vésôt s egy tollat dugj kezembe titkon.
S kopjafám mellett majd csendben el...
Féltôn és vigyázón ôrizd majd szellemem.

Kislányom, lehet, nem sokáig élek,
A Halál leköröz, vigyázz magadra,
Az élet ösvényén egyedül kell menjél
Karom feléd nyújtom, de messze vagy, hát
Csak a neved suttogom, Gyopárka, Gyopárka...

SÁNTHA ATTILA:

Költészetem olvasgattam éppen,
amint vihar kerekedett,
zúgott a szél, a fák recsegtek,
csapkodtak a villámok, hogy a kerge
víz már nem is oltá ôket, - szerencsére
kicsiny lakomban üldögéltem szépen.

Micsoda erô! Micsoda mélység!
Mennyi irónia volt versimben régen!
Szójátékok csak úgy zuhogtak,
az olvasót törölték képen!
Na de, szólottam magamhoz bölcsen
(antennám a háztetôrôl - régi ismerôs -
egy nullszaltót mutatott be közben),
öregem, hol a tavalyi szó...

Ma már tanácsos úr (Müller!) vagyok,
zakóm lett munkaruhám,
s farmert csak szombatokon hordok!
Fut a világ, már-már nem is tegeznek,
bizonyíték ez: megöregedtem.
Vihar ha zúg, meg sem hessent,
székemrôl az elsô légy lök le.

Szabadkozás
Hercig, vén jószág löttem,
Jeremiás, ki vár a szentlélökre.

MI VAGY TE?Jó volna meggazdagodni.
És jó a munka, nemcsak a vers,
reggeltôl estig robot.

Médiacézár, sajtómágnás,
húznám a szálakat hátulról,
leülhetne R. Murdoch.

Ki vagy te,
hogy nem engedsz,
hogy pillantá-
sod metsz és alakít,
ki tettél tönkre engem, undok?

Szálinger Balázs:

Elsô ének- melyben a zalai költô elfogulatlanul tárja elénk a történeti elôzményeket, s bár ezen elôzmények taglalása aztán egyre kevésbé lesz elfogulatlan, a súlyos tényeken mindez vajmi keveset változtat -Krisztus urunknak a kettôezredik éve elôtti
fél évszázad hajnala jött el, s Rákosi Mátyás
íróasztala szörnyû célzatú ívpapírokkal
lett megrakva. A titkár nyargalt és a Dunántúl
térképét terítette a Mátyás úr elibé le,
mely térképre a Mátyás úr keze új gyepütervet
rajzolt. Kedvezményét Veszprém vármegye bírta,
mely kicsi egységbôl iparállam lett eme földön,
úri határai közt Tihanyokkal meg Füredekkel,
sôt: Devecsernek népessége is új anyanyelvet,
új, iparibb szókészletet öltsön! - szólt a deliktum,
melynek Pannon, szép Sümeg is be-behódolt,
és Keszthely, honnan Trajanusz császárt röpítette
római trónra Kolon jó termésátlagú földje.
Ôsi rebellis szellem burjánzott Zala dombos
tájain, itt élt Csányi, Deák, de Petôfi is innen
vitt asszonyt, és még harcos Zrínyiekre is üdvös
volt gondolni, ezért hát még mielôtt ez a gyûlölt
hév a palackból újra kiszökkent volna, a Mátyás
úr kupakot csavarintott rája. A vastag irónnal,
nem leplezve sötét, buja kéjét, hát bejelölte a
hercig vármegye ôsi nevét viselô patakot, hogy
az legyen új gyepüje. (...)
Álltak az ökrök a téli vetésen, tudva, hogy immár
új hatalom jött, s nincs szükség mától a humuszra,
látták sorsuk, a pápai új húsgyárban a kolbász
lesz a jövôjük, s szürke kohászok kölykei fogják
asztal alatt dagonyázni a csülküknek maradékát.
Könnyû kakasszó többé nem várt Napra a tónál,
mert gyárkürtök harci zaját harsogta a környék.
S mind, mi Zalát zengette a létének hegedûjén,
kozmoszi csöndbe zuhant most, vagy ha nem, elmenekült hát.

... s teszem ezt elegánsan, egyenes derékkal, öntudattal, feltartott fejjel.Hogy nem vagyok egyedül, hogy te ilyet nem csinálnál, inkább megszakadsz?! Nem tudok megszakadni. Hidd el, próbáltam. Nyúlik a nyakam, ropog a gerincem, túlcsordul a hócipôm, kilóg már a lóláb is, de a megszakadás - az nem megy. Pedig már arra is gondoltam - egyétek meg a vacsorát nélkülem. Nem jött be.Aztán jöttek a "csináld-magad" tanfolyamok. Hogyan kell boldog lenni, egyik percrôl a másikra társasági lénnyé válni, megtanulni kommunikálni. Ráment a hitel, azóta már több a kamat, mint az eredetileg kért összeg. Boldogság, társaság meg kommunikáció! Megy ez papíron. Hogy a könyv a legjobb barát? Egyre drágább barátság. A könyvtár pedig köszöni, költözik. Elkelne a segítség......Hogy te csak akkor írnál ilyesmirôl, ha már egy ép mondatra se futja?! Nos, az egész parnasszus koldul. Mi az, hogy csak ezelôtt voltak versek hitelbe?! Az Olümposz..., az más. Nem vegyülünk. A Pegazus?! Ott eszi a fene az istállóban. Tartja a vonalait. Az irigyei képesek gebének nevezni, és két lelógó szárnyával takaróznak a csôdörök. A költök köszönik, üljön csak nyugodtan. Látták hányan zuhantak le róla.... majd bolondok lesznek. Az önmenedzselés, az megint más...Ja, igen, hogy koldulok. Elegánsan, öntudattal, egyenes derékkal, feltartott fejjel. Egy kis parazsat a Pegazusnak.... szívbôl ha lehetne. Nem uram, félreértett. Nem a cigarettát akarom meggyújtani...... Hogy akkor mirôl beszélek?! Amirôl épp most kaparja a gesztenyét.

Sebestyén Irén

Ki itt belépsz, hagyj fel minden elôítélettel (Dante után, szabadon) - így kezdhetném az alapelv leírását. Egy olyan mûhely ez, hol mûhelytitkokat osztunk meg: mindenkivel. Egyfajta cinkosságot vállalva. Elvégre azok, akik értik, mit takar az irodalom címszó, egy követ fújnak, tehát összetartoznak. Az összetartozás feltétele az elôítélet-mentesség. Egyformán nyíltan kell közelednünk mindenkihez, hogy megteremthessünk egy egészséges irodalmi diskurzust. Hiszem azt, hogy cinkosságunk - mivel magától értetôdô, majdnem spontán - tartósabb lesz, mint az ideológiai csatározások kapcsán kialakult érdekcsoportok együttmûködése. Mert közös "érdekünk" az irodalom, mi inkább csak a cél-okok vagyunk (lásd: Balázs Sándor), a cél maga az imádott "-lom".Kerekes Ildikó (Udvarhely): Óvatosan morzsolgatom nyelvemen a szavakat, amint véleményt próbálok formálni közölt alkotásáról. Veszélyes terep, amin mozog, s ezért nagyon izgalmas. A lelki kétlakiság témája modern, és sokak fantáziáját izgatja. Nem skizofréniára gondolok, hisz szó sincs itt arról, mert nem a betegességre tevôdik a hangsúly, hanem önmagunk kívülrôl szemlélésének lehetôségére. Mennyivel másabbak vagyunk így: esetlenebbek, védtelenebbek, lecsupaszítottak és kiszolgáltatottak. Ha sikerül magamat kívülrôl nézni, miért ne sikerülne mást belülrôl szemlélni - és itt beszélhetnénk személyiségcserérôl, ha ön - egyébként nagyon helyesen - nem tartotta volna meg a két "én" fizikai, lelki érintkezésének lehetôségét. Tetszik az írás, de valahogy nem kerekedik ki egésszé, következetlenül, elvarratlanak maradnak a szálak. Az ima egy kis törést eredményez, szinte erôltetett benne a személycserére való utalás. Az az érzésem, mintha két témát próbált volna egybemosni, több-kevesebb sikerrel. Érdemes lenne újraírni, mert értékes és hálás a téma, következetesebben figyelve az énkettôzés külsô-belsô következményeire. Egyébként nem rovom fel hibájaként, hogy nem sikerült egyenletesen hozni a "kétlakiság" szimptómáit, mivel nem természetes állapot, és nehéz ráhangolódni, következetesen végigvinni. Ezért mondtam, hogy veszélyes terep. Különben gratulálok az alapötlethez, nagyon tetszik. Ehhez már több kell, mint írói véna. Egy ilyen téma felfokozott kötöttséget jelent, de ha sikerül eleget tenni elvárásainak, az eredmény meghökkentô lehet. Tetszik a végeredmény is, a felsorolt gyengeségeket leszámítva, a nyelvezet is megkapó, izgalmasan játékos. Ha vannak még hasonló fogantatású írásai, örömmel venném, ha beküldené!

KÖZÖS ÜGYEINK

— Említette, hogy már nem mond verset. Viszszatér-e valaha a versmondás, a verses elôadóestek fénykora?— A harmincasok és negyvenesek életében még visszatérhet, de mi hatvanasok és hetvenesek nem érjük meg. Már nem kell politizálni mellékesen irodalommal, mûvészettel, most már nyíltan ki lehet mondani. Az utcasarkon elkiálthatja magát, hogy a miniszterelnök egy állat, és ki is írhatja az újságba. Most az, hogy Edward király, angol király léptet fakó lován - nem "fog" mint egykor. Tehát ez a rejtett, titkos és cinkos kapcsolat a közönség és a mûvészet között ez ma már fölösleges.— Én örülök is ennek, mert így az igazi mûvészet érvényesülhet. Annak idején, ha valaki el tudott bújtatni a sorok közé egy politikai köpést, azt mindjárt versnek lehetett minôsíteni, és ez számomra bosszantó volt, de lám, csak nem jött el az az idô... Árnyékban a mûvészet.— Nem jött el az az idô, mert nekünk nagyon mélyrôl kell a szabadság értelmét megtalálni és eljutni hozzá. Mi egyelôre a szabadságot úgy fogjuk föl, hogy most végre jól fogunk élni, és ha lehet, gazdagodjunk meg. A szabadság pedig pontosan a fegyelem, az önérzet, az öntudat, a mûveltség, tehát a kiegyensúlyozott, harmonikus emberi életformának a feltétele és végcélja is egyben. Romániában ennek eljövetele hosszabb ideig fog tartani, a gazdasági és társadalmi élet sokkal roncsoltabb volt a változás pillanatában és nagyon elölrôl kell kezdeni mindent. A társadalomban olyan dolgok kell végbemenjenek, amelyek a nyugati civilizált országokban is évszázadokig zajlottak. Ott szerencsésebb körülmények között végül is folyamatos volt és törés nélküli a folyamat, nálunk meg örökké hol világháború, hol rendszerváltás. Ma ebben a folyamatban ez az intim mûfaj, ez a mi összekacsintásunk a közönséggel, amit mi a pódiumról végeztünk fölösleges. Ezt érzékeltem, át is kellett költözzem Kolozsvárról Békéscsabára 1988-ban. 1986-ban egyszerre tiltottak le a pódiumról hatalmi szóval, és állították le a könyveim kiadását. De Magyarországon egy-két évig még divatban volt a magyar kérdés, az erdélyiek sorsa, addig még hívogattak a mûsoraimmal, aztán szép lassan inkább teher lettünk, mint ajándék, mint testvér. Az, hogy néha meghívnak nagyon szûk körû irodalmi körbe, önképzô körbe vagy furcsa rendezvényre ahol 25-30 ember van jelen és nem értik, hogy magát az elôadómûvészt is miért hatja meg az a mû amit elôad akkor ezt miért folytatná az ember. Na, és itt van a kulcsszó is: a meghatódás. Az ember úgy ahogy halad elôre a korban, egyre kevésbé ura az érzelmeinek. Én nem szoktam a színpadon könnyezni, mostanában nem tudom meghatódás nélkül ugyanazokat a verseket elmondani, amiket régen tisztán az értelemre koncentrálva tudtam mondani. Emlékszem, amikor Kovács György érdemes mûvész 60 éves volt, készítettem vele interjút, az Utunk részérôl és kérdeztem: mester nem szokott az utóbbi idôben fellépni versmondással, mi ennek az oka? A tôle megszokott, kissé fennhéjázó arckifejezéssel - hogy ez a fiatal ember milyen naivságot kérdez - azt mondta: nagyon megvisel már a versmondás. Na, megkaptam - gondoltam magamban. Most érzem, hogy tökéletesen igaza volt. Az elôadó mûvészetrôl ennyit.— Ki veszi át az Utunk gárdájának szerepét Erdélyben?— Az erdélyi magyar mûvészet a XX. században címû összefoglaló könyvem, amit a Képzômûvészeti Kiadó kért mielôtt áttelepedtem volna, ‘90-ben jelent meg. Végülis azért szántam el magam, hogy ezt megírom, mert tudtam azt, hogy egy kórszaknak a mûvészeti életét belülrôl és ugyanakkor a világítótoronyból láthatom, mert az Utunk, mint hetilap, mint kulturális organum, azon belül a mûvészeti rovat, amelyet én vezettem, az egy világítótorony volt, mert én sehol soha nem tapasztaltam olyant, ahogy az Utunk akkori szerkesztôi a szemünket rajta tartottuk az erdélyi magyar kultúrán. Nem történhetett olyan színházi bemutató, olyan hangverseny, olyan képzômûvészeti kiállítás olyan könyv nem jelenhetett meg, amelyrôl az Utunkban szó ne esett volna. Tudtam azt, amikor a könyvet írtam azt hittem, hogy még sokáig tart a diktatúra. Mindenképpen tudtam azt, hogy az a szerkezet, amit az erdélyi magyar mûvészet magából kiizzadt, mint a csiga a csigaházat, annak vége. Ez így nem fog tovább menni, tehát rögzíteni akartam abban a pillanatban, amikor a legteljesebb volt, a leggazdagabbak voltunk. Hál’Istennek bejött a változás, akkor nagyon megijedtem, hogy nem tudom szuszszal bírni azokat a pozitív változásokat, amik a mûvészeti organizmusban bekövetkeznek. Döbbenten jöttem rá, hogy évrôl évre a leépülés még gyorsabban tart, így a szabadság körülményei között, mint ahogyan a diktatúra alatt a szemem láttára elindult. Tehát ez a tíz év ami ‘90-tôl most 2000-ig van, ez egy nagyon ellentétes tüneteket felmutató átmeneti korszak. Az erdélyi mûvészet mindig korszerû volt. Állítom, annak ellenére, hogy nagyon komoly budapesti mûvészettörténészek és mûkritikusok ezt egy provinciális és konzervatív regionális mûvészetnek tartják. Errôl én még sokat fogok írni, mert ki kell dolgozzam az érveimet, amelyek megvannak bennem csak nagyon meggyôzôn ki kell dolgozzam ôket. A mûvészet nem a levegôben születik, hanem valahol a földön, attól nem lehet elszakadni.— Hogyan értékeli majd az elmúlt 10 évet a mûvészettörténet?— Ez a tíz év egyelôre értékelhetetlen. Annyit tudunk, hogy egy ellentmondásos folyamat, ahol a nemzedékváltás egyelôre a legszembetûnôbb és legfontosabb dolog, ugyanakkor persze szemléletváltás is, de ezzel együtt a társadalomhoz való viszonya ennek a mûvészetnek még nem alakult ki úgy, mint az elôzô évtizedekben. Valóban ez egy nagyon izgalmas kérdés, hogy ennek az évtizednek nem tudnánk most leszûrni a tanulságait. De le kell majd szûrjem, mert ezt a könyvemet elôbb-utóbb átdolgozva, kibôvítve újra ki szeretném adni.

B. B. J.

Szigethy Gyula Mihály följegyzései (2. rész)

Székel-Udvarhelyi ref. ekklésia t. papjairenddel1. Talgoczi (így!) János circiter 1600-ban.2. Csukai György 1626. Püspökké lett. 3. Veresmarti Gáspár. Püsköké lett.4. Csernátfalusi János. Esperest.5. K. Géresi János. Esperest.6. Igaz Kálmán. Kolozsvári esperest.7. Szentgyörgyi Dávid. Esperest. 8. Eszéki István. Esperest.9. Veszprémi István. Püspökké lett.10. Rozgoni János.11. Miskolczi Gáspár. Esperest. 12. Nánási Mihály. Esperest. 13. Szônyi István.14. Szokolyai István 1706-ban. Esperest. 15. Jenei Sámuel 1719-ben. Esperest.16. K. Vásárhelyi Péter.17. Zágoni Gábor notarius. Esperest.18. K. Vásárhelyi Péter 1742-ben. Esperest. 19. Andrási Csejdi Miklós 1746. Notárius.20. Ardai Sámuel 1784. 21. Kassai Sámuel 1784. Notárius. Esperest. Ez alatt lett a legelsô káplán: Bodor Pál, ki Hídvégbe vitetett. A 2-dik Antal Mihály, ki Koronkába hívatott. A 3-dik Kis Ferencz, ki Etfalvára ment, 4-dik Biró Márton, ki Kôrispatakra szállott. 5-dik Kátó József, ki Siklódra, ment. 6-dik Nagy Ferencz, ki két esztendeig mint nagy pap úgy szolgált, ment Hídvégre.22. Bodor Pál notárius. Ez alatt káplánok 1814-ben Mátzás József, ki ment Mohába. 2-dik Kállai István, ki ment Szent Erzsébetre. 3-dik Vékás József, ki ment Uzonba. 4- dik Solymosi Lajos.A sz.-udvarhelyi ref. kollégyomnak tanítói, professoraiLegelsôbben itt csak oskola volt s annak tanítója scholae rectornak hívatott, az ilyenek idejében az oskola kevés faépületekbôl állott, melyekben elébb tanulógyermekek tanítottak, idôvel deákok is lettek belôlek s praeceptorokká is tétettek. Ezentúl gimnáziummá lett.Professor név alatt legelsô volt Letenyei Pál, ki alatt épült a legelsô kôépület, mely most auditorium. Ez esett 1670 tájatt. 2-dik professor Rozgoni János 1680-ban. 3-dik professor Szathmári Pap Sámuel 1685-ben. 4-dik professor Tolnai István 1689-ben. 5-dik professor Tôke István 1695-ben. 6-dik professor Szokolyai István 1711-ben. 7-dik professor Gyula Szigethi György 1712-ben. 8-dik professor Körmöndi György 1720-ban. 9-dik professor Dési Sigmond 1723-ban. 10-dik professor Szombathi Sámuel 1729-ben. 11-dik professor Borosnyai L. János 1735-ben. Ez új auditoriumot építtetett, az elébbi csak az allya volt a mostaninak, más kôkamarákat is építtetett.12-dik professor Kôrösi József 1744-ben. 13-dik professor Kováts József 1763-ban. Ezután Benkô Sámuel conrectorrá tétetett, hogy az tanító nélkül ne maradna. 14-dik professor Kiss Gergely 1767-ben. Ez építtette la kollégyom három oldalát fel három emeletre 1773-ban. Ez építette a ref. templomot és tornyot. Eddig egy professor egyedül tanított minden tudományokat, ez második professort vett maga mellé, ki Csernátoni Sámuel volt 1780-ban. Ezután kettô lesz egyszersmind. 15-dik és 16-dik Benkô József, Bodola Sámuel. 16-dik és 17 -dik Bodola Sámuel, Zilahi János. 17-dik és 18-dik Zilahi Já