![]()
Pénteken (július 7-én) a Városházán másodszorra is megpróbálják megalakítani az önkormányzati testületet és megválasztani az alpolgármestert.
Székelytámadt Székelybánja. RMDSZ támadt székely bánja. Meddig? Kik azok, akik érdekeink ellen annyira uszulnak, hogy az RMDSZ csúcsvezetése nem riad vissza az öncsonkítástól, tagságának tizedelésétôl, harmadolásától, vagy akár felezésétôl sem. Miféle háború folyik nevünkben nélkülünk... A székely évszázadokon át katonaember volt. Választott vezetôi hadakoznak helyette egymással , neki már csak a sarcot kell fizetnie.
Az RMDSZ Székelyudvarhelyen a választópolgárok akaratával szemben a romániai helyhatósági választásokra vonatkozó törvénycikkelyeket vonultatta föl és sikerült érvénytelenítenie több ezer választópolgár akaratát. "Egységben az erô!"Kinek a nevében fojtja el tagságának népének akaratát az RMDSZ? Mitôl vagy kitôl tartanak: Molnos Zoltántól, Orbán Árpádtól, László Jánostól, Szabó Attilától? Vagy attól a 4.245 székelyudvarhelyi szavazópolgártól, akik szabad akaratukból a Polgári Egyesületre szavaztak? Mi történt? Most már nem érdekvédelmi szövetség az RMDSZ? Hiszen több ezer ember érdekének érezte, hogy a polgári egyesület képviselje ôt a városi tanácsban. Vagy nem tudták, hogy ezek az emberek, akiket július 4-én a Városházán semmibe vettek, nem a heti vásárról érkeztek véletlenszerûen a tanácsülésre, hanem a város polgárai küldték oda ôket bizalmukkal felruházva. Kinek az érdekeit képviselte az udvarhelyi RMDSZ ezen a napon? Vagy csak a törvény nevében járt el? A törvény nevében sokmindent elkövettek már. S a nép? A népakarat az nem számít, nem szent az RMDSZ vezetôi számára? Két nap múlva milyen péntekünk lesz?
A validáló bizottság, amely a következô személyekbôl állt: Borbáth István RMDSZ- frakcióvezetô, aki a pótlistáról feljutva saját magát javasolta, megszavazta és megszavaztatta, valamint Bondor István, Dombi Dezsô, Ladányi László (RMDSZ-esek), dr. Lôrinczi Csaba (UPE) négy az egy ellenében nem fogadta el a négy UPE-s tanácsosjelöltet. Név szerint: Molnos Zoltánt, Orbán Árpádot, László Jánost és Szabó Attilát. Ezzel próbálva megakadályozni Orbán Árpádot, az UPE jelöltjét az alpolgármesteri tisztség megszerzésében.
![]()
Nem alakították meg a városi tanácst
Meghiúsult az újonnan megválasztott városi tanács keddre tervezett, alakuló ülése.
A 21 tagú tanácsból két személy hiányzott, mint ismeretes, az RMDSZ színekben bejutott Sófalvi László és Bunta Levente a megyei tanácsban folytatják tevékenységüket, a helyükre bejutott póttagok azonban jelen voltak. A napirendi pontok megszavazásával látszólag zökkenômentesen indult a helyi tanács alakuló ülése. Ezt követôen az igazoló bizottság tagjainak megválasztása következett, ennek eredményeként a Polgári Egyesület egyetlen képviselôjére (Lôrinczi Csaba) és négy RMDSZ színekben bejutott tanácsosra (Borbáth István, Dombi Dezsô, Bondor István, Ladányi László) esett a választás. A bizottság tagjainak több mint egy órán át húzódó tanácskozása eredményeként ismertették a jegyzôkönyv tartalmát, amely megfogalmazza: Az UPE négy képviselôjének - Molnos Zoltán, László János, Orbán Árpád, valamint Szabó Attila - jelölését, 4-1arányban nem fogadták el a városi tanácsban.A jegyzôkönyv tartalmának ismeretében Máthé András, az UPE színeiben bejutott önkormányzati képviselô megfogalmazta:- Az UPE legitimen megválasztott tanácsosai azzal a kifejezett szándékkal jöttünk az alakuló ülésre, hogy itt egy ünnep legyen és partnerséget, szakértelmet, hozzáállást ajánljunk. Úgy látom, ezt a partner-készségünket nem akarják elfogadni. Egy olyan szégyen történik meg, aminek Székelyudvarhelyen nem szabadna megtörténnie, amikor rossz törvényekkel machinálják a dolgokat - összegezte Máthé András. Ezt követôen az Udvarhelyért Polgári Egyesület tagjai testületileg kivonultak a tanácsterembôl. A törvények értelmében - remélhetôleg több sikerrel - pénteken újra megtartják a helyi tanács alakuló ülését.
Szász Emese
![]()
Ha a tegnapi tanácsülést nézzük, a kérdésre egyértelmû a válasz: az Udvarhelyért Polgári Egyesület nyolc tanácsosa vonult ki. Mit tehettek volna? Nos, a kérdés megválaszolása sokkal nehezebb. Akkor, amikor az alpolgármester megválasztása az egyik jelölt esélyének megvonásával történik csak a megtagadás eme utolsó formáját lehet választani. Esélymegvonás, éspedig úgy, hogy a választási bizottság négy UPE-s tanácsost nem ismert el. Tette ezt egy olyan bizottság, amelynek nem minden tagja jutott volna be függetlenként a városi tanácsba. De nem is ez a fontos. Hogy létezik, hogy a nyolc UPE-s tanácsos közül csak négy lehet hivatalosan tanácstag?Nem hivatalos a szervezet? Ez megintcsak az RMDSZ-t minôsíti, ugyanis milyen kisebbségi szervezet az, amelyikkel ezt meg lehet csinálni? Az azonban messze elkerüli az etikát, amikor a különbözô tanácsosi tisztségekre egyesek tolakodva jelölik és szavazzák meg magukat. A helyi RMDSZ megint túllôtt a célon ezzel a húzással. Úgy látszik, hogy nekik a választópolgárok bizalma csak addig szükséges, amíg elfoglalják a biztos helyeket, és utána jöhet a koncon való marakodás, amelyet egy jól irányzott félretájékoztatással ki lehet cicomázni aktív, a jövônkért folyó küzdelmes tevékenységé.Az UPE kivonult. Kitaszították. Semmibe vették. Lehet csámcsogni rajta, szidni torzszülöttnek, gyávának titulálni, megjelenhet az esti híradóban, mint a széthúzó mumus. Holott itt nem is annyira széthúzásról, mint inkább szétverésrôl van szó - ahol nem az UPE rombol. Ez a mumus azonban nem kíván csámcsogni a felkínált koncon, és a fogvicsorgatás helyett még mindig megbékélésre törekszik, mert számára nem a hatalom megszerzése a fontos. De úgy tûnik hiába.
Attila
![]()
A Polgári Egyesület városi tanácsosainak kivonulása miatt a törvény értelmében pénteken újabb alakuló ülésre kerül sor.
Simó Ferenc UPE-s tanácsos szerint csak a megbékélés útján lehet közös nevezôre jutni. Ön szerint lesz-e kiegyezés?
Én a kiegyezés híve vagyok. Nem tartom szerencsésnek azt az ellenségeskedést, ami az elmúlt négy évben történt a polgármester és az alpolgármester, valamint a polgármester és a városi tanács egy része között. A tanács, a városvezetés így nem mûködhet tovább.
Számít-e nagyobb öszszetûzésre?
Mindenkinek a lelkére van bízva a döntés, akár RMDSZ-es, akár UPE-s, mert tulajdonképpen mindannyian RMDSZ-esek vagyunk.
Péter Attila
![]()
Az igazolóbizottság nem fogadta el jelöltségedet...
Egy öttagú igazolóbizottság négy személye nem érvénytelenítheti több ezer ember akaratát, de még pár százét sem, akik engem ajánlottak a tanácsosi tisztségre. Ha az nem tetszik nekik, hogy az elmúlt négy évben is tanácsos voltam, hogy a Vasszékelyre "szavaztam" és arra törekedtem, hogy legyen új könyvtár, színház... ha ez bûn, akkor valóban nincs mit keresnem ebben a tanácsban. Gyergyószentmiklóson az ApR - többségében román nemzetiségûek pártja - színeiben bejutott magyarajkú tanácsosjelöltek ellen senki nem tiltakozott. Azt a következtetést is megkockáztatom ezek után, hogy aki nem ért egyet az RMDSZ csúcsvezetésével, annak át kell iratkoznia egy másik pártba. Természetesen, én ezt nem teszem, származásomat nem tagadom meg. Festômûvész vagyok, "szürrealista-agyam" sokmindent el tud képzelni, de a tegnapi RMDSZ-es logikát nem érti, nem találja.
![]()
A tegnap lezajlott sikertelen tanácsülés után hivatalosan is beiktatták Szász Jenô polgármestert tisztségébe.
A Polgári Egyesület tagjai, miután kivonultak az ülésrôl, a városházi díszterem karzatáról nézték végig és tapssal köszöntötték a város újraválasztott polgármesterét, aki beszédében sajnálatát fejezte ki, hogy ezen a napon nem alakulhatott meg a városi tanács. Szerinte a jóváhagyó, validáló bizottság nem járt el törvényesen, hiszen vagy mind a nyolc UPE-s tanácsost el kellett volna fogadnia, vagy egyiket sem. A polgármester hangsúlyozta, hogy a megosztottság nem tesz jót a városnak, és a tegnapi, meg nem alakuló tanács negatív üzenet a városlakóknak. Nem tartja helyesnek, hogy az egyik alpolgármesterjelölt még esélyt sem kapott a megmérettetésre. Szembe fricskázhatja-e a választópolgárok által megválasztott tanácsost tanácsosi kollégája, aki hasonló körülmények között jutott be? - tette föl a kérdést a régi-új polgármester. Az lett volna okos lépés, ha az új tanácsosok (akik között sok a régi RMDSZ színekben újraválasztott) elfelejtik, hogy ki milyen színekben jutott be, és megfelelô, érdekmentes döntéseket hoznak.Mindezek mellett Szász Jenô polgármester bízik abban, hogy a tanács a városért továbbra is egységes egészként fog tevékenykedni és nem mélyül tovább a jelenlegi megosztottság.
P. A.
![]()
James Rosapepe, az USA romániai nagykövete, aki városunk vendége is volt, Amerika nemzeti ünnepe alkalmából Radi Gábor amerikai állampolgár révén megajándékozta városunkat, aki az általa bérelt Szejke fürdôn ez alkalomból pompás ünnepséget rendezett.
![]()
A román felsôoktatási rendszerben jelenleg 53 olyan állami egyetem létezik, amely megfelel az akkreditációs törvényeknek, ezekre bármilyen aggály nélkül lehet jelentkezni. Ebbôl 1864-1989 között 43 intézmény létesítését hagyták jóvá, további tíznek pedig 1990-1995 között.
Veszélyforrást a magánegyetemek képeznek, hazánkban jelenleg 69 olyan magánegyetem létezik, amely ideiglenes mûködési engedéllyel rendelkezik. Az említett mûködési engedély megteremti azt a jogot, hogy az intézmény felvételit hirdethessen. Ezen felsôoktatási intézmények egyrésze azonban olyan szakokra is meghirdeti a felvételi vizsgát, amelyek nem rendelkeznek még az ideiglenes mûködési engedéllyel sem. Amennyiben ilyen karokra felvételiznek a diákok, könnyen megtörténhet, hogy a szélhámosság csapdájába esnek, mert elôfordulhat, hogy 2-3 év után derül ki, hogy fölöslegesen fizettek tájékoztatott Asztalos Ferenc parlamenti képviselô, az udvarhelyi RMDSZ múltheti sajtótájékoztatóján. Az említett 69 magánegyetem közül 20 esetben a végleges akkreditáció céljából letették a törvénytervezetet, ám ezidáig még egyikre sem bocsátott ki semmilyen törvényt a parlament. Asztalos Ferenc felhívta a továbbtanulni vágyók figyelmét arra, hogy a képviselôirodában teljes jegyzékkel rendelkeznek az összes (szám szerint 122), az ország határán belül mûködô felsôoktatási intézményrôl, állami és magánegyetemrôl egyaránt. A nyilvántartásban megtalálhatóak egyetemekre lebontva azok a szakok, amelyekre az illetô egyetem rendelkezik mûködési engedéllyel, tehát törvényes keretek között egyetemi felvételit hirdethet.
Szász Emese
![]()
A hétvégén, pénteken és szombaton zajlott a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium végzôseinek záróvizsgája.
49 diák köztük 20 nappali tagozatos, 19 levelezô tagozatos általános újságíró és 10 levelezô tagozatos olvasó-szerkesztô indult útjára, hogy a szaporodó erdélyi médiumok valamelyikénél szerencsét próbáljon. A vizsgáztató bizottság tagjai: Csép Sándor, a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) elnöke, Bényei László, a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) oktatási bizottságának alelnöke, Cseke Péter, a MÚRE oktatási bizottságának elnöke, Tripolszky László, a Népszabadság szerkesztôje és Szûcs László, a Sajtókollégium tanulmányi vezetôje voltak. A két napon át zajló tételhúzásos szóbeli felelés mellett a vizsgán a bizottság tagjai a dolgozatot és a vizsgariportot is kiértékelték. A diplomaosztásra szombat este került sor a nagyváradi Tempo klubban, ahol a diákok és tanárok mellett számos meghívott is jelen volt. A Krónika két munkatársa, Pap Sándor Zsigmond és Komoróczy Zsolt minden végzôsnek egy egyhónapos lapelôfizetést ajándékozott, és Dénes László, az Erdélyi Napló fôszerkesztôje felkérte a diákokat, hogy riportjaikat ne hagyják a fiók mélyén porosodni, ha már megírták, mert a riport egyre inkább kezd hiányozni az erdélyi lapokból. A Krónika napilap még állásajánlatot is tett: bárki kipróbálhatja magát, és ha beválik, lehet a munkatársunk - mondta Komoróczy Zsolt lapszerkesztô. Ez a 49 újságíró utánpótlást és felfrissülést jelent az erdélyi magyar médiában, és reméljük, hogy jövôre is legalább ennyi végzôs állhat az írott és kimondott szó szolgálatába.
Péter Attila
![]()
Az elmúlt héten a Polgármesteri Hivatal városgazdálkodási osztályának munkatársa levelet küldött a városi RMDSZ még funkcióban levô elnökének, Antal Istvánnak, amelyben a helyi tanács 1996-os rendelkezése értelmében, felszólítja az elnököt, hogy záros határidôn belül költöztessék irodáikat a Kossuth utca 20 szám alatt rendelkezésükre bocsátott helyiségekbe. Úgy vélem, hogy bármilyen iroda létezésének lényegét nem az határozza meg, hogy a város melyik utcájában, milyen házszám alatt és melyik emeletén mûködik, hanem az, hogy menynyire hatékonyan tudja szolgálni a közérdeket. Mi szolgálni akarjuk ügyfeleinket, és az ügyintézés szempontjából az ideális az lenne, hogy egy fedél alatt megtalálja azokat az irodákat, ahol kellô tájékoztatásban részesül - nyilatkozta Asztalos Ferenc parlamenti képviselô az RMDSZ pénteki sajtótájékoztatóján.Asztalos Ferenc úgy véli, hogy a Polgármesteri Hivatalt törvényes elôírás kötelezi az irodának helyet biztosítani. A Parlament által hozott törvények sem örök érvényûek, folyamatosan módosítják, kiegészítik, bôvítik, vagy megváltoztatják ôket, így egy tanácsi határozatot is újra lehet értékelni.Mindenféle módosításnál azt a szempontot kell figyelembe venni, hogy az állampolgár, az ügyfél érdekét hatékonyabban szolgáljuk összegezte a képviselô. Antal István az üggyel kapcsolatosan elmondta, hogy hivatalos válaszát már eljuttatta az illetékes hivatalnak.
szász
![]()
Dr. Tóth Attila a Városi Kórház igazgatója a fizioterápiával gyógyítható betegségekrôl
Melyek az ön szakterületéhez tartozó betegségek?
A fizioterápia ma már nagyon összetett orvosi szakterület. Minket rehabilitációs fizioterápiás balneológusnak titulálnak. Szakterületünkhöz tartozik minden olyan betegség, mely rövidebb vagy hosszabb munkaképtelenséghez vezet, valamint a különbözô reumatikus betegségek. Fô feladatunk visszaadni a megbetegedett emberek teljes vagy részleges mozgás- és munkaképességét, illetve segíteni a megmaradt munkaképességhez való alkalmazkodást. E betegségek közül elôször is a különbözô ízületi és hátgerinckopásokat említem meg, melyeket fôleg a rossz, rázós utakon döcögô jármûveinken lehet beszerezni, vagy éppen a varrógép mellett. E betegségek ismérve fôleg a hátgerinc és más apró fájdalmak. A másik gyakori betegségcsoport az ízületi, reumás megbetegedések. Ezek okozói az egészségtelen lakás és kedvezôtlen éghajlati viszonyok, valamint a nem megfelelô ruházkodás, öltözet. Környezetünkben eléggé gyakori - fôleg a nôi lakosság körében - a csontritkulás, mely fôleg a menopauza idején alakul ki. Egy másik kategória a különbözô sérülések, törések heveny kezelése, ahol a csökkent mozgásképesség javítására törekszünk. Szakterületünkön nagy kihívás az agyvérzést szenvedett betegek bénulásból való feloldása. Meg kell tanítani ôket újra mozogni, járni.
Hogyan elôzhetôk meg, vagy gyógyíthatók ezek a betegségek?
Mindenekelôtt tartózkodni kell a megerôltetô munkától, hogy elejét vegyük a korai kopásos betegségeknek. Mindemellett lehetôség szerint évente egyszer gyógyfürdôre kell menni.
Szovátát, Tusnádot, Kovásznát, a hargitai mofettát vagy a távolabbi Félix fürdôt, a tengerpartot. Reumásoknak, érbetegségekben, magas vérnyomásban, érszûkületben szenvedôknek ajánlom a közeli Kádas-széki fürdôhelyet. Amit nem lehet fürdôkkel megelôzni az a csontritkulás. Arra kell törekedni, hogy gyerekeinket megfelelô kálciumszükséglettel lássuk el, hogy l6 éves korukra egészséges, fejlett csontrendszerrel rendelkezzenek, hiszen ezt a felhalmozott kálciummennyiséget viszik a felnôttkorba. A csontritkulásra nôknél fôleg menopauza, férfiaknál andropauza idején kell odafigyelni. Ha jelentkeznek a kínzó, nem nagy erôsségû, de nyugtalanító háti fájdalmak, akkor orvoshoz kell fordulni. Ma már vannak gyógyszereink és módszereink, melyekkel elejét lehet venni a végzetes csontritkulásnak. Ha észrevesszük, hogy rapszodikus vérnyomás ingadozásunk van, akkor mindenképp a családi orvoshoz, szívritmuszavarok esetén pedig a kardiológushoz kell fordulni, és betartani elôírásaikat. Soha ne elégedjünk meg azzal, hogy bekapunk egy-két pirulát - és lám, helyre is állt már a vérnyomásunk! Csalóka, pillanatnyi megoldás. A vérnyomásingadozást az orvos sem tudja minden esetben megszüntetni, de ehelyett - hogy elejét vegye egy esetleges agyvérzésnek - az is egészségesebb, ha a magas vagy alacsony vérnyomást egyszinten tartja. És végül szólnom kell a reumatikus betegségekrôl, melyeknek teljes kikezelése nem lehetséges, de egyféle megelôzésnek ajánlhatjuk, hogy ízületi panaszaikkal forduljanak orvosukhoz, aki hozzánk irányítja panaszaikkal. Idôben kezdve a kezelést le lehet lassítani a betegség elôrehaladását és ezáltal megakadályozhatjuk az életminôség romlását.
Nem mulaszthatom el, hogy mint kórházigazgatót meg ne kérdezzem a székelyudvarhelyi Városi Korház gazdasági, pénzügyi helyzetérôl, gyógyszerellátásáról.
Mióta áthelyeztek az egészségbiztosítóhoz, kissé enyhültek pénzügyi gondjaink. De ez az intézmény se tehet sokat, ha hiányzik az évi költségvetés. És az még hiányzik. Ebben az évben a tavalyihoz arányított minimális pénzbeni juttatásban részesültünk, ami elég kevés, fôleg, amikor törvény szerint fizetésemelést kellene adnunk a kórház alkalmazottainak. A költségvetés e hónap elejére - ígéret szerint - meg kell hogy érkezzen. Ami a gyógyszerellátást illeti, kivételesen egy igazságtalan helyzetbe kerültünk. A romániai kórházak nagyrésze eladósodott, nem tud fizetni a gyógyszerszállító cégeknek, és ezért azok országos bojkottot hirdettek a hónap elsô napjától. Bár mi nem vagyunk adósak ezeknek a cégeknek - jól gazdálkodtunk azzal a kevés pénzzel - minket is sújt az országos gyógyszerszállító vállalatok bojkottja. Úgy két-három hétre van elegendô gyógyszerünk raktáron, remélem addig rendezôdik ez az áldatlan állapot.
Bágyi
![]()
A Szövetségi Egyeztetô Tanács és a Szövetségi Képviselôk Tanácsa szombati együttes ülésének fô témája a helyhatósági választások kiértékelése volt.
Ezen kívül az SZKT elfogadta az Operatív Tanács (OT) döntését, melynek értelmében felfüggesztették tisztségébôl Kincses Elôd Maros megyei elnököt. A kihirdetett idôponttal ellentétben jóval késôbb kezdôdött a SZET és az SZKT közös ülése hétvégén a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ám még ekkor sem volt meg a szavazáshoz szükséges jelenléti arány. Markó Béla nyitóbeszédében elmondta, hogy szükség van a szövetség megerôsítésére, és arra, hogy a "hûtlen" párttagokat útjukra engedjék. A marosvásárhelyi és kolozsvári nagy veszteség ellenére is jól szerepelt a szövetség a helyhatósági választásokon - mondta az elnök. Ez utóbbi, már oly sokszor hangoztatott véleménnyel nem mindenki ért egyet. Ez derült ki Tôkés László levelébôl is, aki más elfoglaltsága miatt nem vehetett részt az ülésen. "Saját magyarjai ellen nagyobb ellenkampányt folytatott, mint a vásárhelyi román nacionalista ellenféllel szemben".A püspök úgy véli, hogy az RMDSZ végérvényesen lejáratta belsô demokráciáját. Verestóy Attila Szász Jenô profi kampányát dicsérte, de elmondta, hogy Udvarhelyen az RMDSZ jelöltjének nem voltak olyan feltételei a kampányolásra mint a függetlenként ismét mandátumot nyert városvezetônek. (Csupán három udvarhelyi média támogatta az RMDSZ jelöltjét: D3, Star Rádió, Udvarhelyi Híradó a szerk. megjegyzése). Takács Csaba ügyvezetô elnök a közeledô parlamenti választásokra sokkal jobban oda kell figyelni, mint a helyhatósági választásokra.Az ülésen testületileg képviselte magát a Reform Tömörülés is. Szász Jenô, Székelyudvarhely polgármestere, az RT egyik alelnöke is felszólalt. Beszédében kifejtette, hogy nem a szervezettel van a baj, hanem azokkal a belsô tagokkal, akik magukénak akarják tudni az RMDSZ-t. A polgármester szerint Udvarhely is szerepelhet azon a listán, amely az RMDSZ-vezetéssel rendelkezô városokat tartalmazza, mert ô is tagja a szövetségnek és az is marad mindaddig, amíg látja, hogy érdemes közösen a fejlôdésért dolgozni. Sokak furcsállották, hogy miért nem figyeltek jobban oda Marosvásárhelyre, miért volt oly fontos Székelyudvarhely.Vasárnap nagy port kavart Kincses Elôd ügye, de végül az SZKT elfogadta az OT döntését, mondván, hogy az elnök majdnem minden szabályt megszegett.
györffy
![]()
Az alábbi cikk statisztikai adatokra és tényekre támaszkodva mutatja be a világgazdaság globalizálódásának árnyoldalát, melyet a külföldi és a hazai gazdasági szaksajtó is rendszerint agyonhallgat
A fejlôdô (köztük a piacgazdaságot most tanuló kelet-európai) országokban a nemzetközi hitelintézmények (Világbank, Nemzetközi Valutaalap) által elôírt vagy támogatott gazdaságfejlesztési programok a gazdagok és szegények közti elmélyülését gyorsítják katasztrofális következményekkel. "Több esetben (latin-amerikai programok) volt tanulsága az, hogy ha a fejlesztéseket kívülrôl próbálják ráerôltetni az emberekre, súlyosan aláássák az emberi és közösségi kapcsolatot, megnehezítve ezzel azoknak az életét, akik életének könnyítésére lettek volna hivatottak. Ezzel szemben, mikor a fejlesztésekkel kapcsolatos döntéseket az érintett közösségek kezébe adták, és azok önbizalmat és szabad kezet nyertek a fejlôdéshez, bizonyították képességeiket helyzetük javításában."El kell fogadnunk azt a Romániára is érvényes tényt, hogy a nemzetközi pénzsegélyek nem hellyettesíthetik annak szükségességét, hogy ezek az országok jobban gyümölcsöztessék emberi erôforrásaikat és belsô természeti adottságaikat, mivelhogy "a nemzetközi fejlesztési beavatkozások legnagyobb része a helyi erôforrások kontrollját áthelyezi egyre nagyobb és nagyobb intézmények kezébe, melyek a helyiek felé semmiféle felelôséggel nem tartoznak. Minél nagyobb a szóban forgó központi intézményeken átfolyó pénzösszeg, annál jobban függnek tôlük az emberek, és annál kevésbé tudják ellenôrizni saját életüket, erôforrásaikat, annál jobban mélyül a szakadék a központi hatalom és a helyi közösségek között." (Ez az utóbbi negyven év, fejlôdô országok szegénységét leküzdeni kívánó, nemzetközi segélyprogramjainak tapasztalata, melyet Korten megtörtént esetekkel illusztrál könyvében.)A nemcsak fejlôdô országokban tapasztalható, világméretû humán krízis (melyet az életminôség rohamos romlásának nevezhetnénk-szerk.) három formában jelentkezik: a növekvô elszegényedésben, a természeti környezet soha nem látott pusztulásában és a társadalmi kapcsolatok széthullásában.Akárhogy is nézzük, nyilvánvaló, hogy az utóbbi évtizedekben tapasztalt fejlôdési mód nem kedvez az emberiség többségének. Az alulfejlett világ a fejlett országok áldozata, melyek magas életszínvonallal és pazarlónak mondható fogyasztással jellemezhetôk, dominálják a világpolitikát és fogyasztási szintjükkel a világot elkerülhetetlenül az ökológiai és szociális katasztrófa felé sodorják. A globális gazdasági politikák helyett, a gazdasági életet úgy kell szervezni, hogy az visszaadja a kis helyi közösségek erejét.
Miközben a világ egyre lejjebb csúszik a szociális és társadalmi dezintegrálódás lejtôjén, melynek hátterében az az 1950 óta megötszörözôdött gazdasági termelés áll, amely a földi ökoszisztémát messze a regeneráló képességén túl terheli, olyan napról napra súlyosbodó folyamatokkal szembesülünk, mint a szegénység, a bûnözés, a társadalmi egyenlôtlenségek, a családok széthullása, a környezeti károsodás.A jelen helyzetben a kormányzatok teljesen tehetetlenek ezen gondok tartós megoldásában, és ez felfedi a kormányzati bürokráciák csôdjét. A kormányzati krízis okozói a gazdasági globalizálódás hátterében megtalálható konvergens ideológiai, politikai és technológiai erôk. A gazdasági globalizálódással, a hatalom a közjóért felelôs kormányzatok kezébôl lassan átvándorol néhány multinacionális cég és pénzügyi intézmény kezébe, akiket egyetlen érdek mozgat: a rövidtávú pénzügyi profit keresése.Egy aktív propagandagépezet, melyet a világ legnagyobb vállalatai ellenôriznek, arról próbál meggyôzni minket, hogy a fogyasztás (és így a termelés növelése) az egyedüli út a boldogságunkhoz és a piaci túlkapásokat megelôzni kívánó kormányzati szabályzók megakadályozzák ezt."A globalizálódás történelmileg elkerülhetetlen, s egyúttal jótétemény az emberiség számára. Valójában ezek mind mítoszok, melyeket a pazarló mohóság igazolására propagálnak a gazdasági elit képviselôi.Valójában a piaci zsarnokság idôszakát éljük. (...) Ahogy a gazdasági rendszerünk elvált a ôt megilletô helyétôl és egyre nagyobb befolyást szerzett demokratikus intézményeink felett, még a világ leghatalmasabb vállalatai is a világméretû pénzügyi rendszer erôinek foglyaivá váltak, mely rendszer lekapcsolta a pénzteremtést a reálvagyon létrehozásától, és a kivonó, nem pedig a termelô beruházásokat méltányolja és jutalmazza. (...) A probléma nem önmagában az üzlettel vagy a piaccal van, hanem a súlyosan megromlott globális gazdasági rendszerrel, amely messze az emberi ellenôrzés hatókörén túl mûködik. E rendszer dinamikája olyannyira hatalmassá és rendellenessé vált, hogy a vállalati menedzserek számára is egyre nehezebb a közérdek képviselete, erkölcsi értékeik szilárdságától és elkötelezettségüktôl függetlenül."Egy újfajta imperializmus van kialakulóban. De elôbb vegyük a történelmi tényeket. Emlékezzünk vissza mit jelentett az elsô ipari forradalom. Munkanélküliek seregeit hozta létre, melyeket a gyarmatokra küldtek, mintegy levezetô szelepként használva ezt a megoldást. A hosszú évszázadokon át folyó gyarmatosítás a történelem egyik legsötétebb fejezetét képezi. Napjainkban a fizikai határok átjárhatóságával a munkanélküliség globális méreteket öltve jelent meg újra, és a levezetô szelepek hiányában ez a relatív munkaerôtöbblet az éhség és erôszak enklávéit hozta létre, ahol a koldusok és a szociális segélybôl élôk tengôdnek. A világ gyarmatosítása viszont tovább folyik, ami a természeti kincsek kiaknázását illeti, és olyan eldugott helyeket céloz meg, mint Szibéria, Brazíl- Amazónia, Indokína vagy Pápua-Új-Guinea.Az újfajta imperializmusban ugyanúgy mint régen Észak (mondhatunk Nyugatot is) olcsó nyersanyagot importál Délrôl (vagy Keletrôl), ahová fejlett ipari termékeket vagy ipari hulladékot (köztük az atomerômûvekbôl származó radioaktív hulladékot) exportál. Vannak esetek, amikor a Dél egyik olcsó és kisfeldolgozottságú terméke az Észak hasonlóan túltermelésben lévô termékét veszélyeztetné, közvetve pedig az ezt termelô lakosságot. Például "Belgium nemhogy segíti a Zaire-i (Belgium volt gyarmata) termelôket a baromfitermelés piacának megtalálásában, hanem ellenkezôleg, elárasztotta a Zaire-i piacot a belga állam exporttámogatása miatt dömpingárú belga baromfival. Veszélyes lenne, ha egyetlen példa alapján általánosítanánk de észrevehetjük, hogy sem az Egyesült Államok, sem pedig Európa nem ég a vágytól, hogy a Zaire-i termelôk nettó baromfiexportôrökké váljanak, veszélyeztetve ezzel az amerikai és európai farmerek kenyerét" (Ugyanez vonatkozik Romániára is a szerk.)
A globalizálódás árnyoldalának tényei és adatai
1950 óta a világ pénzben kifejezett gazdasági termelése 3.800 milliárd dollárról 1992-re 18.900 dollárra nôtt (az 1987-es konstans dollárt figyelembe véve, vagyis kiküszöbölve az inflációt). Ugyanebben a periódusban a világexport értéke 308 milliárd dollárról 3554 milliárd dollárra nôtt (az 1990-es dollárt véve figyelembe). Az elsô esetben a növekedés majdnem ötszörös, a másodikban 11,5-szörös."És mégis, csak egymilliárd emberrôl mondható el, hogy jólétben él. Ugyanakkor amit többségünk valóban akar biztos megélhetés, megfelelô lakás, egészséges és szennyezetlen élelmiszerek, gyerekeink számára jó oktatási- nevelési és egészségügyi ellátás biztosítása, tiszta és élettel teli természeti környezet - úgy tûnik egyre elérhetetlenebb, egyre többek számára." Meg kell említenünk, hogy egymilliárd ember a Föld lakosságából kevesebb mint napi egy dollárból próbál napról-napra megélni. Ugyanebben az idôben az Egyesült Államokban a gyerekek fele csonka, egyszülôs családokban nevelkedik; 100.000 amerikai gyerek visz naponta valamilyen lôfegyvert az iskolába, és naponta negyven közülük megsebesül vagy meghal...Úgy becsülik, hogy a fejlôdô országokban a feleségek kétharmadát fizikailag bántalmazzák. A világban minden kétezredik nôbôl egy nemi erôszak áldozata. Indiában évente 9.000 nôi halálesetet kötnek közvetlenül hozománnyal kapcsolatos viszálykodáshoz. A második világháború óta eltelt idôszakban több mint 20 millió ember vesztette életét fegyveres konfliktusokban. Az 1989 és 1992 között folyamatban levô 82 fegyveres konfliktusból csak három volt államok közti. A többi háborúban a szembenálló felek polgártársaikat gyilkolták. A század elején a háborúk áldozatainak 90%-a volt katona, most a század végén 90%-uk a civil lakosságból kerül ki. A belsô háborúk számának növekedése a háborús menekültek növekedéséhez vezetett; 1960-ban az ENSZ 1,4 millió ilyen menekültet regisztrált. 1992-ben már 18,2 millióan voltak. Ezenkívül, becslések szerint 24 millió ember változtatott lakhelyet országuk határán belül háborús okokból.Másrészt mindenütt nyomaira bukkanunk annak, hogy túlléptük ökológiai határainkat. A savas esô csak Európában 36 millió hektár erdôt pusztított el. Globális szinten, évente újabb 6 milliárd hektár talajt hódít el a sivatag olyan földeken, melyek valamikor termôek voltak, a trópusi esôerdôk területe melyek a világ leghatékonyabb oxigéngyárai évente 11 millió hektárral csökken a kivágások miatt. Ugyanekkor 26 milliárd tonna talaj vész el az oxidálódás és erózió miatt. 1,5 milliárd hektár elsô osztályú mezôgazdasági föld szikesedik el az öntözések miatt. Az egy fôre esô gabonatermelés 1984 óta csökken. Észak-Amerika de valószínûleg az egész Föld felett az ózonernyô 1980 és 1990 között 5%-kal csökkent. Az utóbbi 100 évben a széndioxid szintje 25%-kal növekedett az atmoszférában.
(A cikk a Tribuna Economicâ 19/2000 számában jelent meg, szerzôje Victor Stoica közgazdász, és nagyrészt David C Korten amerikai közgazdász: When Corporations Rule The World (magyarul: Tôkés társaságok világuralma, 1996. Budapest) 1995-ben megjelent könyvére alapozza írását, annak mintegy összefoglaló kivonata kíván lenni. A könyvvel késôbb részletesen is kívánunk foglalkozni. Egy másik idézett szerzô: Pat Robertson: Agenda ordinii mondiale, Bukarest)
Cs. J. István
![]()
Gyakran felmerülô kérdés: mikor kell hagyatéki tárgyalást kezdeményezni, egyáltalán a hagyatékkal kapcsolatban milyen kérdések merülhetnek fel? Ezeket nézzük át néhány sorban.A hagyaték megnyitásának idôpontja a halál pillanata. Tehát hagyatékról kizárólag akkor beszélhetünk, ha valaki elhalt. A hagyatékot az elhalálozott személy vagyona képezi, megterhelve annak adósságaival. Tehát a hagyaték aktívumból és passzívumból tevôdik össze.A hagyaték elfogadásának idôpontja 6 hónap. Ezen határidô elmulasztása jogvesztéssel jár.A hagyaték elfogadásának kétféle módozata ismeretes. Az egyik a KIFEJEZETT, amikor az örökös közjegyzô elôtt nyilatkozza, hogy a hagyatékot elfogadja, illetve örökölni akar az elhalt után. A másik módozat a HALLGATÓLAGOS, amikor nem létezik az imént említett elfogadási nyilatkozat, viszont az örökös cselekményeibôl egyértelmûen kiderül, hogy örökölni szándékozik. Ilyen esetben a hagyaték tárgyaiból magához vesz, fizeti az örökösödési illetéket, adót stb. Tehát mindebbôl egyértelmûen kiderül, hogy örökösként kíván szerepelni. A jog mindkét esetben elfogadja ezt a két módozatot. Az elfogadást mindig az elfogadónak kell bizonyítania, tehát egy esetleges per esetén ennek a bizonyítása az ô feladata.Ezen esetekben a két vagyon összefonódik, az elhalt vagyona az örökös vagyonával. Az örökös az összvagyonnal felel a hagyaték adósságaiért.Van mód olyan jellegû elfogadásra, amikor az örökös azt mondja: hajlandó vagyok elfogadni az örökséget, viszont kizárólag leltár készítése mellett. Ezt a módozatot kizárólag közjegyzô készítheti, az elfogadási nyilatkozatban szerepel az a tény, miszerint az örökös csak az aktívum erejéig fogadja el a hagyatékot. A leltárnak mellette kell lennie. A leltárt a hagyaték megnyitásának pillanatától számított 3 hónapon belül kell összeállítani.Abban az esetben hogyha kiskorú az örökös kizárólag az utóbbi elfogadási módozat lehetséges. A törvény nem engedélyez másfajta módozatot a kiskorú számára, ezzel is védve a túlkapásoktól, mely szerint a saját vagyona nem használható fel esetleges adósságok kifizetésére.A hagyaték megállapítása kétféleképpen történhet: egyrészt jegyzô elôtt, amikor a felek megegyeznek a hagyatékot illetôen. Tehát ennek feltétele a megegyezés és megjelenés a jegyzô elôtt. Ennek hiányában az érdekelt félnek jogában áll bírósághoz fordulni a hagyaték megállapításáért, illetve annak megállapításáért, hogy kik az örökösök és milyen arányban.
Nagy Zoltán,
ügyvéd
![]()
Az elmúlt év június végi jegyeladási mutatókhoz képest idén eddig több mint harmincöt százalékkal több jegy kelt el a Pepsi Sziget Fesztivál 2000-re - adta hírül a Sziget Kulturális Szervezôiroda.
A Pepsi Sziget szervezôi - számítva a nagy érdeklôdésre - új programhelyszínekkel, biztonsági intézkedésekkel, jobb színvonalú vendéglátással várják a szigetlakókat.Az új Világzenei Nagyszínpad nemcsak a Pepsi Sziget történetében nyit új fejezetet: a world music nemzetközi színterén is számottevô. A Világzenei Nagyszínpad a mûfaj teljes keresztmetszetét kívánja bemutatni a világ minden részérôl érkezô sztárok segítségével. A kisszínpadokat befogadó programsátrak tekintetében jelentôs újítás az idei évben, hogy azokat dupla hangszigeteléssel látják el, a kiépített új technikai rendszernek köszönhetôen pedig megoldottá válik e helyszínek szellôzése is. A Pepsi Sziget zenei színpadain túl mûködik még színház, mozi, egyetem, óvoda, posta, közért, értékmegôrzô, több ATM-bankautomata, bankközpont, sôt, még saját Pepsi Sziget napilap és tv-híradó is, mindezek azért, hogy a közel háromszázezer szigetlakó otthon érezze magát Európa legszínesebb fesztiválján.
![]()
Pepsi Sziget 99 (1999. augusztus 4-11.)
"Ma már minden a szponzorokról és a pénzükrôl szól"- helyeselt Brett, a Suede énekese. De nem csak a márkanév miatt változott meg a Sziget: nincsenek világsztárok. Egyáltalán kellenek? Például a szervezôk nagyon is örültek, hogy nem sikerült "reklámzenekarokat" hozni. Ötvenhárom helyszín, több mint nyolcszáz program. Talán több is a kelleténél. Mint ahogy a látogatók száma is, hisz elsô nap például 57000 korsó sör és 16000 zsemle fogyott el.Már elsô éjjel bemutatkozott DJ Gerzson a PestiEstnél, az általa celebrált diszkó- infernó mellett szórakoztató volt a kamerás pofák által befogott arcok és mellek megjelenítése a kivetítô vásznon. Gerzson újból példát adott a kiváló zsokéból, a Fatboy Slim által határolt modern tánczenétôl az ötödik mambóig mindent összevarázsolt, de nem maradt ki a dübörgô punkzene sem. (...) Szombaton délután a Boney Nyem kezdett. A vodka hazájából érkezett (erre büszkék is voltak) együttes örökzöld slágereket dolgozott fel, énekesük ha kellett hörgött vagy éppen rikoltozott, fogatlan gitárosuknak pedig hihetetlen sikere volt.Vasárnap a dob- show után Nagy Feró birodalma lett a Nagyszínpad, az Ôsbikini társaságában megmutatta, hogy jó az öreg a háznál. Miután bevallotta, hogy gyerekkorának egyetlen hôse Sandokan volt, megpróbált repülni Supermannek öltözve, majd végszóként: "Egész életemet elhülyéskedtem, ilyen hülye maradtam..." Ezalatt a PestiEstnél Hip-Hop Mozgás fedônevû akció volt mindenféle dízsékkel, emszíkkel, klánokkal.Az Irigy Hónaljmirigy bevallotta, hogy "jönnek a számból a férgek"(Tantcsapda), ami nem is csoda, hisz már azelôtt tudtunkra adták, hogy "fáj a belem" (PaDöDö). Azért, hogy fittek legyenek, "fekve nyomok egy héten át, dolgozik bennem a szénhidrát" (Happy Gang), majd visszatapsolás után kinyomták Jimmy szemét ("ettôl megvakulok én"), végül pedig rájöttek, hogy "a táncot anyáddal jártam" (Sing Sing). 174 zuhanyzó, 490 Wc, 540 szemetes kuka, 16000 szemetes zsák állt a szigetlakók rendelkezésére, 120 fô gyûjtögette a szemetet, 60 fô takarította a fürdôket, a két egészségügyi bázison pedig 7 orvos, 20 szakápoló, 70 elsôsegélynyújtó és 100 fôs prevenciós személyzet tevékenykedett."
Részlet az 1999. augusztus 18-án, USzékben megjelent Pepsi Szigetrôl szóló beszámolóból.Lukács Zsolt
A Pepsi Szigettel kapcsolatban negatív kritika szinte egyáltalán nem jelenik meg. A látogatottság eléri az ideális 297 ezer fôt. A fokozottan hangszigetelt sátrakban megcsúszik a levegô. A vicces tortacsatára készülô harcosok megeszik fegyvereiket. Állítólag valaki banánhéjból, filctollal karszalagot hamisított magának.
Fellépôk: Apocaliptica, Asian Dub Foundation, Boney Nyem, Brand New Heavies, Faithless, Guano Apes, Jovanotti, Kool and the Gang, SuedeJelen: 297 ezer
![]()
Az együttest 1994-es alakulása után viszonylag hamar, 1996-ban felfedezték a zenecsatornák és a közönség, akik ezt követôen szinte egyik napról a másikra óriási karriert futottak be Európában. 1997-ben mintegy ezer versenytársat megelôzve lettek hazájukban az év felfedezettjei, ezután szerzôdtette ôket a GUN Records, amely az elsô albumuk, a "Proud Like a God" anyagát jelentette meg. A lemezrôl kimásolt elsô single, az "Open Your Eyes" azonnal felkúszott a német listákra, mintegy 250 ezer példányos eladást és még nagyobb ismertséget eredményezett a banda számára. Magától értetôdôen innen egyenes út vezetett a jelentôsebb német fesztiválokra, mint a Bizarre, a Rock Am Ring és a Hurricane Open Air. A sikeres 1998-as év méltó befejezéseként a VIVA zenecsatorna, a Visions és az Intro zenei magazinok díjait is bezsebelhették, az utóbbiak az olvasók szavazatai alapján több kategóriában (legjobb dal, legjobb nôi elôadó) is elsô helyen jegyezték az együttest. Az 1999-es év a lemezboltokban is újabb gyôzelmeket hozott a Guano Apes számára. "Lords Of The Boards" címû felvéte-lük az ausztriai Fierebrunnban rendezett Snowboard Európa Bajnokság hivatalos dala lett és hónapokig a toplistákon tanyázott. A "Proud Like A God" címû dal azonban még az eddigieknél is sikeresebbnek bizonyult, pontosan egy évig szerepelt a slágerlisták élvonalában. A "Dont You Turn Your Back On Me" címû ballada is biztos befutó volt, csakúgy mint a többi kislemezre kimásolt dal, de amúgy slágergyanús volt az egész.A csapat tavaly már megfordult a szigeten, akkori sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már délben elfogytak a napijegyek, a rögtönzött közönségtalálkozóra pedig többen voltak kíváncsiak, mint egy közepes koncertre.Azóta megjelent az új album is (Dont give me names), amely a német, osztrák és portugál slágerlisták elsô helyén landolt már az elsô héten. Az elsô kimásolt dal, a "Big in Japan" címû feldolgozás már megtette sikerkörútját, jelenleg a június 19-én piacra dobott "No speech" ostromolja a slágerlistákat, ami ugyanolyan durvára sikerült, amilyen rájuk a legjobban illik.Tehát fiatalok, deszkára fel, harminc nap múlva fellép a Guano Apes!!!!!
![]()
A Pepsi Sziget 2000-re május 11-tôl árusítanak hetijegyet Magyarország-szerte jegyirodákban, valamint nagyobb lemezboltokban, butikokban, ifjúsági házakban, klubokban. A hetijegy ára augusztus 1-jén 24 óráig 9000 Ft, a helyszínen pedig 10 000 Ft. Napijegy idén is csak a helyszínen kapható, ára 2000 Ft.
![]()
1800. Keszler Dániel. 1801-1802. Szász András. Br. Henter fôtiszt lett 1802.
1803. Simon András. A Varga - patak még nagyobb áradással nagyobb károkat tett.
1804. Simon András. Plebanus Török Ferencz meghal, helyébe brassai plebanus Vizi Ferencz hozatott. A szôcsök, vargák, fazakasok, csizmadiák, mészárosok boltja fölépült.
1805. Szeles Pál Példás esztendei esôzés miatt az utak megromlottak, a gabona éretlen, a fû kaszálatlan maradt. Sokat az árvíz elhordott, törökbúza, haricska sok helyen takarítatatlan maradt, tavasszal takarították bé, a földek miveletlen maradtak, drágaság lett, 3 r. frt. a törökbúzának vékája, a szegénység majd éhel halt, már a 8, 4, 2 garasos ezüst pénz is elholt volt, bészedetett, csupán papiros pénzre és 6, 3 más 1 kros rézre szorult az ország, a 6 kros réz, mely sustáknak mondatik, megritkult, lázsival1 járt:
1806. Szeles Pál. A régi krajczárok, polturák bészedettek, a drágaság nöttön nôtt. - A Varga - patakra kôhíd építtetett. - Udvarhelytôl-Csíkig országútja csináltatott.
1807-1808. Kassai Dániel. 1808-ban a sáskák a város felett keresztül mentek.
1809-1810-1811. Szeles Jakab. A mészárosok articulusokat nyertek 1809. 6. Ápr.
1812. Kállai József. Virágvasárnap 12 ház elégett a barátok szorosában.
1813-1814. Keszler Dániel. A kalapos czéh articulussai 17 a Jan.
1817. Daróczi József Zetelakai Zsombori József Vízi plebanus mellé administrátornak tétetett, halálával esperestnek és plebanusnak maradott. Nagy jégesôk voltak, a határt elpusztította és nagy drágaság lett. A Botos-utcza üsmég végig kôvel kirakatott.
1818. Daróczi József. Ebbe az esztendôbe is jég elverte a határt. Egy véka törökbúzának ára volt 14-15 frt, egy véka búzának 17-18 frt, még a korpát is megsütötték. Az emberek a fahéját is enni használták, sokan éhel holtak. A Bethlen - utcza is kiköveztetett, kirakatott.
1819. Keszler Daniel. A Botos-utcza végétôl a Bethlen- utcza végéig a ref. templom és collegium elôtt kôvel kirakatott.
1821. Szájdel János lett 15 a Febr.2
1823-24. Keszler Daniel. 1821-26. Szájdel János. 1827-28. Keszler Daniel.
1829. Szájdel János. A város új tanácsháza épûlt.
1831. Kedves István, de csak 7 hónapokig durál. 1831-be lett esperest a plebanus Jánosi Elek úr. 1831. cholera uralkodott.
1834. Szájdel János. 24. és 25. Jan. nagy essô és havazás volt, mely hirtelen olvadásával szörnyû vízáradás okozott, hidakat rontott, a Küküllôn levô szék hídját is járhatatlanná tette, míg meg nem csináltatta a szék.
1836. Száidel János. Megint cholera volt.
1837. Száidel János. 1837-be egész aprilistól essôs idô volt, aratáskor szár középig járt az arató, alig lehetett száraz helyet kapni a kalongyáknak, az egész székbe sok hídakat vitt el. Alsó-Siménfalván egy hirtelen felhôszakadás 55 darab ökröt temetett el, a falut kôvel megrakta.
1846. Száidel János, és váltotta fel Bodroki György. 1847. fôbíró Bodroki György.
1848. BodokiGyörgy. Ekkor a forradalom kiütvén, a várost megszállotta a császári katonaság br. Heydte dragonyos kapitány vezérlete alatt, s br. Heydte engemet Száidel Jánost3, mint volt fôbírót erôltetett, hogy a biróságot vállalnám fel. Mentegettem magam, de harmadnapi üdô gondolkodás után megint velem együtt a teljes magistratust is felhívatott a szék házához és merôbe reám parancsolt, hogy elvállaljam, még pedig úgy, hogy ha gyengélkedem substituáljak, a directio responsabilitas rajtam lévén, mit tehettem, fel kellett vállalni, és Bodroki György lemaradt, - de mi nevezetesebb, mily sokáig kénlódott a város, hogy egy jurisdictio lehessen és uniáljon, ne légyen annyi szakadás: úgy mint civilis rész nemes rész (mely együtt két fél communitásnak neveztetett) és várfölde. A br. Heydte kapitány és commendans rendeleténél fogva egyszerre a város egygyé lett az én fôbíróságomba s mint fôbíró az egész városra disponaltam, mely meg is maradott.
1849. is Száidel János. Ekkor volt a nagy forradalom, megszállotta a várost a Landsturm, oláh és szász csoport, a muszkák jártak keresztül- kasúl. Ôsszel változott, lett Szeles Károly.
1850. Szeles Károly. Gr. Clam Gallas generalis a városra 30 ezer forint sarczot vetett s felmenvén hozzá s kérvén kegyességit, 15 ezerre lehagyta, leengedte, még pedig hogy felét a reformatum collegium fizesse, és csak felét a város - s úgy is fizettetett.
1852. Szeles Károly. Ezen évben 30-a Julii ô. flge Ferencz József magyar király, Erdély fejedelme, Csík felôl érkezett ide Udvarhelyre d. u. 3 órakor, meglátogatta a hivatalokat, megvizsgálta, a rabokot kikérdezte, 1 s fél óra múlva a Botos-utczán lejôve kocsijába, a város végén lévô ispotályt is meglátogatta.
1853. Czimbolmos Lajos. 1854 Kovács Mózes tanácselnök név alatt, nem fôbiró.
1855. Solymosy Károly.. lett polgármester, egészen megszûnt a fôbíróság.
1856-1859. Solymosi Károly polgármester
Ezen esztendôben a város megvette a Csonkavárhoz tartozó minden jószágot, szóval minden hozzá tartozandókkal 41 ezer ausztr. forintokkal.
1851-be 1-ma Jan. udvarhelyi plebanus és fôesperest Ferenczi József, ki fejérvári kanonoknak tétetett a parochiale templomba elbúcsúzott.
5-ta Jan. 1859 érkezett meg az új plebanus és esperest Csík-Szent-Györgyrôl Csató József, ki 9-a béköszön és a volt plebanus, már kanonok által introducaltatott, melyet nagy ebéd követett.
12-a Jan. a fennebbi kanonok elutazott rendelt helyére Fehérvárra, innen lovasok és kocsik kíséretében egész Keresztúrig, ottan megint nagy ebéd lévén, lett az elválás.
1860-ba Solymosi Károly polgármester.
1861-ben Solymosi Károly polgármester, de a régi rendszer helyre állván választásnál fogva, lett
Fôbíró Kiss István ... 400 frttal, Kovács Domokos ... 300 frttal, Tanácsnok Téglási Ádám ... 300 frttal, Simo János ... 300 frttal, id. Szaidel János ... 300 frttal, Városkapit. Boér János ... 350 frttal.
1862 Junius 28-kán estve felé hozzám jöttek professor Korondi Móses, a Magyar Muzeum ôrével Szabó Károly úrral, kik is kérdezôsködtek a Budváráról mit tudnék; elbeszéltem, hogy régi irományok szerént volt Attila ecscsének Budának vára, honnét neveztetik is; a tetején, még épületeknek kôfal ruderai régebben nagyobb darabban a falak látszottak, de azután pusztult csak, ugyan most is látható. Az oldalába a Csicser felôl vadnak lyukak, melyek régebben mert fiatal koromban értem, némely kôfallal, mészszel, más fával bé voltak rakva, melyek azután kibontattak, többen nagy bajjal járván fel oda; tágasocska üregek vadnak benne: mesterségesen készíttettek-é, vagy természetes üregek, ezt nem tudhatni, de annyit olvastam, hogy azon lyukak arra valók voltak, hogy veszedelem idején magokat menekûlés végett oda húzhassák össze. Azt is hallottam, hogy azon lyukakból a föld alatt canalis volna, (hogy szükség esetében magokat másfelé onnan vonhassák), mely Farczádnál vonúlna ki, de nincs bizonyos tudomány az aránt azonba meglehet. Elbeszéltem, hogy régi irományból olvastam, hogy a régi üdôben a Rhabanbánok áldozattétel végett a Budavárába gyûltek össze, ott tartották szertartásokat. Utoljára elôvettem egy csinos kôbôl készûlt csákányt, mely szépen csákány formába volt, nyelinek annak rendi szerint lyuka, melyet ezelôtt több mint 30 évekkel a Budvárába kaptam; ezen megôrvendvén a Muzeum ôre és Korondi Móses úr, kérték, hogy adnám a Muzeum számára, mert ez ritka régiség; jó szívvel oda is adtam, azt mondván, a Muzeumba béhelyezik, nevemet is reá ragasztván, nem csak, az újságba is ki fog iratni. Ezen kivül az udvarhelyi váron a bástyáin lévô inscriptiot is, mely deákúl van, általadtam, magyar fordításával együtt, melyeket nagy köszönettel fogadtak. Ezen csákány-adás az újságba az Korunkba e szerént jött ki 10 ik Aug. lévô darabba a régiségek közt: Idôsbb Szaidel Jánostól a Budvár a romába ezelôtt 30 évekkel talált eredeti régi kôcsákány.
Jegyzék a kápolnás oláhfalviak kápolnáikról.
1-sô papalis bulla költ 8-ik Orbán pápától 1643-ik eszt. 29-ik Augusti az hargitai kápolnáról a sz. Péter és sz. Pál napján véghez ment búcsúról.
2-ik papalis bulla költ 11-ik Kelemen pápától 1721-ik esztendôben 13-ik Martii a faluba benn lévô kápolnáról.
Ezeket jegyzettem volt ki 1835-ik évben az Oláhfalu részére költ egy transmissióból.
23-ik Junii 1864 virradólag a Varga - patak annyira nôtt, hogy a pinczéket megtöltötte, az házakba bément, megiszapolta, az emberek sok helyen a hijjúba szorúltak, a kaszármába a katonák bérekedtek, lármadobot vertek késôbben.
3 Ebbôl látszik, hogy Szájdel János folytatja és vezeti tovább a Szeles János által kezdett Udvarhely történetét.
![]()
Nyár van, szabadságidô, lelassul az élet (majd el is fekszik egy pocsolyában...), csak az uborkák kövérednek mindannyiunk örömére. Ugye ismerôs: ülsz, például a strandon, nyakig vízben, vagy egy árnyékos békelakban, melletted söröd, andalító zene, meleg, gyermekek játékos kacaja, barna, kívánatos idomok és nyár, szabadság. Hû, majdnem beleéltem magam a helyzetbe, megfeledkezvén a bûvös szóról: mûvelôdés. Most, mikor a színház befejezte évadját, a mûvészek, diákok vakációznak, mindenki kikapcsolódni, pihenni szeretne, lehet még mûvelôdésrôl beszélni? Biblikus motívumot kell megidézzek a közhangulat jellemzésére: a tudás tömött fürtökben lóg le a fákról, senkinek sincs kedve utána nyúlni. Mûvelôdés? Lehet szó róla, de csak szôrmentén, óvatosan, az igényeknek megfelelôen. Ez így természetes. Lazítani is kell valamikor. És ha a nyárról az embernek pihenés, strand, vagy éppen egy árnyas erdô jut eszébe, akkor a nyári mûvelôdés fogalmát össze kell békíteni ezzel a képpel. Mit lehetne tenni a város mûvelôdési életéért ilyenkor, nyáron? Ja, hogy a strandon happeningeket, vagy laza, mulattató bábjátékokat lehetne bemutatni, marionettfigurákkal játszadozni, vagy a résztvevôket a helyszínen toborozva improvizatív pantomimjátékokat játszani? Tényleg! Mi, hogy utcabálokat lehetne szervezni, ahol bemutatkozhatnának a város amatôr színjátszói is? Csakugyan. A város és az ország politikusairól karikatúrákat lehetne készíteni, mellyel minden vállalkozó kedvû ember megpróbálkozhatna, hogy a végén egy nagy közös tárlat alakuljon ki, akár az utcán is? Lehetne, de természetesen csak név nélkül... Úgy gondolod, hogy énekversenyt is lehetne szervezni amatôröknek? Ja, azt mondod, hogy egy olyan "bulit" is nagyon élveznél, amelyen zenélni vágyó, de nem tudó emberkék sorsolás útján jutnának hangszerekhez, és szintén sorsolás révén állna össze a zenekar? Na, lenne ott hangzavar, de egyébként jöhet. Mi, hogy kezdünk eltávolodni a mûvelôdés fogalmától? Ugyan, kérem, szó sincs róla. Legfönnebb kitágítjuk. Hogyan, ha már itt tartunk, ôsmagyar ételfesztivált is lehetne rendezni, melynek keretében a hôsmondákat is színre lehetne vinni? Jó, jó, de a régi magyarok ruházata kényelmetlen és meleg, ráadásul a nyereg alatt puhított húshoz ló kell, nyereg meg hús és lovas, aki a lovaglással a húst megpuhítja. Oké, ez csak egy ötlet volt, ha nem valósul meg, azt se bánom.Jól mondod, a strandot s a Szejkét a nyárra fel kellene avatni ideiglenes "kultúrközponttá"! Lehetne egy-két kellemes meglepetést okozni az embereknek!Jó, jó, de a kivitelezés? Hogy fog mindez megvalósulni? Fogjuk meg, s vigyétek alapon? Ó, nem olyan vészes, nem kell semmit túlszervezni. Fô az improvizatív jelleg. Egyébként, mindenki magáért teszi. Az elv az lenne, hogy mi, udvarhelyiek maradjunk valamivel, hogy ne csak a sörözés és a felböfögött uborkák ízének emléke kísértsen majd ebbôl a nyárból.
Zsidó Ferenc
![]()
Ki ne hallott volna A kis herceg szerzôjérôl, Antoine de Saint Exupery-rôl?! Lyonban látta meg a napvilágot, száz évvel ezelôtt, és a repülés szerelmese volt. Bár legtöbben csak a kis herceg alakjának megteremtôjeként ismerik, életmûve ennél jóval gazdagabb, és örökösen visszatérô motívuma a repülés adta szabadság-élmény.
Lássuk a miérteket: 1921-ben besorozták, repülôs kiképzést kapott. Így teljesült gyerekkori álma. Szenvedélye nem csillapult élete végéig, ez okozta végzetét is. Leszerelése elôtt már repülôs hadnagy volt. 1927-ben az elsô francia légitársaság pilótája lett a Toulouse-Dakar útvonalon. Ekkor írta "A déli futárgép" címû regényét, amely 1928-ban látott napvilágot. Életének következô állomása Buenos Aires, újabb regénye pedig az "Éjszakai repülés", amely rögtön Femina-díjat kapott. 1935-ben a repülés szeretete merész vállalkozásba sodorta: 150 ezer frank elnyerése fejében kísérelte meg a Párizs - Saigon légiút megtételi rekordjának megdöntését. Azonban lezuhant a Líbiai sivatagban, ahol sokáig bolyongott gépészével. Ezekbôl az élményekbôl született "Az ember földje" címû regénye.A második világháború kitörésekor sikerült elérnie, hogy felderítô pilótaként bevegyék a hadseregbe. Késôbb kiment New York-ba, itt jelent meg legnépszerûbb mûve, modern meséje, "A kis herceg", melyhez a szerzô maga készített illusztrációkat. További életét is a repülés határozta meg, Észak-Afrikába utazott, és újra repülni akart. Tervét Roosevelt fiának közbenjárásával meg is valósította, sajnos vesztére, mert 1944 július elsején úgy szállt fel Korzikáról, hogy többé nem tért vissza. Feltehetôen német támadás áldozata lett. Halálának körülményeirôl sok legendás történet született. 1998-ban egy halász Marseille közelében kifogta a tengerbôl ezüst karkötôjét, melyre a saját és a felesége neve, valamint az író New York-i kiadójának címe volt felvésve. (MTI- Panoráma).Írásai leginkább lírai élménybeszámolók, szubjektív eseménynaplók, melyeket a szerzô elvont gondolatai, meditációi színesítenek. Kis hercege egész nemzedékek példaképe, egy lét - és magatartásforma jelképe, repülôs kalandjai pedig nem egy ifjú fantáziáját mozgatták meg.
Zs. F.
![]()
Beszámolónk a Tomcsa Sándor színház évadzáró elôadásáról késeinek tûnik, aktualitása mégis adott, hisz az új évadban ismét bemutatásra kerül a darab.
Különös a drámák és regények sorsa... Déry nem gondolhatta, hogy mûve a 90 -es évek végén aktuálisabb lesz, mint megírása idején. Amikor a hetvenes évek elején bemutatták Budapesten a Vígszínházban, fergeteges sikert aratott. Mindenki egy "más" világ üzenetét látta benne. Akkor a játszók a hangsúlyt nem a drogokkal magát pusztító fiatalságra helyezték, hanem a szabadság mámorító érzésére. Ma már zene és színháztörténeti pillanatnak nevezhetjük a 73 -as vígszínházi bemutatót, amely lehetôséget adott a beatzenének, hogy a színházban is bizonyítsa létjogosultságát, hogy erôsítse helyét a klasszikus mûvészetek között. Déry Amerikát választotta a történet helyszínéül, majd berendezte képzelt színpadán Montánát, belehelyezve egy magyar származású New-York-i házaspár balvégzetét."Déry-nek napi témára volt szüksége, hogy saját gondolatait papírra vethesse .... nagy tömegeket kívánt, rajongást, felfokozottságot, áhitatot, - amit ô már régen nem érezhetett. Amerikában a mai napig sem írt senki összehasonlítható opuszt saját fesztiváljaikról." (Idézet egy korabeli Adamis interjúból.)Montana vagy Altamont szimbólummá emelkedik, a helykeresésrôl, a majdnem megtalálásról szól. 56-ban menekültél, Eszter? És hová?! Az Ígéret Földjére, amely a "montanai mocsár"-on is átvezet? Nyilasok, madarak és pokol angyalai, - összemosódnak a "fehér mennyországban". Mennyi, mennyi kábulatban, bódulatban repülni vágyó, Marianne, ki ôrized még René romjait... Micsoda bomlott érzés szerelmed, mely álmok romjait ôrizi! És te, Francisek? Hogy Ábrahám mocskos szakálla belelóg életünkbe, és világraszóló engedelmességet kíván? De figyelj csak Joshuára: "kinek engedelmeskedsz? A kérdés ez: kinek ?" "Apám"- nak nevezed, "nôvéreim, és fivéreim"-nek, "béke veletek", és szeretet meg nagy család... fekete vér a földön... Ki kit látott és miért nem tud senki pontosat? Mert mindenki ütött valakit - a szeretet nevében. Nesze neked, nôvérem, szeretlek bátyám, - bocsánat és szeretet, csak még ezt a balegyenest... hogy megszúrták, netán belehalt?! Hát amikor Jagger az "I cant get no"-t énekelte? Ki figyelt a vérre, bíró uram? De azt tudom, hogy sárga kendô volt nyakán, - rendfenntartó volt -, a pokol egyik angyala... és abban a vörös fényben nem lehetett látni pontosan... "Nem akarom látni..." - a mindenkori dal Eszter hangján, "Madarak jönnek", "Ringasd el magad....", Beverly, hol kezdôdött ez a mocskos és mégis tiszta szerelem? De nézd, nézd már menynyien jönnek, mezítlábasok, kócosok és rongyosak, és szemükben az a megindíthatatlan hit, mellyel átvilágítottak kontinenseken és korszakokon túlra, hogy "arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább". Gyönyörû, kegyetlen üzenet. A mindenkori más fogott egy vastag faágat, szurokba mártotta, és elindult saját lángoló szövetnéke mögött. Mezítláb és rongyosan önmagába és hozzá hasonló mezítlábasokba vetett hittel, hogy világot váltani elég a szeretet. Nem, uraim. A szeretet csak a keresztre elég. És ha vér is vegyül e világváltásba és halál, akkor megálmodott hazától az elértig, mocsáron át vezet az út. És ebbe a mocsárba már annyian fulladtak bele, hogy belôlük lett a híd az újhitûeknek, az új mezítlábasoknak, a minden korok "más" embereinek. "Valaki mondja meg...."-Dalolj, Eszter, bár ez nem a te dalod. A tied ama "nagy generáció" hattyúdala. Dalolj, Eszter, - azokért is, akik túlélték 56-ot, a madarakat, Woodstockot, Montanát vagy Altamont, - nem a megnevezés fontos... "Történelmi vízió, az országúton menetelô áldozat - generációk hosszú sora..." - írják a szereplapon. Új mezítlábasok, - ez az induló a közép - európai hobó blues. Csak a tûz ki ne hunyjon, mocsár el ne lepjen, míg megtanultok minden dallamot, Udvarhelytôl New- York-ig.A Tomcsa Sándor színháznak pedig köszönet a fáradtságért és a játékért, egy-egy "hazahozott" szöveg és dal-foszlányért, - a hitért, hogy mindenek ellenére is érdemes Udvarhelyen felölteni ama képzeletbeli libériát, és játszani. Shakespeare és Moliére, ama másik színpadról mosolyog rátok... Elsô évad volt, kilenc bemutatóval, mely vasko-sabb múlttal rendelkezô színháznak is becsületére válna. Nem élhetek muzsikaszó nélkül... így kezdôdött, és "arra születtünk, hogy mindig menjünk,... akkor is, ha fáj" - fejezôdött be az elsô évad. További sikereket Nektek, lelkek Montánáján át, és önpusztító hitet, úgy Déry- módon!Álljon itt a darabban szereplôk neve, a kiemelés igénye nélkül: Gábor László, Sarkadi Zoltán, Boér Orsolya, Csíki Csengele, Diószegi Attila, Csurulya Csongor, Sütô András, Fincziski Andrea, Dunkler Róbert, Rekita Rozália, Petô Nóra, Lôrincz András Ernô, Márton Lóránt. Rendezôjükkel - Szabó K. Istvánnal - könnyen felismerhetôek, bárhol látnátok ôket. Lobog bennük ama szövetnek lángja, amely sötétben is hirdeti hollétüket. Barátnak, ellenségnek egyaránt. De ez már a tüzek átka. Egy generáció pusztult bele a jeladásba, és harminc év elteltével egy másik generáció vette át a fáklyát.Lehet indulni, hittel-vertek!
Sebestyén Irén
![]()
Az UdvarhelySzék olvasói már találkozhattak Murádin László nevével egy másik helységnévtani munka (A hely, ahol élünk) kapcsán. A most recenzálásra kerülô kiadvány mintegy folytatása ennek a mûnek. A településnevek egyházi vonatkozásait vizsgáló könyv az Erdélyi Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg, 2000 júniusában.
Mondandómat rendhagyó módon egy viccel kezdenem, amely közmondásszerûen sokatmondó: Vitatkozik egy amerikai s a székely, hogy kinek a nyelve nehezebb. Azt mondja az amerikai: Mi leírjuk - New York, s úgy ejtjük ki, Nyújork. Az semmi, válaszolja a székely, nálunk ki van írva: Porumbeni Mici, s mi azt mondjuk, Kisgalambfalva.Ugye ismerôs: kisebbségi sorsunk egyik sokat emlegetett sérelme a helységnevek elrománosítása. Ezért tartom fontosnak Murádin könyvét, mert tiszta vizet önt a pohárba, megmutatja, mi magyar, és hol beszélhetünk erôszakos névadásról. Mert sok esetben, a mára elrománosodott helységek neveirôl nem is tudjuk, hogy azoknak valamikor magyar neve volt, s a román megnevezések ebbôl származnak. (Nem akartam használni a "fordítás" kifejezést, mert amit névadó honfitársaink fordítás címén lebarbárkodtak, - lásd a tükörfordítás blôdségeit - az nem nevezhetô nyelvészeti szempontból korrekt konvertálásnak).Amint Murádin László is elmondja, sajnos a helynevek románosítása nem általánosan kialakított elvek alapján történt, hanem ötletszerûen, személyes kezdeményezésre, legtöbbször minden névtudományi képzettség nélkül. Sajnálatos, hogy mára mégis megkövesültek. Ezért van, hogy román kollegáink szerint esetenként nincsen rózsa tejus nélkül... (tejus - tövis).Mindannyian tudjuk tehát, hogy az erdélyi román helységnevek nagyobbik része magyar eredetû, a román hangrendszer adaptálásával magyarból való átvételek. Sajnos a magyar eredetet nem mindig ismerjük, sem az eredeti névadás körülményeit. Ekkor jön segítségünkre Murádin László könyve. Mit mondjak, a könyvbôl szerzett névtani mûveltség még jó lehet egy-két román honfitársunk "hazavágására" is, ha netán helységnevekrôl esne szó...Több mint fél évszázadon át nem jelent meg ilyen értelemben is hasznosítható helységnév- azonosító szótár, a hiány pótlására 1990 után indultak kezdeményezések, melyek közül legjelentôsebb talán Sebôk László: Határokon túli helységnévszótár-a (Bp.,1997), Szabó M. Attila és Szabó M. Erzsébet Erdélyi helységnévszótár-a (Buk.,1992), valamint Lelkes György Magyar helynév-azonosító szótár-a (Bp.,1992).Murádin könyve az említetteknél szûkszavúbb, rezumatiku-sabb, mint ilyen, inkább kézikönyv jellegû. A bevezetôben tárgyalja a kereszténység felvételének hatását a magyar helynévadásban. Megállapítása szerint gyakori, hogy a templomok védôszentjeinek nevei váltak a település nevévé is, kiszorítva a már meglévô, profán eredetû településnevet. Természetesen arra is van példa, hogy a két név öszszeolvadt, így hozva létre az új településnevet (pl Gyergyó - Szent Miklós).A szerzô az erdélyi egyházi jellegû településnevek rendszerezéséhez Mezô András meghatározásából kiindulva, öt kategóriát állított fel: egyházi épületre utaló helységnevek, az egyházhoz tartozó személyekre, azok tulajdonára utaló helységnevek, egyházi szervezetekre utaló helységnevek, a védôszentre utaló nevek, valamint az egyházi élet eseményeibôl kialakult településnevek. 228 helynév került kategorizálásra, illetve bemutatásra (történeti adatok, a település létrejötte, névváltozatok, a mai név kialakulásának folyamata, a név román megfelelôje). Láthatjuk tehát, hogy a helynévadásban fontos tényezô az egyház, ez mégis inkább a katolikus közösségekre jellemzô. A tárgyalt 228 helynévbôl 161 a templom védôszentjére utaló, ami katolikus névadási szokást feltételez. Sok esetben azonban a reformáció hatására a közösség protestánssá vált, de megôrizte a katolikus hagyományt tükrözô helységnevet.A könyv zárófejezetében (Néhány következtetés) a szerzô ismételten megállapítja, hogy milyen romboló hatású volt a magyar településnevek román hatóságok általi kiiktatása. Így jöhettek létre a magyarral nem összefüggô nevek (pl. Mezôveresegyháza - Strugureni), vagy magyart tükrözô román képzôs névalakok (pl. Szentábrahám - Avramesti).A felvázolt tények keserûséggel tölthetnek el. A hajdani hatalmi rendelkezések nyomán keletkezett helynevek mára egységesen elfogadottá, hivatalossá váltak. Mást nem tehetünk, mint hogy tudjuk: másképp volt ez valaha...
Zsidó Ferenc
![]()
S a hetedik napon megszûne
minden munkájától"
Ha megkötött már a
teremtés fény-habarcsa:
lesz korai alkony
a nyolcadik napon,
hogy szem ne láthassa:
tisztuló vizekben
Isten málló arca -
Láttam: ott feküdt
Kirakatok elôtt fekszik,
homlokán inog a város -
Kurjongató száz legények
bomlanának sátorához -
Palotáit bontja a szél -
éjébôl szemérme látszik -
Álmában rendôrrel beszél,
hogy éveibôl nem hibádzik,
s kéri kérdôn, ha lehetne,
egy kis tüzecskét, ha tehetne
ezekre a sápadt kövekre -
Hol van a hold, az a bamba,
ki annyi világot látott,
látná szerelmét, a régit:
viaszpecsét lett az arca -
Ritkítják a csendet részeg,
gyomortalan káromlások,
falfehérig ájult fények
simulnak haja-sátrához -
Lent az úton az aszfaltot
hengerelik szabott szelek,
csukott szája szögletében
vágy és a kín örvénylenek -
Kirakatok elôtt fekszik -
Hajába alvadt vér tapad -
Valahol a külvárosban
késlekedik a virradat -
![]()
Keret egy metróajtó, egy tengeralattjáró ablaka, idôgép felpattanó belseje, ûrhajó személytelen szeme". (Csupa fémes, technikus szó").
A keretben arcok. És nemcsak. Emberek. Rám, rád néznek. Fájdalom, remény. Vagy kérdezés? Megátalkodott humanizmus. (Talán kiirtják a csôrösfejûek?).
Az abesszin út elôtt áll. Út önmagába. Egész Istenig. Hiszen Isten, mert ember.
Kopasz, kiugró száj, mély szemek, az elvágyódás és a sivatag.
A sötét hajú lány. Metafizikus jelenség. Álom. Nem létezik. A kalitkára hajol, és felszáll. Börtönben van? Igen, de csak elvont értelemben. Nem hisz a fasizmusban. Szerelmes. Melankólia. És magány. A hiány ellenszere... Egyszer vers volt. Aztán beborította a világot és a fájdalmakat szeretettel. Simogat... (mint a remény). Költônô. Szemérmes. Nem mer felnézni. És belenézni. Volt. A fájdalom van.
Szemüveges öregúr. Kisfiú. A világ adott. Ô is benne. Félelem? Elvágyódás? Nem. Halál.
Nôk. Tiszta boszorkányok. Fehér mágia. De ha kell, fekete. Nyíltság és önfeláldozás. Nôi misztérium. Áttûnés a másba.
A hajó" elúszik. Sziget nincs. És feloldozás sincs már. Soha. Csak védtelen Robinzonok. A nemlétezô partokon... nemlétezô együttérzés. Szörnyek és vadak. Mire várnak?
A régi Apokalipszis új Világot szül. Egyszercsak mosoly. Egy kisgyermek vezeti Istent. Fellélegzés. A kamera átúszik a valóságon. Álma van. Soha nincs: vége".
Vágja: a valóság.
![]()
a szavak, a kezek
egyformán
mozognak,
elsimítják olykor
a vad
hullámokat.
szél se rezzen,
az öreg fák
ôrt állanak
és rólunk a
kék-zöld csöndben
suttorásznak.
A hallgatással sosem fukarkodtam,
magamban írtam - mondottam,
amit mindig is gondoltam.
Sosem védtem énem,
csupán azt tettem,
minek nem árthatott
szépülô-rémisztô vénségem.
Most rátok várok:
az öblös, mély csöndben
hullna bár csillagvirágzápor,
akkor cserélgetném fiatalságom.
SZENTE B. LEVENTE
![]()
- Nagyszerû ez a pocsolyaélet, nemde, kolléga? - kérdezte az egyik kecskebéka.
- Határozottan - válaszolta a kérdezett, és egy picit fennébb mászott a szilvafán.
Egy vég hallgatás után az elsô:
- Sajnos ezt manapság nem értik, nem hiszik el... - szólt mélázva, és ô is fennébb araszolt.
- Tudjátok, hogy mi most egy állatmesében szerepelünk? - brekkent fel egy harmadik.
- Hej élet, be gyöngy élet..." - dúdolta legfelül a kövér.
![]()
Álltak már villanyoszlop tetején? Nagy kár, ha nem, így nem biztos, hogy elsô olvasásra érteni tetszenek majd. Az esetleges félre- vagy nem értést elkerülendô, elmesélem.
Nos, nagyszerû élmény. Enyhe veszélyérzete van ilyenkor az embernek, ahogy hallja a magasfeszültség zizegését a talpa alatt, a szelet, amely körbelökdösi az ember testét, feddô gerjedelemmel. De a látvány, kérem, a tág tér elmét feszítô ereje, ahogy rálátást enged, sôt biztosít a távo...távlatokra...! Látni néhány madarat, mely alattunk reked, s még néhány madárfejû embert, amint tévedhetetlen kiszámíthatatlansággal rohan a fal felé. Igen, mindezt látni innen!
Jöjjön, lépjen fel ide mellém! Hogy kicsi, akarom mondani kevés a talpalávaló? Na, de kicsi helyen sok jó..., jó-jó, csak jöjjön! Íme! Új korunk sürgetô igénye. Fentrôl, kérem, innen kell nézni a dolgokat!
Azt a kislányt? Hogyne, látom! Na, ugye?! Látom, észrevette, de ô? Meglátja mindjárt, mi lesz! Ô, persze, hogy nem! Onnan? De figyelje, kérem, a részleteket is! Na végre! Már azt hittem, nem veszi észre, hogy innen még rövidebbnek látszik, de szoknya az, kétségtelenül. Hogy kihívja maga ellen a végzetet! Ugyan. Olyan nincs! Mármint végzet. Mit, kérem, hogy becstelenség áldozata lehet, és ez a végzete, izé... sorsa? A huszonegyedik század is végzet! Na, hagyjuk!
Figyelje amott azt az embert! Igaza van, ide látszik, hogy politikus, de legalábbis nagy ember. Nem tudom, észre vette-e, menynyi giccses kifejezést használunk még itt, az oszlop tetején is?? Igen, például a nagy ember"-re gondoltam. Hogy tisztázzuk a fogalmakat? Minek ezen vacilálni, uram, hiszen Ön is, én is tudjuk, és...
Hát igen, mégis így. Megszokott és pontatlan.
Látom, érzi, érti már az oszlopról való nézés lényegét. Az áttekinthetôség lehetôségének megvalósítását gyakoroljuk...!
Aztán kettôt lépünk elôre.
Tamási Csaba
![]()
Mennyi bolond, fiú,
mennyi bolond!
Csak nézelôdöm az utakon...
gyûlölni volna jó,
vagy lenni gyûlölt,
ütni vagy lesni
ki kire ütött.
Mennyi bolond, fiú,
mennyi bolond!
Csak átsétálok e századon ...
elviszek pár korhû fotót,
dezsá-vû érzést,
bókot, pofont,
aztán egy üveg búcsú-bor ...
Minden jót, fiú,
furcsa kor.
Ködök és hideg reggelek
- javítsál ki, ha tévedek -
átutazók vagy érkezôk,
igaz-hirdetôk, tévedôk,
helytállók, korban süppedôk,
lotyó, kupec, kofa, ripôk...
furcsa kor, fiú,
köd, mocsár...
tölts újra...
drága közönyre
áldomás -
Sebestyén Irén
A mûvelôdés- és
irodalom-oldalt szerkeszti:
Zsidó Ferenc
![]()